Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Szégyellem magam, amiért csak most jutottam el odáig, hogy eljöhessek hozzá. A hála, amit azóta is érzek, nem lankad, néha erősödik fel csupán, hiszen azóta is él és virul az emberem, aki évtizedek óta velem van. Bár az eszköz talán nem volt a legmegfelelőbb arra, hogy Sébastien elvállaljon mindent, amit neki szántam, de ha az odavezető út nem is olyan sima, a cél kárpótolhat ezért.
Két aprót koppintok az ajtón, vizes, már összecsukott esernyőmön támaszkodom meg, egy laza mozdulattal tűröm hátra tincseimet. Az időpont talán nem alkalmas, mégis merem hinni, hogy nem kell visszatérnem egy másikban, hanem megoldhatjuk most.
- Üdvözletem - villannak kékjeim a kinyílt ajtó felé. - Eszembe ötlött idefele jövet, hogy talán az elején is így kellett volna, hogy felkeresselek. Olyan... - pillanatnyi hatásszünet, amíg ízlelgetem a szót. - Normális.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Lankadatlan mosollyal fürkészem Sébastien arcát. Ahhoz képest, amit megszoktam, meglepően sápadt, ámbár nem azért jöttem, hogy elemezzem - most kivételesen -, így csupán elkapom pillantását. Halkan nevetek fel.
- Nem vártam meleg fogadtatást, ez a kellemetlen hűvösség azért meglep, bár megérdemlem - szemtelenül vigyorodom el, mielőtt folytatnám. - Valahogy elmaradt a fizetségedről a beszélgetés azért, amit az emberemért tettél - a megbűvölt borítékot kutatom ki zakóm belső zsebéből, óvatosan nyújtom Sébastien felé. - Megkérlek, hogy csak akkor nyisd ki, amikor már nem vagyok itt - esernyőmet támasztom magam elé, mindkét kezemmel támaszkodom meg rajta. Érzékelhető a feszültség a levegőben, azonban valamiért, kivételesen, ezt most nem magamnak tudom be. Valami más miatt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Nem várom el a bizalmadat - lehunyt szemekkel, aprót vonok vállaimon. Képmutatás lenne elvárnom, hogy mindazok után, amit velem kapcsolatban tapasztalt, feltétlen bizalmát élvezzem. Ennyire még én sem vagyok nagyravágyó.
- Köszönöm - csukom be magunk után az ajtót, az esernyőt támasztom a falnak, amikről a vízcseppek lassan párolognak el a felé intézett bűbáj hatására. Mosollyal ajkaimon hallgatom a felém intézett szavakat, azonban kékjeim a cipőmet fürkészik, végül pálcám esik rájuk, hogy azokról is eltűnjön a víz, ámbár nem terveztem beljebb menni.
- Igen, maradjunk ennyiben - biccentek egy aprót ugyanazzal a mosollyal ajkaimon. Bár a parancs nemigen úgy szólt, ahogy azt teljesítették, de végül is már megtörtént. Még én sem tudok ezen változtatni. - Sejtettem, hogy ezt mondod, azonban a boríték nem csak a pénzt rejti - vállamat vetem a falnak, Sébastien arcát fürkészem szinte már kedves vonásokkal. - Azért, hogy elhozzam azt, amivel véleményem szerint tartozok, valamint hogy megkérdezzem, esetleg velem tartasz-e egy ebédre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Kékjeim keményednek meg, ahogy köhögni kezd. A betegség gyűri le lassan, pontosan azzal párhuzamosan, ahogy a jelenlétem okozta meglepettség kezd elmúlni. Érdekes dolgokat tud az emberi test. Óvatos mosolyra húzom ajkaimat.
- Meglepő lehet, de nem is hagynám, hogy részt vegyél bennük - túl tiszta Sébastien összes szándéka, tette és lépése ahhoz, hogy bármilyen hasonló ügyletbe belerángathassam. Ehhez is megtartottam a névtelenségét, senki nem tud arról semmit, hogy ő mégis mit csinált az irodában. És ez így is van jól.
- Nos... - halkan nevetek fel, zavartan dörzsölöm meg tarkómat. - A kockázatelemző gondolom itt már kevés - ejtem vissza kékjeimet az előttem állóra, halvány mosoly marad csak a visszafogott nevetés után. - Talán erre a kérdésre is választ adhatok, ha csatlakozol hozzám egy megfelelőbb napon - pillantásunk találkozik és Sébastien ismételten csak az őszinteséget láthatja az enyéimben csillogni. Nem volt, és most sincs okom arra, hogy ködösítsek előtte, ámbár tény, hogy mindent így sem mondhatok el neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Pillanatnyi megilletődöttség játszik arcomon, ahogy a kérdést intézi felém. Azonban a meglepettséget váltja fel hamar egy félszeg mosoly, miközben az előttem álló arcát fürkészem.
- Néha előfordul - az, hogy mennyire néha már nem tartozik ide, sőt valószínűleg sehova máshova sem, mert ez olyan információ, amit senki nem érdemelt ki eddig. Az, hogy valakit magam elé helyezzek, valóban ritkán, de előfordulhat, azonban ki kell érdemelni ezt. Keveseknek sikerült eddig.
- Erre én nem tudhatom a választ - féloldalas mosolyom játszik ajkaimon továbbra is, miközben elkapom Sébastien kékjeit. - Rajtad áll, hogy elfogadod-e, hátha választ kapsz az eddig fel nem tett kérdéseidre, avagy nem élsz vele, én pedig megköszönve azt, amit tettél az emberemért, elmegyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Szemöldököm rebben meg az igenleges válaszra. Igyekszem hamar rendezni vonásaimat, azonban ez most mégsem megy olyan könnyen, mint én azt szeretném, vagy elvárnám magamtól egy ilyen helyzetben. Ilyenkor kell rájönnöm arra, hogy én is ember vagyok. Különös ezzel a tudattal élni, de hamar váltja fel el egy megkönnyebbült mosoly a meglepettséget.
- Természetesen - bólintok egy aprót. - Máshogy nem lenne értelme sem - apró mosoly játszik ajkaimon, amely nem akar onnan eltűnni. Feltételeket szab. Feltételeket szabnak nekem. Kellemetlen érzés fogan meg bennem, de igyekszem elnyomni. Én tartozok neki, engednem kell a feltételeinek, bármennyire nem fűlik hozzá a fogam, és bármennyire sokat kockáztatok ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Automatikus reakció, ahogy elkezdem magamban latolgatni az esélyeimet. A nyilvános hely nyilvánvalóan még nem is lenne olyan hatalmas probléma, azonban az, hogy csak ő meg én, elég sok kockázatot von maga után. Túl sokat. És nem magam miatt, mert nekem aligha eshet bajom, mégis... ahogy az előttem állót figyelem, miközben köhög, valahogy egyre jobban nem tetszenek a feltételei.
- Ez esetben a telihold után felkeresünk - sajnálatos módon nem ígérhetem meg neki, hogy én fogok jönni. Az már valóban a legmesszebb lenne a vállalható kockázatoktól.
- Én szerettem volna feltenni ezt a kérdést - ujjaim akaratlan szorítanak rá a borítékra, halvány mosollyal hunyom le szemeimet pár pillanat erejéig, majd ellököm magam a faltól és közvetlenül Sébastien elé lépek.
- Engedd meg... - óvatosan nyúlok kezéért, ujjaim kulcsolódnak lágyan csuklójára, és ha hagyja, a felfelé fordított tenyérbe helyezem a borítékot. - Elmondhatatlanul hálásak neked. Főleg a legkisebbik. Köszönöm, hogy fogadtál. Amint lehetőségeim engedik küldök érted valakit, aki elkísér az ebéd helyszínére, majd távozik. Értékelem a megértésed - óvatos mosolyt engedek meg magamnak, miközben felsandítok rá, ám mielőtt elkaphatnám a kékeket fordítok neki hátat, azzal a feltett szándékkal, hogy távozzak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Többször is megkérdezték tőlem, miért? Valamikor csak utalgatásokat kaptam el, hogy nem értik mire jó ez, mi értelme van, miért teszem? A kérdésekre nem kaptak választ, nem is érdemlik azokat. Egy idő után megelégedtek azzal, ahogy némaságba burkolózva jéghideg tekintetemet emeltem rájuk. Azonnal elhallgattak és visszatérhettem agyam rejtett zugaiba a válaszokért kutatva. Mert én sem tudtam őket. Ujjaimmal kopogtattam az asztalon, gyűrűimet szuggeráltam minduntalan, hátha kipattan a szikra, ami elégedetté tesz, és megérthetem saját döntésemet. Miért hívtam el? Miért mondott igent? Miért vállaltam fel, hogy válaszolok a kérdéseire? Tele van kockázattal az egész, mégis úgy döntöttem, hogy eleget teszek a kérésének, annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt beszéltük meg. Hónapokkal ezelőtt történt, de napról napra jutott eszembe akaratlan az ígéret, amit tettem neki.
Az üzenet rövid volt és tömör. A hely neve és egy időpont. Lóránték helyezkedtek el úgy az étteremben és annak környékén, hogy Sébastien véletlen se vehesse őket észre, mert megígértem neki. Csak ő és én, azonban sajnos ekkora rizikót már nem vállalhatok, így is sokkalta túlléptem ezzel a saját magamnak is megszabottat. Még akkor is, ha ez most nem rólam szól. Veszélyes lehet, ha velem látja bárki. Tisztában vagyok azzal, hogy a rám eső felét a kikötéseknek megszegem, de nekem nem érdekem, hogy Sébastiennek bármi baja is essen miattam. Lehunyom kékjeimet, ahogy elszakítom őket az óra mutatójáról. Vajon eljön? Botor hiba lenne azt hinni, hogy ígérete ellenére nem jelenik meg, mégsem tudnám érte hibáztatni. Szemtelen mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy meghallom.
- Szeretem az ironikus dolgokat, és ennél mi lehetne jobban az? - tárom szét karjaimat töretlen mosollyal. - Köszönöm, hogy eljöttél - mély hangom simogatóan tölti meg a körülöttünk lévő levegőt, miközben Sébastien foglal helyet velem szemben. Ahogy ő, úgy én sem mozdítom el tekintetem róla.
- Bevallom, kezdtem eljátszadozni a gondolattal, hogy nem jelensz meg - kezdek bele szelíd mosollyal ajkaimon. Felkönyökölök az asztalra, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - De végül győzött a kíváncsiságod. Érthető - bólintok egy aprót, meg nem szakított mosollyal ajkaimon. Megilletődve tapasztalom, hogy valójában még piszkos kékjeim is mosolyognak. Őszinte lenne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A helyzet hétköznapisága és egyszerűsége valami különösen kellemetlen érzést idéz elő mellkasomban. Nem feszültség ez, hiszen egyáltalán nincs rá okom, valami azonban mégis megtelepszik minden porcikámban, ahogy Sébastien arcát fürkészem. Kiszolgáltatott nem vagyok, hiszen majdnem minden sarkon egy emberem áll, kerülve a feltűnést, hogy még véletlen se lehessen probléma abból, hogy velem látják. Elgondolni sem tudom, mi lehet bennem, ami ilyen gondolatokat idéz elő. A megszokottság hiánya lenne? Lehetséges. Túl régen volt az életemben egy olyan nap, amikor mindenféle kötelezettségek nélkül csak leültem valakivel beszélgetni. Mindegy, hogy az előttem ülő éppen minden mozdulatomat megfejteni kívánja, és mindössze azért jött el, hogy kielégítsem a kíváncsiságát, mert attól még itt ül, és nem munkaügyről beszélünk. Ő rólam kérdezget, engem igyekszik megérteni, amit tudom, hogy meg fog bánni, amint megteszi. Elmondhatom, hogy ebben a helyzetben talán ez jobb most, mint később.
- Olyan nagy hiba lenne ez? - mosolyodom el kellemesen, ahogy most én igyekszem megfejteni fesztelenségének okát. Vajon miért már most, mint eddig? Érezhetően más az én drága rúnamesterem, de hajlandó vagyok ezt betudni a helynek. Írjuk a hely javára, az a legegyszerűbb. - Más nem adott túlzottan sok lehetőséget arra, hogy higgyek magamon kívül bárkiben is - elég csak a múltamat nézni. Mégis kiben hihettem volna magamon kívül, amikor minden körülöttem lévő embernek kellettem valamire? Kinek erre, kinek arra, de mindenki a hasznot látta bennem, egészen addig, amíg ki nem törtem ebből, és már én láthatom a hasznot másokban. Meg is teszem.
Jobb szemöldököm ráng meg aprón. Méghogy nem emlékszik. Akkor lényegében a nekem tett ígéret felfedése hasztalan volt, és azzal, hogy eleget tettem neki, magam alatt vágtam a fát. Szemeimet lehunyva nevetek fel halkan, amely egyre csak erősödik, de így sem lesz bántó a fülnek, megtartja mélységét és őszinteségét. Mit ne mondjak, régen húztak csőbe. Főleg ekkorába. Kékjeimet nyitom ki, arcára szegezem őket, ahogy megszólal. Türelmesen várom meg, amíg iszik pár kortyot, majd elhangzik a kérdéssel vegyített tisztalap részéről. Őszintén mosolyodom el, ahogy elkapja kékjeimet.
- Jelenleg? - kérdezek vissza kissé rekedtes hangon, pillantásomat szakítom el róla, szinte már zavartan sütöm le azokat, ahogy a mosoly is halványabb lesz. - Képmutatás lenne szétválasztani a múltamat és a jelenemet. A múltamnak köszönhetően kaptam meg azt a jelent, amiben most élek. Alfred Nathan Declaire vagyok, ahogy az irodában is az voltam, akivel először találkoztál - visszaemelem rá tekintetemet, a féloldalas mosoly nem lankad. - De, hogy a kérdésedre is válaszoljak… - kapom el az engem fürkésző kékeket, amiket nem eresztek. Mostantól, félek, hogy soha többet. - Alfred Nathan Decalire, kockázatelemző és bártulajdonos. Döntsd el te, melyik nevem hova illik - ezért jött, nemde? Hogy felfedjem a lapjaimat, hogy megtudhasson mindent, amire csak kíváncsi. Azonban, ha a kérdésre nem tudok tisztán felelni, felróható nekem, hogy nem is teszem meg? Így a legszebb, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A múlt a legtöbb ember életében igen érzékeny pont. Olyan események, történések lehetnek benne, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal, amiket legszívesebben elfelejtettünk volna már rég, de valamiért mégis kísért minket. A visszakérdezésre lesz szélesebb mosoly arcomon, kékjeimet elveszem arcáról, szinte már zavartan pillantok el róla az étterem egy messzebbi pontja felé. Lehunyt szemekkel mérséklődik mosolyom, nagyot sóhajtva nyitom ki piszkos kékjeimet és vezetem vissza az előttem ülőre. Válaszokat szeretne, így hát megadom neki, ha már eljött értük, akkor is, ha nem fog neki tetszeni.
- Mindenkinek megadom a lehetőséget - immár csak egy féloldalas mosollyal fordulok vissza felé. Összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - Az már nem rajtam múlik, hogy élnek-e vele vagy hagyják kicsúszni a markukból - nálam a lehetőséget tárháza kifogyhatatlan. Minden emberem összerakhatja a két kezét azért, amiért valóban úgy tűnik, hogy megszámlálhatatlan lehetőséget tartogatok zsebeimben, mindössze maga az adott helyzet nem mindegy, amelybe a lehetőség csöppen. Hiszen, ha ott van előtted, de botor módon a rosszabbikat választod, csak azért, mert neked az lenne a legjobb, akkor ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem? Tiszteletben kell tartanom a döntést, amit meghoznak akkor, még akkor is, ha ez pár… kellemetlenebb pillanatba kerül. A vége mindig ugyanaz: megragadják az eléjük tárt lehetőséget. A pincére emelem kék tekintetem, őszinte mosollyal ajkaimon kérem ki ugyanazt, amit Sébastien, hogy visszafordulhassak felé.
- Meglepően régen illettek ilyen szóval - sütöm le pillantásomat egy pillanat erejéig, majd nyúlok a kancsóért, hogy poharamat tölthessem félig vízzel. Nem tudom róla levenni tekintetem, ahogy a víz foglalja el az üveg által adott teret. Mélyen magamban nyomom el az undort, majd kortyolok egy aprót, mielőtt folytatnám. - Állok elébe, Sébastien. Meglepő lehet számodra, de valójában nyitott könyvként ülök előtted, csupán mások azok a körök, amelyekben megnézhetik a lapjaimat - vigyorodom el szélesen, miközben az én poharam is az asztalon koppan. Fejemen aprókat ingatva hallgatom további szavait és a mai nap folyamán először kerül fel arcomra egy igen nyugtalanító mosoly. Kékjeim villannak azonnal Sébastien arcára, mintha mindentudó lennék, jobb kezem fektetem el az asztalon, ujjaimat behajlítva dobolok párat az asztallapon, majd arcáról esik pillantásom gyűrűimre. Miért kerülhetett fel a mosoly arcomra? Mert azt akartam, hogy felkerüljön.
- Szóval a múltam helyett, mégis a jelenem érdekel? - rebben meg szemöldököm kérdőn. Az okklumencia lép működésbe automatikusan, kellő óvatossággal, mégis gyorsan, ahogy csak felsejlik előttem pár folyamatban lévő ügy. Hátradőlve, töretlenül mosolyogva fürkészem mai ebéd partnerem arcát. - Egyáltalán nem kedvemre való, ha nem kérdeznek rá arra, ami valóban érdekli őket. Mondd ki, Sébastien, téged mi érdekel? A múltam? A jelenem? Mit szeretnél, ki üljön előtted most? - elkapom a színtiszta tekintetet, amelyben az őszinteség csillog határtalanul, míg piszkos kékjeim tükrözik vissza valódi énemet. Ha határozottsága kitart, akkor úgy vélem, nem lesz probléma, azonban amint aggodalma felüti a fejét, a lehetőség az ő markából is kicsúszott.
Táncolni fogsz az ördöggel, Sébastien, azonban ne érjen meglepetésként, ha a Pokol majd nem enged.