Mágustusa Nyitóbál
Reynolds
- Örülök, hogy örülsz.
Bólintok, majd a kezembe véve az előttem kést, az élével fölfelé pörgetni kezdem az ujjaimmal, miközben lassan megkezdődik az ünnepség. Mindenki helyet foglal a tömeg pedig csöndesedni kezd, ami azt jelenti, hogy nemsokára valaki beszélni fog. Sokkal jobban tudok figyelni, ha közben valami van a kezemben, el sem tudom képzelni magamat, ahogy egy helyben ülök és kihúzott háttal figyelek. Helyette inkább könyökölök az asztalon és a kést pörgetem, egészen addig, ameddig Reynolds le nem ül mellém. Akkor felé fordulok és nem felejtek egy vigyorogni.
- Látok, de nekem az is elég hacsak hallgatom. Nekem soha nem lenne bátorságom egy ilyenre jelentkezni. Ráadásul úgy hallottam, hogy be lesznek zárva az északi toronyba és csak a mentoruk mehet fel hozzájuk.
Fintorgok egy sort. El sem tudom képzelni, hogy én kit választanék. Kevés barátom van, de azokhoz nagyon kötődöm és nem szívesen válnék meg tőlük. Na meg persze ott van Zora, aki nélkül egy napot sem bírnék ki. Amikor az igazgató elkezd beszélni felé fordítom a fejemet, figyelmesen hallgatom, majd tapsolok. De az infó egyik fülemen be, a másikon pedig ki. Nem rám vonatkoznak, ez az egy szerencsém van. Inkább folytatom tovább a hülyéskedést Thomassal. Tudtam, hogy belemegy a játékba. Legalább nem kell megerőltetnem magamat és olyan dolgokról beszélgetni, amiről egyáltalán nincs kedvem. Vele határozottan jól érzem magamat, megértjük egymást. Talán azért, mert csak egy évvel idősebb mint én és a temperamentumunk is hasonlít.
- Ohh még a végén zavarba hozol. Természetesen így van, különben nem téged hívtalak volna. Mindig felvidítasz.
Vigyorogva nézek rá, majd lehajtom a fejemet és a fülem mögé tűrök egy kósza tincset. Nem mindenkinek vallanék be ilyesmit, még akkor sem, ha poénnak van álcázva, hiszen nagyon jól tudja, hogy nem kenyerem a hazugság. A következő bók viszont tényleg kibillent a hülyéskedésből, elpirulok és egy kissé összehúzom magamat. Nem szoktam hozzá, hogy bárki ilyet mondjon nekem, de azért jólesik a dicséret, hogy mégse legyen olyan kellemetlen, elvigyorodom és a könyökömmel finomat meglököm az oldalát.
- Tudod, igyekszik az ember.
Utána már csak a vállamat vonogatom, és annyiban is hagyom a dolgot. Nem tudom, mit lehetne még ehhez hozzáfűzni, semmi értelmes nem jut az eszembe, nem vagyok biztos benne, hogy meg kell-e köszönni így inkább nem szólok semmit.
- Gergő? Csak látásból ismerem, ő is Navines.
Nem igazán vagyok képbe a többieket illetően, végigvezetve a tekintetemet a tusa résztvevőin nem ütközök egyetlen ismerős arcba sem a tekintetem, nem meglepő módon. De tudom, hogy a drága Reynoldsnak vannak rokonai, a kastélyban is, és a faluban is.
- Miért sajnálod a szüleit? Hiszen most mondta az igazgató, hogy nem eshet bajuk.
Nem igazán értem, hogy mit ért ezalatt, miközben várok a válaszra belekortyolok a poharamba és ahelyett, hogy válaszolnék felpattanok, megragadom a kezeit és felhúzom.
- Inkább táncoljunk, szeretnék táncolni.
Ritkán teszek ilyesmit, a napját sem tudom már, hogy mikor táncoltam utoljára. Ki kell használni, hogy a parteremet rátudom venni szinte bármire, ha kell még nyafogok is, de csak ha nagyon muszáj.
- Nos, nemrég visszajött az iskolába, de...most más dolga van, meg amúgy sem szereti a tömeget meg az embereket se nagyon.
Mit mondhatnék? Hogy a pasimnak gondjai vannak a holddal és néha szőrös vadállattá változik ami miatt utálja magát és hanyagol, mert azt hiszi, hogy nélküle nekem jobb lesz? Érdekes kis beszélgetés lenne, nem tudom, hogy kinevetne vagy hülyének nézne.