Brantner Katinka
Gondoltam megint sétálgatni kezdek. Nem gondoltam volna, hogy ide keveredek. Erre még úgy sem jártam. Ideje lesz felfedezni. Érdekes utca, ez a legszebb amit életemben láttam. Szeretem ezt a falut. Minden olyan szép. Sokat nézelődök az utcán, gyakran szemügyreveszem a kirakatokat is. Sok érdekesség van bennük. Egy kicsit viszont unatkozom, mert nincs velem semki. Majdcsak találkozok valakivel. Végül is nem az erősségem a barátkozás. Majd megpróbálom. Engem nem minden ember kedvel. Pontosabban a kérdéseimet. Valamikor túlságosan bőbeszédű vagyok. Profi vagyok az emberek kiakasztásában, még ha nem is áll szándékomban. Tanultam valamit, nem minden ember szereti a kérdéseket. Sétálás közben álltalában gondolkozni szoktam. Mindenféle dologgal kapcsolatban. Azért figyelek a lábam elé is, mert muszáj. Nem szeretnék orraesni. Fogalmam sincs, hogy míért sétálgatok szinte mindig. Ezt igazán megmondhatná valaki. Végül is más dolgom nincs. Ez pedig kiváló elfoglaltság, márakinek.