Aki nem számít arra, hogy meglepik, azt bizonyára meg fogják lepni
December ötödike vagy hatodika, mit számít az, ha a Mikulás útra akar kelni. Most épp Lora Fontaine alakjában tevékenykedik a kastélyban, így nélkülözhetjük jól meghízott alakját, de talán vannak olyanok, akik ezzel is beérik. Legalábbis a takarítónő, pont erről tanúskodott, amikor Lora apró kis kezecskéibe nyomta, azt a méretes kulcsot, ami kinyitotta az igazgató úr szobájának ajtaját.
Azt az ismeretlen, titokzatos világot, ahová a fiatal lány képzeletében már többször is bebocsátást nyert, de a valóságban sohase emelte volna apró lépteit. Mindig amikor elhaladt az igazgató úr irodája előtt, egyfajta hideg borzongás vett erőt rajta. Annak az érzésnek az elementális kivetülése, hogy ő egy apró porszem, abban a gépezetben, amit Bagolykő Mágustanodának neveznek. Habár a Navine kastélyszárnyán belül már jól kiismerte magát, még mindig akadtak az épületnek olyan részei, ahol könnyedén el tudott tévedni, vagy el tudott aludni. Mikor, hol érték az esték, ugyanis sokszor előfordult, hogy olyan helyeken érte az álom, ahol nem kellett volna.
Nem tudni, hogy ezúttal az ajándékok pakolászása közben nem fog-e elálmosodni, mindenesetre az ajtón túl ácsorgó takarítónő türelmetlenül várja, hogy befejezze tevékenykedéseit, ugyanis Kriszpin a lelkére kötötte, hogy ne engedjen be senkit az irodájába. Ezek az iratlan szabályok pedig úgy magasodtak Lora és a takarítónő fölé, hogy szinte fojtogatták őket e hideg téli estén.
A navinés másodikos lélegzetvisszafojtva csöppent bele a Bagolykő Mágustanoda vezetésének világába. Néha lábujjhegyen tipegett körbe, máskor végigfutatta kezeit az igazgató úr könyvespolcaira helyezett olvasmányokon. Nagyon tetszett neki az igazgató úr szobájának stílusa, annyira, hogy ismét az álmok varázsos takarója kezdett ráereszkedni szemeire.
- Kisasszony - tört ellentmondást nem tűrően a levegőbe.
- Mit gondol, én meddig fogok itt ácsorogni? - hát igen Ursula kezdett egyre idegesebbé válni, de Lora számára ez kapóra jött, ugyanis felébresztette őt abból a tudattalan állapotból, amibe egyre jobban belekerülni látszott.
- Pardon - pattant fel Kriszpin székéből, megigazgatta hajkoronáját, végigsimított ruházatán és egy kis méretű levelet helyezett el az íróasztalon, illetve egy jelképes mugli csokit, ami egy Mikulást ábrázolt. A levélben ez állt:
Kedves Kriszpin!
Már évek óta figyellek, s azt kell mondanom, csodálatosan végzed a munkádat.
Csak meg akartam köszönni neked.
Szeretettel:
A Mikulás
*gyanakvó tekintet*
