Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
- Miért nem kérdezel, ahelyett, hogy keresed? - reflektálok visszakézből. Nem találgatni kell, Frank, nem tippelgetni, hanem rákérdezni arra, amire valójában kíváncsi vagy, mert ettől a bizonytalanságtól, ettől az egésztől, hogy érzem valami nem stimmel, egyszerűen megőrülök. Nem eresztem el tekinteted, mert az már biztos, hogy te is ugyanúgy akarsz engem még mindig, mint én téged. Ezért nem értem, hogy miért van az, kedvesem, amiért ennyire hűvös vagy velem mégis, mindazok ellenére, amik az elmúlt egy órában történtek. Valami nyomja a csőröd, de nem mondod ki, én pedig, mivel fogalmam sincs mire irányulhat a kérdés, hogy is kérdeznék rá? Na ugye… Mondd el nekem Arie. Kérlek, mondd el, mi nyomja a lelked, hadd próbáljam meg megérteni, és ha tudok, akkor segíteni. - Szóval semmit - csettintek nyelvemmel, ahogy kiegyenesedem térdemre támaszkodva, hogy legalább így valamennyire egy vonalba legyen tekintetünk. Most egy vonalban vagyunk, nem állsz felettem, Frank, ilyenkor mi a teendő? Szemöldököm megemelkedik, ahogy válaszolsz következő kérdésemre is, fejemet is oldalra biccentem, egy zavaró tincsemet tűröm fülem mögé. - Hogy micsoda? - nézek rád értetlen továbbra is. - Én… - kicsit megakadtam. Egyáltalán nem számítottam tőled ilyenre, vagy hogy egyáltalán kinézed belőlem ezt. Mégis más nőkhöz hasonlítasz Arie, és a szívem szakad meg ettől. - Én nem azért jöttem, hogy megdugj, Frank! - csattanok fel hirtelen, kezeidet ellököm melleimtől. - Nem is értem, hogy jut eszedbe! Azért jöttem ide, hogy megnézzem jól vagy-e, hogy bocsánatot kérjek, te meg kihasználod, hogy mit érzek irántad, szétteszem neked a lábam, aztán az arcomba vágod?! - felállok az ágyról, miközben fehérneműim után kutatok. Melltartóm az ágy végénél találom meg, míg tangámat sehol. Remek! - Ha nem csinálod meg a kis tervedet, akkor nem lennék most itt! De látom nem is kellene itt lennem, mert te kurva boldog vagy, ahogy elhallgatlak! - hangom megremeg a végére, de megfogadtam magamnak már rég, hogy nem fogok ilyen szituációkban sírni. Egyszer már elbuktam, Arie, és többet nem engedhetem meg magamnak… Mégis… miért ilyen nehéz ez? Érzem, ahogy az első könnycsepp kezd lefolyni arcomon, de gyorsan letörlöm, és csak remélem, hogy nem vetted észre. - Már én sem tudom melyiknek örülnék… - suttogom a parkettának, miközben szemem megakad tangámon is. Gyorsan felkapom, és kezdek el öltözködni.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck
Dühös vagyok. Annyira dühös vagyok, hogy még szavakba sem tudom önteni, mert egyszerűen annyira felment az agyamban a pumpa. Mégis hogy merészeled rám kenni az egészet? Hogy mondhatod, hogy miattam jöttünk fel ide? Hiszen te használtad ki az egész helyzetet! Te értél hozzám, te beszéltél hozzám, és mire jutottunk? Szexre! Erre meg az arcomba vágod, hogy mennyire könnyen széttettem neked a lábam ismét, és még csak megküzdened sem kellett értem! De persze az ilyenkor el van felejtve, hogy nem én feküdtem le más nővel, amikor annyira, de annyira szerelmes voltam. Csapkodva és folyamatosan káromkodva keresem a ruháimat, legalább a tangám már rajtam van, ami azért haladás, ahhoz képest, ahogy indultam. Nadrágom sehol nem látom, hiába kapkodom ide-oda a tekintetemet a szobában. Halkan felsikkantok, amikor magadhoz húzol. Az istenért sem hagyod, hogy kiszabaduljak, egy hajszálnyi hely sincs közöttünk. Szívem olyan hangosan dobog, hogy félek meghallod, de akkor is küzdök, hogy sikerüljön kiszabadulnom. Megdermedek, amikor megcsókolsz. Istenem… miért csinálod ezt velem? Egész testemen érzem, ahogy a pihés szőrök állnak mindenhol, ráz a hideg és elgyengül a lábam, mert ajkaid annyira követelik az enyémeket, hogy táncoljanak, szinte belé sajdulna az ember szeme. De a csókot nem viszonzom. Most nem… Heteim lettem volna? Egy pillanatra megállok, és szomorkásan elmosolyodom, ahogy tűztől égő tekintetemet a tiedbe fúrom. - Amikor megpróbáltam, sem adtál lehetőséget - vonok vállat, már amennyire erős, férfias szorításod engedi. - Próbáltam összeszedni magam, elmondani neked, bocsánatot kérni, te meg felálltál és ott hagytál. Mire számítottál? Hogy futni fogok utánad? - halkan felkuncogok, ahogy lehuppanok az ágyra, és bele sem gondolok abba, hogy esetleg megbántalak, hogy esetleg neked az előbb kiejtett szavak fájhatnak. Ilyenkor nem gondolkodom. Nőiességemet és hitelességemet kell megőriznem, és nem mások, hanem magam számára. Ez a nem mindegy, mert bizony és nem leszek az a nő, aki feladja magát pár férfi szájból kiejtett szóért… Szemeim kikerekednek, ahogy engedelmesen hátra dőlök az ágyon, hajam érzem, ahogy elterül arcom körül. Nenenenene, miért kellett ezt, Frank? Miért nem tudtál elengedni? Miért kellett… - Baszdmeg! - mordulok fel hangosan, ahogy gyorsan tarkódra simítom kezemet, fejedet lerántva magamhoz csókollak meg. - Én is szeretlek - pihegek ajkaid közé. - Soha nem kértem, hogy bízz bennem. Alapból lehetetlen küldetés - suttogom a lágy csókba, amivel magamál tartalak. Mint egy félő vad fordítom meg testhelyzetünket, hogy én kerülhessek fölülre, ám most nem másért, minthogy fejemet mellkasodra hajtsam, és hallgassam szívverésedet. - Istenem, mennyire hiányoztál - szorítalak magamhoz még ennél is jobban, beléd kapaszkodom, mint aki bármikor lezuhanhat. Lassan emelem fel fejemet, hogy tekintetem tiédbe fúrjam, és egy halovány mosollyal folytassam. - Bocsáss meg nekem - hunyom le szemeimet egy pillanatra a mondat végén, de aztán újra letekintek rád. - Mindenért, Arie. Mindenért - fejemet visszahajtom mellkasodra, és érzem, hogyha nem szólalsz meg huzamosabb ideig, akkor biztos vagyok abban, hogy elalszom. Itt, a mellkasodon fekve, szívdobogásodat hallgatva, boldogan elalszom.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Martin - viszontlátás - f*ck
Az a nap után, amikor egy szót nem tudtam kinyögni neked, mindig eszembe jutott megbántott arcod, és a hátad, ahogy elsétálsz tőlem. Kiabálni akartam utánad, ordítani, hogy ne menj el, hogy jöjj vissza, beszéljük meg, összeszedem magam, és megkapod azt az Opheliát, akit megismertél. Az összeszedett és határozott Opheliát. De nem tudtam megszólalni, csak könnyeim keresztül néztem a sziluettet, ami távolodott tőlem. Majd összetörtem. Lelkileg, testileg, mindenhogy, ahogy egy ember összetörhet. És mindezt miért? Hogy az illető, akiért megtettem, akivel tisztalappal akartam kezdeni, eltűnjön. Remek választás, Brown! Halkan felnevetek a válaszon, ám belém fojtod még a nevetést is, ahogy viszonzod a csókot. Élvezettel és vággyal még mindig. Ahogy mindig is tetted, én pedig megszabadítottam magam ettől, olyannyira, hogy még téged is elvesztettelek. - Ne hazudj nekem - válaszolom a csók végén. Lecsúszok rólad, de fejemet mellkasodon hagyom pihenni, mert szívednek dobogása megnyugtat. Bal kezemmel rajzolok absztrakt mintákat csupasz mellkasodra. - Tudom, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen, Arie. Soha nem lesz már olyan, és azt is tudom, hogy amit most tettem annak következményei lesznek az én részemről is, de leginkább a tiedről - mély levegőt veszek, mielőtt folytatom. - Olyan sebeket szakítottam fel most, amikhez nem lett volna jogom - egy pillanatra abbahagyom a rajzolást, hogy feltekintsek rád, és amikor látom, hogy szemeid nyitva vannak még, folytatom. - Egyszerűen látni szerettelek volna, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége - nevetek fel halkan. Szemeimet lehunyom, ujjaim mozgása leáll. - És hiába szeretlek annyira, hogy meghalnék érted, akkor sem lesz semmi olyan, mint amilyen az előtt az este előtt volt - szorosabban bújok hozzád, miközben érzem, ahogy a puha takaró ellep minket. Szorítalak magamhoz, és így boldogan és mégis aggódva jön álom az agyamra.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - nem adok - stilóMérges, dühös, impulzív, bosszús és felkavart vagyok. Igen, ezek mind szinonimák, és fáj bevallanom, de jelenleg az összes szinonima eszembe jutott, ami körbe írhatja azt, hogy mennyire dühös vagyok. Erre csesztem el hónapokat. Ezért szakítottam a férfival, aki megérdemelt volna, akit talán én is megérdemeltem volna, mert ő... mert ő mindent megtett, én pedig ott hagytam. Erre most mi van? Engem is ott hagytak. Vagyis ez nem igaz technikailag, mert én hagytam ott őt, de akkor is! Akkor is mérges vagyok, és legszívesebben... ah! Határozottabban, mint kellene, dugom bele a sültkrumplimat az előttem terpeszkedő kávés pohárba. Fejemet előre biccentve sóhajtok egy mélyet és drámait, majd jobb kezemre támaszkodva kapok be egyet. Nem kértem mást, mert ez most szomorú evés, és ahhoz nem is kell más, elég a sültkrumpli. Bánatomban pizzát szoktam tömni az arcomba, de ugye, ciki lenne megjelenni a Félszeműben, így hirtelen ötlettől jöttem rajta tovább és tértem be ide. A sültkrumpli is több, mint a semmi. Az étterem ajtó kinyílik, hallom, ahogy zörög, de nem tulajdonítok neki több figyelmet, nincs miért. Vagyis nem tulajdonítanék neki többet, de az illető, aki nemrég betért szerény társaságomba, az éppen leül velem szemben, és belenyúl a kajámba. Az én kajámba. Mondom az enyémbe, és ezt nem tudom elégszer hangoztatni. Kikerekedett szemeimet emelem a férfira, de megszólalni nem tudok, mert pár másodpercig nem kapok szikrát, majd lábaimat keresztbe vetve, mosolyodom el felé kedvesen.
- Nem tudom - könyökölök fel az asztalra, hogy mélyen a férfi tekintetébe tudjam fúrni sajátomat, mert bár nem akarom, és eszembe sem jutna, de van valami alapvető vonzóerő benne, ami arra húzza a tekintetemet még akkor is, ha belenyúlt a kajámba. Halált rá! - De szívesen kiszúrom a szemed az étlappal, ha még egyszer meglátom az ujjaid a kajám környékén - vonom meg vállaimat könnyedén, karkötőmet a helyére igazítom csuklómon. - Esetleg olvassam fel, mert az sem megy? De rendelni tudsz, ugye? - emelem rá kékjeimet őszinte érdeklődéssel szemeimben. Nos igen, aki hozzányúl, az viselje a következményeket. Hajamat hátam mögé dobom, türelmesen és őszintén mosolyogva, tekintetemben érdeklődéssel várom a férfi válaszát.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - szeretnéd csak - stilóUgyan már! Az a szem kiszúrás nem direkt lenne, hiszen úri hölgy vagyok, nem tennék ilyet, ráadásul fenn áll a veszélye, hogy a ruha, ami rajtam van véres lenne, így az ötlet el van vetve. De véletlenek ugye bár mindig történnek, esetleg megbotlok, ügyetlenkedem kicsit és hopp! A bárgyú mosolyú bájgúnárból lenne egy szemfedős kalóz. Nem mondom, megmosolyogtat a gondolat, de hamar is el is reppen a jó kedvem, amikor a kabát lekerül róla, pipiskedik még egy kicsit, majd kényelembe helyezi magát. Az asztalnál. Aminél én ülök. Tehát az én asztalomnál. De most tényleg nem talált mást, akinek leszívhatja az agyát kora délután? Tekintetem futtában jártatom körbe a helyen, és szomorúan konstatálom, hogy valóban nem lenne, mert mindenki jött valakivel, nagyobb társasággal is akár, minden asztal foglalt, az egyetlen szabad hely valóban velem szemben volt. Remek. Akkor menjen máshova!
- Ajánlom, hogy menj ki az ajtón - vonom meg vállaimat mosolyogva. - De gondolom nem áll szándékodban, bármennyire is kérnélek rá - dőlök hátra a széken. Jobbomat az asztalon hagyva kezdek el tökéletesen manikűrözött körmömmel kopogni az asztallapon.
Egyik szemöldököm ívesen megemelkedik, ahogy ismét a tányérom felé nyúl, de nem állítom meg, egyszerűen mosolyogva nézem végig, ahogy jóízűen megrágja, majd lenyeli a falatot. Érzem, hogy itt még nincs vége a dolognak, már csak azért sem, mert ennyiben biztos nem hagyom a dolgot, és ugye még hosszú a délután.
- Ha rajtam múlik éhen halsz - tárom ki kissé karjaimat, mert bizony sajnos így van. A sültkrumpli fogyóban van, én meg jóllaktam, így rám nem számíthat az analfabéta férfi. Ilyen ez, ha valaki hülye az élethez.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - szeretnéd csak - stilóA tervem felsült, hogy simán átülök máshová, hogy ismét a gondolataimba, vagyis a dühös gondolataimba merüljek és kicsit talán sajnáljam magam. Mert az előttem ülő nem elég, hogy igen pofátlan, de még tenyérbemászó is és egyáltalán nem az a kellemes társaság, amit ilyenkor kívánna magának az ember. Vagy igazából akármikor kívánna magának. Mindegy.
Másik szemöldököm is az egekbe szökken, ahogy elkezdi a mondókáját, aztán akaratlan tör ki belőlem a nevetés. Nem megjátszott, nem hamis, tényleg nevetek, amiért ennyire elhiszi, hogy jaj, mennyire ő hordja itt most a nadrágot. Ahogy elnézem nem csak most hiszi ezt, tipikusan olyan férfinak tűnik, aki mindenben dönt, mindegy, hogy mi az adott helyzet. Rendben, felőlem így is lehet.
- Először is nem vagyok a szépséged, bármennyire vonzónak hitted ezt a szádból - sütöm le pillantásomat, nehogy véletlen megint elnevessem magam, majd amikor ismét felnézek, azzal a lendülettel könyökölök fel az asztalra, hogy íriszeimet a férfiéba fúrjam. - Megengedem, hogy maradj - legyintek egyet felé, még biccentek is mellé, hogy egyértelmű legyen. Mert én bizonyosan nem fogom innen felemelni a formás popómat, akár akarja, akár nem. Ennyire könnyen nem szoktam feladni a dolgokat, és ma pont rosszkor talált meg ahhoz, hogy játszadozzunk egymással. Talán csak szánalomból hagyom, hogy itt maradjon, de ki tudja? Lehet ez egy csodálatos barátság kezdete.
- Örülök, hogy ízlett - mosolyodom el kedvesen. - De abba beleejtettem nemrég egy krumplit. Talán a só adta meg a remek zamatot a kávénak - még pilláimat is lehunyom pár másodpercre, mintha elgondolkodnék a dolgon, végül vállamat megvonva mosolygok tovább Iliánra. - Micsoda bók! - teszem kézfejemet homlokomra, mert minél nagyobb a drámai hatás, annál jobb. - Köszönöm - mosolyom nem lankad. Az is eszembe jut, hogy az istenbe nem fulladt meg? Rendben, nem volt olyan nagy az a krumpli, de azért olyan kicsinek sem mondanám. Ez a férfi mindent túl él más kárára?
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - f*ck - stilóCsak egy mellékszálon szeretné megemlíteni így elöljáróban, hogyha ilyen a viselkedése minden emberrel, akkor bizonyosra veszem, hogy majdnem mindenki meg szeretne tőle szabadulni, feltéve, ha azokat a titkos, rejtett képességeket nem használja fel, amik olyannyira a férfi előnyére válnak, és szintén más kárára. Mert szerintem Ilián alapvetően sem tud egyetlen egy olyan dolgot sem tenni, amikkel másokon segítene. Bunkó lennék? Lehetséges, kövezzetek meg érte, de az eddigi viselkedése nem enged arra következtetni, hogy ő mennyire jószívű, és kedves, és blablabla. Szóval értitek, ugye?
- Hogyne - forgatom meg szemeimet, és még fejem is szemem forgatásával megegyező irányba halad, hogy egyértelmű legyen; mennyire nem lennék rá kíváncsi, mennyire faképnél hagynám, de ugye nemigen van választásom. A hely tele van, én meg egy szomorú és melankolikus videoklipbe akartam magam képzelni, mert egy kis önsajnálat tutira belefér. - Nagyon, és szeretném, ha soha, de soha nem mennél el ettől az asztaltól - legjobb lenne, ami a mai napban történhet. Ő itt marad, én pedig felkelek, kisétálok, és élem tovább az életem anélkül, hogy aggódnom kellene amiatt, vajon hol futunk össze még egyszer? Mert majdnem biztos vagyok abba, hogy megtörténik. Ő tipikusan az a fajta férfinek tűnik, akitől nem tudsz csak úgy megszabadulni, kell még egy-két találkozó ahhoz, hogy elhiggye valóban nincs esélye, hiába futottatok össze véletlenül mindenhol. Ő tuti ebbe tartozik; gyanútlan sétálsz az utcán, amikor megszólít, te meg állsz, hogy ezt nem hiszed el. Mennyivel könnyebb lenne, ha itt maradna, nem? Na ugye!
Amikor a vanília fagylalthoz hasonlítja a kávés sültkrumplit, vagy sültkrumplis kávét, akaratlan elmosolyodom, mert azért nem vagyok hülye, azt én is szeretem. Baszki, ki nem? Ahogy a sós és az édes találkozik egymással, egyszerűen; ahw! De az, hogy a kávéval is hasonló hatást érjen el nehezen hiszem, ámbár nem én ittam meg, úgyhogy a tapasztaltabbra kellene hagyni ennek a döntésnek a meghozatalát. Ablak felé fordítom a fejemet, mert én itt simán befejeztem volna a beszélgetést, de Ilián nem tágít, és amikor meghallom, majd el is jut a tudatomig az, hogy meghívna még egy kávéra, akaratlan fordulok felé. Meglátom a mosolyt az arcán, ami olyan elemi erővel csap belém, hogyha állnék, akkor most tuti rogyadozna a térdem, és nem bírnék megszólalni. Kikerekedett szemeimet emelem rá, alsó ajkamat beharapom, tekintetemet azonban nem tudom levenni róla. Mégis mi történt? Válaszolni kéne. Talán...
- Öm... igen. Az jó lenne - ahogy Ilián előre dől, mozdulok vele, mintha csak a tükörképe lennék. Felkönyökölök az asztalra, mert érezni akarom az illatát, hallani ahogy lélegzik. Egyszerűen csak közelebb akarok kerülni hozzá. Mi az isten történt? Pár pillanat telt csak el, és én eddig nem... mi? Nem, nem, nem! Nem lehetséges, hogy véla, hiszen ők nem így néznek ki, de... kit is érdekel igazából ez?
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - csak szeretnéd - stilóÓ, hát mennyire vág az esze ennek a férfinak. Csak egy sejtelmes mosoly mellett bólintok egyet felé, mert a következő pillanatban a legtisztább és legnagyobb vonzalmat kezdem el érezni iránta, mintha nem idegesítene halálra. Ahogy közelebb hajolok orromat megcsapja az illata. Pontosan olyan illat, amelyet minden férfitól elvárnál, de csak néhányan találják el. Kevés, mégis érezhető, enyhén fűszeres, és tipikusan olyan, amit éjt nappallá téve tudnál szagolgatni és azt akarod, hogy örökre az orrodban maradjon. Tekintete megbabonáz, nem tudok eltekinteni róla, és bár vannak tisztább pillanataim, amikor ez a mérhetetlen vonzalom lankadni látszik, nem tart tovább pár másodpercnél az egész, és ugyanoda térek vissza; hogy mennyire vonzó az előttem ülő. Az igéző kék tekintetem túl a teste, ajkainak vonala, arcának éle, de mindezek eltörpülnek amellett az érintés mellett, amit hozzám intéz. Beleborzongok az érintésbe, ami arcom élénél kezdődik, majd ajkamnál ér véget, belemosolygok, lehunyom szemeimet és azt kívánom bárcsak soha ne érne véget a pillanat. De véget ér, én pedig a vágyódásommal és az illetlen gondolataimmal maradok egyedül, mert amint véget ér, Ilián el is távolodik tőlem, és a hiánya - pedig csak hátradől - szinte fizikai fájdalmat idéz elő. Azért kicsit helyrebillen az egyensúly, amikor meghallom mély, rezgő és férfias hangját, ahogy felteszi a kérdést.
Olyan sok gondolat zuhan rá agyamra, ami mindennel kapcsolatos csak a rendeléssel nem, hogy belepirulok, és alsó ajkamat rágcsálva próbálom összeszedni magamat, meg talán egy értelmes választ kicsikarni magamból. Azonban ez úgy elég nehéz, hogy közben csak az jár a fejedben, ahogy Ilián hozzád ér, ahogy megérint, ahogy beszél hozzád, és mondjuk mindezt meztelenül teszi, miközben te kéjesen nyögsz érintése alatt. Oké, szóval a kérdés, ami... mi is volt? Hogy mire is hívjon meg, ugye? Kékjeimet mindezen gondolatok közben egyszer sem szakítom el Ilián kékjeitől, mert egyszerűen képtelen vagyok rá, és nem is akarom. Magához vonzz, leláncol, hagyja, hogy elsüllyedj nélküle.
- Magadra - zavartalan eresztek meg egy mosolyt felé, és bár szívem mindjárt kiugrik a helyéről, de valahogy elveszem tekintetem Ilián arcáról és végig mérem. - Ha nem túl nagy kérés - kissé ficergek helyemen, amíg megtalálom a tökéletes pózt, lábaimat keresztbe vetem az asztal alatt, így fürkészem tovább a férfit, aki most ellenállhatatlan.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - pff, kérlek - stilóEngedelmesen kelek fel, amikor kiküld a mosdóba. Agyam kissé kitisztul, ahogy nem néz rám az igéző kék szempár, és a feledhetetlen mosolyt sem látom. A helyiségbe lépve rögtön a tükör elé lépek, mosolyogva állok neki helyre tenni ajkamon a rúzst jobb kezem mutatóujjával. Fejemet kissé megrázva igyekszem még jobban kitisztítani az agyamat, de nem megy ez olyan gyorsan, mint akarná az ember. A férfi véla, ez már biztos, és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel szívesen él vissza. Nem tudhatom, hogy csak engem tisztel-e meg ezzel, vagy más nőket is ilyen tisztelettel babonáz meg, de meg kell hagyni, egyáltalán nem tetszik. Mert nem tudok ellene tenni. Én, Ophelia Carolina Brown, életemben először elmondhatom magamról, hogy nem tudok nemet mondani egy férfinak. Milyen világ ez?
Gondolataimat a mosdó nyíló ajtaja szakítja félbe, és amikor odanézek, megilletődött tekintettel hagyom, hogy Ilián a falnak préseljen. Egy halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy meztelen vállamat érinti a hideg csempe. Automatikusan nyúlok a férfi tarkójához, de nem húzom magamhoz, csak ráfektetem tenyeremet a puha bőrfelületre. A kérdésre megemelkedik a szemöldököm, és ahogy szemben találom magam a kékekkel megremeg a bensőmben valami, amit nem tudok hova tenni.
- Nem is egyszer - mosolyodom el szemtelenül, ráharapva alsó ajkamra, hogy nehogy ennél többet mondjak véletlenül. Alapvetően őszinte embernek tartom magam, így ez alól a vélamágiával megspékelt énem sem kivétel, de az, hogy ilyen nyílt legyek egy ismeretlennek az még nekem is új. Fertelmes, hogy ennyire kiadom magam egy férfinak, akitől ráadásul minden egyes szava után a plafonon vagyok, mert annyira le tudnám csapni az egója miatt. Most mégsem tudok neki ellenállni, és ezt ő tudja. Pontosan tudja, kihasználja, élvezi, ó, de még mennyire élvezi!
- Kérlek... - ha lehetséges még jobban elmélyülök a kék tekintetben, és csak remélhetem, hogy a kilehelt szavam ajkai közé célt érnek, megszán esetleg, talán még ő is vágyhat rá. Csak most az egyszer hadd érintsem meg ajkait, utána nem érdekel semmi más többé, felőlem itt is hagyhat a csempének taszítva, menjen is. Csak ezt adja meg nekem.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Machay Ilián Konstantin - thanksGod - stilóAz egész játéka a férfinak annyira abszurd, és annyira nem tudom mire vélni. Ha csak az egója miatt kell ez az egész, akkor gratulálok, megtörtént, semmit nem tudok tenni az ellen a vonzalom ellen, amit kiváltott belőlem. Mert kiváltotta, és jelenleg semmi másra nem vágyom, csak hogy érezhessem illatát, megtapasztaljam csókjának ízét, és ha lehet, akkor soha, de soha ne engedjen el. Ne szakadjon vége a pillanatnak, hanem ragadjunk benne örökre, mert az, hogy megérzem tarkóján állni az apró szőröket az nem véletlen. És ha én nem kapom meg, amit akarok, akkor bizony ő sem. A különbség maximum annyi, hogy én annyira vágyom arra, hogy megkaphassam, szinte már megijedek saját magamtól, és nem akarom elhinni az egészet. Hangjára lehunyom a szememet, és a hideg végig fut egész testemen, ami nem a hideg csempe érintésének köszönhető.
Lehelete csiklandozza ajkaimat, de nem csókol meg. Merlinre, pedig minden porcikám beleremeg abba, hogy hozzám érjem, hogy megízlelhessem ajkait, amik nemrég az én krumplimat fogyasztották olyan nagy bőszen. Megérzem érintését oldalamon, majd hátamon és sűrű pislogások közepette hagyja el ajkaimat egy nyögés, fejemet pedig hátravetem, amikor borostája végig simíti arcomat, de nem csókol meg, egyszerűen nyakszirtemet kezdi el csókolni. Ujjaim a férfi tincsei közé vándorolnak, jobb lábam kissé elemelkedik a földtől, végül az apró, de túl nagy jelentőséggel bíró harapás után Ilián eltávolodik és ismét ajkaim közé beszél.
- Talán - suttogom ajkai közé, majd pilláimat lehunyva hajolok közelebb a férfihoz, de a következő pillanatban már egyedül vagyok a mosdóban. Értetlen tekintetemet járatom körbe a helyiségen, majd hajam és sminkem rendbetétele után lépek ki a mosdóból, hogy elhagyjam az éttermet teljesen értetlen. Miért én fogom ki a vélát? Miért? Csak még egyszer találkozzunk. Csak még egyszer...
|
|
|
|
|
