harmatgyűjtés| o
Félrebillentem a fejemet, és úgy fürkészem a velem szemben álló lányt. Hát, illik is hozzá, hogy inkább mesét néz természetfilm helyett. Vannak olyan gyerekek, akik tényleg gyerekek. Akiknek erről szólt a gyerekkoruk. Nekem nem, de igazából nem bánom különösebben. Akkor más ember lettem volna, nem ez a Laura, aki most vagyok.
- Nem lepődök meg ezen – nevetek fel amikor kijavítja magát. Az egyébként nem zavarna, ha kérdezne a családommal kapcsolatban. Tudnék neki nagyon érdekesek mesélni. Példának okáért az egyre inkább közelgő végleges elválásról. De magamtól inkább nem mennék bele, nem szeretném ha esetleg rossz kedve lenne tőle Masának. Nekem nem lenne, de mint tudjuk én nem igazán reagálok erre normálisan.
A bájital megivás az sokkal barátibbnak hangzik, mint az hogy valami undorító levelet kell egy hónapig a szádban tartani. Milyen undorító meg gusztustalan már! Fúj. Biztos, hogy az első nap után kiköptem volna azt a vackot és közöltem volna, hogy én ezt itt most befejeztem. Így viszont el sem kezdem. Háhá. Nem én. Egymillió galleonért sem.
Mosolyogva bólintok, ahogy meglepődik a vízlabda tapintásától. Igen, fura, de hamar megszokható. De amúgy tudom még szilárdabbá is tenni, amit meg is teszek, hogy könnyebben tudja kezelni. Vagy valami hasonló, mert ugye én irányítom. Ahogy észreveszem, hogy elütni szeretné, már intézem is úgy a mozgást, hogy olyannak tűnjön, mintha tényleg ő tette volna. Pedig én csinálom az egészet. De nem nagy erőfeszítés nekem, szóval miért ne mehetnék bele a játékba teljesen? A labda hozzáér a kifeszítet tenyérhez hát, és a lendülettől felgyorsulva az ellenkező irányba kezd el repülni.
Majd elkezdenek záporozni felé a labdák. Ha nem figyelnék annyira, akkor még nagyobbakat vigyorognék és kacagnék a lányon. Persze látom ám, amit csinál, meg minden, csak tényleg koncentrálnom kell, hogy minden úgy történjen ahogy szeretném. Azért ez már nem annyira egyszerű. Hogy ne fárasszam le magam túlságosan így inkább hagyom a labdákat nekicsapódni dolgoknak, hogy szétpukkadjanak. Párszor azért felnevetek egy-egy különösen mókás mozdulat után.
- Ügyes voltál, majdnem olyan sokat elkaptál mint Benito szokott – vigyorgok rá figyelve, ahogy hűti magát. Na ez az, amiben nem tudok segíteni. Mármint idézem a jeget rendben, de ennél többet ugyan mégis mit tehetnék? A játék közben amúgy végig ez járt a fejemben, hogy a sárkányleopárdommal is hasonlóan szoktam játszani, mint most Masával. Az viszont eszembe sem jut, hogy nem biztos hogy mindenki hízelgőnek találja ha egy állathoz hasonlítják. Szerintem az, főleg ha a csodacicához mérem ugyebár.
- Bogár? Nem lesz nehéz dolgod. Indulj el felém és sikítva elrohanok a világ végére – kacagok fel a dorgálását hallva. Nem veszem ám magamra, elvégre ő kérte, hogy játszhasson. Én csupán eleget tettem a kérésének. Pontosan addig, amíg ő szerette volna. – Az üvegcséid még rendbe vannak ennyi ugrálástól amúgy?[/justify]
- Nem lepődök meg ezen – nevetek fel amikor kijavítja magát. Az egyébként nem zavarna, ha kérdezne a családommal kapcsolatban. Tudnék neki nagyon érdekesek mesélni. Példának okáért az egyre inkább közelgő végleges elválásról. De magamtól inkább nem mennék bele, nem szeretném ha esetleg rossz kedve lenne tőle Masának. Nekem nem lenne, de mint tudjuk én nem igazán reagálok erre normálisan.
A bájital megivás az sokkal barátibbnak hangzik, mint az hogy valami undorító levelet kell egy hónapig a szádban tartani. Milyen undorító meg gusztustalan már! Fúj. Biztos, hogy az első nap után kiköptem volna azt a vackot és közöltem volna, hogy én ezt itt most befejeztem. Így viszont el sem kezdem. Háhá. Nem én. Egymillió galleonért sem.
Mosolyogva bólintok, ahogy meglepődik a vízlabda tapintásától. Igen, fura, de hamar megszokható. De amúgy tudom még szilárdabbá is tenni, amit meg is teszek, hogy könnyebben tudja kezelni. Vagy valami hasonló, mert ugye én irányítom. Ahogy észreveszem, hogy elütni szeretné, már intézem is úgy a mozgást, hogy olyannak tűnjön, mintha tényleg ő tette volna. Pedig én csinálom az egészet. De nem nagy erőfeszítés nekem, szóval miért ne mehetnék bele a játékba teljesen? A labda hozzáér a kifeszítet tenyérhez hát, és a lendülettől felgyorsulva az ellenkező irányba kezd el repülni.
Majd elkezdenek záporozni felé a labdák. Ha nem figyelnék annyira, akkor még nagyobbakat vigyorognék és kacagnék a lányon. Persze látom ám, amit csinál, meg minden, csak tényleg koncentrálnom kell, hogy minden úgy történjen ahogy szeretném. Azért ez már nem annyira egyszerű. Hogy ne fárasszam le magam túlságosan így inkább hagyom a labdákat nekicsapódni dolgoknak, hogy szétpukkadjanak. Párszor azért felnevetek egy-egy különösen mókás mozdulat után.
- Ügyes voltál, majdnem olyan sokat elkaptál mint Benito szokott – vigyorgok rá figyelve, ahogy hűti magát. Na ez az, amiben nem tudok segíteni. Mármint idézem a jeget rendben, de ennél többet ugyan mégis mit tehetnék? A játék közben amúgy végig ez járt a fejemben, hogy a sárkányleopárdommal is hasonlóan szoktam játszani, mint most Masával. Az viszont eszembe sem jut, hogy nem biztos hogy mindenki hízelgőnek találja ha egy állathoz hasonlítják. Szerintem az, főleg ha a csodacicához mérem ugyebár.
- Bogár? Nem lesz nehéz dolgod. Indulj el felém és sikítva elrohanok a világ végére – kacagok fel a dorgálását hallva. Nem veszem ám magamra, elvégre ő kérte, hogy játszhasson. Én csupán eleget tettem a kérésének. Pontosan addig, amíg ő szerette volna. – Az üvegcséid még rendbe vannak ennyi ugrálástól amúgy?[/justify]