Ha ez most film vagy romantikus regény lenne, minden bizonnyal szerepeltetnék a top legédesebb és legszerelmesebb pillanat között, már amennyiben arra vetemednénk, hogy ezeket megpróbáljuk rangsorolni. Igen, egy alternatív, ideális világban megtörténhetne, ahol az emberek nem eleve elrendelten rosszak vagy megátalkodottak, ahol van esély a változásra, ahol egy pszichopata is élhet teljes és normális életet. Ez a világ azonban nem az a világ. Elizabet, akár egy megrészegült tinédzser, úgy pillant fel a férfira, aki minden emlékét és tudását elővéve játszik mocskosul. Akárha egy vadat fogna be, lassan közelít, bizalmat ébreszt, hogy utána háta mögül előhúzza a kést és lemészárolja az állatot. Noha e hasonlat drasztikusnak hangzik, sajnos túlontúl sok igazság van benne: talán most még úgy tűnhet a nő számára, hogy ennél tökéletesebb férjet és házasságot nem szánhatott volna neki a sors, senki se kételkedjen abban, hogy ez a véleménye viharos sebességgel fog megváltozni.
Enged a kérésnek és beleáll a játékba, hagyja, hogy Lizi elmélyítse csókjukat és úgy viszonozza azt, ahogy biztos benne, felesége lábai beleremegnek majd az emlékbe. Ujjai a derékra csúsznak és alig érintve húzza végig azokat a vékony testen, miközben nyelve finoman játszik a nőével. Mozdulatai és gesztusai türelemről, figyelmességről és gondoskodásról árulkodnak. Persze tudja jól, hogy eljön a pont, ahol ez a fajta gyengédség megszűnik, hiszen a nőnek éreznie kell a vágyat, az akarást, hogy Konrád legalább annyira, ha nem jobban akarta ezt az éjszakát, az egyesülést.
Végigpillant még egyszer, utoljára Elizabeten, mielőtt a fehér anyag egyetlen óvatlan pillanatban felfedné meztelen testét. A látvány való igaz, lenyűgöző: amikor magának keresett áldozatot, pont ezt a típust kedvelte a legjobban. Fiatal, feszes bőr, formás mellek, jól kivehető derék és csípő, érintetlen felület. Olyan felület, melyen ujjnyomával rajzolhat, s olyan magabiztos, vágyakozó hang, ami később könyörög a kegyelemért. Szürkéskék íriszei mohón falják a látványt, miközben agya beteges módon már vizualizálja, mit tehetne meg a nővel, hogyan bánthatná és mennyire élvezné ezt. Nem csoda hát, hogy érzi a vért nadrágjába tolulni, de épp erre van szüksége. Lepillant az ujjakra, amik ingével vesződnek és finoman elmosolyodik, majd viszonozza a csókot, miközben kezeivel a fedetlen bőrön simít végig. Tenyere a fenékre siklik, hogy finoman rámarkolva közelebb húzza a nőt, majd egy váratlan pillanatban lejjebb hajolva térdhajlatába akassza és felemelje. A pillekönnyű testet úgy tartja karjaiban, mintha természetes volna, s egy pillanatra se ereszti el felesége ajkait. Lassú, szinte észrevétlen léptekkel indul meg a franciaágy felé, hogy odaérve óvatosan a hátára fektesse a nőt és ismét végigpillantson rajta. Nehéz lesz visszafognia magát, ez már egyszer biztos.

Ez egy első alkalom. Nagyon sok szempontból első alkalom ez, s van, amelyből az egyetlen is. Az úri ficsúroknak azt tanítják illemtan órán, hogy egy nő olyan, akár egy finoman megmunkált hangszer. Nem lehet hangolás nélkül játszani rajta, hiszen attól tönkremehet, megrongálódik, s a hangzása is érdes, karcos lesz, hamisan szól majd. Éppen ezért mindig, de legfőképp az első ágyba bújáskor oly figyelemmel kell irántuk viseltetni, mint egy törékeny porcelánbabára, önnön kielégülésük másodlagossá degradálódik, s az kell szemük előtt lebegjen, hogy a karjaikban tartott nő boldogan, kellemes élményekkel ébredjen a nászéjszakájuk utáni reggelen. Ezért is van az, hogy Konrád nem hagyja figyelmen kívül azt, amit mindkettejükbe belesulykoltak. Mert mit tud róla Elizabet? Figyelmes, törődő, szabálykövető, hagyományőrző, csipetnyi újítási vággyal. Noha le akarja dobni az örökül kapott béklyókat, tudja, mikor mi a helyes.
A karjaiban sóhajtozó nő már álmokat szőtt: elképzelte, milyen lesz majd mindig, hogyan fog Konrád végigpillantani rajta. Nem színlelve, nem gyűlölködve, hanem szerelmesen, vággyal telve. Most pedig megkapja, hogy elkísérje élete végéig a ma éjjel emléke.
Tekintete végigköveti az előtte heverő ártatlan őzgida kacér mozdulatait és cinkosan elmosolyodik. Elizabet biztos úgy hiszi, a szemtelen incselkedésén teszi, azonban a vékony ujjakat már látja elfehéredve az ágyneműbe kapaszkodni, érzi vonaglani a testet, ahogy újabb és újabb lökésekkel teszi magáévá, erőszakosan. Megszorítja majd a csinos melleket, a nő pedig üvölteni fog a fájdalomtól, miközben fogait húsába mélyeszti. Nem lesz menekvés, mert egy aranyvérű családban elképzelhetetlen a válás. Egy aranyvérű, jól nevelt asszony sohasem árulja el a férjét, legyen szó bármiről, ami házasságuk szentségének szentségtelenségében történik. S mivel a kérés ez esetben parancs, hajlandó megvetni úriemberi mivoltát, mely igazán sohasem volt, s két egyszerű mozdulattal oldja ki nadrágját, hogy levetve azt látni engedje duzzadó férfiasságát. Megragadja a nő bokáját, hogy közelebb húzza magához, majd féltérdre ereszkedjen és először csak combjának belső felét borítsa be csókokkal, majd szép lassan szeméremdombjához érjen. Pimasz módon végig a nő szemébe néz és figyeli minden rezdülését, miközben nyelvét óvatosan végighúzza ágyékán, majd kínzóan lassan, a megfelelő pontokon elidőzve kezdje kényeztetni újdonsült feleségét.
Jobbjával a bal combot tartja, miközben a csiklót ingerelve balja egyszer csak a lábak közé csúszik, hogy pusztán egyetlen ujjával a nőbe hatolhasson. Noha nem durva, valamelyest megmutatkozik valós természete: háborút akar a nő, ő pedig készségesen megadja neki.

Könnyed játéknak felfogni a Konráddal való házas életet igencsak merész gondolat, legalábbis azon tény ismeretében, hogy az embernek egy szörnyeteggel van dolga. Hogy Elektra tévedett volna, mikor a férfit Bogolyfalva Lex Luthor-jaként emlegette? Nem, egy fikarcnyit sem, azzal a különbséggel, hogy nem kívánja elpusztítani sem az ismert, sem az ismeretlen világot. Egészen addig, míg hagyják, hogy céljait a maga szájíze szerint használja szentesített eszközként, s összeroppantsa azokat, akiket össze akar, igazán felesleges démonizálni. Hisz most is ahelyett, hogy egyszerűen önnön vágyainak eleget téve erőszakosan tenné magáévá a nőt, még mindig a mézes madzagot húzza az orra előtt, még mindig szédíti és elhiteti, hogy minden, amit tapasztal, az valós. Márpedig a combját forrón beborító csókok, a lágy, mégis határozott érintések, a perzselő kényeztetés is csak a játék része. Elizabet úgy játszik, ahogy Konrád akarja, vonaglik a kezei között, kéjtől átitatott sóhajokkal és nyögésekkel tölti meg a szobát, miközben férje nevét suttogja hol jól kivehetően, hol alig érthetően. S ő már tudja: ismét győzelmet aratott.
Ahogy szőke tincseibe markolnak a kecses ujjak, úgy gyorsít a tempón, úgy hatol mélyebbre és úgy izgatja minduntalan a meg-megremegő testet, s egészen addig abba sem hagyja, amíg a gyönyör végig nem söpör rajta. Most azt kell éreznie, hogy ő és csak ő számít, hogy a férfi minden vágya kielégülést okozni, hogy számára az az élvezet, ha ő élvezi. A szemében csillanó vágyódás mögött üresség húzódik meg, s merev férfiassága is fantáziájának köszönhetően képes kitartani. Az előtte felvillanó képek egyre jobban kínozzák, arra ösztökélik, hogy ne legyen kedves, ne legyen finom, ne legyen gyengéd, hanem igázza le, törje be és bántsa a törékeny nőt. Mégsem teszi, mert még nem szabad.
Ajkait puhán érinti az érintetlen bőrfelülethez, az alhastól indul, a melleknél megáll, hogy egyesével cirógassa őket nyelvével, miközben a bimbókat néha fogai közé szorítja. Innen halad tovább a mellkasra, majd a nyakszirtet veszi ostrom alá, hogy duzzadó férfiasságát a nőnek szorítsa, majd határozottan dereka köré csavarja a lábakat. Egy pillanatra megemelkedik, épp azelőtt, hogy feleségébe hatolhatna, ám e gesztus korántsem a tétovázás jele. - Készen állsz, Elizabet? - közel hajol a nő ajkaihoz, miközben vár az engedélyre. Színjáték. S hogy bizonyítsa, mennyire is az, pontosan egy sóhajnyi pillanattal azelőtt hatol a nőbe, hogy válaszolhatna a költőien megfogalmazott kérdésre.

Sokan mondják, hogy az első alkalom kellemetlen, fájdalmas, szinte lehetetlen gyönyört okozni a nőnek, Konrád azonban egészen más véleményen van. Mindegyiküknek megvan a maga gyenge pontja, ráadásul a férfi ezer és egy dolgot tehet, amivel könnyebbé, elviselhetőbbé teszi a kezdeti kényelmetlenséget. Most azonban, ahogy Elizabet magába fogadja, nem érzi azt, hogy ezzel bármiféle probléma is lenne, ám az sem fordul meg fejében, hogy felesége ne érintetlenül bújt volna vele ágyba. Épp ellenkezőleg, kimondottan örül, hogy nem kell túlzóan mímelnie nem létező törődését, mely számára külön erőfeszítésbe kerül.
Lassan mozdulva lök egyet a nőn, ám minden erőszakosságot mellőzve is meg kell állapítsa, hogy kellemes meglepetés. Ahogy a hátába vájnak a körmök és vállába írnak véres nyomokat, a benne élő vadállat valamelyest ébredezni látszik. A szunnyadó szörny arra sarkallja, hogy ezúttal jóval határozottabban és keményebben mozdítsa csípőjét, sokkal hevesebben döfve ezzel, mint az talán időszerű volna. Csakhogy a sérülések lehetősége, a kínzás és fájdalom édes elegye olyannyira felizgatják, hogy többet akar belőle. Ritmusosan, először lassan kezd mozogni, majd egyre-másra gyorsít a tempón, miközben lehajol, hogy fogai közé vegye Elizabet ajkait és némiképp erősen szívja be azokat. Jobbja támaszkodik, miközben balja a mellre csúszik és határozottan, szinte már erőszakosan markol rá, ám ez könnyen betudható annak a heves vágynak, melyet a nő felfedezni vélt eddig is Konrádban. Az aktus a maga nemében egyedülálló és túlfűtött, azonban a felszín alá pillantva sokkal inkább leigázó és domináns.
Miközben a mellről keze a combra simul, majd a fenékre és erősen a bőrbe mar, nem restell még feszítettebb tempót diktálni egészen addig, míg a nő el nem élvez, ekkor ugyanis megengedi magának azt a luxust, hogy pár lökést követően ő is elmenjen. Mély morajlás szakad fel torkából, ahogy egy utolsót lök partnerén, majd pár pillanatig így marad, összefonódva vele. Talán nem is volt olyan rossz választás ez az Odry lány.