Emma McNeilly
INAKTÍV
zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15046
|
Mesélő és Boti -03.02, Budapest- Öltözék.Végre, végre, végre. Izgatottan, hatalmas vigyorral az arcán ébredt fel. Felült és kinyújtózott, majd szombat lévén nem siette el a készülődést. Gyorsan ruhákat kapott elő, amiben mehetne, de még mielőtt öltözködni kezdene, kipillantott az ablakon is. Kezd igazán tavaszias lenni az idő, már olyan hideg sincs és pár napja a szél sem süvít. Felkapja a nadrágját, a felsőjét, majd a pulcsik között kezd keresgélni. Addig nézelődik, míg vissza nem néz rá egyikről egy cuki panda, tökéletes lesz. Magára kapja, majd cipőt húz, kabátba bújik, amit nem cipzároz fel, így a maci bátran villogtatja állatimádatát. Táskájába pedig belepakolja a szükséges iratokat, mivel nem akármire készül. Bár a vizsgaidőszak kellős közepében vagyunk, remekül áll eddig, ahol kellett ott már teljesített, és már tulajdonképpen csak egy nagy roham van vissza, így bátorkodott megengedni magának egy kis kiruccanást. Nem árthat meg neki, ha mókázik egy kicsit, hódol az egyik szenvedélyének, ráadásul még elintézi az egyik előre kitervelt és megbeszélt dolgát. Micsoda ötletei vannak. Biztos sokan gondolják félnótásnak, de ez egyáltalán nem így van, egyszerűen csak a fanatizmus nála kicsit másként nyilvánul meg. Ha már a megnyilvánulásoknál tartunk, kifelé menet a bent lévő Beától még elköszön egy sejtelmes mosollyal, ugyanis még neki se árulta el hová igyekszik. Kilép, majd a kastélyon keresztülvonul, hogy elérjen a vasútállomásra, ahonnan Budapestre vezet az útja. De hová is? Természetesen az állatkertbe! A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. Budapesten, a Városligetben található, területe 1986 óta természetvédelmi terület. De ezt a kis információt leszámítva két dolog miatt húz oda a szíve. Az egyik, hogy még pár évvel ezelőtt a magántanulói státusza által sok ideje volt, így önkénteskedésbe fogott. Az itteni állatkertbe segített ilyen alapvető munkákban. Nagyon megszerette ezt a helyet, az állatokat meg pláne imádja. A másik, hogy ebben az időszakában alakult ki a zsiráfok iránti csodálata. Egyszerűen nem tudja szavakba önteni, mennyire aranyosnak tartja ezeket az állatokat. Nem olyan régen kapott egy levelet, az egyik ismerősétől, hogy született egy kiszsiráf. Egyből szorgosan elkezdett utánanézni az örökbefogadási programnak, hiszen a kastélyba nem viheti be, nem az a háziállat típus szegény állat, méreteit tekintve, nem is nagyon tud neki szállást - bár lennének elképzelései a tartásáról- sajnos. De nem kesereg, hiszen így is látogathatja Őt, találkozhat vele, segíthet a felnevelésében. Olyan tíz óra tájékán ér be és útja minden bolt vagy egyéb hely helyett rögtön a megbeszélt irány felé vezet - még a vonatra szállás előtt megevett egy szendvicset reggeli gyanánt, ebédet meg majd megoldja valahogy-. Út közben figyeli a nézelődőket, rengeteg kisgyerek van itt a szüleivel, meg sok fiatalt is lát, aminek őszintén örül. Tudja, hogy jobb érzés az állatkáknak szabadon, és a szomorú képüket is rossz látni sokszor, de már nem az van, mint régen, hogy hatalmas ketrecek meg ilyenek, már gyönyörűen karbantartott kis elkerített parkjai vannak egy-egy fajnak. Így a zsiráfoknak is. Az ő kis birodalmuknál találkoznak majd az ügyintéző emberkével. Nagy nézelődése és izgalma közepette egy egyedül nézelődő srácot pillant meg nem olyan messze. Esetleg nézelődik vele addig, míg kénytelen várakozni, úgy is szeret ismerkedni, akárhol, mondjuk, minden bátorságát össze kell szednie, de kívülről annyira nem látszik ez. Ha ráköszön, abból baj nem lehet, ezért mosolygósan odasétál hozzá, és megkopogtatja a vállát. Megint jön a szokásos problémája, hogy felnézhet az emberekre, de már alig feltűnő. - Szia! Zavarlak? - Kezd bele a fiúra nézve, de közben a zsiráfok felé pillant és szemei megcsillannak. Vigyorra húzódik a szája. – Odanézz, ott a kis zsiráf. De édes. – Lelkesül bele a dologba, ami miatt akár jót is mulathatnak rajta.
|
|
|
|
|
Emma McNeilly
INAKTÍV
zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15046
|
Mesélő és Boti -03.02, Budapest- Eddig nem igazán állt szándékában a zsiráfokon kívül mást is szemügyre venni itt, most mégis változtatott az elhatározásán. Nem ritka ez, de most csináljunk úgy, mintha az lenne. Folyton változtat az elhatározásain, van hogy percek alatt új terv van előtte, a régi meg a kukában, de most az eredeti cél ennyire nem fog meghiúsulni, egyszerűen csak az ismerkedés mezejére is rálépdel a lábacskáival. Miután megszólította megkönnyebbült mosolyra görbült a szája, hiszen kedves szavakat kapott. A válasz utána a fiúéval együtt az ő tekintete is a leendő kisfia felé irányult. Gyönyörű jószág. Imádja a mozgásukat, a külsejüket…mindent.
- Még nincs, de ez változni fog. – mosolyog rá továbbra is, immár a szemébe nézve. – Örülök, Boti, én Emma vagyok. Mi járatban vagy itt? – mutatkozik be ő is. A kéznyújtásra rögtön reagál is, majd a tömeget kémleli, izgatottsága kiült az arcára, míg várakozott. Párszor sikerül egy kósza kört tennie haja lobogtatásával maga körül, ami igen különös, de ez csak a helyzetfelmérés miatt van. Nem tudja kit vár pontosan, de azt igen, hogy már csak idő kérdése. Tekintetét a bébi zsiráfra emeli és egy hatalmas vigyorral szinte kiesik a szemein, annyira bámulja.
- Már most imádom Őt.
Kis idő mélázása után egy idősebb, barna hajú hölgy szapora léptekkel közelít feléjük. Kellemes hangja és tekintete nem szűnik, mikor a megszólításra hozzá fordul, kezét is nyújtja.
- Jó napot, igen, Emma vagyok. Mi…izé…őőő – rápillant Botira, na, de most ilyenkor mi van? Kicsit zavarban van, egy kisebb nevetéssel elhessegeti, és folytatja. – Igen én érdeklődtem az örökbefogadás miatt.
Válasza után a hölgy folytatja is, majd a fejét vakarva rásandít néha Botira, mosolyog meg ehhez hasonlók, nem igazán tudja mi ez, de jól elvan vele. Majd figyelmét ismét a hölgyre szegezi. Majd mindenki a kifutóra tekint, és a bukdácsoló Zsombort nézi. Igen, Zsombi, ezt a nevet már megálmodta a kicsinek, tökéletesnek találja, és most ahogy ránéz, szerinte még hihetetlenül cukin passzol is hozzá.
- Köszönjük. – Teszi hozzá nemes egyszerűséggel, majd hallgatja a szabályokat, jogokat és kötelességeket. A nő végigmond minden fontosat, majd érdeklődik, hogy lenne-e még kérdésük. Nemes egyszerűséggel rázza meg Emma a fejét, utalva rá, hogy neki aztán semmi kérdése, mindent megértett, csak hadd mehessen már ahhoz a cukisághoz. Botondra pillant, hátha neki akad, de amint ezen is túlesnek, rátérnek arra, amire már úgy várt, a névadásra.
- Igazából én már kigondoltam, hogy nagyon szeretném Zsombornak elnevezni. – Mosolyogva néz a mellette álló fiúra. – Vagy neked lenne valami más… ötleted?
Gyorsan ránéz, amint megvan a végső döntés, amire Boti is rábólint, ha már bele lett vonva az ügybe, és ilyen hamar apukát csináltak belőle. Vicces is, most ismerték meg egymást, de apukaként és anyukaként hagyják el a helyszínt. Ez a gondolat egy kisebb nevetést hoz elő belőle, de hamar visszavált a szokásos énjéhez.
- Esetleg már ma is lenne rá lehetőség, hogy találkozzunk vele, közelebbről is? – érdeklődik a hölgynél, remélve, hogy már egy lépéssel megint előrébb kerülhet a kicsike gondozásában.
|
|
|
|
|
Emma McNeilly
INAKTÍV
zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15046
|
Mesélő és Boti -03.02, Budapest- Lesz egy kisfiam, lesz egy kisfiam, te jó ég, lesz egy kicsi fiam! Ez, és ilyesféle gondolatok futkároznak a fejecskéjében. Megérkezése óta több kedves dolog is felkeltette az érdeklődését Zsomnbin kívül, ilyen volt még érkezésekor az első köre a pingvinek környékén, aztán még a zsiráfokat szemlélte és várt a hölgyre, akinél az infó volt kiszúrt egy fiút is, aki egyedül volt, szintén ott. Kapva kapott az alkalmon, hiszen szeret ismerkedni, a megszólítás és bemutatkozás után pedig butaság lenne azt mondani, hogy nem egy pozitívuma szintén a kiruccanásnak a cuki fiú, akit most megismert.
- Kirándulás, hm, igen, olyasmi. Szeretem ezt a helyet. – Széles mosollyal tekint a fiúra egy pillanatra, majd a zsiráfcsaládot kezdi szemügyre venni. Könnyed, egyszerű és tömör, bár sokat sejtető mindaz, amit mondd, főleg ahogy elkezdenek felpörögni az események. Pár szót ejtenek még általánosságban a zsiráfokról, ami nagyon szimpatikussá teszi számára a fiatalembert. A zsiráfokat aki szereti, az rossz ember nem lehet, igaz? Megérkezik a hölgy, és első körben hárítani sincs esélye, inkább próbál a helyesbítés minden jele nélkül átlendülni a sokkon. Mikor látszólag Botond elkezd sodródni az árral, egy köszönöm félét motyog felé, még beszél Katalin. Egy kicsit bele is pirul, zavarban van, elég különös a helyzet, de egyben mókás is. Bár azt tudja, hogy inkább nevetnie kéne, mint sírni, de most Zsombi az első, közben tisztán és érthetően megbeszélnek mindent, és a nevet is kinyögi, és ha már társra lelt, vagy másként szólván apukára a kisfiúnak, nincs vissza út senki számára. Érzi, hogy némi magyarázatra szorul, és várja is rá az alkalmat, ami a kérdése után bekövetkezik, perceken belül kiderül, hogy fogadja az új anyukáját és apukáját a kicsike, de előtte még vár egy menet rá. Elcsípi Boti tekintetét, majd kicsit megszeppent és zavarban lévő hangon kezd el beszélni.
- Jajj, kérlek, ne haragudj, én nem mondtam semmit, egyedül jelentkeztem, fogalmam sem volt róla, hogy ez fog történni, hogy mi itt találkozunk… – Kezdi el motyogni a dolgokat, bár néha elcsuklik a hang, ettől függetlenül teljesen érthetően mondja. – Bocsánat, bocsánat, bocsánat…
Kedvesen, bűnbánóan fúrja kékjeit a másik tekintetébe, próbál még a reakció előtt felkészülni rá, mi lesz. Mondjuk, ahogy a dolgok állnak, és amilyen bátorsággal viselve ment bele a dolgokba Boti, nem igazán van félnivalója, de természetéből fakad, hogy még így is képes félni. Bármit is lépjen vagy cselekedjen a fiú, az események zajlanak tovább, megérkezik a gondozó, aki majd bekíséri őket. Nem is akárki, már messziről kiszúrta Emma, mennyire ismerős a lány neki, de elsőre nem tudta hová tenni, mikor viszont megszólította, minden világossá vált.
- Heléna! Szia! De örülök, hogy látlak. Olyan régen találkoztunk már.
Gyorsan megöleli a lányt, aztán már figyeli is tovább mi lesz most. Bemutatkoznak egymásnak Botival, és akkor Emmus pillanatok alatt előbb elfehéredik, aztán meg vörösbe vált át, mint valami emberi kaméleon. Izeg-mozog álltó helyében zavarában. Nem akar közbevágni addig, még beszél, de azért gyorsan reagál rá.
- Jajj, nagyon aranyos vagy, de nem, mi tudod, nem… - Gratulálhat magának az értelmes szövegelésért, közben a lány már indul is maguk előtt mutatva az utat. Elkapja Boti kezét és maga felé fordítja még mindig vörös, de összeszedte a bátorságát már.
- Tényleg ne haragudj, fogalmam sincs mi ez, lehet, hogy valami rám van írva, nem tudom. – Próbálja elviccelni, közben mutat a homlokára, utalva arra, hogy hacsak ott nincs valami, nem tudja mi volt ez. Ezek után indulnak el egy ismeretlen úton Zsombi felé.
- Igen, Zsombi a neve. – jelenti ki, úgy, hogy ezt már a lány is hallja.
Oda felé úton többször kisandít a mellette ballagó Botondra, de nem nagyon jut szóhoz. Hamarosan már a sok zsiráf között találják magukat, meg is pillantják a zsiráfkát, aki már kiszúrta őket. A gondozó sétál először felé, és mikor int nekik, hogy szabad közeledni, odalépdel hozzá, vélhetően a fiú is követi.
- Istenem, de édes vagy. – Tiszta szívből mosolyog a kis drágára, és közelít felé simogatás céljából.
|
|
|
|
|
Emma McNeilly
INAKTÍV
zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15046
|
Emmánk kezében van már egy ideje az a bizonyos meghívó, amit Botival együtt kaptak pár ismerősükkel együtt, nem is akármire, hanem volt házvezetője és tanára, azóta kollégája és barátja Marki esküvőjére. Egy szó mint száz, a vörös lányka elsőre igencsak meglepődött, nem igazán követte mások magánéletének alakulását, de persze nagyon örült nekik, mint ahogy mindenkinek szokott. Azonnal rábólintott a meghívásra természetesen, aztán Botival egyeztetve el is intézték, hogy mindketten ott lehessenek az ifjú párral azon a napon.
Az elsők között érkeztek a család után, csak pár pillanatra, egy ölelésre sikerült elkapni Barbit, meg két szóra. Látszott rajta, hogy nagy az izgalom, de ez természetes Muci szerint, így csak biztatóan mosolygott még körbenézett meg köszönt az éppen odaköszönőknek ő is.
- Nagyon csinos vagy!
De aztán tényleg hagyta is a leendő feleséget, hogy felkészülhessen, ő pedig Botiba karolva ment elfoglalni a helyét a ceremónián, ami egész gyorsan lezajlott. Persze a szokásos feszültség tetőzött az igenek elhangzásakor, de utána a felszabadult mosoly a páron és a vendégeken is feloldotta a hangulatot. Emmában, mint melyik másik egyszer hercegnős esküvőre vágyó kislányként felnövő nőnek nem, is eszébe jutott, a sajátja egyszer majd vajon milyen lesz, eljátszott a gondolattal, de talán most először. A napirendje, az élete és a felelősségei most jobban lekötik, minthogy ilyeneken gondolkodhasson, azonban, ahogy Boti kezét szorongatta most, olyan jó érzés fogta el, hogy együtt vannak. Több részben osztozott a pár örömével, ami azért nagyon aranyos, még el is sírta magát kicsit, de persze ezt rögtön orvosolta. Meghatódott az eseménytől.
Észre se vette, ahogy pár szót váltva kedvesével lassan a lagzi helyszínére érkeztek, ahol egyből a friss házasok felé irányította magukat, hiszen az elején még minden gratulálóval türelmesek a párok, aztán lesz csak sok, jobb előbb boldogan túlesni rajta, aztán hagyni őket is ünnepelni.
- Jaj, gratulálunk, sok boldogságot!
Adott két puszit és egy ölelést előbb Barbinak, majd Markinak is, aztán átadta a terepet Botinak is. Mosolygósan pillantott végig a helyen és kiszúrta Védát is, így a kötelező kör után tovább indultak, hogy mások is gratulálhassanak, meg sem állva volt főnökasszonyáig, akit szintén átkarolt. Hát, ilyen ez, Emmánk mindenkit, akit valaha a szívébe zárt így köszönt. Majd helyet is foglalt Boti mellett.
|
|
|
|
|
