Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
~Viktor~ koszos busz, majd az otthon, avagy a budapesti állatkertSokkal viccesebb volt úgy utazni, mint a muglik. Ezért választottuk a vonatot, majd a buszt. Pedig elég lett volna ha megpördülünk a sarkunkon, de ez így mégis sokkal szórakoztatóbb volt. Régen csináltunk már bármit is együtt és minden pillanatát kihasználva inkább húztuk az időt. Nagyon régen elakartam menni az állatkertbe, mert még soha nem voltam ott. Budapesten sem töltöttem túl sok időt és amint leszálltunk a vonatról rögtön magával ragadott az emberforgatag. Minden kiabált és káromkodott, az emberek fellökdösték egymást az állomáson, de engem egy csöppet sem zavart. Az már jobban, amikor valaki rátaposott a bakancsomra. Nem vagyok egy igényes lélek, de azért megtorpantam egy pillanatra belekapaszkodtam a srácba és lesöpörtem a koszt a cipőről. Nem voltam kiöltözve, sose szoktam. Világoskék csőgatyát vettem fel, fekete kabátot, piros sapkát és a mivel Viktoron rajta volt a szemüvege, így útközben én is felvettem és elcsodálkoztam, mennyire kitisztult előttem a világ. Nem szerettem hordani, hátrányos megkülönböztetésnek éreztem, de így, hogy nem voltam vele egyedül, szívesen hordtam. Amint kiértünk a pályaudvarról, egyenesen a buszmegállóhoz mentünk, nézegettem a táblákat de az utcanevek nem mondtak nekem semmit, de azért kitartóan meresztettem a szememet hátha jön az isteni szikra. - Engem az sem zavar, ha eltévedünk...imádok eltévedni.
Széles mosoly terül szét az arcomon, kicsit azért csúfolódok vele, de az igazat mondtam, felőlem akár el is tévedhetünk. Lassan ráemeltem a tekintetem, kicsit zavart, hogy úgy fölém tornyosult, mert a nyakam bánta pedig megszokhattam volna már, hogy a magasságom vetekszik egy hobbitéval. - Átutazóban igen...de soha meg használtam tömegközlekedést.
Megvontam a vállamat, és egy pillanat múlva bár a buszon találtam magamat. Először azt sem vettem észre, hogy felrángatott, aztán amint megindult a busz a szabad kezemmel kénytelen voltam megkapaszkodni a koszos fogódzkodóban, de a másikkal nem engedtem el a kezét... - Ne aggódj, nem vagyok túl igényes, valahogy csak kifogom bírni.
Büszkén húztam ki magamat, mert a többi lánnyal ellentétben én nem voltam rászorulva a sminkre, a magassarkú cipőkre és a szoknyákra, sem pedig a luxusra. Nem zavartattam magamat a busz miatt, a mentegetőzése pedig egyenesen mulattatott. - A kedvencem? A panda, de az itt nincs. Képzeld, az összes a Kínai állam tulajdona és maximum tíz évre lehet őket bérelni, évente tíz millió dollárért...vagy mi. De a bécsi állatkertnek talán van...nem tudom.
Megvontam a vállamat és roppant okosnak éreztem magamat, hogy ezt a haszontalan információt megoszthattam vele. Közben telt az idő, amint megláttam az állatkertet teljesen fellelkesültem, mint valami óvodás és szinte lerángattam Viktort a buszról. - Szerintem mondjuk meg a pénztárosnak, hogy nekem nem kell jegy én itt lakom.
Rákacsintottam, majd lazán magam után húzva elindultam a pénztár felé és beálltam a sorba. Néhányan felénk fordultak, lecsekkolták Viktort, majd engem. Nyilván a lányok nem láttak potenciális ellenfelet bennem, így nem voltak restek küldeni felé egy kihívó mosolyt, ezt azért még én is észrevettem.
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
Radits Viktor Endre - 2014.02.01. 16:32De én meg szeretek vigyázni embertársaimra, hőskomplexus, meg bátyókomplexus, tudod. XDDD Szóval akkor haza kell majd kísérnem téged és megbizonyosodni arról, hogy lesz, aki vigyáz rád otthon. És most hogy K és A és M és U...és most olvasd össze Szia Janey rég láttalak *-*
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
Nem vagyok az édesed... de valóban, cuki vagyok, nekem is tetszik Most képzeld el, hogy kaptál tőlem egy ilyet: Ne bántsd a szingliket...
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
Keiko, ez egy bslap volt, tanuld meg, remekül lehet a mindennapi életben alkalmazni Nagyon helyes, fájjon is! Ne dobd őket sehová
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
Olviér, csak annyira vagyok cuki...amennyire annak tartasz... Mi az, hogy nem tanulhat tőlem jó dolgokat? Ne uszítsd már!
|
|
|
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
Kei, mutatok valamit, ha tetszett a gif, ezt imádni fogod video KeikonakA többiek is megnézhetik, de elég elborult elmém van, én az ilyeneken nevetek Nem is fogom öcskös Hát Oph, elég alacsony lehet az ingerküszöböd, de sok boldogságot nektek^^
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
Menjek el melegebb éghajlatra? Nyugalom, nem zavarok sok vizet itt sem, arról meg nem tehetek, hogy fáj az igazság.
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
~Viktor~ az otthon, avagy a budapesti állatkert - Kínába? Komolyan?
Megnyúlik a fejem rendesen. Nem mindennap kapok ilyesmi fejajánlást, ráadásul úgy, hogy látom rajta, hogy komolyan gondolja. Tényleg szeretnék már látni egy pandát, megölelni és játszani vele. Kína persze nagyon messze van, nekem soha esélyem se lenne oda eljutni, csak úgy, hacsak nem hoppanálok be egyenesen a ketrecükbe...ami egyébként nem is annyira rossz ötlet. Gondolatban, amíg halad a sor az egészet eltervezem és teljesen belelkesül a gondolatra, hogy megdögönyözhetnék egy igazi pandát. Persze plüss pandám van otthon, de az azért mégsem ugyan olyan, mint egy igazi élő. Megrázom a fejemet, és jót nevetek az akción. Én egyáltalán nem érzem magam feszélyezve a környezetében, még ezek után sem. Ha gorilla akar lenni, csak legyen gorilla engem egy csöppet sem zavar, az persze, hogy másokat igen roppant nagy megnyugvással tölt el. Tehát, nem felelek meg az elvárásoknak és vagyok a normális kategóriába sorolható, szóval még mindig kerek az élet. - Remek gorilla lennél, komolyan.
Még meg is tapsolom, amikor pedig odaállunk a pénztáros elé igyekszem nagyon komoly fejet vágni, de amikor meghallom amit mond a nevetés úgy tör fel belőlem, mint a vulkán. A számra szorítom a kezemet és még amikor beérünk, akkor sem bírom abbahagyni. - Lehet, hogy bandzsítanom kellett volna, akkor hitelesebb lett volna. Bár, akkor hívta volna a zárt osztályt.
A miheztartás végett bandzsítok, elég jól ami azt illeti. Ez az egyik rejtett képességem, amit nagyon magas fokon űzök. Például képes vagyok arra, hogy csak az egyik szememmel bandzsítok és ezt a produkciót be is mutatom. - Nagymacska? Miért pont macska? Nem hasonlítanám magamat hozzájuk, inkább valami majomféle lennék, vagy papagáj.
Megvonom a vállamat, a szabad kezemmel megigazítom a szemüvegemet - a másik kezemmel ugyebár még mindig a kezét fogom - majd lassan, ráérősen sétálni kezdek a kikövezett úton, nem törődve azzal mi felé tartunk. Az összes állatot nagyon szeretem, mindegy mit nézünk meg. - Nagyon remélem, hogy a hideg nem riasztja el őket annyira, hogy megmutassák magukat.
Felvigyorgok rá és eszembe ötlik az, hogy fogalmam sincs, mit keresek itt, de nem is baj. Egyszerűen csak jól érzem magamat vele.
|
|
|
|
|
|
|
|
Lexine Westbrook INAKTÍV
pandicorn RPG hsz: 152 Összes hsz: 2037
|
Hát akkor nézd, de saját felelősségre, mert szerintem 18+ Szerzünk neked is egy ilyen jelmezt Viktor és te leszel superman és meg supergirl
|
|
|
|
|
|
|
|
|