WestekKellett néhány hónap ahhoz, hogy ők ketten megbékéljenek. Nem ment könnyen, de újra érezhető a kémia kettejük között és nem csak a kapcsolat, amit leginkább a két gyerek és az ujjukon levő tetoválás mutat. Ahogy kezdődött, egyre erősödtek köztük az érzelmek, szükségük van néha arra az egymásnak esésre ahhoz, hogy rájöjjenek, valójában nem tudnának egymás nélkül már létezni.
Megtanulta, hogy nem szabad komolyabb dolgokat eltitkolni, mert nem csak magát sodorhatja bajba. Családjuk van, a két kisgyerek pedig megérdemli, hogy kiegyensúlyozott szülők neveljék őket.
- Köszönöm - mosolyog férjére és a kanál után nyúl. Fáradtak mindannyian, de Sammy továbbra is lelkesen tömi magába az édességet és persze kér anyukája fagyijából is. Egy eperdarabot tejszínhabbal tol a szájába a kanál segítségével, aztán nyom egy cuppanós puszit a kis pofijára. Nem lehetne arra válaszolni, melyik férfiba szerelmes jobban. Kisfiába, vagy az apukájába.
Kisebb falatot vesz a szájába és elnéz az utcán sétálgatók irányába. Tekintete megakad egy férfin, aki háttal áll, idegesen rázza lábát. Fekete pólójában és vászonnadrágjában valami egészen régi, de a nő emlékezetébe ivódó jelenetet idéz fel. Többször végigméri, figyeli haját, mozdulatait, testfelépítését. Már szinte kutatja a tűz jegyét, várja, hogy megforduljon és Ő legyen.
Észre sem veszi, hogy mozdulatlanul, a kanalat a kezében tartva réved el. Arcára mosoly kúszik. Tíz év is eltelt azóta, hogy Ombozi egy épp ugyanilyen összeállításban várta őt a pub előtt az első randijukra. A napokban küldött neki üzentet, mellékelt egy képet is a lemenő Napról és az azt bámuló Samről.
"Parazsat fúj a nyári naplemente az ég közepébe."
Állt a levélben csupán ennyi, egy mondat, egy idézet, egy aprócska, jelentéktelen semmiség. Épp csak annyi, mint az az alig egy perc, amit A egy más bolygón tölt, melyből kirángatja a felismerés. Megfordul, egy másik arcot lát.
- Ne haragudj, mondtál valamit? - próbálja felidézni, mit mondott South, de abban sem biztos, hogy egyáltalán megszólalt.
