Isobel Milyen kis pukkancs itt valaki. Cöh... Pedig most tök kedvesen szóltam hozzá, ő meg... Áá már értem! Biztos megzavartam a nagy tanulásban. Nem baj, ha már itt vagyok, nem megyek el, inkább megpróbálok beszélgetni ezzel a lánnyal, már ha végre valahára hajlandóságot fog mutatni ő is egy kis csevejhez. De előtte egy kicsit idegesítsük még a bájos modoromat bevetve, annyira jól szórakozom rajta. Bár a lány láthatólag annyira már nem örül neki. Persze azért belém is szorult némi kedvesség, legalábbis anyuék próbálkoztak valami ilyesmit belém nevelni, kisebb nagyobb sikerrel. A bemutatkozáson is hamar túlesünk. Ezaz!! Sikerült megijesztenem! Nem mintha ez lett volna a szándékom, de ha már ez lett a vége, akkor örülök neki, és röhögök is mellé. Nem vagyok kárörvendő, áá dehogy. És most mindenki minket néz, de engem nem zavar, hadd nézzenek.
- Mi az hogy sajnos? - horkanok fel kijelentésére, s egyik szemöldököm fel is húzom. Úgy beszél, mintha nem szeretné ezt a tantárgyat. Pedig szerintem ez az egyik legjobb a Legendás Lények Gondozása mellett. Nem csak azért mondom, mert növényeket egész jól ismerem anyu révén, de közrejátszik ez is. Ez az egyik legkönnyebb tantárgy, mit izél már.
- Igen, tudom hogy ez az fehér üröm. Láttam már életemben ilyen növényt. És hát ilyen téren nem vagyok teljesen hülye. - Vigyorgok a lányra. És most se a hangnemben, se semmiben nem találhat semmi kifogásolni valót, mert most teljesen kedvesen beszéltem magamhoz képest. Vallon is veregetném magam, és ezt meg is teszem, persze csak fejben, mert az már hogy nézne ki, ha itt elkezdeném veregetni a vállam? Hát elég hülyén.
- És ebből mit kéne megtanulnod? Segíthetek, ha gondolod. - Nahát, még a segítségemet is felajánlom. Milyen kedves vagyok... Ha anyuék ezt látnák, biztos büszkék lennének rám. És remélem, hogy elfogadja a segítségnyújtásom, de ha nem, akkor sincs baj, mert akkor elmegyek.
nézd: KATT 
hol van itt reggel?
