Nem szeretek masszírozni, bocsáss meg  

Dávid, neked tetszett az a lényeg xD

Na ezt már szeretem  

de jó neked, komolyan, irigyellek -.-"

Még egy ilyen pocsék reggelt mint ez  

Örülj már neki  

Ja értem, az kellemetlen  

Majdcsak túléled valahogy

Vizsgaidőszakom van, elvileg tanulnom kellene.  

Igen, oly annyira, hogy 4 napja semmit nem csinálok  

Én már azzal, hogy utolérjem magamat elkéstem  

Ohh mindjárt próbálkozok én, csak összetakarítom ami a szerelő összegányolt -.-"

Hát én most elmorzsoltam néhány könnycseppet ahogy beléptem a fürdőbe...

hmm...************** kb ennyi a véleményem  

Hihetetlen, komolyan...elegem van xD

Miért pont ide? Talán azért mert itt ki tudom kapcsolni az agyamat. Mostanában túl sokat gondolkodom, úgy érzem mentem felrobbanok, szabadulni akarok. Erre tökéletes ez a folyosó. Az portrék buliznak, isznak az egész folyosón bor szag terjeng és gyakran hangoskodnak is. Talán ez majd segít. Lassan ráérősen sétálok a tervezett cél felé, közben egy kisebb vasgolyót dobálok. Azzal szórakozom, hogy egyre-egyre magasabbra dobom és egyre lentebb engedem, majd az utolsó pillanatban elkapom. Muszáj valamin levezetnem a felgyülemlett feszültséget, mert az igazság az, hogy nincs valami jó kedvem...úgy érzem, fel tudnék robbani. Még akkor is folytatom a kis golyó dobálását, amikor beérek a folyosóra így először észre sem veszem a kislányt, aki a plafont bámulja, a ladba teljesen leköt, na meg, koncenrtálnom is kell, nem csak egyszerű dobálásról van szó. Nagy lépésekben haladok, aztán hirtelen nekiütközök a lányak. Gyorsan hátrébb lépek mielőtt bármi atrocitás történne, majd hirtelen az utolsó pillanatban a feje fölött kapom el a golyót. Egyenlőre még bocsánatot kérni sincs időm, annyira meglepődtem, csak nézek rá ijedt szemekkel, figyelem, történt-e valami baja. De mivel nem esett össze és társai úgy látom a meglepetés erején kívül más hatás nem érte. Oké, akkor most jöhet a mentegetőzés.
-  Ne haragudj, nem vettelek észre, annyira sajnálom...
Végülis, majdnem agyonütöttem szegény a nem épp hétköznapi játékszeremmel, ráadásul még neki is mentem, szerencsére megúszta, hogy kapjon ő is egy kis agadot abból amit a vasgolyóba továbbítottam.
-  Remélem..jól...na jó most már eleget nevettetek.
Fordulok a portrékhoz, akik az alkohol hatása alatt állva még viccesebbnek látták a baklövésemet. Már hozzászoktam, hogy szerencsétlen vagyok de nem tűzhet táblát magamra "Közveszélyes" felírattal. Bár...lehet, hogy hatásos lenne.

Még mindig teljesen meg vagyok lepődve magamon, tudom, szerencsétlen vagyok és ez nem kellene, hogy annyira meglepjen, de a szerencsétlenségem általában nincs nagy hatással másokra. Nem akarok feleslegesen bajba sodorni senkit, de Zoé megmegentette a napot, vagy legalábbis a lányka testi épségét biztosan. Egy kis ideig még morgok a portrék miatt, majd megvonom a vállamat és úgy döntök, nem foglalkozom velük tovább, ha látják rajtam, hogy érdekel, akkor csak tovább csinálják, azt meg nem igazán szeretném.
-  Hagyd csak, már megszoktam.
Sóhajtok, és még legyintek is egyet hozzá. Nem vagyok itt új vendég, ami azt illeti. Nagyon sokszor jártam már erre, és okoztam pár felemelő pillanatot a freskók lakóinak, ez csak egy újabb példája volt a dolognak.
-  Szia, én meg Zoé.
Soha nem tudom, hogy mutatkozzak be, mondjam a teljes nevemet? Minek? Úgysem jegyzik meg, a középső nevemet meg nem használom. A Zoé viszont egyszerű és könnyen megjegyezhető, szóval maradok inkább ennél. A tekintetem a vasgolyóra téved, majd vissza a lányra. Most mit mondhatnék? Ha az igazságot mondom valószínűleg nem hiszi el, vagy kinevet. Az emberek az ilyesmit nem könnyen dolgozzák fel.
-  Ez egy vasgolyó, akkor használom...ha...el akarom terelni a gondolataimat.
Most mondjam neki azt, hogy túlcsorduló negatív érzelmeim hatására a testem megtelik elektromossággal amit ebbe a kis golyóba vezet le? Na persze...több mint valószínű, hogy világgá szaladna. Szóval inkább leguggolok leteszem elé a golyót, nem akarom a kezébe adni, az nem biztos, hogy kellemes lenne.
-  Tessék, nyugodtan nézd csak meg, nem lett volna kellemes, ha a fejedre esik.
Meg kell vallani, nem egy könnyű darab...de nem is nehéz, tökéletesen el lehet vele szórakozni és anyaga is megfelel arra a célra amire használom. De a legtöbb ember számára ez csak csak egy nehéz kis ezüstszínű kopott golyó.

-  Elég régóta járok már ide, szóval volt alkalmam meglátogatni a freskókat.
Hát igen, tény, hogy régóta ide járok, de ez még nem magyarázza azt, hogy miért is töltöm itt az időmet. A legtöbb ember számára ez a hely egyszerűen idegesítő, de engem mégis jó érzéssel tölt el, mert ebben a teremben, habár nincs sok élő ember, mégis mindenki jókedvű és a nevetés sokszor megoldás a problémáidra.
-  Az apám csinálta nekem..elég régen volt már..
Oldalra billentett fejjel mosolyogva pillantok le a golyóra, a szemem előtt pedig lejátszódik a jelent amikor megkaptam, bár néhány jelenet már nem egészen tiszta, mégis még mindig emlékszem arra amit akkor éreztem, törődtek velem és megpróbáltak segíteni rajtam, ami valljuk be, azért sikerült is. Ráadásul tényleg eléggé bele tud merülni az ember abba, hogy zsonglőrködik vele, ezt pedig én az évek alatt tökéletesre fejlesztettem. Az agyam teljesen ki tud kapcsolni, pont azért mentem neki szegény Maianak is.
-  Hát, igazából, ami azt illeti, mondhatjuk így is, igen.
Nem akarok senkit traktálni a baromságaimmal, na meg, ha rákérdezne se mondhatnék semmit a hazudozáshoz pedig nem vagyok jó állapotban. Szóval így maradtam a terelésnél. Az végülis nem hazugság, hogy ideges vagyok, mert tényleg az vagyok, illetve sikerült egy kicsit eltéríteni a gondolataimat de amint szóba hozza megint elfut a méreg. A szemöldököm összeszalad, de nem akarom felkapni a golyót, amíg nem vagyok biztos benne, hogy a lányka kicsodálkozta magát benne. Biztos azt hiszi, hogy ez valami varázslatos tárgy, vagy, hogy különleges képessége van. El kell, hogy keserítsem, az apám fikarcnyit sem ért az ilyenekhez, egyszerű mugli zenész, szóval nem fog a labda átalakulni, a színét sem fogja megváltoztatni, olyan mint én...egyszerű.

-  Olyan másodikos lehettem...vagy fiatalabb. Felfedeztünk a barátaimmal és akkor találtam meg.
Nem vagyok egészen biztos ebben, de várt valamilyen sztorit, hát megkapta. Lehet, hogy Zorával voltam itt először, de az is lehet, hogy egyedül, nem igazán emlékszem rá, régen történt. Ráadásul nincs is nagy erőm arra, hogy pontosan visszaemlékezzek. Végülis, nem emlékezhetek rá, hogy melyik helyet mikor fedeztem fel.
-  Ouh, az nem lehet kellemes...bár én is régen láttam a szüleimet.
Fiatalon valahogy teljesen máshogy éli meg az ember a búcsúzást, nekem, ennyi év után már nem újdonság, hogy csak ritkán látom őket, bár hiányoznak. Az elvált szülők meg megint egy másik téma. El sem tudom képzelni, milyen lehet, ha a szüleid külön élnek. Az enyémek még mindig imádják egymást, húsz év után is. Félbe kell szakítanom a gondolatmenetet...mert Maia mentegetőzni kezd. Tényleg ennyire árulkodó az arcom?
-  Jajj ne aggódj, nem idegesítettél fel, csak nincs jó kedvem.
Felkapom a vasgolyót, dobálom egy kicsit majd a két tenyerem közé szorítom. Szegény Maia, szeretném neki elmondani, hogy ő csak ártatlan áldozata a helyzetnek. Én vagyok az, aki felidegesítette saját magát a felesleges túlgondolásaival. Na meg, nem csak én vagyok az oka. A gondolataim annyi helyen járnak - na jó, csak egy helyen -, hogy csodálkozom, hogy ide tudok figyelni, és normális társalgát tudok folytatni vele. Most biztos megveregetném a vállamat, de nem akarom, hogy hülyének nézzen.

-  Szerintem fedezz fel mindent, nagyon szép helyek vann erre, nem csak a kastélyban.
Gondolok itt a Kalickára, vagy a Vízesésre, nekem személy szerint az a kedvencem. Ott mindig talál valami érdekeset az ember. Bár már estem bele párszor az évek alatt és köztük volt olyan is, ami nem volt épp kellemes, de akkor sem veszített semmit a kitüntető helyéből a kedvenceim között.
-  Régen nem voltam otthon. A nyarat lent töltöttem a faluba a húgommal, a szüleim csak néhány napra jöttek le az öcsémmel.
Hát igen, az én drága öcsikém, akinek már nem jutott a varázslatból. Persze, ő ezt egy cseppett sem bánja, nagyon jól megvan a haverjaival és a zenéléssel, de én azért örülötem volna neki, ha ide járhatott volna, többet láttuk volna egymást.
-  Ne haragudj meg, de kevés vagy te ahhoz, hogy felbosszants, ahhoz nagyon különleges tehetség kell.
Még kacsintok is hozzá, mivel egyáltalán nem lenézésből mondtam, ez csak egy szimpla kijelentés volt. Ő túl aranyos ahhoz, hogy felidegesítsen és bár szeszélyes vagyok, de nehezen tudok elképzelni egy olyan szituációt ahol a pöttöm vörös lány olyat tesz ami nekem nem tetszik.
-  Biztos nagyon szeretheted a szüleidet.
Megszorítom a vasgolyót és elindulok az egyik nagyobb puff irányába, mivel nem szeretnék örökké álldogálni, közben intek Maianak, hogy jöjjön ide ő is. Kerestzbe teszem a lábaimat a hátamat a falnak vetem és amíg várok a válaszra, az egyik kezemből a másikba dobálom a játékszeremet.

Shar és a pálinka, micsoda véletlen párosítás..*már itt sincs*  

pont mondani akartam, hogy teljesen...nem is értem  

Szerinted kapok még forralt bort a Deákon?  

nincs kedveeeem feleslegesen annyit sétálni xD

úristen, megyek hozzád :|

Akkor inkább keresek egy 0-24et és veszek valamit xD

Szebb napot mindenkinek

chööö...én nem vagyok hölgykoszorú

ez sem tetszik igazán   tudsz te ennél jobbat is  

Shar ne mondj ilyeneket, a szentem még félreérti  

velem is ez volt ma  

höhh...azt majd megnézem  

jajj meg ne sértődj nekem...*ráugrik*