Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Szerinted miért mentem átoktörőnek, huh?-*vonom fel a szemöldököm, mert ez a logikus következtetés előbb-utóbb mindenki fejében megfordul. Ugyanakkor sosem nyert bizonyítást. - Ha így is van, más sem tudta detektálni. Egyébként meg attól, hogy én nem látom magam, tudok képet kérni, hogy megnézzem,- homályosítom fel, mert a zseniális gondolatok nem kizárólagosan az ő okos kis szöszi buksijából kell származzanak. Ráadásul mivel ezzel élek együtt, mióta az eszemet tudom, bőven volt indíttatásom jelentős időt-energiát ölni abba, hogy megpróbáljak megszabadulni, vagy legalább enyhíteni ezeken.
De nah. Az túl szép lenne.
- Hmmm...nem ez volt az elképzelés a Hannibál-szósz hallatán, de elmegy,- megköszörülöm a torkom, enyhén szipogva egyet-kettőt, ám ettől eltekintve nincs gondom. Szeretem a csípőset, elvégre magyar lennék vagy mi a szösz. A másik mártogatós elvileg sima belga majonéz, ám amikor belemártom a krumplit, azon is érezhető, hogy valaki mellényúlt. Messze nem annyira, szóval ezt valszeg meg tudja enni Sebby, de lemondó sóhajjal a hűtőhöz lépek, előhalászva egy üveg kecsapot. Rövid ellenőrzést követően nyugtázom, hogy se nem penészes, sem nem erjedt, jó lesz.
- Szóval,-*veszek le két műanyag poharat, abból kiindulva, hogy egyszer már repedt el vendégem szájában üveg,*- az átokkülönlegességek iránti érdeklődésem is onnan indult, hogy próbáltam bármi hasonló nyomára bukkanni. Persze, elsöprő sikerrel,-* jegyzem meg szokásos, száraz hangomon, miközben egy flakon gyömbérsör ízű üdítőt bontok, csodávla határos módon elkerülve, hogy még egyszer eláztassak mindent.
Ellenben a szék azonnal összenyaklik alattam, amint megpróbálok leülni, s azzal a lendülettel eltűnök az asztal alatt. Sebby a túloldalról csak annyit láthat, hogy az asztallap fölé emelem a felfelé tartott hüvelykujjam, majd ugyanez a kéz megfogja, aztán behúzza az asztal alá a tányért a kajával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ezen a ponton legalább húsz éve élek így - varázslónak nem egy emberöltő, de azért olyan táv, amit már megérez. Őszintén, letettem róla, hogy megtörjem az átkot, pechszériát, vagy tudja tököm, mi ez az egész. Persze, mégsem közölhetem, hogy kösszépen, nincs értelme tovább vergődni, mert pontosan tudom, hol fog végetérni a karrierem és azt már fél lábon állva is kibírom. Kellemetlen kérdéseket vetne fel.
- Nem is tudom, mi lett volna velem nélküle. Tölthettem volna a napjaimat henyéléssel és hedonizmussal, belegondolni is szörnyű,- ecsetelem, micsoda áldás, hogy van életcélom. Ahogy vigyorog magának, fúrja az oldalam, hogy rákérdezzek, aztán némi szó szerinti és átvitt értelmű rágódás után arra jutok, inkább nem akarom tudni. Vannak képzettársításai, amiket a felejtésátok se fog soha kisuvickolni az agyamból.
- Yeah-yeah, just don't choke on your own saliva because I'm not resuscitating,-*jegyzem meg a pukkadozása hallatán, egykedvűen mártogatva a krumplimat a szószba, amitől ég a pofám, minta hamukuszma tojást próbálnék szopogatni. Van valami mazochisztikus a csípős iránti vonzalmamban.
- A felső emeletek biztonságosabbak, több fényt kapnak, kevesebb a kártevő és jobban kifűti őket az alsó szomszéd.- Sorolom gondolkodás nélkül az érveket, mert az első melléfogást követően a lehető legstrategikusabban választottam a helyeimet. Ez a mostani egész hozzámnőtt, mintha azt tükrözné, hogy megbékéltem a helyzetemmel. Well, nagyjából.
- Viszont eszedbe ne jusson hazudni,- nézek fel, full komolysággal tartva a szemkontaktust.- Felettünk is van még három emelet. Ezt leszámítva, felőlem megpróbálhatsz felmászni a galériára vagy varázsolni, de full saját felelősségre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nagyon óvatosan forgatom meg a szemem, amikor Selwyn abban a minutumban elkezd szájalni, ahogy szóba kerül, hogy nem kéne. Jó, olyan 50%-ban csak viccnek szántam, de ha az emelet nem is, egy darab vakolat simán leszakadhat. Ennél a belmagasságnál fájdalmas, ha az ember nyakába hull.
Ja, gondolom nem kérdés, honnan tudom.
- Nem tudom, mi sért jobban: a feltételezés, hogy élvezem a munkám vagy az, hogy aurorral kavarnék,-* mélabúsan kémlelem a szószos dobozka alját, világfájdalmas hangon adva elő a bánatomat. - Tudomásodra adom, hogy az irodában példaértékűen unalmas a viselkedésem; ott csak mások hülyesége jelent rám veszélyt,- krákogok visszafogottan, amint a chili égeti a torkom. Ahol meg se próbálom jól érezni magam, ott még a balszerencse is legfeljebb unalmában reppent felém eltévedt átkot vagy villámot köpködő csirkét.
- Mondanám, hogy érezd magad otthon, de elfelejtettem kitenni tiszta vérmágiát. Mind a mosásban van,- a gúnyolódás aztán hirtelen köhögésbe fullad, amint egy darab chilipehelynek sikerül utat találni az orrüregembe. Mire elvergődöm a mosogatóig és diszkréten kifuldoklom magam, Sebby már feljutott a lépcsőn és a hálóból nézelődik.
- Nem,- lehelem, épp annyira hangosan, hogy eljusson hozzá. Megtörlöm az arcom, s bár maradt még krumpli, szerintem itt adom fel az evés gondolatát. - De legyen neked karácsony,- nyújtózom ki, a balkon felé sétálva, hogy összehúzzam a függönyt (a karnis a helyén marad, micsoda győzelem). Néhány pillanatig egyöntetű félhomály borul a szobára, aztán apró, szállingózó fények reppennek fel. Megpróbálom felkattintani a lámpát, s odafent egy halk pukkanás jelzi, hogy kinyírtam az égőt, szóval csak vállat vonok - én aztán nyílt lángot biztos nem gyújtok. Marad annyi fény, ami még a napból hátravan. A falon végigtekergőző indaminta lassan kitüremkedik a falból, valódi ágakká, levelekké, kacsokká avanzsálva. A helyiség illata is megváltozik, enyhe szellő szüremlik át a gallyak közt, mozgatva őket.