▫ ápolgatás

Vessen magára, aki képtelen vigyázni magára. Ez volt apja véleménye, amikor bement Arlenhez a család és körbeülték az ágyát. Mindenki ott akart maradni mellette, de ő csak aludni akart és azt, hogy intézzék el, hogy másnap hazamehessen. Így is elég nagy szenvedés neki a csontforrasztás, nem kell, hogy még idegesítsék is az emberek.
A másnap már jobb. Sebei az éjszaka során majdnem teljesen begyógyultak, a csontja összeforrt, de agyrázkódás miatt nem engedték haza reggel. Emiatt egész nap az ágyában duzzog és csak nagy nehezen enged be bárkit is. A bandatagokkal például összesen öt percet hajlandó tölteni és szerencsére nincs meleg váltás. Van viszont egy volt szőke kicsivel később, aki végre nem a hogyléte felől érdeklődik első körben, hanem olyasmikkel látja el, amire más nem gondolt.
- Esküszöm Ráhel a régi és az új istenekre, egyszer te leszel a feleségem - ámuldozik a laptop és kaja felett. El is mosolyodik, majd a kérdésekre megvonja a vállát.
- Nem lettem rosszul, agyrázkódás miatt tartanak bent, hátha lesz még belőle valami - a vállát vonogatja és prezentálja, hogy már a csuklója is begyógyult, nincs kötésben.

Arcán lassan szélesedik ki a mosoly amikor meglátja a kapucni alól felbukkanó fejecskét. Ebben az időben nem a legjobb ötlet kint várni, hogy elálljon az eső, hisz az lehet, hogy csak néhány óra múlva fog megtörténni. Persze könnyedén varázsolna esernyőt kettejük fölé és akár el is kísérhetné a lányt, de mennyivel egyszerűbb beinvitálni Budanekeresd legjobb üzletébe.
- Várd meg. Itt van hely - biccent a kirakat felé, ahonnan belátni az egész üzletet. Jó hangulatú kis hely ez, zenészek és zeneimádók álma. Nem véletlenül jár ő maga is ide gyakran, ahogy ideje engedi.
- Lemezbolt, ahová zenészek járnak. Nem tudom, mi a jó megnevezése - vigyorodik el. Lenyomja a kilincset és az ajtó nyílódásával ugyanaz a csilingelő hang követi kettejüket be, mint az imént. Előre engedi a lányt, majd a kirakatnál elfoglalt helyéhez sétál.
- Tudsz énekelni? - ráncolja homlokát fel-felpillantva a bagolykövesre, miközben gitárját kihámozza a tokjából.

▫ ápolgatás

Jól érzi magát, mondhatni. Volt már jobban is, hisz nem kellemes élményeken van túl, de nincs olyan baja, ami miatt őszerinte ott kellene tartani egy vegyszerezett kórteremben. Ápolják inkább otthon, azt jobban tűrné.
- Még a húgom se hozott filmet - húzza el a száját. Szemeit már rég levette Ráhelről és a laptopra koncentrál. Rutinos mozdulatokkal kapcsolja be, majd nyitja fel az egyik zacskót, amiben a sós életerő lakozik. Hümmög. Beleszagol és hümmög, majd a szájába nyomja szósz nélkül.
- Iftenyem, ef de jó - szólal meg tele szájjal és lehunyt szemmel. Szerencse, hogy ő nem csaj, akit az ügynökök eltiltanak mindenféle földi jótól. Na, abba garantáltan belehalna.
- Te? Megtanítasz? Há' nemtom. Előbb megnézem, tudsz-e - kétkedve pillant az exszőkére és már megint szóvá akarja tenni, mennyire nincs megelégedve az új stílusával. Jobb szerette kis szösziként.

Nem sok alkalom van, amikor Arlen társaság nélkül marad egy-egy nyilvános helyen. A lemezbolt mindenkit összehoz, legyen az idős vagy fiatal, kislány vagy nagymenő. Mindig ebben a felfogásban élt. Hogy az emberi kapcsolatok fontosak és nem kell egyedül lenni, ha van, akivel szívesen töltené az idejét. És miért ne lehetne ez a személy most épp ez a kis vörös tündér? Nem rejti véka alá ha kedvel valakit. Az első perctől másképp viszonyul hozzá.
- Hárfa? - szökik fel szemöldöke és egy pillanatra megáll a mozdulatban. Gitárját a nyakánál fogva emeli ki a tokból és veszi át baljába. - Biztos? Egy kicsit sem? Játszhatnánk együtt - mosolyogva csinál helyet az ablak előtt kialakított párkányon kettejüknek, de közben nem veszi le szemeit a lányról.
- Ó! Bocs, tök bunkó vagyok. Arlen vagyok és örülök a szerencsének, Bíbor. - Kékjei megcsillannak mialatt elmosolyodik és magához húzza a vöröske kezét. Ahogy illik, csókot nyom kézfejére, aztán finoman maga felé húzza, hogy leültesse a helyükre.

▫ ápolgatás

- Na azt próbálják meg - szemöldökét összevonja és az ajtó felé fordítja fejét. Az az egy szerencséje az ispotálynak, hogy a hírességekkel jobban bánnak. Valószínűleg az itt dolgozók tudják, milyen, ha egy orrát a magasban hordó nekiáll hisztizni, mert kevesebb időt fordítanak rá a kelleténél.
- Ja, mert te csak a plasztikai sebészetre fekszel be - nyújt nyelvet a lányra. Tekintete egyértelmű helyekre siklik, és nem észlel semmiféle változást. Hát, legalább a lufik megmaradtak, ha már a haját átváltoztatta.
- Pedig lehetnél. Akkor felvennélek hivatalos házi ápolónak - vigyorog Ráhelre. Na, most mondja valaki, hogy ez a fiú beteg, vagy éppenséggel betört a feje. Miután kibámulja magát és még egy fintort ereszt meg a hajára, visszafordul a laptophoz és szinte sztrájkolni kezd. Meg se mukkan, csak kattintgat és tömi a fejét.

Örömet szerzett Bíbornak, látszik a lányon és ez Arlenre is jó hatással van. Azt hinné az ember, hogy sztárként annyira fennhordja az orrát, hogy szóba se állna a rajongókkal, vagy ismeretlen emberekkel, és ő szeret zenélni, szeret ebből meggazdagodni, mégsem nem szakad el az emberi kapcsolatoktól.
A kinti időjárás ellenére idebent jó a hangulat. Szokatlanul csendesek az emberek, de beszélgetnek. Arlen lopva rákacsint az egyik őt néző lányra, majd a gitárjával együtt kényelembe helyezi magát és persze a vörös kisasszonyt.
- Na, parancsolgat a hölgy? - vigyorodik el szélesen. Fejét ingatva néz a szemébe, onnan pedig a húrokra. Kell néhány másodperc, míg belekezd a dalba. Nem fogja vissza hangját, néhol úgy beleéli magát, hogy kékjeit is lehunyja. A dal éneklős részeinél Bíbort figyeli, hisz most neki énekel. Csak úgy, mintha koncerten lennének. Mosolyogva énekel, arcvonásai együtt élnek kezeivel. Kit érdekel az eső, ha ilyen dolgokkal lehet foglalkozni?
Perceken át tölti meg a lemezboltot a zene hangja, szépen magára vonva a figyelmet. Nem törődik a többiekkel, csak kettejükkel, s végül lassan halkul el a hangszerrel együtt. Kíváncsian, mosolyogva nézi a bagolykövest miközben térdével akarva-akaratlanul újból hozzáér a lány térdéhez.

▫ ápolgatás

Ráhel ismeri jól, tapasztalta, milyen faksznis tud lenni. Mégis itt ül mellette, ellátja minden jóval azért, hogy jobbá tegye számára a lábadozást. Naná, hogy ezek után Arlen első gondolata, hogy elveszi feleségül. Ezt el tudná viselni az élete hátralevő részében.
- Hmmm - hosszan méricskéli az előlapot, később pedig mutatóujjával meg is böki. Újabb hümmögés követi mindezt, és ahelyett, hogy bármit hozzáfűzne, visszafordul a nasihoz.
- Megegyezhetünk - nevet fel a szöszire. - Azért külön fizetek, ha visszaszőkülsz - itt már komolyabb arcot vág. Feltehetőleg nem mondaná, hogy "ugyan, nem kell a kedvemért", túl önző ahhoz, hogy kihagyja a lehetőséget ha már Ráhel maga ajánlotta fel.
- Köszi ezeket - mosolyogva ereszti végül útjára, nem tartja vissza. Perceken belül egyébként is átveszi az uralmat a gép felett, sorra fogja nézni a filmeket és akkor nem lesz a lányra szükség. Most végigsimít az arcán és utánaint amikor távozik.

//Köszi //

Teljes átéléssel zenél, hisz ez a mindene. A dalok írásával adja ki érzéseit, az előadással adja át a közönségnek. Furcsa, de szilárd kapocs van közte és a rajongók között, akik közül nem is eggyel összehozta már a sors. Van, hogy szorosabb kapcsolatok is kialakulnak és tudja, hogy a zene a kiindulópontja.
Mosolyát Bíbornak küldi, és csak a tapsra fordul a figyelő közönséghez. Nevetve túr hullámos hajába, majd egy intéssel köszöni meg. Persze a rögtönzött koncert a kirakat előtt elhaladók figyelmét is felkelti, így abban az irányban is akad ájuldozó lány, meg lecsúszó kisnadrág.
- Köszönöm - mosolyog a szemben ülőre, akire most összpontosítani szeretne. Figyeli a lány mozdulatait, arcának pirosságát és azt, ahogy az elpakolással szenved. Szó nélkül emeli meg pálcáját, hogy egy intéssel a segítségére legyen, és a kabát tökéletesen beleférjen a táskába.
- Voltak tanáraim. Most is van, muszáj mással gyakorolnom - vonja meg vállát. - Szoktál közönség előtt játszani? És honnan jöttél? A Bagolykőn kívül...

Tetszik Arlennek a lány ártatlansága és visszafogottsága. Szereti zavarba ejteni a Bíborhoz hasonlóakat és van, hogy ezt akaratán kívül teszi. Most persze azzal, hogy térdét direkt a másikéhoz érinti, tekintetét pedig nem kapja el, akarattal cselekszik.
- Egyszer megmutathatnád, hogy megy - veti fel az ötletet, mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog lenne. Azzal nem is törődik közben, hogy ezt más is meghallhatja, például az imént szinte szerelmet valló rajongólányok. Néhány pedig ölnének egy pár Arlennel töltött percért, óráét.
Bíbor kérdésére széles vigyorra húzódnak ajkai. Elgondolkodik néhány másodpercig, hogy erre mit feleljen, majd megrázza a fejét. Nem avatja be, ha nem muszáj. Majd rájön a találkozás után.
- Nem sok ember előtt - nem szép dolog hazudni, de ez olyan könnyedén megy, mint a karikacsapás. Kimondja, majd mosolyogva újra a vöröskére néz.

Rácsel

Néha agyon unja, hogy ugyanaz a séma, de csinálja, mert a zenélés teszi boldoggá. Szerencsére az új számokat gyakorolják főként, hogy a következő turnéra minden flottul menjen. Az pedig külön motiválja, hogy Ráhel mindezt végignézi. Van legalább valaki, aki élvezi is ezt az egészet.
Örül a szünetnek, és már nagyon érzi a végét. Pihenni vágyik, mint ahogy az ispotály után néhány napig tette otthon, az ágyában Kenzie ápolása alatt. Azok voltak csak a szép napok.
- Tökéletességre hajtok - javítja ki, majd átveszi az italt. Jól esik neki a hideg, hangszálainak már kevésbé, ezért leteszi az asztalra, a mobilja mellé.
- Aha, képzeld, megvolt egy csaj. Megihletett - vigyorog visszaemlékezve arra a bódulatos estére, amikor a Balaton parton tartott mágusfesztiválon összekeveredett valami norvég kislánnyal.

My love

Lelépett a világ szeme elől, nem szólt senkinek arról, hogy ő most fog pár ruhát, egy hátizsákot és elmegy fesztiválozni. Egyedül a nagyvilágba, egy neves mágusfaluba Hollandiában.
Ez a második nap. Második napja nevetgél és fújja a füstöt immár ismerős ismeretlenek között, színes buborékok alatt üldögélve. Kivételesen nem kell a színpadon lennie és mivel rengetegen vannak, ezidáig a szokásoshoz képest kevesen rohanták le autogramért.
Süt a nap ezerrel, de nem zavarja. Napszemüvegén keresztül a vakító égboltot figyeli a fűben fekve. Úgy tudja, bal oldalán fekszik egy szép kis szöszi, de már nem biztos benne. Ezidáig körben ültek, még látja, hogy a pipa füstje száll felfelé. Jót nevet ezen. Halkan, de szinte az egész teste beleremeg. Most igazán boldognak érzi magát. És hajjaj, mi lesz még később.

My love

Már nem tudja, min nevet. Csak élvezi a fűben való fetrengést és a furcsa alakű füstfelhőket, melyek alatt fekve is szédeleg. Valahol a közelben új banda kezd játszani, de kora van még ahhoz, hogy igazi bulit csapjanak. Meg is jegyzi magában, hogy ő ezt délután is sokkal jobban csinálná.
Lassacskán megérzi kezén a szomszédasszony vékony ujjait, és nem rest kihasználni a pillanatot. Ujjaikat összefonja, tenyerét a meleg tenyérhez érinti. Nem emlékszik a szőkeség arcára, csak a hajszínére. Semmi másra. Jó ez így, nem érdekel senkit.
Boldogságában lehunyná a szemét, amikor hirtelen árnyékba kerül szinte az egész arca. Hunyorogva tekint fel az érkezőre, alig-alig fogja fel, mit kérdezett. A szomszédasszony kezéből kihúzva sajátját felül, két karjával hátul támasztja meg magát. Így elé tárul az egész kis csapatuk, a felállás pedig változatlan.
- Kaphatni kaphatsz, de miért nem ülsz le inkább közénk? - kérdezi elvigyorodva. Meg sem lepődik a srác buzgóságán. Azon meg főleg nem, miben érkezett. Vet rá egy pillantást, felvonja a szemöldökét és kissé a szöszi felé húzódva helyet ad az idegennek.

Szöszke

- Persze, hogy az vagyok. De meg is kell tartani a szintet - horkant fel, mintha ez magától értetődő lenni. Hisz az is! Nem is érti, Ráhel mit nem értett ezen, annyira egyszerű a képlet.
- A régiek? Megvoltak a turnén, még játszunk is közülük, de tudod... Frissíteni kell, hiába szeretjük a régit - vonja meg a vállát elmosolyodva. Ami azt illeti, ezáltal gondolhat több dologra is. Persze első sorban a zenékre, a karrierjére, aztán minden másra.
- Hm? - pillant rá, majd automatikusan a kamerába néz és pózol a mimikájával, mintha csak címlapfotózáson lenne. El is neveti magát, majd egy gyors mozdulattal megdörzsöli arcát.
- Kipo...mi? Hova? Miről beszélsz? - Arlen ilyen kifejezéseket nem ismer. Felvonja szemöldökét és kukán néz a lányra mielőtt megpaskolná combját. Ezzel jelez Ráhelnek, hogy most azonnal oda kell ülnie és elmagyaráznia, mi az a kifejezés, amit használt.

Riley
valahol egy moziban

Csak-csak sikerül szabadnapokat csinálnia, melyeket fel tud használni arra, hogy barátaival töltse az idejét. Nem sok ez, de azon az egy-két napon elengedi magát úgy igazán.
Van bennük már némi alkohol amikor beülnek a moziba, de a film vetítése előtt Arlennek még eszébe jut, hogy ő bizony megvicceli bátyját - aki kivételesen elhozott a sajátjai közül is pár embert - és az elkészített szerelmi bájitalt rajta fogja tesztelni, méghozzá a gyorsan megvásárolt colába öntve.
Igen ám, de amikor a kis tálcákat összekeveri, sikerül rossz pohárra rányúlnia, így a saját csapdájába esik. Riley mellett foglal helyet, és maguk közé, a karfára helyezi a nachost.
- Versenyezzünk, hogy kinek jut több? - vigyorog a még kissé idegen ismerősre, aki mondhatni, új a csapatban.
A film horror, persze a fiúk dolga megvédeni a nőiket. Arlennek viszont nincs nője, így más dolga nincs, mint élvezni a mozit, inni és enni. A bájitalos colát főként...

Riley
valahol egy moziban

Ha lenne ideje a csajozásra, Riley biztos befutó lenne. A pletykák ellenére nem visz haza minden nap más lányt, sőt. Egy kezén meg tudja számolni, hányat sikerült eddig. Na nem azért, mert nem tudja, hanem mert nem akarja.
Bátyja nála is keményebb, mondjuk nem is csoda, nem szívesen vallja be, hogy nem a hosszú combú, cicis nemet kedveli, ahogy öccse. Ezért szeretne rajta Arlen lazítani a bájital segítségével, ami talán nagy szemétség, és igazán nem kellene megtenni. Mondjuk nem is teszi, amilyen kis béna.
- Gondoltam úriember módjára megosztom veled, de... - vállat von vigyorogva, majd a székben kényelmesen elhelyezkedve magához veszi az egész tálat. - Talán a tiédre kell vigyáznom - zárja le, de kíváncsi, hogy vajon meddig tudják egymást heccelni. Így ha Riley átnyúlna a nachosért, a srác bizony elhúzza előle valami poszterről leolvadt vigyorral.
A film lassan kezdődik, reklám reklám hátán, az egész terem csámcsogástól és ropogástól, valamint szürcsögéstől hangos. Többek között az ifjabbik Loveguard zörgése is hallatszik, fogyasztja a rágcsa mellé a bájitalos kólát is. Az pedig ahogy kell neki, lassan kezd el kibontakozni bensőjében. Megmelengeti szívét, mosolyt csal arcára, fejét pedig a szomszédos hölgy elé fordítja.

Riley
valahol egy moziban

Bájital nélkül is megeshet, hogy Riley elrabolná a szívét ezen formájában. Pont az esete, szép a mosolya, szóval úgymond az az ital csak egy kis rásegítés annak érdekében, hogy kibontakozzanak érzései.
Megáll a rágásban és a félhomályban megcsillanó szemekbe pillant. Abban a pillanatban mintha csak Cupido nyila találná el, felszusszan. Ő, ez a vöröske élete szereleme. Fejében megjelenik a gondolat, hogy nachosból azon nyomban készít neki gyűrűt, és magához láncolja. Ám hamar megáll a gondolkodásban és lefagy, belül csak fel-felcsapó lángokat érez és szemei előtt ezernyi szívecske száll. Alig van köztük távolság, és Arlen hol a lány ajkait, hol a szemeit nézi.
A teremben valószínűleg sokan meghallják azt a nyögést amit hallat, mikor Riley kihúzza elgyengülő ujjai közül a tálat és csók nélkül dől vissza a székébe.
Nem bírja így, túl messze van. Lassan hajol közelebb, testével felé fordul. Kezét a másik combjára helyezi és végigsimít rajta, mintha soha életében nem látott volna ennél szebb dolgot.
- Játszol velem, szerelmem. De nem baj. Ha belehalok is...érted megéri - suttogja a vöröslő tincsekbe, miközben lehunyja szemét és addig préseli magát közelebb, amíg csak a karfa engedi.

Riley
valahol egy moziban

Megeshet, sőt, biztos rendesen ki lesz készülve amikor megtudja, milyen viselkedést sikerült produkálnia a bájital hatására. Az ide-oda flörtölgetés semmi, mindennapos amit a munkája során természetesnek is vesz, ám ez túl megy minden határon. Valódi szerelmesként, odaadóan pillant a mellette ülő, szinte ismeretlen nőre és minden vágya, hogy a legközelebb tudhassa magához.
Letesz a kajáról is, el is felejti azon nyomban, hisz van fontosabb dolog annál. Közeledik Riley-hoz egészen amíg meg nem állítja, akkor azonban elemelkedik szemöldöke és megütközve pislog tovább. Visszatoloncolják a saját helyére, de ő ezt annyira nem szívleli.
- Azt hittem, te is szeretsz - biggyeszti le szomorúan ajkát. A világ legédesebb kiskutyája díjat könnyedén bezsebelné ezzel a tekintetével, ám a lányon valamiért nem hat. Sőt, ami azt illeti inkább kisüti Arlen retináját, aminek nem csak ő, de a közönség további tagjai sem különösebben örülnek.
- Hé, na, ez fáj - nyüszögve fogja meg a másik csuklóját és húzza finoman le a telefonnal együtt. Aztán megint közelebb hajol, de nem próbál belemászni a hajába. Ha már az előbb visszazavarás járt érte, most sem lenne másképp.
- Mondd, hogy te is szeretsz úgy, ahogy én téged. Gyönyörű hercegnőm, a hozzám való királynő, csodás gyerekeink lesznek - a végén felsóhajt, és felemeli a colás poharat. Kortyol belőle, aztán hamar átnyújtja a vöröskének.
- Kérsz, életem értelme? Tiéd lehet az egész.

Riley
valahol egy moziban

- Nem akarok távolságot - rázza meg bongyor fejét. Ha keresné, sem találná józan eszét és ezen nem segít az sem, hogy továbbra is issza a saját bájitalával töltött italt. Magára vethet ezek után, valószínűleg majd ezentúl sokszor meggondolja, megtréfál-e mást ilyen módon. Vagy félrészegen nem visz sötét mozitermekbe többet egyszerre egyforma pohárból.
Hallja a választ, de nem reagál. Azt sem tudja már, mit mondott, hisz gondolatai úgy cikáznak a fejében, mintha megivott volna minimum öt kávét és két energiaitalt. Sosem érzett ehhez foghatót, hevesebben ver a szíve, a nő mosolygása Arlent is mosolyra készteti. Követi a mozdulatait, majd szépen összefűzi ujjaikat amikor arra kerül sor. Egy pillanatig sem ellenzi, sőt mi több, elégedetten vigyorog mögötte kioldalazva a teremből. Nem kérdez, csak megnézi magának hátulról is és a kinti fénynél is alaposan őt.
- Hova megyünk? Nem túl nyilvános ez? Áh nem, igazad van. Ha a szerelem feltör, én sem bírok magammal - sóhajtja elvakultan, mint egy tök részeg. Ahogy belépnek a mosdóba, már csatolná is ki az övét, ám a kérdésre megáll a mozdulatban. Felvont szemöldökkel, megütközve néz Riley szemébe.
- Bájital? Minek az? - két kezét a másik csípőjére csúsztatja és ha hagyja, közelebb húzza magához. Már most szeretné megcsókolni, de előbb még magába issza a látványát. - Ráérünk ismerkedni egész hátralevő életünkben - jobbjával finoman simítja ki a nő arcából a haját. Nem úgy néz ki, mint aki akarna erről beszélni.
- A napokban szerelmi bájitalt és sebgyógyító főzetet készítettem - nyögi végül ki egy vállvonás kíséretében, a választ azonban lényegtelennek gondolja. Na de ha Riley ismerkedni akar, akkor ismerkednek.

Riley

Vészesen közeledik afelé, hogy megcsókolja a karjaiban tartott nőt. Semmit sem vesz észre annak ellenkezéséből és saját idióta viselkedéséből. Alapjáraton a büdös életben nem hordana össze ennyi baromságot, még ha szerelmes, akkor sem. A bájital csúnyán megtette a hatását már az első kortytól kezdve, így nagyon úgy néz ki, valami igazán jót alkotott. Kár, hogy saját magán tapasztalta meg a káros hatásait.
Hirtelen veszíti el jelenlétét, nem hogy azt nem dolgozza fel, hogy leátkozzák, de még azt sem, hogy Riley pálcát fog rá. Annyira ölelgette volna még, aztán ébredéskor majd örülni fog, amiért így történt...
Jó ideig nem tud magáról, teljesen ki van ütve. Lassacskán megérzi maga alatt a fekvőfelületet, valamilyen matrac puhaságát. Kissé fáj a feje, a bájital utóhatása, de nem ez a legnagyobb gondja. Sokkal inkább az, hogy teljesen ki van száradva és amikor kinyitja a szemét, egy vadidegen szobában találja magát. Lendületből ül fel és emeli tekintetét a jelen levő férfira. Semmire sem emlékszik a történtekből, az időt sem tudná megmondani. Moziban volt, aztán képszakadás és itt ül. Szemben egy idegennel. Megnyalja berepedezett ajkát, és megköszörüli torkát.
- Hol a francban vagyok? - kérdezi az elsőt, amire azért elég kíváncsi.

Riley

A környezetváltozás azonnal észhez téríti. Egyáltalán nem szereti, amikor önkívületi állapotában szállítják ide-oda, és nem is gyakran fordul elő ilyen. Annak kimondottan nem örül, hogy szemei kinyitásakor nem ismerős szempárral találkozik a tekintete. Még az is ehet, hogy elrabolták és váltságdíjat követelnek érte. Elvégre lehetne is, sokat fizetnének érte.
- Kösz a kérdésed haver, összezavarodva - vágja rá türelmetlenül. Végignéz a szobán újra, ismerős dolgok után kutat. Semmi. Semmi olyasmi, amiből rájönne, hol van és miért, vagy kinél. Aztán kérdésére megkapja a választ, amire hosszú pillanatokig csak mered a férfira. Riley tegnap még nő volt. Erre tisztán emlékszik. Arra nem, hogy rá is nyomult.
- Azt az infót nem kaptam meg, hogy váltogatod az arcod. Ne sértődj meg, de a hosszú haj jobban áll - egyelőre természetesen kezeli a helyzetet és némileg megkönnyebbül. Hisz neki. Masszírozni kezdi homlokát és orrnyergét, mély lélegzeteket vesz.
- Hogy kerültem ide? És miért nem emlékszek semmire? - teszi fel a legfontosabb kérdéseket, amelyekre most nagyon kíváncsi. Arra tisztán emlékszik, hogy a mozi előtt nem ittak sokat, a feje sem attól fáj. Az is megvan, hogy vitt a bátyjának bájitalos colát, és magának rágcsát. Azt meg már nem tudná megmondani, milyen filmet néztek és abban meddig jutottak.

Riley

Rákérdez arra, amit leginkább tudni szeretne. Aztán ahogy megkapja a választ, már elgondolkodik rajta, hogy ezt vajon tényleg tudni akarta-e. Nem. Határozottan nem akart arról hallani, hogy a saját szívatásába nyúlt bele. Erre még emlékszik, arra már nem, hogy a pohár rossz helyre került és a bájital rajta fejtette ki a hatását. Felnyög, majd élesen szívja be a levegőt.
- **va élet, megszívtam - nem tud magán nevetni egy ilyen esetben. Ezért fészkelődve próbálja összerakni a kockákat és igyekszik felidézni emlékeket - hiába. Már rákérdezne a folytatásra, szólásra is nyitja a száját, ám a férfi megelőzi. Arlen pedig csak néz rá kifejezéstelen arccal. Egy rövid idő után ajkait összepréseli és fejfájása ellenére kínosan elneveti magát.
- Bocs érte, biztos egy csődtömeg voltam. Francba - megrázza a fejét miközben beszél. Induláshoz készülve áll fel, nem akarja tovább zavarni a másikat és rabolni az idejét. Úgy néz ki, a távozó vadállat is megunta a társaságát már.
- Nem akarlak feltartani, de...megköszönném - bólint a koffeinre és követi a másikat. Ebben az alakjában nem pont az, akire rányomulna. Túlságosan hetero ehhez.
A lakás berendezését nézi miközben a konyhába mennek, így a kérdés váratlanul éri. Felszalad a szemöldöke, hátrahőköl egy pillanatra. Még nincs eléggé ébren.
- Mit hogy szeretek? - sűrűn pislog, talán még a száját is eltátja. - Jaa azt öhm...két cukorral, kevés tejjel, lehetőleg hidegen. De ha ez nagy igény, jó lesz simán feketén - mindegy neki, csak életerőt kapjon.
- Sajnálom tényleg, hogy így kellett megismerned. És köszönöm. Gondolom más visszaélt volna a helyzettel.

Riley

Még az kéne, hogy az újságok címlapján szerepeljen, de tényleg. Belegondol és elborzad, milyen híre lenne innentől kezdve. Azt legalább leszűrte, hogy mostantól sokkal óvatosabb lesz a bájitalokkal és esze ágában sem lesz ittasan szórakozni velük.
- Felkészülés? - néz egy pillanatra értetlenül a másikra, majd megrázza a fejét. Tényleg nem akar zavarni, valószínűleg a kávé befejeztével távozik is és a sarokba fordulva elgondolkodik tettein.
A hirtelen érkező kérdésre sokkosan válaszol mindenfajta gondolkodást elkerülve. Néhány másodperc csupán, míg leesik neki, hogy a kérdés a kávézási szokásaira irányult. Simán elhinne most bármit Rileynak arról, mit csináltak korábban.
Próbál egyre jobban magához térni, nem tud arra figyelni, amit a másik csinál. Halántékát masszírozza a konyhapultnak dőlve - remélhetőleg nem állva el az utat - és a szemét is behunyja. Mozdulatában csak akkor áll meg, amikor a férfi közli, mit akart öt perc után csinálni. Megsemmisült pillantás, el is fehéredik. Hát ezt jobb lett volna, ha meg sem tudja.
- K*** élet, hogy elásom magam. Józanul ilyet nem csinálnék - védekezően emeli maga elé kezeit és a fejét is megrázza hozzá. Aztán inkább a kávé felé fordul csendben és elkészíti magának ahogy szereti. Rendesen úgy érzi, hogy pillanatokon belül el fog süllyedni és ezt a másik is érezheti. Ennyit a popsztárok fényes és tiszta életéről.
- Ahh isteni, a nap fénypontja. Hálám üldözzön - mormolja a kávéja felett az első nagy korty után.

Riley

Nincs most kedve vitába szállni azzal, akit szinte nem is ismer. Ezért csak megforgatja a szemét és ennyivel letudja a dolgot. Mert Arlen igenis elég keménye dolgozik, csak mindenki azt hiszi, sztárnak lenni tök nagy buli. Persze. Élvezi és szeret, de szinte alig van szabadnapja, vagy ha van, akkor be kell mennie az egyetemre, vagy tanulnia kell.
- Áh, az tök menő - egy pillanatra felszalad a szemöldöke meglepetésében. Semmi problémája nincs ezzel, sőt. - Azért remélem nem hozol minden jött-mentet haza bebájitalozva - jegyzi meg mellé. Különösebb oka nincs rá, hogy féljen tőle, legalábbis nem érzi, hogy lenne valami gond, ezért akadékoskodás nélkül szagol bele az üvegcsébe és önti azt a kávéjába. Lecsúszik azzal, aztán volt bájital, nincs bájital hatás.
Kávéját kortyolgatva figyeli, amint furcsa szendvics készül. Végig minden mozzanatot követ egészen míg meg nem sül a szendvics. Alapból nem éhes, de kíváncsi, mi ez a cucc.
- Kérek, elég jól néz ki - bólint rá a dologra és ha kap tányért, ha nem, maga elé húz egyet, amelyet ketté tépve kóstol meg. Hümmög, gondolkodik. Újabb harapás. Bólogat.
- Ez egész jó, igen - majd belekortyol a kávéjába is. Érzi, hogy egyre jobban van. Valószínűleg amint jól lakik ezzel az édes reggelivel, már olyan állapotba kerül, hogy elinduljon és ne zavarja tovább a férfit.

Riley
Viselet

Nem kerülhette el a figyelmét a Bogolyfalván megrendezésre kerülő farsang, sokan beszéltek körülötte erről és rávették, hogy tartson a haverokkal. Csak hírből ismeri ezt az eseményt, a muglik bulija ez, nem az aranyvérűeké. Ennek ellenére kíváncsian készült rá. Na nem vitte túlzásba, az egyszer biztos.
Fekete kabátja alatt villog a piros pulcsi. Ez az ő szuperhős jelmeze, nem hajlandó teljes jelmezbe bújni, ahogy sokan mások teszik. Arlen csak szemléli őket, egy-egy kreatívabbat meg is dicsér. Neki azonban még így is van rajongótábora, figyelnek rá a minimális megerőltetés ellenére.
Folyton van körülötte valaki, általában többen is. Autogramot oszt és mosolyog a kamerába, egy idő után aztán megunja. A néha feltámadó széltől kócos haját hátratúrva szakad le a haverjaitól és indul útnak, hogy körbenézzen, mik vannak még itt. Útközben az egyik sátorból szerez magának egy tányér süteményt, így a pofiját hörcsögösre tömve, elégedetten figyeli az útjába eső artistákat, meg a különböző bódékat.

Riley
Viselet

Körbejár, szemügyre veszi a kreativitás kisebb és nagyobb műveit. Kicsit sajnálja, hogy a Roxfort környékén nem voltak ehhez hasonló programok, akkoriban több ideje volt rá és az érdeklődése is nagyobb volt. Egyelőre nem találja meg a neki való pontot a rendezvényen, csak a kaják kötik le egy kis időre.
Érkeznek hozzá a rajongók, kérik a fotókat és az egyikük még a ketchupot is megpróbálja letörölni az arcáról. Ekkor elégszik meg a műsorral, kezdi bánni, hogy nem öltött valami egész testet és arcot fedő jelmezt, amiben felszívódhatna. Kezeit feltartva lépked hátra, de mivel hátul nincs szeme és a törölgetős lány is csak lekonyuló szájal néz utána, nem veszi észre a háta mögött zajló eseményt, vagyis a fotózkodást. Első körben a pultnak sétál neki, ahonnan lever pár édességes tálat, majd ahogy fordul, a vörös nőnek ütközik neki. Saját magából csinál hülyét amint majdnem orra bukik a rövid találkának köszönhetően, de mielőtt földet érne, megkapaszkodik a bódé szélén.
- A franc essen belé, elnézést. Nem figyeltem - kezd szabadkozásba az árus meg a nő felé fordulva.

Riley
Viselet

Kicsit már bánja, hogy hagyta erre rávenni magát. Vagy éppenséggel volt olyan hülye, hogy jelmez nélkül érkezett. Így visszagondolva sokkal jobban járt volna, valószínűleg kevesebb képen szerepelne és nem mondaná el minden lány, hogy Arlen Loveguard mentette meg az életét, ő volt a szuperhőse.
Most épp magát a szuperhősök legszuperebbikét is meg kellene menteni, nagyon úgy viselkedik, mint egy bepánikolt póniló, aki átgázol mindenen én mindenkin azért, hogy menekülhessen a fogságból. Persze egyszerűbb lett volna egyszerűen elhoppanálni és keríteni valami jelmezt, de nem, ő inkább hátrasétált, egyenesen bele egy fotósorozatba.
Amint felocsúdik és vet egy pillantást a nőre, az olyan komolysággal jelenti ki, hogy késett, mintha valóban találkozójuk lett volna. Arlen egy pillanatig habozik, les rá, majd a nevetgélő lányokra néz. Ide-oda kapkodja a fejét, de mindez lezajlik olyan gyorsan, hogy a gondolatmenetet nehéz lenne követni.
- Tudom, bocs, feltartottak - vonja fel a vállait, majd belemegy a játékba. A következő pillanatban már finoman, semmiképp sem tolakodóan jobbját a nő derekára csúsztatja és arcon puszilja. - Köszi - súgja a fülébe.
- Elnézést, elrabolnám a hölgyet - azzal kézen fogja őt és kihúzza az árusok közül, odébb vezeti a fák és bokrok védelmébe. Szüksége van pár percre, hogy átgondolja, ezek után mit akar tenni.

Riley

Hagyja magát megmenteni - talán ez a legtalálóbb kifejezés arra, ami történik. Csakhogy a nő nem akar különösebben a bokrok mögé rejtőzni, amit Arlen nem is ért. Mármint tényleg nem, hát nem a legjobb búvóhely? Mit foglalkozik ő holmi csajos cipőkkel, sárba ragadós magassarkúval.
Felvont szemöldökkel néz rá, meg kifelé, hogy figyelik-e. Nem lát azonban mást, mint kutató szemeket, és a pálcát, amit rászegeznek. Kidülled a szeme, maga elé tartja a kezeit és sorra veszi, mit is kellene mondani, hisz annyi ideje már nincs, hogy kézbe kapja a saját pálcáját és védekező bűbájt mondjon.
- Hohohooo, lassan a testtel - sűrűn pislog a vörösre, akit amúgy ismer a filmekből, de mivel nem nagy szuperhősrajongó, ezért nem tudná megmondani, hogy hívják.
- Mi a nyavalyát művelsz? - sűrű pislogások közepette eszmél fel arra, hogy ruhája valami egészen mássá, egy igazi jelmezzé alakul. Az arcáról lerí, hogy nem fűlik ehhez a foga és meggondolja, hogy inkább a rajongók elé vesse magát...
Ott áll tehát Amerika kapitányként, lassacskán szőke hajjal és olyan gyilkos pillantással néz a nőre, ami már majdnem felér egy főbenjáróval.
- Ugye nem várod, hogy ezt megköszönjem? - morran fel.

Riley

Teljesen elment a kedve az egésztől. Már a rajongók levakarhatatlansága is betette a kaput, de most ebben az új hacukában aztán tényleg úgy érzi, ez élete legrosszabb napja. Szóval ennek tükrében nem lehet tőle várni semmit. Azt főleg nem, hogy felismerje a megmentőjét - bár elég nehéz ezt mondani a hölgyeményre amikor épp lealázza a srácot.
A telefont szinte meg sem látja, abban a pillanatban, ahogy észreveszi, mire készül, mosoly helyett feltartja kezét és a leghosszabb ujját mutatja a kamerába. Nem szereti, amikor a legelőnytelenebb képek megmaradnak róla az utókor számára, és ez ezek közé tartozik.
Duzzogó kisgyerekként préseli össze ajkait és fejét elfordítja amikor a másik távozni készül. Nem fogja vissza, egy pillanatig sem akar tovább a közelében lenni. Hátha valami még szexisebb jelmezt is ki tud találni... Ezért és az egészért együttvéve Arlen már nem hajlandó visszafordulni és kimászni a bokor mögül, egyszerűen csak elhoppanál onnan. A többiek pedig kapnak egy üzenetet a távozásáról.