Ágoston és DanA lány halkan kuncogni kezdett azon, ahogy a "támadójuk" újságolta, milyen jól ért a gyerekekhez. Mivel Mira nem az a fajta anyuka, aki mindentől félti a gyerekét, nem volt kérdés, hogy engedje-e a közeledését Daniel felé. Úgy van vele, hogy valamikor meg kell tanulnia vigyázni magára a gyereknek, és mikor jobb ha nem piciként.
-A nevelt fiam -válaszolta mintha ez természetes dolog lenne, hogy még tizennyolc sincs, de már gyereket nevel.
-Másfél éves és egyébként Daniel a neve.
Nem volt hozzászokva, hogy egy idegen csak úgy a semmiből odamegy hozzájuk. Illetve ez még inkább, hiszen vannak nénik, akik szeretik letámadni a kicsit, a lányra meg csúnya szemmel néznek, mert "lehetett volna több esze is". Az viszont még nem fordult elő, hogy egy kisebb gyerek ment volna oda, hogy pár perc elteltével elkezdjen magáról, meg a tesóiról beszélni egy kisregény felolvasására hajazóan. Kicsit csodálkozva is nézett rá, a felét nem értette meg annak amit összehablatyolt, de most próbált jó fejnek mutatkozni.
-Egyszer muszáj felnőni -vonta meg a vállát. Hát Mira bizony nagyon keveset foglalkozik azzal, hogy közeledik a nagybetűs élet, tisztában van vele, hogy amilyen talpraesettnek sikerült összehozni, megállja a helyét a nagyvilágban, vagy így, vagy úgy.
-Értem. Örülök Ágoston, én Amira vagyok. És negyedikes rellonos -mondta el magáról az infókat. Eközben a fiú az ölébe vette Mirus fiát, amit ő figyelemmel kísért, nehogy valami történjen.
-Nem vagy szomjas kis manó? -kérdezte Danieltől a feketeség, és megsimogatta a buksiját miután felállt, hogy a babakocsira pakolt táskához menjen. Elővett belőle két kis dobozos gyümölcslevet.
-Ágoston, te kérsz? -felvont szemöldökkel pillantott a nagyobbacskára, és ha kérte, akkor neki oda is adta, ha nem, akkor visszatette a táskába. Danielébe beleszúrta a kis szívószálat, és átvette a fiútól, hogy megitassa.
Én legalább tudok fésülködni, és nem marad ki egy hajszálam 
