Beth (bocs, de ha kiírom a teljes neved, nem marad hely a reagnak... )
Itt vagyok egy pár napja, és a nyelvtudásom jelentős növekedésnek indult. Nem azt mondom, hogy már perfekt beszélek magyarul, de legalább a legcikibb helyzetekből meg tudom magam menteni, félreértések elkerülésével. A legtöbb, amit tettem az az volt, hogy megemeltem a szemöldököm. Ugye, mennyi karizma (vagy Kar Izma) és szó tudás kell ehhez? Szinte alig hiszem el. És nem kell bocsánatot kérnem. Vajon ezért kerültem a ,,gonosz" Rellonba? Megmosolygom az emléket a kis szeleburdi papagájjal kapcsolatban, és folytatom az utamat.
Kivételesen, az estére való tekintettel, hosszú ujjú, ám vékony felső van rajtam, valami harakiri betűkkel, amit nem tudtam kiolvasni. Zsebre vágott kézzel bandukolok Nanuq után, aki a szabadságtól mámorosan futkároz fel-alá, elvére egy diákokkal teli kastélyban nem engedhetem csak úgy szabadjára, még úgy sem, hogy első hívásra a lábamnál kushad, mert mindenki szívszélhűdéssel kerülne gyengélkedőre. Csak időnként látom felvillanni a nagy szőrmókot, és arra felé indulok, így teljesen csak a tájra tudok összpontosítani, és nem gondolni semmire. Nagy meglepetés? Ugyan, az emberek 99%-a azt hiszi, hogy sosem gondolkozok. Nem csodálom.
Ilyen későn már nem jár kint senki, legalábbis gondoltam én, amíg Nanuq üdvözült csaholással nem adta tudtomra, hogy zsákmányt talált. Ráérős léptekkel mászok hát a temető felé, elvégre ki is lenne oly bátor, hogy ilyen helyen mászkáljon késő éjjel, nemde? A fene gondolta, hogy egy diák lesz az. Ezért pislogok párat meglepetten. Azt hiszem a megszeppent lány a nagy dögöm alatt túl hamar könnyebbült meg. Rellonos, több mint két méter, és nem feltétlenül könnyebb megkerülni mint átugorni... Na meg a kutya. Jobb kezemmel a combomra csapok, mire a nagy malamut felpattan és a lábam körül körözve várja a jutalomként szolgáló paskolást. Ami nem marad el.
-Hello. - szólalok meg halkan. - Bocsi a Nanuq. Öhm... Nanuq a kutya.
Akcentusom nem kopott még le, szóval hallani még, hogy külföldi vagyok, szóhasználatom kezdetleges és primitív, bár kommunikációra tökéletes. Azt hiszem megteszi. Egyelőre. Kezem nyújtom a kis alak felé a földön, hogy felsegítsem, ha már ,,miattam" tanyolt el.