Caat *.*Összeráncolva homlokát feküdt a földön, és azt se tudta, hogy melyik végtagját hogy hívják. Vagy hogy őt magát hogy hívják egyláltalán, sőt, ha azt nézzük, annyira nagyon máshol járt, hogy a nemét sem tudta volna meghatározni. Több lehetséges eset is van, hogy hány, azt így pontosan nem lehetne megmondani. Először is, hogy egy halott feltámadt, a fej nélküli lovas, vagy Edward Cullen, vagy R, és akkor most ő is halottá teszi, mert betette ide a lábát, pont most, pont így este, amikor a mindenféle lényeklen lenne mondjuk a talélkozója, de nem tudnának találkozni egy élő jelenlétében. Így a legegyszerűbb megoldás, ha elintézik, hogy ne legyen élő és új taggal bővül a család, vagy a banda, falka, ki tudja milyük van a lelketlen testeknek. Következő, hogy valami olyat hallott vagy látott, amit már rég elfelejtett, de attól még nem szabadott volna, és ezért most bűnhődik.
Egy sorozatgyilkos, aki most itt rejtőzik, és nincs mit ennie. Bár Kami nem hitte, hogy bárki is találna valami ennivalót rajta, elvégre 43 kilósan nem mondhatni, hogy valami nagyon sok hús lenne rajta. De egy éhes ember, meg aki keres talál alapon.. Lehet, hogy majd pacallevest főz, meg csontvelőlevest, meg ki tudja még. A haját meg majd eladja a mugli világban, és gazdag lesz. Még, hogy kopasz halott legyen, na hát azt már nem. Sokat tett a hajáért, hogy ilyen legyen, és lehet, hogy egy nagy kolonc az egész, amire egy egész tubus sampon kell, mindíg beleakad mindenbe, és még sorolhatnánk, de akkor sem.
Vagy a gondozó. Ha már van temetőgondozó, bár nem igazán tudta, mit kell egy temetőt babusgatni. Mindenki vigyázzon a saját sírjára, vagy ne haljon meg. Ennyi az egész. Nem kell itt sorra kidőlni mindenkinek. Zihálva vette a levegőt, melkasa szaporán járt fel-alá, és így jobban belegondolva, még a gyomrában is liftezett valami, ami remélte, semmilyen úton-módon nem fog kikerülni onnan. Egy jó ideig legalábbis. Ahogy mindezeket végiggondolta, rájött, hogy neki már úgyis telljesen mindegy, szóval akár meg is nyugodhat. Kezdte meghallani a másik hangját, ahogy az valami zombikat emleget, meg evést, meg valami hercegeket. Vannak itt hercegek? Mármint olyan igaziak?
- Nem akarok sehogy sem meghalni, sem először, sem mégegyszer.- nyöszörögte kissé reményvesztetten. Hát ez bizony nem fogja meggyőzni az éhes akármiket, ide önbizalom kell, meg kell ijeszteni. Ha egyáltalán meg lehet ijeszteni. Amikor meghallotta, hogy nem elég zombis, kishíján nevetésben tört ki annak ellenére, hogy ez a helyzet egyáltalán nem nevetni való. A visszafojtott fuldoklástól nem volt elég lélekjelenléte a megszólalásra, ám mikor a lány megemlítette, hogy prefektus.. Nos, bennsőjét egyszerre öntötte el a nyugalom és boldogság, illetve mindkettőnek a szöges ellentéte. Mostmár egészen biztos, hogy amint visszaér csomagolhat haza. És ezen az sem segít, hogy elméletileg elhagyta a jelvényét.
- Kétlem, hogy bármit is láttam volna, feltéve, ha nem vertem bele a valamim.- mormolta, ahogy eltakarta szemét a hirtelen jött fénytől. Lehet, hogy nem volt nagy, de máris sokkal több annál, amit egy telljesen kitágult pupilla el tud viselni. Aprót sóhajtott, majd egyidőben azzal, hogy a másik megemlítette, eszébe jutott, hogy talán neki is illendő lenni ismertetni, hogy micsoda kicsoda. Na nem mintha eddig lett volna rá alkalma.
- Én Farkas Kamilla vagyok, elsős Navinés, nagyon örvendek, kérlek ne rugass ki annyira feltűnően.- hadarta el egy szuszra, ahogy feltápászkodott.
