Ryan

Kóválygok szépen, hisz már alig pár hetem van itt, hacsak nem történik valamilyen csoda.
 Hirtelen meglátok egy srácot, és elindulok felé, hátha beszélgethetünk egy jót.
- Szia! Angelica vagyok. - Mosolyodok el, és elnyomok egy mély sóhajtást.

Ryan

-Hát... - mondom enyhe melankóliával, ugyanis erre a kérdésre nem számítottam.
- Engem nem igazán zavar. És nem is kell elviselnem sokáig. - Megvonom a vállamat, és a cipőm orrát kezdem mustrálni.
- Nem zavarnak más házak lakói. - teszem hozzá. Ennél bővebb véleménykifejtést ne várjon tőlem senki!
- És neked? - Ránézek Ryan-re, és megengedek magamnak egy udvarias mosolyt.

Ryan

Halkan kuncogok magamban. Visszaszökött egy könyvért... ez olyan levitás!
- Én valószínűleg utoljára járok erre. Most körülnézek. - Válaszolom fanyar mosollyal.

Ryan

Kénytelen vagyok megereszteni egy kis nevetést, akármennyire nem passzol most a kedélyállapotomhoz.
- Ez kedves. - mondom megnyugodva. - Ne aggódj, nem is vagyok idősebb. Csak az anyukám lehet, hogy kivesz az iskolából.

Ryan

Talán ez az egyetlen téma, amit nem szivesen bolygatnék, de hát egyszer élünk.
- Egyrészt a levita torony miatt, másrészt pedig... - nyelek egyet, és elgondolkozok, házvezetőnőm megtiltotta-e ennek a közlését, majd folytatom.
- Az apám... tagja lett egy 20-25 fős csoportnak, akik beképzelnek maguknak egy eljövő Sötét Urat, aki soha nem jön el. - hadarom el gyorsan a kellemetlen részletet.

Ryan

Megnyugszom, hogy témát váltunk, és bólogatok. Mitöbb, szinte kedélyesen folytatom:
- Persze! Én is szerkesztő vagyok. - Mondom enyhe büszkeséggel.
- Megfogom nézni, ígérem. - felelem, és biztatást hallhat a hangomban.

Ryan

- Mostanában nem igazán, sajnos. - mondom, és tényleg sajnálom.
- Ilyenekben-olyanokban. Főleg horoszkópokat írogatok. És te? - nézek rá.