Nem is igazán tudja Luca, hogyan sikerül mindig valami furánál kilyukadni, már, ami a múltját illeti. Jóideje megtanult ezzel együtt létezni, nem szégyelli, mert ezen már nincs mit, attól semmi nem is változik. Azt szokta sajnálni, hogy sok embernél, akikkel őszinte akar lenni, ez az őszintesége, hogy elmeséli balul sül el, de mást nemigazán. Most viszont olyan furcsa megnyugvást érzett, hogy nem volt Maxi reakciójában semmi elutasító, sőt, valamennyire még egy cipőben is jártak. Bár Maxiéban biztos csónakázni is mehetne Luca.
- Az nem olyan rövid idő azért. Áh, értem - még bólintott is mellé párat, hogy igen-igen, az tényleg nem ma volt. Bár kezdett rájönni, hogy fura közös pontok vannak bennük, nem bánta mondjuk egy percig sem. - Voltam, de csak egyszer, szerencsére, úgy egy hónapot még 17-18 évesen. Szóval nem mostanában.
Visszásak voltak az emlékei arról az időszakról, ha őszinte akart lenni, eleinte izgalmas volt minden, szórakoztatta őt és lefoglalta, aztán lassan omlott össze a kis világa és esett atomjaira, majd a darabokat még meg is tiporták később. Nem ment neki a feldolgozás, talán egy kis tüske még mindig van benne, hogy visszaadhasson a volt férjének valamennyit a fájdalomból, amit ő akkor elég sokáig érzett. Nem hitte magát bosszúállónak, de ennyi idő után is ott az érzés, és tudja, ha lehetősége lenne, még egy vagy két nagy pofonnal lóg neki. Maxi mosolyára csak oldalra biccentette kicsit a buksiját, hiszen ez van, mit lehet tenni. Nem bánja már, hogy így alakult, jól érzi magát, hiába csinált azóta sok talán nem illő dolgot.
Megnyugtató volt neki az az átkarolás, ahogy az is, hogy nem lett elutasítva, így nem volt egyszerű abbahagyni, de még nem kellett, szerencsére. Inkább elmesélte a bérletet majd nagy lelkesen bólintott párat.
- Az nagyon menő lenne - mondta vidáman, aztán a kezei lecsúsztak a németről és az üvegre fonódtak, hallgatva, ahogy a randevúról ki is derül valami, meg nem is. Kíváncsi lett, nagyon is. Ráharapott az alsó ajkára, aztán egy ühüm kíséretében visszafogta, hogy túl sokat kérdezzen. Szereti a meglepetéseket is, de néha az érdeklődése nem hagyja őket kibontakozni. A bögre viszont jó alanya volt az új rajongásának, amint pedig kikerültek a kviddicsesre egyből rá is repült kis felvinnyogással, merthogy csak jó és cuki és menő. Lassan beleügyeskedte a bort a poharakba, aztán a válasz előtt letette az üveget, de még nem nyúlt a bögrékért. - De, egy kicsit, viszont előbb még, valamit be szeretnék fejezni… - mondotta mielőtt még nagy nyújtózkodva magához nem csalta Maximust, hogy azt a bizonyos rövid és megszakított csókot rendesen be is fejezze. Illetve nem, arra nem sok szándéka volt éppen. De muszáj lesz egyszer.

Nem különösebben kellemes téma a házasság Lucának, ettől még nem szokott az elől se elsétálni, ami kevésbé jó. Ő mindig úgy gondolta, ezeken is át kell esni, meg amúgy se szereti ilyen téren a zsákbamacskát. Szóval csak rámosolygott Maximusra, hogy nincs itt semmi gond, nem ment az a hangulat mínuszba és egyet is ért vele. Mindketten túlestek egy ilyenen is, nagy ügy, sok ember van még így, más kérdések a körülmények ugye. Közel sem az volt itt, amit mondjuk az újságok tesznek, mikor direkt akarják az ember dolgait kivesézni a legdrámaibban.
A kviddics viszont mindenre felüdülés, Lucánál rettenetesen igaz ez, már a ténye annak is, hogy szóba jött, hogy Maxi kimenne, igaz eredetileg azért, ha teljesen szétesett, jól legózzák össze. A bérlet számára nem volt kérdés, ha nem fogadta volna el tőle, vélhetően akkor sem vágta volna be annyira a durcit, de úgy látszott ennek kölcsönösen örülnek.
- Iiigen, te nagyon menőmanó. Örülök ám neki, tudod? - pillantott fel rá Luca mosolyogva. Bár érezhető is volt, így azért kimondva mégis más. Talán ez nála valami eléggé fájó pont, hogy általában csak ő rajong eléggé magáért, a csapatáért, a játékért. Persze azt nehéz is lenne, Luca egy kész energiabomba ebben is. És mindig tiktaktiktak. Mint a bögrékre pillantva.
Nem robbant fel, de azért a mini vinnyogós jelenete elég is volt. Ügyesen kitöltötte a bort, de a figyelme teljesen máshol járt, így a csini ivókásoknak búcsút intve próbált hirtelen megnőni, vagy Maximus magasságából elcsenni, de aztán csak a derekára fonódó kezekre reagált már.
- Ühhüm... - vigyorodott el, aztán mikor már a pulton volt közel húzva tapasztotta az ajkait a férfiére, finoman, mintha óvatoskodna, de aztán hamar eldöntötte, hogy ez bizony most nem oltja a szomját. Mikor elhúzódott, akkor sem ment túl távolra csak a Maxi nyakai köré került kezeit a német arcára húzta, aztán a hüvelykujjával vigyorogva simított végig a másik alsó ajkain.
- Mire fogunk koccintani?

A kviddics mindig különleges szerepet kapott a fogólány életében és ez az, ami az évek alatt nem látszott változni. Nem volt nehéz neki örömet szerezni, de olyan igazi boldogságot határozottan a sporton keresztül lehetett. Mondták mániákusnak és elvetemültnek már az idők során, de ő mindezeket bóknak vette. Megérte, ebből is csak építkezhetett addig, hogy most úgy állhasson vagy ülhessen valaki előtt, hogy ha szóba kerül, hogy szurkoljon neki, nagyon bátran és határozottan tudja az illetőt ebbe bevonni.
- Helyes. - Bár akinél veszett ügynek érezte, már ennyi erőfeszítést se tett, csak rosszul érezte volna magát a csalódástól. Nem úgy, mint a bögrétől, amire menten rá is fanult, de amint funkciót töltött be újra, ő inkább Maximusnak szentelte minden idejét és erejét abban a pillanatban. Nem számított rá, hogy abból a csókból ennyire egymásra ragadnak és ilyen könnyen csúsznak át az apró határokon amikor már nem tudni, melyik ajak és nyelv kié. Nehéz volt ennek véget vetni, de valamiért úgy érezte, közel sem jött el a zárás, vagyis inkább csak egyelőre következhetett be. Végigsimított az ajkain, aztán a kezét végighúzta a német karján és azon nyugtatta, amíg el nem nyújtózott a férfi a bögrékért, amit készségesen elvett.
- Ahham, a következőre - mondta egyértelműsítve, még el is vigyorodott mellé a fejét kicsit oldalra billentve, majd feljebb emelte a bögrét maguk közé. - Az jó lenne, mert ha tele a pocakom, akkor se semmi…
Kicsit elbambult az ételre, de a mondandója végére felnevetett, nem titkolta, hogy nem annyira volt járatos vagy éppen strapabíró ebben, nem is feltétlen kell. Aztán a barna szemekbe nézve veszett el pár pillanatra, mielőtt összekoccintotta a bögréket. Közben eddig igen illedelmes lányként összecsukta a lábait, ha már szoknyában van, de most csak a szabad kezét Maxi derekára simította, aztán a térdeivel közrefogta őt. Sokkal könnyebb volt így, mert ha most a két lábikóján állna, fel sem érné rendesen a férfit. Két korty között óvatosan egy puszit lehelt az állára, aztán mint aki semmit nem tett mosolygott a bögréjébe.

Luca sokszor érezte a fejében azt a sötétséget, ami eljön, ha lehúzzák a rolót, de sosem volt különösebben rossz érzése tőle. Szeretett élni, pláne az olyan impulzusoknak, amik ennyire pozitív erővel jártak, mint egy csók, egy nem is akármilyen. Hazudna, ha azt mondaná előre kitervelt volt vagy éppen kiszámítható, de attól a perctől kezdve, hogy olyan közel hajoltak egymáshoz az este folyamán elsőre, tudta, hogy szeretné, és ennek nem szokott megálljt parancsolni. Sok rossz döntést hozott már meg élete során, de most iránytól függetlenül csak kiélvezte a pillanatot, majd elvéve a bögrét.
- Szegény máj, rossz gazdája vagy? - kérdezte somolyogva, hogy aztán a bögréjét felé tartva nézzen a szemébe és koccanjanak a kis eszközök. Összepréselte az ajkait és még kicsit oldalra is biccentette a fejét közben, de még előtte bólintott a tányérokra. Lassan kortyolt a borba, ugyan nem volt oda az alkoholért, de ha mégis a közelében volt a pezsgő, a bor vagy a sör volt, ami társaságát élvezni kellett. Így legalább a háromból az egyik kellemeset fogta ki.
Közben egy gyors és tán meggondolatlan puszit lehelt Maxikára, majd csak pillogott rá. Aztán csak kacagva megrántotta a vállát, mint akinek fogalma sins róla, miről is beszél a német. Pedig nagyon is volt. A tekintete a lábán elindult kézre siklott, nem szakította el onnan, még meg nem állt, csak akkor nézett fel a barna szemekbe. - Igen, kóstoljuk meg ezt a finiséget. Bármi más várhat...
Azelőtt, hogy eltávolodott volna a férfi, még egy csókot kapott tőle Luca, ami nyomán kicsit vigyorgott még maga elé, ahogy a pultról lepattanva az asztalhoz sétált a bögréjét szorongatva. Megállt az egyik szék mögött, fél kézzel megigazította a picit meggyűrt szoknyáját, ameddig Maximus sikeresen kitálalta az ételt. Igazából már előbb is fel akarta ajánlani, hogy itt van ám, ha valamihez kell, de eddig csak elfoglalt volt mással.
- Segítsek valamit, Maximus?

Lucának leginkább nem sok fogalma volt éppen arról, momentán mi is történik. Mármint de, a saját tetteit igen nagy gonddal le tudta követni, sőt, mindet akarta és így is cselekedte meg. Viszont valahol ott lógott a kérdés a levegőben mi is ez. Mi zajlik köztük, viszont nem akart választ. Nem akart olyat, ami ezt megtöri, de másikat sem egyelőre. Csak élvezni minden szó terhe nélkül. De aztán mikor elváltak egymástól az ajkaik és csak a bögréik maradtak már nem volt benne biztos, hogy ezt a tudatlanságot választaná.
- Ejnye, mindennek így viseled gondját, vagy csak ez ilyen kitüntetett? - csóválta a fejét kérdőn tekintve Maximusra. Esze ágában sem volt belebonyolódni olyanba, mai nem tartozik rá, de elég viccesen hangzott az egész, ráadásul érdekelte is. Nem jó dolog, ha valakivel a belső szervei nem mindig működnek jól együtt. Sajnos volt már szerencséje ilyet megélni, így átérzi a máj sorsát is. Közben még pár apró kortyot lopott a maga borából, hogy aztán az ellopott puszira magyarázatot ne adjon, de egy elbűvölő mosollyal huncut módon csak pillogjon rá.
- Úgyis nagyon kíváncsi vagyok már erre a tehetségedre - utalt a főzésre természetesen, miközben áttelepítette magát Maxika asztalához és a popsiját is letette végül. Az étel remekül nézett ki, az illette meg még annál is jobb volt. Kell ennél több. Elvette afelé nyújtott villát, aztán pár pillanatig nézett az asztalra, aztán meg magukra. Valahogy olyan kellemes volt, de közben meg neki fura is. Az ilyen átlagos dolgok kimaradtak az életéből, de sosem tudta megmondani hiányzik-e neki.
- Jó étvágyat - tette hozzá apró csúszással, aztán neki is kezdett. Nem egy finomkodós lány, másrészt… lehet a tésztás dolgokat szépen és úrilányosan enni? Nem biztos ebben. Lenne még mit képződni hercegnőnek, de legalább evőeszközt használ, nem felejti nyitva a száját és nem is csámcsog! Tud, ha akar. - Úhh, ez nagyon finom.

Hallókanyalóka :3

csőtészta*-*

juhj, de senki nem evett bele, ugye? :O

szerencsétlen ._. nem lett bajod?

nyuh :C majd legközelebb jobban sikerül :|

- Érdekes, ééérdekes - nézett sejtelmesen Lucuska, illetve megpróbált. Leginkább olyan volt, mint akinek grimaszolás közben görcsöt kaptak az arcizmai, de a nóziját ráncolva hamar fel is adta ezt. Az emberek többsége nem vigyáz semmire, legyen szó tárgyakról, magukról, vagy számukra fontos emberekről, ezt pedig a Törpe sajnos pontosan jól tudja. Ennek ellenére is próbál ő hinni és bízni, de valójában mindig kicsit hitetlenebbül áll az esetek előtt. Hiába érzi, hogy nincs a hátterében nagy hazugság, az emberek néha maguknak is füllentenek és ezért elhiszik, ekkor pedig nincs ott az a mögöttes kis hullám, amiből tudja a volt navinés mi a helyzet.
- Hmm… nem tudom milyen egy tehetségkutató, sosem…ó várj, ez most nem lenne igaz, szóval áááltalában nem szoktam kutakodni az emberek tehetsége után - csak megtörténik. De ezt nem teszi hozzá csak vigyorogva pillant a németre, majd nevetve megrázza a fejét, mint aki át is lépett a témán, de nem így van. Elvonult az asztalhoz és még csak a szék támlájába kapaszkodott, mikor az ételhez pillantott Maximusra. - De most már egészen kíváncsi vagyok még milyen rejtett tehetségeid vannak.
Azzal huncut mosollyal le is tette a popsiját, majd mikor így tett a férfi is elvette tőle az evőeszközt. A becézésen csak elmosolyodott, vannak helyzetek - vagy személyek, de ezt nem jelentette ki soha, és lehet nem is most akarná elkezdeni, mert nem jelent mindig jó -  mikor a magasságával vagy méreteivel való hasonlóságtételt kedveskedésnek tudja venni. Közben a szőke lányka már elég jól ráfeküdt a tészta témára és elégedetten hümmögve rágcsált, bár teli szájjal nem illik beszélni, így megpróbálta lenyelni előtte.
- Pedig tényleg jó, nagyon ízlik, szeretem a tésztákat. Bár nem annyira, mint a palacsintát, meg a sütiket, de igen, eléggé. Tényleg, neked melyik volt a legjobb étel, amit valaha ettél?

Csókolomság  

Alastair Magnus - 2017.09.17. 16:33


mi baj volt az ál-vérrel? Nekem bejött a medence :|

Kirill, Liv néni puszil  

Az kicsoda?  
A Luca nem szórja csak úgy a puszikat  

De milyen kutyusaid vannak *_________*

Miért? :| Azt hittem neked van aki szórja

Jaj nagyon, imádás _

Még egyszer lenénizel a palacsintasütőt fogod puszilgatni közelről  

Gondoltam T_T Vigyázz rájuk nagyon, nagyon babák, nagyon kutyik, nagyon megérdemlik ._.

Liv néni is, de nem én  

Rossz vagy

Talán néha kifejezetten ködösen fogalmaz a nő, vagy éppen érthetetlen dolgokkal bombázza az embert nem csak szóban, de mimikában is. Nem kifejezetten erőlteti meg magát érte, hogy teljesen százasnak tűnjön, aminek egyetlen oka van: nem is az. Sosem érzett kényszert rá, hogy nagyon erősen moderálja vagy másként formálja meg önmagát azért, hogy jobban elfogadják vagy kedveljék. Nagyon régen, már a karrierje elején megtanulta, hogy akkor marad talpon, ha magában hisz és magát tudja eladni a legjobbnak. Csak sokakkal ellentétben ő ezt nem tolja mindenki arcába, de nem is feledkezik meg róla.
- Általában. Azaz általában, mint néha előfordul, hogy nem teszem, de mégis megtettem - mondja nevetve, miközben megrázza a fejét is, hogy persze nem így van. Azért nem mindenre igaz, hogy csak úgy megtörténik az életében. - Kíváncsi szoktam lenni, érdekelnek az emberek, nem mind, de aki igen, az úgy nagyon. Olyankor sokat kérdezek vagy tudakolok meg… aztán ezek is kiderülnek.
Nem szokta az embereket érdekelni az, hogy Luca mit és miért tesz, egy kezén meg tudja számolni, hányszor kérdeztek nála rá őszintén, vagy valós érdeklődésből. Ez meg elég kevés, most azonban még ha mókásan is jött ki úgy gondolta valóban szerette volna a német tudni. Hát ilyen ez. A továbbiakra adott válaszán meg csak jót somolygott.
Közben szépen fogyott a spagetti, ami különben tényleg nagyon jó lett és ennek Luca örömmel adott is hangot, meg még egy csomó másnak is. Illetlen teli szájjal beszélgetni, ezért leginkább gyorsan rág és nyel, mert beszélhetnékje akadt.
- Tényleg? Mármint, nem azért mondtam ám… csak tényleg szeretem. Azt hiszem ez lenne az első mondat az életem könyvében is. A palacsinta jó és fontos - közölte nevetve, közben a barna kiskutyus szemeket keresve aztán érdeklődött is.
- Ez elég jól hangzik, a mártásos husik is nagyon jó kajcsik. Bár én az áfonyamártásos vadast nem akartam elhinni, hogy jó, de aztán ahw, az nagyooon finom. Amúgy… nem - rázta meg a fejét picit elgondolkodva. Megvolt neki egy egész fesztiválszezon, de bizony egy oktoberfest még nem, egyetlen napja sem. Csehországban talán járt már hasonlón, de annyiban kimerült a buli. - Illetve Németországban nem, csak ilyen picin máshol.

Csak mosolyogva tudatosította magában, hogy sikerült valamennyire érthetőnek lennie, ami nem feltétlenül kenyere. Tisztán beszél, kertelni sem sokszor szokott, ha csak nincs egy kis turpisság a dologban, így tulajdonképpen a szóhalmaz, ami kiszökik a száján mind őszinte, néha még neki is gubancos. Jóban volt az érdeklődéssel, most pedig kifejezetten szeretett volna tudni dolgokat Maximusról, ilyenkor meg nem fél kérdezni. Néha olyanokat se, ami más számára lényegtelen.
Idő közben az étel és ők is asztalhoz kerültek, valami furcsa, vagy inkább csak különleges módon. Luca nem feszengett a helyzettől, jól érezte magát, olyan kis meghitt volt talán, de nem keresett rá szavakat, pláne mikor még félig teli szájjal beszélhetnékje támadt. Megesett vele, hogy meg tudta ölni a hangulatot, sőt, egy időben ebből sportot űzött, főleg ha nagyon nem volt kedve az adott illetőhöz. Itt azonban odafigyelt, ami elég szokatlan tőle.
- De édes vagy. Mármint a felajánlás, szóval, jó lenne, kíváncsi vagyok a palacsintádra - mert annál többet semmi nem mond egy emberről. Már, ha a volt navinésnek lennének ilyen preferenciái és bölcsességei, ezt is hangoztatná. Közben óvatosan tekerte a tésztát a villára, mert mindenáron le akart róla csúszni, az meg nem volt jó. Közben vette észre, hogy ránézett Maximus, ő meg ezt viszonozva mosolyodott el teljes figyelmét neki szentelve.
- Ezek tök jók lehetnek, azt hiszem valaki mesélt óriáskerékről is, vagy ahhoz hasonlóról, azokat nagyon imádom. Mindig ott vagy? Vagyis minden évben mész-e… - kérdezett vissza vigyorrá szélesedő mosolyával, mert bizony érzékelte, ez még az ereje nélkül is ment volna, hogy ez olyan dolog, amit eléggé élvezettel és örömmel mesél el a német.
- Egyszer oda is szívesen elmennék, bár én sok helyre. A bátyám mindig azt mondja, hogy el kéne kezdenem normális célokat keresni. Pedig nem értem mi a baja, másnak is van olyan álma, hogy űrhajós lesz, mitől áll ez messzebb olyantól, hogy egyszer megfogjak egy csillagot? Vagy teázzak a holland királyi családdal? Bocsi… - emelte fel a kacsóját megadóan, mert ő is elszaladt picit, bár neki egész gyakran szokása a dolgokkal, mondjuk a kis listáját nem szokta egész konkrétan teregetni, de adta magát most.

UNIVERZÁLIS BALHÉ parkosítsunk ._.

Nagyokat bólintott, szépen és illedelmesen becsukva a száját, még az adott falaton nyammogott, nem akart köpködni, pláne nem mutogatni, mint a madárkák a fiókáknak. Hát érdekesen nyamiznak, az egyszer tuti. Az ember sokáig bele se gondol, hogy ott örülnek a kis szárnyasoknak, de ha valakit meglátnak nyitottabb szájjal enni, fujogás van. A madarak így tápolnak! Midnegy is. Ő örült a palacsinta gondolatának is, a németet meg nem rázta ki a hideg tőle, hogy Luca ezt komolyan vette, meg amúgy is, tökre ráér. De az még a Törpe tudatáig is eljutott, hogy ez bizon azt jelenti, hogy bár az elmúlt két találkájuk tökre véletlen volt, nem csak ilyen van tervben, ha ez terv. Ennek meg örült, nem is igazán tudja miért, de megtette. Pont úgy, mint ahogy igent mondott arra a bizonyos randira.
- Ez tök menőn hangzik, de érthető… én mondjuk nem foglalkoztam ilyenekkel, mármint, ha valahova nem akartak velem jönni a vidámparkban, mentem egyedül, hát én fel akartam csücsülni, most még mindig jobb ez, mintha kiájul mellőlem… jó azon tudnék nevetni, csak nem illik.
Sikerült is elnevetnie magát, attól is, hogy mennyire csivitel, meg elképzelve a jelenetet dettó. Ahogy csak úgy egy XXL-en emelkedik, meg lebukik mellette a beszundiájult buksija. Ej-ej. Aztán csak bólogatott, hogy ühhüm, érthető, majd eldönti, ha ott lesz az ideje. Ő ilyen szempontból elég támogató lányka, csak biztatni tudja az embert és azt általában túl jól is teszi és nem mindig a jóra.
- Hááát, vannak dolgok a kis listáimon, amik már megvoltak, de nem szabad mindent egyszerre, mondjuk milyen jó lenne - ábrándozott kicsit a német szemébe bámulva csak úgy céltalanul, aztán újabb falatot pusztított el, nem különösebben zavarta eddig sem mennyire meleg, mostanra meg a gyomra készült kihűlni amennyit beszél. - Édes vagy. Azért szólj, ha már fáj a füled, vagy még nem vagyok olyan, mint Lewynek a Despacito?

virágozzon minden*-*
csak le ne égessük a virágot ._.

Eredetileg a Daisy név sem volt különben, hát akkor milyen megdöbbentő lettem volna :|

Annak ellenére, hogy máskor gyakran feszeng tőle, ha valamiben kicsit illőben kéne viselkednie, most nem így történt. Egyrészt, mert nem érzett nyomást vagy elvárást rá, másrészt elég ügyesen megoldott mindent, büszke is lehet magára, volt már rosszabb is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem osztaná meg a félig elnyalt fagyiját az emberekkel nagy örömmel, vagy a kicsit megrágott cukorkáját, ha kell. De nem prezentálja maguk elé, amit meghamizott, az azért na. De örült i hogy ezen átevezve inkább olyan témába csöppentek, amiről szívesen áradozott, még ha nem is egyezett tökéletesen a Maxi által felvetettel.
- Elhiszem, de biztos nagyon jó lehet. Szeretem az új dolgokat, izgalmasak és tudod van az az érzésed, hogy úúú, ezt ki kell próbálni. Vagyis nem biztos, hogy tudod, de nekem van olyan - zárta rövidre a kusza gondolatait végül. Aztán csak elmosolyodva nézett fel a barna szemekbe megrágcsálva az aktuális falatot, és csak mikor már le is nyelte folytatta. - Ühhüm, érdekel.
Kicsit olyan fura érzése kezdett lenni most már, nem a rosszabb fajtából, csak mintha az agya elkezdte volna feldolgozni a randit, a palacsintát most pedig ezt. Hosszú ideje nem akadt senki körülötte, aki egy-egy alkalomnál tovább gondolt volna rá, ezt pedig egészen megszokta. Ha ez volt, hát ez volt, több mint a semmi. Szóval ez olyan kellemes meglepetésként döbbentette rá, hogy bizonyosan nem utoljára esznek így együtt vagy beszélgetnek.
- Nem akarom, van elég sok, ami amúgy i necces, meg hát bővül is ugye, szerintem aki ezt egyszer kitalálta, nem gondolt rá, hogy létezhet végtelen lista. Ettől nem félek, szerintem mindig lesz, amit még meg akarok élni. Csak lehet egyelőre nem tudok róla - vonta meg a vállát, majd a villájával szépen újabb adagot burkolt be. Tényleg finom volt ő pedig éhes, így elég szépen fogyott előle. Aztán elvigyorodott, mikor Maxi is nevetgélt Lewyn.
- Ezzel nem igen leptél meg, venni fogok neki egy olyan képeslapot, tuudod, azt a zenélőset, ami egy dallamot játszik ismételve újra és újra.
Az a gond a lánykával, hogy ez a gondolat teljesen komolyan fogalmazódott meg benne így előbb, vagy utóbb, de meg is fog valósulni. Nem akarja ő a lengyelt bántani, nagyon kedveli, de ez még bőven adja magát. Közben Mikor Maxi elindult lassan Lucuska is a végére ért ennek a haminak, éppen a száját törölte meg, mikor felfigyelt a botladozást követő ablaktárásra, majd a repülő darabra. A szája elé kapta a kezét, mert nem akart hangosan röhögcsélni, de a jelenet határozottan az volt.
- Azt hittem eddig, hogy a szárnyas, repülő cipő csak legenda… - közben a bögréért nyúlt a volt navinés is, Maxira mosolyogva. - Köszönöm, nagyon finom volt.

szeptember 26. kedd
kinézetes

Még mindig nehezen hiszi el, hogy vége az idénynek az iskolában és nem vezet több mérkőzést. Valahol egy kicsit biztosan hiányozni fog neki, ellenben meg is könnyebbült. Valahogy ez a se nem szurkoló, se nem játékos szerepkör, olyan mereven és stabilan nem székelt meg a szívében, hogy sírjon utána. A csapata eléggé örült, hogy visszakapják őt, a felszabadult szabadideje meg úgy nézett ki nem sokáig maradhat ebben a mederben. Gyakorlatilag a játékvezetői felmondásával egy időben beszélt az iskola vezetésével róla, hogy idén a volt háza vezetés nélkül maradna, ő pedig ugyan húzta a száját, de valami módon megnyerte ezt magának. Ne is firtassuk a részleteket. Valószínűleg nem volt kellően tiszta pillanatában.
A kényelmesnek legkevésbé sem kinéző hatalmas sarkakon kopogott végig az utcán a menhelytől, miközben a telefonját nyomkodta, amin itt sajnos a lefedettség hiú ábránd. Pár korábbi üzenetet próbált átbogarászni az elintézendőiről, meg ébresztőket beállítgatni a fontos dolgokhoz. Majdnem elütött egy fél fejjel magasabb kisdiákot, aki csak lesett rá, mire ő a nagy szemeit düllesztve várt, hogy akkor most szeretne valamit, vagy sem. Végül utóbbi mellett döntött, mivel az időt nézve rájött, hogy késni fog a Zelei lánykás találkozóról. Az egyik első dolgai között volt átgondolni, hogy a francba is vezessen házat. Kénytelen-kelletlen olyan vérvonalba kellett nyúljon, ami már biztos lábakon állt ebben. A sajátját mellőzni akarta Lewy kivételével, akinek már egy sms formájában, inkább kijelentés, mint kérésként megírta, hogy vár rá valami új.
- Hellóbelló - integetve köszönt, ahogy belépve meglátott egy pár napja aláírást kért fiút, majd kiszúrta Ririt is, akit szintén viszonylag lekesen köszöntött. - Ne haragudj, elakadtam. Mi a helyzet?
Próbálta a kishölgy anyját figyelmen kívül hagyni, de nem egyszerű, ha az emberben akkora tüskék vannak, amekkorák. Közben felmutatta a mutatóujját, hogy pillanat, aztán egy kisebb dobozt húzott elő és a lány elé tolta.
- Ezt Maja küldi, és nem, nem vagyok postás, visszafelé nem viszek semmit - emelte fel a kacsóit, persze őt is érdekelte volna, mit is bizniszel a két navinés, ellenben nem ezért jött ma ide. Egy tanévet jártak együtt a navinébe, de ez most egészen más lesz. - Biztos hallottad, hogy a következő évtől megint fogunk találkozni...
Meg vélhetően elég sok dolgot hallott Lucáról, de egyelőre igyekezett kikerülni még mindig mindenkivel minden pletyka alapú kikérdezést, aztán ki tudja meddig megy. Ő is kíváncsi, másokat sem szokott gátolni a való megtudásában. Ah, gyakorlatilag csak próbál merev lenni, de nem szeret, és Ririkét sem utálja, még egy mosolyt is megereszt az egész végére.

Áfonya tart az övén szép bilétás pórázt, megismerhető :|

Nem különösen sokszor gondolja át Luca annak miértjeit, miként is cselekszik. Igazság szerint a legtöbb dolgot vagy a szíve vagy valami külső behatás indítja be nála, aztán pedig már csak arra eszmél, hogy megtörtént. Mint oly sok minden. A fesztiválok mindig szórakoztatják, és azokra is igaz utóbbi mondta, járt már furcsaságok között, látott is párat.
- Az jó lenne, már egyszer megnézni - szögezte le Lucus, de nem különösebben akart a nyakára mászni a németnek, így talán saját magától idegen módon, bár lelkes volt nagyon továbbra is, nem folytatta a közös túra ötletelésének menetét. Legalábbis a ruháig, amire szélesen elvigyorodott. - Ú, imádom a különleges szereléseket. Ott ilyen szoknyás, kötényes, valami fura nevű ruha van, nem? Minden beöltözős, népviseletes dolgot eléggé szerettünk egy időben az ismerőseimmel, csak aztán mindenkinek lett más dolga.
Mert ugye előrébb való a Lucával való mókázásnál az egyetem, a család, a munka. A volt navinés azonban nem tudja a munka, az élet és a családozás mellett sem feladni ezt az egészet, úgy van vele, ha valaki akarja, annak belefér az életébe bőven. Pont úgy, mint a bakancslista, aminek sosincs vége, vagy mindig van rajta valami, ami még nem teljesíthető. Lucáén túl sok pont van, ami lehet ki is marad, de ő bízik benne, hogy nem így lesz.
- Tuti, de! Készen állok a teljesítésére - emelte fel egy pillanatra a villáját, hogy aztán egy újabb falat lenyelését követően elvigyorodjon. Közben szóba került Lewy és az ő kedvenc száma, amin nem lehetett nem jókat nevetgélni, a képeslap meg szinte adta magát. Maxi helyeslése pedig amolyan plusz kézként lökte Lucát a megvalósítás irányába. Az a lap bizonyosan meg fog érkezni a lengyelhez.
- Hű, milyen szupererőd van még? Egyre jobban érdekelne - hunyorgott kicsit Luca, ahogy méregette a németet, végül csak kacagva a bögréért nyúlt, hogy igyon belőle. Jól érezte magát nagyon is, és ez az arcára is rá volt bizony írva.
- Szóval, az volt a kívánság, hogy maradjak. És mit szeretnél csinálni? - kérdezte a bögre fölött pillogva a férfire.

A cikeszkergető lányka a legtöbbször elég gyorsan és könnyen feltalálta magát bármilyen helyzetben, szeretett egyedül is menni a nagyvilágba, ha úgy alakult, de sokkal jobban élvezte, ha van társasága. Főleg, ha olyan van, akivel szeretné is tölteni az idejét. Valahogy úgy nézett ki ez a német hagyományokkal, mint valami jövőbeni ígéret, de bizonyosan nem fog feledésbe merülni egyszerűen.
- Ó, tényleg, pedig már hallottam is. Nem mindig sikerül megjegyeznem dolgokat - vallotta be egy kicsit csalódott szájbiggyesztéssel. Szeretett pedig mindenre emlékezni, mert a legapróbbak is fontos dolgok lehetnek. - Hihi…azt mondod? Sosem volt még rajtam, csak láttam más lányon, deeee szívesen próbálnám ki. Szeretem a szép ruhákat.
Vannak benne fenntartások, nem a ruhák, inkább a mivoltuk felé, például bármennyire készült esküvőre, mikor Nina elvitte őt abba a szalonba, csak két darab esküvői ruhát volt képes felpróbálni, majd levegőre volt szüksége. Hiába szépek és valakinek az álma, őt akkor és ott bántani akarták ezek, szorongatták és olyan volt, mint egy kényszerzubbony. Pedig húzott ő már latex jelmezt is, az volt csak igazán szoros, mégis élvezte.
- Értékelni fogja. Egyszer, sokára biztosan - bólogatott mellé megerősítve a saját szavait. Bármennyire próbált komoly lenni, nem igazán sikerült, nevetett Maxikával együtt. Ezt nem lehetett valami fapofával kezelni, bár lehet Lewynek kevésbé vicces a dolog.
A kis közjáték ellenére meg sem rezzent Luca, igyekezett viccesen felfogni, mint mindent az életben. Sok embert látott már fura dolgokat művelni, kezdve a családjával és folytatva a csapattársival. Csak mosolygott maga elé a kapott válaszon, de nem igazán tagadta, hogy felcsigázta a dolog. Nem konkrétan a szuperképesség ténye, hanem érdeklődő volt a német dolgai iránt, nem csak egyszerűen kíváncsi.
- Nagyon édes vagy, de csak a társaság miatt is szívesen maradok - rántott aprót a vállán, mintha ez mindegy lenne és természetes, pedig nem volt az. Főleg nála nem. Addig volt képes egy helyben maradni, még lekötötték az érdeklődését és a figyelmét, még azt érezte maradni is akar, ha nem volt szikrája se ennek, egészen könnyedén sétált tovább, talán túl könnyen is már az utóbbi hónapokban. Rosszul érzi magát ezektől, bár csak utólag.
Amikor Maxi közel hajolt elvigyorodott, aztán kislányos vigyorral és csillogó szemekkel pillantott a múló puszi irányába, ami a német eltipegésében manifesztálódott.
- Szeretsz játszani? Mármint… társasok, kártyák… ilyesmik. Mint a twister, monopoly, meg mi az a… nem römi, a másik, az a zsetonos, ahj - nyökögött kicsit gondolkodva. A pókerrel eléggé hadilábon állt, leginkább mert túl sok volt neki a megjegyzendő érték, párosítás és mire kell figyelni. Ha valami - már pedig nála minden megeshet - elvonja a figyelmét bukta az egész. Nem feltétlen az ő játéka, el is felejtette a nevét.

szeptember 26. kedd
kinézetes

Be kell vallania, hogy ő sem nagyon nézett fel, mikor beleütközött a másikba, de ettől még nem mentség a másiktól sem a hasonló. Szerencsére hamar elintézték, így mehetett is Luca a dolgocskájára, ami van neki már bőven. Kicsit idegesítette, hogy hiába van telefonja, innen és a kastélyból nulla dolgot tud intézni, mintha csak lenne egy unaloműző játéka, ami emlékezteti erre-arra. Kellemetlen, de legalább ennyiben hasznos tud maradni a számára. A nagy zsörtölődés helyett azonban egy ismerős hangra lesz figyelmes, majd érezve a gondot felvonja a szemöldökét, bár ki nem javította egyelőre a kis szőkét.
- Nem, még csak mobiljelet sem, itt nem is lesz. De gyalog olyan 20 perc séta a szomszéd falu és a kisközértje, ott hálózat már van, ha van mobilneted, akkor boldogság és kiskutyák minden - közölte egész kedvesen elmosolyodva, majd pillogott maga elé, hogy gyakorlatilag akkora sarkakon jött most is, amivel Maxi vállát majdnem eléri, de még így sem nőtt túl Ririn. Nagyon kellemetlen érzés.
- Neki köszönd meg, az ő ajándéka. Üzeni, hogy előszülinapra vagy micsoda. Gondolom most lesz, vagy hasonló - túrt zavartan a lógó tincseibe, aztán a válla felett hátra söpörte őket, ahogy már inkább a cukrászda illataira koncentrált. Azért még a kis Szendrei hangváltozásán elkuncogott egy kört. Ki ő, hogy elítélje? Vele is megesett ez már. Túl sokszor is.
- Miért ne maradhatnál? - vonta fel a szemöldökét érdeklődve. Pár nagyobb pislogás után folytatta csak végül, ahogy egy étlapot tolt a szöszke elé. - Nézzünk valami sütit inkább, ne kérdezz butaságot. Nem túl jóban váltam el az anyukádtól, ettől még nem foglak megenni. Van itt süti is.
Nehezére esett, hogy ne nevesse el magát, nagyon komolyan mondta, nem szokott gonoszkodni, most sem akart, de Ririke kétségbeesett pofija mindent megért, végül azért mosolyogva figyelte már őt nagyot sóhajtva.
- Nézd, nem azért hívtalak ide, mert bajban vagy, esetleg gond lenne. Kérni szeretnék valamit. Bár nem jöttünk ki Védával, tagadhatatlan, hogy a vérében volt a navine irányítása, gondolom némi ebből benned is megvan, hiszen te is unikornis vagy és rendes, aranyos lányka, ahogy Maja mesélt dolgokat, amiket nem tudtam.
Nem egyszerű Lucának általában a féltestvéréről mesélni, most mégis minden neheztelés nélkül mondta ki még az ő nevét is. Egy ideje nem tehernek vagy valami rossznak érzik egymást a másikkal, talán már a barátok vagyunk dolgon is átléptek, egészen érzik, hogy talán számíthatnának egymásra, mint család, de egyikük se mondja ki. Riri viszont egy erős kapocs lesz, ha Luca kiböki mit is szeretne. Éppen ezért a zsebébe is csúsztatja a kezét, ahol a jelvény van, de még nem veszi elő.
- De előbb rendeljünk sütit. Én egy kókuszkockát kérnék szépen - szól a pincérlánykához, majd várja a szöszikét, hogy ő is megtegye.