Lala nem gondolta volna, hogy eljut a bálra. Habár Lotte és Kafi is itt voltak -másodmagukkal - ő valahogy képtelen volt elhinni, hogy akárki arról álmodna, hogy pont vele menjen el a bálba. Hiszen benne nincsen semmi. Ugyanolyan mint a többi, egy gyártmány, melyből több milliót szórtak a földre. De ő elfogadta ezt. Már azt is eltervezte, hogy mit fog csinálni majd, míg a többiek odalent táncolnak. A lehető legtávolabbi pontra menekült volna, ahol csak egyedül maradt volna, és talán rajzolt volna valamit. Valamit, ami sötét lenne, ijesztő és gyönyörű. Valamit, ami tükrözné azt, ami benne tombolt volna.
És most mégis itt áll a nagyterem ajtajában. Fején koszorú nyugszik, testét lágy selyem öleli, haja ezüstpalástként követi őt amerre csak lép. Teljes harci díszben volt, akárcsak azokon a régi estéken, melyeken még gyermekkorában vett részt. Azokon a fényűző, aranyvérűeknek tartott puccos eseményeken, melyekről ha tehette, mindig ellógott, hogy aztán csatlakozhasson a konyhában pókerező szobalányokhoz. De most nem akart elmenekülni, mert azokkal ellentétben, itt volt értelme a maradásnak. Vártak rá.
A lány napja nem kezdődött valami fényesen. Késői kelése miatt, lekéste a reggelit, és az apró vadállata is eltűnt néhány órára, hogy szétszórt gazdájának még nagyobb fejetlenséget okozzon ezzel. A feltúrt szoba, és széthányt ruhák felett az idő pilleszárnyon repült gyors léptekkel, és mire a kisasszony megtalálta és marka börtönébe zárta a kis állatkát, már igazán későre járt. A ruha pedig még mindig nem volt meg. Kafi már két napja zaklatta Lanettát azzal, hogy a ruha, a ruha és lám mégis a ruha maradt utoljára.
Nem volt biztos benne, hogy ez a tökéletes ruha, gyönyörű volt, ám túl keveset látott ahhoz, hogy kinyilvánítsa tökéletes darabnak. Azonban elég szépen simult testéhez ahol kellett, máshol gyermeki könnyedséggel keltek életre az apró hullámok és redőzések. A koszorú is csak hirtelen ötlet szüleménye volt, ám a tükörben összeillet a két darab. Csak remélni tudta, hogy a fiú is hasonló véleménnyel lesz róla. És elnézi, hogy szemceruzán, korrektoron és szempillaspirálon kívül nincs rajta semmi.
Ahogy előretört a tömegben, próbálta megkeresni fejével a fiút. Biztos volt benne, hogy itt van már, nem tűnt annak a késős fajtának. Lábujjhegyre állva nézett körbe a teremben, a fejek és alakok nem könnyítették meg tájékozódását.
És ekkor, végre kirajzolódott a keresett személy. A lány halványan elmosolyodott, és megindult a fiú felé abban a reményben, hogy a másik is kiszúrja majd őt előbb vagy utóbb.
Megállva előtte mosolya kicsit szélesedett és kedvesen intett a másik felé köszönésképpen
-
Szia!
xd
