Na, még jó, hogy átöltöztem a temetőben. Mire visszaértem a kastélyhoz, már áll a bál, szó szerint. A falubeli mókán az utolsó fordulóban szükség volt zombijelmezemre is, így gyorsan felkaptam, szóval nem kell megtennem a kitérőt a szobámig vagy egy öltözőig, hogy átvedlődjek. Az arcom a felismerhetetlenségig van torzítva, kilóg a hús, itt-ott a csont. Annyira szerencsére nem élethű, hogy fájjon. De annyira igen, hogy biztos lehessek benne, ma nem fogok egy lánnyal sem táncolni, mert halálra rémisztem mindet.
Azért persze benézek, mert egy bálon sem táncol mindig mindenki, ahol pedig happening van, ott meg kell jelennem nekem is. Csak a lúzerek kuksolnak a szobájukban ilyenkor.
Persze az érdekesebbik ajtó vonja magára a figyelmem, amely nem elhagyatott szekrénynek tűnik, hanem szobor áll a védelmében. Áldozzak valamit. A focimezem, bár szakadt és retkes, nem nagyon tudok mit leszedni róla. Lenézek a körmeimre, de épp tegnap vágtam le őket. Végül kitépek egy szálat a hajamból, és azt teszem a tálba. A csokimat nem adom.
A kőfejű megelégszik az adománnyal, úgyhogy mehetek. Ezt olcsón megúsztam. Bár ki tudja, mit csinálnak a bál után a szajréval. Majd jól megvuduznak, aztán nézek.
Amint belépek, egy szellem suhan át rajtam. Fordulnék felé, hogy "bocs", de rajtam röhög az elmebeteg tógás csóka. Ez direkt csinálta!
Inkább gyorsan tovább is haladok, mielőtt hívja a haverjait, és kipécéznek maguknak, hogy engem csesztessenek az est hátralévő idejében. Kár, hogy a zombijelmezem nem elég félelmetes a halottaknak. Legközelebb szellemirtónak öltözöm.
A táncosokat megkerülve először valami nasiért indulok. Ebéd óta (ami igazából estebéd volt, mert mára valaki lezúzta a napot, és az nem kelt fel, úgyhogy egész nap úgy érzem, éjjel van, és menni kéne aludni) nem ettem semmit, úgyhogy első körben betolok az arcomba két bevérzett körmű boszorkányujjnak tűnő süteményt.
Haladnék tovább valami üdcsiért, amikor előttem egy csaj nekisétál az asztalnak. Ha nem tudnám, hogy tilos itt az alkohol, azt hinném berúgott.
Valószínűleg az, hogy az arcom felismerhetetlenségig átalakult, bátrabbá is tett. Így van merszem cukkolni a lányt. Holnap már úgysem ismer meg. Hiszen zsong a kastély a rokkant srácoktól.
- Na, a mai napra elhagyott a szerencséd? Kis Tizenhármas!
Persze széplányokat nem hagyunk a pácban. Igen, hogyne, csúnyákat sem. De ez a macskanő nagyon spórolt a ruhaanyaggal, és volt is mit kidobnia. Aki egy beszólással otthagy egy ilyen nőt, az fogyatékos. Vagy jön érte a nő kétajtósszekrény pasija tíz perc múlva, hogy átformálja az arcberendezését. Azért én csak megreszkírozom a dolgot, a feltételezett nagydarab fickó csak nem bánt egy gyereket, aki már amúgy is kerekesszékben ül.
Előveszem a pálcám, és egy Evapores-szel segítek a lányon, hogy az összes folyadék felszívódjon a ruhájáról.
- Azt hittem, a fekete macskáknak kedvez ez a nap.
Jelmezem
