TalálkozáskorImádom a nyüzsgést. Az embereket az utcán, a hangos szavakat, a kiabálást, a rohanást, az alkudozást. Főleg, ha ez mind egy helyen van. Ó igen, itt lehet a legkönnyebben láthatatlanná válni, nyugodtan végezni a munkát. A munkát, ami által én gazdagabb leszek, míg mások szegényebbek. Őszintén, van ennél jobb? Aligha. Hisz amit csinálok, az művészet. Nem olyan, mint egy festő képe, amibe mindenki mást magyaráz bele. Nem olyan, mint amit egy ritmusérzék teljes hiányában szenvedő dobos zenének nevez. Nem, ez az utca művészete, aminek ára van, ha nem vagy profi. Ára, amit neked kell megfizetned.
Mindösszesen egyszer buktam le. Ennek az árát pedig évekkel később többszörösen fizettem meg. Azóta nem hibázok. Egyszerűen nem hibázhatok.
Megvártam, míg fizet. Középkorú, elfoglaltnak tűnő nő. Könnyű. A visszajárót zsebbe csúsztatja. Még könnyebb. Én mélyen a szemébe néztem, ahogy ő is az enyémbe. Jó. Csupán egy pillanat az egész. Mellé értem, kicsit meglöktem és abban a pillanatban ő szegényebb lett.
- Sajnálom, elnézést. - szabadkoztam, majd elfordultam és gyors léptekkel haladtam tovább. Kapucnimat a fejembe húztam, majd ahogy pár pillanat múlva lehullott, egy teljesen más arc nézett farkkasszemet a tömeggel.
Nem hibázhatok.
Az egész alig egy perc leforgása alatt történt. Arcomra már elégedett mosoly kúszott. Majd le is olvadt egyből. Komoran bámultam a srácra, utálom, ha megzavarnak.
- Mit akarsz? - A szavak a maguk száraz mivoltukban hagyták el a szám. Csak a szemöldököm húztam fel, majd ahogy a láncom felé nyúlt, odébb löktem a kezét. Kezdett nagyon idegesíteni. Viszont érezni véltem magamon az emberek tekintetét. Hát ez remek.
- Ne! - Majdhogynem sikítottam. Komolyan, az én fülemet sértette. Az arcomon is ijedtség tükröződött. Jó színész vagyok.
- El akarta lopni! - kiáltottam a tömegbe, majd ahogy a tekintetek a fiúra vándoroltak, én elmosolyodtam. Egyenesen őrá. Egy kacsintást még megejtettem a segítségéért cserébe, majd megfordultam, hogy újra a tömegbe vesszek.
* suttogja a lányka fülébe *