Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Ophelia Carolina Brown
Na, legalább a nő hogy szórakozik, de legalább amíg visszanyeri a teste fölötti irényítást, ő végignézhet rajta és a csempészárut rejtő táskán is. Ó igen, ezen a ponton megjegyezndő, Dwayne Warren mennyire és visszafordíthatatlanul gyűlöli a sárkányokat, még talán azt is megkockáztatná, hogy fél tőlük. Ha pedig ezzel meggyanúsítanák, egyenes gerinccel is be ismené a félelmát. Elvégre ki az a csökött elmebeteg, aki nem tart azoktól a hidegvérű, repülő, könyörgöm, tüzet okádó szaroktól? - Ophelia - ismétli meg, miközben visszonozza a kézfogást - Dwayne Eric Warren. De leginkább Dwayne. Ahogy elengedi a nő kezét, vissza is csúsztatja azt a zsebébe, majd leereszkedik a padra, amiről Ophelia az előbb felállt. Két kutyát sétáltató fiatal elsétáll előttük, ő ismét az órájára néz. - A zsupszkulcsnak még kell három perc. Itt van aaaa... - összeráncolja a homlokát, megtapogatja a kabárja zsebeit, majd némileg megnyugodva előhúz egy fekete, kissé megkopott zoknit - Ha szerencsénk van, ebédre már itthon leszünk.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Ophelia Carolina Brown
Csak megvonja a vállát: Dwayne, Erik, neki teljesen mindegy. Amerikaiként csak a tegeződés az, amihez ragaszkodik, és amire automatikusan átváltott volna akkor is, ha Ophelia nem ajánlja fel. Elvégre most bajtársként ketten felelnek a sárkányembrióért, akár a fiatal házasok. Ahogy a nő rámutat, ő is elmosolyodva pillant le a zoknira. - A Zsupszkulcs Felügyeletnek van egyfajta humora. Azt mondják, ezeket mugli kukákból szedik össze, hogy ne legyen feltűnő. Egyszer egy pucér játékbabát kaptam, aminek hiányzott a szeme. Ebéd közben elbeszégethetünk arról, hogy mi nem feltűnő... - anekdótázik, miközben jobbra-balra néz a parkban. A halványszürke járdáról visszatükröződő napfénytől hunyorognia kell, így végül az arcát visszafordítja a nő és a táskája felé. A tojás fényes, mégis durva héját épp, hogy egy pillanatra látja, mielőtt Ophelia ismét a pokróc közé rejtené. A szája szépe épp, hogy megrándul. Sokkal könnyebb lenne rántottát sütni belőle még most, mielőtt mindenkinek csak problémát okoz. - Hmmm? - kissé megrázkódik - Egyszer. Egy nyomozólányt kísértem el. Majdnem széttépte az egyik nagy fekete - alig észrevehető grimaszt vág. A nyomozólány később a barátnője lett, majd egy fájdalmas, mélyre temetett emlék. Néma, ha az iskola határában jár, eszébe jut a nevetése és az a nevetséges, sündisznós papucs, amit mindig hordott. Reméli, hogy boldog.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Adam Kensington Ismét leteszi a cigarettát, összekulcsolva őket megropogtatja az ujjait. Nyilván van még pár dolog, amit nem ért, erről azonban nem tehet: racionális embernek született, az ilyen értelmetlenségeket pedig képtelen szó nélkül elfogadni. Azonban nem vár túlontúl összetett magyarázatot, inkább valami olyasmit, hogy a középkorban egy seggfej így találta ki, onnantól pedig mindenki más lusta csicska volt változtatni rajta. Ezzel már bőségesen meglenne a lelki békéje. Adam lép, ő pedig ezzel együtt közelebb hajol a táblához. Az ő térfelén a bábuknak kicsivel több, mint fele áll a táblán, a többi Adam előtt, valahol némileg örül is ennek, hiszen így kevesebbet kell figyelemmel kísérnie. A szeme összeszűkül, az ajkába harap kissé, az ujjaival hosszú másodperceken keresztül lassan, egyenletesen kopogtatja a konyhaasztalt. Paramm. Paramm. Paramm. Persze, hogy nem sejti! Hogy is sejtené, hogy hamarosan mattot kap, de ha tudná, akkor sem valószínű, hogy tudna tenni ellene. A sakk nem egy, nem is kettő, de három vagy több lépéssel előre való gondolkodást igényel, ő pedig erre, egész egyszerűen, nincs kiképezve. Ha arra utasítják, hogy varázsoljon, varázsol. Ha arra, hogy vonuljon vissza, visszavonul. Ha ölnie kell, öl - ennél többre pedig egy hozzá hasonlónak nincs szüksége. Lassan kinyúl a tábla fölé. Gondolkodik, számol, futólag fölpillant a férfire, végül pedig ő is lép. Nem bravúrosan, de nem is szabálytalanul.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Ophelia Carolina Brown
... aztán az egész kurva világ lefolyójában valaki kirántja a dugót. A téren a kopott pad mellett épp, hogy megrezzen egy falevél. Ők pedig, mintha ott sem lettek volna, tűnnek el Budapest belvárosából.
...
Érzi, ahogy a talpa földet ér, jóval erőszakosabban, mint ahhoz hozzászokott; párától nedves tűlevelek közt esik térdre. Szüksége van pár pillanatra, míg a szédülése csillapodik, hogy hunyorogva kinyithassa a szemét. Vaskos örökzöldeket veszik őket körül, melyek ágain napfény szűrődik át, a feje zsongásán túl valamiféle madárcsicsergést is hall, azonban semmi mást. Megadóan dől előre, hogy megtámaszkodjon a karjain. Bár zsupszkulcs-beteg -mely a mágusvilág tengeribetegségének kényelmetlen, szédüléssel és esetenként sugárban hányással járó megfelelője -, érzi, hogy az utazás rázósabb volt, mint ahhoz hozzászokott. Legalább is, bár megbecsülni nem tudja, esküdni merne rá, hogy legalább másfél méterrel följebb érkeztek, mint az ideális. Mert az istenverte minisztériumban képtelenek találni valakit, aki normálisan megbűvöl egy kurva zoknit. - Na? - mély levegőt vesz. Lassan elemeli a kezét a talajtól, összedörzsöli azokat, ám egyelőre nem áll föl, csak elnéz a nő felé - Egyben vagy? Merre tovább?
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Ophelia Carolina Brown Ismét összedörzsöli a tenyereit, a maradék koszt pedig a farmerjába törli, mielőtt először fél térdre emelkedne, majd felkelne a tűlevelek közül. Kissé meg is rázza magát, akár egy kutya, amikor vizes lesz, pár mozdulattal áttapogatja a zsebeit. Pálca, pénztárca, cigi. Minden megvan szerencsére. - Nem... tudom? - néz el a nő flé a kérdését hallva, majd anélkül, hogy gondolkodna, bámul le a fenekére. Mármint a nadrágjára - Nem, csak retkes. Szétnyomódott rajtad egy bogyó. Nem tudja, hogy ez idegösszeroppanás-széli állapotba sodorja-e az útitársát, vagy nem, ezena ponton a sárkánylárva állapota jobban érdekli, mint holmi összemocskolódott nadrágé. A nő azonban ellenőrzi a tojást, ő pedig, mivel nem látja, hogy a sárgája kifolyna a táskából, elkönyveli sértetlennek. - Hogyhogy hol vagyunk? Mit tudom én, te jártál már erre - felel türelmetlenül, elvégre neki fogalma sincs róla, az érkezési pontuknak eredetileg hogy kellene kinéznie - Nem ott vagyunk ahol kéne?
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Adam Kensington
Ahogy a cigarettát az ujjai között tartja, a hüvelykujjával kissé megpiszkálja a szemfogát. Hosszúnak tűnő ideig honol csend közöttük, még ha Adam-nek nyilvánvalóan közel sem kell annyit gondolkodni a lépésein, mint neki. Értetlenül horkan föl, egyszerre fújva ki az összes füstöt és hajolva a tábla fölé. Sakk-matt. A tekintete báburól bábura ugrik, láthatóan gondolkodik, töpreng, számol. A mutatóujjával megérinti a királyt, majd az egyik bástyát, a szája kissé elnyílik, a szeme összeszűkül. - Ahhh... A szálat visszateszi az ajkai közé, a következő lélegzetvétele azonban már ekedt köhögésbe fullad. Szüksége van néhány másodpercre, amíg ismét összeszedi magát, a kézfejével megtörli a szemét és ismét Adam-re néz. - Ennek semmi értelme. Mert el tudok még lépni ide... vagy ide - mutat a táblán két teljesen abszurd négyzetre. Bárki, kilencvenes IQ fölött megértheti, hogy valószínűleg összekeveri a királyt és a királynőt.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
Piros kockás papírszalvétáva törli az ujjait, a tekintetét újra és újra visszaemeli a lila, macskaszerű kisállatra. Már megszokhatta volna, mégis a hideg is kirázza, ahányszor a közelébe jön, maga sem érti igazán, miért. Talán a szeme miatt, gondolja, hisz túlságosan emberi, mégis egy macskaféle lila pofájára varrták. Uncanny valley, mondaná, ha ismerne efféle szavakat. Helyette csak megköszörüli a torkát és újabb szeletet szakít a maga paprikás diablo pizzájából. - Tudod, hogy de - fordítja vissza a tekintetét a lányára -, de csak a szokásos. Azt akarja, hogy ne dolgozz egy kocsmában. Mondjuk ebben igazat adok neki. Sosem ártotta bele magát igazán a lánya magánéletébe, csak akkor, ha ő kifejezetten erre kérte. Hiába ismerik egymást közel tizenöt viharos éve, az apa-szülő kapcsolat mégsem alakult ki olyan erőteljesen közöttük, mint a fiatalabb gyermekeinél. Valószínűleg a kihagyott évek, a felhalmozódott tagadás és gyűlölet és az, hogy isőközben ő maga is felnőtt, felelős azért, hogy Alice-szal szemben már most jóval védelmezőbb, mint Mina esetében valaha. Épp ezért is, bár a szavai akár szemrehányóak is lehetnének, a kiegészítő vállvonás tudatja a lánnyal: különben azt csinálsz, amit akarsz. Összeszorítja a száját, amíg nézi, hogy Mina megbűvöli az italát. Az elemi mágia, a téma amit mióta csak kiderült, kényesen kerül, és inkább harapná le a saját nyelvét, mint hogy elmondja, amit gondol. - Öööhm... - rántja magát vissza a jelenbe - Orvoshoz megyek. Mióta nincs csecsemő a házban anyád engem akar babusgatni. Most a fejébe vette, hogy rohad a tüdőm.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
- Rendben van, te tudod. Egy elmerengő félmosollyal hagyja rá, mielőtt harapna egyet a pizzájából. A pub közönsége miatt egyáltalán nem aggódik különben, hiszen a környéken mindenki ismeri őt, illetve tudják, hogy Mina történetesen a lánya - ezek után pedig kocsmabútor legyen a talpán, aki bántani vagy zaklatni merészeli a őt. De ha mégis megtörténik, neki továbbra sem alantas verekedni. - Ja... néha gondolok rá, hogy könnyebb lenne még egy gyerekkel. Lehet, hogy egyszerűen veszek neki egy kutyát. Poopieface Jeremy hosszú évekkel ezelőtt, egy szomorú szombat délelőtt döcögött át a szivárványhídon, és bár sosem vallaná be, hiányzik neki az öreg, fogatlan, szagló négylábú. Zójának akkor azt mondta, a tetemet leadja az állatorvosnál, tegyenek vele, amit akarnak, helyette azonban a Duna partján temette el egy fás, bokros területen. Többször gondolkodott már rajta, talán be kéne szereznie egy újabb kutyát, hisz' bármennyire gyűlölte az esős, hajnali sétákat, a lelkének jót tettek a magányos körök. Majd talán egyszer. Bár kétli, hogy bárki olyan lesz majd, mint Poopieface. - Na... hol találtad? - élénkül meg azonnal és felejti el a mindössze szájhúzásnyi, kósza melankóliát - Mennyiért? Ha kell, kifizetem.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
Egy halk horkantással engedi el végül a továbbra is kényes témát: nem, már nem kell attól tartani, hogy további családbővítést tervezne. Függetlenül attól, hogy a korábbiakban sem tervezte meg igazán a dolgot, csak hagyta, hogy Zója és a többi nő szeszélye oda sodorja, ahová szeretné. Sok beleszólása valójában nem volt abba, ki mellett köt majd ki; mindössze a felesége az, aki végül megelégelve a viselkedését és a vérmérsékletét nem dbja az utcáta. - Tudod, hogy leszarom, hogy milyen a kutya, csak kutya legyen - belekortyol a Mina ltal jótékonyan lehűtött sörébe, majd rekedten köhög párat. A kézfejével megdörzsöli a szemét. - De megígérem, hogy egy fogatlan korcsot fogok elhozni megint. Leteszi a poharát, mindkét könyökére támaszkodik az asztalon. Csak tudná, honnan örökölte ez a lány a megmentési kényszerét, mert tőle biztos nem, az hétszentség. Talán az anyjától, vagy azoktól a női ágú rokonoktól, akik korábban körülvették. - Hatszáz mi? Dollár? Galleon? Forint? - vonja fel a szemöldökét kissé - De én benne vagyok különben. Már ha tényleg működik és nem egy roncs.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél Mintha csak tegnap lett volna. Másfél évvel ezelőtt a kastély épp ugyanilyen csöndes és nyugodt volt, amikor legelőször hagyta el az irodáját, hogy fázva-unottan éjszakai őrjáratra induljon. Akkor gyűlölte minden pillanatát, nem is vette komolyan igazán, honvágya volt, a feladatot pedig egyenesen a személyével szembeni inzultusként élte meg. Gyűlölöm a kölyköket és ők is gyűlölnek engem, mondta, majd hangoztatta hosszú éveken át. Atán, ahogy egy rossz cipő, ő is belekopott és beleszelídült a feladatba. Mintha csak hazatérne, zárja be a Defenzori szoba ajtaját maga mögött, csúsztatja zsebre a kezeit, majd indul el a megszokott, magányos útvonalán. Összesen háromévet töltött az iskolán kívül, ám az országban, ahol, és ezt már a lelkében biztosan tudja, bizonyára otthonra talált. Nem volt szükség rá, a feladatokat fiatalabb kollégájára hagyta, ő pedig meg is könnyebbült tőle, hogy a kastély falaitól túl, ismét önmaga lehet. A munka és család axisán pedig furcsamód még csak nem is kell egyensúlyoznia többé. Most már könnyedén jön, nem küzd, nem drámázik. Csak élvezi a langymeleg semmit. Elfojt egy köhögést, megköszörüli a torkát, ütemesen kaptat fel a kő lépcsősoron. Amerre jár, gyakran hall suttogást vagy lábdobogást, ő jótékonyan tetteti magát süketnek akkor. Valójában kapóra jön a kellemetlen híre, hisz anélkül tartanak tőle, hogy bármit tennie kellene. Dwayne Warren, a diákok réme. Előre tart tőle, mennyiben változik ez majd, ha hamarosan a fia is átlépi ezt a küszöböt. Az erkélyt minden alkalommal útba ejti ilyenkor. Tudja, ha hormonokkal küldő tinédzser lenne, ő is ide csábítaná a többi lányt, ha pedig üresen találja, megalább rágyújthat, mielőtt alámerülne a jóval lohasztóbb alagsorba. Nocsak, és mit lát, azonnali kapás. - A takarodó elmúlt. Befelé - szól rá a lányra anélkül, hogy érdekelné kicsoda, mit csinál, miért van ott, ahol.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél Egy lány. Valamiért az erkélyről mindig lányokat kell összeszednie, ők azok, akik olyannyira romantikusnak találják ezt a huzatos, középszerű helyet. Lám, most is. Sem a vonásait, sem pedig dacos pillantását nem tudná kivenni, csak a haján megcsillanó, sápadt holdfényt látja, azt, ahogy karba font kézzel a korlátnak dől. Nagyszerű - talán túlságosan hamar örült a hírének, három év pedig mégis elég volt hozzá, hogy az újabb diákok már ne meneküljenek előle nyüszítve, amikor meglátják a folyosón. Mégis mit művelt Bertalan eddig, kártyázni tanította őket. Félreértés ne essék, nem zavarja, hogy nem fossák össze maguk a közeledtével a diákok. Azonban, ha nem óvakodnak tőle, még a végén megeshet hogy dolgoznia kell. Gyűlöl büntetőmunkát osztani. Hasztalan, nevetséges, a felügyelet pedig kire hárul? Nyilvánvalóan rá. - Ez nem kérés volt - nyomatékosítja szavait még mindig az ajtóban állva - Ha akarod, az óvodába is mehetsz. Ha innen picsán rúglak, pont ott fogsz landolni. Na mozgás.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél A lány közelebb sétál, az ő szemöldöke pedig minden lépésnél egyre magasabbra emelkedik. Beszarás, ez halálosan aranyos, most keménykedni fog vele? Mit szeretne tenni, megüti azzal a törékeny kis kezével? Bájos. A való világban töltött három év alatt egészen elfeledkezett az itteni diákok összetételéről és arról, hogy némelyik olyan magasan hordja az orrát, hogy csoda, egyelőre műholdak nem keringenek körülötte. Arra azonban pontosan emlékszik, hogy kezelte ezeket a penészvirágokat régen, akik végül mind megtörtek a keze alatt. Valakinek több kellett, valakinek kevesebb, valakihez erőszak, valakihez némi taktika. - Talán tudod, hogy gyengélkedő is van a másodikon - válaszol ridegen. A hangsúly. Ez az él. Bár a hányni jöttem ki- kifogás számára új, ezt egyelőre úgy dönt, el is engedi a füle mellett. Az arca grimaszba rándul. - Dwayne Warren. Jobb, ha megtanuljuk egymás nevét, a következő hónapban bőven elég időt fogunk együtt tölteni, amíg büntetőmunkán leszel.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél Erre... nem igazán számít. Pontosabban arra, hogy a bemutatkozásakor a lány rögtön több lépést tántorodjon hátra, a szemei pedig kistányérrá kerekedjenek. Azok, akik beleállnak a szigorába, leginkább a büntetést vagy a konkrét ordítást követően szoktak visszavonulót fújni; az kevés, aki ennyitől meginog. A szeme összeszűkül, a félhomályban kutatón fürkészi a lány vonásait - talán csak be van nyomva, amiatt viselkedik így. Messze nem ő lenne az első, akit egy vödröt a kacsójába adva invitálna meg a Defenzori szobába józanodni, hogy amikor kitisztul, még frissében ejthesse meg az atyai lebaszást. Do as I say, not as I do. - Kinek... Kinek a kölyke vagy te? Ez az első, ami megütközve megfogalmazódik benne a lány válaszára. Errefelé nagyon kevesen tudnak a Zójával való közös múltja részleteiről, a legközelebbi barátai közül sem mindegyik. A kastélyban a házasságuk előtt sem olt titok, hogy a nő a közös lányukat neveli, később pedig két fiatalabb gyerekük is született. Azonban az ezt megelőző idő, illetve Zója családjából való távozása már nem publikus információ. Hacsak... - Hát ez csodálatos - mormogja végül. Machay. Ha a lánya nem viselte volna ezt a nevet évekig, így nem szokott volna hozzá, most arcának komor kifejezése ismét grimaszba rándulna - De ez a tényen semmit sem változtat, kedves Machay Adél, ha nem mozdulsz meg azonnal, akkor a seggeden fogsz a hálókörletedig csúszni. A családodat meg csókoltatom.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél Az épp, hogy a félhomályos folyosóról kiszűrődő fényben nem látja igazán a lány vonásait, így azokat az apró rezzenéseket sem kapja el, amik arra vonatkoznának, hogy beteg és rosszul érzi magát. Hallja, hogy a hangja cseppet megremeg, amíg beszél, azonban nincs oka rá, hogy ennek különösebb jelentőséget tulajdonítson. Valójában a saját megütközésén való uralkodás az, amin dolgozik, ahogy állja a lány csípős tekintetét. Az információk fényében nem csodálkozik, hogy ennyire felvágták a nyelvét; ha ezt a lány jelenleg nem rajta, hanem kívülállón köszörülné, még szórakoztatná is a tény. A Machay- vérmérséklet, a mindennapokban bőven van szerencséje hozzá, a felesége és a gyerekei is örökölték, akik köszönik szépen, legalább másfél évtizede hajszolják zsibbasztó alkoholizmusba. Bármikor meghalna értük, de néha igazán elmehetnek a picsába a vérükkel együtt mind ott, ahol vannak. - Hmm-hmmm. Rendben. Ha így akarod csinálni, akkor így fogjuk csinálni. Nincs türelme a kölykökhöz. Sosem volt. Valójában az Úr csodája, hogy Nina volt az egyetlen, akit megütött közülük, őt is magánéleti, már rég elfeledett okokból. Ha a lány szeretne az első lenni, akit a visszatérése után megagyal, a legjobb úton halad hozzá, jelenleg ugyanis messze nem érzi a lelki erőt magában ahhoz, hogy leálljon vitatkozni vele. Ahogy Adél a folyosóra lép tehát, ő a biztonság kedvéért a felkarjánál fogva állítja irányba, majd mutat előre. - Defenzori iroda. Most. Szedd a lábad, nem érünk rá.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél Nem kell félteni: két csecsemőt nevelt föl. Abban a pillanatban tehát, hogy a lány megtántorodik és öklendezni kezd, ő nyomban ellöki a karját és hátrál el tőle. Az apai és aurori reflexek nem hagyják cserben, és bár egyáltalán nem az első eset lenne, hogy egy diák lehányja a ruháját, ezt most sikerül elkerülnie. Pár lépéssel mögötte áll, míg a lány a táglákba kapaszkodva leginkább a falat, valószínűleg pedig a márványpadlót és a saját cipőjét hányja össze. Az arcán érthető undor fut át, elfordítja a fejét, bár végignézni így nem fogja, remekül hallja a produkciót. Meseszép. Tényleg csodás. Szombat éjjel van, persze mi másra számított, ez a műszak rendszerint három-négy sápadtan gubbasztó diákkal a kanapéján végződik. Nem neheztel rájuk különben, miért is tenné, ő ugyanezt művelte - és műveli a mai napig -, ha nem rosszabbat. De meg kell érteniük valamit: ha bebaszol és hülyeségeket művelsz, annak viselned kell a következményeit. Addig szerencsések, amíg ez a következmény mindössze a tőle kapott, komolyan egyáltalán nem vett fejmosás. - Na gyere, hercegnő, most leülsz egy kicsit. Nem törődik esetleges ellenállással, a vállát átfogva vezeti vissza a folyosóra, hogy az egyik fal melletti padra kényszerítse őt. A mozdulata nem erőszakos, de ha szükség van rá, legyűri az ellenkezést. Ha Adél leül, ő eztán guggol le vele szemben, hogy az arcát fürkészve közelebbről is felmérje a károkat. - Csak ittál vagy be is szedtél valamit? - hagyja, hogy a korábbi durva él kivesszen a hangjából. Bár szigorúan figyeli a vonásait, leginkább érdeklődőnek tűnik - Nem kell beszarni, nem fogsz belehalni, de jobb ha elmondod, hogy mivel számoljak.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél Csak figyeli, ahogy a lány mély levegőt vesz és általánosságban véve lassan megnyugszik a hűvösben. Magával a tócsával nem foglalkozik, arra vannak a manók, különben is varázslattal pillanatok alatt eltüntetheti bárki a mocskot. Az ő feladata és fókusza jelenleg mindössze arra irányul, hogy Adél jobban legyen, cseppet összeszedhesse magát, hogy utána tiszta fejjel és újult erővel mennydöröghesse rá atyai szidalmait. A drog az rossz, az alkohol az rossz, ha szexelsz, meghalsz. Ámbár az ő rögtönzött kiselőadásai inkább arra irányulnak, hgy ha mindenképp szétcsúszásra kerül a sor, akkor azt az ember fia-lánya lehetőleg olyan körülmények között tegye, hogy véletlenül se eshessen le a kastély egy nyitott erkélyéről. A lány elvigyorodik, az ő homloka ráncba szalad, nem igazán érti a viselkedés - na de mit is vár az ember valakitől, aki nincs egészen képben. Alkoholszagot nem igazán áraszt, tehát valamiféle drogra tippel. A visszarendelésének egyik nyomós oka a kastély környéki drogepidémia megfékezése: és bár ő nem ért egyet a kábítószerekkel szembeni háborúval, teszi a kötelességét. Ez a másik indoka annak, hogy nem hagyja magára Adélt most. Ha be van nyomva, akkor bizony beszélni fog. Azonban. Elsőre egyáltalán nem érti, miként és hogyan jón szóba a felesége. A feje oldalra billen, szája elnyílik, a kérdés már ott fogalmazódik a fejében, amikor az annyira fiatal és annyira ismerős szemekbe néz. Nagyon hasonlítanak azokra, amik még az Egyesült Államokban, a sorsot megpecsételő hírt közölve, riadtan néztek vissza rá. - Ohh... - váratlan. Az arcára is kiül, hogy elveszti a gondolatai fonalát. De épp, csak egy pillanatra - Anyádék tudják?
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél Tudja, hogy ő ehhez kevés. Különben semmi köze sincs hozzá, néhány évvel korábban pedig vissza sem kérdezett volna, hanem csöndben magára hagyta volna a lányt a problémáival. Nem kegyetlenségből, nem érdektelenségből, nem undorból, hanem, mert ez nem az ő hatásköre. Az évek során kialakult ugyan, hogy a diákok őt, mint az iskola védelmezőjét gyakran keresték meg a biztonságukat nem érintő kérdésekkel, ezekben az esetekben azonban leginkább másokhoz irányította őket. A feleségéhez, például, ha ő ne volt elérhető, a házvezetőkhöz - bárkihez, igazából, csak ne hozzá. Aztán gyerekei születtek, Mina felnőtt, egyszerre pedig elkezdett másképp tekinteni ezekre a semmirekellőkre. Dwayne sosem volt egy kifejezetten empatikus ember. Azt azonban az eltelt években megértette, nem árt úgy viszonyulnia a diákokhoz, ahogy szeretné, hogy az ő gyerekeivel bánnának. A lány bizonyára nagykorú vagy ahhoz közeli, de ha nem is, ezen a ponton megtehetné, hogy vagy feláll mellőle és otthagyja, vagy pedig a házvezetőjéhez kaséri, oldja meg ő. Ám, jelenleg inkább megfeledkezik erről. Vajon Zója is így nézett ki, amikor ő magára hagyta majd' harminc évvel ezelőtt? Csak figyeli a lány arcát, ahogy a légzése szépen egyenletesebbé válik, bár a bőre még sápadt és nyirkos. - Amíg az iskolában vagy, addig nem bánthat senki. Remélem, tudod. - üres szavaknak tűnnek, de igazak: ezek közt a falat között senkit sem fognak bántani, amíg ő itt van. A súlyát kissé átteszi az egyik lábáról a másikra, ahogy kezd egészen elgémberedni. - Mert a gyerek apja csak akkor marad veled, ha elvehet? - ráncolja a homlokát teljesen értetlenül - Nem kell belemenned ebbe a zsarolásba és beszélek vele, ha szeretnéd.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina Csönd. Mélyeket lélegzik, a csap szélére támaszkodva lehajtott fejjel. Tíz. Tizenkettő. Tzennégy. Magában számolja az eltelt másodperceket. Az apró, magasban fénylő ablakon át hallgatja a Pozsonyi út barátságos hangjait, az októberi délutánon a világa azonban a fürdőszobára korlátozódik. A gyógyszer keserű ízére. A zaklatott bűntudatra. Tizennyolc. Húsz. Megnyitja a csapot, a vízzel lemossa a vércseppeket a kagyló oldaláról, a tenyerét a tükörhöz érintve zárja vissza annak elbűvölt tartalmát a helyére. A felcímkézett fiolák eltűnnek, helyettük a saját, mogorva és fáradt arca néz vissza rá. Csak szusszan egyet, a kezét a pólójába törli, visszafojtva a köhögést ül le a fürdőkád szélén hagyott törölközőre. Éjszaka dolgozott így, mint ilyenkor mindig, a nappal a lakásban egyedül az övé. Nincs lábdobogás, kamaszkori ordibálás, zene, ajtócsapkodás, de megnyugvás, nevetés és különösebb öröm sincs. Mint régen, csak ő és a doboz cigaretta, amit a farmerja zsebéből rángat elő. Hamarosan visszafekszik aludni, de egyelőre szüksége va erre, amíg a szívverése lecsillapodik épp egy kicsit. Ha elmondaná nekik, könnyebb lenne. De nem fogja. Majd megtudják, ha eljön az ideje. Az ajtó nyílására kapja föl a fejét, a haját a szeméből kirázva hallgatja a zajokat, ajkai a cigarettát közrefogva húzódnak félmosolyra. - Jövök már, jövök. Fenhanngon szól ki, feláll, még egyszer belenéz a tükörbe, mielőtt elhagyná a fürdőszobát. - Hát te? Anyád nem mondta, hogy jössz.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina - Ahh... így már minden világos. Neki aztán beszélhetsz, majd jól picsánrúgom este. Mina közelebb lép, hogy üdvözölje, ő ezt egy megszokottan félszeg váll-lapogatással viszonozza. A kapcsolatukat leginkább barátiként tudná leírni, ami merően más, mint amit a két fiatalabb gyerekével kapcsolatban érez vagy tanúsít. Őszintén szereti a lányt, hozzászokott a közellétéhez és az érintéséhez is, mivel azonban az élete első szakaszát teljesen kihagyta, a testvéreivel szembeni ösztönös, apai védelem hiányzik belőle. Ő nem vette fel soha, amikor sírt, nem játszott vele a padlón és nem ordított vele magából kikelve akkor sem, amikor tinédzser lett. Ez utóbbi újfent Sean-nal kapcsolatban történik meg leggyakrabban, majdhogynem tettlegességig fajulva. De hát: az apja fia. Beleegyezve követi a konyhába, ott készségesen leül a konyhaasztal melletti székek egyikére, hogy nyomban a lefedett tálcát kezdje el kíváncsian bontogatni. - Ü-hümm, én ügyeltem éjjel az iskolában - válaszol fölsandítva a lányra - Na bökd ki. Mennyit szeretnél? Ez - az ujjaival körözve mutat a tálca felé, ahogy az asztalon könyököl - minimum új autónak hangzik.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Kállay Bertalan A fia születése óta ez az első év, amikor karácsonyi ügyeletbe osztották. Kimondatlan szabály a parancsnokság berkeiben, hogy a családosok azok, akik otthon tölthetik az ünnepeket - ő pedig most először esik ezen kategórián kívülre. Nem, a családi állapota továbbra sem változott, mindössze a legkisebb lánya töltötte be a tizedik évét, ezzel együtt pedig Dwayne is elvesztette az előjogait. Fájó szívvel tehát, de kénytelen volt magára hagyni a kényelmes, előmelegített kanapéját, a felesége bejglijét, a fűszerezett borát és a reggelt már a kirendeltségen kezdte. Általános esetben Budapesten várakozna, csak akkor utazik vidékre, ha a szükség szólítja. Az pedig reggel hat óra két perckor szólította őt. Akkor kandallóba szállt, percekkel később pedig már a begyűjtők sötétszürke egyenruhájában, nyűgösen ballagott végig a kirendeltség recsegő parkettáján. Azóta pedig kávé cigaretta, cigaretta pedig kávét követ; jelenleg az előbbivel az ujjai között áll meg az iroda hosszabb, üresen hagyott falát borító, jókora országtérkép előtt. A képen nevek mozognak rendületlenül, ha Bogolyfalvára pillant, látja a sajátját és Bertalanét is, ha pedig oldalra lép párat... a másikat, rikító vörös tintával, folyamatosam pulzárva a papíron. Hévíz. Ki az úristen megy Hévízre? - Szóval... adsz még neki időt, vagy...? A válla fölött pillant oldalra a tőle nem messze álló kávéfőzőhöz sétáló férfire. Őszintén kedveli a srácot, évek óta dolgoznak együtt, eddig pedig nem igazán lehetett rá panasza. Majd jött Krise. Karácsonykor. Amikor ő még otthon akár még ágyban lehetne a feleségével, de nem...
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Kállay Bertalan Ő beleszív a szálba - amit természetesen nem tehetne meg itt, de az elmúlt másfél évtizedben a kollégái és felettesei beletörődtek a a viselkedésébe. A kollégája mellé lép, így már ketten néznek vissza tanácstalanul a Balaton csücskében vibráló névre. - Legalább tudjuk, hogy még él - állapítja meg, az egyik karját átfogja maga előtt, a felkarjára markol, maga mellé hamuzik a padlón. Amíg a név ilyen vörös és aktív, a megfigyelt személy rendben van, csak épp a mágia által kijelölt határvonalon kívül. Egy ilyen esemény a fegyenctől függően vált ki választ az aurori szervben: van, hogy a Kommandó beavatkozása szükséges, máskor azonban annak legközelebbi aktív begyűjtőjét riadóztatják. Mivel Krise nem veszélyes, ez utóbbi történt most is. Dwayne pedig emiatt füstölög a kihalt irodában ahelyett, hogy töltött káposztába folytaná magát. - Engem nem érdekel, mit csinál meg kivel, ha hatra otthon kell lennie, akkor én hat után öt perccel felébresztettem volna. Már ha nem lenne... ez a dolog. A cigarettával az ujjvégei között vakarja meg a tarkóját. - A Machay- birtokon van. A feleségem családja. Nem mondhatnám, hogy kurvára kitörő lelkesedéssel fogadnának engem ott. Amit pont leszarok, de Ilya politikailag érinthetetlen. Az a Machay Ilya. Nem akarod azt a cirkuszt, amit akkor robbantana ránk, ha aurorok jelennének meg az otthonában karácsony reggel.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Machay Adél
Adél arcába szép lassan visszatér valamiféle szín, ő pedig ezen megnyugodva végül, elgémberedett lábakkal feegyenesedik mellőle. Elmondhatatlanul kényelmetlenül érzi magát most. Egyrészt: még mindig semmi oka és alapja sincs beavatkozni, még akkor sem, ha groteszk érzése támad a lány szavaival kapcsolatban. Egész egyszerűen, a munkaköri leírása nem terjed ki erre. Másrészt azonban, a lány rokona, vagy mi a pokol, akkor is, ha először találkozik vele, ő pedig úgy néz rá, mintha beleszartak volna a rántottájába. Legegyszerűbb megoldásként eldönti tehát: neki most kell egy cigi. Hátrébb lép, Adél válaszára fény villana pálca végén, ő pedig a korlát oldalának dőlve gyújt rá. - Ez a huszonegyedik század. Nem kell hozzámenned. Üres kezének mutatóujjával a kőkorlátra rakódott, száraz mohát kapargatja maga mellett. Ő már csak tudja, miről beszél: három gyereke született, mégis nem sokkal a második előtt vette feleségül Zóját, akkor sem amiatt, mert kényszerítették rá. Persze, a magafajtának könnyű: félvérként, apai ágon a tisztavérű családok páriájának tagjaként a kutyát nem érdekli már a házassága. Ennek pedig roppant mód hálás. Nehezen dolgozná fel, ha Minát vagy Alice-t egyszer egy ismeretlen férfinak kellene átadnia az oltár előtt. - Nem, nem vagy büntetésben, csak menj lefeküdni, jó? - legyint türelmetlenül - És. Ha szükséged van valamire, tudod. Az irodában megtalálsz.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
Aha... persze. Bizalmatlanul, fél szemmel sandít csak fel rá az asztalnál ülve, ahogy a cigarettát letámasztja egy otthagyott mesefigurás bögre szélén. Majdnem harminc éve dolgozik aurorként, és bár nem nyomozó, ez a tapasztalat kialakított benne egyfajta megérzést, amit ő csak úgy nevez: most kibaszottul szórakozol velem, mi? Emiatt tehát egyáltalán nem hiszi el, hogy Mina csak úgy, hátsó szándék nélkül látogatta volna meg őt. Vagy pénz kell neki, vagy bajban van. Vagy lehet, kevesebb időt kellene töltenie bűnözők és rellonosok társaságában. Bólint, megtámaszkodik a könyökén. Noel üdvözöl, nagyszerű és felesleges információ. Kedveli a gyereket, bár már nincsenek igazán közel, gyakran hízeleg magának annyival, hogy részben neki köszönhető, hogy Ombozi szabadlábon van. Mindig egy megcsúszott, eléggé ideggyenge, de különben ártalmatlan és tehetséges fiúként tekintett rá, aki előtt a lakása ajtaja bármikor nyitva áll, ha beüt a szükség. Na de: Mina beszélni kezd a macska pedig kifordul a zsákból. Ő hallgatja. A cigaretta füstölög kettejük között. - Ez... - felemeli a szálat a bögre oldaláról - stabil anyagi háttér, jó neveltetés, élettapasztalat. Mina. Nézz rám. Őszintén. Ki ez az unalmas fasz?
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Kállay Bertalan
Oldalvást pillant el a férfire, épp egy pillanatra rándul az ajka félmosolyra. Közel harminc éve volt megtanulni azokat az apróságokat, amiket igyekszik átadni Bertalannak. Dwayne szívből gyűlöl tanítani. Legyen az akadémián vagy a Mátrában, a hányinger környékezi az oktatástól, így ha teheti, elkerüli ezt. Kállay azonban szerencsére kevésbé fafejű, mint a többi akadémiaszökevény. Ahogy most is: nem vergődik, nem veszi a tapasztalatlan kezébe az irányítást, hanem ha frusztráltan is, de türelmesen vár a parancsra. Ezek azok a tulajdonságok, amikkel Dwayne sosem rendelkezett. Ahogy pedig ő is visszapillant a névre, csöndben eldönti magában, hogy Kállay vagy sokkal többre viszi majd, mint ő, vagy pár éven belül szembe néz majd a zöld villanással. - Ez mind politika. Jobb, ha hozzászoksz ehhez. Ha Machay ledugja a farkát a torkunkon, nekünk meg kell köszönni. És szerintem most épp azt csinálja. Mikor lett ennyire apatikus? Talán pár hónappal ezelőtt, amikor keserűen kénytelen volt rájönni, hogy az élete márpedig véges, neki pedig nincs ideje arra, hogy a minisztérium ármánykodásán rágja magát. Néhány évvel ezelőtt már Krise ágya mellett állna ott, majd úgy ahogy van, gatyában vagy anélkül rángatná el a fogdáig. Most azonban ismét csak szív a szálból és megvonja a vállait. - Krise az unokaöcsém... lesz. Ha elveszi a Machay lányt. Aki gyereket vár. Hagyjunk a fiataloknak még fél órát. Ha addig nem mozdul, akkor felébresztem a nyomjellel.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
Noel. A hüvelykujjával az alsó ajkát piszkálgatja, csak hagyja, hogy a cigaretta füstölögjön az ujjai között, a szeme Mina hebegő, különben annyira helyesen zavarban lévő arcán marad. Egy pillanat alatt ismét rászakad a felismerés, hogy mennyire öregszik. Mina életéről pedig mennyire nem tud semmit sem. Kedveli a srácot. Nem mondhatná, hogy szereti őt, számára a stílusa mindig túlságosan... lányos és drámai volt, amit megtanult kezelni, de sosem értette igazán. Inkább neurotikusnak nevezné, ha használna ilyen szavakat. De végül is ő vesse az utolsó követ rá. - Te tudod. Valószínűleg nem ere a válaszra és erre a flegma vállrándításra számított tőle a lány. De mit mondhatna mégis? Azt, hogy a fiú túlságosan idős, hogy kvázi egy érzelmi aknamező és, hogy Mina szerinte ennél jobbat érdemelne? Talán. Azonban meegtanulta már, hogy a Mácsai vérvonallal szemben hiába járatja a száját: Mina pedig pontosan olyan mint az anyja. Amit kedvel és tisztel benne. Másrészről néha, amikor szórakozottan elnézi a mozdulatait, rettenetesen sajnálja is őt. Kicsi Mina, neked sem lesz egyszerű életed. - Én úgy tudtam, Noel tűzmágus, te meg...
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Kállay Bertalan
Ahogy félrenyeli a kávét, már biztos benne, hogy valami olyasmit mondott, amit nem kellett volna. Megrökönyödve néz rá oldalvást, nehogy megfulladj már itt nekem karácsony napján, szerencsére azonban úgy fest, Bertalan ura a helyzetnek. Ő pedig jobb lenne, ha szűrőt tenne arra, amit mond, ugyanis... - De ez maradjon köztünk. Nekem mondta a lány, de akkor lehet, hogy nem publikus az infó. - teszi hozzá, mentve a nehezen menthetőt. Neki annyira könnyedén mondta Adél, bőven feltételezte, hogy már kiteregették ezt a szennyest, de ha nem, akkor nem is az ő tisztje elterjeszteni a faluban. Kállay ellép tőle, ő pedig egy pöckölő mozdulattal a papírkosár irányába dobja a csikket. Az egy szökkenéssel terem ott, hogy a fal mellett kicsit megemelkedve elkapja azt, majd jóleső csámcsogással visszamásszon a korábbi helyére. - Szerintem menj oda te. Ha segítség kell, küldj patrónust, de a srácnak pálcája sincs. Szerintem elboldogulsz. Továbbá semmi kedve kimenni a hidegbe, ahhoz pedig még kevesebb, hogy Hévízre utazzon a Machay birtokra. Függetlenül attól, hogy bejygújtőként igenis neki kellene lennie az elsőnek, aki megjelenik a helyszínen. A karjait összefonja maga előtt unalmában, a térkép távolabbi sarkának kevésbé ismert neveit tanulmányozza, amikor... - Hah! - William neve eltűnik a birtokról, csak a mágikus festék lenyomata vöröslik a helyén pár pillanatig, mielőtt végleg beinná a papír. Az ő szeme azonnal Bogolyfalva felé fordul, ehhez arrébb is lép egyet, és lám - Ez tud hoppanálni? Ne kúrj fel, ha illegális zsupszkulcsa van, ennyire nem lehet idióta.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Kállay Bertalan
Arra, hogy gyorsan sikerült nekik, inkább nem válaszol. Ő vesse az utolsó követ a fiúra, hiszen négy gyerekből egyet tervezett, kettő pedig egy valószínűleg hasonló véletlen eredménye. Jobb tehát, ha csendben marad, inkább csak engedékenyen félreáll, hogy a férfi is közelről megnézhesse a térképet. A név, ami eddig Hévízen időzött, most már a Mátrában van, arra a részletessége azonban már nem tér ki, pontosan hol. A tinta vörösből ismét először bordóra, majd feketére vált - pár órán belül pedig, ha minden igaz, el is fog tűnni, a falu határain belül ugyanis már nem kötelező az állandó nyomkövetés. - Talán csak hazahozta valaki - tűnődik hangosan, különben pedig épp nem érdekli, milyen úton-módon ért haza. Sosem értette a Minisztérium zsupszkulcsokkal szembeni hisztériáját, őt is többször meghurcolták már miatta. A kezeit a zsebébe csúsztatja. - Azért ne becsüld alá az ilyen méregkeverőket. Legalább is én nem fogadnék el tőle teát - a kezét kihúzza a zsebéből, hogy lenézzen a telefonjára - Gondolom innen boldogulsz. Azért hozd be és kérdezd meg tőle, mi a kurva anyámat képzel magáról. De engem most vár egy tál töltött káposzta Pesten.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
A cigarettát leteszi az asztalon hagyott, maszatos kakaós bögre szélére, a jobb öklén megtámasztja a fejét, úgy néz fel a lányra. Látja először a zavarát, majd azt a melankolikust félmosolyt, amivel magyarázni kezd, pontosan ugyanolyan kacifántosan és lelkesen, mint az édesanyja. Régen nehezére esett követni, sőt, irtózatosan bosszantotta a nő, majd pedig a kislányuk menthetetlen szófosása; mára azonban imádja azt. Csak hallgatja őt, figyeli a kis mozdulatait, amikkel gesztikulál, a szeme csillogását, gondolatban pedig pár pillanatra egészen messze jár. Hogy fogsz nekem hiányozni, Kisegér. - Örülök nektek - mondja ki az ítéletét végül rövid hallgatás után. A hangja teljesen őszinte, vagy legalább annyira, mint általában. Sosem volt a nagy szavak és gesztusok embere, nem fog a lány nyakába borulni, nem fog kérdéseket feltenni neki, nem fogja a könnyeit törölgetni. Kissé megbillenti a fejét - De van oka annak, hogy most ezt elmondod nekem? Legyen őszinte magához? Legalább nyolcvan százalék esélyt ad neki, hogy a lánya vagy terhes, vagy eljegyezték. Mácsai, elvégre, az úristenért is: az ő fajtájuk nem egymást követő lépésekkel, hanem páros lábú szökkenésekkel éli az életét. - Szabadságra? Ne szórakozz. - horkan fel - De ha már itt tartunk... itt is lenne valami. Amit neked kéne tudnod.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
Elfojt egy köhögést, néhány pillanattal később elfordítja a tekintet a lányról, hogy ismét a szál után nyúljon. Dwayne kevés pozitív tulajdonsága közül a diszkréciójára a legbüszkébb és arra, hogy nem igazán üti az orrát olyasmibe, amihez semmi köze - a drága nejével ellentétben. így amellett, hogy ő jelenleg továbbra us teljesen biztos benne, hogy Mina többet rejteget annál, mint amit kimondott neki, elengedi annyival, hogy valószínűleg még nem akarja megosztani vele. Nem is kérdez, csak egy ciccenő vigyorral megdörzsöli az állát, az elő rakott dobozokat nézegetve. - Ezzel az erővel őszintén csodálom, hogy anyád eddig tartotta a száját és nem mondta nekem. Mindjárt megsértődök, hogy már kiestem a pletykaköréből. Miközben beszél, kihúzza a mellette álló széket, hogy Mina leülhessen, ha szeretne. Végül ahelyett, hogy ismét beleszívna a szálba, azt a bögrébe dobja, hogy az belefulladjon az Alice által hátrahagyott, túlcukrozott kakaóba. - Rendben. Szóval a helyzet. Hogy anyád - miért érzi hirtelen úgy, hogy az asztalon hagyott keze mennyire érdekes? - Előfordulhat. Hogy lesz még egy testvéred.
|
|
|
|
Dwayne Warren Defenzor, Animágus, Auror
 officer friendly RPG hsz: 1644 Összes hsz: 3682
|
Warren Mina
- Válságban? Dehogy. Egy ciccenéssel hárítja a vádakat, egyszerre meg is lepi, de le is nyűgözi Mina megállapítása. Mégiscsak: az apja lánya. Tény, Dwayne sosem volt nyomozó, de ahhoz különös szimatja volt, hogy rátapintson az emberek kapcsolatainak repedéseire. A válasza nem teljesen őszinte. Valójában fekete-fehét hazugság... lenne, ha mindketten tisztában lennének a válság okával vagy úgy általánosságban, a tényével. A kapcsolatuk még sosem volt ennél eseménytelenebb: az elmúlt évtizedben javarészt elkerülték őket a drámák és látványos szakítások, a kiborulásai legnagyobb részét is a gyerekeire koncentrálta, különös tekintettel a kamaszkorba lépett fiára. Teljesen odáig van a srácért. De néha igazán kedve lenne a picsáját a homlokára bűvölni, mert akkora megveszekedett kis seg... - Minden rendben van vele és velem. Annyira, hogy... hogy igazából, Sean elköltözik idén, lesz egy szabad szoba, anyád meg... tudod, milyen anyád! - a székén szembefordul a lánnyal - Mindig anyáskodnia kell valaki fölött.
|
|
|
|