Angelica Black Wing
Kis Gazdám
Amikor felismer, a szívem majd kiugrik a helyéből, és a szám széles mosolyra húzódik. Visszaölelem amikor felkap, de mégis fellélegzek amikor letesz.
Kérdéseire motyogok egy kicsit, ami leginkább egy "majd később" gyenge változatára hasonlít. Amikor kiérünk a rétre, beszívom a friss levegőt. Úgy dél körülire járhat az idő, a Nap fényesen süt. Volt otthonomban valószínűleg a tányérokat mosogatnám, helyette viszont a család legkedvesebb tagjával sétálgathatok.
Belekezdek hát mondandómba, mintha máris ez lenne az első parancs. Bárcsak többet is kapnék Tőle!
- Az úgy volt, - Kezdek bele kicsit akadozva - hogy Gazdám megkérte Lilyt, hogy robbantsa fel a kastélyt. Azaz... az otthon lévő, iskolával kapcsolatos dolgokat. Ez akkor volt, ami... amikor a Kisasszony kómából kelt föl. Lily megtagadta! Ő ilyet nem csinál! Nem én, ha addig élek is! És majdnem addig éltem. Azonban a sütis doboz helyett egy sálat dobott Lilyhez. - Szipogom. Ez persze, így visszanézve, érdekesen hangzik. De emlékeket én aztán nem semmisítek meg! Mondandómat kicsit persze eltúlzom. Ahogy szoktam. Néha még, hogyha ideges vagyok, Lilynek hívom magam.
A volt Gazdámról viszont már hajlandó vagyok lenézően beszélni. Bátorításért felnézek a Kis Gazdára, és folytatom.
- Ezek után úgy döntöttem, elég gyorsan, meg kell jegyezzem, hogy a kisasszonyt fogom ezentúl szolgálni, hogyha megengedi! Én nem szeretem az apját, hiába voltam 43 évig a szolgája. Angelicát viszont szerette Lily! - Jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Veszek egy másik mély levegőt, és válaszolok az utolsó kérdésre.
- A szülei egyébként jól vannak. Volt Gazdasszonyom hiányolja, hogy nem tartózkodik otthon. Az apja pedig belemerült valami levelezésbe, és ki sem jön a szobájából! Enni is csak nagy ritkán.
Visszaemlékszem arra a levélre, amit még én vittem neki. Egy kígyó volt rajta. Olyan, mint a család jelképe. Csak egy kicsit kidolgozottabb.
Mikor végeztem, úgy néztem Angelicára, mint aki jól végezte dolgát.