Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sokszor kérdezték már a történtekről, sokszor kellett sok mindent mondania, mégsem volt egyik alkalom sem olyan megrázó, mint a mai. Mert a kishúga, akinek ő a minta, a nagy testvér, ezúttal megtudja, milyen ember is Gerda valójában. Vajon lehet-e bűnös valaki, akinek szándékában nem volt semmiféle ártás, ám végül mégis részese lett? Megbocsájthatja-e bárki az el nem követett, de bűntudatot okozó tetteket, ha a nő önmagát képtelen objektíven, megértően és elfogadóan szemlélni? A társadalom kiveti magából a gyilkosokat, azokat, akik emberi életeket oltanak ki bármily módon. Talán Babett is egy szörnyetegnek látja majd, ahogyan ő saját magát, elképzeli a vért, a sikítást, a halálhörgést, bizseregni kezd a fájdalomtól. Mintha őt ütötték volna meg. Ezért félt, ezért volt képtelen rávenni magát arra, hogy feltárja a valót és elmondja, mi történt vele.
Hagyja, hogy húga felsegítse és követi a mosdóba, ahová megérkezvén már tudja, miért volt remek döntés kijönni. Gyomra a felvillanó emlékképekre, a lány eltorzult arcára a hallottak után hirtelen fordul egyet, az epe pedig váratlanul indul meg felfelé. Kiszakítja magát a szorításból és beront az egyik üresen álló fülkébe, hogy aztán kétrét görnyedve kiadja magából, amit eddig elfogyasztott. Nem kellett volna belekezdenem.
A kagyló elé rogyik, térdei halk puffanással érnek a csempéhez, egyik kezét gyomrára szorítja, másikkal száját takarj el. A genny lassan szakad fel lelke mélyéről és tudja, hogy teljesen mindegy, mi lesz ezután, most mindent el fog mondani. Nem viseli el többé, hogy szánják, hogy elítéljék a tettéért, mikor négy évet élt le a pokolban arra várva, hogy egyszer kiszabadul. Ha rajta múlt volna, még mindig ott lenne. Boldizsár emléke karomként szorul torkára, ő viszont nem tágít. Megtámaszkodik a fülke oldalánál és talpra erőlteti magát, hogy végül hátát a hideg falnak vesse. Íriszei Babettet keresik, bennük elszántság csillog. Nem fogom feladni.
- Minden nap bántott. Volt, hogy verbálisan, volt, hogy fizikálisan. Azt mondta, hogy semmit sem érek, képtelen vagyok bármit jól csinálni, nélküle nem is létezem. És én elhittem. Most sem nélküle élek, mert itt van - a szívére szorítja ökölbe szorított jobbját - bennem. Először csak felpofozott. Aztán egyre durvább lett. Volt, hogy szíjjal támadt rám, máskor baseball ütővel, de egyszer bicskával - felhúzza felsőjét, hogy a melle alatti hosszú, mély vágás hege látszódjék. Sokkal halványabb, mint egykoron volt, mintha napról napra akarna a feledés homályába veszni, el azonban sohasem tűnik. Mikor megbizonyosodik róla, hogy Babett teljesen jól és tisztán látta, visszaejti pulóverét, hogy folytassa. - Elvette a pálcámat és nem tudtam védekezni. Megerőszakolt. A közhiedelemmel ellentétben egy házasságban is létezik ez a fogalom. Képtelen vagyok arra, hogy valakit közel engedjek magamhoz, minden érintés megrettent és nem tudom, hogy lesz-e valaha ember, akivel én... Együtt lehetek - érzi, ahogy a végére érve kiürül belőle minden. A fáradtság elemi erővel szakad rá és nem érdekli, volt-e bárki a mosdóban avagy sem. Persze a helyiség üres, de ha nem lenne az, már az sem számít. Háborgó gyomra csitulni látszik, tekintete szürkésen, fakón vizslatja húga arcát. Annyi minden történt, napokig tudna mesélni az apró hegekről, a változatos zaklatásokról, a bántalmazásának sokszínűségéről. De talán ennyi is elég ahhoz, hogy Babett megértse, négy év után már az eleme lépett közbe, különben ezúttal tényleg belehalt volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Arra, ahogy valaki belép a helyiségbe, ösztönösen reagál, szája előtt tartott keze már nem csak érintőlegesen takarja száját, hanem betapasztja azt, míg szemei kikerekednek. Vajon hallotta, ahogyan hányt? Mit gondolhat róluk? A saját jó híre lényegesen kisebb mértékben aggasztja, mint húgáé, bár annak sem örülne, ha rossz fényt vetnének rá a történtek. A WC fogantyúját meghúzzák, akármi is volt ott, már a csatornában úszik, az idegen pedig távozik. Csak ekkor realizálja, hogy egész eddig benn tartotta a levegőt. Ahogy tüdejéből távozik a szén-dioxid és ismét megtelik éltető oxigénnel, szinte megszédül, bambulásából pedig a fülkébe lépő lány téríti magához.
Kiönti a lelkét. Mindent. Ha tehetné, merengőbe zárná a fel-felvillanó képeket, melyek minden éjjel kísértik, jobban belegondolva viszont örül, hogy a másik nem látja és nem éli át őket. Fogalma sincs, mit váltana ki belőle, hogyha elé tárulnának az események, vajon miképp reagálna, az pedig egyértelműen látszik, hogy ezeket a dolgokat is alig tudja feldolgozni. Sok ez egyszerre, nem hibáztatja érte, ám tény, hogy pont ettől kívánta megóvni a legifjabb Drinóczit. Látja a grimaszt, ahogy a csinos arcocska eltorzul a hallottak után, s a remegő kezek sem kerülik el figyelmét. Hogy segíthetne neki? Leginkább sehogy, csendben kellett volna maradnia. Örökké átkozni fogja a pillanatot, mikor mesélni kezdett, de már nincs visszaút. Érzékeli, ahogy a vékony karok átölelik testét, ő azonban kiüresedett, lelketlen állapotában, hamuvá szürkült szemekkel képes csak részint viszonozni azt. Hallja a szavakat, meg is érti, de egy része már nem él. Így kimondva ezek a dolgok olyan távolinak tűnnek, mintha csak egy regényt olvasott volna fel, beltartalom nélkül.
- Néha azt kívánom, bárcsak ne tette volna - szomorkás mosoly ível arcára, amikor is Babett folytatja mondandóját. A benne feszülő érzések tökéletesen láthatóak, a lebiggyedő ajkak arról árulkodnak, hogy hamarosan kitör majd belőle a sírás. Gerda szíve ekkor szakad csak meg igazán: ezt nem akarta, soha nem akarta látni a könnyeket lefolyni az arcán, mindig csak annyit szeretett volna, hogy boldog legyen és vidám. Most mégis, némán hüppögve, a sós folyadékot törölgetve arcáról, szerencsétlenül ácsorognak ebben az egyre szűkebbnek tűnő fülkében.
Karjai automatikusan mozdulnak, finoman vonja magához a levitást, ujjai a puha hajat cirógatják. Mire ráeszmélne, mit csinál, már rég csitítgatja húgát, türelmesen ringatja, hátha hamarabb megnyugszik. Ő is sírni akar, de már elapadtak a könnyei, már nem képes arra, hogy ismét felszakítsa ezeket a sebeket. Fáj mindene, legfőképp szíve, mely újonnan sajogni kényszerül testvérét látva.
- Azt kívánom, hogy soha ne tudd meg - óvatosan eltolja magától, hogy egymás szemébe nézhessenek, keresi a kétségbeesett, vöröses íriszeket, a bánattól olyannyira megkeseredett tekintetet. Bármit megtenne, hogy jobb legyen. - Én erős vagyok, látod, túlélem. Itt vagyok, veled és minden jobb lesz - miközben ajkain megállíthatatlanul folynak ki a biztató szavak, ő maga nem hisz bennük. Hangja reményről, új esélyekről árulkodik, a mélyben viszont elveszettség és vágyakozás lapul csupán, ki tudja mi után, ki tudja, mióta. - Van valaki, aki vigyáz rám és most már mi is itt vagyunk egymásnak. Boldizsár többé nem bánthat, én meggyógyulok és minden olyan lesz, mint régen.
Nem. Soha, semmi nem lesz már olyan, mint régen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Teljesen, totálisan és végérvényesen ki van akadva. Mondhatjuk ezt sokféleképpen, de a lényeg ugyanaz marad. Nem elég, hogy Zlatan és Bercel negyvenkét galleont és tíz sarlót adtak ki a randijáért fejenként, még képesek is voltak megállapodni abban, hogy három órán keresztül a rellonosé a nő, utána viszont örökre az auroré. Ez valahol akár kedves és szívmelengető is lehetne, csakhogy a tény, miszerint tárgyként kezelve szó szerint fizettek ezért a vacsoráért, az egyszerűen nonszensz! Hát még az, hogy mekkora összeget! És akkor ennek fejében, ha már ennyit áldoztak rá, akkor még volt pofája hagyni, hogy egy másik hím elvigye. Egyszerűen nem fér a fejébe, hogy egy ilyen abszurd és szürreális dolog hogyan történhetett meg pont most, pont vele. Dühösen rohant haza, tudván, hogy randira kell készülnie, ráadásul nem Ombozival, hanem a másikkal. Nem igazán ismeri egyébként Bercelt, de ez jelen helyzetben teljesen mindegy, mert nem is akarja. Vagy, tudjátok mit?! Akarja! Duzzogva szedi össze magát, fúj magára kedvenc vanília parfümjéből - egye csak meg a fene Zlatant - és útnak is indul. Nem nagyon tudja, hogy merülhetett fel bárkiben, hogy pont őt akarja. Arról a rejtélyről pedig még szót sem ejtettünk, hogy sejtelme sincs, mit keresett azon a nyavalyás listán, merthogy ő nem iratkozott fel, az is biztos. Az is csoda, hogy nem kap pánikrohamot mások között, nemhogy még ki is fizettesse a vele való találkozót. Nevetséges.
A Félszeműhöz érve mély levegőt vesz és az ajtónál álló mosolygós diáktársához lép, közölve, hogy ki is ő. A listában azonnal ki is pipálják a nevét és átirányítják asztalához, valamint újdonsült udvarlójához. Elég furcsa elképzelés, hogy neki van ilyenje, de láthatóan nagyon akarhatott vele találkozni a Radetzky ivadék, ha ilyen messzire ment egy vacsoráért. Lehet olcsóbb lett volna a folyosón leszólítania. Ja várjunk, az túl mainstream.
- Szia - kabátját a szék karfájára dobva ül le és húzódik közelebb az asztalhoz, tekintetével láthatóan kerüli Bercelét. Nem meglepő, borzasztóan zavarban van ettől az egésztől. Mit kéne mondania? Csak mert jelenleg kizárólag olyan dolgok jutnak eszébe, amik nem lennének helyénvalóak, bár jogosak mindenképp. Ezért is lehetséges, hogy végül nem kerülgeti tovább a forró kását. Összeszedve minden bátorságát, normál hangerőn, némiképp színtelenül szólal meg. - Nagyon kedves az érdeklődésed, de negyvenkét galleon és tíz sarló? Te nem vagy véletlenül házas? - itt már azért érezhető a szavak hanglejtéséből, hogy igen, nagyon ki van akadva. Mert hízelgés ide vagy oda, bűnösnek érzi magát ebben is, meg abban is, hogy képtelen lenne bármilyen komolyabb kialakítására. Olyan ez, mintha úszótudás nélkül vízbe dobták volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Szorosan öleli magához húgát, aki csak egyre erősebben sír. Érzi minden rezdülését, az aprónak ható test remeg a kezei között, ő viszont nem tud mit tenni. Állát megtámasztja Babett fején és némán hallgatja a fájdalmat, amely szép lassan felszakad belőle, karöltve a megkönnyebbüléssel. Már rég el kellett volna mondania neki mindent, de nem tette, mert kímélni akarta őt. Nem hitte volna, hogy többet árt ezzel, mint amennyit használ, de már mindegy is igazából, hiszen idáig jutottak, abból kell dolgozniuk, ami van. Márpedig, ha másuk nem is, egy nagyon szoros testvéri kötelékük azért akad és tudja, hogy legyen bármekkora sokk is ez mindkettejüknek, túl fognak jutni rajta. Talán nem ma, de idővel megemésztik az itt történteket és hálásak lesznek egymásnak azért, hogy itt voltak. Mert most semmi sem számít: sem a több hónapos titkolózás, sem a több éves szenvedés.
Végül engedi, hogy elhúzódjon tőle a lány, arcán pedig egy megnyugtató, bátor mosoly ül. Ha ő így viseli az egészet, akkor bizony Babett sem tehet sokáig másképp. Ideje, hogy összeszedjék magukat, elvégre egy teázó mosdójában élik épp a drámájukat.
- Nem, nem tervezek – a görbe bátorítóan ül még mindig ugyanott. Finoman, óvatos mozdulatokkal simogatja a puha hajat, úgy, mint régen, mikor a lány szomorú volt. Hirtelen minden olyan, mintha megállt volna az idő. Újra ott vannak a húga szobájában, ahol ő a nagy és felnőttes nővér, akinek elsírhatja minden bánatát. Tulajdonképpen mit sem változtak, csak idősebbek lettek. – Ezt hallani sem akarom. Nem mondtam semmit, mert nem mondhattam. Amikor pedig vége lett, csak meg akartalak óvni attól, hogy tudnod kelljen erről. De nekem mindig az egyetlen, drága kishúgom maradsz – magához vonja és karjait szorosan köré zárja. Nem hagyhatja ismét cserben, nem, ezúttal nem. Történjék bármi, beszélni fognak, ha kell, éjszakákon át, ha kell, megszökik és betör majd Babetthez. Bármit megtesz, de többé nem hagyja, hogy idáig jussanak.
- Igen – arcán enyhe pír jelenik meg. Nem is igazán tudja, hogy igaz-e az egész, hogy megtörténik-e majd vele és Zlatannal a csoda, amire oly régóta vár már. De nem meri elkiabálni. – Te is ismered egyébként, találkoztatok már, csak nagyon régen. De addig nem akarok beszélni róla, míg biztos nem vagyok a dolgomban… Vagy dolgunkban – egy tincset a füle mögé tűr szégyenlősen, mielőtt folytatná a mondandóját. Különös érzés beszélni az aurorról, de semmiképp sem rossz vagy kellemetlen. Inkább csak furcsa, hogy Boldizsár után úgy tűnik, lesz egy férfi az életében. Kár, hogy egymás kezének megfogásán túl még nem jutottak. – Nagyon lassan haladunk és nem tudom, biztosan akarja-e a velem járó nehézségeket, de egyelőre elég kitartó és mellette végre egy kicsit meg tudok nyugodni. Nem bánt – ahogy ezt kimondja, le is hunyja szemét, hogy aztán beszívja alsó ajkát. Hát igen. Szomorú, hogy ilyesmit ki kell emelnie egy beszélgetésben, de jobb már most leszögezni, hogy ő teljesen más, mint volt férje volt. Persze ő sem tökéletes, de nem is vágyik arra, hogy az legyen. Vele akar lenni, építeni akarja kettejüket, ameddig a férfi engedi. Ha csak barátságig, hát addig, ha tovább, akkor áll elébe. Bátor lesz és vállalja a kockázatot, s mikor pillái megrebbenve újra megmutatják íriszeit, már ez az elszántság és meggyőződés ül bennük. Mert igenis képes rá és megérdemli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Tekintete a virágra siklik és némiképp elkerekednek a szemei. Most aztán már végképp nem tudja, hogyan reagáljon, mert ennyi pénzért illene kedvesnek lennie, de őszintén, hogy jutottak idáig? És mennyire borzasztóan hangzik az, hogy illene? Egy randevúnak nem arról kéne szólnia, hogy mit írnak elő az etikai szabályok, közel sem, ráadásul ők már akkor megbuktak, mikor Bercel licitált, elvégre nem facér ember, ami csak még inkább bonyolítja a dolgot. Beharapja alsó ajkát és nem tudja, mit csináljon, így kicsit összehúzza magát a széken. Nincs a homlokára írva, milyen tapasztalatai vannak a férfiakkal, így nyilván a fiú sem tudja, hogy ez az egész csak részben szól neki, valójában pedig Gerdának egyfajta erkölcsi menekülési út.
- De akkor ez csak jelent valamit, nem? – felvonja szemöldökét, mert hát ki tudná nála jobban, hogy az a nyavalyás papír igazából semmire sem jó, csak hogy béklyóba kösse az embert? Miután négy évig „élvezhette” az előnyeit, köszöni, de nem kér belőle: kiveszett belőle az a régi kislány, aki csillogó szemekkel mondott igent.
A kérdésre kelletlenül fordítja el fejét. Ujjait az asztal alatt tördeli, hiszen annyira helytelen ez az egész, de ennyi pénzért illene meghallgatnia a másikat. És ez már megint milyen rohadt szarul hangzik! De végül összeszedi magát és felnéz Bercire, hogy először beharapja alsó ajkát, majd kiengedje a benn tartott levegőt. – Nézd, ez nem ellened szól, én csak… - idegesen, remegő kézzel tűr a füle mögé egy tincset, aztán, megnyalja ajkait. Apró gesztusok ezek, de ha a másik figyel, könnyedén észreveheti őket. – Nekem ez nem megy ilyen könnyen. Nem is ismerlek, nincs veled bajom, csak ez nekem más. De hallgatlak – képtelen beszélni róla, nincsenek is olyan nexusban, hogy a semmiből előhozakodjon azzal, hogy éveken keresztül ütötte-verte a férje, esetleg érzelmileg terrorizálta. Ettől még kényszeríti magát, hogy ne nézzen másmerre. Tulajdonképpen kutyaszorítóban érzi magát, mert bár megtehette volna, hogy el sem jön, de ezt nem akarta, mert ha mást nem, ennyit megérdemelt a másik. Ez a becsületessége viszont kényszerbe hajszolta, hisz sem vele, sem mással nem áll készen egy randira és akkor is majdnem összeesett, mikor a bálon kiderült, hogy Zlatan azt annak gondolta. Most pedig nem elég, hogy egy számára idegen szituációba keveredett, mindezt egy ismeretlennel tette. Csodás. Lehet, hogy Bercel egy csodálatos ember, mi több, ebben nem is kételkedik, csak ne várják el tőle, hogy olyan legyen, mint bármelyik másik lány a liciten. Nem is akarta a licitet, valaki más írta fel, de már mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Erre a kijelentésre akaratlanul is megemelkedik szemöldöke. Szóval jelent valamit, valakinek, valahol, csak éppen nem Radetzky Bercelnek, minden világos. Szerencsére ez már nincs ráírva arcára, sem rosszallása, ami nem is baj, mert amikor folytatja, Gerda lesüti a szemét. Számára ez ismeretlen dolog: eleve elrendelés, olyasvalakihez hozzámenni, akit nem szeretsz… Olyasmikről beszélnek, amiket ő maga sohasem tapasztalt, így hát pálcát sem tör a fiú feje felett, már csak azért sem, mert közli, nem akarja megcsalni Editet. I’m sorry, I’m a bit confused…
- Szóval nem akarod megcsalni Editet – megismétli a mondatot, mintegy nyomatékosítva, hogy érti, de nem érti. Nincs egyébként probléma sem a felfogóképességével, sem az agyával, egyszerűen csak nem biztos abban, hogy egy nyelvet beszélnek. Elvégre a ’nem csalom meg a feleségem’ és a ’fizetek több százezer forintot, hogy randizzak egy nővel’ között érezhető némi anomália. Persze kinek mi, ha szerinte ez belefér, akkor kicsoda Gerda, hogy megmondja, nem jó?
Mondjuk Bercel igazán kitesz magáért a válaszadáskor. Ha be kéne vallania, azt mondaná, fogalma sem volt egészen mostanáig a fiú létezéséről, de egy ilyen vallomás után talán nem illendő ezt közölni. Így hát a sztori előrehaladtával szép lassan elkezd pirulni, végül, mire eljutnak a végére és kisül, hogy ő egy ilyen első nagy szerelem, már vérvörös az arca. Megnyugtatjuk, kedves Radetzky úr, hogy nem Ön az egyetlen, aki ma belehal a zavarába. Gerdának eközben fogalma sincs, mit mondhatna. Mármint nevezhetjük ezt aranyosnak, de abból talán már kinőttek, hogy ezt ki is mondja ebben a formában. Megtisztelő? Túl hivatalos és nem igazán ezt érzi, mi több, ha tehetné, a hízelgő szót használná, már amennyiben úgy vélné, ez itt a helyes megfogalmazás. Mégis, az érzései hirtelen túlontúl zavarosak: annak idején valakinek, akiről alig tudott, a világot jelentette, beleszeretett, de még csak észre sem vette. Valaki megvédte, míg ő élte a szokásos életét, verekedésbe keveredett és elintézte, hogy többé ne mondhassanak róla rosszat. Nem is hitte volna, hogy ilyesmi történt, míg ő mit sem sejtve próbált dönteni két másik férfi között és végül a rossz választást hozta meg.
Tulajdonképpen meg van illetődve és már épp szavakba öntené minden érzését, mikor Berci folytatja, de nagyon nem úgy, ahogy azt a nő képzeli. Elkerekednek szemei és fogalma sincs, hogy haragot, felháborodást vagy még nagyobb zavart érezzen. Hogyan mondja ezt meg Zlatannak, aki egyébként szintén meg akarta venni? Jó isten.
- Hogy mit csináltál? – mintha nem hinné el, amit hall, azonban rögtön felemeli a mutatóujját, hogy a rellonos meg se merjen szólalni. Ez egy költői kérdés és időnyerés arra vonatkozóan, hogy össze tudja szedni mindenfelé csavargó gondolatait. – Képes voltál felírni egy licitre ahelyett, hogy a háztársamként elhívtál volna valahová? Úristen – hátradől és nem igazán jut szóhoz – ez mostanában amúgy sokszor előfordul vele, nevermind. Végül, miközben villáját kezébe veszi és idegesen kopogtatni kezd az asztalon megenyhülnek vonásai. Mert túl azon, hogy ez a világ egyik legpocsékabb, ha nem a legpocsékabb ötlete volt… Jól esik neki és kedvesnek találja.
- Köszönöm – nem néz a fiúra, nagyon erősen szuggerálja az asztalt, de nem mond többet. Bercelnek lesz éppen elég kérdése, amire ezek után adhat választ.