Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Eszméletlen, hogy végre elmehettem Dorottyához. Nagyon hiányzott már, hogy egy kis időt töltsek vele - utoljára fél éve láttam, és drága keresztanyám társasága a legkevésbé sem nélkülözhető, így hát kivettem magamnak egy hetet a suliból, hogy a Balaton mellett nyomuljunk egy kicsit.
Ó igen, a drága Balaton és a kevésbé jó idő, ha összerakod a kettőt, valami rendkívül érdekeset kapsz. Nagyon furcsa megfigyelni ám kedves tavunkat akkor, mikor nincsenek benne turisták ezrei. Olyan magányosnak tűnik a víz, elhagyatottnak, ami elég durva, tekintve hogy a Balatonról beszélünk. Ilyenkor, mikor még nincs szezonja a nyaralásnak, igencsak magára van hagyva.
Tehát, a magányos Balatont és még magányosabb keresztanyámat hátrahagyva jöttem vissza az iskolába. Nagyon nehéz Dorottyát ott hagyni egyedül a házában, tekintve hogy az új pasija lelépett egy köteg pénzzel. Fú, ezen nagyon fel tudom idegesíteni magam, na mindegy.
Még nem sötétedett, mikor a vonat elindult, azonban az úton kellemessé váltak a fényviszonyok - az az igazi tavasz-nyári kora esti hangulat... Néztem az elsuhanó fákat és figyeltem a színüket. Az ablakba visszatükröződő vonatfülke fakóvöröse nagyon furcsán mutatott a sötétedő fák ágain.
Mikor abbahagytam a céltalan kifelé bambulást az ablakon, sikerült észrevennem, hogy a vonat nagyjából egy perc alatt ott van a Bogolyfali Állomáson, úgyhogy ideje összeszedelődzködni. Barátosném, Daphnee egy tized másodperccel azelőtt ébredt fel, hogy felálltam volna.
- Na mi van, kislány, jót aludtál? - s ezzel megsimogattam a fejét, amire ő hálás mosollyal reagált.
Két perc múlva már csomagostul és kutyástul lent voltam a vonatról; egy pillanatra megálltam megbámulni az eget, Daphnee pedig - szintén ugyanoda nézve - rohangálni kezdett körülöttem a kilométerhiánya miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ahogy figyeltem az ég színét, egyszer csak berobbant egy aura az enyém mellé. Hirtelen nem tudtam, milyen lénynek lehet ilyen vibráló személyisége, amikor is az illető megszólalt; ekkor tudatosítottam magamban, hogy egy nőnemű emberlényről van szó, aki előttem guggol. Megsimogathatom?, kérdezte hevesen, de ha azt mondom, nem, Daphnee valószínűleg akkor sem menekülne meg a pörgős emberi lény elől, akihez egyelőre nem társítottam nevet; bár mintha a kviddicspályáról ismerős lenne az arca, de ugye ott elég távolról látszik csak az ember. Sárga mezt és terelőütőt kapcsoltam a lányhoz.
- Nyugodtan, nem az a harapós fajta. - Állításomat alátámasztatta a farokcsóváló Daphnee, aki érdeklődve szagolgatta az érkezőt, majd kisvártatva megnyalta a lány kezét. Kissé összevontam a szemöldököm; Daphnee általában elég félénk, hiszen menhelyről hoztuk, ha csak egy kicsi rosszat érzékel valakiben, már elhúzódik, az ilyen izgága emberek pedig mindig megrémítik; szűköl és mögém húzódik, de ugatni sosem mer... Most pedig meghazudtolva önmagát, hirtelen bújós kutya lesz. Miféle ember lehet ez itt előttem?
Ebben a pillanatban jelent meg a lány kutyája, egy aranyos kis fehér, akihez le is guggoltam volna, ha Daphneera nem jön rá a remegés.
- Ccss, nyugi. - csitítottam halkan. - Nem bánt, rendben? - A kutyus megerősítésért nézett rám hatalmas barna szemeivel, s biztató mosolyom után félénken szaglászni kezdte a másik ebet.
- Egyébként, ismerős vagy valahonnan. - fordultam a lány felé. - Nem láthattalak a kviddicspályán?
A lány válasza alatt lepillantottam a két ebre - tény, hogy szeretem tartani a szemkontaktust, de aggódtam barátosném iránt -, s meglepve láttam, hogy azok egy szempillantás alatt eltűntek. Körbefuttattam tekintetem a pályaudvaron, s egyszer csak megláttam egy suhanó barna és egy fehér foltot; Daphnee elöl, fehérke hátul, szemlátomást megtermékenyítés céljából kergetőztek.
- A kutyád kan, ugye? - ezzel a kérdéssel indultam el a kis duó után, s közben füttyögtem. - Daphnee, gyere ide!
Reménykedtem, hogy az akció nem lesz sikeres. Nem lenne jó egy alomnyi kiskutya.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Daphneenak hívják, de a picikére is hallgat. - adtam meg a választ a még mindig (had ne mondjam miként) vibráló lánynak. Energiabomba. Minden percben küldi a lelkem felé az impulzusokat. Sosem találkoztam még ilyen emberrel.
Csendben figyeltem a lányt; barna haja az arcába hullott, s hatalmas szeretettel simogatta ebemet. Elmosolyodtam. Vannak még ilyen emberek.
Kérdésemre kicsit összezavarodott - gondolom, elterelte figyelmét a két állat -, de a szavaimnak végül sikerült eljutniuk hozzá. Elvarázsolt, impulzusokkal teli, naiv. És Luca is.
- Szia, Ardai Merse. - kezet nyújtottam neki, s ha megrázta, erősen (de vigyázva rá) és határozottan fogtam meg az övét, csak úgy mint általában az emberekét. Nem szeretem a gyenge, lagymatag kézfogásokat. - Igen, akkor téged láttalak... hát, nem voltam még próbaedzésen, de szeretem a kviddicset, terelő szoktam lenni vagy fogó, ha összegyűlünk a haverokkal játszani. De nem vagyok túl nagy szám azon kívül, hogy szeretem. Általában kint vagyok a Navinés meccseken.
A kutyák persze elképesztő tempóval tűnnek el az éterben, majd tűnnek fel valami egészen más helyen, mint ahol gondolná az ember. Luca kutyája odamegy hozzá a hívásra, nekem azonban kézben kell begyűjtenem a kicsit, aki egy fa mellett állt meg, s szinte belesimult a kéregbe. Leguggoltam hozzá, aztán rájőve hogy így nem leszek eredményes, törökülésben ültem le a jószág mellé, aki kissé remegősen nézett rám. Egyik kezem lassan közelíteni kezdtem a feje felé, majd stabilan rátettem tenyerem a homlokára - ettől csillapodott. A kutyaiskolában tanították be neki ezt a módszert, hozzászoktatták őt, hogy ilyenkor biztonságban van. Rengetegszer hasznát vettem már ennek a módszernek, de nem szeretem használni.
- Na látod, nincs is itt semmi baj, te. Csak egy fiú kutyus volt, akinek tetszettél. Nem volt túl udvarias, de hát ilyenek ezek a férfiak, nem? - kérdeztem tőle halkan; hangomra kissé levált a fatörzsről. - Odamehetünk hozzájuk? - tekintete bizalmatlanságot tükrözött. - Na, légyszi. Lehetsz a karomban, jó?
Szeretek vele beszélgetni; olyan értelmes és okos kutya... odajött hozzám, s én a karomba kaptam - így tértünk vissza a másik kutya-ember pároshoz.
Luca bocsánatkérésére csak a fejemet ráztam.
- Ugyan már, nem haragszunk. Nincs durci, igaz kislány? - pillantottam rá Daphneera, aki kicsit sértődötten nézett vissza rám. - A te kutyád hogy hívják?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A Lilivel való levélváltás után fogalmam sincs, hogy mi is van most. Nem mintha annyira összezavaró lenne, csak én nem tudom értelmezni a jeleket, ha rólam van szó. Illetve tudom, mélyen elrejtve, csak sosem hiszek magamnak.
Mindenesetre azt írtam neki, hogy büntető munkáznom kell, ami igaz is, de már délután megcsináltam, így a kora esti vonatérkezés előtt még sikeresen összekészítettem egy meglepetést neki. Tudom, nem biztos, hogy az a múltkori... találkozás... szóval nem garantálja hogy... mégis elkészítettem neki ezt a meglepetést, ezt pedig optimizmusnak hívom.
Tény, hogy kissé ideges voltam. Mármint, feszült - hiszen majdnem felgyújtottam az erdőt a készítése közben, csak egy igazán kevés hiányzott hozzá, de szerencsére megúsztam. Na meg persze nem csak emiatt. Hogy fogom üdvözölni őt? Megölelem? Vagy meg kéne csókolnom?
Vagy csak integetek neki, és felkísérem a kastélyba, a meglepetés megmutatása nélkül?
A pályaudvar kezd félhomályba borulni, a nap két perc múlva lebukik a horizonton. A kerítéseken még meg-megcsillan a fény, pont úgy, mint ahogy a sínek közt lévő kavicsok is élvezik a nap melegítő sugarait. Csak álltam, és idegesen rágyújtottam. Még hét percet kell várnom, hogy beérjen a vonat. Hetet.
Addig is ki kéne találnom, hogy mégis hogy üdvözlöm őt.
Ehelyett persze inkább a meglepetésre gondoltam. Nem is konkrét tárgy, inkább helyszínnek mondanám, egy berendezett, meghitt hely a tisztáson. Ma félhold van,  fogyó hold, legközelebb augusztus kilencedikén lesz telihold, a nap pedig nyolc óra két perckor fog lenyugodni. Betegesnek tűnik, hogy megjegyeztem? Szerintem nem az. Szeretek tájékozott lenni, főleg, ha Róla van szó. És érte képes vagyok használni az agyamat.
Eddigi gyomorgörcsöm kioldott, s a feszültséget jóleső izgalom váltotta le. A nap fénye kihunyt. Már csak három perc.
Érzem, ahogy közeledik a vonat. Itt van. Mindjárt itt van. A szívem máris őrült vágtába kezdett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Egy fehér ruhát pillantottam meg, szőke hajjal és egy bőrönddel társítva. Szívem feldobbant, forróságot éreztem a füleim mögött, s valahogy minden kitörlődött az agyamból. Ismét égni kezdtem belülről; olyan meghamisíthatatlan, olyan hihetetlen érzés volt bennem... mármint, tudom, hogy ez nyálasan hangzik, de... sosem éreztem még ilyet. Úgy éreztem, a szívem összefacsarodik, és neki dobog. Olyan volt ez a lány, mint egy mágnes, így hát elindultam felé.
Ő is észrevett, s láttam a meglepetést az arcán. Aztán csapot-papot ott hagyva futni kezdett felém, amire gyorslépéssel reagáltam - és egyszer csak rám ugrott. Őszintén szólva kicsit meglepődtem, de Lili súlyát könnyedén meg tudom tartani. A karjaim és az egész testem eddig érte sajgott, s most, hogy a kezemben tartottam őt, enyhült ez a fájdalom; édes érzés, szerelem vette át a helyét. Öleltem karcsú derekát, és belepusziltam a nyakába.
- Üdv itthon. - mormoltam, és megszorítottam őt, ügyelve arra, hogy ne érezze kellemetlenül magát.
Ebben a fehér ruhában, kék szemével és szőke hajával olyan tisztának tűnt. Nem akartam beszennyezni őt a káros szokásaimmal. Ez a gondolat az agyam hátsó részében fogalmazódott meg, de tudatában voltam.
Annyi minden történt egyszerre! Éreztem a vékony kis karjait magam körül, hallottam ahogy egy madár trillázásba kezd, tücskök ciripeltek. Ez a folyamatos égés bennem, ezt nem lehet leírni. De fantasztikus volt ez is.
Mikor lecsimpaszkodott rólam, se szó, se beszéd odahajoltam, és megcsókoltam. Eszembe se jutott, hogy nem teszem meg, mikor már itt volt a karomban. Bánom, hogy eddig nem voltam képes pasi módjára viselkedni. De most más lesz.
Ajkaink összeértek, s mintha megfújták volna bennem a parazsat, vagy valamiféle égő papírlapot, úgy lángolt fel bennem minden. Lili kitárta az érzékeim, az érzelmeim; egyszerre éreztem a lelkünk, ahogy lágyan egymáshoz simul, éreztem az élet sorsszerűségét, hogy egy madár pont akkor kezd még bonyolultabb dallamba, mikor odahajolok hozzá. Éreztem a kezeim között a derekát; nem volt szoros a fogásom, sőt, gyengének mondható. Olyan természetes csók volt ez, nem a ragaszkodási kényszer, és nem is az aggodalom vezette, hanem... az a nagy egész, az a perzselő érzés. Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Olyan volt, mintha testemben valóságos lávatömeg indult volna útnak egy végeláthatatlan cél felé. Lili olyan dolgokat volt képes ébreszteni bennem, amiket emeddig senki sem. A szavak az ő ajkáról sokkal szebbnek tűntek, erőteljesebbnek és kifejezőbbnek, s az ő szavaiból értettem meg a magyar nyelv szépségét. Hangja fantasztikus, kissé mély és gyönyörű, olyan különleges hang, amit száz közül is felismernék. Gyönyörű vonásai, törékeny alkata mind azt az érzést keltette bennem, hogy vigyáznom kell rá, hogy ő teljes mértékben az én felelősségem. Pedig a múltjáról, a családjával való pontos viszonyáról ezidáig nem beszéltünk. És a lelke. Egy olyan gyönyörű talány volt számomra! Egy gyümölcsöskert, amiben kék patak folyik, talán. Almáskert.
A tudás fája, ötlött fel bennem a gondolat.
Ajkaink egymáshoz értek, de az időt nem érzékeltem. Egy macskanyávogás szakította félbe a mézédes pillanatot. Felsóhajtottam, de csak nagyon aprót, mert a sóhajtás olyan lányos dolog, vagyis inkább érzékenységre utal, amit Lili enélkül is pontosan tud és érez.
Még a tisztáson hogy fogja érezni!
Belém karolt, a csomagjait pedig se szó se beszéd elvettem tőle, hogy neki ne kelljen cipekednie. Tisztábban vagyok vele, hogy erős, valószínűleg erősebb minden alap embernél, de nem érdekelt. Én viszem a csomagjait és punktum.
A puszijára jól eső, édes érzés érzés áradt szét a testemben; mosolyogva néztem erre az életvidám lánykára. Tökéletes. Ő tökéletes számomra. Kérdésre mosolyom egy szelídebb vigyorrá változott.
- Hogy hova megyünk? Arra gondoltam, meg kéne ünnepelni, hogy itthon vagy, ezért készítettem neked egy kis meglepetést. Nem, nem árulom el, hogy mit. Az a lényeg, hogy kövess. - mondom neki, majd homlokon csókolom. - Tetszeni fog, meglátod.
Azzal elvezéreltem a tisztás felé, s csak reménykedtem, hogy tetszeni fog neki, amit ott talál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A tétlenkedés nincs jó hatással az emberre - eltunyul tőle, és egy olyan körforgásba kerül, amiből nincs kiút. Csak létezni fog az üres térben, s nem lesz hajlandó semmi másra, mint a pihenésre, amitől persze még jobban el fog fáradni.
Úgy gondolom, nekem veszélyes lenne belekerülnöm ebbe a körbe, hiszen ha megtörténne, alighanem még bombával sem lehetne kirobbantani belőlem a letargiát. Így hát, a két napja tartó semmittevés után azt mondtam, hogy nem érdekel, és nem fogom átadni magam a nyári hőség nyújtotta kellemetlen álmosságnak. Összepakoltam az aznapi terveimhez szükséges cuccaim, egy gyors forduló a konyhába egy kis kávéért, majd irány a falu.
Az emberek meg se néztek, amikor azzal a rengeteg festékes vödörrel, és egy füstölő cigivel a számban mentem az utcán, pedig úgy nézhettem ki, mint egy mugli szobafestő, hisz azt a nadrágom vettem fel, amit erre a célra áldozok be, s aminek már nem is nagyon látszik az eredeti színe, csak a rászáradt színek. A cigit aztán eldobtam, alaposan eltapostam, hogy még véletlenül se láthassa meg egy érdeklődő személy se.
A játszótérhez értem, s ott, vödreim letéve nyújtóztam egyet. A tér gyakorlatilag tömve volt, anyukák és apukák beszélgettek egymással a kőpadokon, a gyerekek azon a gusztustalanul szürke betonon rohangáltak, amit hamarosan elfed majd a mázolmányom. A játszótér legtávolabbi, legnéptelenebb sarkába mentem, hogy ne zavarjak senkit, és hogy meg tudjam szokni a beton nyújtotta különleges vásznat. Bár vászonra, papírra sosem festek, általában csak ilyen felületekre szoktam, falakra vagy hasonlókra, de nem úgy, mint a mugli suhancok. Az nem az én műfajom. És nem is varázslattal irányítva az ecsetet, mert az sem a stílusom. Elvégre úgy nem az igazi.
Felbontottam a színeket, s szemeim azelőtt látni kezdték az előttem húzódó, csavarodó [ilyen, és ehhez hasonló] mintákat, hogy hozzányúltam volna az ecsethez. Ujjaim szinte önmaguktól álltak munkába, úgy követve a tekeredő vonalakat, mintha azok édes hívogatással vezetnék őket, selymes anyagként húzódva előttük, szelíden és zenélve.
Észre se vettem, hogy haladok, csak festettem, ahogy vezettek a minták. Pár felnőtt odajött megnézni, mit csinálok, s azt hiszem, meglepett mosollyal nyugtázták tevékenykedéseim. Egy kis idő után a gyerekek is odajöttek, s én mosolyogtam rájuk, mindenfélét mesélve nekik a mintákról, amiket ők ámulva hallgattak. Ha látták, hogy útban vannak, mindig odébb mentek, s egy kis idő után csak csendben figyelték a színeket ontó ujjakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A minták szinte beszéltek; folyamatosan új színeket, új neveket kínáltak, melyek követelték a felkerülést a sivár betonra. Három szín; a türkizkék, a zöld és az okkersárga követelte, hogy részt vehessenek a díszelgésben, s én örömmel adtam meg nekik a lehetőséget, hogy a többi színnel együtt virítsanak. A kék, a piros és az összes többi örömmel fogadta társaik érkezését.
Egy fiú úszott be a látókörömbe, s én felnéztem rá; a minták kúszni kezdtek rajta, befogadva őt maguk közé. Láttam, a nadrágján is voltak színek, de azok nem az enyéim közül valóak, azok saját egyedi színei, melyeket valószínűleg ő kevert nagy odaadással. Farzsebéből ecsetet vett elő, s becsatlakozott a festésbe. Elmosolyodtam, tekintetem azt hiszem elég bágyadtnak tűnhetett, ahogy visszafordultam a saját mintáim felé, akik a fiú érkezése után még elevenebbek lettek, életük még több értelmet nyert. A szőke hozzám szólt, s mikor eljutottak hozzám a szavai, felnéztem rá, s viszonoztam nevetését.
- Kevésszer szoktam ilyet játszani. Egyedül nem is olyan jó. - mondtam neki, de amint a szavak elhagyták ajkaim, rájöttem, hogy nem igaz, amit mondok. - De, jó. Csak... - szemhéjaim összeszűkültek, ahogy kerestem a szavakat. - Furán néznek rám. - nyögtem ki, majd kissé álmatagon visszafordultam a mintákhoz.
Kezeim megindultak, s úgy éreztem, szinte már-már önálló életet élnek. Ráéreztek a minták ölelésének ívére, s most aszerint mozogtak; minden kis ecsetvonás önálló életet élt, ahogy megszülettek.
Felnéztem a fiúra, s valamiféle furcsa gondolat hömpölygött be lassan az elmémbe; mintha valahonnan ismerős lenne, már hallottam volna valami ilyesmi figuráról a kastélyban. Honnan ismerhetem? Ezen elméláztam egy kicsit. Talán a nővérem háztársa lehet, eridonos, lehet láttam már megfordulni a klubhelyiségben egyik beszökésem alkalmával. Nem tudom...
- Téged... hogy hívnak? - kérdeztem még mindig csak résnyi szemekkel. Valami... rémlett valahonnan, de nem tudom, pontosan mi, vagy hogy milyen helyről, de mintha... kicsit küzdöttem az agyamat lefátyolozó finom függönnyel, majd feladtam. Úgyis mindjárt megtudom.
Kezeim közben önkéntelenül is tovább festettek, úgy, hogy oda se néztem; visszapillantottam az idő közben furcsa irányt vett mintákra, majd ismét teljes erőből rájuk koncentráltam. Szépek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nevetésére felé fordultam, szemeim gyermekien tágra nyíltak (mármint, én úgy éreztem, hogy nagyra nyitom őket), aztán egy nyugodt mosoly kíséretében visszafordultam a munkához. Halványan felderengett, hogy viccesen nézhetek ki, és lehet, hogy észrevette. Visszafojtottam kitörni készülő nevetésem.
Sohaország. Dotya mutatta nekem azt a mesét - Sohaország szép volt, és ott mindenki fiatal maradt.
- Igazad lehet. - mondtam, és felálltam, hogy végignézzek a játszótér színes talaján. Olyan egyedi, olyan sokféle volt... - Tényleg olyan. - majd, mikor leguggoltam, kisvártatva hozzátettem: - Köszönöm, hogy segítesz.
Nevén felvontam a szemöldököm; igen, ezt egészen biztosan hallottam valahol, de nagyon érdekes név. Vicces a kiejtése. Na jó, neki meg biztos a Merse fura, bár lehet ő is magyar, attól még, hogy angol neve van. Mármint, magyarul beszél meg minden, az is lehet, hogy itt született, azt hiszem.
- Merse vagyok. - hangom elúszott a körülöttem lévő álmokba. Finom arany fonalat szőttem mintáimba, kedvesen ölelték körül a többi színt, a készülő, egyre konkrétabb madarakat, városfényeket vagy teknősöket, s azok mintha mozogni kezdtek volna az aranytól. Elmélyedve néztem őket egy darabig, amíg a teknősök evickélni nem kezdtek.
Keith ajánlatára széles mosollyal bólintottam, de verbális válaszadásom előtt egy üveg vizet vettem elő a táskámból, hogy nagyokat kortyoljak belé. Kicsit kiszáradtam. Dolgom végeztével ismét felé fordultam egy szájtörlés kíséretében.
- Persze! - majd pár pillanat múlva elgondolkozva szóltam; hangom álmatag volt de tök komoly. - Ehetnénk vattacukrot.
Ezen még gondolkodtam egy kicsit, hogy miért pont vattacukrot szeretnék enni, aztán megtaláltam rá a választ; szép színei vannak és olyan, mint a cukrozott felhő, ami egy ilyen felemelő festés után, illetve repülés előtt nagyon jó lenne, amolyan magasztos érzés, hogy teremtem a felhőt, eszem a felhőt és leigázom a felhőt.
Még egyet kortyoltam a vizemből, majd egy "száraz a szám" jellegű motyogás kíséretében megittam az üveg felét.
- Kérsz? - nyújtottam felé a folyadékot, majd újra visszatértem lassan befejeződő munkánkhoz.