Havat? Ez egy érdekes kérdés, amin még nem igazán gondolkoztam el. Sőt, eddig eszembe sem jutott, hogy esetleg havat is tudnék idézni. A tananyagban nem szerepel, és hallani sem hallottam még, hogy hydromágus tudott volna. Talán megkérdezem a prof-t róla.
- Szerintem nem. De majd utánajárok. Koripályát viszont simán csinálok neked bárhol. – mosolygok rá Dankára. De tényleg, ha szeretne korcsolyázni a szobánkban vagy bárhol máshol csak egy szavába kerül a dolog. A legnagyobb nyári kánikulában is megoldom. Bár akkor inkább odabenn, a nagy meleg és én nem vagyunk túl jóban. De a lényeg a lényeg, hogy teljesen mindegy a levegő vagy a talaj hőfoka. Amíg odakoncentrálok addig nem olvad el.
- Lehet, hogy most engedélyt kellett volna akkor kérnem, bár szünet van, és estére visszamegyünk. – töprengek el hangosan. Kicsit kaotikus nekem ez az egész rendszer, és határozottan örülök, hogy hamarosan nem kell majd ilyenekkel bajlódnom. Kivételesen lesz miért várni a szülinapom. Miután figyelmesen végighallgattam Dankát valami szöget ütött a fejemben. – Miért ne jöhetnél el kétszer Üstösdre rövid időn belül? Vannak barátaid, velük jössz-mész, kikapcsolódsz meg miegymás. Nem kötelező a kastély falai között gubbasztani. Vagy ennyire féltenek, hogy minden lépésedről és főleg azok okáról is tudni akarnak?
Az biztos, hogy neki is sokkal könnyebb lesz, amint betölti a 17et. Majd mehetünk együtt mindenfelé, mindenféle papírok nélkül. Csodás lesz!
- Vagy akiknek valamilyen okból kötelező kimenniük. Például a párjuk játszik, vagy elvárja tőlük valaki valamiért. – remélem a prefektusoknak nem kötelező, bár ugye támogatni illik a házukat, meg jó példát mutatni. Ha meg igen, akkor szépen hozzávágom a kitűzőmet az első utamba akadó navinéshoz, hogy innentől kezdve te csinálod. Kizárt, hogy engem bárki is rávegyen arra, hogy végigüljek egy meccset. Az egyéni edzés az egy dolog. Legalábbis ha Danka az az egyén.
Minden önuralmamra szükség van, hogy ne kezdjem el magam köré csavarni a függönyt, amíg arra várok, hogy a lány bejöjjön hozzám a fülkébe. Ami egy kicsit vicces, mivel azért láttuk már egymást fehérneműben … szobatársaknál elég nehéz ezt elkerülni. De akkor sose én kérem meg arra, hogy nézzen már meg. Szimplán lát és kész. És véleményt sem szoktam kérni.
- Oké, akkor egy már van. – hadarom gyorsan, amikor pozitívan nyilatkozik. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam, ha nem lenne jó, akkor megmondta volna. Szóval hiszek neki. Nagyot sóhajtva hajolok le a fekete bikiniért, ez olyan klasszikus, egyszerű. Legyen hát ez a következő.
- Hazudjak? Hamisítsak? – döbbenek le teljesen. Na, ez új hozzáállás. Finoman kiterelem Dankát a próbafülkéből, amíg átöltözöm addig legalább van időm végiggondolni ezt az opciót. Abban biztos vagyok, hogy ha egyszer az iskola kéri, hogy legyen engedély, akkor nem jöhetek azzal, hogy jaj én nem is tudtam. Anélkül nem engedik. A hamisítás már jobb módszer, valószínűleg ha felkeresnék apámat, ő akkor lazán közölné, hogy azt csinálok, amit akarok, őt nem érdekli, és hagyják már békén. A hazudás pedig éppen ezért felesleges, ha a vesémet akarnám eladni, hogy valami tudatmódosító szert vegyek, hát az se érdekelné.
- A szüleimmel nem lenne gond, de nem bánnám, ha nem kellene hozzájuk fordulnom. – felelem végül amikor kicsit széthúzom a függönyt, hogy Danka bejöhessen, vagy benézhessen. Mennyivel könnyebb lenne, ha mindegyik ugyanolyan fazon lenne, és elég lenne csak a méretet megjegyezni. Még jó, hogy csak két bikinit választottam ki.
– De nem akarok hazudni neki. – picit megvonom a vállam, ahogy ezzel elrendezem a kérdést végleg. Ha nem tisztán intézem az egészet, akkor nyilván nem avathatom be a fiút sem, valahogy nem hiszem, hogy tetszene neki ha hazugságokkal indulnánk neki egy pizsipartinak. Na meg a nagybátyjának sem, na meg az sem ha neki kéne hazudnia miattam. Áh, nem. Ha nincs más mód, akkor fogcsikorgatva is, de megoldom rendesen. – Reméljük, hogy nem kell. Tényleg azon kívül, hogy Balaton, merrefelé gondolod a nyaralásunkat? Északi part? Déli?

Ahogy látom Dankát határozottan érdekli ez az egész elemi mágiás dolog, legalábbis egyik kérdést teszi fel a másik után. Egyáltalán nem zavar a dolog, csak egy kicsit szokatlan, hogy egyszerre ennyit beszéljek róla. Lehet, hogy az óráim után mesélnem kellett volna egy kicsit, akkor most nem ömlesztve kapná az információt.
- Attól függ, hogy mekkora helyen kell fenntartanom a jeget. Na meg, hogy meddig. Órákig egy térnyi jeget megtartani azért elégé kimerítő lenne. Akkor a legkönnyebb, ha alapból van ott víz, és csak át kell alakítani. A semmiből megteremtve … hát de, eléggé fárasztó. – bólintok egy nagyot, ahogy elmagyarázom neki. A teraszon ugye a vizes szobába eleve van víz, de még néha így is hulla fáradtan esek be az ágyba gyakorlás után. De még így is imádom minden pillanatát az egésznek. Nagyjából, mint Danka a kviddicsnek.
- Lehet ezért kattantak most be még jobban, nem? Mert hamarosan tudják, hogy „elveszítenek” – mutatok nyuszifület az utolsó szónál. Érdekesnek találom ezt a fajta szülő-gyerek kapcsolatot. Bár ez a normális ugyebár. Csak nem nekem. Valószínűleg bele is őrülnék, ha nálunk hasonló lenne a helyzet, annyira megszoktam már ezt a nagyfokú szabadságot. Az elején még rossz volt, amikor idekerültem és szüleim levették rólam a kezüket, de aztán megszoktam itt. Barátaim lettek, méghozzá nem is akármilyenek! A világ legjobb barátai! Hála nekik egész jól megtaláltam a helyem ebbe a furcsa világba.
- Az azért könnyebbség lehet, hogy azért a szüleidnek még ott van a kistesód. Ki tudja mi lenne, ha egyke lennél! – csóválom meg a fejemet ahogy megpróbálom elképzelni a dolgot. Aztán kicsit furcsán pislogok a lányra a kifakadása miatt. Rellonos? Miért lett ő rellonos?
- Jaj dehogy lettél te rellonos! A körülményeket figyelembe véve teljesen logikus ötlet meg tanács volt. – igyekszem gyorsan megnyugtatni Dankát, hogy nem zöldült be, se kívül se belül, amiért azt javasolta, hogy hazudjak meg csaljak. Miközben próbálok még ezen jár az agyam, szóval csupán második nekifutásra sikerül a bikinifelsőt jól felvennem. Legszívesebben elröhögném magam, de inkább folytatom a gondolatmenetemet. – Mondom, ha bárki másról lenne szó, akkor simán meg is tenném. Amúgy meg … a lázadó beszél belőled. Neked van mi ellen lázadoznod, próbálgatod minél inkább meglazítani a láthatatlan pórázt, mielőtt végleg elszakítanád. Ez tök normális.
Próbálok türelmesen és főleg mozdulatlanul állni, amíg bíráló tekintettel végignéz rajtam. És bár tudom, hogy ez az egész az én ötletem volt, mégis a hideg futkos a hátamon. Az az egy szerencsénk van, hogy Danka lány. Különben már biztos kiborultam volna.
- Őszintén szólva ebbe kicsit jobban érzem magam, mint a másikba. Könnyebb benne mozogni. Meg, jobban fogom érezni a vizet. De a végére tartogattam a legjobbat, mármint amelyik a leginkább tetszik. – felelem kicsit megkönnyebülve, hogy végre véleményt mondott és fel is emelem a korábban említett vidám mintás darabot. Amíg a lány a magyar tenger partjairól, meg strandjairól mesél, addig én gyorsan bikinit váltok, azzal a fergeteges érzéssel, hogy ez az utolsó! A pizsamákat fel nem próbálom az már tuti!
- A mélyebb víz jó, ha tud úszni az ember, meg ha az a fő program. Ha bulisabb környezet kell, akkor ezek szerint a déli a megfelelő. Hm, hát nekem végül is mindegy. – vonom meg a vállamat újra kidugva a fejem a függöny résén. Sőt még egy kicsit félre is húzom, annyira örülök, hogy mindjárt végzünk a legrosszabb résszel.
- Tádááá! – mosolygok miközben körbefordulok. Minél előbb visszaöltözhetek a saját göncömbe, annál jobb! – Előre közlöm, hogy a pizsi részlegen, te fogsz próbálgatni. Én ránézésre döntök. A Balcsi ügyben, meg döntsd el te, hogy hova menjünk. Az a veszély nem fenyeget, hogy belefulladjunk a Balcsiba. - bár lehet, hogy utána kéne néznem, hogy hogyan kell valakit kimenteni a vízből. Talán majd megkérdezem a fiútól, ha nem felejtem el.

Azért ez nem egészen úgy van, ahogy Danka gondolja. Konkrétan tényleg ezzel a képességgel születtem, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy esetleg elő is tör. Akár szunnyadhatott volna életem végéig is. Azt, hogy konkrétan irányítani is tudom, nos ezt csak három éve tudom. Mint ahogy azt is, hogy boszorkány vagyok. Ó és én aztán minden voltam csak ügyes nem!
- Ettől félnek a leginkább igaz? Hogy úgy döntessz, hogy kviddicsezel hivatásos szinten és ők nem tehetnek ellene semmit? – kérdezek rá a dologra. Ez biztos fontos dolog, hiszen kiemelte. Ha jól emlékszem, akkor a szülei nem éppen lelkesednek a lányuk seprűlovasságáért. Pedig büszkének kéne inkább lenniük! Mondom én, akinek a szüleit nem érdekli semmi velem kapcsolatban. – És? Majd benő a fejed lágya! Még gyerek vagy, miért kéne úgy viselkedned, mint egy felnőttnek?
Abba inkább ne menjünk bele, hogy én mégis mikor viselkedtem úgy, ahogy a koromhoz úgy igazán illene. De az egészen más kérdés. Tudnék én is úgy viháncolni meg ökörködni, meg felelőtlenként belegaloppozni a nagy világba, csak ez bonyolult. Már éppen mondanék valami vicceset az öccséről és a szüleiről, amikor megosztja velem a félelmét. Egyből el is hessegetem a gondolatom, hiszen ez fontosabb.
- Soha nem fog elszakadni. Ők a szüleid, szeretnek téged, és bár most még nem úgy látszik, de biztos vagyok benne, hogy maximálisan támogatni fognak és melletted fognak állni akármi is lesz. Féltenek téged, és ez így van jól. Majd ha a saját lábadra állsz és látják, hogy boldogulsz akkor könnyebb lesz nekik is. És te sem fogsz nekik hátat fordítani, hiszen szereted őket. Ezt ők is tudják. – egészen belepirulok ahogy előadom a monológom arról, hogy én hogy látom a dolgot. Dankának nem kellene ostoroznia magát azzal, hogy megbántja őket, mert nem lóg a nyakukon. És attól még, hogy nagykorú lesz, még nem kell világgá mennie és többé szóba sem állnia a szüleivel. Mármint ha ezt szeretné, akkor persze megteheti, de egy életkortól még nem fog végérvényesen elszakadni tőlük.
- Szerintem megveszem mind a hármat, így mindenféle lesz a szekrényembe és jó sokáig nem kell ennek újra kitennem magam – nevetem el magam a kis divatbemutatóm után. Kuncogva kezdek el újra normális ruhába öltözni, amíg Danka azt ecseteli, hogy még jó sokáig itt leszünk a próbafülkék közelében. Amikor kilépek látom, hogy a lány kicsit messzebb álldogál, az eladó pedig elindul valahova mellőle. A kosarat otthagyom a próbafülke mellett, nincs a boltban senki sem rajtunk kívül, az eladó meg árgus szemekkel figyel és fülel, szóval biztos már fejben összeszámolta, hogy eddig mennyi érmét is kell elkérnie a fürdőruhákért. Nem fognak eltűnni a cuccaink.
- Na, van nekik olyan, amilyet szeretnél? – remélem van olyan, ami nem overál, hanem rendes pizsama szerűség. Póló, vagy top, esetleg hozzáillő nadrág. Az az igazi pizsamás, hálóinges típus nem vagyok. Ha nincs, akkor majd vadászok valamit a ruhatáramból, ugyanis ki van zárva, hogy abba menjek majd át, amibe egyébként aludni szoktam.  A világító szarv egyébként meg tök jó lenne, legalább nem verném be folyton a lábujjamat mindenbe, csak követném Danka overálljának fényét.