Tiff és a bevásárlótúra
november 1.
-előzmények vannak, gondolatban-
RÓMA

. . .
-Gyerünk Tiffany, szedd a lábad, mert eltöröm őket -szólt oda Mira, mikor végre sikerült elindulniuk a telkükről. Az anyja meg az apja túlságosan is jól fogadták a barátnőjét, az apja különösen jóban lett vele hirtelen. Hogy mi okból, az elképzelhetetlen, de mindegy is, ezzel legalább elterelték arról a figyelmet, hogy az egy szem lányuk milyen állapotban van.
-Szóval sétálunk, ránk fér az idegen levegő, nem? -halványan elmosolyodva pillantott a kis vörösre. Felsóhajtott, és csak arra figyelt, hogy ne lépjen semmibe bele a magassarkújával. A kis erdő, ami még pluszban elválasztotta a kaput a külvilágtól, még a családé, de már olyan varázslatokkal van ellátva, ami meggátolja, hogy bárki idegen, vagy mugli betaláljon a kastély környékére. Egy jó tíz perc sétára volt az a rész, ahol hirtelenjében ritkultak meg a fák, és a lányok máris egy kis parkba jutottak.
A feketeség csendben sétált, eléggé céltudatosan, de félúton -mikor majdnem sikerült elhagynia Tiffanyt-, megfogta a lány kezét, és úgy ment vele tovább, főleg mivel eleredt az eső, és ha nem akarta, hogy a vöröske elázzon, be kellett engednie az ernyője alá.
Egy rövid, de szélesebb utcába érkezve már az első zsákutcának tűnő sikátorba behúzta, és gyors léptekkel az onnan nyíló egyetlen kis ajtó kilincsére tette a kezét.
-Fogd meg -nyomta másik kezével Tiff kezébe az esernyőt, és előhúzta a zsebéből a pálcáját, amit aztán a kilincsre szegezett, és nonverbálisan egy Alohomorat használt, így könnyen feltárult a csodabolt, ahova mindig jár vásárolgatni.
-Ez az olasz varázslóparadicsom. Három emelet tele van butikokkal, meg mindenféle bolttal. Mintha Bogolyfalva lenne, márkásban -vázolta fel neki gyorsan, hogy hova fognak belépni. Mielőtt bárki megláthatta volna őket, belépett a plázaszerű üzletbe, majd miután barátnőcskéje is belépett, az ajtó magától bezáródott.
Mosolyogva nézett körbe, és ismét elkapta a vörös lány kezét, hogy behúzza az első boltba, ami az útjukba esett.


Ruha

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

Nem éppen időben sikerült felkelnie Mirának, túl jól, és túl mélyen aludt. Tudta, hogy kelni kéne, de a "csak még öt percet" gondolat erősebb volt, így hatkor sikerült kimásznia az ágyból, és nagyjából negyven perc alatt kellett elkészülnie, és még becsomagolnia a kihagyott holmijait a táskájából. Nem nagy cuccal, csak egy kisebb utazótáskával indult útnak maga előtt lebegtetve. Cipője sarkának kopogását visszaverték a kőfalak. Mivel bőven időben érkezett, a csarnokban hagyta táskáját, Ecsetre bízva, hogy befusson a Nagyterembe meginni egy kávét. A kis puffskein nagyon gyenge már másfél hete, szinte egész nap alszik, gazdija pedig nehezen, de megbarátkozott a gondolattal, hogy kedvence egy sima kisállat, aki már elsős kora óta vele van, és lassan elmegy.
A résztvevők hamar érkeztek, mindenkinek sikerült megértenie, hogy most nem kéne elkésni. Az utolsó emberek is befutottak hétre, így Mira gyorsan kipipálta a neveket a kis jegyzetében, és indulás előtt beszélt nekik egy kicsit.
-Tudom, hogy reggelizni még aligha volt időtök, de azért indulunk ilyen korán, hogy legyen mindenre idő, és a bécsi szálláson kapunk reggelit teával, kakaóval, vajsörrel -a végén elmosolyodott, és a holmijával elindult kifelé.
A Minisztériumnál összeszedték az ikreket is, így huszonketten álltak sorba a kandallónál, ahol elsőként Domi indult el. Őt követték a többiek, utolsóként pedig Mira ment.
A száját húzva porolta le gyorsan világos kabátját, és elsőként levette kesztyűjét, meg sálját, mivel a használaton kívüli kandalló korábban ezerrel ontotta magából a meleget.
-Ez itt a Tündérszállás, ezen, meg a holnapi napon itt fogunk aludni. Jelenleg rajtunk kívül csak egy-két vendég van, de legyetek rájuk tekintettel. Muszáj pár szabályt betartanunk. A legfontosabb, hogy semmiféle balhét nem akarok látni. Nincs öldöklés, nincs verekedés, párbajozás, kiabálás, rongálás. Kirándulni jöttünk, tanári felügyelet nélkül, de ez nem azt jelenti, hogy most el kell szabadulnia az indulatoknak. Alkoholt és tudatmódosító szereket nem használhattok, kivéve a vajsör, forralt bor, meg ami nem üt meg. Aki elmúlt tizennyolc, az kimehet a szálló kapuja elé füstölögni, aki nem, az egyértelműen nem. Persze nem leszünk mindig együtt. Carltól ne féljetek, nem felügyelőnek jött -mosolyogva nézett a tanárra, aki egyedül érkezett a tanerők közül. -Takarodó nincs, de reggel maximum kilenckor ébresztő van mindenkinek, szóval aki éjjel legény, az legyen reggel is. Ha lehet, ne császkáljatok el nagyon, és ne feltűnősködjetek. Ebben az utcában élnek a mágiával, de a vásárban, és még sok helyen minden tele van muglikkal. Találjatok vissza, főleg a kicsik, mert értük én vagyok a felelős -szemöldökét kissé felvonva nézett végig a felsorakozott embereken, hogy minden világos-e nekik. A bólintások jelezték, hogy oké minden, de már mennének lepakolni és reggelizni.
-Elmondom a szobabeosztásokat. A szervezői szobában találtok meg engem és Domit, meg a Gyarmathi ikreket. Az egyes szoba lakói Axel, Elliot, Flóra, Keiko, Mihael, Nina, Samantha és Vanília. A kettes szobában lesz Ágoston, Carl, Bálint, Emma, Kevin, Lyra, Noel és Titanilla. A négyes, egyetlen két férőhelyes szobát pedig Andine és Tiffany kapják. Mielőtt elkérem a kulcsokat, elmondom, hogy is fog zajlani ez a két nap. A reggeli után kilencre jön értünk egy busz, amivel bemegyünk a Rathausplatzra, az adventi vásárra. Ott kapunk egy kis eligazítást, és mehet mindenki amerre akar. Délben találkozunk a busznál, és elmegyünk ebédelni, és mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e visszajönni a szállásra, vagy marad kint. Aki kint marad, az gyalog jön vissza, egy jó húsz percnyire vagyunk. Aki ebéd után visszajön, buszozhat. Itt a szálláson elvileg van több dologra is lehetőségünk, majd reggelinél kérünk róla információt. A holnapi nap úgy fog kinézni, hogy szintén busszal körbejárjuk a várost, együtt ebédelünk, és mint most, mindenki mehet amerre lát.
Nagyjából mindent elmondott, amit kellett neki, és már csak az maradt hátra, hogy elkérje a kulcsokat a recepcióstól.
-Itt vannak a kulcsok, vegyétek a birtokotokba a szobákat. Ne szedjétek szét a berendezést -ezzel pedig kiosztotta a szobák lakói közül Axelnek, Ágostonnak, és Andine-nek a kulcsokat, a szervezői kulcsát pedig az ujjai közt forgatta. -Pakoljatok le nyugodtan, és itt találkozunk mondjuk negyed óra múlva, hogy elkísérjenek reggelizni.

//A szálazásra figyeljetek! //

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

A díszes társaság negyede sem tudta lekötni Mira figyelmét. Tiffre bólintott egyet, hogy meg van elégedve az öltözékével, a többiekkel meg különösebben nem foglalkozott. Kevinen megcsóválta a fejét. Talán az egyetlen rohadtul idegesítő ember, akit egészen bír.
A kirándulással nem volt baja, igazából már régóta szeretett volna utazni egy kicsit. Régen járt más országokban, és nem árt a levegőváltozás, meg a kötelességektől való elszabadulás.
Hamar, egy jó fél óra alatt lezavarták az utazást, és egyben a Tündérszálláson kötelezően felsorolandó dolgokat, és hamar eljutottak oda, hogy szusszanva feltipeghetett a szobájukhoz Domival, és az ikrekkel.
Nem beszélt hozzájuk, de egyik szemöldökét felvonva pislantott a szanaszét hagyott holmikra, és kikerülve azt a szekrénysorhoz közelebb eső ágyra pakolta le a holmiját. A kezében hordozott sálat és kesztyűt is ledobta az ágyra, a kabátját pedig berakta a szekrénybe, miközben fél füllel a fiúkra figyelt.
A tükörben megnézte magát, megigazította a haját, és elmosolyodott, hiszen látta onnan, ahogy az egyik kisfiú lecsapta a másikat egy párnával. Fogalma nem volt róla, hogy melyik melyik, de nem is olyan fontos. Majd csak megjegyzi.
-Ecset -halkan szólt oda a kis gombolyagnak, aki az ágyon ugrabugrált, hogy ne túrja szét az ágyneműt. Gyorsan a kezébe vette, és hagyta, hogy nehézkesen, de felmásszon a nyakába, hátra a haja alá. Most, hogy a nyakáról eltűnt a tetoválása, Ecset is szívesebben közelít a füle tövéhez. A karján levő órára nézett, még nem telt le az idő, amit a csapatnak adott, de Domival tartott kifelé. Ugyan nem volt kedve kettesben lenni vele, de megállt, amikor ő is.
-Megvagyok -vállat vont, ennél többet nem akart magáról beszélni. Domi elvileg nem tudja, min ment keresztül az elmúlt időszakban, valószínűleg az sem tűt fel neki, hogy eltűnt egy hónapra, és mire visszajött, se hasa, se tetkója a nyakán, sem pedig képessége nem maradt. (Bár ez utóbbi neki is csak nemrég tűnt fel, mikor újra kezdte volna az éneklést.)
-Te jobban vagy? Hogy van a karod? -tekintete a fiúról a hópehelyre terelődött, mosolyt csalva arcára. -Szia kis tücsök -óvatosan megsimogatta a csöpp fejecskéjét, és odasandított a vállára, ahol a saját kis puffja előbukkant, és nagyokat pislogott a másik kettőre. -Ott a fiad, Ecset. Hogy hívják? -kérdőn nézett a srácra. Még azt sem tudta, hogy végül megtartotta-e egyáltalán az ajándéknak szánt állatkáját. Annyi minden van, ami történt, és nyelnie kellett egy nagyot ahhoz, hogy ne kezdjen el fecsegni mindenről, amit meg kell beszélniük.

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

Bólogatva, aztán halványan elmosolyodva hallgatta végig amit a hogylétéről mondott. A javasbácsi nagyon ügyes tud lenni, a lány térdét is helyre rakta rövid idő alatt. Igaz, az még mindig fáj neki ha időváltozás van, de szerencsére most, hogy már majdnem állandóak a havazások, csak ritkán sajog.
Szerencsére a gipszet még nem kellett kipróbálnia, és nem is nagyon akarja, főleg nem most. Hisz mindjárt itt a bál, amin táncolniuk kell, és amire már a ruhája is megvan.
-Az rossz lehet -bólintott együtt érzően. Szerencsére már Dominak sem kell arra vetemednie, hogy kibírjon heteket, hisz a varázslat csodákra képes, nem úgy, mint a muglik gyógyszerei.
-Noah? Érdekes. De tetszik -mosolyogva nézte a kis csöppöt, aki idő közben felmászott anyukájához. Ecset mindjárt jobb kedvvel duruzsolt a gazdija fülébe. -Látom jó apukája vagy -visszapillantott a fiúra. Elsőre látta a kicsin, hogy jó helyre került, nekik a szemükből már sugárzik, hogy azt gondolják "ments meg", vagy "nagyon jó helyem van nála".
-Nagyjából igen. Táncolni már tud -megingatta a fejét arra gondolva, hogy vőlegénye mennyire igyekszik a kedvében járni. Mert hát a tánc...nem az erőssége, de próbálkozik, hogy ne égjenek nagyot a bálon. Persze Mirának mindegy lenne, már annak is örül, hogy egyáltalán elmegy vele.
-Menjünk szerintem. Szólsz a fiúknak? -kérdőn pillantott rá, miután fejével a lépcső irányába bökött. Már csak pár percük maradt. Mielőtt Domi bármit szólt volna az ikreknek, a feketeség megfogta a karját, és ezzel egy időben a nyakát átkarolva megölelte.
-Köszönöm, hogy megmentetted.

Lethifalva - téli kirándulás
Ruhácska

Nappali
Szervezői szoba
Szobák


Amira már reggel hétkor felébredt, és szépen nyugodtan -vigyázva, hogy a fiúkat ne keltse fel-, elment felrissülni, és összekészülődni, hogy ne indulás előtt kelljen mindent. Lement az étkezőbe meginni egy narancslevet, aztán annyira elment az idő, hogy azt vette észre, hogy már majdnem fél kilenc van. Kötelességének érezte, hogy benézzen a szobákba, és nagyjából felébresztette őket egy normál hangerős "ébresztő emberek, lassan indulunk" megszólalással. Ezután a saját szobájukba ment, és egy-egy puszival próbálta ébredésre bírni az álomszuszékokat.
Kissé nehézkesen, de elindultak a következő, hosszabb ideig tartó helyszínre, Lethifalvára. Miráék gyorsan lerendezték az előre foglalt dolgokat, és a férfi elvezette őket a szálláshoz. Figyelmesen hallgatta végig, még nem volt benne biztos, hogy a síelés az ő asztala lesz, hisz életében egyszer járt ezen a helyen, akkor is bénáskodott a pályán.
-Köszönjük -halványan elmosolyodva megvárta, hogy a férfi eltűnjön a liftben, és a többiekhez fordult, kezében egy újabb papírral. -A szabályokat már ismeritek, nem szeretném újra elmondani. Azt kérem tőletek, hogy ne törjétek össze magatokat ha nem muszáj, és senki ne próbálja belefojtani a másikat a hóba. A szobabeosztásról. Kétfős szobák vannak, minden páros válasszon magának egyet, elvileg teljesen ugyanolyanok, csak az ajtón más számok vannak. A párok tehát Axel-Elliot, Vani-Keiko, Mihael-Samantha, Flóra-Nina, Andine-Carl, Lyra-Noel, Ágoston-Bálint, Emma-Tiff, Kevin-Titanilla. Az ikrek pedig Domival és velem lesznek a szervezőiben. Ha nincs kérdés, én szabadjára engedlek titeket, pakoljatok le, aztán mehet mindenki ahova akar, innen szökni úgysem tudtok -végül elmosolyodott, és a kis kulcsával -mert a szervezőihez az is kell- megindult a 10-es számmal jelölt szoba felé, a fiúkkal a nyomában.
-Khm, ki hol szeretne aludni? -kérdezte, hisz ő lépett be elsőként, és ő láthatta, milyen szobájuk is lesz. Nem akart ő dönteni, így a fiúkra hagyta.

//Kis variálás történt, így több időnk van erre a négy napra itt. Bármi kérdésetek van, írjatok baglyot!
Aki szeretné, elválasztással, sorkihagyással folytathatja a bécsi játékot.
Álmodói időpont: dec. 20-29.//

Lethifalva - téli kirándulás
Ruhácska

Nappali
Szervezői szoba
Szobák

Nem igazán emlékezett rá, milyen is ez a kis falu. Régen járt itt a családjával, de most sem csalódott. Amit az ablakból látott, az egyszerűen csodás. Egyre több, kis épület sorakozott odakint, egy igazi turistaparadicsomként szolgálva. A szervezői szobájuk szintén csodás.
Nem akart Mira dönteni arról, ki hol aludjon, hisz ott voltak az ikrek, rájuk hagyta a választást. A feketeségnek úgyis mindegy, hogy alsó vagy felső ágy. Végül elmosolyodva bólintott az egyik ikerfiú, talán Zsombi döntésére, jelezve, hogy ő személy szerint nem fog belekötni, csak a testvérén áll a döntés.
-Azt nem szeretnénk, ha leesnétek -tette hozzá a bólintáshoz kedvesen. Elég vicces lenne, ha az éjszaka közepén fentről a nyakukba zuhanna egy kiskölyök...
Lerakta a felső ágy alatti kis puffra a táskáját, és egy hajgumit kotort elő belőle, amit aztán a csuklójára rakott. Az itteni ablakon át egyenesen a sípályára lehetett látni, ettől pedig még jobban megjött a kedve a sporthoz.
-Van valamelyikőtöknek kedve síelni, vagy valamit csinálni odakint? -kérdezte lassan visszafordulva a három fiúhoz. Szívesen ment volna csak Domival, vagy az ikrekkel, de ha egyikőjük sem tart vele, egyedül is elszórakozik.
-Azt hiszem van ott a bérlő üzletnél egy édességes is -pár emlékkép feljött benne, és ezt meg kellett osztania a fiúkkal, ha már első nap is annyira édességet akartak.

Családi Karácsony
Róma, december 23-24.
(Kristóf, Tiff, Max,) Mesélő
A karácsonyfa, meg az érkezés helye
Mira szobája

A Loveguard ikrek idén 23-án nem csak ketten mentek haza karácsonyozni. Itt volt az ideje annak, hogy a család megismerje a feketeség vőlegényét személyesen is. A szüleik voltak már egy meccsén, de nem várták meg azt, hogy a végén bemutatkozzon. Alina és Eric már úgy ahogy elfogadták, hogy nem aranyvérű kerül a családjukba, a nagyszülők viszont nem. Az érkezésük előtt botrányt csináltak, és azzal fenyegetőztek, hogy kitagadják a családból. Csak az nyugtatta meg őket valamennyire, hogy egy aranyvérű is érkezik hozzájuk, méghozzá a lány legjobb barátnője, Tiffany. A szülei már ismerik, és kedvelik is a vöröskét.
Érkezésük kandallón át zajlott, mostanra már a római kastély is rá van kötve a hopphálózatra, így az utazás során nem volt túl sok idejük arra, hogy azon gondolkodjanak, milyen fogadtatásban lesz részük.
Az érkezést Amira "élte túl" elsőként, és egy kicsit leporolta magát. Az első amit felfedezett, az előtérben elhelyezett hatalmas karácsonyfa, tele díszekkel, és alul tele ajándékokkal. Megforgatta a szemét, és odébb lépett, hogy a többiek ne essenek hasra benne. Táskáját ledobta a lépcső mellé, és amint Kristóf is átjött, megfogta a kezét, és elindult a nappaliba.
A nagycsalád még nem érkezett meg, csak Alina, Eric, és a két fiú ücsörögtek a kanapén sorban. Míg a szülők a kisebbik fiút faggatták az iskoláról, David felhúzott lábakkal olvasott egy könyvet, és csak biccentett az érkezőknek. Elég az, hogy hetente legalább háromszor összefutnak a Rellonon vagy a kastélyon belül. A kisebbik odafutott hozzájuk, és elsőként a nagy navinéssel pacsizott le, mert egyfajta példaképének tartja a kviddicses dolgai miatt.
Nem ment olyan rosszul az ismerkedés, mint ahogy arra számítani lehetett. Mira egy kis időre elengedte párja kezét, de szikrákat szóró pillantásokkal nézte végig amint az apja és az anyja kezet fogtak vele, és megölelték.
A késői érkezés miatt körülbelül két órán belül mindenki elvonult a saját dolgára, szobájába, és senkinek nem volt az ellen kifogása, hogy Krisi Mirával aludjon.

Másnap reggel a feketeség túl korán ébredt fel. Még fél hét sem volt, a kastélyban néma csend volt, így észrevétlenül surrant ki az ágyból, hogy a még mélyen alvó szerelmét ne ébressze fel. Először a szekrényéhez ment, és kivette amit éppen jónak gondolt, és bement vele a fürdőszobájába. Egy gyors reggeli felfrissülés után kisminkelte magát, és becopfozta a haját, majd belebújt a ruháiba. Kifelé menet magához vett egy kabátot, mert hiába van itt jobb idő, azért nincs túl meleg. Egyenesen kifelé ment, alig várta, hogy kiszabaduljon a friss levegőre, és megnézhesse a lovakat, meg a többi állatot amik az otthon felállított kviddicspályán túl vannak elhelyezve.

Az esküvőnk
Róma, Loveguard birtok
2014. június 14.
Ikrek
A ruha, és a csodahaj

Eljött a Nagy nap. Az esküvőjét minden lány tökéletesnek képzeli el, és igyekszik olyan szervezőbrigádot felfogadni, akik mindenben a kedvére tesznek, hogy ez az Ő tökéletes napja legyen. Na, hát ez több esetben is eltér attól, mint amilyen a Loveguard-Földesy esküvő. Az első eltérés az, hogy Mira a szervezésben nem sokat segíthetett, csak az elején. Aztán ahogy kiderült, hogy terhes, Kristóf már nem hagyta neki, hogy újabb idegeskedésnek tegye ki magát, és baja legyen a két kis ikernek. A vőlegény nagyon kitett magáért az utóbbi hónapokban. Egyszerre volt négy helyen, és csinált hatvanféle dolgot, és még mindig nem zavarodott bele. Főnyeremény.
Az esküvőt szépen meg is szervezte, csak azzal nem számoltak, hogy ez az a stresszes nap, amikor jó meginni pár nyugtatófőzetet, mert az lesz, ami Mirával...
Egész éjszaka nem aludt, részben a háromhetes kisfiúk miatt, részben meg hát amiatt, hogy már javában kattogott az agya, és hajnalban már az erre felbérelt emberek elkezdték felállítani a díszítéseket, meg mindent ami kell. Ébreszteni sem kellett, Krisi előtt felkelt, és lezuhanyozott, hogy ezzel is előrébb legyen. Muszáj volt valami ételt kétszer is magába tuszkolnia a kicsik, meg az ájulás elkerülése végett, de alig várta, hogy ott üljön a szobájában, és az utolsó simításokat végezzék rajta.
A sminkes és a fodrász egymást váltva dolgoztak, varázsolták gyönyörűvé a feketeség egész fejét, mindeközben Mira próbálta elkerülni, hogy lebőgje a szemfestékét. A gyomra görcsben volt, és az sem segített ezen, hogy mellette pár méterrel Ali próbálta nyugtatni keresztfiát, Domit, amire persze Valentin is rákezdett.
- Add nekik a cumit, attól elhallgatnak - szólt oda fáradtan barátnőjének.
A sírás nyöszörgéssé csendesült, az ajtón kopogtattak. A virágokat intéző nő lépett be, maga előtt lebegtetve a koszorúslányok, és a menyasszony csokrát. Ezt Amira a tükörből látta meg, de olyan gyorsan állt fel, mintha végig ott lett volna, a nő előtt.
- Kisasszony, megho...valami baj van? - ijedten pillantott a lányra, ugyanis egy cérnaszálra volt tőle, hogy Amira megölje pusztán a szemeivel.
- Valami baj?! Ez mi a varangy? Mintha a fiaim pelenkáját fűzték volna a csokorba - hangját csak egy kicsit emelte fel, esze ágában sem volt kiabálni, de érezni lehetett az élt benne. Mielőtt még bármi mást mondott volna, az anyja megragadta a nő vállát, Aliyaah pedig a menyasszony kezét, ezzel szétválasztva őket.
- Ali... - lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Nem akart sírni.
- Mi a bajod Mirus? Mindjárt hozzámész álmaid férfijához - Aliyaah volt jó ideje a lány Nagy Ő-je, csak lányban és barátként, így a szavaira kicsit megnyugodott, és elmosolyodott. Karba tett kezekkel nézett körbe a szobában, az órára pillantva. Kettő óra.
- Ó Merlin, negyed óránk van, és még a ruhám sincs itt, se a gyerekeké...köntösben kell az oltárhoz mennem? - soha nem látszott még ennyire kétségbeesettnek. Csodaszép volt, a szemén mégis csak a riadtság tükröződött.
A szobájában ki és be futkostak az emberek, a sminkes, a fodrász, a virágos, a családtagok...egy perc nyugta se volt a lánynak, és még azt sem hagyták, hogy a kezébe vegye a fiait, akik torkuk szakadtából üvöltöttek már. Érezték ők is a feszültséget az anyjukon, aki nem ment abba bele, hogy ők a saját szobájukban várják meg, és majd lent láthatja őket.
Se Ali, se Mich nem tudták teljesen lecsillapítani őket, és a menyasszony is egyre idegesebb volt, mert már eltelt negyed óra, lassan kezdeni kell, de ő még mindig ott ül egy köntösben, míg a koszorúslányok már régen a ruhájukban mászkálnak. Fél három előtt tíz perccel nyitott be a szobába Mira apja és Maxie, akik egy dobozt, és három eltérő nagyságú ruhás zsákot vittek be. Ebben rejlett a kis Nóri, Daniel, az ikrek, és Mira ruhája, amiket a szabó az utolsó pillanatra hagyott.
- Visszük a gyerekeket, te pedig segíts a lányomnak az öltözésben, rendben? - Eric kérdőn pillantott Alira, majd kivitték a kisfiúkat, Nóri és Daniel pedig a folyosón vártak. A feketeség egészen addig a kedvesétől kapott nyaklánccal szórakozott, míg barátnője ki nem csomagolta a gyönyörű ruhát.
- Remélem, hogy ezzel nem lesz baj, különben nem tudom mit csinálok - mondta egykedvűen, aztán odasétált, hogy megnézze a ruhát. Mosoly ült ki arcára, pontosan olyan, mint ahogy elképzelte.
A tükör előtt állt, talpig fehérben, lábán a magassarkú szandáljával, és a hasát behúzva hagyta, hogy kissé rángassák a fűző megkötése miatt. Végig bámulta magát, de csak az ismeretlen ürességet látta a szemében. Leblokkolt. Az a reccsenés zökkentette ki, amit a háta felől hallott. Szemei kikerekedtek, a tükörből látta, hogy tanúja szemei szintén.
- Ne, mondd, hogy nem...ne... - mereven nézett előre, és már nem tudta megállni, hogy el ne sírja magát. A kezét az arcához emelve potyogtatta könnyeit, és a mellette levő fotelra rogyott. Már nem tudta a két kezén sem megszámolni, hogy hány hiba, vagy feszültségkeltő pillanat volt ezen a napon. Újabb percek teltek el azzal, hogy a menyasszony telesírta a zsepiket, de eközben a ruha ügy simán megoldódott, csak Ali pálcájára volt szükség. Még néhány mély levegő és szipogás, és Mira újra tükörbe nézett. A sminkje egy cseppet sem kenődött el, de nem látta magát olyannak, mint ahogy elképzelte. Boldognak.
A szoba ajtaja elől hangos vitatkozás, és babasírás hangja szűrődött be. Amira ezzel már nagyon felhúzta magát, és az ajtót kivágva lépett ki az apja elé, aki az anyjával és Daviddel vitatkozott, kezükben a síró Domival.
- Add ide azt a gyereket - mordult rá az apjára, és elvette tőle a fiát, akin tökéletesen állt a babaöltöny. A karjába fektetve próbálta nyugtatni, de csak magát hergelte, és ez ment perceken keresztül, mígnem Mira elindult a folyosó végén levő szoba felé, ahol Kristóf készülődött.
- Nem mehetsz be Mirus! Kristóf nem láthat az esküvő előtt - David a lány után futott.
- Nem érdekel, David. Az én férjem lesz, az ő fia bőg a kezemben, és ha be akarok menni, akkor bemegyek - nehezen fogta vissza az újabb könnyeket. Néhány pillanatig farkasszemet nézett a sógorával, majd lenyomta a kilincset, és maga után egyből be is vágta.
- Kristóf?

Az esküvőnk
Róma, Loveguard birtok
2014. június 14.
Ikrek
A ruha, és a csodahaj, csokor

Könnyes szemekkel, idegességtől mogyorónyira zsugorodott gyomorral vette kezébe kisfiát a hófehér ruhában tündöklő menyasszony, és legyőzte a rossz érzés, muszáj volt bemennie a párjához, hogy a kis lelke megnyugodjon. Meg hát részben az is benne volt, hogy a "biztos ez?" kérdésre választ kapjon magától.
Ahogy belépett és Kristófot szólította, a visszaszólásból hallotta, hogy nem kellett volna bemennie, ennek ellenére Ő nem akar most vitatkozni, csak elkérte a gyereket.
- Nem bírom ami itt folyik - jegyezte meg halkan, és átadta az apukájának Domit, így volt pár másodperce arra, hogy végignézzen a vőlegényen, és szíve a lehető leggyorsabban dobogjon. Gyomrában az idegesség helyét átvette az ezernyi pillangó érzete. Egy pillanatra sem gondolkodott tovább azon, hogy mi a válasz a kérdésére. Főleg így, hogy Krisi kezében ott feküdt az egyik ikrük, és a lehető legédesebb módon próbálta csitítani. Mira csak állt mellettük tökéletes ruhájában, amit párja nem látott a csukott szeme miatt, és nézte őket, hallgatta a nyugtatást, majd az éneklést. Utóbbin nem kicsit meglepődött, mert még nem igazán hallotta a hangját így.
- Köszönöm - súgta oda mosolyogva, igazán boldogan. Finoman végigsimított Domi fejecskéjén, és nyomott rá egy puszit, aztán nagy nehezen, de elindult kifelé, vissza a szobájába, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék.

- Menjünk - bólintott Amira amikor Ali benyitott a szobájába újra. A tükör előtt állt eddig, virágjával a kezében, és nézte, mit fognak látni a vendégek. A több száz vendég.
Lassan, ruhájára odafigyelve indult el kifelé, a lépcsőn különösen figyelve. Egy fotós már ott elkezdte a fényképek gyártását, követve minden lépését. A lépcső alján várta édesapja, és a koszorúslányok a párjaikkal, hogy elindítsák a sort. Elsőként a két és fél éves Nóri, és a négyéves Daniel mentek, virágszirmokat szórva a többi páros, és a menyasszony-édesapja páros elé.
A zene felcsendült ahogy a menyasszony édesapjába kapaszkodva megindult vőlegénye felé. Lassan, mosolyogva nézett előre, egyenesen vőlegényére, szíve csak úgy zakatolt. Az egyáltalán nem érdekelte abban a pár percben, hogy kik veszik körül, és hányan lesik minden mozdulatát.
Eric mondott valamit Kristófnak amikor odaértek, de ezt a feketeség nem hallotta. Igazából már nem gondolt rosszra, remélhetőleg szülei teljes mértékben megbékéltek a kapcsolatukkal - mást nem is tudnak csinálni -.
- Szia - súgta oda széles mosollyal a vőlegényének, majd szembeállt vele.