Dávid

Reggel az ablakon beáramló fényes napsütésre ébredtem. Fölkeltem az ágyból, és a hatalmas ablakon keresztül újra meg újra megcsodáltam a kastély mellett elterülő vidéket. Még ennyi idő után se lehet betelni a birtok feledhetetlen látványával.
A délelőtti órák után, úgy gondoltam, megérdemlek egy kis sétát a réten: az idő is szépnek ígérkezik, és a házi feladatok is ráérnek egy kicsit.
A tanítás végét jelző csengőszó után a szobámba mentem, és a talárt átcseréltem egy kényelmes pólóra és farmerra. Fölkaptam a könyvemet, és ugrándozva leszaladtam az udvarra.
A réten vidám hangulat uralkodott. Amerre néztem, élénken cseverésző diákokat láttam, valaki éppen szorgalmit körmölt, de akadt elvétve egy-két turbékoló szerelmespár is.
Ahogy eltávolodtam a nagy barna ajtótól, egy szép melódia kúszott be a fülembe, én pedig automatikusan a hang irányába fordultam. Gyönyörű dallam volt. Aztán megláttam őt is: az egyik fa árnyékában egy barna hajú fiú ült gitárját pengetve.
Megtorpantam; a dallam egyre szebbnek tetszett a fülemben. Vagy egy percig így állhattam, de a zene megbabonázott. A lábam önszántából elindult a srác felé, de néhány méterre tőle sikerült megállnom.Nem ronthatok rá csak úgy! Fegyelmezd magad Lily!
De mivel nem látszott sokkal idősebbnek nálam, legyőzve félelmemet és félénkségemet közelebb merészkedtem, és ráköszöntem a fűben ülő fiúra.
-Szia! Nagyon szépen gitározol!-Ennél gagyibb sablonszöveget ki se találhattam volna.
Nem gyakran elegyedem szóba idegenekkel, de a srác megbízhatónak tűnt, és ez a zene…
Bár a gyomrom a szívem körül ugrándozott, egy félszeg kérdést sikerült kipréselnem magamból.
-Leülhetek ide melléd?

Dávid

Ahogy megszólítottam meg is bántam, a hangomra megijedhetett, és így elrontotta dallamot. Láttam rajta, hogy haragszik kicsit emiatt, de arcán a morcos kifejezést hamar fölváltotta az érdeklődés.
-Ugyan már! Alig tűnt föl.
Letelepedtem mellé a fűbe, és nekidőltem a fának. Következő mondata mintha enyhe gúnnyal hangzott volna el, de kacsintására, hogy nem gondolja teljesen komolyan, feloldotta bennem a picit negatívnak induló véleményemet.
-Én pedig Lily, és a Levitába járok. Hát te? – Elfogadom a felém nyújtott kezet, és lazán megszorítom. Nagyon örülök, hogy úriemberként viselkedik, de látom, hogy picikét kényszeríti magát, hogy illedelmes legyen. Biztosan az első benyomás miatt. Nem is baj, nem szeretem, ha egy fiú minden illemszabályt túlságosan betart. Az túl nagyképűvé tehetné őt. Ezért hát nem is erőltetem tovább, és igyekszem lazábbra venni a beszélgetést.
-Igen, játszottam, amikor még otthon voltam. Míg a mugli gyerekek az általános iskola padjait koptatják, nekünk ugye nincs suli, így anyáék elvittek Egerbe, egy zeneiskolába, ahol zongoráztam, és mellette szolfézst tanultam.
Egy pillanatra visszagondoltam a zenesulira. Mennyi hangszer, milyen változatos zene. Rengeteg hangszert megismertem, és hallgathattam. Nagyon hiányzott a hangszertanárom, a zongorázás, meg a fellépésekkel járó idegeskedés is. Furcsa. De pillanatnyi gondolatmenetemből visszarángattam magam a jelenbe, és újra megszólaltam.
-És te mióta gitározol? Hol tanultál meg rajta játszani?
Nekem is álmom volt a gitár, de lehetetlen lett volna egyszerre több hangszeren is tanulni a többi különóráim miatt.
-Neked van testvéred? Ők játszanak valamilyen hangszeren, vagy csak a te hobbid a muzsika?

Dávid

Válaszára jót vigyorgok magamban. Én is voltam ilyen, ha a zenéről volt szó, de mára megtanultam, mindenki emberből van.
-Látom, nagyon makacs vagy. Nyugi, zeneileg régen én is ilyen voltam. – mondom ki hangosan előbbi gondolataimat. – Tényleg hallottam a bakit, de ez a kis hiba eltörpül a zene mellett, úgyhogy ezért nem kell bosszankodnod. – A zenesuliban sok koncerten vettem részt, ahol a lámpalázas fellépők rontásait hallgattam, de én mindig fel tudtam fedezni benne a szépséget, még úgy, hibásan is.
Mellveregetésével kicsit meglepett, de persze csakis pozitívan.
-Nagyon örülök, hogy büszke vagy a házadra – mondom mosolyogva -. Tudom, hogy sokan elítélik a rellonosokat, de szerintem nincs okuk rá. Az már ugyan más, ha megismeri őket személyesen az ember lánya, de nekem még eddig nem volt alkalmam találkozni velük, rajtad kívül. Én nem olyan vagyok, aki első benyomásra, vagy anélkül ítéli meg az embereket. - Soha nem voltam előítéletes. Szeretem jól megismerni az embereket, és akkor döntöm el, hogy megbízhatok-e bennük.
-Eddig még én se botlottam bele egy zongorába se, de ha esetleg mégis, első leszel, akinek szólok. De te is szólsz majd nekem, ugye? - mondom mosolyogva. Lelki szemeim előtt megjelent egy kép, ahol éppen a tanárokat üldözöm, hogy hozzanak a suliba zongorát. Erre a gondolatra még szélesebb lesz a mosolyom. De persze ez szinte lehetetlen, hiszen nagyon drága hangszer, nem engedheti meg magának az iskola. A következő kérdésre kicsit megszeppentem, hiszen nem annyira erősségem az éneklés.  – Én csak szolfézson énekeltem, nem jártam külön magánénekre. ahhoz nem volt elég jó a hangom. Az órákon énekgyakorlatokat vettünk, szolmizáltunk, és egyszerűbb egyszólamú és kétszólamú dalokat, népdalokat énekeltünk. – Remélem nem föltűnő az enyhe ijedtségem az éneklés hallatán. Valamiért sosem tudtam közönség, vagy akár a csoport előtt énekelni. Szerintem nincs önbizalmam. Mások mindig azt hajtogatták, hogy nekem ennyire meg annyira jó hangom van, de általában csak a zuhany alatt énekelgettem magamnak.
-Akkor te nagy tehetség vagy. Nem sokan tudnak maguktól megtanulni gitározni. Öcsém is próbálkozott vele valamikor, de kitartás híján abba hagyta. – Eszembe jutott, mikor én is gitároztam otthon, de akkor kivették a kezemből, mondván, maradjak inkább a zongoránál. Nem is szeretem hangoztatni mások előtt, milyen béna vagyok.
-6 éves voltam, mikor anyu elvitt az egri zeneiskolába. Mivel akkor még nem volt otthon hangszerünk, csak szolfézsra kezdtem el járni, így meg tudtam tanulni a zenei alapokat. A következő évtől kezdve 7 évig jártam zongorára is. – Tényleg nagyon hiányzott a zongorám, bármikor szívesen leülnék mellé játszani.
Aztán eszembe jutott az egyik kérdés, amit meg akartam kérdezni.
-Milyen dalokat szeretsz? Van kedvenced?
Családjáról, mikor kérdeztem, kicsit habozott, így nem firtattam tovább. Mindenkinek lehetnek problémái a családjában, ami nem tartozik a másikra. Ezeket igyekszem tiszteletben tartani.
- Nekem van egy öcsém, Matt, ő egy évvel fiatalabb nálam.
Körül néztem a réten. A sok fiatal vidáman beszélget és nevetgél. Végre itt a jó idő, és ezt senki sem hagyhatja ki. Eszembe jutott a klubhelyiség: hányan ülhetnek most a fotelekben házikat, beadandókat vagy büntifeladatokat körmölve... Apropó, tanulás.
-Miket tanulsz? Mármint milyen tárgyaid vannak? Esetleg már tudod, merre szeretnél tovább menni, vagy ilyet még ne is kérdezzek?

David

David