Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


  pj

Hamar felfedezem, hogy a szoba üres, sőt azt is, hogy Thomas az erkélyen álldogál. Egy gyors mosoly és már nézelődik is tovább. Egy apró szusszanással nyugtázom a dolgot, így nem lesz nehéz megvalósítani a tervemet. Csupán a ruháimat kell elraknom, meg persze Benito étkezéséről gondoskodnom. Előveszem hát a szárított legyes dobozkát és szimplán kiszórok neki párat egy kis tálkába. Szerintem eleve fogdosott magának ezt-azt a vízparton, de inkább adok neki, minthogy éjszaka felkeltsen emiatt. Most nem akarok szórakozni azzal, hogy dobálgatok. Amíg ő eszeget, addig elrámolom a ruháimat, a dobozkát, veszem elő a másnapra szükséges dolgok egy részét. Éppen hajtom fel a takarót, hogy kivételesen bemásszak alá, amikor egy fuvallat megtorpanásra késztet. Eső illatú fuvallat. Csodálkozva nézek kifelé, majd el is indulok, mintha mágnes vonzana arra. Nem érzékeltem eddig a levegőben a vizet, nem éreztem, hogy esni fog. Roppantul zavaró.
Kilépek az erkélyre Thomas mellé, és a korlátra támasztom kezeimet. Még ki is hajolok egy picit, mélyeket lélegezve a fantasztikus levegőből. Az eső illatába belekeveredik a fiú tusfürdőjéé, elképesztően jó az összhatás. Egy halk sóhajjal váltok vissza normál légzésre. Nem töröm meg a természet alkotta szimfóniát holmi buta locsogással, meg igazából úgyis csak annyit mondanék mennyire csodálatos ez most. A szél elég erős ahhoz, hogy belekapjon a vizes hajamba, hátrafelé fújja azt. Felegyenesedem hát és beletartom az arcomat az áramlatba, lecsukott szemmel élvezem az apró vízcseppek táncát az arcomon, amit magával hozott. Mi is lehetne ennél jobb? Finoman nekidőlök a fiúnak a vállammal, majd hirtelen kiegyenesedem egy hangos dörrenésnek hála. Oldalra fordítom a fejemet és Thomasra nézve elmosolyodom, egy cseppet sem szégyellve azt, hogy megijedtem egy picit az imént. Váratlanul ért és túlságosan átadtam magam a pillanatnak. Amennyire zaklatott voltam az előbb, most annyira nyugodt vagyok. Nem tolakodnak képek az agyamba semmiről sem, csupán élvezem ezt a meghittséget. A kis asztalka és a székek felé pislogok, fejemben már formálódik a terv, amihez csupán egy kérdésre és esetleg pokrócokra van szükség, nehogy megfázzunk. De ráér, meg ki tudja meddig tart ez a nyári vihar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem szoktam embereket lerajzolni. Egyáltalán nem szoktam. De tehetek én róla, hogy itt se egy fa, se egy tó, se egy nyamvadt macska, hogy megörökítsem? Sőt, még egy icipici pókot sem látok. Tehát marad Elijah, mint modell. Egy mozdulatlanul heverésző Elijah. De hát persze, hogy nem marad ám úgy, szóval ennek a remek kis időtöltésnek is vége szakad.
A bosszúság örömbe vált át, ahogy fel is ismerem a fiút, az érzés látszólag kölcsönös. Sőt hallhatóan is, legalábbis azt mondja. És nincsen okom kételkedni a szavaiban. Felkuncogva veszem tudomást, hogy Elijah tanulásra vetemedett. Nocsak, változnak a dolgok. De hát végül is komolyodnak a dolgok, egyre közelebb kerülünk az alapképzés végéhez. Istenem de fura, nemrég még csak kis kavicsok voltunk, most meg már beledobnak minket a mély vízbe, hogy egy nagy csobbanással eltűnjünk a fenekén. Aztán vagy elsodor valamerre az áramlat, vagy ott maradunk.
- Ó jaj, akkor be kell szereznem egy ásót, hogy ki tudjalak szabadítani  - viccelődök a dolgon. A legtöbben valamiféle bűbájt említettek volna, vagy varázspálcát. De nekem mi jut eszembe először? A rendes hagyományos módszerű ásás. Tipikus. De úgy is csak metaforákban beszélünk, szóval végül is mindegy.
- Elsőben nehéz volt, és rengeteg az infó. Illeszkedj be a mágusvilágba, meg ilyenek. Azóta meg csak szimplán eszméletlenül sok a tananyag – közlöm vele az én meglátásomat ez ügyben. És igen, valóban sokat kell tanulni. Meg ugye van egy csomó más elfoglaltsága is az embernek, szóval tényleg nem meglepő, hogy csak hébe-hóba láttuk egymást a folyosón. Meg egy két rövid kis párbeszédecske is belefért, de ennél több nem nagyon. Különböző körökbe forgolódunk eleve. Egy leheletnyit felszalad a szemöldököm, amikor visszakérdez. Na nem azért, mert tolakodó lenne a kérdése, csupán próbálom végiggondolni, hogy mikor is találkoztunk utoljára.
- Hát, én öhm. Szintén rengeteget tanultam, rengeteget járőrőztem, és tyűha … igazából fogalmam sincs – hát ez minden volt csak nem összeszedett. Jézusom, miért nem tudok visszaemlékezni semmire sem?  Nyilván kismillió dolog történt velem, de mégis mennyit tud ebből a fiú? Lázasan töprengek tovább, de a túlzott agysejt igénybe vételtől megkímél egy újabb kérdéssel. Áh. Bólintok egyet, majd megfordítom a mappámat, hogy láthassa a félkész rajzot. – Ez itt te vagy. Jó időtöltésnek tűnt lerajzolni valamit.
Megrántom a vállamat egy icipicit, majd figyelem a reakcióját. Nem mestermunka, meg nyilván még távol sincsen készen, de az határozottan felismerhető, hogy egy ember van a képen. Sőt, szerintem az is, hogy Eli az. Nem igazán érzem úgy, hogy na most aztán lebuktam és szégyenkeznem kellene, amiért modellt kreáltam belőle. Valahogy kétlem, hogy ő is így tenne.
- Mint láthatod nem sikerült befejeznem, mert valaki megmozdult – mosolygok rá derűsen, erősen megnyomva a valaki szót. Nem mintha neheztelnék rá, így legalább van kivel beszélgetnem.
- Mik a terveid a nyárra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o

  
pj

Így, hogy már nem csukott szemmel figyelem a vihart nem ijedek meg a többi dörgéstől. Automatikusan fennhangon számolgatni kezdem, hogy a fény után mennyivel érkezik a hang. Közelít, méghozzá nagyon gyorsan. Hiába a vízfelület csak úgy vonzza a környező hegyek által visszaterelt viharfelhőkből előbukkanó villámokat. A fényjátékot izgatottan figyelem, hiszen az is előfordulhat, hogy a vízbe fog belecsapni egy. Ki tudja, lehet, hogy pont a következő.
A hirtelen feltámadó széllökés újabb adag esőt permetez hozzánk közel, amitől most kiráz a hideg. Eleve lehűlt a levegő, az eső sem éppen meleg, szóval hamarosan tiszta libabőr leszek. Tényleg be kéne mennem azért a pokrócért, de ekkor egy újabb villám tűnik elő, a vízparthoz egészen közel érve földet. Megbűvölten nézem a jelenséget hirtelen elfeledve azt az apróságot, hogy fázom. Thomas ekkor bemegy, én pedig kérdőn nézek utána. Kész, ennyi? Megunta? És apropó, miért nem szól egy szót se? Nem értem.
Frusztráltan fordulok vissza a víz felé, ajkamat harapdálva. Hamarosan viszont meghallom közeledő léptei és megnyugodva sóhajtok . Akkor mégsem unta meg, vagy nem tudom. Egy röpke pillanatra értetlenül meredek a felkínált pulóverre, aztán felderül az arcom, ahogy rájövök mit szeretne vele. Awh, de édes!
- Köszönöm – töröm meg végül a csendet kedvesen mosolyogva, mialatt belebújom a navinés darabba. Máris jobban érzem magam, így hogy nem fázom annyira. Össze is cipzározom, hogy még jobban melegítsen. Sosem volt rajtam másnak a ruhája, főleg nem fiúé. De ez nyilván más, ez olyan természetes. És kellemes, nagyon kellemes ahogy a puha, meleg szövet Thomas-illatot árasztva magából körülölel. Persze a versenyt nem veheti fel azzal, ha a fiú teszi ugyanezt. Azzal az érzéssel lehetetlen versenyezni. Finoman megsimogatom a kezét majd visszateszem az enyémet a korlátra.
- Nincs kedved leülni esetleg? – kérdezem meg tőle halkan, fejemmel a székek felé biccentve, ám pillantásom hamar visszakapom a vízre, éppen elcsípve egy hatalmas villám találkozását vele. Gyönyörű! Jaj, de remélem nem volt éppen nem volt benn senki!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Tetszik neki a javaslatom, szuper!  Rögtön egy mosoly jelenik meg az arcomon, majd bólintva fogadom az ötletét. A takaró az tényleg jól jön, bár a pulcsi egész jól melegít, ám a lábaim még mindig nagyrészt csupaszon vannak. Oké így álldogálva nem annyira vészes a dolog, de ha leülünk hát biztos, hogy fáznék. De szerencsére nem fenyeget ez a veszély, hiszen a barátom helyettem is gondolkodik, és gondoskodik a kényelmünkről, na meg az egészségünkről is.
Elrebegek egy köszönömöt, ahogy átveszem tőle a pokrócot, majd gyorsan szétnyitom az egészet. A székem mellé lépek vele ám nem ülök még le. Megakaszt a mozdulatban, az hogy Thomast figyelem. Összeráncolom a homlokomat, ahogy megállapítom, hogy csak álldogál egy helyben, tekintete alapján valahol nagyon messze jár éppen.
- Persze, menj csak – felelem neki egy bólintással továbbra is analizálva minden mozdulatát. Amint beér viszont a szobába elfordítom a tekintetem és leülök a székembe. Bármit is akar csinálni benn éppen, az az ő dolga. Nem fogom azt figyelni árgus szemekkel, hogy mégis mikor mit csinál. Szóval mondhatni magára hagyom az elintézendőjével.  A pokrócot magamra hajtogatom, természetesen alattam is van belőle egy réteg, hiszen hideg már az ülőalkalmatosság és nem sok kedvem van felfázással kínlódni a nyaralás hátralévő részében. Meg úgy egyáltalán semmikor sem. A lábaimat kinyújtva felrakom a korlátra, félig fekvő helyzetbe hozva magam ezáltal. Egész kényelmes így.
A fiú hangját meghallva arrafelé fordítom a fejemet, de hamar rájövök, hogy telefonál. Nem nagyon szokott, szóval egy pillanatra felébred a kíváncsiságom, de végül visszazavarom a ’most ne’ kategóriás érzések és gondolatok közé. Nem igazán tartozik rám. Amúgy is lenne tippem, hogy ki lehet az. Egy halvány mosolyra húzódik a szám, amikor arra gondolok, hogy íme, egy echte varázsló, aki mugli eszközön beszélget. Meg, hogy egyáltalán, van kit felhívnia. Azok akik az én telefonomban vannak, hát nem annyira fontosak, hogy az éjszaka közepén felhívjam őket és érdeklődjek hogylétük felől. Mármint dehogynem fontosak a barátaim, csak na. Oké ez az éjszakai telefonálás egy kicsit öhm szokatlan.
Hirtelen csend lesz odabenn, majd újra megmozdul és valamit dünnyög. Összeszűkülő szemekkel fürkészem tovább a viharos eget, jobbommal piszkálgatni kezdem a karkötőmet és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne gondoljak semmire se. Ujjaim önkéntelenül kezdenek el táncolni a csuklómon, majd halkan hümmögni kezdek. Nos, igen, mert nálam az úgy megy, hogy nem gondolok semmire igaz? Most is már rögtön egy dal jut az eszembe. Ez mondjuk legalább jobb, mintha bármi más lenne. Kezeim a combomra helyezem és mintegy képzelt zongoraként szolgálnak. Aztán halkan énekelni is kezdem az esőben éneklős dalt. Halkan, hiszen nem szeretném zavarni a fiút, és amúgy is. Én zongorázok, nem éneklek. Az előbbibe jó vagyok, az utóbbiba nem. Profin elszórakoztatom én magam, amíg vissza nem ér a barátom, mi? Unatkozás teljességgel kizárva. Thomas meg majd jön, ha végzett a telefonálással. Kivéve ha leragad Benitot kényeztetni, aki biztos, hogy kényelmesen befoglalta magának a nagy ágyat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


 pj

Megunom azt a dalt, úgyhogy lázasan kutatni kezdek a fejemben másik után. Persze, hogy olyanok jutnak eszembe, mint az iskola himnusza – és kizárt, hogy én most azt nekiálljak énekelgetni – majd végül csak úgy hümmögni kezdek, ahogy az esőt hallgatom. Kezeim visszahúzom az ölembe, a bal kezem mutatóujjával ütemesen dobolni kezdek a jobbom átfogott ujjain. Odabenn folytatódik tovább a beszéd, valahogy megváltozik a hangvétel, talán emiatt is lesz búskomor hangzása az én dúdolásomnak is. Talán más miatt. Igazából fel sem fogom azt, hogy zenei aláfestést komponálok jelenleg.
Szomorkásan mosolygok vissza amint ismét csatlakozik hozzám, a hümmögést abbahagyva, bár a fejembe még szólnak a bús melódia hangjai. Ha nem felejtem el leírom gyorsan, amint bemegyek.  Vagy nem, nem ez lenne az első olyan kreálmányom, amit nem jegyzek le és a feledés homályába veszik. Valószínűleg ezzel sem lesz másképp.
Szemem sarkából figyelem Thomas ügyködését, ahogy elrendezgeti a széket, a sámlit, a takarót és végül magát. Valami nem stimmel ezzel az egésszel. Már onnantól kezdve, hogy bement telefonálni. Szomorú. És nem értem, hogy miért. Nem történt semmi olyan, ami miatt annak kéne lennie, nem? Hiszen, csupa jó dolgok történtek. Akkor ... miért? Bevillan pár elcsípett szó a telefonbeszélgetésből, főleg a hirtelen csend előtti. Addig még úgy egész rendben volt a hangszíne.  Elszoruló szívvel kapom el a tekintetem inkább és bámulok magam elé. Az egyik lámpabúra körüli fénykupolát figyelem, ahogy meg-megcsillannak az esőcseppek ott.  
- Valahol máshol szeretnél most lenni, igaz?– szólítom meg halkan a fiút teljesen felé fordulva. Egy icipicit ugyan felmegy a hangsúlyom, de nem kérdezem ténylegesen. Kijelentem inkább. Hiszen itt van ugyan, de nincs itt. Szomorkás, a beszélgetés felkavarta, holott ő kezdeményezte. Tiszta sor.  A megfogalmazásom meg, hát szándékosan volt olyan, amilyen. Nem mondtam ki a gondolat folytatását, miszerint más valakivel szeretne lenni, de talán kihallható. Ha meg nem, nos annak én csak örülök.  Próbálok arra gondolni, hogy csak Liam bácsival beszélt. Bár az lenne a leglogikusabb feltételezés, minden stimmelne. És, ez lenne a legjobb. De mi van ha nem ő az? Nem lehetek benne száz százalékosan biztos, igaz? Ahhoz meg aztán tényleg nem érzem magam felhatalmazva, hogy rákérdezzek, hogy kivel beszélt. Nem vagyok olyan, nem vagyunk olyanok. Szóval pusztán csak megállapítom a tényt. Szomorúság kezdi el fojtogatni a torkomat, de nem hagyom, hogy ez meglátszódjon. Vagy legalábbis megpróbálom nem hagyni. Áh, inkább nézem tovább a vizet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


 pj

Érzékelem azt, hogy hirtelen megmozdul, de nem vonom el a tekintetemet a víztől.  Szinte kapaszkodom a látványba, ami segít, hogy ne vigyem tovább a fejembe tolakodó gondolatokat egyre rosszabb irányokba.  Miért nem tudtam csak szimplán odamenni hozzá és átölelni ha egyszer látom, hogy szomorú?  Persze eszembe jutott a dolog. És mégsem tettem semmi hasonlót. Lelkiismeret furdalásom támad, hallva a kétségbeesett hangját.  Hihetetlen, már megint ezt csinálom velünk.
Lassan fordítom felé a fejemet, amikor tovább lendül a nem-eken. Szemeim tágra nyílnak látva, hogy mit sikerült elérnem. Vadul rázni kezdem a fejemet, nem, én egyáltalán nem ezt akartam. Nem akartam azt, hogy a szomorú hangulata még rosszabba menjen át. Édes Istenem, hiszen mellette kéne lennem, támogatnom, nem pedig csak rontani az egészen. Ez egyszerűen…hát…gyönyörű. Tényleg, igazán, zseniális.
- Thomas, én … - kezdek bele valami akármibe, de gyorsan be is fejezem, amikor látom, hogy szólásra nyitja a száját. Befogom, inkább befogom. Az lesz a legjobb. Azon amit mondd nem lepődöm meg, és nem érzem úgy, hogy gyenge lenne emiatt, vagy hogy túl gyerekes. Thomasos inkább. Ő ilyen csupaszív figura. Aprót bólintok csupán amikor elmondja amit magamtól is észrevettem. Bement, telefonált. Most már abban is megerősített, hogy Liam bácsival. Aztán megértés íródik az arcomra és tekintetembe. Ezért ilyen szomorú hát. Awh, édesem! Picit még várok, mielőtt újra megszólalnék, hátha van még valami mondandója. Félbeszakítani azért nem szeretném.
Ám már nem is tűnnek olyan fontosnak azok a szavak, amik eddig az eszemben voltak. Egy halk nyüszögésre futja tőlem, tekintetem tele szeretettel és egy árnyalatnyi megbánással is amiatt, amit mondtam. Egy mozdulattal lekapom a lábaimat a korlátról, felülök és teljesen felé fordulva jobbommal megfogom a kezét.
- Ne haragudj, hogy azt mondtam. Nem akartalak megbántani vele. Láttam, hogy mennyire máshol jársz gondolatban, hogy mennyire szomorú voltál a telefonálás után – mondom neki csendesen, csupán annyi szünetet tartva, hogy megnedvesítsem az ajkaimat.
– Az teljesen normális, hogy hiányzik neked a bácsikád. Úgy meg főleg, ha még sose voltál sokáig távol tőle, meg az otthonodtól – folytatom kedves, gyengéd hangon a mondandómat, rámosolyogva. Előttem aztán tényleg nem kell megjátszania magát, sem ebben, sem semmi másban. Igaz, hogy hülye dolgok jutnak az eszembe, az önbizalmam is a béka feneke alatt van, fogalmazni sem mindig sikerül rendesen; de igyekszem őt megérteni, amennyire csak lehet. És elfogadom őt olyannak, amilyen. A hibáival meg mindenjével együtt. Az, hogy ennyire honvágya legyen pár nap után az meg amúgy sem hiba.
- Szeretem ezt benned, hogy ilyen … ilyen … ilyen vagy – fejezem be kicsit sután, hiszen tényleg nem tudnék jelzőt találni arra, hogy ez milyen tulajdonság. Lágyan mosolygok rá, miközben elengedem a kezét, az arcát veszem inkább célba és lágyan megsimogatom a puha bőrét. A komoly kijelentésére meg, őszintén szólva azt sem tudom, hogy mit mondhatnék, annyira meghatott vele. Szavak helyett így inkább lassan közelebb hajolok egy apró puszit adok a szája sarkára, majd hátrahúzódom, visszaülve a székembe rendesen. Kezem is visszaejtem az ölembe és szégyenlősen pislogok rá.
- És Liam bácsi hogy viseli ezt a távollétet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


 pj

Mondanám, hogy pontosan tudom milyen a honvágy érzése, de nem lenne igaz. A szobám hiányzott amikor idekerültem, de más nem igazán. A szüleim, hát néha-néha. Inkább éreztem magam végre felszabadultnak, semmint szomorúnak, hogy bentlakásosba jöttem. Egy teljesen új világba. De azt viszont nagyon is tudom, hogy milyen, ha hiányzik valaki. De még ha nem is tudnám, akkor is elfogadnám a dolgot.
Sajnos annál jobban pedig nem tudom kifejezni, mint ahogy mondtam. Hiszen egy tulajdonságra gondoltam az elején, de aztán jött az összes többi, ami jellemző rá. Itt ülnénk legalább egy hétig ha nekiállnék végigsorolni, hogy mi mindent szeretek benne, hogy milyen tulajdonságai vannak. Egyszerűbb sokkal úgy hivatkozni az ő milyenségére, hogy olyan Thomasos. Ez fejezi ki a legjobban, ez mondja el a legjobban.  Ha majd egyszer rájövök, hogy melyik szót is kerestem most éppen, akkor majd elmondom neki.
A puszi után bevillan a gondolat, hogy talán mégsem kellett volna ezt tennem, de annyira jó érzés volt. Úgy látom neki sincs gondja vele, szóval el is hessegetem gyorsan ezt az újabb butaságot. Most rendhagyóak a körülményeink, belefér. Ha visszatérünk a normális kerékvágásba, vagyis a suliba, hát nem hiszem, hogy túl gyakori lenne az ilyesmi. Ahogy az érintések sem azok, amikor figyelő tekintetek vannak mindenfelé. Kár, hogy nem tudunk több időt tölteni teljesen kettesben odahaza. De hagyjuk is ezt most, élvezzük ki ezeket a pillanatokat. Carpe diem vagy mi.
- Akkor most sok újdonságot csinálsz. Hosszan el vagy otthonról, felhívod telefonon … - sorolok fel pár dolgot mosolyogva. Folytathatnám még de képtelen vagyok kimondani azt, amire gondoltam. Oké, amikre gondoltam. Ezzel jó lenne kezdeni valamit, kicsit zavar már, hogy vannak olyan szavak, amiket nem tudok kiejteni a számon. – Furcsa lehet neki a csend.
A helyzet az, hogy nem tudom mire vélni az arckifejezését. A szeme elkalandozását, és tekintete elfordítását viszont igen. Eszébe jutottak neki is a korábban történtek. Mosolyom icipicit halványul, na nem mintha nem lenne jó kedvem, vagy nem lenne örömteli visszagondolni ezekre. Az, ajaj, nagyon is az. De éppen ez az, hogy annyira elfoglal a felidézés, hogy a mosoly fenntartására már nem is igazán van erőm. Picit megkönnyebbülök hát, amikor pár teljesen általános témát hoz fel és könnyed társalgásba merülünk. Ez így igazán pompás. Itt üldögélni az erkélyen, pokrócokba takarózva, egymás kezét fogva, boldogan mosolyogva. Valamire emlékeztet ez a kép, valamire, aminek olyan jó a kisugárzása. Békés, szeretetteljes, kedves. De persze ez sem jut most eszembe.
- Thomas? Esetleg nem feküdhetnénk le? – teszem fel a kérdést halkan. Tekintetem lassan vándorol át a tóról a barátom arcára, bocsánatkérő pillantást vetve rá. Gyönyörű ez a nyári esőzés, nagyon szívesen elnézegetném, csak most már kezd elgémberedni mindenem az üldögéléstől. Igazán választhattak volna kényelmesebb székeket. Szóval jól esne egy kicsit kinyújtóznom. Persze ha arra voksol, hogy inkább maradjunk itt kinn még egy kicsit, az sem probléma, de akkor bemegyek párnáért, hogy azzal tegyem komfortosabbá a helyzetemet az ülőalkalmatosságon. A mozgás is meglesz úgy. Egyelőre azonban csak várok a válaszára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


 pj

Ha az előbb szokatlan volt az arckifejezése, hát akkor most ez a mostani még inkább az.  Valahogy nem pont ilyesmire számít az ember, amikor arról van szó, hogy hiányzik neki a szülő, és hogy milyen furcsa lehet az otthoniaknak ilyenkor a hirtelen csend.  Erre valami szomorkás, vagy rádöbbenő vagy valami hasonló reakció lenne a megfelelő, szerintem. Vagy nem tudom. De ez most nem az, nem egészen az. Van itt valami más is. De nem foglalkozom vele különösebben, ha szeretné úgyis megosztja velem a gondolatait, érzéseit.  Tudja, hogy megteheti.
Kérdésem után bocsánatkérően ugyan, de mégis reménykedve figyelem a vonásait. Tényleg jól esne kinyújtóztatnom magam, akármennyire is fantasztikus ez az esőnézelődés. De ő, valahogy … kővé dermed szinte. Ennyire nem szeretné itt hagyni az erkélyt? Vagy miről van szó?  Meglepődve nézem a vonásait, igyekszem rájönni, hogy mi is okozta ezt nála. Nem fogalmaztam volna pontosan? Ahogy ez az eszembe ötlik, újragondolom pontosan a szavaimat és szemeim azonnal ki is kerekednek. Na nem, tényleg úgy hangzott volna, amit mondtam, mintha mintha…nem….nem…nem. Biztos, hogy nem. Mármint de, úgy hangzott, de biztos, hogy tudja, hogy érti.  És mégis értetlenül kérdez vissza. Számat enyhén eltátva a tekintetem lejjebb vándorol a mellkasa felé, majd újra a szemébe pillantok.
- Azt kérdeztem, hogy esetleg nem mehetnénk-e be elheverni az ágyra és ott folytatni a beszélgetést meg az eső nézést – kezdek neki újra lassan, gondosan végiggondolva minden egyes szót. Lehetséges, hogy a fordítóbűbáj is bekavart, az már csak hab lenne a tortán, az eleve furcsa megfogalmazásom miatt. Jézusom, ez ... te jó ég. Bele se merek gondolni, hogy ő mit gondolhat, és tiszta szívemből reménykedem, hogy tényleg nem is értette úgy igazán. Lehet, hogy csak áltatom magam, de muszáj. Ha értette … oké, ez nem jó. Túl gyorsan veszem a levegőt. Oké, nyugalom. Kell keresnem egy angol tanárt, de sürgősen. Lehet, hogy magyar tanárt is. Nyugi. Nem gond. Ha értette is, akkor is megkaptam a lehetőséget, hogy normálisan fejezzem ki magam, mintha el se hangzott volna az az idióta mondat. És ez jó, nagyon jó. Ez az, látod Lau, máris jobb. – Kicsit elgémberedtem ebben a székben, de ha te még szeretnél kinn maradni az sem baj. Szerzek egy párnát és … nem vagyok még álmos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Elsimulnak a barátom vonásai, amitől én is sokkal könnyebben veszem a levegőt. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy megkérdezzem, hallott-e egyáltalán valamit, és ha igen mit, de végül úgy döntök, hogy jobb ezt nem tudni. Határozottan jobb. Jézusom, ez azért nem volt semmi.
- Szuper! – villanyozódom fel teljesen, pedig nem is belém csapott az imént lesújtó villám – na az azért elég morbid lett volna - , de örülök, hogy értjük egymást, és annak meg pláne, hogy örül is a javaslatomnak. Nem is húzzuk tovább az időt, nekikezdünk szedelőzködni. Kihámozom magam a takaróból, felállok, majd megigazítom a székemet is. Ez igazából még a mugli életből jött beidegződést, hogy betolom magam után a székemet. Itt a suliban sem egy káros dolog, csak éppen jelenleg teljesen felesleges. Csak mi ketten vagyunk, nem lett volna zavaró akkor sem, ha úgy hagyom. Elfértünk volna tőle. Thomas után megyek csak be a szobába, gondosan behúzva magunk után a függönyt. Nem zárom be az erkélyajtót, finom friss a levegő, jöjjön csak be szépen a szobába. Jobban fogunk tőle aludni. Elpakolom én is a dolgokat, ám végig úgy ténykedek, hogy fél szemmel végig a fiút figyelem. A pulcsilevételnél megrándul a szám sarka, de igazán csak akkor mosolyodom el, amikor segít a hajának még inkább össze-vissza állni. Így ugyan egy kicsit lassabban végzek a pokróc elrakásával, valljuk be őszintén elsőre nem igazán sikerült megtalálnom, hogy melyik sarkát melyikhez akarom illeszteni. Mire befejezem Thomas már végez is a mosdóban, így szabad lesz a terep nekem is. Egy vigyorral váltom hát fel, hogy pár perc múlva vissza is térjek.
Csak amikor az ágyhoz érek veszem észre, hogy a barátom pulcsija még mindig rajtam van. Igazából iszonyatosan kényelmes ám, szóval egy picit szomorkásan válok meg tőle. De hát pulcsiba csak nem alszik az ember nyáron. Meg télen sem. Szóval a fekhelyem mellett állva lehúzom a cippzárt és kibújok belőle, majd elviszem a fotelig, hogy lerakjam. Nem, ne is kérdezzétek, hogy eleve miért nem mentem oda levenni és úgy visszajönni. Fogalmam sincs. De tényleg, fogalmam sincs.
- Öhm, mond csak …- kezdem óvatosan, mialatt felhajtom a takarómat, és bemászom az ágyba. Kicsit igazgatok a párnán, hogy kényelmesebb legyen a félig ülő, félig fekvő helyzet, amit választottam magamnak. A támlának csupán a fejem van nekidöntve, a vállaim megemelésére szolgál a pihepuha fejtámasztékom. A takaró sarkát megfogva áthúzom a felsőtestemen, hogy fedje a derekamat. Így a pulcsitól megszabadulva hirtelen picit fázom, hála a hirtelen beáramló hideg szélnek.
– A fordítókereszted … szokott félrefordítani? Mármint sokszor? – fejezem be végül az előbb elkezdett  kérdésemet picit hezitálva. Magam elé meredve ejtettem ki a szavakat, de utána vetek egy gyors pillantást Thomasra, és úgy döntök, inkább folytatom mielőtt esetleg olyanra kapnék választ, amit nem szeretnék tudni.  – Szóval, szerinted lehet, hogy jobb lenne ha nem is tudom, próbálnánk a te nyelveden beszélgetni néha, vagy ha tudnék rendesen angolul?
Ez már eszembe jutott amúgy párszor, hogy tényleg milyen jó lenne ha egy nyelvet beszélnénk, szóval amint feltettem a tényleges kérdésem el is mosolyodom. Szerintem szuper gondolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Az természetes, hogy nem dobálom le csak úgy a ruhákat, még a sajátomat sem, másét meg pláne nem. És mivel ő is oda rakta a sajátját, így én is oda teszem az enyémet. Izé, övét, ami rajtam volt. Egy pillanatra felvonom a szemöldökömet a csodacica helyválasztása láttán, de egyelőre nem kommentálom a dolgot. Élvezze ki a helyzetet egy kicsit, mielőtt odébb tessékelem. Most majd szépen lefektetjük az alapszabályokat, a sárkányleopárd és én.
Igazán gondolhattam volna, hogy választ kapom ám a fel nem tett kérdésemre. Főleg ha már egyszer felhozom a témát. Az égnek emelem a tekintetem, és bár az van a fejemben, hogy itt ennyiben is hagyom a dolgot mégsem ezt teszem.
- Ehgen, észrevettem, hogy valami nagyon nem stimmelt. Eleve nem jól fogalmaztam – vallom be neki a dolgot. És nem, arra aztán végképp nem kérdezek rá, és kíváncsi sem vagyok rá, hogy ő mit értett. Tudom, hogy mit értett. Csak nem mondja el, vagy … vagy igen? Majd kiderül.
- Oh – kommentálom kicsit csalódottan az elhangzottakat. Hát, jó. Rendben. Ha ő nem tartja fontosnak … legyen akkor úgy. Mindenesetre nem valószínű, hogy még egyszer fel fogom hozni ezt a témát mostanában. Az pedig eszembe sem jutott, hogy esetleg neki kellene megtanulnia magyarul. Hiába vagyunk Magyarországon. Anyanyelvem borzasztóan nehezen tanulható a külföldiek számára, én valamelyest már úgy is tudok angolul, úgy a logikus ha én leszek perfekt egy másik nyelvből is, nem? De ha nem, hát nem.
Csendesen figyelem a cicát simogatva, ahogy előhalássza a gyógylöttyöt. Arcomra kiül a hála, amiért hátat fordítva végzi el a műveletet hiszen még ebben is tekintettel van rám. Komolyan, mindig van valami, amivel jó értelemben megdöbbent, meghat, amivel fokozza az érzéseket bennem, amikről nem is gondoltam volna, hogy fokozhatóak. Picit meglököm Benitot, fejemmel intve neki, hogy most legyen kedves és másszon el onnan. Egyrészt mert ugye Thomas nem lát, amikor visszamászik a helyére. Rám telepszik a cica hát, és amint Thomas kényelmesen elhelyezkedik, felülök és felemelem a csöpp kis testet. Áthajolok a fiú lába fölött; vigyázva, hogy ne érjek hozzá, maximum csak egy picit; hogy a másik oldalán tegyem le a dorombológépet. Határozottan bólintok egyet a cicára nézve, majd szépen visszahelyezkedem. Na, ez is megoldva. Benito drága, ezennel befejeztük azt, hogy köztünk alszol. Ez az üzenete a tettemnek, amit a macsek meg is ért, mert kényelmesen végignyúlik a fiú lába mellett, anélkül, hogy megpróbálna visszamászni.
- Meddig kell még utókezelned amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Nem zárom azt ki, hogy soha többé nem fogom megkérdezni, csupán azt, hogy most nem. Bár, ahogy ismerem magam majd szépen megoldom, és egyszer csak fogom magam és levágok egy egész szónoklatot neki angolul. Ó igen, ez nagyon jól is hangzik ráadásul. Biztos nagyon meglepődne. Az a hangocska meg igazából egyszerre volt a kettő, csalódott is, de elfogadó is. Szóval nem annyira csodálkozom azon, hogy nem vette észre. Hogy később miből lesz feszültség vagy gond közöttünk, hát a jó ég se tudja. Nagy naivan azt mondanám, hogy semmiből. De hát tudjuk, hogy az élet nem habos torta, szóval biztos nem így lesz. Viszont hiszem azt, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megbeszélni ha akarjuk.
Nem meglepő módon fel sem fogom, hogy ez a fiún áthajlás dolog hogy nézhet ki. Csak jön, hiszen azt szeretném, hogy a macska a másik oldalon legyen. Azt meg vagy úgy csinálom, ahogy tettem; vagy nekiállok fennhangon magyarázni a macskának, aki tuti nem akarná felfogni a dolgot; vagy kikászálódok az ágyból és átcipelem oda. A legegyszerűbb és leggyorsabb dolgot választottam hát. És igen, így máris sokkal jobb. Imádom a cicámat, de ismerem annyira, hogy tudjam kivel is szeretne úgy igazán aludni. Nem lesz gond, hogy nem mellettem van. A dorombolását hallom úgy is, meg itt van mellettem Thomas, aki mellett ugye biztonságban érzem magam. Legfeljebb ha nagyon össze-vissza dobálnám magam az ágyon valami rémálom miatt, akkor átjön majd a bársonytalpú, hogy lenyugtasson. Addig is csak foglalkozzanak ők egymással külön a másik oldalon. Mosolyogva figyelem, ahogy ezt meg is teszik.
- Á, és akkor majd ott megmondják. Liam bácsi elkísér? – bólintok egyet jelezve, hogy igen ez világos. A mugliknál is így szokott lenni általában. Amint elhangzik a kérdésem eszembe jut valami, ami eddig nem is tudom, hogy miért nem. Óvatosan kikászálódok az ágyból, elhadarva egy mindjárt jövök-öt, bár csupán a táskámig megyek el. Valahol benne kell lennie … tuti, a legalján van, mert hol máshol lenne, mint a legalján … na, hol van már? Női táska rejtelmei, röhej. Áh, megvagy!
Egy diadalmas vigyor kíséretében kihorgászom a keresett tárgyat, megkeresem a megfelelő opciót, majd gyorsan megfordulok és magam elé tartom. Egy gombnyomás, egy villanás, egy fura kattanás, és már kész is életem első fényképe, amit a telefonommal lőttem. A témája meg persze mi más is lehetne, mint a barátom és a cicám. Gyorsan visszanézem a készült képet és jót mosolygok rajta.
- Haláli pózt vág, de most ugye nem látod. Lefotóztam, hogy meg tudd nézni – magyarázkodok miközben nekiállok mindenféléről képet csinálni. A viharról – bár szerintem semmi sem látszik belőle – a szobáról, sőt még a fürdőről is. Majd visszatérek az ágyhoz, de egyelőre csak leülök rá Thomas felé fordulva. Hátha lesz még valami olyan pillanat, amit jó lenne lefotózni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Valami mintha átsuhanna az arcán így nem is forszírozom tovább a témát. Nyilván örülne neki vagy szeretné ha a bácsikája el tudná kísérni őt. De úgy tűnik erre nem sok esélyt lát, gondolom a férfi munkája kavar be.  Bólintok csupán a dokim neve hallatán. Az jó, örülök, hogy ő el tud vele menni. Megfordul a fejemben, hogy megkérdezzem esetleg szeretné-e ha elkísérném, de aztán még sem teszem. Viszont rájövök, hogy a néma reakcióimból jelenleg semmit sem érzékel.
- Értem. Biztos rendben lesz minden – mondom ki végül hangosan mindazt, ami a fejemben van. Az érdekes az, hogy nem csupán a szemével kapcsolatban jelentem azt ki, hogy rendbe lesz. Azt is értem alatta, hogy Riley aktív szerepe az életében is tök oké, és tényleg jó, hogy lehet rá számítani. Meg ott van még a remény is abban a mondatban, hogy a bácsikája sem fog folyton a munkája áldozatává válni és több időt tudnak tölteni egymással.
Miután elkészülnek a fotók és már visszahuppanok az ágyra jut csak az eszembe, hogy talán előtte szólnom kellett volna. Mondani, hogy mire készülök. Hiszen mégis csak csukott szemmel fekszik előttem a barátom, szóval lehet, hogy nem is szeretné, ha ilyen képek készülnének róla. Bár nem valószínű.
- Nem baj, hogy lefotóztalak így, ugye? – teszem fel hát a kérdést, úgy hogy érthető legyen a véleményem. Szerintem rendben van neki. Az ő kérésén kicsit eltöprengek, mert addig rendben van a dolog, hogy látok valamit és megnyomok egy gombot. Csak éppen nem tudom, hogy a tűzijátékból látszana-e valami egyáltalán. Vagy valami plusz beállítás lenne szükséges egy éjszakai képhez? Csak egyféleképpen tudhatom meg, nem igaz?
- Ha nem felejtem el akkor persze, csinálhatok – amúgy is ez szokott a bibi lenni. Vagy nem is jut eszembe, hogy fotózzak, vagy nincs nálam a mobil. Majd igyekszem jobban megerőltetni magam, hogy valahogy figyeljek oda ezekre, hiszen … tényleg nincs egy kép sem rólunk, sem pedig olyan dolgokról, amiket együtt közösen élünk át. Ó, hát a megörökítési módom szerintem hagy némi kívánnivalót maga után, de ha kíváncsi rá akkor persze, hogy megmutatom az én látásmódomat.
- Öhm, hát … - kezdek bele a válaszba, de félbe is hagyom. Kicsit felszalad a szemöldököm amikor megint a dokimhoz lyukadunk ki. Na igen, megkérdezhetjük őt. Persze. Hogyne. Nekem viszont feltűnik, hogy sokszor előkerül a neve, és látom, hogy mennyi mindenben támaszkodik rá automatikusan. Ami teljesen rendben is van, de tényleg. De most egyáltalán válaszoljak a kérdésére? Eléggé lezártnak tűnik a téma számomra, azzal a megoldással a részéről, hogy megkérdezzük a dokit. Sóhajtok egy aprót. – A mugli világban tudom, hogy lehet előhívatni őket. De ezek speciális készülékek, rúnázottak meg minden. Nem biztos, hogy meg lehet úgy oldani. Lehet, hogy nem kompatibilis a technika. Na meg, nem is lenne jó, ha a muglik látnának mindenféle varázsvilágos képeket, nem? Benitot például.
Igazából én valószínűleg úgy kezdenék neki a dolognak, hogy felkeresem azokat, akik profik az ilyen dolgokban, a szakembereket. Ha megoldható, akkor még be is szerzek ezt-azt, hogy később ne kelljen támaszkodnom senkire és akkor hívjam elő a fotókat amikor én szeretném. Aztán ha ők nem tudnak segíteni, nos … hát azt azért kétlem, hogy ne tudnának. De hogyne, persze, kérdezzük meg Rileyt. Legalább nem kell utánajárnom az ilyeneknek. Egy gonddal kevesebb, nem igaz?
- Tudod, ha egyszer lesz saját helyem, hát biztos, hogy tele lesz mugli cuccokkal. Amikhez értek is – sóhajtok fel egy nagyot frusztráltan, majd a telefont az ölembe ejtve dőlök hátra. Könyökömön megtámaszkodom, és úgy pislogok fel a plafonra. Kinyújtott lábaim keresztbe téve pihennek a párnámon. Így tök jól látnám a fiú arckifejezést, ha éppen odanéznék. De nem teszem, csak pislogok a dísz szegélyre, ami elválasztóként funkcionál a plafon és a fal között. Fejemben az imént elhangzottak járnak. Tényleg marhára zavaró, hogy amik eddig működtek egyféleképpen és úgy tudtam és értettem a dolgokat, hát most már azok sem. Mert valami speciális csavar mindig van az egészben.
- Nagyon szerencsések vagytok, hogy ott van nektek Riley – mondom lassan, még mindig a gondolataimba merülve. Arcomon egy őszinte mosoly jelenik meg, hiszen tényleg így is gondolom. De valahogy nem tudom úgy igazán megérteni az egészet. Már eleve azt, hogy milyen lehet az, hogy ennyire számíthatsz egy felnőttre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Basszus! Erre nem is gondoltam! Pedig hát, logikus. Csukva van a szeme, nem lát semmit, én meg áthajolok rajta, meg elkezdek össze-vissza kutakodni, nyilván elég jól hallhatóan, majd kattintgatok meg vakuzok. Csoda, hogy úgy tudott maradni egyáltalán.
- Bo…bocsánat, ez eszembe se jutott – hebegek egy kicsit és nagyon örülök annak, hogy most nem látja a szégyent az arcomon. Eszembe kellett volna jutnia, gondolnom kellett volna rá. Ez nem szimplán figyelmetlenség tőlem, hanem egy kicsit naivság is. Valahogy úgy gondoltam, hogy a szer eleve nem is engedi, hogy kinyissa a szemét, amíg nem szabad. Biztos vannak ilyenek is, nem? A varázsvilágban minden van, amivel csak meg lehet könnyíteni az életet. De igazán jó lenne, ha nem bocsátkoznék ilyen légből kapott feltételezésekbe, hanem inkább úgy kezelném ezeket, mintha nem is léteznének. Egy szimpla egyszerű szemcsepp, semmi extra nincs benne, utána nem szabad kinyitni a szemét. Mindenféle hókuszpókusz nélkül.
– Persze, szólok ezentúl meg jobban figyelek meg minden – bólogatva bizonygatom, hogy úgy lesz minden, ahogy ő kéri, hát persze hogy úgy lesz. Magamban ugyan még folytatom az értelmi képességeimre vonatkozó negatív megjegyzéseket, ám ami kihallható a hangomból az csupán tényleg egy árnyalatnyi lelkiismeretfurdalás és határozottság. Nem érzem úgy, hogy le lennék szidva, nem érzem úgy, hogy valami rosszat csináltam volna. Vagyis hát de, de szerencsére nem annyira rosszat, hogy baj legyen belőle. De nem érzem azt, hogy hibáztatna vagy neheztelne rám érte.  Szóval bár nem vidám a hangszínem, de mindenképpen nyugodt, normális.
Helyeslően hümmögök csak a felvetéseire, hogy milyen témái lehetnének a fotóknak. Jó ötlet mindegyik, megvalósítjuk majd őket. Picit azért sajnálom, hogy a hajókázás az pont nem lett megörökítve, de így jár az, akinek későn jut eszébe, hogy telefon is van a világon. Izgatottan figyelem, ahogy mocorogni kezd, ha kinyitja a szemét akkor akár csinálhatnánk is pár képet. Szóval várok, bár nem tudom figyelmen kívül hagyni a bosszúságomat, hogy mennyire nem tudok napirendre térni egy szimpla fényképelőhívás felett. Vagyis hát főképp a technikai problémái felett.
Azonnal észreveszem az enyhén lebiggyedő ajkakat, amikhez kisvártatva hebegés is társul. Hiába érkezik utána egy mosoly, sem a hangsúly, sem az arckifejezés, sem pedig az elhangzott mondat nem stimmel hozzá. Beletenyereltem egy kényes témába. Egy érzékeny témába. Csak éppen nem áll össze, hogy mitől is az.
- Miért ne nyúlnál? – érkezik a kérdésem automatikusan kicsit értetlenül. Mert mugli ketyerék? De hát itt is hozzányúlkál azokhoz. Meg otthon is. Mégis mi a különbség a kettő között? Ami otthon van náluk és ami nálam lesz … szinte tök ugyanolyan. – Liam bácsi cuccaihoz is hozzányúlsz, nem? Azok is mugli dolgok, legfeljebb kicsit fel vannak tuningolva – gondolkozom hangosan majd gyorsan beavatom abba, hogy felülni szándékozom, ami ugyebár az ő számára is érzékelhető mozgással jár. Amint ezt megteszem összetámasztom az ujjaimat és úgy töprengek tovább. Nem értem. Most az a baj, hogy azok az én cuccaim lesznek? Vagy, hogy mugli dolgok? Mert oké, nem ért hozzájuk, de hát tényleg már úgy is van egy csomó, amit tud kezelni. Meg eleve, hol van ez még? Mi zavarja őt pontosan? Nem nyúl semmihez … mert fél, hogy elrontja? Vagy mert … na várjunk csak …
- Bármihez hozzányúlhatsz majd, amihez csak kedved lesz. Igaz ugyan, hogy még kilátás sincsen arra, hogy a kastélyból elcuccoljak, de amikor ez megtörténik … akkor … hát szeretném ha majd te is otthon éreznéd magad ott – erről lenne szó? Hogy nem tud azonosulni a mugli dolgokkal, amik körülöttem lennének? Hogy úgy érzi, hogy neki ott nincs semmi keresnivalója, mert nem ért ezekhez? Nem kezdek el most belemenni, hogy az általa eddig ismertekhez képest mennyire kevés dolog van a fejemben, amit így hirtelen szeretnék. Inkább megvárom, amíg meg tudom, hogy az zavarja-e hogy ő esetleg kirekesztődne onnan, mert minden ismeretlen lenne neki.
- Még el se mondtad, hogy neked mi a véleményed erről az egészről … - mondom neki csendesen, felvíve a hangsúlyt a mondat végén. Mert ugye ez egy kérdés, hogy ő mit gondol róla. Candylanden nem mondott rá semmit, azt leszámítva, hogy ez nagy dolog.  Igen az. Viszont csak most kezdek rájönni arra, hogy ez jóval többről szól. De nem gyártom az elméleteket inkább, beszéljük át, úgy tiszta lesz mindkettőnknek a helyzet.
- Nem is mondtam, hogy ne tenne meg mindent Liam bácsi érted. Lefogadom, hogy csak egy fél szavadba kerülne és már rohanna is ide ha valami miatt szükséged lenne rá. Ha meg bajba lennél, hát akkor a világon semmi sem állíthatná meg – mosolygok rá halványan a védőbeszédet hallva. Tudom én, hogy úgy van, ahogy ő mondja, és azt is, hogy tényleg úgy lenne ahogy most lefestettem. Az ugyan már egy másik kérdés, hogy lehet, hogy néha ennél többre lenne szüksége Thomasnak. Több együtt töltött időre a szeretett emberrel. De ezeket nem említem neki, mert már így is kezd szétcsúszni. Tényleg úgy fest, mint aki próbálja magát egybetartani. Vetek egy pillantást a remegő kezeire, a vállaira, ahogy a szokásosnál jobban emelkednek és már mozdulok is. Ülésből térdelésbe helyezkedem, visszaereszkedve a sarkaimra, bal kezemet a kezére teszem. Jobbomat pedig finoman a vállára teszem, simítok rajta egyet, majd egy aprót szorítok rajta mielőtt elindulna a kezem a háta felé, hogy nyugtatóan simogassam azt. Ha nem tetszik neki, vagy nincs rá szüksége, akkor egy mozdulattal le tud így rázni. Nem mondom, hogy túlságosan jól esne, de megérteném teljesen. Ahogy neki a jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Változatlanul jót derülök magamban, szegény Masa is csatlakozik hozzám, pedig fogalma sincs, hogy mi is jutott az eszembe. Kicsit visszább fogom magam, és elgondolkodva bólintok a válasza hallatán. Persze a vigyort azt nem tudom ám letörölni az arcomról. Még akkor sem, amikor visszakérdez. Mert hát persze, hogy visszakérdez.
- Hát, mert egy ilyennel tuti hogy annyira elterelte volna a figyelmed, hogy csoda hogy még élsz – vonok vállat derűsen hunyorogva. Hát persze, hogy eszemben sincs elmondani, hogy ténylegesen hogy jutott ez eszembe. Az már más kérdés, hogy szerintem simán átlát rajtam a lány, és tuti nem hagyja annyiban. Áh, lehet hogy nem kéne megvárni amíg elkezd faggatni. Így most jó, hogy kötetlenül elmondjuk a dolgokat, de ha erőnek erejével próbálnánk kiszedni a másikból valamit…áh nem. – Legalábbis nálam így volt.
Halkan jegyzem csak meg, arcom szégyenlős, zavart kifejezést vesz fel. Tessék, csak elmondtam. De vajon tud-e egyáltalán a lány, hogy mi is voltunk medencézni? Hűha, lehet hogy nem. Na most már tudja. Félig. Vagyis inkább egy apró részletet ismer.
Érdeklődve hallgatom, hogy nekik mi számít randinak és el is mosolyodok a dolgon. Na igen, úgy is lehet nézni, hogy minden együtt töltött pillanat egy randi amikor is jól érzik magukat. Hát, ha így nézzük … akkor mi kb mindig is randiztunk. Nem igazán tudnék felidézni egy olyan másodpercet sem, amikor ne éreztem volna magam vele. De nyilván kell valamiféle érzelmi dolog is, különben az egész világ randizna, nagyjából a fél világgal egyszerre. Egy pillanatra még elgondolkodom azon, hogy ténylegesen mitől is nevezünk randinak egy randit. De hamar feladom, szerintem én ezt sose fogom megtudni. Mindenesetre úgy hangzik, hogy jól alakulnak kettejük dolgai.
- Hát, mi is csináltunk mindenféle szokásos dolgot, amit korábban is. Meg voltunk a Pillangó-varázs étteremben vacsizni, meg utána elsétáltunk a kis tavacskához a faluban. Nagyon romantikus volt – idézem fel egy hatalmas nagy sóhajtással. Tekintetem elréved, most én teszek egy kirándulást a múltba. Azóta nem volt ilyen ennyire speciális alkalom, de én ezt egyáltalán nem bánom. De tényleg. Ha csak ülünk egymás mellett némán a tisztáson, hát nekem az is elég. Az is tökéletes. Az a lényeg, hogy együtt legyünk, a hely és a körülmények nem számítanak. Próbálok kitörni az emlékek mindent elöntő hullámai közül, hogy ismét a jelenbe lehessek és folytathassam a társalgást. De nehéz, nagyon nehéz. Hiszen az egyik kis képkocka után bevillan egy másik. És eléggé végtelennek tűnik a dolog.
- Kaptam lótusz-csokrot is – nyögöm ki nagy nehezen, két kézzel belekapaszkodva egy emlékbe, amit szeretnék megosztani, így sikerül valahogy kikecmeregnem a saját fejem fogságából. Egy bocsánatkérő mosolyt villantok a lányra, hiszen ez eltartott egy darabig. De hát ő biztosan megért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

harmatgyűjtés| o

Felkacagok a kinyújtott nyelve láttán. Hát persze, hogy tipikus válasz. Egyszerűbb, mint végigmondani, hogy nem hittem volna, hogy a hosszabb, nehezebb utat választanád, csak mert viccesebbnek tűnik. Pedig hát tényleg sejthettem volna ám …
Oké, kapok még egy rakás nevet, mert gondolom azok nevek, ugye? Utolsó léghajlító? Mármint aeromágus? Mi lett a többivel? Egyre kétségbeesettebb arcot vágok, ahogy próbálok rájönni, hogy miről van szó, majd hirtelen elsimulnak a vonásaim és elmosolyodom. Oké, már mindent értek.
- Áh, nem ismerem. De majd utánanézek, mert érdekesnek hangzik – bólintok egyet ahogy ezt elhatározom. Így fogok tenni. Már csak azért is, mert elemi mágusokról van szó. Vajon akik kitalálták ezt a mesét tudták, hogy mivel van dolguk? Vagy szimplán meglátták benne a lehetőséget és rajzfilmet csináltak belőle? Vicces lesz magunkat olyan ábrázolásban látni, az egyszer biztos.
- Én másféle meséket néztem otthon, de azokat se annyira sokat. Inkább a természetfilmek mentek a tv-ben. Azt apu is jobban szerette, mert legalább valami használható infó. Igaz, hogy nem egy természetgyógyászati dolog, de érted. Mugli családból jöttem, de ilyen kuruzsló-féléből – magyarázom el a lánynak, hogy miért is ilyen hiányos a műveltségem meseügyben. Meg szerintem fogalma sincs arról, hogy ki fia-borja vagyok. Oké, én se tudom róla. Még most se, hogy az imént közölte ismer egy mugli mesét. Ez még semmit sem jelent.
- Undorító! Nem leszek animágus sem – húzom el a számat a mandragóralevél hallatán. Annyira megzavar ez a gondolat, hogy el is felejtek figyelni arra, hogy néha azért hagyjam a lányt nyerni. Bocsánatkérően pillantok rá, és lejjebb terelem a makacs golyóbist, hogy elérhesse. Amit mellesleg tényleg meg is tud fogni. Nagyjából vizeslufi tapintása van ha megteszi. Az igaz, hogy nekem kell végig irányítanom, tehát elvinni, eldobni nem tudja csak ha én úgy intézem. De a semminél több, nem igaz?
- Oké, oké. Érkeznek a vízbombák – figyelmeztetem Masát, majd a semmiből előtűnik három labdácska. Az egyik azonnal a lány felé száguld, ám hirtelen kitér jobbra mielőtt elérné őt. A többi egyelőre mozdulatlanul lebeg a levegőben. Később vetem be őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

- Lehet, hogy nem is kell a kontroll után már használnod. De ha kell is, akkor is inkább figyelek, hogy ne történjen meg. Végül is nem véletlenül mondták, hogy ne nyisd ki a szemed – teszem még hozzá, ezzel lezárva magamban ezt a témát. Mindegy, mit mondanak neki, tényleg semmibe nem kerül nekem odafigyelni az ilyen apróságokra. Csak néha nem árt valahogy felnyitni a szememet, hogy ja amúgy vannak ám ilyenek, amikre esetleg kéne figyeljek. De majd dolgozok azon, hogy jobban észleljem ezeket.
Igazából én pont erről beszéltem, hogy tud egy-két dolgot kicsit kezelni. Éppen csak annyira amennyire számára szükséges. Egy fél pillanatig nem gondoltam olyanra, hogy Thomasnak perfektnek kéne lennie például a mosógép működési elvéből, annyira, hogy ha valami történik akkor simán meg is tudja javítani. Na mondjuk azt azért megnézném, de na kanyarodjunk csak vissza. Szóval egyáltalán nem úgy vagyok vele, hogy mindenhez érteni kellene, vagy hogy könnyű megtanulni annyi mindent.
- Hát, azoknál sokkal bonyolultabb dolgokra én sem gondoltam. Igazából most csak a képek előhívásához esetleg szükséges dolgok jutottak az eszembe. Laptop, pendrive, nyomtató ilyesmi. Persze varázslattal is működethetőek lehetnek, csak érted … nekem ezek olyan mugli dolgok, olyan ismerősek. Mint a telefon. És zavar hogy van egy mugli dolgom, és fogalmam sincs, hogy tudnám megoldani azt, amit egyébként tök könnyű lenne. De nem … nem tervezgetem még, hogy milyen dolgok kellenek majd pontosan – avatom be abba, hogy igazból fogalmam sincsen ám a berendezésekről meg úgy tényleg, semmiről. És az meg nyilvánvaló, hogy egyedül nem fog menni mindennek a beszerzése sem. Nem értek hozzájuk. Szóval ha eljutok oda, akkor nyilván felkeresek én mindenkit, akinek számít is a véleménye, hogy ilyet vagy olyat lenne érdemes. Nincsen semmi sem kőbe vésve, van beleszólási lehetőség ezekbe. De, még egyszer: hol van ez még?
Figyelem ugyan a vonásait, hátha valamit elárulnak arról, hogy igazam van-e, hogy mi zavarja. De nem sok mindent tudok meg, csak annyit látok, hogy nyugodtabb. Bármi is volt az, valószínűleg helyrerakta magában, és remélhetőleg valami olyat mondtam, ami ehhez hozzásegítette.
Ha nekem úgy lesz a legjobb? Nanáhogy, hiszen senki sem szeret úgy ott lakni valahol, hogy azt éreztetik vele nem látják szívesen. Ennél aztán tényleg jobb szinte bármi. Szinte. Még ha rengeteg gonddal is fog járni az egész. De igen, nekem úgy lesz a legjobb, az tuti.
-  Nem egészen erre gondoltam. Erre is, meg, hogy mit gondolsz az elképzeléseimről, terveimről, amiket inkább neveznék még csak valamiféle vágyaknak, vagy céloknak. Szerinted hülyeség? Lenne jobb megoldás? – már akkor ott a cukorkafesztiválon fel kellett volna tennem ezeket a kérdéseket, csak hát öhm, nos, kissé – nagyon – túlreagáltam az egészet, és képtelen voltam tisztán végiggondolni. Érdekel a véleménye, hát persze, hogy érdekel.
- Sshh – csitítom halkan, amikor bocsánatot kér. Nem kell, amúgy sem tehet róla. Persze tudom, hogy ez az udvariaskodás a része neki. De akkor sem kell most azonnal elmondania ezeket, sőt kimondania sem kellene, a szeméből meg tartásából úgy is ki tudnám ám olvasni őket. Inkább fókuszáljon arra, hogy megnyugodjon. Itt vagyok, segítek. Nem kérdezgetek, nem csacsogok, csak szimplán mellette vagyok. Megsimítom a kezét, amikor ráfog az enyémre, a háta simogatását pedig nem hagyom abba. Ez az, alakul, még pár pillanat és már a múlté az egész.
Visszamosolygok rá, tekintetem egy pillanatig  kérdő majd gyorsan átvált derűsbe. Biztos, hogy minden oké? Meg úgy egyáltalán mi is volt ez? Szokott ilyen lenni? Gyakran? Tudja mikor mitől jön elő? De gyorsan elhessentem ezeket a kérdéseket és hunyorgok egy picit. Megköszöni azt, ami természetes. És bár hiába múlt a roham nem mozdulok még el mellőle, folytatom a simogatást is. Ha már nem lesz rá szüksége majd odébb húzódik úgy is, addig és nagyon szívesen maradok így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Nem zavar egyáltalán, hogy igazából semmi újat nem mond. Egyszerűen csak örülök annak, hogy elmondja a véleményét. Jól hangzik, szerinte jól hangzik. Persze ha nem nyerte volna el a tetszését a dolog sem lenne semmi gond, csupán akkor valószínűleg nekiállnánk töprengeni, hogy akkor mégis hogy kéne, hogy lehetne. Ha ő neki nincs ötlete, akkor lehet, hogy a felnőttekhez fordultunk volna. Rendben hogy naivak vagyunk mindketten, de nem ostobák. Ha szerinte valami nem oké, vagy akár szerintem, akkor érdemes utánajárni, bevonni másokat is.
- Jaj de jó, reméltem, hogy így lesz! – vidulok fel egy hatalmas sóhajtás után. Nagyon örülök annak, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom az egészet. Biztos meg tudnám ugyan oldani, de őszintén szólva nem akarom. Jaj tök szuper lesz, majd megyünk mindenfelé, kiadó lakásokat nézegetünk és … . Eddig jutok a gondolataimban, majd egy aprót rándul a szám széle és gyorsan lehunyom a szememet pár pillanatra. Nos igen, abból, hogy kell nekem egy hely, elég gyorsan lett valami olyasmi, hogy majd együtt nézünk helyeket. Merthogy persze segít. Igen, segít. Segít. Támogat. Mellettem áll, ilyesmik. Ismét rándul egyet a szám, de egy gyors levegővétel és máris meg van oldva. Nem most kellene hisztérikus nevetésben kitörnöm egy iciripiciri pánikocskaszerűség miatt, amit a gondolataim okoznak. Még pár mélyebb levegő, és már rendbe vagyok. Remélem simán betudható annyinak, hogy nagyon örülök, és nem kell belemennem abba, hogy mégis mi jutott az eszembe. Nagyon, nagyon remélem! Téma lezárva.
Körkörösen kezdem el a hátát simítani, hol az ujjbegyeimmel, hol finoman körömmel. A lényeg, hogy megnyugtató és egy kicsit elterelő is legyen. Hogy erre is tudjon koncentrálni, ha szükséges lenne. Nem, valóban nem láttam még ilyennek, és nem igazán tudnám elmondani most magamról, hogy teljesen nyugodtan szemléltem végig. De látszik ebből rajtam bármi is? Nem, addig nem, amíg arról nem értesít, hogy már jól van. Egyedül akkor vehető ki a kérdő tekintetet mögött az aggódás.  Felizgatja magát valamin? Akkor jól láttam, hogy nagyon zaklatott. De hogy ennyire, hogy rohamot váltson ki nála?! Erről sejtelmem sem volt. Oké, a rohamról sem. Vannak ötleteim, hogy miért került most ilyen állapotba, szóval emiatt sem kérdeznék rá. Meg amiatt sem, mert csak most múlt el neki. Ha most feleleveníti magában akkor kezdődhet az egész elölről, gondolom én. De ő végül elmondja.
- Értem – felelem egyszerűen mindarra, amit elmond. Lenne ugyan mit hozzáfűznöm ahhoz, hogy nincs köze a dolgaimhoz, de ő már lezárta ezt a témát. – És amúgy ilyenkor mit lehet tenni? Mi segít a legjobban?
Biztonságosabb inkább ez után érdeklődni. Ha megtörténik a baj, akkor én mivel könnyíthetem meg a dolgát? Egy ideig mintha gondolkozna, valószínűleg a kiváltó okokat illetően, a saját gondolatait érzéseit elemezgetve, majd látom az elhatározást a tekintetében. Biccentek egy aprót, már az előtt, hogy ő kijelentené a tényt. Téma lezárva. Nem akar belemenni a többibe. Hagyom, hogy visszahelyezkedjen, és már vissza is tér az arcára a szokásos mosoly.
- Oké, mit szólnál ahhoz, ha megmutatnám milyen képeket csináltam az imént? – mire befejezem a kérdést, már félig mellette is ülök, kezemben a telefonnal. Még egy picit fészkelődök, hogy jól lássa a kicsi képernyőt, anélkül, hogy az imént megtalált kényelmes helyzetén változtatnia kellene. Előhívom az első képet, amin Thomas van lehunyt szemmel, meg Benito. Utóbbi a hasát felfelé fordítja, ám a fejét olyan szögben tartja, mintha ki lenne tekerve a nyaka. Vicces, amikor így fekszik a kis állatka. Amíg alaposan megszemléli a fiú ezt a képet, addig én alig észrevehetően megcsóválom a fejemet. Méghogy szerintem nincs sok köze ahhoz, hogy mi történik az életemben. Ez tényleg butaság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Mire kinyitom a szemem addigra már egész jól lenyugszom. Bár ez talán nem a megfelelő szó, hiszen nem is voltam se zaklatott, se ideges meg semmi ilyesmi. A kissé visszafojtott nevetésszerűségtől viszont csuklani kezdek. Tipikus. Belepislogok a csodaszép csokibarnákba és máris azonnal tudom, hogy észrevette ám, hogy valami jár a fejembe. Jó, hát nem nagyon szokott csak úgy meg-megrándulni a szám széle. De azért egy kicsit meglepő, hogy felfigyelt rá.
- Azt … ugye tudod …, hogy azt … fo-ogják hinni – kezdek bele majd pici szünetet tartok enyhén ingerült arckifejezéssel. Hülye csuklás, félbeszakítja a szavaimat és képtelen vagyok egybe elmondani. Lehet, hogy nem is kellene, de… Ugyan mi ez már nekünk? Úgyis rájön majd ő is magától, és amúgy is, miért ne mondhatnám el neki? – szóval, azt fogják hinni, hogy közös helyet keresünk. Kettőnknek. Tudod. Ö-ö-összeköltözősen – fejezem be végül lesütve a szememet. Mert végül is mi mást hinnének ha egy pár megjelenik lakást nézegetni? Hogy ebbe mi a mókás?  Nem maga az ötlet, dehogy, csak hát rólunk van szó mégis csak. És a feltételezések, meg az átlagos dolgok … na hát ránk nem igazán igazak. A kis pánikocska rész is ebből adódik, hogy belegondoltam az összecuccolásba, ami egyszerre tűnik picit ijesztőnek – jó, nekem mi nem tűnik annak? – és, hát … felettébb izgalmas dolognak. Olyannak, amit el tudok képzelni, ami hát … tök jó is lenne. Nem most, nyilván nem most. Majd, egyszer, talán, valamikor. Izé. Hát ebből lett a hisztérikus nevetés kényszerem, amit szerencsésen leküzdöttem. – De nem baj ha azt hiszik, mármint higgyenek, amit csak akarnak. Én nagyon örülök annak,  hogy elkísérsz, meg szeretném is.
Teszem hozzá gyorsan, hogy tudja hányadán állok a dologgal. Fürkésző tekintettel nézem őt, hogy vajon ez mennyire rázza meg esetlegesen. Csak nehogy megint rohamot kapjon itt nekem! Azt láthatja rajtam, hogy tényleg őszintén gondolom az örömöt és a vágyat is, hogy eljöjjön velem majd. És hogy tényleg nem érdekel, mit gondolnak, hogy minek látszik majd. Nincs ezzel semmi bajom. És nem tartom marhaságnak, nem zárom ki a lehetőséget, hogy majd egyszer megvalósulhat a dolog.  De most csak eszembe jutott,  már lepörgettem magamban, már sehol semmi a korábbi fura reakciókból.
Bólogatva hallgatom, hogy mi a teendő egy újabb roham esetén, de igazából nem sok. A meglepetésem is tisztán kiül az arcomra, amikor visszaemlékszik a korelőzményére. Nem azért csodálkozom, mert elfelejtette, hanem azért mert ez már régóta fennálló probléma akkor. Jó ritkán jön elő, de akkor is.
- Reméljük nem lesz gyakran ilyen – teszem még hozzá, mielőtt belekezdünk a fénykép nézegetésbe. Ez volt a legjobb mód, amit ki tudtam eszelni hirtelen arra vonatkozóan miszerint felfogtam, hogy nem most beszéljük meg a többi őt aggasztó dolgot. És még ráadásul remek elfoglaltság is.
- Ezen kívül van még pár kép a szobáról, csak úgy – mondom miután kigyönyörködte magát a cicás képen, és tovább lapozok a többire. Igazából egyszerűbb lenne ha ő tenné ezt, de tényleg csak 3-4 képről van szó, az meg nem sok.
- Csináljunk most párat? – kérdezem meg vidáman rápillantva a fiúra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Az összes pénzemet fel mertem volna tenni rá, hogy eddig eszébe se jutott ez a dolog. Meglepődött, és az arckifejezését elnézve nem igazán rakta még össze magában, hogy egészen pontosan miről is van itt szó. Nem baj, egyáltalán nem baj. Na viszont nekem az nem jutott eszembe, hogy  a lakáskiadás kapcsán jelent majd valami nehézséget az, hogy ketten nézegetjük. Pedig, nyilván a bérleti díj, meg minden. Na, mindegy, ezen most aztán felesleges agyalni, majd meglátjuk mi lesz ha ott leszünk. Őszintén szólva kezdem várni, hogy ott tartsunk. Még ha ehhez az kell, hogy túlessünk a „haza”látogatáson. És most erre inkább nem gondolok.
Főleg mert van ennél is jobb dolgunk is, mégpedig a fotózkodás. Igaz, hogy nem egészen tudom, hogy fogjuk megoldani, de majd lesz valahogy. Maximum jókat nevetünk a készült borzadályokon.
- Villa … ja, hagyd majd mindjárt felkapcsolom a lámpát, úgyis szomjas vagyok – elsőre nem értem meg, hogy mire gondol villanyfény alatt. Aztán persze leesik a dolog, ám inkább egy egyszerűbb kifejezést használok ahelyett. Nem szeretném állandóan kijavítgatni ha valaminek nem egészen a modern kifejezését használja. Idővel úgy is ráragadnak a megfelelő szavak, én nem akadok fenn rajtuk, más meg most nincs itt. Mindenesetre ha tudok, akkor kínálok egy alternatív szót, amivel aztán tényleg nem lehet melléfogni, anélkül, hogy azt az érzést erősíteném benne, hogy egy csomó dolgot nem tud. Már épp dőlnék előre, hogy felálljak, amikor a kérdései megakasztanak a mozdulatban. Összeráncolom a homlokomat mialatt gondolkozom.
- Öö, kellene, hogy legyen valami ilyesmi – pedig a múltkor már sikerült valahogy megtalálnom, de vajon mit is nyomtam meg akkor?  Töprengőn figyelem az előhívott kamera módnál a kis ikonokat, majd felderül az arcom. Áhhá, az lesz ott! Vagyis, az előbb még az volt ott. De várjunk, az előbb még a szoba képét mutatta, most meg valami egészen furát. Mintha … várjunk csak!
- Öhm, azt hiszem meg is találtad – megmozdítom a telefont, mintha tükörnek akarnám használni, és voilá, máris mi vagyunk a képen. De tényleg elkell ide az a fény, szóval át is nyújtom a készüléket Thomasnak, hogy orvosoljam a problémát. – Nyugodtan nyomogathatod ám, nem tudsz benne nagyobb kárt tenni, mint én. Hozzak neked is vizet?
Szólok neki oda mosolyogva, arra utalva hogy én sem értek ám még valami jól a saját készülékemhez. Sms-t írni tudok, telefonálni tudok. A többit még nem nagyon használtam, de ami késik, nem múlik. A lámpa felkapcsolása után beugrom gyorsan a fürdőbe, hogy az innivaló is szervírozódjon a szobába. Az éjjeliszekrény pont jó lesz erre. Gyorsan visszatelepszem az ágyra, törökülésbe helyezkedve. Na, így már jók lesznek a képek.
- Elvileg van rajta valami időzítő is, beállíthatjuk, hogy hány másodperc múlva csinálja meg a képet automatikusan. És akkor nem kellene fogni a telefont.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő