Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Vajon meddig csinálhatom még ezt? Meddig nézik el, hogy nem végzem a munkámat, ritkábban dugom be az orrom a könyvtárba, mint egy-egy könyveket csak muszájból olvasó diák, és rendszerint a Levita mélyén bujkálok?
Elnézőek, tudom, és türelmesek, tisztában vannak vele, hogy nem épülök fel hipp-hopp, teljesen pedig sohasem, de ha megkérdezik Chaskét, hogy milyen gyakran is keresem fel őt, hogy az ispotályban megbeszéltek szerinti gyógykezelésre járjak, lehet, hogy kiábrándító választ kapnának.
Nem akaródzott, hogy a férfi így lásson, és mint valami rongybabát kezelgessen, aki nem tud rendesen megállni a lábán. De nem akartam, hogy bárki más is sajnálkozó pillantást vessen rám, vagy a segítségemre rohanjon. Azelőtt észre se vettek rendszerint, szürke kisegér a ködben, miért pont így kell kiszúrniuk?
Kezem már a könyvtár ajtajának kilincsén pihent néhány másodperce, de még gyűjtögettem az erőt. A folyosókon viszonylag észrevétlen maradtam, a nyüzsgésben könnyű volt elveszni, de a könyvtár csendes, és ilyenkor eléggé kihalt is, szóval ha van bent valaki, és hacsak nem foglalja le nagyon, amit olvas - mint engem szokott -, akkor észre fogja venni, hogy beléptem.
Essünk túl rajta, csak néhány papír, egy-két leltári jegyzék, felkapom, és már itt se vagyok.
A segédeim egyike biztosan kikészítette valahova az asztalon környékére, most, hogy nem vagyok itt, talán nincs akkora kupi ott, hogy ne találjam meg. Szóval ideje volt belépni.
A gumírozott végű mankó nem csapott nagy zajt, de az ajtó annál inkább. Illetve az sem igazán, csak nekem tűnt úgy, mert annyira igyekeztem óvatosan kinyitni. Amilyen gyorsan aztán tudtam, elindultam befelé, miközben minden próbálkozásom ellenére, hogy ne tegyem, vágyakozva körbenéztem. Semmi sem mozdult, mégis olyan érzésem támadt, mintha a polcokon sorakozó kötetek felém nyúlkáltak volna.
Elfordítottam végül tekintetem, és a könyvtárosi pultra szegeztem. Az éppen dolgozó segédem valahol a sorok között lehetett, mert itt nem volt. Annyi baj legyen, majd ír baglyot, ha valami gond volna.
A papírmunka az asztalon pihent, mindentől elkülönítve, szinte csak a rámutató tábla és a kivilágítása hiányzott, hogy még könnyebb dolgom legyen. Felnyaláboltam, és már fordultam is meg, vissza se nézve indulva el kifelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem nézelődtem ugyan már jobbra-balra, vagy épp magam mögé, vissza a könyvek ismerős, és szívderítő képe felé, lehajtott fejjel, tekinteteket kerülve indultam el kifelé, de azért nem akartam felborulni semmiben sem, szóval igazán meglepődtem, mikor valaki hirtelen belém ütközött szemből.
Illetve, ahogy arra egy pillanattal később ráébredtem - amellett, hogy ki az illető -, nem csupán nekem jött, de megölelt. Egy kissé meginogtam, de ő erősen tartott, így a borulás szerencsére nem következett be, én mégis meglepetten pislogtam néhány pillanatig. Csak addig tartott.
- Ann.. Annabell! - suttogtam, és az első döbbenetem múltával mosoly kúszott arcomra. Őszinte, egy kis boldogsággal telt mosoly. De az is, akárcsak az előbbi ölelés, csak néhány pillanatig tartott.
Sohasem hittem volna, hogy egyszer a családomat is kerülni fogom, sőt, Annabellt, aki a legfontosabb volt valamennyiük közül számomra, de éppen ezért, nem bírtam volna elviselni, ha szomorúságot okozok nekik. Ne kelljen így látniuk, ne legyek a terhükre, ne, nem akarom!
Felemeltem kezem, és megsimogattam húgom haját, aztán elfordítottam a tekintetem, és összeigazgattam a kezemben tartott papírokat, melyeket az imént majdnem elejtettem. Sok dolgom volt, talán halaszthatatlanok. Igen, bólintottam magamnak, ennek minél előbb neki kell álljak. Túl soká halogattam.
Próbáltam határozottan, egyenesen és biztosan megállni Annabell előtt, és invitálására bocsánatkérően nézni rá. Közben pedig lassan, de biztosan indulni tovább, menni innen. El, el, vissza a Levita mélyére. Ami technikailag ugyan magasabban volt, mint a könyvtár, de ez részletkérdés volt.
- Most nagyon sok a dolgom, és.. hát tudod, lemaradásban vagyok, neked meg biztosan rengeteg tanulnivalód van. Végzős vagy! Alig hiszem el!
Tényleg hihetetlen volt belegondolni, de most nem is volt ideje a nosztalgiának.
Elléptem előle, hogy folytassam az utam, de ahogy rám nézett, tudtam, éreztem a zsigereimben, hogy nem hagyja ennyiben. De meg kellett próbáljam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Biztos voltam benne, hogy nem fog elengedni, ugyanakkor meg kellett próbáljam. Közben pedig elfogott egy ostoba érzés, hogy ha netán mégis úgy döntene, hogy elenged, hogy nem áll az utamba, azt azért teszi, mert látja. Látja rajtam, hogy milyen állapotban vagyok, és nem akar esetleg fájdalmat okozni, kímélni akar, és pont úgy viselkedne, ahogy körülöttem mindenki.
A határozottnak szánt elindulásom teljes kudarcba fulladt. Nem értettem az érzéseimet, most akkor mit akarok? Hogy elengedjen, vagy azt, hogy ne? Melyiket volna nehezebb elviselni? Azért kerülöm őket, hogy ne lássanak így, és ne nézzenek rám úgy, mint egy rakás szerencsétlenségre, még akkor se, ha egyszer az vagyok. De ha ő nem ezt teszi?
Egy határozott mozdulattal visszatartott, és ez visszarántotta a gondolataimat is. Megint rápillantottam, ahogy kezemet fogva ismét elém toppant. Visszatartott. A lelkem pedig mintha egy kicsit könnyebb lett volna.
- Nincs mit beszélni.. rólam - ráztam meg a fejem, és a pillanatnyi kizökkenés után ismét lehajtottam a fejem. Szavai azonban így is elértek, és odalett minden határozottságom. A kérdése pedig szinte lyukat ütött a szívembe.
- Már hogyne.. hogyne te lennél? Mindig te leszel! - szúrni kezdett a szemem, és egy gombóc nőtt a torkomba, de erőnek erejével lenyeltem. Nem, nem fogok sírni.
A mankóra pillantottam, és Annabell szavai ismét mosolygásra késztettek. Csak ezúttal keserű volt a mosoly. Ő nem tudta, hogy nem járok el a gyógykezelésekre.
- Rendbe tették, az igaz.. csak tudod, újak az izmaim, és hát.. mindegy, nem érdekes.
Ebbe belefutottam. Elhallgattam, mert nem tudtam, hogy mit mondjak, hogy mondjam. Inkább csak megint rámosolyogtam.
Bejelentésére aztán kicsit meglepődtem. Tudtam, vagyis sejtettem, hogy van valakije, láttam jeleit, de nem voltam biztos benne. A sok regényhős és kompániáik, ha az én életemben nem is volt jelen, másokéban azért ki tudtam olykor szúrni.
- Üljünk itt le - fordultam az egyik asztalhoz. - Mesélj!
Ha nem rólam lesz szó, hanem őróla, és a párjáról, akkor kész voltam meghallgatni. Magától beszél magáról, ez olyasmi volt, amit nem halaszthattam el. Most ugyanis látszott rajta, hogy nem a bolondját járatja velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tehetetlen voltam, küzdeni nem volt erőm ellene, és nem is akartam. Amennyire nem akartam, hogy így lásson, épp annyira akartam, hogy velem legyen. Hiányzott, és a tény, hogy annak ellenére, mennyire bosszantotta őt, hogy folyton a nyakára jártam, és most mégis úgy tűnt, hogy ő is hiányol engem, jóleső érzés volt. Rettenetesen.
Nem szokott ilyen lenni Annabell, ezzel tisztában voltam, és azzal is, hogy most bizonyára annak köszönhettem, hogy rettenetesen nézek ki, és ha nyaggatom, főleg így, a vizsgái előtt, az szörnyen gyanús. Akkor valami baj van. És volt baj.
- Ne sajnáld, én nem mondtam el - ráztam meg a fejem.
De nem folytattam, most sem akartam belefolyni a részletekbe, és az, hogy mesélni akart nekem, hogy hajlandó volt megnyílni előttem, és mesélni a fiúról, akivel találkozott, egyrészt felderített és kíváncsivá tett, másrészt elterelte mindkettőnk figyelmét énrólam. És ez sem volt az az elhanyagolható szempont.
Leültünk, ő pedig mesélni kezdett. Rögtön az elején pislogtam egyet, nem voltam biztos benne, hogy a pubban felszolgálnak alkoholmentes italokat. Mikor egyszer ott jártam, sikerült is valamibe belekóstolnom, amitől egész másnap fájt a fejem, pedig akkor nem tűnt fel, hogy nem gyümölcslé.
- Ott hagyott? - kommentáltam csak úgy magamnak, értetlenkedve. Kicsit furcsa volt elképzelni a szituációt.
A következő két mondatot követően pedig bizonyára valami igen megdöbbent arcot produkálhattam, és alig győztem keresni a szavakat.
- Mi az, hogy majdnem leestél? Ugye csak túlzol? Remélem csak túlzol! - vágtam közbe, és fejcsóválva néztem, hogy olyan semlegesen adja elő az egészet, mintha a répaültetésről beszélne, nem pedig arról, hogy több tíz métert zuhant.
A kviddics miatt is féltem eléggé, de ott legalább van seprű alatta, és ahogy hallottam, nagyon ügyes is, ráadásul figyelnek rájuk végig. De kiesni egy óriáskerékből más tészta.
És tudom, nem kéne ennyire meglepődnöm, sem az előadásmódján, sem azon, hogy csókolózott. Ha egyszer van valakije, persze, hogy csókolózott vele, a fiatalok ezt szokták csinálni. És hát elég nagy már, ideje lenne nem úgy gondolnom rá, mint kislányra, akinek be kell kötni a cipőfűzőjét.
Azért átnyúltam az asztalon, és megfogtam a kezét, és legyűrve kavargó érzéseimet, rámosolyogtam. Aztán megint alaposan elképedtem.
- Lédának..? Mármint..? Várj, várj, hogy érted, hogy beadta a derekát?
Túl sok volt az információ, ráadásul nem voltam benne biztos, hogy jól értem őket. Teljesen kiment a fejemből, hogy el akartam tűnni néhány perccel ezelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Már teljesen megfeledkeztem arról, hogy miért is jöttem a könyvtárba. A papírok ott voltak a kezemben, de már csak ösztönösen szorongattam őket, egyáltalán nem voltam tudatában az ottlétüknek, hiszen a legkevésbé sem számítottak.
Annabell számított, ő, aki félretéve minden ellenségeskedését, és távolságtartását velem szemben most mesélt, kedélyesen előadva, és megvigyorogva azokat a részeket, melyekre látható meglepettséggel reagáltam. Mint például arra, hogy kis híján lezuhant egy óriáskerékről, de ez számára abszolút apróság volt. Csak egy történeti elem, mely kellett a teljes képhez. És persze az elképedésemhez.
- Talán!? - hápogtam megrökönyödve. Persze valahol éreztem, hogy csak ugrat, de azért elborzasztott a lehetőség, hogy mégse, és tényleg máskor is kimászna, valami teljesen érthetetlen okból.
De egyébként nem nagyon vágtam a szavába, csak hallgattam, örültem, hogy itt van, és megosztja velem az életét, nem lök el magától. Ha csak az állapotomnak köszönhetem is, örültem, hogy így van, és próbáltam nem gondolni arra, hogy mindennek meg kellett történnie hozzá.
És akkor elérkezett a történet azon pontjára, amin ismét meglepődtem. Nem mintha olyasmit mondott volna, ami elképzelhetetlen lenne, vagy rossz, mint, hogy kimászott egy óriáskerékre. Nem, egyszerűen csak új volt. A húgom együtt van egy másik lánnyal. És ahogy beszélt róla, úgy tűnt, nagyon is kedveli őt.
Pislogtam párat, emésztettem az információkat, és egyszerre azon kaptam magam, hogy a nyakamba ugrik, és megölel, boldogan, úgy, ahogy már nagyon régóta nem.. talán.. nem, nem emlékszem mikor történt ilyesmi utoljára. Talán nem is történt soha még ilyen.
- Úgy örülök, Ann! - mosolyogtam a hajába, majd mikor kibontakoztunk az ölelésből, rámosolyogtam. - Boldognak tűnsz.
Nem nagyon tudtam, mit mondhatnék még. Nekem az ilyesmi kimaradt az életemből, valahogy elkerült. Voltak, akikhez nagyon kötődtem, de ők a barátaim voltak. Lori is például.. ő ugyan nem emlékezett rám, én viszont őrá igen, és mióta újra találkoztunk, a kapcsolatunk úgy éreztem, egyre erősebb. Vagy talán csak én kapaszkodtam annyira belé?
Végül kénytelen voltam visszazuhanni a valóságba, a jelembe, ami nem lett volna baj, hisz Annabell ott volt továbbra is, de megint rólam kérdezett.
- Nem.. nem mesélnél inkább Lédáról? - próbáltam kitérni, és ekkor feltűntek a papírok is a kezemben. Rendezgetni kezdtem őket, majd nehézkesen felálltam, hogy elinduljak kifelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tényleg boldog volt, látszott rajta, sugárzott belőle, és minden bizonnyal ez hozhatta elő belőle az irántam való szeretetét is, aminek rettenetesen örültem, de még sokkal jobban örültem volna, ha nem éppen most tör fel benne ennyire erősen, ennyire követelőzően, mert nem eresztett, olyan volt, mint amilyen én szoktam lenni ővele. Márpedig nem akartam most ezt.. nem így.
- Nem tennél olyat! - meredtem rá döbbenten, és valószínűleg sejtette, hogy inkább a könyvtár lerombolására célzok elképedve, mintsem arra, hogy elcipelne a pszichológusnőhöz.
Mondata végére azonban összeszorult a torkom, és lassan visszaereszkedtem a padra, habár képtelen voltam még megszólalni. De elmenni sem így. Itt hagyni őt, vagy legalábbis megpróbálni, miközben ő ezt nem akarja. Ez fordítva szokott lejátszódni.
- Annabell.. nem tudsz segíteni. Engem tönkretettek. - Elnéztem a közeli ablak irányába, a beszűrődő fényben kavargó ezernyi kis porszemet figyelve. - Nem leszek többé olyan, mint voltam.
Összeszorult a torkom. Nem voltam kész arra, hogy elfogadjam valamennyi következményét a történteknek, de nem is akartam. Nem számítottak, mert a legjobban az elvesztett emlékek helyén tátongó űr fájt, melyet nem hozhatott helyre semmi. Illetve szinte semmi.
- Talán jobban se leszek... - lemondóan sóhajtottam, majd gyorsan rámosolyogtam testvéremre. - Köteleztek rá, hogy eljárjak Chaskéhez, tudod, ilyen gyógytornára, utókezelésre, hogy megerősödjenek az izmaim, de mindegy, így is megerősödnek majd szép lassan, nem kell ehhez rabolnom az idejét.
Lesütöttem a szemem, és megint nekiálltam rendbetenni a papírokat a kezemben, pedig azok már teljesen rendben voltak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kissé megrettentem. Tudtam, hogy nem mindig viselkedik jól, és az óriáskerékre kimászása is ezt támasztotta alá, de azért kárt tenni a könyvtárban.. ez még tőle is soknak tűnt. Szóval biztos voltam benne, hogy meggyőző-faktornak szánta kijelentését, de legalábbis nagyon reméltem.
De így elszomorítani nem akartam. Olyan boldog volt az előbb! Ezért nem akartam maradni, ezért kellett volna eltűnnöm, amíg lehetett. Mert nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni, márpedig sok kellemes pillanatot nem tudok most szerezni.
Elszégyelltem magam a kijelentésem miatt. Nem kellett volna rázúdítanom.
- Ne haragudj, de.. nem ilyen egyszerű. Persze, hogy kedvelem, a kollégám - éreztem, hogy elvörösödöm, mert kiéreztem a hangsúlyából, hogy ő kicsit másra próbál célozgatni. De hát az nonszensz! Honnét gondol ilyeneket..? -, de nem akarom ezzel terhelni.
Rájöttem, hogy elszóltam magam, hogy nem kellett volna elmondjam, hogy nem járok el hozzá. De egyszerűen nem akartam, hogy Chaske így lásson.. nem értem, miért, hisz bizonyára látott nálam rosszabbakat is, de akkor is. Nem úgy néztem rá, mint gyógyító.. ha egy idegen lett volna, könnyebb lett volna, de ahogy Annabell tekintetében, úgy az övében sem akartam látni a sajnálatot, amiért így lát.
- Nem kell.. tényleg.. rendbe fogok jönni, magamtól is. Már most is sokkal jobban vagyok, mint nemrég! - Próbálkoztam, és egyszerre szégyenérzet töltött el. Rettentő, fojtogató szégyenérzet. Csak nem megint hazudtam neki!?
Könnybe lábadt a szemem, és sietve kitöröltem, miközben elmosolyodtam. Nagyszerűen hangzott, amit mondott, és ismét visszatért a mosolya. Talán csak meggyőzésként, de őszintének tűnt.
- Az nagyon jó volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem nagyon tudtam mit felelni. A könyvtár felgyújtásának ötlete csak sokkolt kissé (vagy talán annál valamivel jobban), de érvei, melyeket rá nem jellemző türelemmel sorolt számomra, olyanok voltak, amikkel nemigen tudtam szembeszállni. Még saját magamnak se igazán tudtam megmagyarázni, miért nem kerestem Chaskét. Nem is igazán arról szólt, hogy ismerem, és egy idegen érintését szívesebben vettem volna, ha épp meg kell mozgatni a tagjaimat, mert dehogyis... Viszont, ahogy elképzeltem a szituációt, teljesen összezavarodtam, és éreztem, hogy nem jó, nem helyes. Talán ostobaság volt, és képzelődtem, de úgy éreztem, van köztünk valami, amitől teljesen összekuszálódtak a fejemben a gondolatok. És nem tudtam velük mit kezdeni.
Akárcsak most Annabell szavaival és kérlelő tekintetével. Melyben könnyek csillogtak, kiemelve szemeit, de egyúttal könyörtelenül megmutatva a bánatát is. Nem megjátszotta magát, azt tudtam milyen, ráadásul ahhoz már jópár éve nem mellékelt könnyeket.
- Sajnálom. Igazad van, nem fogok csak úgy magamtól rendbe jönni, és fordított esetben én magam rángatnálak el hozzá. - Kedvesen és kissé szomorkásan rámosolyogtam, és megsimogattam az arcát.
Nem csak úgy mondtam, komolyan gondoltam. Az egész elbújós-menekülős "hadműveletem", az egész magamba fordulásom, amit műveltem, azért volt, hogy ne lássanak így, hogy ne nézzenek rám sajnálattal. De Annabell most rávezetett, hogy milyen bolond voltam, hiszen éppen ezzel értem ezt el. Nem akartam őt szomorúnak látni, és az, hogy én vagyok, aki elszomorította, nagyon bántott. Ezt helyre kellett hozzam. Érte, de magamért is.
- Elmegyek.. egy gyógyítóhoz - mondtam, egy pillanatra megakadva. Továbbra sem voltam biztos, hogy képes lennék Chaskével végigcsinálni, de hirtelen ráébredtem, hogy talán más módja is van a dolognak. Úgyis tartoztam egy látogatással.
- Aztán pedig nyaralunk egyet így tél közepén. Jó lesz így? - Megtöröltem a szemem, és ismét csak mosolyogtam rá. Ott motoszkált a fejemben a gondolat, de nem emlékeztem rá, hogy miért játszott szerepet Annabell és hogyan abban, hogy az történt velem, ami, de el kellett eresztenem ezt is. Vége volt. Ideje volt továbblépni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szedd össze magad, Tilda, ne pánikolj! Nemsokára nyaralni mész, jó lesz, kikapcsolódsz, és az új év kezdetéig nincs miért görcsölnöd!
Igazán megpróbáltam magam ehhez hasonló szavakkal, sőt, több szóból álló kifejezésekkel egyaránt megnyugtatni, de Doléance távozása, és a kinevezésem a ház élére különféle érzések egész garmadát kavarta fel bennem. Izgatott voltam, reményekkel teli, az új kalandra vágyakozva gondoló, de egyúttal végtelenül rémült, zavarodott, és aggodalmaskodó. Egyfelől örültem, rettentően boldoggá tett, hogy egykori házam vezetője lehetek, másrészt pedig nem, mert máris hiányozni kezdett ez a szörnyen mulatságos és kedves nő, egy nagyon remek házvezető. Furcsa lesz nélküle folytatni.
Épp a Fecsegő Dámák folyosóján haladtam át, gondolataimmal küzdve, és azzal a több tucat papírral, és könyvvel, melyek jó részét az ujjaim közt kandikáló pálcámmal lebegtettem, míg a maradékot a falra festett női alakok előtt elhaladva rendezgettem, nézegettem. Olykor kissé megbillent és elkezdett szétcsúszni a mögöttem haladó könyvkupac, mert nem igazán koncentráltam a varázslatra, és magát a pálcát is épphogy nem ejtettem el, de egyelőre legalább semmiben nem buktam fel, és ez volt a lényeg. A fele irat a könyvtárba kellett, a többi a Levita dolgait tette ki. Listák, panaszok, kérvények, és hasonlók. Nem sok, csak volt pár, amit bő lére eresztettek.
És ott volt a munkaszerződés alatt a helyettesről szóló jegyzék is. Egy pillanatra megakadtam, a könyvek imbolyogva megálltak a levegőben. Erre ezeddig nem is gondoltam! Házvezető lettem, de odáig nem jutottam el a gondolatban, hogy ez egyszerre azt is jelenti, hogy a Levita ezzel helyettes nélkül marad.
A szemem sarkából megpillantottam az egyik démát, amint felém sandítva súg valamit a mellette állónak, aki erre vihorászni kezdett, és visszasúgott valamit. Úgy látszott, jól szórakoznak rajtam.
- Na, hát szabad ilyet? - kérdeztem tőlük, de persze nem feleltek.
Valójában elég szerencsétlen látványt nyújthattam, gyűrött ruhámban, kócos hajjal és annyi papírmunkával egyensúlyozva mind a kezemben, mind pálcámmal a levegőben, kockáztatva egy gyors ön-agyonütést is, hogy az egy taligára elegendő lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Most a legkevésbé sem vágytam rá, hogy sugdolózzanak a hátam mögött, elhordjanak ennek-annak az első napomon, mert a boldogságomba keveredő szomorúságom és idegességem rettentően furcsa katyvaszt képzett, és még én sem tudtam, mit vált ki belőlem mindez. De semmi esetre sem akartam volna olyasmit művelni, főleg ilyen pletykás népség előtt, mint a falra festett alakok, amit később bántam volna.
Rájuk szóltam, de el is kaptam a tekintetem. Mindig járt a szájuk, akárhányszor erre jártam, az is lehet, hogy csak beképzelem az egészet. Az egész aggodalmaskodás teljesen felesleges, mert ura vagyok a helyzetnek, minden a legnagyobb rendben van, és lesz is. Csak még be kell fogadjam, meg kell emésszem ezt az új helyzetet. Igen, ennyi az egész.
A következő pillanatban úgy megugrottam, hogy a könyveim nem tudtak elég gyorsan reagálni, és félrelibbenni előlem, és alulról belefejeltem a kupacba, ami vészesen megingott, leírt egy részeges kört a levegőben, majd addig-addig forgott-pörgött, míg valamennyi leesni készülő könyv meg nem gondolta magát.
Én eközben a fejem búbját szorongattam.
- Au, au, au, au.. - fejeztem ki legújabb érzéseim.
Kinyitottam a fájdalomtól összeszorított szemeim, és a közelben álló férfira pislogtam. Dwayne Warren. Az iskola defenzora, auror. És ha igaz, az én egykori testőröm.
- Tessék? - pislogtam értetlenül. Nem rögtön sikerült ráébrednem, hogy olvas valamit, amit történetesen leölthet a párkányra tett itallal, és nem valami egészen más dologról beszél, aminek az égegyadta világon semmi értelme nem lett volna a jelen körülmények között.
- Ó, nem, nyugodtan, én nem.. szóval ne zavartasd magad - ráztam meg végül a fejem. Különös, azt sem tudtam felidézni, hogy tegeztem-e vagy sem. De így tűnt természetesnek.
- Vagyis, nem úgy értem, hogy öntsd le, csak.. szóval érted - tettem hozzá, miközben a végére érve arra jutottam, hogy igazán kár volt folytatni ezt a gondolatmenetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Egy újabb kínos, furcsa helyzetet könyvelhettem el magaménak. Lassan valóban regényt lehetett volna csak azon esetekből írni, melyekben összefüggéstelenül hebegtem-habogtam, és csak próbáltam kinyögni, hogy mit is akarok mondani. Az aurorral közös múltunk, melynek lényegesebb részére nem emlékeztem, pedig csak dobott a helyzeten. Annyira megzavarodtam a férfi láttán, hogy teljesen kizökkentem addigi gondolataimból.
Pedig valósággal megrohantak az érzések, melyeket sehova sem tudtam tenni.
- Áh, nem, nem, vagyis de, szóval mindegy - megráztam fejem, amitől a fájdalom nem múlt el gyorsabban, de legalább kezdett tisztulni a kép.
A folyosón voltam, még mindig, nem bambultam el annyira, hogy a kastély másik felében találjam magam, mint olykor előfordult, és Dwayne-t sem hallucináltam a könyvekkel való kemény találkozás mellékhatásaként, főleg mivel ugye előbb volt ő a képben, mint a koppanás. Logikus, mégis végig kellett gondoljam.
- Szétszedjenek..? - Ujjaimmal kicsit megdörzsöltem orrnyergem és szemem, fáradságom elleni támadás gyanánt.
Valami mást is mondott, biztos voltam benne, csak épp nem tudtam mit. Kicsit zaklatott látványt nyújthattam, pedig igazán tényleg minden a legnagyobb rendben volt. De komolyan!
A mögöttem ingó könyvkupac végül feladta a küzdelmet, a varázslatot megkövetelő koncentráció megcsappanhatott részemről. Még egy pillanatig kitartott, próbált egyenesben maradni, majd lezúgott a levegőből, és keményen csattant és borult szét a folyosón, én pedig reflexszerűen ugrottam el a közeléből, Dwayne mellé. Még a pálcámat is sikerült elejtenem.
- Oké, semmi gond. Legalább elhallgattak a lányok.
Dermedten álltam, szívemre szorított kézzel, aztán hirtelen eszembe ötlött, hol vagyok, és a férfi felé fordultam.
- Bocsánat, egy kicsit.. - Eszembe ötlött, hogy valószínűleg nem kedvelhet túlzottan, miután miattam gyilkossági kísérlet és emberrablás gyanújával kihallgatták. Azóta nem nagyon futottunk össze, legalábbis így négyszemközt. - Szóval nem akartam zavarni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő