Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Türelmesen vártam a választ, és közben az arcát figyeltem. Egyetlen rezdüléséről sem akartam lemaradni, legyen az egy megremegő szájszél, dupla pislantás vagy elmélyülő ránc, bármi, ami alátámasztja azt, amit mond.
Még beszélni sem kezdett, máris megkaptam, amit akartam. Az arca és a hangja árulkodóbb is volt, mint az, amit mondott, de ezzel nem volt gond, sőt. Ilyen esetekben gyakran találkozni azzal a jelenséggel, hogy a beteg bár pontos adatot, nevet és dátumot még nem tud felidézni, de egy illatról, fényképről vagy tárgyról, mint most a motor, el tudja mesélni, milyen érzelmeket ébreszt benne. Könnyen elmondja, hogy milyen a kapcsolata egy szerinte ismeretlen személlyel, akit a kezébe adott képen lát, és hogy az illat, amit érez, melyik életszakaszából való, milyen céljai és várakozásai voltak akkoriban, milyen tájat lát maga körül. Rengeteg apróság felrémlik előtte, amit még nem tud hova tenni a nagy egészben, és ami így csak lebeg a semmiben. Ez pedig nagyon idegesítő tud lenni, a türelmetlenebb betegnek igazi rémálom kivárni, hogy a kirakós minden darabkája a helyére kerüljön végre.
- Hamarosan vehet egy újat, Norbert - egyenesedtem ki, és a nevét említve jól láthatóan ráncolni kezdtem a homlokom. A szemöldökeimet összehúztam, és kíváncsi szemekkel, élénk hangon folytattam. - Apropó, ha már a nevénél tartunk. Melyiket szereti jobban, a Norbertet vagy a Doriánt?
Biztos voltam benne, hogy ha a nevét ő maga most még nem is tudta volna elárulni nekem, azzal kapcsolatban erős érzelmei voltak, hogy melyik áll közelebb hozzá. Azt is sejthette, hogy a baleset előtt melyiket használta többször, általában melyiken ki és mikor szólította, talán még azt is meg tudta volna mondani, hogy a hangok a fejében mifélék. Kedvesen szólítják, vagy épp ingerülten, amitől megfagy a vér az ereiben. Mondjuk, mikor egy nő azt mondja: beszélnünk kell.
- Még ma szólni fogok a felettesemnek, hogy szállítható állapotban van - mondtam neki a féligazságot, miközben felálltam, és az ágy melletti szekrény körül kezdtem nézelődni. Kihúztam az első, majd a második fiókot is, de egyikben sem találtam a férfi azon ingóságait, amelyek most nekünk kellettek.
- Onnan jöttem, ahol ön is él - pillantottam rá futólag, majd leguggoltam, és kihúztam a legalsó fiókot. A szemem felcsillant, egyelőre azonban nem vettem ki belőle semmit, csak felálltam, és a szekrény tetején lévő bögrét félig töltöttem gyümölcslével. - Pár napon belül hazajön. Nagyszerű hely, szerintem szereti. Ott minden, az emberek és a helyek is eltérnek egy kicsit az itteniektől, tudja, felénk minden sokkal varázslatosabb.
Míg beszéltem, végig tartottam vele a szemkontaktust, hogy, ha esély volt rá, ne vegye észre a mozdulatot, amivel a nadrágzsebemből egy aprócska, barna fiolát húztam elő, és tartalmát ujjaim rejtekéből az üdítőjébe öntöttem. A cseppek segítettek emlékezni, az eddigi zavaros foszlányok között rendet tenni. Néha pedig elkélt egy kis plusz ahhoz, hogy képesek legyünk különbséget tenni képzelet és valóság között.
- Ha nem nagy probléma... - adtam kezébe a bögrét, és miután megitta, visszaguggoltam a fiókhoz. Erősen dobogó szívvel vettem elő pálcáját, hiszen sohasem lehettem teljesen biztos a dolgomban. Aztán újra felálltam, és a tekintetét keresve felé nyújtottam a fát. Éreztem, hogy a vér egyre gyorsabban dobol a fülemben. - Milyen érzés? Hiányzott?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halvány mosollyal sétáltam el egy kisgyermekes család mellett, és futólag odaintettem a földből még csak éppen kilátszó, de már percek óta velem flörtikéző pici lánynak. Mikor a szemöldökeimet is összehúztam és csücsörítve elvigyorodtam, ő pirospozsgás arccal kezdett kacagni, majd az édesanyja lábához bújva, szégyenlősen pillantott fel rám.
Mosolyogva léptem tovább, és szövetkabátomat jobban összehúzva magamon lavíroztam az egyre népesedő adventi vásárban, hogy megkóstoljam azt az isteni bodzás forralt fehérbort, amelyről Damien az utóbbi napokban megállás nélkül áradozott. A - reményeim szerint - megfelelő sor végére állva aztán összedörzsöltem kesztyűben is átfagyott tenyereimet, és ráérősen körbepillantottam. Hiányzott Pécs, a város, az emberek és a pillanatnyinak tűnő kikapcsolódás.
A fények visszatükröződhettek a tekintetemen, ahogy bódéról bódéra, férfiról nőre, kipirult arcú gyerekről... szőkés bongyorra vezettem.
A felismerésre nevetve csóváltam meg a fejem, majd egy apró, hitetlen sóhajjal a kiszolgáló lány felé fordultam.
- Szép jó estét - búgtam néhány perc múlva egészen közelről, éppen Kriszta háta mögül, és az egyik forró poharat átnyújtottam neki a válla fölött, hogy a gőz az arcába szálljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mr. Francia? Komolyan?
- Nyugodtan szólíthat a nevemen is, D'rá'ecs kisasszony - jegyeztem meg az orrom alatt, kissé rekedt, megfázott hangon, és miután átvette tőlem a poharat, mosolyogva mellé léptem. Természetesen direkt magáztam, mintha alig ismertük volna egymást, és saját italomból kortyolva felpillantottam a kürtőskalács választékra. Volt pizzás. És gumicukros. Tökéletesen érthetetlen. - Ha esetleg elfelejtette volna, Jamie-nek hívnak.
Somolyogva, egészen huncut tekintettel pillantottam vissza rá, majd a tárcámért nyúltam, hogy meghívjam őt szíve óhajára - jelentsen az bármit is.
- Fahéjas? Vaníliás? - tippelgettem csücsörítve, a sötétedő eget kémlelve, és míg vártam a választ, halkan dúdolni kezdtem a vásárban felcsendülő ünnepi dallamot.
Kékjeim közben hol a sülő kalácsokat, hol a tömeget, hol a mellettem álló bongyorkát fürkészték. Tényleg régen találkoztunk. Nagyon, nagyon régen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A bongyorka értetlen pillantását finom kis odaszúrás követte, amire bár szerettem volna azonnal válaszolni, hirtelen sajnos csak arra voltam képes, hogy elnyíló ajkaimat nevetős mosolyra húzzam. Tekintetemet a földre sütve csóváltam meg a fejem, majd a kabát alá is beszökő hideget mélyen beszívva visszaemeltem rá kékjeimet, és a szemkontaktust tartva, fejemet oldalra billentve szólaltam meg újra.
- Ezek szerint van még mit gyakorolnom - mondtam apró, csalódottnak szánt cuppantással, és mint mindig, úgy akkor is óvatosan ráfogtam az enyémnél jóval törékenyebb kézfejre. Aztán a nagydarab kalácsos hölgyhöz fordultam, és kértem egy vaníliásat meg egy fahéjasat. - A-a, azt tedd el.
Az ismerős szavakra szigorú, amolyan bele se kezdjünk pillantást küldtem Kriszta felé, miközben már a tenyeremben csörgött az apró. Eddig sem engedtem, hogy ő fizessen, ezután sem fogom. Ez férfidolog.
- Én jól vagyok, köszönöm. Dolgozom, kutatok, kerülöm az életet... - elnéző mosollyal haraptam el a mondatot, hogy a kalácsokkal együtt az egyik asztalhoz sétáljunk. - Csak a szokásos. Na és te?
Felkönyököltem az asztal szélére, és a szépen fogyatkozó forralt bor fölött figyeltem Krisztát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nagyon szívesen - zártam le a témát, ha nem is egyszer s mindenkorra, de reményeim szerint legalább a ma estére. Bár Krisztánál sose tudni, így helyesebb, ha a talánnál maradok. Talán lezártam.
A lánnyal egy időben én is törtem egy vaskosabb darabot a kalácsból, de a falat útközben majdnem megakadt a torkomon.
- Várj, várj - a borostámat csak futólag, a már meztelen kézfejemmel töröltem meg, hogy a szőrszálak közé ragadt fahéjas cukor lehulljon, majd értetlenül hunyorogva, mozdulatlanul, lélegzetvétel nélkül meredtem Krisztára. - Ezt most jól értettem? Elütöttek?
A hangom nem volt vádló, a tekintetem viszont haragosnak tűnhetett. Haragudtam is, csakhogy nem a szemben ülőre, sokkal inkább magamra. Jóformán sportot űzhettem volna abból, mikor ne legyek ott, ahol esetleg szükség lehet rám.
- Mikor? És hol? És ki volt a gyógyítód? - kérdeztem szaporábban dobogó szívvel, majd kelletlenül megcsóváltam a fejem, és egy másik asztal felé pillantottam. Az a baráti társaság harsányan nevetett, én meg ott ültem összeszorított szájjal és a mellkasomat egyre csak nyomó feszültséggel.
- Sajnálom - fűztem még hozzá, de azt, amit valójában gondoltam, hogy azt, hogy nem voltam itt, már nem tettem hozzá.
- A felmondásodhoz viszont gratulálok! - végre mosolyra görbült az ajkam, és büszkén pillantottam át az asztal túlsó oldalára. - Mit szólt hozzá édesapád?
A következő kérdésre viszont csak egyszerűen megvontam a vállam. Fogalmam sem volt róla, hol leszek, kivel és mit fogok csinálni. Így, hogy Camille Amerikába költözött, én sem vágytam haza.
- Talán meglátogatom a legjobb barátomékat, vagy Pesten maradok és dolgozni fogok. Nem tudom, nem gondolkodtam még rajta - az államat vakargatva beszéltem, a szavakat csak tétován, nagyon lassan ejtve ki. Aztán Krisztára néztem. - Kínos? Karácsonykor az albérletedben ülni, mekis hamburgert enni és kutatni? Igen, kínos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem egészen értettem, illetve... ha jobban belegondolok, a gond inkább azzal volt, hogy Kriszta minden egyes szavát tisztán hallottam, ennélfogva pedig tökéletesen értettem is azokat.
Egy ideig csak néztem őt, jobbra billentett fejjel és összetapasztott ajkakkal, majd mély levegőt véve bólintottam egy mélyet. Rendben van.
- Szóval nem vizsgált meg senki - a lehető legnyugodtabb hangon passzíroztam ki magamból a szavakat - mintha még mosolyogtam is volna -, és a már félig-meddig hideg kalácsomért nyúltam. - Világos. Végül is, szakmabeli vagy, ki tudhatná nálad jobban, hogy mennyi és milyen mértékű belső sérülést okozhat egy autó, ha mondjuk - tanácstalanságot tettetve húztam félre a szám - éppen elüt. Korrekt.
Ismét bólintottam. És ismét. És ismét. Aztán átpillantottam az asztal fölött, és a bongyor tekintetét keresve feszülten megráztam a fejem.
- Oké, Kriszta. Bemegyünk az ispotályba - mondtam, míg a tenyereim tompán csapódtak az asztal lapján.
Igaz, kérdőn fürkésztem az arcát, de még véletlenül sem azért, mert az ispotály lehetősége esetlegesen opcionálisan választható lett volna, és épp a véleményére várnék. Csak azon vacilláltam, hogy engedjem-e befejezni a kalácsát, vagy majd útközben megeszi.
Végül megittam a forralt bor utolsó néhány kortyát, és elkezdtem felhúzni a kesztyűmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy kiejtette a nevemet, elnémultam, megálltam még a mozdulatot megelőző gondolatban is. Csak néztem rá, figyeltem, ahogy engem néz, és egyszer-egyszer megráztam a fejem.
Eszemben sem volt éppen ott, a karácsonyi vásár kellős közepén, nyugalomra és kikapcsolásra vágyó emberek között jelenetet rendezni, de annak is tudatában voltam, hogy ezt most nem tudom szó nélkül hagyni.
Soha nem volt rám jellemző a hirtelen harag, a meggondolatlan cselekvés, vagy a felesleges vitára való hajlam, kivéve természetesen, ha az egészségről volt szó.
A vásárt átható ünnepi dalokat már alig hallottam meg. A vékony vonallá préselt ajkaim elváltak egymástól, tekintetemben értetlen düh lobbant.
- Azt gondolom, hogy az agyadban kószál egy teljesen ártalmatlan vérrög, azért beszélsz hülyeségeket - vágtam rá azonnal, és tekintetemet mérgesen a kürtőskalácsos bódéra felfüggesztett fényekre emeltem.
- Mi van? - összeszaladó szemöldökökkel fordultam vissza Krisztához, aztán ingerülten felnevettem. - Igen, régi jól bevált módszerem az ispotály szóba hozatalával felcsalni magamhoz a frissen elütött lányokat. El is felejtettem, köszönöm, hogy emlékeztetsz rá!
Hogy a baleset már egy hónapja történt? Ez akkor teljesen hidegen hagyott. Az viszont, hogy a kollégák közül senki sem vizsgálta meg a bongyort, nem tudott nyugodni hagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lemondóan ingattam meg a fejem, hiszen én sem akartam vitázni vele, sem felesleges köröket futni, mikor éreztem, hogy ebben a kérdésben nem nyerhetek. Valójában nem is erről szólt. Tudtam, hogy az akarata ellenére nem vihetem be az ispotályba, és ha ő nem szeretné és nem ad rá engedélyt, akkor azt sem érhetem el, hogy megvizsgálják. Mégsem engedtem el, úgy kötöttem az ebet a karóhoz, mintha annak bármiféle létjogosultsága is lett volna.
Zsebre tett kezekkel figyeltem ahogy feláll. Arra viszont nem számítottam, ami következett. Szótlanul, egyetlen árva hang nélkül, a szemkontaktust azonban végig tartva hallgattam végig őt, aztán alsó ajkam megnedvesítettem, és én is felálltam. Rátámaszkodtam az asztal szélére, és még egy pillanatot hezitáltam. Habár nem törődtem a környezetünkkel, a szemem sarkából láttam, hogy egyre többen figyeltek fel ránk, és ahelyett, hogy folytatták volna a beszélgetést és nevetgélést, velünk voltak elfoglalva.
- Ez nem parancs akart lenni - feleltem halkan, alulról pillantva fel a szőkére. - Ez a te érdeked. Be kellett volna menned a legközelebbi ispotályba. De rendben van, ha nem, akkor nem.
Lassan kiegyenesedtem, megigazítottam magamon a kabátot, majd az üres poharakat és zacskókat a szemetesbe dobva Krisztához fordultam. Kellemetlen volt, rosszul éreztem magam, főleg mert igaza volt: eltűntem.
- Jól éreztem magam veled, te is tudod - mondtam neki a bódé fényei alatt. - Mint ahogy azt is, hogy milyen életet élek. Nem gondoltam, hogy te... - hosszasan rágtam a gondolatot, kerestem a megfelelő szavakat - esetleg többet látsz mögé. Azt hittem, ez mindkettőnk részéről... szórakozás.
Amilyen romantikus lehet egy vásár, olyan lehangoló lehettem én és a szavaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Azt ugyan nem értettem, mitől gondolta meg magát, hogy az az egyszerű tény változtatott-e valamit, mely szerint mindez az ő érdeke, de örültem annak, hogy megígérte: másnap bemegy, és megnézeti magát.
- Délutános leszek - mondtam megadóan, egyrészt, hogy tudja, hogyan kerülheti ki a velem való találkozást, másrészt épp ellenkezőleg, ha szeretné, hogy én is ott legyek, netalántán én legyek az, aki megvizsgálja, akkor tudja, mikor keressen.
Addigra már minden dühöm elszállt, azt viszont nem mondhatom, hogy rosszul éreztem volna magam az előbbi vita miatt. Meggyőződésem volt, hogy Kriszta egészségének érdekében sokkal messzebb is elmentem volna.
- Ugye tudod, hogy... - halványan, mintegy képzeletbeli fehér zászlót lengetve mosolyodtam el - képtelen vagyok értelmezni téged? Komolyan. Próbálom, de nem megy.
Az első pillanatokban úgy tűnt, Kriszta csak élvezni szeretné az életet, a dolgokat a helyükön, jól és lazán kezeli, igyekszik mindennek a pozitív oldalát nézni, szórakozik, aztán a következőkben meg szöges ellentétét mutatta. Olyan volt most, mint egy érzelmi hullámvasút, egy életbomba, ami számomra nemcsak, hogy idegen, de ismeretlen is volt. Persze ott volt Charlotte, aki a maga módján szintén nagyon nő volt, és akit szintén sokszor nem értettem... az is lehet, hogy egész egyszerűen csak megtanultam vele meg a lányos dolgaival együtt élni. Nem tudom, túl régen volt már.
- Most haragszol rám? - kérdeztem óvatosan, közelebb lépve hozzá, hogy a közönségünk a szavaimból még véletlenül se hallhasson semmit. A szőke arcát fürkésztem, kisvártatva ismét megszólaltam. - Persze, hogy haragszol. Megbántottalak. Gondolom utálsz, és most csak feltartalak. Nem tudom, mit mondhatnék azon kívül, hogy sajnálom, hogy csalódást okoztam.
Lassú, apró bólintásokkal jeleztem, hogy valóban így gondolom. Ha tudtam volna, hogy bizonytalan velem kapcsolatban, semmi esetre sem hívtam volna fel magamhoz, így viszont már mindegy volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A mosolyát látva összeugrott a gyomrom. Az pontosan olyan volt, amelytől még a hideg is futkosni kezdett a hátamon. Egyszerre kedves és bosszantó, amivel - érdekes - más esetben soha nem találkozni. Kizárólag ebben a kellemetlen, kényes szituációban, amiből az ember minden erejével ki akar lépni, erre csak egyre beljebb és beljebb sodródik.
- Őszintén mondtam - feleltem, aztán elfordultam, és az egyik italos bódét kezdtem bámulni. Hihetetlen, komolyan. Pedig milyen jól indult! De ez tényleg patthelyzet volt. Úgy látszott, valóban igaz a mondás, és két dudás nem fér el egy csárdában - legalábbis ami a ma estét illette. - Általában nem szeretem szőnyeg alá söpörni a problémákat - közénk emelt mutatóujjal szögeztem le, míg a tekintetét kutattam. - De most, kivételesen én is jobbnak látom, ha nem folytatjuk ezt a beszélgetést. Reggelig se érnénk a végére, úgyhogy menjünk, nézzük meg a pálinkákat.
A vonásaim akár még durcásnak is tűnhettek, de nem éreztem annak magam. Felemelt állal, a sötétben gyönyörűen izzó fények alatt egy szimpatikus bódéhoz sétáltam Krisztával, hogy ott a fakiállóra könyökölve lepillantsak rá.
- Hát akkor... hajrá. Kérj, amit szeretnél, a vendégem vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kriszta kirohanására védekezőn magam elé emeltem a kezeimet, és somolyogva biccentettem egyet.
- Oké, főnök, értettem - mondtam halkan, majdnem elnevetve magam. - Nincs probléma.
Érzelmi hullámvasút - továbbra is kitartottam a már előzőleg tömören megfogalmazott véleményem mellett, de ostobaság lett volna hangot is adnom neki.
- Ha valahova együtt megyünk, ott én fizetek - pillantottam rá néhány perccel később, mikor már a pulton könyököltem. A hangomat árnyalatnyit emeltem csak meg, és az sem Krisztának, hanem az idegesítő helyzetnek szólt. Két értelmes(nek vélt) ember hogyan juthat el ugyanahhoz a ponthoz egyugyanazon este során kétszer? - Nem értem, de komolyan, hogy miért olyan nehéz egyszerűen elfogadnod, amit kapsz, és miért kell minden alkalommal harcolnod velem?
Az első pohárkát hozzákoccintottam a bongyoréhoz, aztán, mintha az életem múlna rajta húztam le átlátszó tartalmát. Akár a chili, úgy égette végig a nyelőcsövem, de már nyúltam is a következőért, hogy egy újabb csilingelő koccintás hangja után azt is a számhoz emeljem. A szemem közben le sem vettem Krisztáról. Mérges voltam, az ital pedig, korántsem voltam benne biztos, hogy segíteni fog az átlendülésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

És tudta fokozni. A szemeimben feszültség csillant, ahogy az italunkat feles poharakba töltő meglett férfiról Krisztára pillantottam. Ugyan nem hittem sem Istenben, sem a csillagok állásának személyre vonatkoztatható hatásában, de abban a percben elgondolkoztam azon, hogy talán mégis lehet valami fölöttes erő, ami egész biztosan nem akarja, hogy mi ketten ma este közös nevezőre jussunk. Aztán vettem egy mély lélegzetet, és a fejem jobbra billentve higgadtan szólaltam meg.
- De most, erősíts meg, együtt vagyunk itt, ebben ugye nem tévedek? - kérdeztem erőltetett, meg-megránduló mosollyal, ujjaim között az utolsó, még érintetlen poharat szorítva. - Jó - balommal rátenyereltem a pultra, és míg vettem egy újabb mély lélegzetet, futólag az italkínálatra pillantottam. A következő percben azonban már a mellettem állót fürkésztem. - Kezdjük elölről. Kriszta, meghívhatlak ezekre az italokra?
A tekintetem egyszerre volt lágy és szigorú, kedves és egy kissé durcás. Nehezemre esett elhinni, hogy ilyen kis semmiségen nem tudunk túllendülni. Engem a szüleim úgy neveltek, hogy ha egy nő megtisztel a társaságával, én tiszteljem meg azzal, hogy kiegyenlítem a számlát. Ez mint mondtam, férfidolog.
- Nem tudom, hogy a ma este lehet-e még egyáltalán jó - feleltem halkan, és én is lehúztam az utolsó pohár cseresznyét. Rossz érzésem volt, a fejem bizonytalanul ingattam. - Elfáradtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem tudom, van-e annál rosszabb, mikor egy találkozás és beszélgetés olyan irányt vesz, amit már képtelen vagy irányítani. A szavak nélküled, indulatból követik egymást, te pedig csak sodródsz az árral, és hiába látod és érzed, hiába tudod, hogy ennek éppen olyan vége lesz, amit minden erőddel el akarsz kerülni, egyszerűen nincs hatalmad felette.
- Az nem is kérdés, hogy ki tudod fizetni - feleltem csendesen. Tudtam, hogy Kriszta vagyonos család sarja, azzal is tisztában voltam, hogy engem is, az egyetemet is, az ispotályt is megvásárolhatná, ha úgy akarná, és ez a tudat csak még inkább belemart a férfi öntudatomba. Mert hiszen, egy italra, egy kürtőskalácsra még én is meg tudom hívni! Ha bármit, amit meglátna és megkívánna, nem is tudnám kifizetni, ennyivel még én is elbírok.
A pénz hatalma egészen őrjítő volt, és bár régen egyáltalán nem érdekelt, mióta a húszas éveim közepét tapostam, és évek óta éjt nappallá téve dolgoztam azért, hogy többre jussak, hogy mint a szakmában, úgy a magánéletben is gyarapodjak, így egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottam neki. Kénytelen voltam bevallani: a pénz fontos.
A szavaitól aztán megfagytam egy pillanatra, és csak meredtem rá, a vonásaira. Még nyelni is elfelejtettem, hirtelen teljesen kiszáradt a torkom.
- Szerinted... - kezdtem bele rekedten, de folytatás helyett beharaptam az ajkam és kékjeimet a földre sütve nevetni kezdtem. Hitetlenül, gúnyosan. Égnek fordított tenyereimet felemeltem, vállaimat megvontam. Úgy gondoltam, itt és most nem tehetek többet.
- Viszont kívánom, D'r'vcs kisasszony - biccentettem udvariasan, halvány mosollyal, és míg felém fordulva hátrált, mozdulatlan néztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Legutóbb elsőéves egyetemista koromban jártam a Podmaniczky kastélyban, akkor is csak azért, mert a szakon az hír járta, hogy Mr Andrews csak akkor engedi át a gólyákat kórélettanból, ha azok megfelelőképpen reflektálnak a konferencia valamely előadásának anyagából. Kénytelen voltam. Bár úgy emlékszem, örültem is, hogy végre kimozdulhatok a hűvös cambridge-i épületek fogságából. Akkor Charlotte-tal együtt utaztam Magyarországra, és a történetünk még csak éppen, hogy elkezdődött.
A felvillanó emlékre halványan elmosolyodtam, majd kiléptem a kastély egy besötétített terméből, ahol másfél órás monológot volt szerencsém végighallgatni az Alvajárás mögött meghúzódó lehetséges variánsokról. Az öreg professzort, Dr. Bende Mártont soha nem tartottam rendkívüli szaktekintélynek, de azt nem tagadhattam el tőle, hogy nagyszerű előadó.
A folyosó erős fényei először bántották a szemem, így kissé hunyorogva sétáltam át a nagyterembe, a büféasztalok felé. Nem voltam kifejezetten éhes, de az ilyenkor szokásos felszínes csevegésekhez sem volt hangulatom. Az előző éjszakai ügyeletnek köszönhetően fáradt és elgyötört voltam.
Még kezet fogtam néhány ismerőssel, és megálltam váltani pár szót az egyik volt évfolyamtársammal, Lindával, majd mintha fontos ismerőst láttam volna meg, elköszöntem tőle.
A bent rekedt levegőt halkan fújtam ki, és az egyik távolabbi asztalhoz sétálva pillantottam meg egy valóban fontos, ám rég nem látott ismerőst.
- Izabella, üdv - kiszélesedő mosollyal léptem mellé néhány perc múlva, már egy kisebb, pálcikára tűzdelt szendvicsekkel megpakolt tányér társaságában. A tekintetem elárulhatta, egyáltalán nem számítottam arra, hogy éppen itt fogunk találkozni. - Melyik előadásra jöttél? Az én területem idén kihagyhatatlannak ígérkezik...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Izabella kipiruló arca láttán azonnal lehajtottam a fejem, és előzékenyen a tányéron fekvő sajtos-sonkás kenyérkatonákat kezdtem szemügyre venni. Milyen érdekes az a szelet márványsajt! Na és ez a fura uborka... Közben persze szélesen mosolyogtam, és egyszer-egyszer fel is pillantottam a hangját kereső szőkeségre.
Anyukám egyszer azt mondta Camille-nak, hogy higgye el, nagy kincs az a mai modern világban, ha egy lány még képes elpirulni, és ha egy nap majd így történik, inkább legyen rá büszke, mintsem szégyellje vagy takargassa pirospozsgás arcát.
- Még ezután fog jönni Kovács doktor - fájdalmas tekintettel foglaltam helyet, és a tányért a táskák mellé lökve, sóhajtva dőltem hátra a széken. Arcomat egy futó pillanatra tenyereimbe temettem, majd résnyire nyitott ujjaim között, a fejemet csóválva néztem át a lányra. - Rémes előadó szegény. Terjengős, a mondat felénél elfelejti hol tart, ráadásul dadog is. Az eszméit meg már a hatvanas években megdöntötték.
Sápadtan kezdtem mesélni a rám váró borzalmakról, és akármennyire is elnéző voltam a kilencvenéves professzor úrral, még az ütő is megállt bennem, ha arra gondoltam, hogy húsz perc múlva már ismét a besötétített teremben fogok ülni, és olyasmit leszek kénytelen végighallgatni, amit már nem egyszer hallottam, és aminek semmi valóságalapja nincs.
- Nem számít, túlélem - mondtam végül egy halovány, magam sem hiszem mosollyal, és az utolsó találkozásunk részleteit próbáltam feleleveníteni. - A terápiádat sajnos nem tudtam nyomon követni - vallottam be, mire a homlokomon keresztbefutó ráncok elmélyültek. - Hogy vagytok; te és a képességed?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt kívántam, bárcsak én is olyan szerencsés lehetnék, hogy ne ismerjem Kovács doktort és az összes parasomnia-hypersomnia elméletét. Merthogy volt neki néhány, egyik félelmetesebb, mint a másik. Én pedig annyiszor hallottam őket személyesen tőle, míg gyakornokként mellette ültem cambridge-i dohszagú irodájában, hogy betéve tudtam minden szállóigéjét.
- Másfél, ha mázlink van - feleltem, de koránt sem voltam benne biztos, hogy az öreg időben be fogja fejezni. Tavaly például úgy tett, mintha nem hallaná a csengőszót. És nem látná a türelmüket vesztett, egyre csak távozó kollégákat. - Azért, mert ő az ország első alvászavarral foglalkozó kutatói közé tartozik, és ha jól tudom, már csak ő él abból a generációból.
A balesetét érintő kérdésemre Izabella gondolkodás nélkül, túlságosan is gyorsan reagált. Az volt az érzésem, hogy egy betanult szöveget mond vissza, és a könnyed stílusa csupán álca. Úgy tett, mintha semmiség lett volna az egész, holott... én láttam, ott voltam aznap este, mikor behozták.
Némán, rezzenéstelen arccal hallgattam, még véletlenül sem szakítottam félbe. Tekintetem az övét kereste, miközben végig az ispotályban megismert arcára gondoltam. Az egészen más volt; igaz törékenyebb, de sokkal őszintébb is. Azokban a hetekben az elveszett eleméről is sokat beszélgettünk, a vele kapcsolatos félelmeiről, az érzéseiről... most meg mintha egy teljesen más lánnyal ültem volna szemben. Bizonyos tekintetben így is volt.
- Ezt jó hallani - mosolyodtam el végül, és bár nem minden szavát hittem el, valójában nem sok közöm volt ahhoz, hogyan érez. Hiszen idegenek voltunk egymás számára, egy idegennek pedig, végtére is bármit mondhatunk. - Ezek szerint egymagad oldottad meg. Figyelemreméltó!
Megemeltem előtte képzeletbeli kalapomat, majd a tányér felé nyúltam, és az egyik aprócska, ugyanakkor toronymagasan megpakolt szendvicset elegánsan betömtem a számba. Úgy, tele szájjal, akár egy jóllakott hörcsög bólintottam egy nagyot a személyleírásra.
- Dhe - feleltem artikulátlanul, és a folyosó felé mutattam. - Khistóvval 'áttam.
Aztán megrágtam és lenyeltem a falatot, és miután megtöröltem borostás arcomat, újra nekifutottam a mondatnak.
- Szóval Dr. Tóth Kristóffal láttam, mikor vége lett az első előadásnak. Vele jöttél? - kérdeztem, hangomból minden gond nélkül kihallható volt a meglepett él. Egyedül csak azért nem tettem hozzá azt is, amit a vörösről gondoltam, mert nem akartam tolakodó vagy éppen túl nyers lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hazudnék, ha azt mondanám, nem lepett meg, hiszen megjelenésében amikor csak láttam, visszafogottnak tűnt, amolyan igazi jó kislány látszatát keltette, aki az órákon az első padsorban foglal helyet, és míg a többiek hátul sugdolóznak, ő egyenes háttal, megbűvölve figyeli az előadót. Mindig voltak ilyen hallgatók, és mint minden tanár, úgy titkon én is vágytam arra, hogy valaki azzal a bizonyos tekintettel nézzen rám.
De igen, ezzel most új oldalát mutatta meg. A szemeimben érdeklődés csillant, az ajkaim futólag elnyíltak, majd féloldalas, huncut vigyorra húzódtak. Még a gyűlölt gödröcskéim is kirajzolódtak, amiktől hiába szerettem volna megszabadulni, azok minden bűbáj ellenére ott maradtak, és minden őszinte mosolyomnál előbújtak.
- Most megleptél - vallottam be halkan, oldalra billenő fejjel, és a szemeit fürkésztem. Kékjeim hosszasan ingáztak közöttük, és bár a mosolyom elhalványodott, összesimuló ajkaim elárulták, hogy a szemben ülő, ismerősnek hitt lány elgondolkodtatott. Akkor még ezt nem tudtam hova tenni; másnak látszott, mint odabent az ispotályban, mégsem éreztem azt, hogy akit ott megismertem, és amit ott láttam belőle, hazugság lett volna.
- Gyógyító leszel? - kérdeztem, és előrébb dőlve felkönyököltem az asztalra. Annak ellenére, hogy egyre többen lettünk a teremben, és volt néhány professzor, akihez illett volna odamennem, én csak Izabellára figyeltem. A szemem sarkában feltűnő gyógyítókkal mit sem törődve hallgattam leendő kolléganőmet, és közben arra gondoltam, hogy milyen remek szakember lesz belőle.
- Miért nem kviddics? - állammal megtámasztottam imaformára fűzött ujjaimat, és őszinte érdeklődéssel tettem fel a kézenfekvő kérdést. Aztán a lány válla fölött futólag elpillantva találkozott a tekintetem egy volt évfolyamtársaméval, aki mosolyogva intett is. Széles, azonban hivatalosnak ható mosollyal viszonoztam a gesztust, végül bocsánatkérően félrehúzott szájjal fordultam vissza Izabellához. - Elnézést. Ez elkerülhetetlen, sok itt az ismerős.
Látható zavarára elnevettem magam, kissé még a fejem is lehajtottam, homlokomat összekulcsolt kezeimnek döntöttem. Egyrészt tudtam, mennyire kínos tud lenni egy ilyen baráttal, másrészt ismertem Kristófot. Ő egészen biztos, hogy nem fogja elhajtani a vöröst, főleg egy olyan sokat mutató ruhában, amiben láttam. Vigyorogva vettem egy mély lélegzetet, és a széken hátradőlve kerestem a megfelelő szavakat.
- Nos... - kezdtem bele a terem fényeire függesztett tekintettel. A fejem jobbra-balra ingattam, mélázva számolgattam. - Ahogy Tóth doktort ismerem, hm, órák kérdése. A barátnőd imponál neki, ráadásul épp az esete. Ez nem túl nyerő kombó, már ha téged nézünk.
Nem akartam kinevetni, de alig bírtam visszafogni magam. Még levegőt sem mertem venni, ahogy Izabellára pillantottam, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. Sajnáltam szegényt, de hát mit lehet tenni, ilyen a jó barátnők sorsa.
- Ülj be velem az előadásra - szólaltam meg néhány másodperc múlva. Azt nem ígérhettem, hogy jobb program, mint itt várni a Kristófot fűző leányzót, de örültem volna a társaságának. Ez pedig ott bujkált a szememben is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy megéreztem a lábaim alatt a földet, azonnal átjárta testemet a megkönnyebbült, bizsergető melegség, mintha ebben a percben újjászülettem volna, mintha ismét kaptam volna egy új lehetőséget, egy tiszta lapot, amivel élhetek és amivel élnem is kell, mintha minden, ami idáig történt velem, hirtelen egy pecséttel védett mappa rejtekébe került volna, ami ezután a Minisztérium Misztériumügyi Főosztályának legmélyén se lelhető fel többé.
Mindig ez történt. Akárhányszor is hoppanáltam, akárhova is indultam, a legvégén, miután biztonságban földet értem, és éreztem a talpaim alatt a kellemes nyomást, ugyanazt éreztem.
Alig észrevehetően fújtam ki a levegőt, és oldalra fordulva, gyorsan végignéztem Krisztin. Egy futó pillanat volt az egész, de ellenőriznem kellett, hogy jól van, hogy mindene megvan, illetve, hogy az a minden a rendeltetésszerű helyén van.
- Munkahelyi ártalom - elnézést kérően jegyeztem meg a kicsit talán rögeszmésnek tűnő villámvizsgálatra célozva, és ajkaimat egy halvány félmosolyra húztam.
A felerősödő szél újra meg újra felénk sodorta a Balaton édeskés illatát, ami persze azonnal eszembe juttatta az első találkozásunkat, felelevenítve annak minden apró részletét.
- Hm - a nőről az előttünk húzódó, végeláthatatlan járdára pillantottam, és miután elindultunk, magamat is meglepve, kertelés nélkül, őszintén vallottam színt. Pont úgy, mintha természetes volna erről beszélni. Pedig nem volt az. Nekem legalábbis soha. Sem szülők, sem barátok előtt. - A sikertelenség és kudarc elől.
Arcomat kíváncsian fordítottam felé, pillantásom a vonásain időztek, és közben azon gondolkodtam, hogy milyen kiszámíthatatlan is az élet.