Domi
03.27. Csarnoki banzáj után Most utólag fogja fel, mi történt a csarnokban, mibe keveredett bele. Első ilyen találkozása volt a rellon ház diákjaival és úgy néz ki, maradandót is alkottak a fiúban. Nem, ezzel nem azt kell érteni, hogy mostantól gyűlöli az összest és még le is köpné őket, csak már el tudja helyezni őket a kis értékrendjében és, a maga érdekében óvatosabban bánik majd velük. Hiába rangidős, hiába bosszankodik, egy párbajban ő maradna alul. Bár, neki is vannak módszerei, tisztábbak és talán még mocskosabbak is, csak ő nem él velük.
Elbúcsúzva Zorától úgy dönt, nyugovóra tér, vagy legalábbis olyan helyre, a szobájába, ahol senki kárálását vagy veszekedését nem kell hallania, meg azt sem, ahogy egymást tépik. Neki ehhez már este van és a kávéjából még mindig nem sikerült innia. Talán ez a gondja jelenleg, ami miatt kicsit antiszociálisabb és morcosabb, mint amennyire szokott. Vagy hogy már nem aludt két napja? Meglehet. De az élet komédiája, hogy most már végképp nem álmos. Sóhajtott csak a dologra, csendes magányában sétált a folyosón, hiszen senki nem hajtotta. A háta mögüli csarnokban már nem szólt semmiféle vita, elült úgy, ahogy volt. A tanár, aki úgymond elküldte, biztos megoldotta a gondokat, neki a szava nem kellett ahhoz, hogy a dolgára induljon. Nézelődött, a termoszt szorongatta, amikor befordult a Bibircsókos banya folyosójára. Erre igaz hosszabb az út a Levita felé, de nem zavarja, addig is kiszellőzik a feje. Kell neki. Amint viszont megtette az első lépéseket, már látta a távolban az alakot mozogni, vagy legalább is annyit, hogy ott van. Felvonta a szemöldökét, hogy manapság mennyire szeretnek meglógni a diákok a körletükből és mivel amúgy is arra tervezte útját, megindult felé. Épp hogy beljebb ért, belerúgott valamibe, ami kissé fémes hanggal csúszott előre. Letekintve vette ki a földön a szemüveget, hajol le érte és felszedi a földről. Nem tudja kié, de majd leadja valami talált tárgyak osztályán, hátha a gazdája nagyon keresi. Összecsukva csúsztatja zsebébe és már halad is tovább az alak felé, közeledve a kanapéhoz lépked kissé nagyobbakat és amint kellő távolságba ér, köhint egyet.
- Kicsit késő van még itt ücsörögni, nemde? – áll meg a fiú előtt de nyomban ki is szúrta, hogy valami nincs rendben. Sír. Meglepett arccal guggolt le a kanapé előtt, érintette meg a fiú vállát finoman és az előbbi, szigorúnak mutató prefektusarc el is tűnt.
- Hajaj, mi a gond? Történt valami? – tette le egy koppanással a termoszát, majd nemes egyszerűséggel leül a fiú mellé. Körbetekintett gyors, hátha más is van itt, hátha olyan történt, aminek okozója lehet, de semmit nem látott, nem tudta továbbra sem mi a helyzet. Így tekintett vissza a másikra, várta, hogy valamiféle felvilágosítást adjon, aztán, ha gond van, a gyengélkedőre kísérje, vagy legalábbis a körletéig – más kérdés, hogy a többi ház körletét ő sem nagyon tudja, de sebaj. Az már az ő gondja lesz.
