Cel

Egészen botrányos fordulatokat kezdett venni ez az egész dedikálásos izé, gyakran már azon voltam, hogy most megyek és leülök a sarokba, hogy sírjak pár percig, vagy nevessek vagy talán mindkettő egyszerre. Ott szakadt el a cérna, hogy a csaj a hátsójára kért aláírást, itt be kellett iktassak két perc szünetet, melynek folyamán az asztalra borulva sírtam a röhögéstől, hogy ne lássák a fejemet.
Mikor kijelentette Marty, hogy végre lehet menni, a levegőbe bokszolva ugrottam fel, majd rohantam volna az öltöző felé, de előtte megbeszéltem a leányzóval, hogy itt várjon meg, el ne tűnjön nekem, mert akkor biza leharapom a fejét.
Átöltöztem, arcot mostam, higiéniai dolgok sora, mint fogmosás, belőttem a hajamat, aztán az utolsó tíz percbe esetleg egy kicsit pakolni is segítettem. De csak egy kicsit...
Amint végeztünk, közöltem, hogy rám ne várjanak, mert későn jövök, azzal kislisszoltam az ajtón és végigmértem Celt.
- Yeah, I think the night is the best definition. I dunno. Where do you want to go, sweetheart? - kérdeztem széles vigyorral, miután a pillantásom megállapodott az arcán és a karjaimat összefontam a mellkasomon. Amint mellém szegődött a kisasszony, a karom nyújtottam neki, majd kifelé vezettem, mielőtt még Benedict képes és utánunk jön lesifotósnak. Pf.
Idekint egy "kicsit" sokkal hidegebb volt, mint odabent, szóval a pillantásom azonnal a leányzóra tévedt, érdeklődő pillantással.
- Are you not cold, aren't you? - néztem rá kissé aggódó pillantással, készen arra, hogy ha esetleg kell, felajánlom neki a kabátomat.
Még lézengett erre pár lány a koncertről, de nagyon tudtam remélni, hogy nem jön ide egyik sem, mert már kezd elegem lenni belőlük.

Meaning
- Igen, azt hiszem, hogy az éjszaka a legjobb kifejezés rá. Nem t'om. Merre akarsz menni, édes?
- Nem fázol, ugye?

Cel

Mihelyst végeztem a készülődéssel, siettem is a mexikói hercegkisasszonyhoz, mert azért nem jellemző rám, hogy megvárakoztatom az embereket, főleg nem, ha olyanról van szó, akit esetleg valamilyen formában kedvelek. Látszott rajta, hogy sikerült nagyjából összepakolnia az outfitjét, az a kis víz meg nem igazán zavart engem. Szóval a karom nyújtottam neki, ami kicsit még neki is fura volt, de miért ne? Nem zavartatom én magam, ha nemet mond, maximum majd elviccelem a dolgot, túldramatizálom, vagy ilyesmi. Megszólalt, hogy esetleg egy pub, vagy egy intézmény... Erre muszáj volt elnevetnem magamat és rápillantottam széles vigyorral az arcomon.
- I always knew, that you have a really special style, but now you've surprised me. - nevettem fel halkan, aztán csak vállat vontam. Nem igazán érdekelt, hová megyünk, már a társasága is, amúgy meg a hivatal viccesen hangzott. Már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy a security kutyákkal üldöz minket, mi meg nevetve rohanunk előlük, hogy aztán a fejem egy rendőrautó motorháztetejébe legyen vágva úgy izomból. Vicces lett volna. - You know, i was arrested only once and i never was in jail, it sounds kinda fun!
Mivel idekint nem volt túl meleg, még benthez képest sem,- pláne nem, ha azt nézzük, hogy ő Mexikóból jött, ami meg nem arról híres, hogy annyira hideg lenne -, megkérdeztem nem fázik-e, ő meg közölte, hogy hát majd sétál, hogy... hoppá!
- Hotter, really Cel? Really? Aren't you hot enough? Do you want to drive me crazy? Seriously, Cel? I'm pretty insane, i don't need to be more stupid! - nevettem elvéve a kezem, majd a vállára terítettem a dzsekimet. Még a végén megfázik nekem és meg kell tanulnom húslevest főzni. Az nagyon furi lenne...
Erre a csajszi képes volt lelkendezve odarontani a játszótérhez, nagyon boldognak tűnt tőle, szóval mentem utána, nem fogom itt hagyni egyedül. Nem beszél magyarul, mégis mihez kezdene, ha elkeveredne? A magyarok angoltudása 30 év felett elkeserítő tud lenni.
Egészen aranyos volt, ahogy ott csücsült a hintáján, felajánlva, hogy hintázzak vele, vagy üljek vele egy hintába. Kétkedőn vizsgáltam meg a hinta anyagát, aztán megráztam a fejem és leültem a mellette lévőbe.
- I'm too fat, if we sat in the same, i think it would break. - vigyorodtam el, majd a lábam felhúzva kezdtem kicsit hintázni. Pár percre beköszöntött a csend, nem volt kínos, semmi tücsökciripelés, vagy ilyesmi, egész egyszerűen az a némaság, mikor túl jó a hangulat ahhoz, hogy szavakkal rontsd el... Aztán végül mégis megtettem, mert azért túl kíváncsi típus vagyok én a hallgatáshoz.
- And what about school? Where are you going to learn, babygirl? - biccentettem felé érdeklődve, majd megigazítottam a kalapomat, kicsit jobban a fejembe nyomva, el ne repüljön nekem. Nincs kedvem fél Budapesten átkergetni egy tökfödőt.

Meaning
- Mindig is tudtam, hogy különleges stílusod van, de most megleptél engem.
- Tudod, csak egyszer voltam letartóztatva, börtönben pedig még nem voltam, igazából viccesen hangzik.
- Dögösebb, Cel? Komolyan? Nem vagy már elég dögös így is? Meg akarsz őrjíteni? Komolyan, Cel? Elég elmebeteg vagyok így is, nem kell, hogy még jobban meghülyüljek.
- Túl kövér vagyok, ha egy hintában ülnénk, asszem összetörne.
- És mi van a sulival? Hol fogsz tanulni, kicsilány?
 

I believe I can fly! Egész addig ez a gondolat kavargott körbe a fejemben, ameddig arccal előre meg nem kóstoltam a földet. Ez a repülés nem tartott sokáig... Azonban a pozitív életszemléletemnek nem szeghette kedvét semmiféle rossz minőségű és ízesítésű talaj sem, egyszerűen nem hagytam, hogy elkámpicsorodjak. Széles vigyorral az arcomon próbáltam meg felnyomni magamat és körbepillantottam, valami olyasmi tartásban, amit még egy remek kiállású fóka is megirigyelne tőlem. What the hell? Mit keresek itt? Attól tartok a hely elsőre nem tűnt ismerősnek, mindenfelé csak vonatokat láttam, illetve valami harcsa kinézetű aszott mazsolát, aki egy kupac ruhán trónolt.
Hogy tisztázzam magamban a sztorit, nagy nehezen ülő helyzetbe imbolyogtam magamat és a távolba meredve idéztem fel az eddigi eseményeket.
Volt az a buli Pesten... Ahol nagyon jól éreztük magunkat a bandával, egész addig, míg a menedzser úgy nem döntött, hogy oszolj van. Aztán... felpakolta Bent valami mugli repülő masinára - rest in peace, Ben - engem meg erre az izére. Az út nagy részét fejjel előre a vécékagyló fölött töltöttem, hogy aztán az egész fejemet a mosdóba dugjam. Megvan miért vizes a hajam. Aztán... most itt vagyok. Akkor ez az udvarpálya? Vagy... mi az... pályaudvar! Elégedetten bólogattam magamnak, majd úgy döntöttem, hogy felkelek, mert kezd nagyon alacsony lenni nekem a tengerszint feletti magasság, szinte álmosítóan. Ere hatalmas földrengés következett be, én pedig ismét majdnem a földön kötöttem ki. Körbenézve próbáltam visszatalálni a kastélyba, mikor egy hang a fejemben megszólalt.
- Budapestre induló járatunk a hármas számú szerelvény. - duruzsolta a női hang, kissé hangosabban a kelleténél, mire a kalapomat a fejemre fogva nyomtam előre a fejem és bámultam sandán a távolba.
- De én nem akarok Pestre menni. Melyik megy Bogolyfalvára? Vagy a kastélyba? Erre válaszolj... nekem banya, ha annyira okos vagy! - fortyogtam, de a vén szipirtyó csak nem akart nekem egy értelmes választ adni... - Bezzeg most hallgatsz!
Azzal tovább indultam, hogy kiderítsem merre is vagyok... azaz indultam volna, ha egy oszlop nem ugrik be elém. Az orromhoz kaptam a kezem és méltatlankodva bámultam a mozgó kő-monstrumra.
- Ha olyan kemény legény vagy, küzdj meg velem! Ne ugrálj, te gyáva alak! - emeltem az öklöm, de a mitugrász nem akart megállni. Hogy jussak így tovább?

Farkas Kamilla
kinézet

Igen, azt hiszem, hogy pont ez hiányzott az uncsi, elcsépelt hétköznapjaimból. Egy buli a pokolban... olyan ez, mint a weather-forecast, vagy bejön, vagy nem, de ha ilyen a pokol, legalább előre tudom, hogy milyen lesz az apartmanom, ha egyszer bedobom a törölközőt.  
Nos, igazából nem terveztem egyedül elmenni a bulira... az olyan elcsépelt lett volna, szerettem a partikat, de a sulis bálokon szinte már-már követelmény, hogy párban menj, ha nem akarod a fejedet viszontlátni az Edictumban, vagy valahol másban, legalábbis nekem ez így jött le. Sosem szerettem az efféle dolgokat.
A Navinés csajjal már korábban is összefutottam párszor, aztán azt hiszem, hogy egyik nap, kissé jobb volt a kedvem a kelleténél, szóval igen, elhívtam a Halloween bulira, mert miért ne? A meglepetés itt már inkább az volt, hogy Kamilla bele is ment a dologba.
Konkrét megegyezést az ügyben nem kötöttünk, hogy ki hogy fog kinézni, csak annyit, hogy valami pokoli öltözék kell, szóval én nem is igazán spiláztam túl, megfelelt egy kis koponya arcmaszkírozás. Nem öt perc volt, de előbb-utóbb csak sikerült befejeznem, miután felvettem az öltönyömet. Ez az előnye, ha az embernek csaj tesója van. Kösz grace. Nyakkendőt nem kötöttem, az azért már túlzás lett volna, ráadásul így is majdnem elkéstem.
Futólépésben siettem a Nagyterem elé, ahol nagyot nyelve pillantottam körbe, hogy most hogy is tovább. A csajszit vagy nem sikerült elsőre felfedeznem, vagy még nem volt a helyszínen, ez nyitott kérdés maradt, de én ott várakoztam, a falnak dőlve, azon gondolkozva, mennyire jól esne  most egy cigi. De a büntető-munkához nem volt kedvem, szóval a dobozt egykedvűen zsebre vágtam és megigazítottam a hajamat ismét körbepillantva.

Farkas Kamilla
kinézet

Szóval vagy annyira béna voltam, hogy nem ismertem meg, vagy egyszerűen csak nem volt itt, de azt hiszem, hogy a válasz a kérdésemre az utóbbi volt. Körülbelül öt percet dekkotlam a folyosón, tettetve a halottat, vagy valami ilyesmi, szóval többnyire csak bámultam magam elé dúdolva, vagy becsuktam a szememet és vártam, mivel tök muris volt elképzelni, hogy is nézek ki kívülről. Aztán egy ismételt körbepillantás során sikerült felfedeznem a folyosón közeledő halottat és egy pillanatra elgondolkoztam. Fiatalon kell meghalnom, ameddig még van stílusom. A szellemem hogy nézne már ki egy járókerettel? Még gitárt se tudna fogni! Feltéve, ha a járókeret nem egy gitár... vagy nincs rá rögzítve... Oké, Dorian, nyugi.
Aztán a halott leányzó felém indult, mire felszaladt az éppen nem létező szemöldököm. Ez lenne Kamilla? Mint a hangjából beazonosítottam: pontosan ő volt.
- Wow... szia!... Halál jól nézel ki, ha nem veszed sértésnek - vigyorodtam el szélesen,miután végigmértem. Megkérdezte sokáig vártam-e, mire csak megráztam a fejemet és röviden a hajamba túrtam. Fekete... olyan fura.
- Nem, nem mondhatni. Körülbelül öt percet, majdnem elkéstem, elnéztem az időt - nevettem fel kicsit, majd a faltól ellökve magam a karom nyújtottam neki, elvégre, legjobb tudomásom szerint nem a folyosóra hívtam meg, hanem a bálra, legalábbis valami ilyesmi történt. Asszem.
- Szabad lesz? - kérdeztem szórakozottan, kicsit meghajolva előtte. Ha már csontváz vagyok, akkor legalább legyen valami stílusom, vagy ilyesmi... Amennyiben elfogadta a felé nyújtott kezemet, bevezettem a terembe, ha pedig nem, akkor csak lazán besétáltunk - persze a beleegyezését követően.

Farkas Kamilla
kinézet

Egy pillanatra sikerült elbizonytalanítanom a csajszit abban, hogy hogyan is néz ki, legalábbis az arcáról ez tükröződött vissza, szóval megnyugtattam, hogy jól néz ki, amitől ismét helyrezökkent némiképp.  A lány a karjait széttárva fordult körbe, mint a filmekben szokás, én pedig alaposan szemügyre vettem a... jelmezét. Ugyan már, mi mást néznék?  De a ruha tényleg jól állt neki, kicsit hátborzongató volt, de mindenképpen helyes.  
- Köszönöm, igyekeztem, amennyire tőlem telik - biccentettem kis vigyorral, mikor közölte, hogy én is kitettem magamért. Tényleg próbáltam a tőlem telhető legjobbat adni, pedig nem szoktam annyira Halloweenezni.  Nem váratott meg, ezt pedig nem is haboztam a tudtára adni, sőt, töredelmesen bevallottam aztis, hogy én bizony elbambultam és nem figyeltem az időt, pedig ez ne volt egy illedelmes dolog. Hát no, ez van.  Meg is lett a hatása, mert legalább kicsit vidámabban állt neki Kamilla az estének.
A karnyújtásomat pukkedlizve, úrihölgyhöz méltóan fogadta el, én pedig befelé kísértem a halott csajszikát.  A szája tátva maradt, de hogy őszinte legyek, egy pillanatra nekem is. Azon agyaltam, hogy miért is nem gázmaszkban jöttem,  vagy azt miért nem osztogat valaki az ajtó előtt. Végül leesett, hogy nem egy notorius láncdohányos füstölte tele a termet, hanem ez csak a díszlet része, ugyanúgy, ahogy a tűztáncosok is attrakciók voltak,  az egykori tanári asztal helyén.  Ha ezek a tanárok, akkor nagyon bekeményítettek...
- Nem tudom, az attól függ, hogy te mit szeretnél csinálni. Igyunk valamit, vagy táncolni szeretnél, valami nasit szerezni vagy csak szimplán körülnézni? Nekem bármelyik megfelel, ahogy gondolod. - meghagytam neki a döntés jogát, elvégre ő volt a nő kettőnk közül. Hálistennek.

Farkas Kamilla
kinézet

Eléggé meggyőző volt a díszlet, egy pillanatra még engem is sikerült ledöbbentenie, arról nem is beszélve, hogy mekkora tömeg volt, meg tűztáncosok, meg süti, édesség és szívem szerint odarohantam volna, hogy "add ide, akarom a sütit" és kikaptam volna az első szembejövő ember kezéből, de nem tettem semmi effélét, inkább a jelmezeket figyeltem. Egy-két embert sikerült kisilabizálnom, hogy mégis kicsoda, de azért a nagy többségről sejtelmem sem volt. Nem különösebben hisztiztem be rajta, csak vállat vontam.
Kamilla felé fordultam, megkérdezve, hogy mit szeretne csinálni, mire ő azt indítványozta, hogy igyunk és nézzünk körbe, esetleg táncolhatunk, mire bólintottam egy kicsit és intettem a fejemmel az italos pult felé, arra indulva.
- Nekem tetszik ez a terv, szerintem egész jól hangzik. Kezdjük az italokkal - mondtam, majd böngészni kezdtem, hogy melyik milyen fantázianéven fut és hát eléggé megkapó neveik voltak, annak ellenére, hogy szerintem egyikben sem volt alkohol. Végül a Megbánást választottam és beleittam. Az íze kicsit valami citrusos hatást éreztetett, nem is volt rossz, de azért ittam már jobbat is.
Eközben Kamilla, a halott partnerem, csak azért, hogy véletlenül se süllyedjen meg a beszélgetés és kerüljön egy mocsár fenekére, megkérdezte, mi újság velem. Rápillantottam halvány mosollyal és egész egyszerűen csak vállat vontam, nem igazán akartam élből válaszolni.
- Nem tudom... elvagyok, kissé furán, de azért elvagyok. A dalaimon dolgozom, gyakorlok a fiúkkal, festek... ilyesmik. És veled mi újság van? - kérdeztem felé fordulva kissé jobban, hogy ne én legyek már az a bizonyos bunkó. Néha lehetek én egész este a cuki, aranyos fiúcska.

Amanda

Mondhatni soha nem voltam egy elkötelezett, helyhez kötött jellem. Nem befolyásoltak erkölcsi dolgok, sem semmi ilyesmi. Az életem elég furcsa és váratlan fordulatokkal volt hajlamos meglepni, ilyen volt például az is, hogy bandám lett... De újabban ez az egykor oly sok meglepetéssel teli valami... hát... kezdett ellaposodni. Nem mondhatnám, hogy érdekes volt az élet a kastélyban, legalábbis a számomra nem eléggé, így újabban, mikor kezdtem ráébredni, hogy az életemben semmi pozitív nincsen, semmi, semmi, azaz nulla, mondhatni tényleg elhagytam magamat. Nem jártam el, nem buliztam, nem kerestem Kiliánt. Ugyan minek is kerestem volna? Ha annyi nincsen benne, hogy néha egy rühes bagollyal megdobjon, mikor jóformán egy köpésre lakunk egymástól, akkor nekem miért kéne keresnem?
De a mai nap kivételesen valami pozitívat tartogatott. Valami jót, amire tényleg érdemes volt várnom az elmúlt hetekben. Szóval reggel, amikor felkeltem, a gyomrom labdányira szűkült, azt hiszem, egy kicsit talán még szédültem is, de amint tudtam, rendbe szedtem magam és már útra is keltem.
Mondhatni, Portugália nem éppen a szomszéd falu, ezért is pozitív csalódás, ha az ember fia varázsló. A megbeszélt hely megtalálásához ugyan igénybe kellett vennem pár helyi lakos segítségét, de végül csak időben értem oda.
Amanda már itt volt, szóval kissé kínosan éreztem magam, kicsit megigazítottam a hajamat, majd az ajkamba harapva, a lépteimet megszaporázva siettem a menedzser elé.
- Rémesen sajnálom, kicsit megkeveredtem a városban. Amúgy nem  szokásom késni, csak most... valahogy belebonyolódtam az utcákba - néztem hátra, majd vissza a lányra... nőre...?, bocsánatkérő arccal.
Hatalmas gubancot éreztem a gyomrom helyén ez pedig szokatlan volt. Mégis mi ez az érzés?

Amanda

Általában nem volt gondom a tájékozódással, de a mai nap más volt, valahogy nem találtam a helyemet a világban, kicsit talán azért is mert izgultam. Szóval szégyen vagy sem, a helyiektől kértem útbaigazítást és késve bár, de törve nem, csak odaértem! Amanda már itt volt, szóval első dolgom volt bocsánatot kérni, amiért elkeveredtem, de megnyugtatott, hogy semmi baj, mert bőven időben vagyunk.
Én halványan elvigyorodtam, mikor közölte, hogy legelső alkalommal neki is legalább fél órájába telt megtalálni az edzőközpontot. Valahogy ezen nem tudok csodálkozni.
- Azt hiszem, átérzem a helyzetet, én is lassan tizenöt perce korzózok itt fel-alá... Legalább három embert megállítottam, hogy idetaláljak. - mondtam végül elgondolkozva és próbáltam nagyjából megnyugodni. Ez az érzés sok minden, de nem nyugodt. Ez látszott is rajtam, mert rákérdezett, hogy rendben vagyok-e. Elvigyorodva zsebre vágtam az enyhén remegő kezemet és bólintottam.
- Szerintem minden okés, már amennyire ezt meg tudom állapítani. Néha nem jutok magammal egyről a kettőre. - mondtam szórakozottan, aztán visszaköszöntem a két ismeretlennek, érdeklődve figyelve, hogy ezek mégis kik lehettek. Nem sokáig kellett ezen törnöm a fejemet, mert Amanda a segítségemre sietett és elmagyarázta, hogy az egyikük a csapat őrzője, a másik pedig egy felépülőben lévő hajtó. Bólintással konstatáltam, aztán a kijelentésére halkan elnevettem magam.
- Valahogy a rosszalló pillantásoktól nem tartok egy ideje, megszoktam már fellépések után, mikor a pasik ki vannak akadva, hogy az adott barátnő éppen benyögi, hogy imádja a bandát. - nosztalgiáztam el egy kicsit, de persze követtem M(r)s Poltert lelkesen, aztán az útmutatását hallgattam, mintha pont az életem múlna rajta. Jézusom, tudok figyelni...
- Aaazt hiszem, eddig minden tiszta.

Mina-cica


Azt hiszem, hogy sem a pontosságom, sem a felelősségteljességem nem javult semmit. Ebben az évben sem. Milyen meglepő... Még a roncs nővérem is előbb  kijárta az iskolát, két gyerekkel a nyakában, mint én. De nekem karrierem van kérem! Szóval erről nem is ejtünk több szó, egész egyszerűen az új stílusom és én  megpróbáltunk észrevétlenül Rellonos partot érni. Ami talán sikerült is volna, ha időközben nem látom meg a Warren lánykát, aki szemmel láthatóan azt a képességét próbálta csiszolni, hogyan is öljön embereket a tekintetével. Arra sandítottam én is, majd gondolván, hogy "áh, egészségükre", elkaptam a lány vállát hátulról és széles vigyorgás keretében ledobtam magamat, puszit ügyeskedve az arcára.
- Mi van veled, Warren? Családi örökség ez a pillantás, generációnként öröklődik? Mondd, hogy nem Anne után vágyakozol ennyire! Bár nem tudom, Anne haja még mindig jobban az esetem, mint Ombozié. Áh, ízlések és pofonok... - sosem tudtam befogni, ez azt hiszem most már így is marad. Nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy dumáljak, de nem is igazán izgatott.
- Mit figyelünk ennyire? Bocs hogy eltűntem, Los Angelesben volt koncertem. Nincs mese, még egy évig itt maradok, tovább boldogítalak. - tettem hozzá szórakozottan, elhelyezkedve és egy szőke tincset a helyére igazítottam. Újabb év, új én.

Mina-cica

Nem egyhamar eszmélt fel rá a leányzó, hogy én vagyok az, legalábbis abból ítélve, hogy összerezzent a kezem alatt, szerintem másra számított. Na nem mintha ez zavart volna, csupán megállapítottam. A kijelentése meg... hát várható volt, asszem kicsit mintha belehabarodott volna ebbe az Ombozi gyerekbe. Mint minden második bks lány élete során legalább egyszer. De hogy miért? Pf.
- Há' nemtom, én meg nem kedvelem Ombozit. - azt nem tettem hozzá, hogy lehet, hogy ennek az is az oka, hogy ezek közelebbi ismeretséget kötöttek egymás torkával... Áh, nem érdekel engem Mina. Az ő dolga. Mit érdekel?
Zavartan megrángattam egy hajtincsemet, hogy kicsit eltereljem erről az egészről a figyelmemet, mielőtt még rágyújtok itt a nagyterem közepén. Nem hiszem, hogy a tanári kar megdicsérne érte.
- Látszik, egyre jobban megy - bólintottam kicsiket, majd vállat vontam szórakozottan és az egyik karperecem kezdtem tekergetni a csuklóm körül mielőtt még elindulok ki, hogy rágyújtsak. Azt hiszem, hogy végre sikerült realizálnia, hogy itt ülök mellette és nem Noelt kéne fixírozni, mert rámnézett, majd meg is döbbent kicsit.
- Hát. Ja. Igen... Untam már az előző stílusom, néha kell egy kis újdonság, mert még a végén elunom magam. Legutóbb a kalapokat dobtam, visszaszoktam a karkötőkre, most szőkülök. Túl rövid az élet hozzá, hogy unjam. - vontam vállat lazán, minden különösebb derülés nélkül, mert tényleg így gondoltam. Hát akármelyik nap elüthet egy kósza hippogriff, akkor most mire várjak?
- La? Olyan mint az előző hat alkalommal, mikor ott voltam. A felére sem emlékszem, bár asszem az egyik gitáromat eladtam aukción. Asszem. Nem vagyok benne biztos. Nem emlékszem. Végülis annyira nem is fontos. Egy csaj dedikálás közben lelopta az egyik gyűrűm. Ezek a mai fanok már elég profin nyomják. - próbáltam semleges témát megütni, azt hiszem az volt a legbiztonságosabb.
- Veled miújs? Ombozi? - nem csengtem a legbarátságosabban. Pf. Hát ez van Green.

Mina

Nem éreztem magam különösebben jól mostanság. Mármint úgy éreztem magam, mint aki folyton pörög és soha nem bír lenyugodni, még egy kicsit sem. Idegesítő. Na meg az ember egy idő után elkezd  kiégni, ha nem tud pihenni, nem tudja magát lekapcsolni még éjszaka sem. Nekem meg nem állt szándékomban 23 évesen ronccsá őrölni magam, mikor van egy jó bandám, varázsló vagyok az élet meg fain. Hát hogy nézne az ki? 30 évesen majd rohangálok a járókeretemmel?
Tehát ma végre sikerült összeszednem magamat és elhatároztam, hogy elmegyek Zójához, hátha ő tud valamit erre az egészre. Nyugtatót, altatót, meditációt, vagy bármit, amitől visszaállok alapjáratra és nem kell többé azon idegeskednem hogy. 'Ha most elaludnék 4 órát pihenhetnék... Na és ha most aludnék, két órát pihenhetnék'
Szóval kopogtattam a rendelő ajtaján, de nem érkezett válasz. Semmi. Ismételt kopogás, majd angol szitokszóból öt-hat darab egymás hegyén-hátán, majd találomra rányitottam... És csodák-csodája, Szezám tárulj. Úgy tűnik, vagy nyitva maradt, vagy... Vagy. Egy Mina dekkolt a szőnyegen egy rakás könyvvel. Nem pont rá számítottam és hogy őszinte legyek, nem is vagyok biztos benne, hogy akartam vele találkozni.
- Öhm. Bocs. Csak anyádat kerestem, de asszem téves. - léptem vissza azonnal és már csuktam is az ajtót. Nem tudom, mostanság valahogy úgy kínosan éreztem magam a társaságában. Gondolom az egésznek a Noel ügy az oka. Vagy valami más, nekem végül is mindegy. A lényeg, hogy ez most kínos volt.

Mina

Nem tudom, hogy most éppen ő ijedt meg jobban attól, hogy valaki rányitott, vagy én attól, hogy Zója helyett őt találtam ott. Nem mintha annyira ragaszkodtam volna a drága anyukához, nem buktam rá vagy ilyesmi, csak... gyógyszer. Hahó. Szóval rövid hebegés után már ki is hátráltam, hogy gyorsan visszajussak a klubhelyiségembe, ahová ez az ördögi nőszemély már nem jöhet utánam. Nem volt szerencsém, mert hogy még időben elkapta a karomat a folyosón, mire felvont szemöldökkel lepillantottam rá.
- Mire? - nem hiszem, hogy elég barátságos lettem volna, pedig esküszöm én próbálkoztam. Még ha nem is túl aktívan. Hagytam, hogy megállítson, mert azért nem lett volna a legjobb, ha a felügyelők nyakon csípnek engem... vagy őt.
- Nem, nem hinném. Nem baráti látogatás, meg akartam kérdezni, nincs-e nyugtatója - vontam vállat a hajamba túrva, hogy kicsit elrendezzem a nemrég megújult loboncomat. Végül megadó sóhajjal sétáltam vissza a rendelőbe és ledobtam magam az első utamba akadó ülőalkalmatosságra. Ha már egy ilyen kínos beszélgetésnek nézünk elébe, akkor akár kényelembe is helyezhetem magam.
- Miről szeretnél beszélgetni? Mi olyan fontos? Mellesleg ez emberrablásnak is nevezhető. - masszíroztam az orrnyergemet lehunyt szemmel, majd halvány mosollyal az ajtó felé böktem a mutatóujjammal, de még mindig nem pillantottam rá. Nem éreztem rá ingert.

Mina

Úgy mondta, hogy nyugtató, mintha minimum azt mondtam volna, hogy kokó. Pedig csak annyit mondtam, hogy nyugtató kell. Talán azt hitte, hogy függő vagyok, vagy nem tudom, pedig semmi ilyesmiről nem volt szó, csak nálunk családi vonás volt az alvászavar. És meredt rám, mintha minimum most bele akarnék rúgni egy kismacskába, amiért hozzádörgölőzött a lábamhoz. Ingerülten felszisszentem, majd ránéztem széttárt karokkal.
- Gondolom nyugtalan vagyok? - álltam ott, mint a riói Jézus, csak nem exact 90 fokos szöggel. Hát... van, hogy nem jöhetnek össze a dolgok. Persze igyekeztem nem agybajt kapni, de ugye néha egy kis türelem-hiányom volt. Végül mély levegőt vettem és a hajam bizergálva lassan kifújtam. - Nem tudok aludni...
Ő persze elnevette magát és előadta a kis sztoriját, miszerint ÉN elraboltam őt és ugye én vagyok a rosszfiú. Erre csak a szememet forgattam, majd összefontam a karomat a mellkasomon, rábámulva.
- Oh, ja igen, mert te annyira ártatlan vagy. Tudjuk. - jegyeztem meg cinikusan, majd idegesen legyintettem el egy hajtincset a homlokomból. Le akartam innen lépni minél hamarabb, nem volt kedvem a bájcsevegéshez. Még annyira sem, mint máskor.
- Szóval? Miről akartál beszélgetni? - kérdeztem gesztikulálva a kezemmel, hogy jó lenne, ha végre kibökné.

Mina

Nem különösebben idegesített fel, hogy olyan volt mint egy szobor. Nem tudott vele kapcsolatban semmi sem felhúzni már annyira, elvégre... milyen alapon? Ha annyira akar, hát olvadozzon Ombozi után, bánom is én. Az ő dolga, ő tudja. Semmi közöm hozzá.
Hirtelen kiült az arcára a rémes hangulat meg a szomorúság, mire felvont szemöldökkel fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, olyan "most meg megint mi van?" fejjel. Nem tudtam hová tenni, most vagy manipulálni akar, vagy érzelmileg instabil, vagy nem tudom. Minden esetre fura volt. És utána még képes volt megkérdezni, hogy nekem mi bajom van vele.
- Hát nem is tudom. Sejtelmem sincs. De tudod elég érdekes, hogy sz.rsz a fejemre, de amint nincsen Ombozi, rögtön "jaj, Dorian". Én voltam a hülye, hogy akár egy pillanatra is azt gondoltam, hogy más vagy - vékonyítottam el a hangom drámaian a Dorianos résznél, majd gúnyos pillantással néztem őt. Annyira végtelenül idegesítő volt... minden csaj ugyanazt csinálta. Csak ugye voltam olyan hülye, hogy azt gondoljam, ő nem.
- Ahogy óhajtja, hercegnő. Részemről lenne az öröm! - vágtam rá dühösen, majd kinyitottam az ajtót és izomból vágtam be magam után. Most azért már tudja ez az elkényeztetett kis fruska, hogy hol vannak a határok. Velem nem fog szórakozni. Remegő kézzel nyúltam a zsebemben lévő cigaretta után. Köszönöm, én ezt nem csinálom.

Izus

Azzal a ténnyel senki nem szállna vitába, hogy fáradtan jönnek a legrosszabb és a legjobb ötletek. Ez a mai, amit megosztottam a szőkeséggel, kétség kívül inkább a legrosszabbak közé tartozott, mint a legjobbak.
Még a délutáni időpont ellenére sem csappant meg a tömeg a piactéren. Azt hiszem, hogy ezt nem teljesen gondoltuk át Izával, de annyira nem is zavart, hogy szóvá tegyem. Én eldöntöttem, hogy nekem szükségem van arra a bigyóra és ez azzal jár, hogy meg is szerzem. Mármint többnyire, mikor a fizika törvényei nem teszik lehetetlenné.
Szóval most ment a versenyfutás az idővel, mert ugye egyesekkel ellentétben nekünk nem volt szárnyunk. A tömegnek nem igen akaródzott szétválni, folyamatos káromkodások és morgások hangzottak fel, aztán jött az az erőszakos vén kvibli a bőröndjével és el is vesztettem szőke harcitársamat. Kissé elkeseredett tekintettel kerestem a Levitást, de aztán inkább a másik kékséget kerestem, a levegőben. Kikerültem pár standot és úgy futottam tovább, miközben le sem vettem a tekintetemet a Doxiról. Egy néni izomból hasba küldött a retiküljével, gondolván, hogy tolvaj vagyok, de ezt csak egy hangos nyüszítéssel díjaztam, aztán tovább rohantam. Nem hagyhattam meglógni a kis nyavalyást!
Közben a bal oldalamon mintha egy szőke foltot láttam volna futni. Kissé nyugalommal töltött el.
- Van ötleted, hogy mivel fogjuk elkapni?! - "szólítottam" meg végül Izát, mert hogy ez eddig nem igen fordult meg a fejemben.

Mina

Nem igen tudtam foglalkozni újabban azzal a ténnyel, hogy közeleg a vizsgaidőszak. Az alváshiány, meg a turné nem igen hagytak más számára helyet a fejemben, ha pedig igen, akkor éppen arra ébredtem rá, mekkora körülöttem a káosz és hogy nem találok semmit. Talán az egyik ilyen pszichopata rendrakásom eredménye az, hogy a mágusjog jegyzeteim egész egyszerűen köddé váltak. Volt-nincs, hiába búvárkodtam át a papírkosaramat, csak régebbi - és iszonyatosan pocsék - dalszövegmaradványokat találtam benne.
Rövid séta után a kastély körül éppen idejét láttam, hogy visszatérjek a szobámba. A bejárati csarnokban azonban megszólított valaki, nekem pedig  grimaszba rándult az arcom. Megismertem a hangját, hogyne ismertem volna meg... A múltkori kis konfliktusunk óta nem kerestem. Gondoltam, ha akar valamit, majd csak szól.
- Nocsak, Warren. - állapítottam meg enyhén felvont szemöldökkel. Aztán persze rövidesen megmagyarázta, hogy miért is jött ide, így pedig már nem is volt annyira fura. Gondolom Zója felszólította, hogy hozza el, vagy nem tudom... Lassan a füzetre pillantottam, majd vissza rá, aztán enyhén habozva elvettem és belelapoztam. Reméltem, hogy nem valami kicsinyes bosszú hajtja és nem égeti majd le a szemöldökömet a kis füzet.
- Igen, ez így van... - bólogattam a sztorira, aztán mikor elindult a lépcső felé, még az ajkamba harapva hezitáltam kicsit. Utána szóljak, ne szóljak, mi legyen? Ahj, ez az egész olyan bonyolult! Nők, meg az érthetetlen gondolkodásuk! Aztán utána siettem, nehogy nekem azt mondhassa, hogy nem tettem meg mindent az ügy érdekében.
- Hé Mina! Én... köszönöm. És... Szeretném valamikor megbeszélni a múltkoriakat. Ha nem bánod. - jegyeztem meg, aztán biccentettem - Sok szerencsét a vizsgához.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Az életem egyszerűen egy nagy tócsányi unalommá avanzsálta magát az utóbbi időben. Minával még mindig nem tudom, hogy mi a para, de persze vissza kell majd juttatnom neki a jegyzeteit, mert hát hogy is nézne ki, hogyha valami kleptomániás jegyzettolvaj lennék, aki csak úgy zsebre vágja őket.
De a lényeg, hogy kellett egy kis változatosság, valami olyasmi, ami nem illegális vagy elítélendő és amit csinálhatok a suliban is.
Tehát az volt tervben, hogy egy kicsit rajzolok, kint a fénylő lelkek udvarán mondjuk. Mert ugye ott volt az a fura varázsló, aki szokta azokat a váratlan tanácsokat adni.
A kis vázlatfüzetemmel lebaktattam oda, majd körbenéztem egy elhagyatott rész után, de nem igen találtam. Vagyis de, de ott volt a szöszke csajszi is, aki szerintem szintén alkotott, nekem pedig muszáj volt lecsekkolnom. Mármint azt, hogy mit alkot.
- Mi lesz ebből az alkotásból? - érdeklődtem egy hajtincset eltűrve a homlokomból. Így elsőre nem tudtam beazonosítani, de az nem jelenti azt, hogy nem lesz egy műalkotás.
- Bocs, amúgy Dorian vagyok.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

A lány hatalmasat sóhajtott, talán ő is ugyanabban szenvedett, mint én. Mert hogy ugye az ihlet kósza madara távol szárnyalt tőlem. Ez meg ugye nem a legjobb dolog, mert hogy nekem kéne tartanom az ütemtervet zenélés ügyben, de egyelőre nem erőltettem. Ha kínlódom, csak elegem lesz belőle és tovább fog tartani az ihlet-hiány. Hát van ilyen, inkább nem szenvedek.
A lány meglepően örült a látogatásomnak, ugyanis széles vigyorral nézett fel rám és tájékoztatott róla, hogy az majd egy Butterfly lesz, ha egyszer sikerül megálmodnia, milyen is legyen.
- Oh, hát, örvendek, Bori - vigyorodtam el szélesen, de aztán felragyogott az arca, mintha izzó gyulladt volna fel a feje felett, én meg csak felvontam a szemöldökömet.
- Iiiiigen, nincsen velük bajom. Igazából szépek, de sosem tudtam pillangót festeni - jegyeztem meg elgondolkozva, miközben az ajkamba haraptam. Lehet, hogy tudtam volna, de sosem próbáltam. Szóval csak megvontam a vállamat, majd a lánykára néztem.
- Miért kérdezed? Fontos ez? - érdeklődtem.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Na hát halkan felnevetett, amiről nem is igen tudtam eldönteni, hogy inkább aranyos, vagy inkább creepy volt. De ezen nem is agyaltam túl soká, mert hogy ő közben elkezdte kikeverni a lila színeket ezerrel. Ezt elmélyülten figyeltem, aztán ő hirtelen hozzám lépett és már festette is az arcom. Ez meglehetősen csikis és meglepő is volt, éppen ezért értetlen fejjel bámultam rá pár pillanatig, de aztán ellazítottam az arcomat, már amennyire tudtam. Nem is értettem hirtelen, honnan jött neki, hogy engem akar majd kifesteni, de nem bántam, legalább nem egyhangú a délutánom.
- Azt hiszem, művésznő, hogy nem tudom hova tenni a hirtelen akcióját. Miért döntött úgy, hogy megfelelő vászonként szolgálok? - érdeklődtem enyhén felvont szemöldökkel, de nem akartam, hogy a száradó festék elmázolódjon az arcomon.
Az ajkamba harapva kicsit elgondolkoztam, aztán ismét rápillantottam.
- Akkor én most egy lila lepke vagyok? - egzisztenciális krízisbe nem akartam keveredni, jobbnak láttam jó előre letisztázni az ügyet a szőke hölgyeménnyel.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian  

Hiába is szóltam bármit is, nem kaptam rá választ, szóval aztán el is hallgattam, mert most mit strapáljam magamat? Egyrészt fölösleges, másrészt meg csak a festéket kentem volna el az arcomon, ami meg megint csak nem lett volna ajánlatos. Ha már mestermű leszek, akkor csináljam jól!
Nagyon terjedelmes és sokrétű magyarázatot kaptam, de végül is teljesen elfogadható volt, nem zavartattam magamat miatta.
- Igen, ebben végülis igazad van - bólogattam végül beleegyezően, mert hát nem mondhattam, hogy nem az volt a valós, amit ő mondott.
Nem sokkal később előkapott nekem egy feneketlen táskából egy tükröt, amiben persze megtekinthettem az arcomat. Meg kell hagyni, meglehetősen csinos lila lepke voltam.
- Köszönöm szépen, szerintem ebben egyetértünk. Illik a szőke hajtincseimhez, nagyon jól néz ki - jegyeztem meg széles vigyorral az arcomon. Közölte, hogy irigyelni fognak, én meg csak bólogattam, hogy teljesen igaza van.
- Én vagyok a legszebb lepke az iskolában - fontam össze a karjaim a mellkasom előtt.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Szerettem a kreatív embereket, Borcsa pedig határozottan egy volt közülük. Bár szerintem szerencséje volt, hogy engem fogott ki és nem valaki anti-művészeti személyt. Tovább tanulmányoztam az arcomon elterülő lepkét, majd egy hajtincsem eltűrve néztem a szőkeségre, széles vigyorral. Na nem azért, mert görcsösen vigyorgó joker szerű alak vagyok, csak szimplán kicsit kizökkentem a búskomorságból, ami jó.
- Esetleg a bal szárnyán lehetne egy fehér csík! Az olyan egyedi lenne... Amúgy teljesen jó és ne aggódj, én nem foglak megátkozni - veregettem meg a vállát szórakozott vigyorral az arcomon, de persze csak óvatosan. Azon kívül elég jól elvoltam a lila lepkével, mert kis cuki volt.
- A Rellonba, de nem vagyok tipikus Rellonos, szóval ne kísérletezgess másokon is, jó? A legtöbben annyira nem pillangó fanatikusak - nevettem el magamat halkan. Nem akartam hülyeségekre buzdítani, nem lett volna tőlem teljesen korrekt.
- És te melyik házba jársz? - érdeklődtem felvont szemöldökkel a kis hölgytől.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Annyi biztos, hogy a mai ismerősöm igazán kreatív egy teremtés, amit remélem, hogy későbbi életében még kamatoztatni fog és úgy megéli majd az álmát, ahogy én is teszem éppen most. Elvégre mikor anno elkezdtünk poénból zenélgetni a fiúkkal, nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd Európa turnéra indulunk, vagy ilyesmik. Ugyan!
- Ne is látogasd, kedvesek az ottaniak, de azért annyira nem jó hely... Én nem is tudom mikor voltam ott utoljára... De annyi biztos, hogy egyelőre nem megyek - ráztam meg a fejemet fintorogva, mert hát nem az volt az álmom, hogy megint a gyenguszra menjek. Szerintem legutóbb a félhülye nővéremet látogattam meg ott. Igen, ez elég valószínű. - Te mit kerestél ott?
Persze ez nem volt világos a számomra, szóval el is gondolkoztam, míg a kishölgy befejezte a pillangót a számomra. Határozottan tökéletes lepke lennék, talán következő életemben az leszek. Vagy az lesz a patrónusom!
- Nagyon köszönöm. Azért majd ha híres festő leszel, említs meg engem és a lepkémet, rendben? Fontos mérföldkő! - bólogattam meggyőzötten, mert ugye én ebben teljes szívemmel hittem. Én és a bogaram. Vagy mi ez...
Közben persze ecsetelte a Navine kérdését, mire csak bólogattam pár aprót. Nem tudtam volna elképzelni ott az életemet, bármennyire is voltak lazák. Már túlzottan megszoktam a sok zöldséget magam körül.
- Az a lényeg, hogy jól érezd magad. Milyenek az óráid? - érdeklődtem. Hirtelen olyan lettem, mint valami hülye közvélemény-kutatás. Pf.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Mikor az orvosi dolgokat említette, én csak hevesen bólogattam. Részemről is egy valóságos rémálomnak tűnt, hogy dokik közelébe menjek, pedig igazából sokszor fennállt már a lehetősége. Múltkor Ben elmondása szerint ejtőernyőzni akartam... a Lánchídról! Szóval ja, vannak fura dolgaim.
- Jajajaja, őt már én is láttam. Nem ismerem név szerint, nem töltök túl sok időt a kastélyban, de a pink hajra emlékszem. Durván néz ki. Azért óvatosan a gázolásokkal - vigyorogtam rá szélesen, mint a tejbetök. Szerintem neki is legalább olyan rosszul ment a nevek megjegyzése, mint nekem, pedig az már egészen szép teljesítmény.
- Akkor úgyis jó - bólogattam, miután közölte, hogy az órái nem rosszak. Én már annyit variáltam az idők során a tantárgyaimon, hogy az szinte már röhejes. Mégis valahogy megoldottam minden év végén, ha éppen hajlandó voltam bejönni.
- Igen, fogjuk rá. Az angol az anyanyelvem. Ezen kívül beszélek olaszul, németül és franciául, valamilyen szinten spanyolul és pár mondatot latinul. Szóval mondjuk azt: boldogulok. Bár mostanság sok az ázsiai diák, velük alapvetően gondban lennék - nevettem el magamat kínosan, majd az órámra néztem és egy-kettőre levert a víz. Hajjajaj, már késésben is voltam a próbánkról, szóval gyorsan, sután megöleltem újdonsült művészemet.
- Ha bármi van, írj! Örültem a találkozásnak és kösz a lepkét. Most mennem kell! Szia - nevettem fel, még intettem neki, majd siettem is, mielőtt még jól leszúrnak.
//köszöntem a lepkét *-*//

Ms Warren

Újabban eléggé felpörgött az életem az iskola falain belül, mármint ha úgy vesszük, egészen sok emberrel léptem interakcióba, ami nem is volt tőlem megszokott. És mire kettőt pislogok, már nyakamon is az újabb tanév , aminek a megnyitóján - kivételes alkalom - részt is vettem.
Tehát nem sokkal a rendezvény előtt magamra kaptam egy fekete-fehér mintás inget, rá a zakómat, majd a dísztalárt, felcibáltam pár karkötőmet és már szedtem is a lábamat, hogy ne késsek el.
Talán egy kicsit korábban is érkeztem a kelleténél, a diákok is még szállingóztak befelé. Jelen volt pár ismerős arc, így például a furcsi kékhajú lány is a múltkorról, de neki csak futólag intettem. Nem tudom, észrevette-e egyáltalán, nem szenteltem neki túl sok figyelmet.
Aztán leültem egy viszonylag nem túl zsúfolt helyre a házam asztalánál és a tekintetemet az újdonsült igazgatóra függesztettem.
Igazából épp hogy kezdetét vette a rendezvény, valaki berontott és végigkopogott az asztalok között, hogy aztán leüljön mellém. Lustán rápillantottam, hogy aztán nagyot nyeljek. Mina mostanság nem tartozott azokhoz a személyekhez, akikkel annyit együtt lógtam volna. Az ujjait az enyémek közé fonta, nekem meg csodálkozó kifejezés ült ki az arcomra.
- Ha az ezért alatt azt érted, hogy butus voltál és nem vetted észre, hogy nekem nem Anne kell, akkor lehet - mosolyogtam rá kicsit, majd az asztallapot bámultam pár pillanatig. Nem szerettem jelenetet rendezni, de néha sajnos összejött a dolog.