Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Elkaplak, Csepreghy! Ezt nem úszod meg – hallható az egyre csak távolodó dühös üvöltés. És ennyiben is marad, ahogyan én az egyik kapualjban meglapulok. Most már mást nem lehet hallani csak a hangos lihegésemet. Régen kellett ennyire szedni a lábaimat, de most tényleg rosszul jött ki a dolog. Amióta Lilivel beszélgetünk, próbálom feszegetni férfi mivoltom határait, és minden helyzetben próbálok érett fickóként viselkedni, minthogy egy taknyos kis elsőéves kölyökként. Persze nem mindig jön úgy össze, ahogyan szeretném, mert még nem nagyon tudom, hogy mikor jobb, ha meghúzom magam szépen. Ezért is történt az, hogy az iskola keleti udvarán sétálgattam, kivételesen egyedül, amikor a kövér Hisztay Ádám megjelent, és vaknak kellett ahhoz lenni, hogy a bosszútól vöröslő szemeket ne vegyük észre. Tekerjük kicsit vissza az idő kerekét, úgy egy-két óra hosszával, amikor bájitaltan órán a vizsgák előtti utolsó páros főzésekre került sor. Előtte a mosdóban már kaptam Hisztaytól egy gyomrost, mert nem bírja a képemet, de mivel mindennapos, ezért hagytam is a fenébe. Olyan bazi nagy az a gyerek, hogy inkább nem húztam eddig vele ujjat. Így be is ültünk órára, de neki valami nem sikerült. Egy nem odaillő hozzávaló került az üstjébe – nem én voltam. Dehogynem. Oké, persze, hogy én voltam, de elmegy ő a fenébe, hogy minden héten, amióta itt vagyok, gyomrosokat osztogat nekem. Nem esik jól, na. Ezért nem is kell mondanom, hogy az üst tartalma talárján találta meg helyét megsemmisülten. Ő annyit mondott: „A …! Úgy nézek ki, mint egy disznó”, mire én azt válaszoltam „Igen, és még le is öntötted magad”. Több sem kellett neki; miután kiszúrt az udvaron egészen Bogolyfalváig kergetőztünk, és én a piacon tudtam megbújni az egyik gyógynövényárus nénike mellett egy kapualjban. Pihegve, a falnak dőlve, ki-kipillantva, hogy követnek-e még engem. Sokan vannak, péntek délután van, ezért még nem merek kockáztatni. Maradok a kis fenekemet, és várom, amíg tuti, hogy elhárul a veszély. Fogyjanak el a zsarucsillagok, mint a GTA-ban.
- Ne-hem hiszem el… - veszem le sapkám, és túrok stresszesen hajamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Az ujjaim már nem mozognak olyan kocsonyamód, mint az elmúlt tíz, tizenöt vagy húsz percben. Nem számoltam a perceket, csak arra figyeltem, hogy úgy tudjam venni a levegőt, ne legyen belőle kellemetlen érzés a mellkasomban. Habár az még mindig láthatóan jár ki és be, már nem jár akkorra fájdalommal. A sportok igen távol állnak tőlem, maximum Anyu macskáját vagyok hajlandó kergetni az udvaron, de ennyiben ki is merítettem számomra a testmozgás fogalmát.
A következő pillanatban már bátrabban dugom ki a fejemet, és látom, hogy… hogy nem látom. Ezért látványosan törlöm le a lefelé gördülő izzadtságcseppeket alacsony homlokomról, miközben egy-egy lelógó göndör tincsbe kapok, amire csak fájdalmasan összehúzom aprócska kék szemeimet. Mindenhol ott vannak. Le kellene már vágatni. Vajon van Bogolyfalván jó fodrász? Vagy majd megkérek valakit, hogy essen neki. Ennek úgysem lehet ártani. Olyan vastagszálú, hogy csoda eddig még nem tört bele egy olló sem.
„Pszt!” Üti meg a fülem egy titokzatos szólítás. Nekem szól? Forogni kezdek magam körül, majd a mellettem sóbálványként álló öreg nénire nézek, akinek a szeméből süt a megvetés és a házsártosság. Együgyű mosolyt vetek felé. Mondhatni egész bátran teszem meg mindezt, mert ma reggel betettem a műfogsort, hiszen úgy volt, hogy találkozok egy felsőbb éves sráccal, hogy „korrepetyáljon” átváltoztatástanból. De aztán kaptam tőle egy üzenetet, hogy a buli lefújva, mert randija lesz. Randija. Hihetetlen, hogy lemondja egy csaj miatt. Én még Lili miatt sem mondanám le a barátaimat. A barátság szent dolog.
Tehát a mosolygást egy esetlen intés követi, amivel búcsút veszek az asszonytól. De ha nem ő, akkor ki pisszegett nekem? Keresek, keresek. Szkennelem, mint a Terminátor a járókelőket, majd egy tejfelszőke hajkoronát és annak tulajdonosát vélem beazonosítani a hang forrásaként. „Igen, te!” Folytatja. Mintha egy földönkívüli létforma lennék, fordítom oldalra a fejem csigalassúsággal, és teszek felé egy, majd két lépést. Közben szememet kaméleonszerűen köröztetem, hogy lássam, ha valami vagy valaki az életemre akarna törni. Végül nem messze tőle állok meg, zsebre dugom a kezeimet. Benedvesítettem az ajkaimat, majd szólásra nyitom őket.
- Így senki nem fog tőled krumplit venni – mutatok a zsákra, ami eddig a szőke fiú erődjeként funkcionált. – Mármint, ez a pisszegés, érted – vonom meg a vállam, de közben karakteridegen komolysággal meredek rá. – Olyan, mintha illegális bájitalokat árulnál fényes nappal vagy valahol a sarok mögött állna a fagyis furgonod – utalva arra, hogy Amerikában annak idején sok-sok gyereket raboltak el ezzel a trükkel.
Továbbra is csak egyszerű tekintetemmel meredek az idegenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Már éppen felveszem a szőkeséggel a szemkontaktust, amikor ő felém hajít egy krumplit. Egy tánclépéssel felérő mozdulattal hátrébb is vonulok, de a burgonya alig élvezheti a repülést, hiszen nem egy nagy távra hajították. Kék szemeimmel követem a gumó eldobását, egészen a földet érésig. I’m not impressed. És ez az arcomon is látszik; nem vagyok lenyűgözve. Szemeim kérdőn térnek vissza másikra, aki végre észreveszi, hogy… észre van véve. Elindulok az irányába, majd amikor elérem a „repül a nehéz krumpli, ki tudja hol áll meg” című szösszenet főszereplőjét a porba hullva, látványosan átlépek rajta Egy-két újabb lépés, és már a fehér felsős fiú előtt állok. Zsebembe dugom párnás kis ujjaimat, majd oldalra döntöm a fejemet. Értetlen arckifejezésemet az teszi még mókásabbá, hogy a szemöldököm egyenesen alacsony homlokom közepére repül. Először is, szegény fiú félrebeszél. Vagy valami más nyelven. Same sh*t. Biztosan ezért dobált, mert nem tud magyarul, és valahogyan magára kellett hívni a figyelmet. Jó teóriának tűnt, de egy pillanat alatt szertefoszlik, mert mégis beszéli a közös nyelvet. Vagy van nála valami varázstárgy, ami végül fordítani kezd. Biztosan rosszul, mert ez…
- Eeeezt ne csináld – mondom végül a legfurcsább arckifejezéssel, közben előveszem jobb kezem a zsebemből, és mutatóujjammal rámutatok. – Ez ijesztő – imitálom, hogy kiráz a hideg. Fura egy srác ez a „Tejfel”.
- Petya vagyok – biccentek felé végül egy ártatlan mosollyal arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

V. Theon Delacroix

Nincsenek annyira látványos helyen, de azért erre is el-elsétálgatnak az emberek. Azok furcsállva nézhetik tisztes távolságból a jelenetet. „Tejfel” a burgonyás zsákok mögött, én pedig nem messze tőle állok, miközben az előttem még kicsit jobbra-balra gurulászó gumóst nézem. Elgondolkodva meredek rá azon gondolkodva, hogy mennyire szerencsés vagyok. Nem azért, mert mindig meg akarom veretni magam és kellemetlen helyzetekbe keverem magam, hanem azért, mert ezeket mindig megúszom valahogyan. Vigyáznak rám. Nem tudom, hogy kik és leginkább az a kérdés, hogy miért. De figyelnek és vigyáznak, mert ekkora mázli nincsen a világ összes emberének egyszerre. Gondolataimból a fiú hangja ráz fel, ami játékos sértődöttséggel éri el a dobhártyámat. Kissé még elvarázsolt tekintettel emelem kék szemeimet a szőkeségre, aztán megvonom a vállam.
- Nem vagyok – vonom meg a vállam a merev viselkedésre, és újra a zsebembe dugom mindkét kezemet. Előre és hátra hintázok egész nagyméretű talpaimon. Szerintem egészen egyértelmű, hogy egy tizennégy éves kölyök vagyok, aki csak menőzik a csajozással, de ha ott lenne az alkalma, aki sikítva elszaladna. Aztán ismét egy olyan kérdés, amire a tipikus kisfiú meglepettség ül ki pirospozsgás arcomra. Hogy mi? Van ebben a fiúban valami jópofa játékosság, ami ezzel a hidegrázós perverzióval vegyül. Furcsa, nem tudom hová tenni. És mégis miért kérdez engem erről? Mi köze van ennek ahhoz, hogy egymásba futottunk a piacon? Nem értem.
- Szűz? – kérdezek vissza, mintha nem tudnám, mire gondol.
Pedig nagyon is tudom, de egyszerűen teljes értetlenséggel állok a kérdés előtt. Mégis miért?
- Nem... neeem – mondom látványos zavarodottsággal, de én úgy érzem, hogy nagyon magabiztos vagyok. – Persze, hogy nem – hozzá tehetném, hogy millió csajom van meg ilyenek, de már én magam is érzem, hogy nem lenne hiteles. – Te vagy – igazán nagyfiús visszavágás. Bravo. Tapsvihar. Ha ebből nem, akkor semmiből nem fog leesni Theonnak, hogy velem nincsen kisegítve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

V. Theon Delacroix

Még mindig bennem van az érzés, hogy valamivel arcos harcoskodni kellene, de egyik pillanatról a másikra eltűnik. A minket körülvevő zajok ugyanolyan hirtelenséggel tűnnek el, úgy érzem, mintha megsüketültem volna. Egy dolgot hallok csupán; a torkomban dobogó szívemet. Ez nem a jóleső izgalomtól van. Ez valami más, valami kellemetlen. Eddig viccnek fogtam fel, ami „Tejfel” és köztem történik. Egy felsőbb éves fiú csínyje, amiből azt akarja kihozni meleg vagyok. Nem lepődtem volna meg, mert voltam már mindenféle szívatásnak az alanya, de ilyet még nem tapasztaltam. A srác elindul felém, és mintha megfagyna a levegő. Szinte érzem, ahogyan több hőmérsékletet csökken a hőmérséklet, és ezt a fagyosságot az arcomat simító srác okozza. A simítás jéghidegen éget, majdnem felszisszenek, de ahelyett inkább egy akaratlan fintor kúszik végig arcomon. Földbe gyökerezett lábakkal állok, még a fejemet sem mozdítom. Mintha viaszba öntöttek volna, és csak szemgolyóimat tudom mozgatni. Érzem, ahogyan a másik mögém kúszik. Egy szuszogás a nyakamba, majd a fej a vállamon landol. Értetlenül állok továbbra is. Mi történik? Egy fiú akar kikezdeni velem? A kezei pedig olyan helyekre indulnak, ahová fiú még nem ért. Legyen ez a felsőtestem vagy a pocakom. Ilyen jellegű érintésre nem számítok és nem is vágyok egy fiútól.
- Hagyd abba – mondom bátortalanul. Egyre kevésbé szórakoztat a helyzet.
El is lépek tőle, és megrázom magam. Dühös kékjeimet az ő sötétszín szempárjába szúrom, kezem ökölbe szorul.
- Nem szeretném, hogy… - nyelek egyet még mindig fintorogva. – Hogy segíts - furcsa érzésem támad. Legszívesebben löknék rajta egyet, hogy ez mégis mi volt, de inkább állom a tekintetét, és mutatom, hogy én ennek nagyon ellene vagyok. Nem annak, hogy ő mit és kivel csinál, hanem annak, hogy ezt most velem csinálja. Zsebre vágom a kezeimet, és azon gondolkodok, hogy hamarosan elhagyom a helyszínt.
Ha másra nem is volt jó ez a kusza nap, arra biztosan, hogy két dologról megbizonyosodjak. A nemi identitásom a testemnek megfelelő; fiú vagyok. Sőt mi több, az egyelőre csak kibontakozóban lévő szexuális irányultságom sem más, mint gondoltam. Teljesen heteroszexuális kissrác vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

V. Theon Delacroix

Az arcom még mindig rezzenéstelen, és a fintor még mindig tiltakozóan van ráfagyva. Nem értem a jelenetet, és valahol mélyen félek is ettől az egésztől. Ez valami másfajta rettegéssel fog el, mint az eddigi WC búvárkodás vagy a felsőbb évesektől kapott bántalmazások. Ez a lelkemet tépi szét aprócska darabokra, és olyan helyekre csúszik madártoll szerű játékot játszva a levegőben, hogy egy jó ideig el fog tartani, mire legalább egy kisebb részét meg fogom találni. A hideg visszatérő vendég a mai nap folyamán a hátamon, így még egy búcsúkört megy rajta, pincehideg pezsgőt fröcskölve a gerincem mentén. Nem csoda, hogy látványosan kiráz a hideg, mintha egy furcsa táncmozdulat első mozzanata lenne. De végül csak azt érzem, hogy ezután mindenem újra kezdi visszanyerni a normál érzetét. A szőke srác felfogja, hogy rossz ajtón kopogtat. Sőt, látványosan kiábrándul belőlem, amivel a veszély is hárulni látszik. Mivel már nem vagyok préda – habár egy pár percig éreztem, hogy rendesen élvezi ezt a játékot – Theon teljesen elveszíti a játék iránt érzett izgalmát. Így én is megnyugodni látszok. A szívverésem kezd normalizálódni, szám már nincsen összeszorítva, és a felső testem sem olyan merev, mint eddig volt. Érzem, ahogyan visszább veszi a másik azt a bizonyos képzeletbeli gyeplőt.
Noha még egy pillanat erejéig belém fagy minden belsőszervem, hiszen a „Hát itt vagy, Kis girnyó” egy akaratlan, reflexszerű összerezzenést vált ki belőlem. Lefagyva nézem a jelenetet, amit Theon eléggé rövidre zár, hiszen gyalogkakukk módjára húzza el a csíkot. A meláknak sem kell több, azonnal utána ered, én pedig tágra nyílt szemekkel, és újra ezerrel száguldó szívvel indulok tovább. Ki kell hevernem ezt a mai napot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Ma reggel úgy döntöttem, hogy a kastélyon kívül fogok reggelizni. Ezért lementem Bogolyfalvára – mert szereztem állandó engedélyt, thanks Mom – és meglátogattam a cukrászdát, biztosan hiányoztam már nekik. Amióta Vajda Ricsivel volt ott egy a kellemetlennél is kellemetlenebbül kezdődő randevúm, nem szívesen mentem oda, mert csak feltépte a sebeket. Az igazat megvallva, nem is esett olyan jól az a… hat fánk. Így nem is időztem ott sokat. Elvitelre kértem egy virslis párnát. Néha a sósat is megkívánom. Ezért akkurátus léptekkel, nyugodtan elindultam a vasútállomás irányába. Szép nap ez a mai; a madarak csivitelnek, kellemes langyos a szél, és igazi falusi hangulat járja be a környéket. Kutyaugatás, tyúkok kotkodálnak. Valóban egyre kintebb kerülök a faluból. Kutyaugatás, kutya… csaholás, kutya… morgás. Lassan fordulok meg, és egy egész pofás kis keverék kutyát pillantok meg, azonban neki más tervei vannak velem, mint nekem lenne vele. Biztosan érzi a virslis párnát a zsebemben, de amint ezt felismerem, már ötven méteren futok, és sikoltozok, mint egy kislány. Egészen addig, amíg el nem érem a vasútállomást. Már nem követ a kutya, a sok ember elijesztette. De ez nekem fel sem tűnik, csak rohanok, mint egy őrült, egészen addig, amíg teljes lendületemmel neki nem szaladok egy utamban álló felnőttbe. Mesehős módjára pattanok vissza popsival a peron melletti kőre. Azonnal hátam mögé nézek, hogy üldöz-e még a pokolfajzat, s amikor megállapítom, hogy nem leszek kutyakaja, mosolyogva nézek fel, ahol egy felnőtt férfi sziluettjét látom. A háta mögül süt a nap, így nem látom tisztán az arcát, csak fájdalmasan hunyorítva nyitom szólásra az ajkaimat.
- Elnézést, de az életemre tört egy Pokolfajzat - mondom nemes egyszerűséggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Érzem a kellemetlen, tompa nyomást a farokcsontomnál, hiszen legnagyobb szerencsétlenségemre, arra sikerült érkeznem. Így nem csoda, hogy nem ezer wattos mosollyal szólaltam meg az imént, hanem azzal a tipikus fájdalmas arckifejezésemmel. Igen, tipikus annak, aki már ismer, elvégre eléggé sokszor szokott fájni valamim. Vagy magam vagy másik miatt, ez lényegtelen. Ennyi esés-kelés, ütés és miegyéb után már igazán lehetnék immunis mindennemű fájdalomra. Bal kezemmel támasztom magam a köveken, jobbal viszont a derekamat masszírozgatom, miközben félszememet az ismeretlen sziluetten tartom. Még süt a szemembe a nap, ezért a többféle hunyorítás egy percen belül.
- Látnia kellett volna – mutogatok a falu irányába. – Akkor mást mondana.
Veszem némiképp színpadiasra a figurát, miközben gyanakodva nézem a férfi következő mozdulatait. Letérdel, és érzem, ahogyan vizsgál engem. Mindenki vizsgálja a képemet, ezért szinte már szagot, sőt még színt is tudnék párosítani ahhoz, amit ilyenkor érzek. Nyelek egyet, ajkaimat összeszorítom, és keserves pofát vágva kezdek bólogatni.
- Igen, tudom – mondom gyermeki lemondással. – Bocsánat! – motyogom. Nem szerettem volna tiszteletlenül, szélvész úrfi módjára nekirontani, de így alakult. Jobb kis paraszt gyereknek tűnni, mint halottnak. Ekkor valamiért megnyugszom. A férfi hangja olyan kellemesen cseng, megragadom a felém nyújtott kezet, és felállok. Még mindig nem vizsgálom meg jobban az arcot, inkább elkezdem porolgatni a ruhámat.
- Amúgy – kezdek bele. – A bácsi elmehetne szinkronszínésznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Az én édesanyám udvariasságra tanított egész életemben. És annak ellenére, hogy néha egy kocsis megirigyelné változatos káromkodás technikámat, tényleg nem vagyok rosszul nevelt gyerek. Minden mozdulatom erről árulkodik; anyu jó munkát végzett. Megdobban a szívem. A férfi megkeresi és elintézi azt a dögöt. Én ezt el is hiszem, és hálásan bólogatva nézek utoljára ezzel a rettegő tekintettel a falu irányába. Meg fognak védeni, furcsa érzés. Aki valaha már volt gyerek – normális, hétköznapi érzésekkel –, akkor tudja, hogy milyen hamar el lehet varázsolni ilyen szavakkal. Van aki persze annyira önálló ennyi idősen, hogy nem kell neki védelem; nekem mégis lelket simogató érzés ez.
- Jól – szólok röviden, miközben még egy-kettőt porolok a nadrágom hátsó részén. Ekkor megérzem a virsli illatát. Elfintorodok már előre, hiszen tudom, hogy milyen látvány fogad majd, amikor kiveszem a péksüteményt a zsebemből. Mint amit a kutya szájából húztak ki. Nagyot nyelek, szinte érzem, hogy a fánkot a nyelőcsövemet felfelé kezdik nyomni a funkyt – fánkit. Előveszem a süteményt, és undorodva sántikálok egy nagyon közel lévő kukához, amibe ki is hajítom a maradványokat. Jobb lábamat kissé húzva, de férfi módjára teszem meg Mr. Hyde-ra emlékeztető járásmóddal azt a pár lépést a szinkronszínész felé.
„Bácsi? Milyen bácsi?” Érzem, hogy ezt azért mondja, mert nem érzi még magát elég öregnek, de… az. Mármint az én fejemben annak tűnik, hiszen el sem tudom képzelni, hogy én egyszer ennyi idős legyek.
- Pe… - dig tényleg nagyon jó a hangja. Mondanám, amikor végre meglátom a férfi arcát. Ismerem őt. Az újságból. Ő… Merlinre! Láttátok a Reszkessetek betörők című filmet? Most azt a jelenetet láthatjátok, amikor Kevin találkozik az öreg hólapátos Marleyval. Nem tudod, hogy milyen az? Google it. A vérem megfagy, és minden zaj elhal körülöttem. Ez a nap egy katasztrófa. Az előbb egy kutya, most meg… a csávó, aki kinyírta a szüleit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Ez most olyan érzés, mint amikor egyedül vagyok a házban, mert Anyu elment a barátnőihez a „könyvklubba”, és valami hangot hallok az udvarról, a tetőről, padlásról vagy ne adj Merlin a szobám előttről. Nincsen mostanság szellemünk, mert mindegyik el lett paterolva tavaly. Mi csak úgy emlegetjük otthon, hogy a „Nagy Szellemlikvidálás Éjszakája”. Tele volt a ház kóbor lelkekkel, és végül meg kellett válnunk tőlük. Érdekel? Egy szelet triplacsokis torta mellett mindent elmesélek. Azonban most nem a szellemes történet emléke az, ami miatt falfehérré sápadok, és a vérem valamelyik vasúti büfé kukája mögé bújik félelmében. Nagyot nyelek. Szokásos reakció tőlem félelem esetén. Eddig apró szemeim kidüllednek, ahogyan meglátom a cikket lelkiszemeim előtt, és ahogyan Terminátor szkenner módjára az előttem álló arcára illesztem, még a szám elé is kapok, mint egy rémült kis fruska.  Hallom a férfi kérdését, de nem tudok rá válaszolni. Az előbb említett újság van összegyűrve a torkomba gyömöszölve. Próbálnék nyelni, de minden nyelésnél fájdalmasan vágja meg az éles papírvég nyelőcsövemet. Cukorborsóság ide vagy oda; ez most nagyon odacseszett a lelkemnek.
- Én... én nem akarok meghalni – szólalok meg végül vékonyka hangon.
Igen, a vak is láthatja, hogy valami van. Nem tudom, hogy fel szokták-e ismerni vagy érdekel-e valakit mostanság ez a téma, de az én elmémbe beleégett a cikk. Főleg azért, mert szeretem a horrort, a krimit meg mindenféle pszicho-dolgokat, és élvezettel olvastam a bulvárszennyt. De most, hogy élőben találkoztam a férfival, nem tudom, hogy mitévő legyek. Should I stay or should I go?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


A helyzet egyre inkább válik szürreálissá és valamilyen perverz módon még komikus elemeket is felfedezni vélhet bármelyik külső szemlélő. Egyáltalán nem meglepő Henrik egyik feltételezése sem. Egy paranoiás kissrácnak tűnhetek, akinek egy értelmes szava nincsen. Először pokolfajzat elől menekülve esek a földre, előtte jól nekiszaladva a férfinak. Majd a hangján mélázok hosszú percekig, mint egy autizmussal küzdő tinédzser. Most pedig éppen a halálfélelmem az, ami teljesen tanácstalanná teszi a másikat. Nézem, ahogyan elém guggol, de most már inkább gyermeki morcosság ül ki az arcomra, s arcomat a Nap felé fordítom. Végig hallgatom, amit mondani szeretne nekem, majd kék szemeimet visszaemelem rá. Kezdek elbizonytalanodni. Talán nem is ő az? Pedig a szkenner az előbb 100%-os match-re sípolt vészriadót az elmémben megmaradt kép és az előtte guggoló között. Ajkaimba harapok, és összehúzott szemöldökkel lépek egyet hátra. Most már mindketten értetlen tekintettel meredünk a másikra.
- A bácsi nem… - hagyom félbe a mondatot, a végén a hangsúlyt az egekbe emelve, hogy érezhesse, kérdezni akartam valamit, de belém fagytak a szavak. – Mármint – hebegek és habogok. A tekintetem kezd kitisztulni, mintha valami kábítószerről jönnék lefelé éppen. – Biztosan összetévesztettem valakivel – most már teljesen elbizonytalanodtam. Rákérdezni nem merek a névre, bajba kerülnék. Nem akarok még nagyobb bajt magamnak. Inkább összeszedem magam, miközben megteszem vissza azt a lépést, amiben az imént eltávolodtam.
- Nem… - csóválom a fejem. – Nem, dehogy. Jól vagyok – nem tűnik teljesen így, de erősen kezdek a fejcsóvából bólogatni, ezzel is erősítve mondandómat. Már nem is merek a férfira nézni, mert teljesen égő ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Tényleg nem jut eszembe más szó, mint az égő. Szegény csávó csak segíteni akart nekem, mert annyira elveszettnek, és – ami még fontosabb – szefósnak nézek ki. Én meg így viselkedek. Azt flesselem, hogy ő valami vérengző mágus, aki cukrosbácsi módjára szeretne engem elcsábítani egy olyan helyre, ahol utána nyugodtan gyakorolhatja rajtam az átkait. Haha. Újra a férfi szemeibe nézek, és látom a jóságot és a kedvességet. Ez nem az az arc. Ő csak egy vonatot váró úriember, aki biztosan a kedvesét vagy az anyukáját várja. De inkább az utóbbi, mert nincsen nála virág. Aztán lefő’ a kávé. Ambrózy. Nem, nem, neeeem. It can’t be. A furcsa viselkedésem őt is arra engedi következtetni, hogy én igenis azt az embert fedeztem fel benne, akiről az újságok írtak. A már nagyjából megnyugodott tekintetemben ismét beköltözik a félelem. Aztán eltűnik. És visszajön. És eltűnik. Mi történik? Érzem, ahogyan apró szőrszálaim az égnek merednek karomon, nyakamon, majd végigfut a hideg a hátamon is. Ha macska lennék, akkor úgy néznék ki, mint az a bizonyos Halloweenkor ábrázolt fajta. Görbe háttal, azon álló szőrrel, eszeveszettül fújva arra, aki most előttem áll. Olvastam róla, tudom, hogy mit hoztak le az újságok. De annyira ellentmondásos az egész érzelem-vasút, amire ma is sikerült felpattannom. Ez egy kedves férfi. Elmúlik az érzés, hogy sikátorba szeretne rángatni, hiszen belenézek a szemeibe. A tekintete mindent elárul. Legalábbis én így érzem. Lehetséges, hogy ezzel írom alá a halálos ítéletemet, de…
- Miért hazudnának az újságok? – kezdek vele, karba tett kézzel csevegni. Ha tényleg ő az, akkor nekem már úgyis mindegy, addig beszélgessünk, amíg nem végez velem. Még mindig úgy tekintek a lapokra, mint megbízható forrásra. Lásd, Vajda Ricsivel való találkozásomkor is azokat bújtam, mert azt hittem, hogy abból valamit megtudok. Valami igazat.
- De akkor ezt honnan veszik? És… - húzom össze a szemöldököm. – Miért lenne nekik érdemes b*szakodni Magával? – teszem fel a tőlem megszokott stílusban a kérdést, majd a szám elé kapok. Most mégis csak felnőttel beszélek. Remélem, hogy nem dorgál meg, hanem szépen túllép rajta. Szerintem meg is állna a szívem, ha Ambrózy Henrik leszidna. A gondolattól is kiver a víz. Aztán mindent elfelejtek egy pillanatra. Kaja. Azzal engem, a kis puhost bármikor meg lehet venni kilóra. Ami mondjuk nem olcsó.
- Oké – mondom egy nagyot nyelve, ahogyan a virslis párnára gondolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Egyértelmű, hogy mennyire nem értem, hogy mi történik. Van bennem egy érzés, ami arra int, hogy fordulj meg és menekülj. De ez csak az újságok sorai miatt vannak, amit egyre inkább kezdek elengedni, mert ez az ember valami teljesen más. Ő nem lehet gyilkos. Teljesen felfoghatatlan számomra, hogyan is keveredett ő, aztán most én ebbe a helyzetbe. Frusztrációtól dobogó mellkassal, alsó ajkamat rágcsálva nézek Henrikre. Sőt, bámulom őt. Látszik kék szemeimből, hogy nagyon is nyitott vagyok a dolgaira, és borzasztóan kíváncsi. Már nincsen az a fajta „megvetés” benne, ami eddig volt. Eltűnt. Csupán egészséges távolságtartás maradt bennem, miközben azt vizslatom, hogyan válaszol a kérdéseimre.
- Hát, nem tudom – mondom végül megmosolyogtató felnőttséget erőltetve magamra, miközben eddig összefont karjaimat szélesen széttárom. – Jó dolog a pénz meg minden – folytatom bólogatva saját igazamra. – De utána nem érzik úgy magukat este, mint akik egy egész üstnyi csokibékát benyomtak? – gondolok itt arra, hogy émelygés, rosszullét. Ennyi hazugság után nem aludhat jól az ember, hiszen ezzel valakinek rosszat csinált. Nem is értem az egészet. Én mindig borzasztóan rosszul aludtam, amikor kamuztam anyunak vagy akárki másnak. Még annak is, aki nem fontos. Megér a pénz ennyi rossz éjszakát? I guess not. Kiskutya módjára kapom el tekintetemet a férfiról, amikor a csúnya beszédem kerül a porondra. Nem tudom, hogy miért csinálom. Minden zavart, feszült gyereknek van valamilyen nemű fixációja; körömrágás, dührohamok, sírás, etc. Nekem egyszerűen ez a káromkodás.
- Elnézést, Ambrózy bács… úr – húzódik megbánó fintorra az ajkam.
És ezután jön az érdekes rész. Észre sem veszem, ahogyan egy majd két lépést teszek a férfi felé, hogy még közelebbről hallhassam, ami történt, amit az újságot írtak, amit a Minisztérium hisz és így tovább. Túl sok mindent nem értek ma, jó lesz mihamarabb ágyba bújni egy jó kis képregénnyel. Fürödni sem fogok ma. Amúgy is csak teher minden este. Annyi mindent lehet csinálni fürdés helyett.
- Ennyire sok köze van a fekete mágiához? – kérdem félelem nélkül. Most már teljesen megbarátkoztam a helyzettel. – Megölni a szüleit… - motyogom ezt már csak magamnak. – Én nem hiszem el, hogy ilyet tenne – teszem hozzá nagyon komolyan a férfi szemeibe nézve. És most már tényleg nem gondolom.
- Mennyasszony? - dugom zsebre a kezeimet, majd szélesen vigyorogva bólogatok arra, hogy elmegyünk a cukrászdába. Látszik, hogy valamin nagyon töröm a fejem. Ekkor a levegőbe emelem aprócska mutatóujjam, ezzel szeretném jelezni, hogy van egy ötletem, és mindjárt jövök. A falu irányába kezdek el szaladni, majd egy pár perc múlva újra megjelenek, de a férfi másik oldalán, mintha nem is a faluba indultam volna.
- Anyukám azt mondta, hogy virág nélkül nem várunk hölgyet – mondom még mindig szélesen mosolyogva, miközben egy kissé megtépázott sziromú, de mégis gyönyörű vörös színű rózsacsokrot nyújtok Henrik felé. – Óvatosan! A tövisek… - nem szedtem még le a szárakról őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A műanyag gördeszkakerék nem éppen halkan tapad a vasútállomás kövezetére. Természetesen, a deszkát lovagló, régen eltűnt bongyorság ebből mit sem hall, mert mint minden rendes varázsfelnőttnek; neki is egy mugli fejhallgató tompítja a hallását. Csak stílusosan, mint mindig. Az embereket Tony Hawk-ot megszégyenítő mozdulatokkal kerüli ki, noha olykor mögötte a levegőbe repül egy virágcsokor, egy kisebb táska… ha valami Wes Anderson féle filmben lennénk, akkor egy-egy tyúk vagy kismacska is a levegőben végezné egy halk kotkodával vagy nyávogással. De most legyen ennyi elég. Magasszárú sportcipő segíti az elveszettnek vélt alakot a gördeszkán maradni, amit egy buggyos farmernadrággal és egy jól megszokott D&D-s pólóval kapott ma magára. Van, ami nem változik. Szabadnap van, és ezt megfelelően kell kihasználni, mert aztán jön újra a hétfő, és bele lehet bújni a szürke öltönybe, aztán zsa a Minisztériumba.
Hangosan siklik végig a gumitalp a kövezeten, mire a deszka-lovas megáll. Mind a 165 centiméterével húzza ki magát, hogy egy fejben baromi vagány mozdulattal lekapja magáról sárgás üvegű napszemüvegét. Csorbacsík mosolyával elégedetten néz körül a vasútállomás népén; újra itthon. Az endorfin, oxitocin, szerotonin és dopamin „édesnégyese” feszíti szét mellkasát, ahogyan a friss szellő összeborzolja göndör fürtjeit. Mély sóhaj után egy idős bácsira keveredik égszínkék tekintete. Galambokat etet. Klisésnek tűnhet, de… nem is rossz ötlet. Azonnal az egyik padhoz löki magát, majd lábának segítségével megemeli a deszkát, hogy egy egyszerű mozdulattal a pad mellé támassza, és lehuppan. Zsebéből előkap egy noteszt és egy ceruzát, majd szélsebesen körmölni és rajzolni kezd. Pont ez a klisés karakter hiányzott a történetből. Hamarosan készen lesz ez a képregényvázlat is.
Eltelik egy óra, majd még egy. Elégedettséggel teli vigyorral engedi le az író- rajzeszközt, s így koppan is a ceruza fa teste a pad deszkáját.
Hi! My name is Petya. And my life… is still simple. I’m just a little older.