Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Habár a két leányzó előtt már lebuktam, inkognitómat, és álcámat, mely valódi énemet, a rettegett maffiavezért rejti, nem kell feladnom, hiszen tartani fogják a szájukat. Még szép, hogy tartani fogják. Ha valódi maffiavezér lennék, és nem a "könyvtárosnéni", most gonoszul összedörzsölném a kezeim, és kacagnék egy sort. De ehelyett velük nevetek az egészen. Jó móka volt.
- Köszönöm, nektek. Hálám jeléül tényleg életben hagylak titeket. Téged is, kedves Lagger - mondom még utoljára a Keresztanyaként, nagylelkűségem fitogtatva.
Miután kinevetgéltük magunkat, azért, ha a szerep lezárásaként, de visszatérek eredeti szakmámhoz, hiszen nyilván a könyvek miatt vannak itt valójában. Még ha csak visszahozza is valaki a kikölcsönzött darabokat, aki ilyen toronnyal érkezik, mint Lagger, az valószínűleg szívesen el is vinne párat. Talán nem ugyanannyit, de ilyen falánk könyvzabálók bizony nem távoznak kincsek nélkül.
Runa próbál levegőhöz és szavakhoz jutni a nevetéstől, mely valósággal rázza, és melynek láttán én is a számra szorítom a kezem, hogy visszafojtsam kissé jókedvem a hangoskodástól. Mégiscsak könyvtárban vagyunk és példát is kéne mutassak, vagy mi a szösz. Közben próbálok válaszolni leendő postásomnak is.
- Lehet egyszerűbb lenne megkérdezned, hogy mit nem ajánlok - mondom némi töprengés után, de azért csak a kezébe nyomok egy kötetet, mely egy pálcaintésemre röppen hozzánk. - Ezt viszont kötelezővé tenném. Illetve, ezt is.
Nem árulok el részleteket, én is úgy fogtam a kezembe nemrég, hogy mindössze a címét láttam, és az alapján nem tudtam volna megítélni. De a második sor után már éreztem, hogy nem fogom letenni, míg el nem olvasom, és így is lett.
- Elárulom, a klántagoknak bármit - mosolygok Runára, és majdnem megint megsimogatom a fejét, csak tartok tőle, hogy a végén még nekiállok bögyörgetni, mint valami kiscicát. - Annyi a dolog, hogy odahozod szépen az asztalomhoz, és én feljegyzem, miket viszel, mikor viszed, és megmondom, hogy nagyjábóóól mikorra kelleneee visszahozni.
- A visszahozatalnál szintén a pultnál kell zaklatni - mondom, és ezzel egyidőben fel is állok és odasétálok az említett bútordarabhoz, és a könyvekhez, melyeket Lagger visszahozott. Magam elé húzom a leltári ívet, és rábökök a pálcámmal, mire a lapok, mintha szél kapna bele pörögni kezdenek, míg meg nem állnak ott, ahol elődöm a torony egyik emeletét képező könyv címét bevéste. Az utolsó rubrikában jelzem a szignómmal a könyv visszatértét testvérei közé.
Amint ez megvan, egy újabb pálcasuhintásra a kötet elröppen a helye felé. Persze sejtem, hogy nem fog odatalálni, mert még nem ismerem annyira a könyvek pontos lelőhelyét, de ezt a lányoknak nem kell tudnia. Mosolyt villantok feléjük.
- Szóval, parancsoltok még valamit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még mindig az események különös alakulásán töprengek, ahogy átkelek a hídon. Mivel nem igazán ismerem ki magam a mugli főváros tömegközlekedésében, inkább csak simán átgyalogolok a túloldalról, hogy valami eldugottabb helyet keressek, ahonnét hopponálhatok. Habár este van, ettől sok helyen csak megélénkül az élet, az utcán sok-sok fiatalt látni, szóval túlzott óvatosság kerít hatalmába.
És egyébként is el vagyok kissé varázsolva. A levéltárban tett látogatás érdekesebbre sikerült, mint számítottam. Eredetileg csak néhány régi okmányért mentem, munkaügyben, de mikor odaértem, átnyújtottak egy levelet is, azzal, hogy már várták, hogy felbukkanjak itt, mert ezt jó pár éve őrzik nekem.
Csak akkor nyert értelmet a dolog, mikor megfogtam az első pillantásra már olvashatatlanná fakult régi, papírdarabot, mely amint a bőrömhöz ért, hirtelen megrázkódott, és a megsárgult papír kifehéredett, a szöveg pedig olvasható vált. És akkor megláttam az írást. Nagyapám betűi voltak. De csak betűk voltak. Illetve szavak, amik ugyan magyarul voltak, de még így se volt az égvilágon semmi értelmük együtt. A levél látszólag nem is nekem szólt, hanem egy Beának, és valami virág neveléséről szólt, de még csak nem is nagyapám szignója volt a végén, hanem egy álnév, mellyel valami Nóra néninek adta ki magát.
Átérve a hídon felpillantok az égre, mintha lepillanthatna onnét rám, mint az Oroszlánkirályban a nagy királyok, és öreg éveire kissé megbolondult nagyapámra gondolok, aki még így is a legnagyobb király volt a szememben. Hiányzott nagyon, főleg a hihetetlen történetei, és az, ahogy előadta őket, de most különösen örültem volna, ha mesél még valamit. Ugyanis fogalmam sem volt, mit akar ezzel az üzenettel.
Hogy fejtsem meg? Ugyanis nem kellett sokat törjem a fejem hozzá, hogy tudjam, azért nincs értelme az egésznek, mert valójában nem azt jelentik a mondatok, amit látszólag. De a kulcs nem volt a kezemben, csak a lakat a titkon. Nekem szánta, egyértelműen, ezt már a Bea névből is tudtam, ugyanis kiskoromban volt egy ilyen nevű babám. Nóra néni pedig az a mugli óvónő volt, akinek egyszer meggyújtottam a haját, mikor nem akartam aludni menni. Ekkor döntöttek a szüleim úgy, hogy jobb lesz nem muglik közé rakniuk.
Összehajtom a levelet, és bedugom az egyik könyv lapjai közé, melyet úgy mellesleg szereztem a városba látogatásom alkalmával. Egyszerű mugli regény volt, de én az ilyesmire is ki voltam éhezve. Most viszont már csak haza szerettem volna jutni, így elkezdtem nézelődni, hol is ejthetném meg azt a szörnyen gyomorforgató (szó szerint) mozdulatot, amivel is bagolyfalván köthetek ki, de elég sokan voltak még a parkban, és a híd alatt is nagy volt az autóforgalom. Itt nem fog menni, be kell menjek egy mellékutcába. Így aztán el is indulok csomagommal egyensúlyozva, mely azért most kivételesen nem olyan rémesen nagy, mint szokott. Mindössze négy könyv, meg két mappa mindenféle papírokkal az iskolának. Mindenesetre épp elég cucc ahhoz, hogy lekösse a figyelmem az el-nem-ejtésük, és ne vegyem észre, hogy az a pár ember a közelben, akik látszólag ilyen-olyan dolgokkal vannak elfoglalva, valójában engem figyelnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Olyan egyszerűen indult pedig ez a nap is. Eredetileg nem is lett volna semmi ilyenforma tervem, egy olyan városban barangolni, amit alig ismerek, de aztán kaptam azt a baglyot, és rá kellett jönnöm ismét, hogy könyvtárosnak lenni nem merül ki annyiban, hogy kedvemre olvasok a könyvtárban ameddig csak akarok és annyit, amennyit csak akarok. Sőt, néha még időm se jutott egyáltalán rá!
Na nem mintha igazán panaszra lehetne okom, hiszen bár jobban élvezem a világokat, melyeket olvasva látok a saját fantáziám által szőve, saját kis világunk felfedezése is izgalommal tud eltölteni, főleg ha ilyen szép régi templomok irattárába látogathatok.
Szerencsére nem vagyok az a varázslóféle, akik talárban, és olyan ódivatú ruhákban járkálnak, illetve annyi érzékük sincs a mugli öltözködéshez, mint egy elefántnak, így nem keltek feltűnést sehol sem. Vannak persze, akik utánam fordulnak, de nekik olyan gondolataik vannak, amiket nem illő emlegetni, szóval nem is részletezem.
De éppen ezért sem foglalkozom azokkal, akik most utánam fordulnak, azokkal, akik ráadásul nem is látványosan teszik, lehetőségem sincs foglalkozni. Összességében tehát csak megyek, és keresem azt a helyet, ahol senkinek nem szúrja ki a szemét egy kámforrá váló lány látványa. Ekkor azonban az egyik fiatal mellém szegődik, de csak abban a pillanatban tudatosodik a közelsége, mikor megszólít, sőt, még egy barátságos bökést is kapok tőle. Úgy hallom igen népszerű szokás manapság a másik böködése a mugli világban.
- Ó, szervusz - kapom felé a tekintetem kicsit meglepetten. Sötét van ugyan, de azonnal elfog az érzés, hogy láttam már az arcát. És biztos nem ma, a városban. Mintha korábban..
- Háát nem igazán vagyok ismerős a környéken - mondom egy szégyenlős mosoly kíséretében. Ami azt illeti még enyhén is fejeztem ki magam. Az pedig eszembe sem jut, hogy ez talán egy amolyan felszedős duma lett volna a sráctól. Az ilyesmi igazából sosem tűnt fel. Igaz, nem is sokszor próbálkoztak vele.
Mielőtt még valamit mondhatnék, váratlanul valami felvillan az orrom előtt. Odakapom a tekintetem, és azt látom, hogy egy étterem cégére díszeleg ott, ahol az előbb még biztosra venném, hogy semmi sem volt, csak egy bérház oldala. És még ajtó is van, mely az épület alatti szintre vezet.
Ha nem a mágusvilágban élnék, biztosan gyanúsnak tartanám, hogy ez csak így megjelent itt, de mivel abban élek, teljesen hétköznapi dolognak tűnik. De persze hiába ajánlanám, ha a srác nem láthatja mugli lévén, de meglepetésemre látom az arcán, hogy neki is feltűnik a hely.
- Tadaaa! Csak neked! - mondom egy vigyor kíséretében, mintha az én művem lenne az egész. - Azt mondjuk nem tudom, jó hely-e, de nézd csak meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miközben én a kiutat keresem a városból, valaki más engem, hogy rajtam keresztül egy éttermet, vagy egyéb hasonszőrű helyet találjon, ahogy ez a srác, amint mellémszegődve közvetlen módon leszólít. Velem azonban nem jár jól, mint azt mondom is neki, és én sem jutok közelebb ahhoz, hogy senki se lásson eltűnni, hiszen először nem tudhatom, hogy varázsló-e, de egyébként sem lennék oly udvariatlan, hogy csak úgy eltűnök mellőle. Kivéve, ha rablógyilkos. Akkor biztos eltűnök. De még nem tűnik annak.
Ellenben azt hallom a beszédén, hogy nem idevalósi, akcentussal, de elég jól beszéli a nyelvet, sőt, még talán többet is megoszt velem, mint kéne a pénzügyeiről. Jobban is megfigyelném, mert valóban ismerősnek tűnik, de akkor villannak a fények, és már meg is oldódott az ügy. Még mindig elégedetten mosolyogva nézek rá, miután bemutattam neki az éttermet, ami mintha csak neki nyílt volna meg, mikor karon fog, és finoman húzni kezd magával.
- Én.. igazából.. - makogom zavartan, mert igazából nem sok választásom van. Mondanám, hogy meg tudom védeni magam, de igazából még sosem kellett, szóval ki tudja valójában menne-e, de ha nem mondja, a sötét mellékutcák veszélye eszembe se jutott volna, amíg valaki hasonló módon meg nem közelít, mint ő az imént. Mindenesetre kitapogatom a pálcámat a zsebemben, amihez persze egy kézzel kell egyensúlyoznom a könyveimmel. De ebben már van gyakorlatom.
Habár magával húz, nem toszogál le a varázslatos módon felbukkant étterembe, így  van lehetőségem válaszolni. Igazából már indulnék inkább vissza a kastélyba, de nem biztos, hogy még ébren fogom találni a manókat a kései vacsorához, mire a faluból felcaplatok az iskolába, szóval lehet nem ártana ennem nekem is valamit. És egyébként is fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy miért ismerős ez a srác. Nem tűnik diákkorúnak, talán csak mestertanoncnak, de közülük még nem sokhoz volt szerencsém.
- Hát jó, rendben - rántom meg a vállam, és előre megyek, fejet behúzva, kissé tapogatózva lefelé. Valami különöset érzek, ahogy a lépcső aljába érek, mintha egy pókhálót szakítanék át, de mikor az arcomhoz kapok, és próbálom leszedni magamról azt, nincs ott semmi.
Az étteremben - mert valóban annak bizonyul - se sokan vannak, csak néhány alak itt-ott, bőven akad ülőhely. Letepedek az egyik asztalhoz, a könyveket és az iratokat magam mellé helyezem. A pálcámat pedig az ölembe. És ahogy leül a srác is, akkor kezdem el tudat alatt halványan érezni, hogy tulajdonképpen nem is miatta húztam elő a fegyveremet.
- Remélem van lasagne-juk - mondom körbekémlelve. Nem úgy tűnik, mintha olyan hely lenne, ahol van.
- Egyébként Matilda vagyok, és munkaügyben vagyok itt. Te viszont gondolom nem vagy idevalósi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tényleg igen különösen alakul ez az este, nem gondoltam volna, hogy egy eldugott kis étteremfélében fogom magam találni este fél tíz körül valakivel, aki csak úgy felbukkant a semmiből (miközben én akartam eltűnni látszólag a semmiben). Akárcsak maga az étterem. De a srác legalább szimpatikusabb, mint a hely, ahová betévedtünk.
Engem is meglep kicsit, hogy milyen könnyen rávesz, hogy vele tartsak, de talán csak a kíváncsiság lehet a dolog mögött. Valahol láttam már, és ha valami elkezd motoszkálni a fejemben, mindenképp tudni akarom, mi az. Jelen esetben, hogy mégis hol láttam én már az arcát a most velem szemben helyet foglaló fiatal férfinak.
- Hát én azért nem ennék meg bármit, csak mert finom, kedves - mondom, a végét egy kicsit megnyomva, érzékeltetve, hogy előbb talán a nevemet jegyezze meg, mielőtt becézgetni kezd. De semmi gúny, vagy fennhang nincs benne, olyan, mintha a kiejtését javítanám csak ki, jóakaratból. Amivel egyébként nincs semmi baj annak ellenére, hogy nem magyar.
A nevemen egy kicsit elmerengve folytatjuk a beszélgetést, amit én némi bólogatással reagálom először le.
- Nem, nem véletlenül. Sőt, abszolút szándékosan - mosolyodok el, érezve, hogy ez így elég bunkón hangzik, ha nem veszi a tréfát, úgyhogy gyorsan folytatom is: - A dédnagymamámat hívták így. Ördögi egy boszorkány volt..
Rápillantok az arcára, miként reagál, de valami mást is megpillantok, méghozzá egy férfit mögötte, amint az újságja mögül felénk néz. Gyorsan felé fordulok, de talán csak rosszul láttam.. épp lapoz a napilapban, és egy intéssel jelez a pincérnek, hogy fizetne. Pedig meg mertem volna rá esküdni..
- Mi..? Ja, hogy a könyvek! - rántom vissza a tekintetem, és a gondolataimat társaságom felé. - Könyvtáros vagyok, és beszerzés volt, igen, semmi különös.. csak nem tudtam, hogy ilyesmit is kell csinálnom. Azt hittem egész nap olvashatok - nevetgélek kissé szégyenlősen.
Közben odalép mellénk egy pincér, és étlapot tesz elénk, majd újabb útra indul, hogy másoknak kivigye a rendelést. Úgy tűnik egyedül van, de nincs is sok munkája ennek ellenére.
- Éreztem én a kiejtéseden, hogy angol a véred - csóválom kicsit a fejem. A mágusiskolának hála meglepően sok európai mágus tudott nem csak hogy angolul, mely világnyelv volt a muglik közt is, de magyarul is. A muglivilág bezzeg nem sokra ment a gyönyörű magyar nyelvvel a nagyvilágban.
- Hogy északon? Egy faluban..? - pislogok rá, és végre beugrik, hol láttam már az arcát. - És mit dolgozol te olyan bőszen Bagolyfalván?
Nem beszéltünk még ugyan soha ezelőtt, de a faluban tett látogatásaim során láttam már. Csak most az nem ugrik be, ott pontosan hol. De ez majd talán kiderül, most azt kéne kideríteni, mivel töltsük meg a bendőnket.
- Van lecsójuk. A franciák imádják, csak persze nem tudják jól elkészíteni és nem így hívják, mert nem tudnák kiejteni - mondom csak úgy magam elé, miközben a menüt lesem.
Mikor végül kinézem magamnak a vacsorámat, leteszem az étlapot, és várakozó állást, illetve ülést veszek fel. A pincért keresem a tekintetemmel, és közben azon kapom magam, hogy körbekémlelve nem látok senkit se. Az a kevés vendég, akik még itt voltak, mikor jöttünk, szőrén szálán eltűntek. Ketten ülünk mindössze a vendégtérben.
- Mikor mentek el az emberek? - kérdezem kissé megütközve, és meglepetésemre még a pincért se látom sehol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Miért nem? - kérdezek vissza, ha már így belekezdtünk a faggatózásba a kaja okán. Igazából nem szívesen emlegetem fel, mert gyerekes a dolog, de hát mégse rángathatom a vállam, válaszra se méltatva vacsoratársam.
- Kiskoromban volt egy édes aranyos nyuszim.. nyulam. Szóval volt egy nyulam - kezdek bele a történetbe, és máris érzem, hogy elönt a pír. Gyorsan rövidre zárom a mesét végül: - És évekkel később tudtam meg, hogy milyen jóízűen megettem, mikor felszolgálták szegényt a tudtom nélkül.
Szörnyű história, igen. A kisgyerekek nem mindig tudják, honnan jön a hús, vagy hogy a simogatnivaló állat más célt is szolgálhat alkalomadtán. Én mondjuk tudtam, mert már öt évesen tudtam olvasni, de ettől még naívan hittem benne, hogy ez bármelyik állattal előfordulhat, de nem az enyémmel.
Végül zavaromat egy korgó gyomor hangja hessegeti el, mert ez szerencsére nem tőlem származik. Habár éhes vagyok magam is, olyannyira nem, hogy ennek pocakom hangot is adjon. Egy mosollyal konstatálom, amit a srác is megállapít. Ahogy azt is, hogy unalmasnak tartja a munkámat. Igazából nem lep meg nagyon a véleménye, sokan így vannak vele, nem értik miért is választottam ezt.
- Hát, az öreg nénik és bácsik is voltak fiatalok. Most én is épp fiatal vagyok. De még egyáltalán nem biztos, hogy ebbe a melóba öregedek bele - rántom meg a vállam. - Apám sem értette, miért akarom ezt, szerinte sokkal többre vagyok hivatott. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon szeretem a könyveket. Az életemet jelentik.
Furcsán hangozhat annak, aki a változatos, vad életét éli, aki a kihívásokat kergeti, vagy aki egyszerűen csak nem tud megmaradni a fenekén, de számomra a legfelemelőbb érzések egyike ha gondtalanul leülhetek, felcsaphatok egy kötetet, és elmerülhetek benne.
Ezúttal azonban az ismerkedésben merülünk el, végre kiderül, hol is láttuk már egymást. Nyilván egyszer-kétszer elmentünk egymás mellett a faluban. Lakik ott elég ember ahhoz, hogy ne kelljen mindenkinek mindenkit ismernie, csak látnia, szóval nem nagyon bánt a dolog, de most már örülök, hogy fény derült a kilétére.
- A hotelban? - nézek rá érdeklődve. Elég fiatal ahhoz, hogy ne az legyen az első gondolatom, hogy konkrétan a tulajdonában áll a hely, szóval gondolkodás nélkül folytatom: - A recepción dolgozol? Vagy te vagy az az illető, aki felviszi a poggyászt?
Nem jut eszembe a neve a szakmának, csak tudom, hogy létezik, mert a mugli hotelekben, melyekből sokat látogattunk meg a családommal régebben, jellemző az ilyen alkalmazott, de varázsló szállóban még nem találkoztam vele. Talán nem a megfelelőekben jártam.
- Igen, én vagyok a Tudástár nagykövete - bólogatok kicsit lelkesebben a kelleténél. - Meglepően sok a munka néha, mint most is ez a kis kiruccanás, és alig jut időm az olvasgatásra, de azért így is nagyon élvezem. Te gondolom Roxfortba jártál, így nem tudhatod, de van ott egy titkos részleg is, csak még nem jöttem rá, hol.
Ezt most csak úgy mellesleg jegyzem meg, ahogy ő a forrócsokis vágyát, de utána figyelmünk elterelődik a finomságok mellől. Én ülve maradok, de azért rámarkolok a pálcámra.
- Nem tudom.. próbáld meg. Mi van, ha bezártak, és elfelejtették, hogy itt vagyunk? - kérdezem bizonytalanul, de máris egyéb alternatívákon töröm a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy beszélgetünk, és persze felőlem érdeklődik, csakhamar a könyvek témánál kötünk ki. Nálam ez egyáltalán nem furcsa, bárkivel állok le beszélni, rövidesen úgyis a könyvekről lesz szó. Ez az életem, nincs mit tenni, és ahogy arra a férfi rá is világít, a könyvek szerelmese vagyok. Csak arra kíváncsi, mennyire is vagyok az.
Persze lehet egyszerűen csak az a mindenre és mindenkire kíváncsi, mindig az újdonságokat, az érdekességeket hajszoló fiatal emberről van szó, de kérdezősködése egy szinten már kezd zavarni. Miért számít neki, mennyire szeretem a könyveket?
- Van más hobbim is - felelem neki, egy árnyalatnyi sértettséggel a hangomban, de nem térek ki rá, hogy milyen más hobbikra célzok. Lehet nincs is? Elmerengek ezen, de igazából nem érdekel annyira sem a srác, sem hogy mit gondol rólam.
Persze nem vágom be úgymond a durcát, és fordulok el tőle, próbálok kedves maradni, mert hát mégiscsak én vagyok az idevalósi (persze, csak nem a városba, hanem az országba) és nem akarok rossz benyomást kelteni benne a magyarokról. Így is lesz elég, akitől megkapja ezt.
- Ó nahát! - mosolyodom el, mikor kiderül, hogy a szálló ifjú tulajdonosával van dolgom. Már tudok róla egyet s mást, épp csak a nevét nem.
Ami azt illeti, úgy éreztem, mintha le akarna nyűgözni vele, milyen nagy vagyonos ember, hogy ilyen fiatalon már szállója van, úgyhogy nem nagyon firtattam más elismerő szavakkal a kérdést, a végén még oda lyukadnánk ki, hogy én meg nagyapám teljes, felbecsülhetetlen értékű műkincs gyűjteményének, és persze ismeretlen méretű vagyonának örököse vagyok. Arról nem beszélve, hogy a szüleim sem szűkölködnek éppenséggel. Az persze más kérdés, hogy könyvtárosként szinte alig keresek valamit.
Helyette inkább az itallapot emeltem fel, hogy mikor legközelebb meglátom a pincért, már tudjam mit kérjek szomjoltónak. Azonban erre nem került sor, és mint arra rá kellett ébredjünk, még ételre se nagyon számíthattunk a továbbiakban, vagy hogy villacsattogástól lesz hangos a hely.
- Nem történt semmi.. - motyogom a mellettem elhaladó nő után, és csak ezek után tűnik föl, hogy nem csak ő, de mindenki más is eltűnt. És csak miután egy férfi bukkan elő mellettünk a semmiből, fogom fel, hogy nem is tűntek el igazán. Az éttermet uraló sötétség gomolyogva szívódik föl körülöttünk, felfedve
a kijáratot, és a mellékhelyiségekbe, valamint a konyhába vezető folyosókat elálló alakokat, akik mind bennünket néznek. Az egyiknél pálca, egy másiknál kés. Egy pillanat töredéke elég, hogy megértsem, bajban vagyunk, ám fél perc is eltelik, mire ez igazán tudatosodik bennem, és levegőért kapok.
Dermedten fordítom tekintetem az asztalunkhoz lépő, legidősebbnek tűnő alakra, és érzem, egész testemen remegés fut végig. Összeszorult torokkal próbálok nyelni, és míg az ifjú szállótulajdonosnak nincs baja a beszéddel, nekem annál inkább. Csak az agyam pörög eszeveszettül, miközben ide-oda kezdem kapkodni a tekintetem, figyelve a többi embert, akik rajtunk ütöttek. A nő a késével, akit az előttem álló férfi meg is nevez Tinaként mögöttem áll. Érzem a tarkómon ahogy figyel, markában a hegyes, és persze éles fegyverrel.
- Micsoda? - ekkor fogom fel, hogy a férfi rám néz, és tőlem akar valamit. Ráemelem szemeimet, és végre érzem, hogy szavak tolódnak a nyelvemre. - Miről beszél? Semmi nincs nálam, csak iskolai anyagok!
A levél. A rejtjeles levél, amit nagyapám hagyott itt, hogy majd csak nekem átadják, ha ide tévednék. Ezek pedig vártak a pillanatra, hogy hozzám kerüljön az üzenet. Hát persze, hiszen semmi sem utal rá, hogy ez tőle származna, vagy hogy nekem szánták volna. De most, hogy nálam volt, már tudták, hogy ez az.. vártak rám. Várták az alkalmat, hogy ide csaljanak, és...
Várjunk csak! Hirtelen a velem szemben ülő férfira nézek. Hiszen ő volt az, aki idehozott. Ő is benne van! Ő intézte, hogy itt legyek, csapdában. De akkor miért fenyegetik őt is? Ő miért nem húz pálcát, és szegezi rám? Talán vésztervként megtartja még az álcáját? Mi folyik itt? Miért kell egyáltalán ezeknek az embereknek nagyapám levele?
Még mindig erősen szorítom az ölemben tartott pálcát, amit szerencsére úgy tűnt, még nem szúrtak ki. De nem tudhatom milyen ügyes ez a Tina mögöttem. Én ráadásul aligha vagyok harcedzettnek nevezhető.
- Jobban tenné, ha elengedne. Hét barátunk tart ide, tudják, hogy ide jöttünk, és páran közülük a Minisztériumban dolgoznak. Nem tart soká, hogy aurorok egész sorával találják szembe magukat. Őket egy alahomora és egy késdobáló nő aligha tartja majd vissza.
Igyekszem szavaimat megacélozni, amennyire tőlem telik a rettegésem közepette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mikor látszólag szándékosan kissé kócosra sikerült frizurával, és az alkalomra valamely dobozomból jó mélyről előkotort ezüstös ruhámban felbukkanok a bejárati csarnokon átkacsázva a nagyterem ajtajában, felnyögök. A tusa nyitóbeszédét Loveguard kisasszony éppen letudja, mert már csak azt látom, amint jó étvágyat kívánva és gratulációját kifejezve a versenyzők felé elindul, hogy ő is a tányérja fölé hajoljon.
Persze az est lényege igazán csak ezután fog kezdődni, elvégre bálról van szó, de minthogy engem kimondottan érdekelnek a szép, díszes beszédek, és egyébként is egyedül érkeztem, számomra valószínűleg az est báli része kevésbé lesz fontos. Hát mindegy, most már biztosan nem fordulok vissza, elvégre egy-két ember már kiszúrt a tekintetével. Még jó, hogy nem vagyok lufiból, most jól leeresztenék. Ehelyett azonban elindulok a nagyterem fala mentén, a lehető legkisebb feltűnést keltve a tanári asztal felé, a helyemre.
Habár éhes nem különösebben vagyok, mindenképp el akartam jönni ma este. Az utóbbi időben a pesten történt eset után nagyon nem szívesen töltöm az időt magamban. Habár magamnak való vagyok általában, és társaságban is képes vagyok leállni olvasni inkább, mint beszélgetni, most kicsit szégyellve, de be kell valljam magamnak, hogy félek, és a legjobb, ha sok ember vesz körül, amikor csak lehetséges.
Ugyanakkor most a legerősebb érzés, ami kísért, az a lámpaláz. Furán érzem magam ilyen ruhában, és azt képzelem, hogy mindenki azt lesi, mikor esek el benne. Nyilván a magassarkú sem könnyíti meg a dolgot, habár magamat is meglepve még egyszer sem próbált kifordulni a bokám benne.
Tekintetem közben végighordozom a lampionok által bevilágított csodálatosan feldíszített termen, és a diákok színes forgatagán. Általában csak a sötét talárjukban látni őket, vagy egyszerűbb mugli ruhákban, de egy bál más. Itt a csillogásról, a színek kavalkádjáról szól az est, és persze arról, hogy előtte órákig próbálják az illetők a hajukat olyanra belőni, amit aztán soha többé nem kísérelnek meg viselni.
Mielőtt a tanári asztalhoz érnék, azért látok pár ismerős arcot. Sokakat láttam már a könyvtárban, van olyan köztük aki most jelvényt visel, másokat a folyosón szúrtam ki már korábban, épp csak a nevüket nem tudtam. De akadtak akiket személyesen is ismertem. Meglepetésemre például a nemrég a szobámba botló mestertanonc lányt, Zoét a pesti látogatásomkor megismert sráccal beszélgetve pillantom meg. Bizonytalanul integetek nekik, hátha észrevesznek, de túl messzi megyek el mellettük, hogy szavakkal is tudjam köszönteni őket. Végül a tanári asztalhoz érve elfoglalom a helyem, amit az évnyitón is melengettem. Most azonban (még) meglehetősen kevesen vannak jelen a tanári karból. Védát sem látom sehol sem, pedig vele jó lett volna egy kicsit diskurálni. Nincs más, a figyelmem kénytelen leszek a hasamnak szentelni.

|Ruha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mintha valami álomba csöppentem volna. A kellemetlen, nyomasztó fajtába. Ha meg mernék mozdulni, lehet első dolgom az lenne, hogy megpofoznám magam, hogy ébredjek már fel. Ilyen nem történhet meg. Velem biztosan nem. Mi ez az egész? Miért történik? Nem csináltam semmit!
Dermedtem pislogok végig a brigádon, akik a szószólújukat, nyilván a főnöküket követve röhögni kezdenek rajtunk, egész pontosan azon, ahogy a férfi uralkodik felettünk. Mert láthatóan nem győzi hangsúlyozni lekicsinylő, és baljóslatú stílusával, hogy bizony itt ő diktál, mi pedig csak egyféleképpen dönthetünk, ami persze ezáltal nem is döntés.
Mielőtt bármi más eszembe jutna céltalan fenyegetőzésemen túl, a nő mögöttem megvillantja tudását, és megsebzi a velem szemben ülő férfit, demonstráció gyanánt. A hatás nem marad el, kísérőm láthatóan kétségbe esik, és egyaránt könyörögni kezd a fogvatartóinknak, és nekem is. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy az oldalukon áll-e, vagy valóban a lehető legrosszabb helyen volt a legrosszabb időben. Mindenesetre megrettenek a vér láttám. Ez nem álom. Ez nem vicc.
És ha ez így van, és ezeknek ennyire fontos megszerezniük nagyapám levelét, a legkevésbé sem lehet az övék. Akkor itt olyasmiről van szó, amit nem engedhetek ki a kezemből, aminek a végére kell járnom. Ugyanakkor ami az életembe is kerülhet, akár itt, és most. Talán attól függetlenül is, hogy átadom-e a levelet, vagy sem. Amint megkaparintják, nincs semmi ami megakadályozná őket abban, hogy véget vessenek a kalandomnak, de úgy teljes mértékben.
A rettegés, mely gombócba sűrűsödött a torkomban, lassan kezd felengedni, ahogy adrenalin kezd a vérembe áramlani. Ujjaim többször erősen rászorulnak a pálcámra. Csak egy megfelelő pillanat kell, semmi több. Nem bízhatunk abban, hogy elengednek, csak magunkban. És ahhoz cselekedni kell.
- Rendben van.. átadom - mondom végül kissé rekedten. Nyelek egyet, és felnézek a férfira. - De inkább én mondom meg, hogyan csináljuk.
Azzal, felkészülve, de rettegve attól hogy a hirtelen mozdulat talán azzal jár, hogy valami éles fúródik a hátamba, előhúzom a levelet a könyvkupacom közül, és egyúttal, remélve, hogy mindenkit a bal kezem, és a benne lévő boríték köt le, lassan aláemelem a jobbomban szorongatott pálcát is. Teljesen világos mire készülök, vagy legalábbis, hogy mit jelent a mozdulat. Elégetem az egészet egy pillantás alatt, ha kell.
- Engedjék el őt. Most! - bökök egy apró fejmozdulattal társam felé.
Nem tudom beválik-e. Nem tudom komolyan vesznek-e, és azt sem, hogy megkockáztatják, hogy gyorsabban lefegyvereznek, mintsem elégetném azt, amiért jöttek. Ha annyira kell nekik, mindenesetre nem fogják megpróbálni. Remélem. A lényeg, hogy időt nyerjek, míg kitalálom valamit. És hogy a mellém szegődött férfinek, ha netán mégsem ellenség, ne essen komolyabb baja. Hiszen ez nem az ő bulija. Bárcsak az enyém se lenne..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő