Kedves Tanáraink, Diákjaink!
Szeretnénk meghívni benneteket a DÖK által rendezett Álarcosbálra. A rendezvény időpontja május 12. estéje (hattól éjfélig), azonban a játék május 12-től 26-ig tart majd egy külön erre a célra létrehozott témában.
Üdv!Mivel egyetlen egy pályázat érkezett nem okozott nagy fejtörést, hogy ki legyen a győztes, de azért ültem felette pár órát. Én nem fogok könyörögni maguknak, ha nem hát nem.Kovács Szabinának pedig gratulálok.S.G.F.
Kedves mindenki!
A közeljövőben tervben van, hogy egy közös órát tartsak, lehetőleg minél többeteknek, aki ráérne, fórumos megoldással.Az óra a réten, avagy a tisztáson kerülne megtartásra, a jelentkezők számától függően.A téma természetesen az adott tárgy lesz, egy kis gyakorlatisággal egybekötve, nem csak a puszta, száraz elmélettel.Aki kedvet érez hozzá, attól nem kérek mást, minthogy a szándékát jelezze nekem emailben, bagolyban, avagy akár privát üzenetben. A további információkkal ráérünk addig, belevéve az időpontot, pontos helyszínt, és esetleg a téma egy részét is.A jelentkezésre 2011. május 12. 20:00-ig van lehetőségetek, ez még több, mint egy hét.Tehát aki kedvet érez, nincs más dolga, mint jelentkezni!
Adrian Demidov
Kedves Főnixeim!
Az április végén lezárult pályázatok eredményhirdetése és pontjainak kiosztása következik, füleket hegyezni!
1. Locsolóvers írása
Csupán egyetlen, ám nagyon tetszetős versikét kaptam, Leavey Héloise Lindsey tollából, így őt illeti az elsőnek járó 20 pont. Gratulálok! Fiúk, ezt a szégyent nem mossátok le egyhamar...
2. Tojáskeresés
A 30 eldugott tojás rekordsebességgel került elő, jobbára három embertől kaptam vissza őket, így az összes pont őket illeti. Gratulálok az sasszemű Főnixeknek! A legszemfülesebb hölgy, Héloise, személyesen veheti át nálam meglepetés jutalmát
1. Leavey Héloise Lindsey- 47 pont
2. Caius Randy Woodrow- 17 pont
3. Lenna Goldberg- 14 pont
3. Nyúlkrimi
Az elrabolt tapsifüles szintén előkerült, hálából a négy hősies vállalkozónak kisebb meglepetéseket hagyva emlékül. Én merészségükért és bátorságukért még 10-10 ponttal jutalmazom őket:
Angela McCloud, Lenna Goldberg, Leavey Héloise Lindsey és Caius Randy Woodrow. Nyúlbátrak és tapsifülesek oroszlánszívű megmentői!
A következő pályázat nemsokára kikerül, addig türelem és kitartás
Kahlil L. Rochard,Eridon HV
Kedveseim...
Éppen most járt le a Mugliismeret tanársegédi pályázat határideje, és egyetlen egy pályázatot sem küldtetek be... Őszintén szólva valamivel nagyobb érdeklődésre számítottam, de sebaj, tudomásul vettem, hogy a Mugliismeret nincs az érdeklődés középpontjában. Legalább néhány szorgalmit írjatok meg, ha már a pályázat túl sok időt vesz el tőletek. A képkeresés, illetve néhány vélemény igazán nem kerül nagy erőfeszítésbe. De ha nem, hát nem...
Pár nap hezitálás után úgy döntöttem fussunk még egy kört. Mégis csak most jelentkeztem, kaptok még egy hetet pluszba, hiszen érettségi szünet is a rendelkezésetekre áll. De ha ezek után sem kapok egyetlen egy munkát sem nem leszek valami vidám...
Kedves bagolyköves diákok!
Aki a vizsgái megírása után, de még az évfolyamléptetés előtt vett fel tantárgyakat, az kérem, jelentkezzen nálam bagolyban vagy privátban!
Milena
Kedves, tanárok és diákok!
Örömmel jelentem hogy a jóslástan tanársegédi posztot mostantól Hayline Windy fogja betölteni. Köszönöm, a többi érdeklődőnek is, a jelentkezést. Jól esett hogy idén már több ember közül is volt lehetőségem választani.
Tisztelettel!
Julia Werminy professzor
Tisztelt Tanári Kar, Kedves Diákok!
Egy kis csúszással ugyan, de elkezdődött az új tanév, a pontfal ismét nullázódott, az évfolyamléptetés megtörtént. Kérünk mindenkit, hogy aki jogtalanul bukott, vagy lépett magasabb évfolyamba keresse meg Milena L. Marstont privátban, bagollyal, msnen és jelezze a problémát.
Idén új és visszatérő tanáraink is vannak. Újként köszönthetjük Rédey András-Kálmánt, aki Mugliismeretet valamint Logika és Érveléstant tanít valamint Szalai Dominikot aki Kreatív írás és irodalom órákat az a lelkes jelentkezőknek. Eric S. Weaver, egykori Rellonos diák gyakorlótanárként a Sötét Varázslatok Kivédését oktatja iskolánkban. Két visszatérő tanárunk Zentai Enikő, aki Viselkedéskultúrát tanít valamint Révay Nándor Bűbájtan órái is újrakezdődnek.
Az idei tantárgyleadás május 1. és május 15. között történik, de az új tantárgyakat természetesen már most is felvehetitek.
Mindenkinek kellemes tanévet kíván:
Az Iskolavezetőség
Kedves kastélylakók!
A mai naptól kezdve változott a felelősségek elosztása az Iskolavezetőségen belül.
Alexandra Rachel Hanna Flaviu továbbra is az Edictumon belül fog tevékenykedni és ő felel majd azért, hogy a bagolyköves e-mail cím rendszeres időközönként ellenőrizve legyen.
Eric S. Weaver pedig továbbra is prefektusfelelős és varázslatrendszer-felelős lesz.
Nemeskürti L. Richárd továbbra is szerepjátékfelelős lesz, illetve ő is ellenőrzi a bagolyköves e-mail címet.
Tenshi Izumi lesz a tanárfelelős, valamint ő fogja ápolni a kapcsolatunkat a többi iskolával.
Várnai Zétény a mestertanoncokat fogja felügyelni és ezentúl ő lesz a kérvények kiértesítője.
Egyes felelősségek a továbbiakban közös felügyelet alá fognak tartozni: ezek a karakterfelelősi, a hírfelelősi és a szabályzatfelelősi teendők.
A belső játékok számlálója és a DÖK felügyelője havonta fog változni.
Üdvözlettel,
Az Iskolavezetőség
Kedves Bagolykövesek!
A repüléstan tanársegédi pályázatra egy pályamű érkezett, amely minden tekintetben megfelelt az elvárásaimnak. Mindezek alapján tanársegédemmé Lévay Hanna kisasszonyt, a Rellon ház diákját nevezem ki.
Szívből gratulálok neki, színvonalas munkáját 30 ponttal jutalmazom.
Üdvözlettel:
Markovits István
Kedves érdeklődők!
A fórumon öt új téma jelent meg, melyek mától látogathatóak, elképzelhető, hogy NRT-vé is válik néhány az este folyamán.
Az új témák:
Bogolyfalva/Fő utcza/Bogolyfalvi pub
Keleti szárny/Földszint/ Erőnlét terme
Keleti szárny/Második emelet/ Nyugalom szigete
Déli szárny/Átrium/Nemzetek terme
Déli szárny/Első emelet/ Erkély
Jó játékot kívánunk!
Az Iskolavezetőség
Kedves diákok!
A mai naptól a tantárgyak listáján köszönthetjük a Kreatív írás és irodalmat. Főként mestertanoncok és negyed-ötöd éves diákok jelentkezését várom, azonban kedvtelésből, szorgalomból bármilyen évfolyamú diákot szívesen látok az óráimon.
Szalai DominikKreatív írás és irodalom tanár
Kedves mindenki!
Az utóbbi időben drasztikusan megnőtt az avatar alanyok váltogatása, így az alábbi döntés született.
- Három havonta lehet avataralanyt cserélni. - Két hónap inaktívság esetén ( karantén természetesen számít) az alanyt más is lefoglalhatja.- A változtatás ne legyen drasztikus (Hófehér bőrű szőkéből -> Fekete bőrű és hajú)- Diák/Tanár hű kép legyen (ne pózoljon egy szál semmiben)- A leíráshoz igazodjon.- A karakter korához megfelelő legyen az alany- Normális érv a váltáshoz
Az Iskolavezetőség
Kedves érdeklődők!
Mivel nagyobb a kereslet az évnyitóra, mint vártuk és többen szeretnének jönni még, ezért a játék végét elhalasztottuk egészen április 30-án éjfélig.
Jó játékot!
Gróf Wickler György és a Kalandmesteri gárda
Szép napot mindenkinek!
Rédey András-Kálmán vagyok, az új Mugliismeret tanár. Tudtommal egy ideje nincs Mugliismeret oktatás az iskolában, éppen ezért itt vagyok, hogy pótoljam az eddigi hiányosságokat.A tantárgy is hamarosan aktiválódik, és nekiláthattok a tanulásnak. Ki is írtam nektek egy pályázatot, melyben egy lelkes tanársegéd után érdeklődöm. A kritériumokat ott megtalálhatjátok, s pályázzatok nyugodtan. Ígérem, senki sem marad jutalom nélkül!
Sok sikert, és kellemes új tanévet!
Rédey
Kedves fórumozók!
A mai nap folyamán, az alábbi helyekkel bővült a nem valós idejű játékok színtereinek listája:
BIRTOK: Vadőrlak és környéke
ALAGSOR: Alagsori medence
KELETI - ELSŐ EMELET Üres tanterem
KELETI - MÁSODIK Kalicka
NYUGATI FÖLDSZINT Harsogó portrék folyosója
Jó játékot kíván:
Az Iskolavezetőség
Kedves diákok!
Idén sem maradhat ki a pontgyűjtő, szorgalmi író verseny, amely az elmúlt tanévben is egészen szép eredményeket hozott mindenkinek.A verseny I-V. évfolyamig tart, részleteket a pályázatok oldalán találtok!Sikeres szorgalmikat, minél több pontot kívánok!
Adrian Demidov
Kedves Diákok!
Az új év eljötte egyúttal a tanársegédi pályázatok eljöttét is jelenti, így most repüléstanból is lehetőségük van a poszt elnyerésére. Az érdeklődők a Pályázatok menüpontban megtekinthetik a részleteket.
Üdvözlettel:
Markovits István
Kedves, diákok!
Ezennel egy pályázatot hirdetek, azok számára, akik érdeklődnek a jóslástan és tanítás iránt. Mivel kezdő tanárként nagyon sok munkát jelent az órák előkészítése, és bizony vannak egyéb elfoglaltságaim is ezért szeretnék felvenni magam mellé egy tanársegédet. A tanársegéd feladata igen sokrétűek lennének, segítenie kéne az órák összeállításában, néha megtartana helyettem egy-egy órát, illetve nem ártana, ha ki tudná javítani a helyesírási, stilisztikai hibáimat az írásbeli anyagokban, mert enyhe diszlexiám és diszgráfiám van. Természetesen automatikusan, kiválóra vizsgázik évvégén, és harminc pontot nyer a házának-e mellett. Az ötletes pályázatokat szintén jutalmazni fogom, de kérlek, ha szándékaid nem komolyak ne jelentkezz.
Ha szeretnél jelentkezni azt az alábbi formákban, teheted meg:
- Bagolyposta.
- privát üzenet.
- email: A fulopgergely8908@gmail.com címre.
- msn: Akiknek meg van a címem azok itt is átküldhetik a vonatkozó anyagokat.
A jelentkezés feltételei:
- A jóslástan tantárgy felvétele.
- Legalább másod éves tanuló legyél.
- A lentebb felsorolt anyagok beküldése.
- Megfelelő aktivitás és hozzá állás a feladathoz.
A jelentkezésednek tartalmaznia kell:
- Álmodó bemutatása
- Karakter bemutatása.
- Esszé: Miért is vagyok alkalmas arra, hogy jóslástan tanársegéd legyek?
- Egyéb: Bármi, ami előnyt jelentethet, Például tanári ajánlólevél, a tanulmányi eredményeidet igazoló bármilyen fajta dokumentum. Ezeket kérem, külön csatoljátok.
Ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan forduljatok hozzám, szívesen válaszolok. A jelentkezési határidő Április 10.
Tisztelettel! Julia Werminy Professzor.
Kedves érdeklődők!
Az iskolavezetőség idén is pályázatot ír ki a következő tantárgyakra alapképzésen:
- Mugliismeret
- Átváltoztatástan
- Sötét Varázslatok Kivédése
- Bármilyen, általad kitalált tantárgy
Valamint mesterképzésen bármely olyan tárgyra, melyeket a szakirányokon hasznosítani lehetne. Ha szeretnél ott tanítani, de nincs konkrét ötleted, akkor keresd az Iskolavezetőség bármely tagját akik útbaigazítanak téged.
Ha úgy érzed, időd és kedved lenne hozzá, jelentkezz az alexandrakrise@vipmail.hu címen.
A pályázatban a következők szerepeljenek:
- Álmodó bemutatása
- Jelenlegi bagolyköves karakter neve, évfolyama (ha van)
- A tanári karakter bemutatása
- Részletesen lebontott tanterv
- Ha te magad találsz ki tantárgyat, annak részletes leírása
- legalább két próbaóra (melyek közül egyik sem bemutatkozó óra)
A beadási határidő: 2011. 04. 03. 12:00
Sok sikert kíván:
Az Iskolavezetőség
Kedves Kavicsok!
Ismét találkozót szervezünk Pécsre.
Találkozó ideje: március 26. (szombat); gyülekező délelőtt 11:15-től 11:30-ig, a későket (ha előre szólnak) bevárjuk, a messzebbről érkezők elé szívesen kimegyünk.
Találkozó helye: Széchenyi téren a lovas szobornál
Program, jó idő esetén:
Az összes résztvevő megérkezése után a Széchenyi téren ismerkedős játékokat játszanánk, hogy nagyjából összeszokjon a csapat. Ezek után (vagy kérés szerint előtte) a Mekiben elfoglalnánk a szokásos helyünket, hogy aki szeretne ott enni az megtehesse. Aki nem, neki ajánlott szendvicset, innivalót magával hoznia. Az "ebéddel" végezve egy teázót vennénk célba, ahol beszélgetnénk, ismerkednénk tovább.
Rossz idő esetén:
Ha előtte nap rossz idő van, akkor a jelentkezők figyeljék a fórumon a találkozós részt, illetve keressék meg egymást. A továbbiakról akkor határozunk.
Hivatalos szállás sajnos nincs, így mindenkinek haza kell utaznia, esetleg az élelmesebbek lebeszélhetik egy-egy ismerősükkel, hogy egy napra szállást kapjanak. Kérésre a vonatra, távolsági buszra indulókat elkísérjük az induló állomásukhoz.
További kérdésekkel kapcsolatban és jelentkezni:
Alexandra Rachel Hanna Krise-nál (msn: bobobaby0812@msn.com, e-mail: alexandrakrise@vipmail.hu, telefon: 20/544-8388; 30/978-1115)
A részletek és javaslatok megbeszélésének színtere pedig a fórumon a PBK-Pécsi Bagolykő cseverésző rész.
Jelentkezési határidő: március 25. 20:00
Kedves Bagolykövesek!
Az Invictia Vena Dome (Ismertebben az IVD ) egy kis ünnepséget szervez, melyre titeket is szeretettel várnak. Szeretnélek kérni titeket, hogy aki el szeretne menni az ünnepségre, mint Bagolyköves diák/tanár/alkalmazott az legkésőbb holnap este hét óráig jelezze nálam. Alább olvashatjátok a meghívót a részükről.
Várom a jelentkezéseteket!
Köszönettel:
Alexandra Rachel Hanna Krise
Bár az igazi tavasz még várat magára, de azért már elég jó idő van ahhoz, hogy megmutassuk, hogyan nézünk ki talpig zöldben.Éppen ezért, tavaszköszöntő St. Patrick napi ünnepet tartunk a Park Liget éppen csak zöldellni kezdett fái alatt, amelyre szeretettel meghívunk mindenkit!Az ünneplés kötetlen játék lesz, pár meglepetéssel, helyszíne: Park Liget, Filozófusok kertjeÖltözködés: kizárólag zöldben!Hangulatért felelős: Remus Castor személyesenIdőpont: Március 19. déltől - 21. reggelig!A te dolgod csupán annyi, hogy jól érezd magad!(A játékot két nap alatt szeretnénk lejátszani, a buli zárul hétfő reggel)
Kedves érdeklődők!
A találkozóval kapcsolatban kikerült egy szavazás, amelyen szép számban érkeznek voksok, azonban felütötte bennünk fejét az aggodalom, hogy talán olyanok is szavaznak, akik nem szeretnének jönni, vagy nagyon pici a sanszuk rá, ami olyan szempontból nem fair, hogy talán a találkozón csak olyanok jelennek meg, akik más helyszínre szavaztak, és nyűg a nyakukba a program.
Ezért megkérünk minden szavazót, hogy vagy Anne-May-nél, vagy Eördögh Fruzsinál privát üzenetben jelezze, hogy jön velünk, és melyik programra voksolt, hogy tényleges képet kaphassunk.
Előre is köszönjük;
a szervező csapat
Kedves bagolykövesek!
Az oldal gyengélkedése miatt kiesett egy hetünk, így rövidebb idő maradt a vizsgákra is. Nem szeretnénk, ha valaki emiatt kényszerülne évfolyamot ismételni, ezért módosulnak az alábbi időpontok:
A vizsgák beadásának/megírásának végső határideje március 15-e helyett március 22-e lesz.A vizsgák kijavításának végső határideje március 25-éről április elsejére módosul.
A kellemetlenségekért még egyszer elnézést kérünk, de reméljük, sikerül a hosszabbítással "kárpótolni" benneteket.
Az Iskolavezetőség
Mindenekelőtt, elnézést a hosszú várakozásért, amiről jórészt az összeomlás tehet. Ami a pályázatokat illeti, a hosszabításnak köszönhetően remek munkák futottak be, így egyes tekintetben leegyszerűsítették, másrészt megkomplikálták a választást. Nincsen ugyanis gyógyítói ághoz tartozó diák, ezért a győztesek száma és eloszlása is átrendeződött. Lássuk akkor a győzteseket:
Harmadik évfolyam, egyetlen pályázat, ám annál szebb:
Boronkai Hajnalka Emília, igéző ág, zongora. Eridon, 25 pont
Második évfolyam, 7 pályázat, változatos színvonal.
Annabell Lucy Parker, fizikai ág, zongora. Navine, 25 pont.
Doléance Arslí na Fírinne, fizikai ág, zongora. Levita, 25 pont.
Caleb Dartmouth, igézői ág, cselló. Rellon, 25 pont.
Nothart Konstantin, igézői ág, lant. Rellon, 25 pont.
Gratulálok mindegyiküknek!
Kahlil L. Rochard
Kedves Végzősök!
Nem tudom volt-e aki a fejébe vette, hogy záróvizsgát tesz Gyógynövénytanból, ha volt akkor a feladatlapot látva egy hatalmas hibával nézhet szembe ez pedig, hogy az első feladat 99%-a hiányzik.
Itt teszem most közzé a feladatot, melynek megoldását kérem ugyanúgy a vizsgalapon küldjék:
1. Igaz vagy hamis.
a) Egy növényen mindig öt fő dolgot vizsgálunk.
b) A szár latin neve ramus.
c) A radix a növény éltető része.
d) Egy átlagos növény természetesen képes gyökérzet nélkül élni.
e) A főgyökér elágazásait mellékgyökereknek nevezzük.
f) A caulis és a stirps ugyanazon növényi rész latin megfelelői.
g) Ha a cserje felső részében fás, félcserje a neve.
h) A szár melléktengelyei az ágak amikből gallyak fejlődnek ki.
i) A virág nélküli szárat kocsánynak nevezzük.
j) A kemény szárú növény a dudva.
k) A levelet ülőlevélnek hívjuk ha hiányzik a nyele és a hüvelye.
l) Négy levélfajtát különböztetünk meg egymástól.
Elnézést, noha ez az egész nem az én hibám.
S.G.F.
Kedves felhasználók!
Két téma, az avatarfoglalás valamint az NJK kérés a mai naptól az Általános témákban lesz megtalálható, hiszen oda illenek ezek a témák.
Az Iskolavezetőség
Kedves Vizsgázó Diákok!
Ha bármi problémátok van bármelyik évfolyamban a vizsgákkal, kérem, bagolyban jelezzétek ezt felém, mint ahogy ezt már megtették.Elsősorban az ötödéves záróvizsgára vonatkozik ez a dolog egyenlőre, a vizsgázni kívánó ötödévesek mindenképpen keressenek meg!Valamint érintheti a probléma a harmad, és negyed éveseket is!
Ezen kívül az első négy évfolyamnál a fogalmaknál pontokra vagyok kíváncsi, nem tulajdonságokra, ezt is többeteknél észleltem, mint problémát! Kérlek, figyelmesen olvassátok el a feladatokat!
És a végére még egy fontos dolog!Kérek nagyon szépen mindenkit, hogy ne ollózzon, és írjon rossz dolgokat a feladatokhoz, amiket a leadott anyagból kivág. Ezek nem mindig célravezetőek, előfordulhat, hogy nem teljes egy egy mondat, csak valamivel együttesen, és mindenképpen az érthetőség miatt össze KELL fogalmazni a két mondatot.
További sikeres vizsgázást kívánok!
A.D.
Kedves első évfolyamos vizsgázók!
Valami kuszaság folytán az utolsó feladatnál összekeveredtek a mondatok és eggyé olvadtak, biztos a tanári kar egy vicces tagja járt el így. Azonban ahol a "magyarázza meg" felirat szerepel, ott nyilván meg is kell magyarázni az adott esetet.
A jövőben figyeljenek erre!
Alexandra Rachel Hanna Krise
Kedves Kavicsok!Örömmel jelentem be, hogy megvan a sárkánytan pályázat eredménye! Először is hadd köszönjem meg mindenkinek a lelkes munkát, nagyon örültem az érdeklődésnek!Nagyon nehéz volt felállítani a rangsort, hiszen mindegyik más miatt volt jó.Az I. kategóriába 5 mű érkezett, mindegyik nagyon tetszett.I. helyen végzett:Gabriel Garaf, Eridon +30 pontTenshi Izumi, Levita +30 pontII. helyen végzettDoléance Arslí na Fírinne, Levita +25 pontIII. helyen végzettCaius Randy Woodrow, Eridon +20 pontPontot kap még a munkájára:Leila J. Ring, Eridon +15 pontA II. kategóriában 4 művet kaptam. Szintén kiváló mindegyik.I. helyen végzettJimnie Meccoy, Navine +30 pontDoléance Arslí na Fírinne, Levita +30 pontII. helyen végzettLisa von Miller, Levita +25 pontIII. helyen végzettRebecca Rosa Gilbert, Levita +20 pontGratulálok mindenkinek a szép eredményekhez!Sikeres vizsgákat kívánok!Szendrei Véda