Kedves bagolykövesek és érdeklődők!
Budapesten ismét találkozót szervezünk, melynek során a Láthatatlan kiállítást fogjuk meglátogatni.
Itt látássérült vagy vak emberek mutatják meg nekünk, milyen eszközöket használnak ők, a program fő részeként pedig teljesen sötét termekben "nézhetünk körül" csak a vezetőnk szavaira és a tapintásunkra hagyatkozva.
Egyéb információkat a kiállításról itt találhattok: www.lathatatlan.hu
Találkozó ideje: 2012. február 26. 10:30 (a későket 10:45-ig bevárjuk, a mégkésőbbek pedig telefonon érjenek el minket, ha szeretnének csatlakozni)
Gyülekező: A Népligetnél (a kék (3-as) metró és az 1-es villamos jár például arra) az aluljáróban
Programok:
A gyülekező után a Láthatatlan Kiállítás felé vesszük az irányt, ahol kisebb csoportokra bontva végigjárjuk a termeket. A legutolsó csapatot is bevárva elmegyünk ebédelni a Kőbányai úton lévő McDonald`sba (ez két megállónyira van az 1-es villamossal), hogy azok is csitíthassák a korgó gyomrukat, akik nem próbáltak meg a Láthatatlan büfében enni-inni - de mivel nem tudni egyelőre, mikor végzünk a programmal, nem árt, ha van nálatok egy-egy szendvics is.
Hoznivaló:
- szendvics és üdítő azoknak, akik nem akarnak erre költeni a McDonald`sban illetve a kiállításon
- fényképezőgép, ha szeretnél fotókat készíteni (a láthatatlan kiállításon nem fogsz tudni majd fényképezni!)
Árak:
A Pestre való feljutás illetve hazajutás költsége mindenkinek egyénileg. Aki vásárolni szeretné az ebédjét, az ennek az árát is hozza magával! A McDonald`shoz BKV-val fogunk utazni, akinek szüksége van rá, a jegyére készítsen pénzt!
- A kiállításra való bejutás árai:
Felnőtt jegy: 1.750 Ft
Diák/nyugdíjas jegy: 1.500 Ft
Csoportos jegy (min. 20 fő): 1.290 Ft
Ha 20 főnél többen jelentkeztek, csoportos jegyet fogunk rendelni, de ha a helyszínen nem jelenünk meg 20-an, mindenki köteles lesz a felnőtt jegyet megváltani magának, így csak az jelentkezzen, aki komolyan gondolja!
Jelentkezés:
Az Általános témák / Varázslatos találkozók topicban, vagy Doléance Arslí na Fírinne-nél vagy Tenshi Izuminál privát üzenetben (esetleg telefonon: Dol: 06-30/514-1881; Tenshi: 06-20/399-9962).
Mindenkit szeretettel várunk!
Kedves Bagolykövesek!
A közelmúltban történt események miatt szavazásfelelőseink lemondtak a posztjukról, így szeretnénk új felelősöket választani. Annak, aki szavazásfelelős szeretne lenni, nincs más dolga, mint jelezni privát üzenet formájában Alexandra Rachel Hanna Flaviunak, az IV pedig kinevezi az új tagokat.
Jelentkezési határidő: 2012. február 12. 20:00
A jelentkezéseket előre is köszönjük:
Az Iskolavezetőség
Kedves bagolyköves tanárok és növendékek!
Hamar elment ez az év is, és nagyon közeleg a vizsgák időpontja. Ezzel együtt pedig a pontverseny vége is. Hogy senkit ne érjenek felkészületlenül a közeljövőben esedékes események, összegezzük. Az alábbiakra lehet számítani.
Tanév vége: február 15.Vizsgaidőszak: február 15. – március 15.Szünet: március 16. – március 31.
A legfontosabb határidők a következők:
Február 15-e után már nem lesznek hivatalos tanórák a chaten. A tanáraitok nem adhatnak szorgalmit, és pályázat sem kerül már ki.
A kiadott szorgalmikat és pályázatokat február 21-ig lehet pontozni, utána a rendszer nem engedi. Ha valaki úgy érzi, hogy még sok kijavítatlan szorgalmija van benn, akkor jelezze az illetékes tanárnak, hogy gyorsan javítsa. Ha a javítás ennek ellenére sem történik meg, ne várjatok sokat, hanem forduljatok február 18-áig bármelyik IV-taghoz
Február 10. és 29. között felkerül az összes vizsga. Ha valamelyik tárgyból március elsején nem láttok vizsgát, akkor abból már nem is lesz. Kérjük a tanárokat, ne hagyják az utolsó pillanatra a vizsgák feltöltését!
A vizsgák megírására március 15-éig van lehetőségetek.
A kijavított vizsgalapokat a tanárok március 25-éig küldik vissza a diákságnak. Kérünk minden tanárt: a vizsgajavítást se hagyja a legutolsó pillanatra. Egyrészt kérés ez azért, mert egy nap alatt nem érdemes 100 vizsgának nekiesni. Másrészt idén is előfordulhat, hogy valamelyik diák vizsgalapja hibásan érkezik. Ilyenkor azt töröljük, és a diáknak lehetőséget adunk az ismételt beküldésre.
A házakra vonatkozó határidők:
Belső pályázatok: Minden házban február 15-ig folynak. A házvezetők február 20-ig oszthatják ki a bent lévő pontokat.
Összegezve, röviden:
február 10: felkerül minden tantárgyból az összes tanóra. emellett a tanároknak megindul a vizsgafeltöltés, ezt viszont a diákok még nem látják
február 15: tanév vége, nincs több chates, fórumos óra, nincs több szorgalmi- és pályázatkiírásfebruár 21: minden szorgalmi, pályázat pontozásra kerül, a pontrendszer lezárfebruár 29: a legutolsó vizsga is feltöltésre kerülmárcius 15: a vizsgarendszer lezár, ha valaki nem írta meg a vizsgáit, innentől már nem is fogjamárcius 25: visszakapjátok az összes vizsgalapot, amit beküldtetek, és kiderül, sikeresen vettétek-e az akadályokat
Köszönjük az olvasást, reméljük minden világos. Ha kérdés, probléma adódik, forduljatok az IV-tagokhoz. Mindenkinek sok sikert kívánunk a vizsgákhoz! Kéz- és lábtörést!
Az Iskolavezetőség
Kedves, bagolykövesek!
A múlt hónapban hirdettem meg, a szorgalmi író versenyt. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy mindössze két első évfolyamos ember szorgoskodott, igaz ők bőven adtak munkát nekem. Közölük is kiemelkedett Hegyi Nikoletta, Levitás diák, aki 30 pontot nyert a házának. Versenyezni természetesen a következő hónapban is lehet. Higgyétek el megéri, mert akár egyetlen egy szorgalmival is nyerhettek, mivel a plusz pontot évfolyamonként osztom ki. Ezen felül rengeteg pályázati lehetőség van, amelyekkel akár vizsgátokat is kiválthatjátok.
Tisztelettel, Julia Werminy
Kedves Elsőseim!
Sajnos vasárnap személyes problémák miatt nem tudtam közzé tenni az anyagot a tanteremben, azonban ez ezen a héten vasárnap meg fog történni!
A kellemetlenségért elnézésüket kérem.
Üdvözlettel:
Patrick McRyan
Kedves Diákok!
Kicsit megkésve, de sort kerítek arra is, hogy tájékoztassalak benneteket a tanársegédi pályázat eredményeiről. Ez is mutatja, hogy az utóbbi időben megsokasodtak teendőim, és kevesebb időt tudok gép előtt tölteni.
Összesen 3 munkát kaptam, mindegyik teljesen korrekt, az elvárásomnak megfelelőre sikeredtek. Az illetékesek meg is nehezítették ezzel a dolgomat, sokat rágódtam rajta, mire sikerült meghoznom a véleményem szerinti helyes döntést. Íme az eredmény:
1. Emily Black: 30 pont + TS poszt2. Hegyi Nikoletta: 25 pont3. Leila Shine: 20 pont
Mint ígértem, mindenki megkapta a maga jutalmát. Ami a fentiekben nincs feltüntetve, az az év végi K minősítésű vizsga. Ennek oka, hogy ilyen szintű jutalomban csakis akkor részesülhet a tanársegéd, amennyiben megfelelő munkát végzett mellettem. Tehát jó, ha tudja, ezt még nem érte el, ezért is meg kell küzdenie.
Gratulálok mindhármótoknak!
Szívélyes üdvötlettel: Nemeskürti L. Richárd
Kedves egyesületi tagok és érdeklődők!
Szeretettel várunk titeket az Egyesület idei első közgyűlésére.
Időpont, helyszín: 2012. január 29. (vasárnap), 14:00, Sirius Teaház
Felmerülő témák:
elnökség új tagjainak megválasztásatárhellyel, domainnel kapcsolatos kérdésekkönyvelés kérdésetagdíjéves beszámolók közhírré tételeSzóval sok fontos dolog, amelyek közül több az Egyesület, így a Varázslat és a Bagolykő jövőjét is közelről érinti. Nagyon kérünk mindenkit, hogy jöjjön el, ha tud, mert fontos lenne, hogy érvényes legyen a közgyűlés.Aki jön, legyen szíves jelezze Milenának a milenamarston@gmail.com emailcímen!Várunk titeket szeretettel!
Varázslat Közhasznú Egyesület és Ifjúsági Klub
Kedves tanítványaim!
Az elmúlt hónapban kihirdettem egy pályázatot, melyre nemigen érkeztek munkák, ezért úgy döntöttem, hogy a határidőt meghosszabítom, és február 10-ig várom a pályaműveket. Az első 3 helyezett kategóriánként egy K vizsgajegyet is kap a 30 pont mellé. Úgyhogy megéri pályázni!
Akik a szorgalmik hívei azok számára is van néhány meglepetésem... Az eddigi feladatokon kívül most már teszteket, röpdolgozatokat és egyéb kreativitást igénylő feladatokat is megoldhattok. A Minden évfolyam fül alatt megtalálhatjátok ezen feladatok listáját!
Aki év végéig összegyűjti a 200 pontot, annak automatikusan K minősítést adok üres vizsgalapra! Aki viszont csak 100 pont gyűjt össze ( vagy 100 fölött), az üres vizsgalapra E minősítést kaphat! Megéri beküldeni néhány szorgalmit, mert ha szemfülesek vagytok, akkor már egyből kevesebb vizsga marad hátra...
Sok sikert!
Rédey
Kedves Bagolykövesek!
Terveim szerint az iskolai bajnokság végén, februárban megrendezésre kerülne egy gálamérkőzés a bajnokság álomcsapata és egy régi diákokból, tanárokból álló csapat között. Utóbbiba várom játékosok jelentkezését, elsősorban kviddicses múlttal rendelkezőktől. Az érdeklődők bagolyban vagy privát üzenetben bátran keressenek meg!
Tisztelettel:
Markovits István
Időpont: December 28. szerda 13:00-i kezdéssel, kb. hat óra körül fejeznénk be.
Helyszín: Budapest – Vörösmarty tér, később Törökvész út 87-91 (Bowling pálya)
Költségek:
Az utazás költségeit mindenki személy szerint oldja meg.
A vásárra mindenki hozzon magával annyi pénzt, amennyit jónak lát, ha esetleg vásárolni szeretnétek. (:
Bowling: Képlékeny, először a résztvevők számát kell tudnunk hozzá, szóval ha lehet minél hamarabb jelezzétek, tudtok-e jönni, hogy tudjunk árat mondani.
A Bowling pálya mellett van lehetőség pizzázni, de aki nem szeretne erre költeni, az hozzon magával szendvicset, vagy bármilyen egyéb élelmet.
Program: Egykor gyülekező a Vörösmarty téren. Kettőig nézelődés a vasárában, illetve mindenki vásárolhat ahogyan/amennyit jónak lát.
Kettőkor szépen összegyűlünk és átbattyogunk a Törökvész útra, a Blue Bowling nevű remek helyre, (RC bevásárlóközpont) ahol aztán gurítgatunk, úgy nagyjából három órát. Ott lehet enni, inni, ha valakinek ajándékot szeretnétek hozni, azt átadni. A bowling után könnyes búcsút veszünk egymástól.
Aki jelentkezni szeretne, az minél hamarabb jelezze a fóumon, vagy Kerunál, esetleg Cassie-nél.
A felmerülő kérdésekre/kérésekre szívesen válaszolunk. El lehet bennünket érni szintén a fórumon, privát üzenetben – esetleg telefonon:
Keru: +36 30 221 57 80
Cassie: +30 20 465 33 23
Reméljük minél többen el tudtok jönni, várjuk a jelentkezőket! (:
Kedves bagolykövesek!
Aki itt maradt a szünetre, észreveheti, hogy a folyosókon, társalgókban megjelent az Edictum karácsonyi különkiadása. Olvasgassátok bátran! Szokások, versek, pletykák, tuti receptek és társaitok apróhirdetése várja, hogy szebbé tegye az ünnepet. Az újságot az edictumbk.wordpress.com címen érhetitek el, kéréseitekkel, ötleteitekkel és hirdetéseitekkel továbbra is kereshetitek a szerkesztőket.
Kellemes ünnepeket kívánunk!
Edictum szerkesztők
Kedves Mindenki!
A mai nappal megnyílt a Karácsonyi vacsora helyszíne a fórumon, melyet a nyugati szárny első emeletén találhattok meg. A kezdő hozzászólásokat már most várjuk, hamarosan az igazgató úr is csatlakozik, hogy megnyissa a vacsorát. Figyeljetek a mesélőre, mert rengeteg ajándéklehetőséget rejtenek a hozzászólásai majd.
Kellemes játékot kívánunk!
A szervezők
Kedves Diákjaim!
Mivel meglanyhult a szorgalmi beküldő kedv, ezért szeretnélek titeket egy kicsit motiválni. Most különleges lehetőséget adok a pontok gyűjtésére. Rengeteg lehetőség lesz versenyezni is és vizsgaírás nélkül kitűnőre vizsgázni. Ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget! Nézzétek meg a kibővült szorgalmik listáját és szorgoskodjatok. És nem mellesleg a pályázatok dömpingjéből is bátran válogathattok.
Pályázati lehetőségekről bővebben:
1. Szorgalmi pontgyűjtő verseny. Havonta a legtöbb szorgalmit (pontszám szerint) beküldő emberke plusz 30 pontot nyer a házának. Mivel egy elsősnek kevesebb esélye lenne nyerni, mint egy harmadikosnak, ezért évfolyamonként kerülnek a díjak kiosztásra. Sőt az év végén az összesített legjobb, üres vizsgalapra is K minősítést fog kapni és plusz még 30 pontot.
Pontszám egyenlőség esetén egy plusz feladattal fogom eldönteni, ki lesz a nyertes. A pontok minden hónapban 15ikén lesznek kiosztva. Először természetesen januárban.
2. Válassz ki egy általad még nem tanult jóslásfajtát, gyűjts róla információkat és írj le róla mindent, amit össze tudsz gyűjteni!
-Története, kialakulása
-Hogyan zajlik a jóslás, mi a lényege?
-Milyen eszközök szükségesek hozzá?
-Milyen képességekkel kell rendelkezni a műveléséhez?
A legkreatívabb művet külön díjazom.
3. Írd meg szerepjátékos formában, hogyan változtatja meg életed a jóslásfajták használata!
4. Kutatási munka: Tárgy a Kabbala. Gyűjts össze mindent, amit tudsz róla!
Minden pályázatra vonatkozik, hogy igényes munkákat várok. Minimum elvárás az 1-1,5 oldal. A másolók kizárják magukat a versenyből. A nyertes pályázat 30 pontot és K minősítésű vizsgát ér. A további pályázók érdemük szerint lesznek pontozva.
Természetesen több pályázaton is indulhatsz. A beküldési határidő 2012. 02. 10.
Jó munkát kívánok! Julia Werminy, jóslástan professzor.
Kedves érdeklődők!
Nagyon sokan jeleztétek, hogy idén is szívesen részt vennétek a megszokott karácsonyi bálon. Sajnos rossz hírrel kell szolgálnunk: a karácsonyi bál 2011-ben, évek óta először, megfelelő hely hiányában elmarad.
Több iskolát és rendezvénytermet megkerestünk, hogy tudnának-e biztosítani nekünk fűtött helyiséget, de sajnos vagy egyértelműen elzárkóztak a kérésünk teljesítésétől, vagy annyira irreális árat mondtak, amit az egyesületnek és a résztvevőknek esélye sincs kifizetni.
Ezért nem láttunk más utat, idén el kellett tekintenünk a bál megszervezésétől. Azonban, ha minden rendben megy, akkor kárpótlásul még egy budapesti találkozón részt vehettek az idén. Erről információk hamarosan.
Varázslat Közhasznú Egyesület és Ifjúsági Klub - Programszervezők
Kedves Diákok!
Nagyfokú érdektelenséget tapasztaltam a már megkezdett tanfolyamon. Ezt kiküszöbölendően döntöttem úgy, hogy figyelmeztetem Önöket, hogy egy héten belül nem ír mindenki, akkor kénytelen leszek kizárni azt, aki "nincs jelen". Amondó vagyok, ne raboljuk egymás drága idejét!
Így megkérném Önöket, aki szeretné folytatni, írjon minél hamarabb!
Köszönöm a megértésüket!
Holló Albert
Kedves Diákok!
Ezúton szeretnék meghirdetni egy pályázatot, amely keretében végre megtalálhatnám a jobb kezem. Olyan illetőre volna szükségem, aki szívesen dolgozna mellettem. Hangsúlyozom, hogy nem azon személyek jelentkezését várom, akik csak szívesen látnák, ha ott virítana a nevüknél, hogy tanársegéd. Én olyan társat szeretnék magam mellé, aki elég időt, kedvet és erőt érez magában ahhoz, hogy szabadidejéből egy keveset erre a tantárgyra, a diákokra, és persze rám szánjon, álmodói életemet tekintve ugyanis eléggé meg fognak sokasodni a teendőim az elkövetkezendő időkben. Kénytelen vagyok olyan támaszt keresni, aki szívesen segítene ki órák terén, vagy mondjuk a tananyag bővítésében.
Követelmények:- a pályázó tanulja a Legendás Lények Gondozását- rendelkezzen Haladó ranggal
A pályázat tartalmazza:- a diák nevét, házát és évfolyamát- az álmodó rövid bemutatását- a karakter bemutatását- miért is szeretne tanársegéd lenni, miért gondolja, hogy alkalmas a posztra
Formai követelmények:- a pályázat 97-03-as Word dokumentumban íródjon, lehetőleg 12-es betűmérettel- minimum 1db A4-es oldalt tegyen ki
Jó, ha:- hajlandó vagy engem közelebbről megismerni, vagy már ismersz is- gyakran vagy megtalálható a fórumon, vagy msn-en- tapasztalt vagy a fórum életét illetően
Leendő tanársegédemnek év végén Kiváló minősítésű vizsgát adok, illetve 30 ponttal jutalmazom. A többi pályázót annak érdemében szintúgy pontjutalomban részesítem.
A megírt pályázatokat, kérem, hogy a nemeskurti.l@citromail.hu címre küldjétek. Határidő: 2011.12.31. 23:59
Sok sikert kívánok!Nemeskürti L. Richárd
Kedves kastélylakók!
Ezúton jelezzük, hogy az IV-tagok közül Eric S. Weaver meghatározhatatlan ideig inaktív lesz, személyes okokból kifolyólag.
A varázspontok számolását erre az időre Nemeskürti L. Richárd, az inaktívak
törlését Jim Goldman látja el.
Üdvözlettel,Az Iskolavezetőség
Kedves Bagolykövesek!
Örömmel jelenthetjük, hogy az Edictum varázslóújság újraindult, az alábbi címen érhetitek el: www.edictumbk.wordpress.com
Reméljük, érdeklődéssel fogjátok olvasni a megújult lapot, hiszen továbbra is érdekes infókat kaphattok a kastély, a varázsvilág és a kviddics izgalmas eseményeivel kapcsolatban, és szórakoztatunk benneteket versekkel, mesékkel is.
Mivel az Edictum szerepjátékos szinten is létezik, természetesen beleépíthetitek a cikkek tartalmát a játékaitokba is!
Fel szeretnénk hívni a figyelmeteket az alábbi újításokra:
- Lehetőség van beküldeni a Rejtvénysarok helyes megfejtéseit Doléance Arslí na Fírinne rovatvezetőnek. Év végén a top 3 beküldő jutalompontokban részesül!
- Az Edictum mostantól apróhirdetéseket is közöl. Elvesztetted a bájitaltan könyvedet? Vásárolnál egy használt üstöt? Netán személyesen üzennél valakinek? Írj Fehér Beatrixnak, és hirdetésed az Edictumba is bekerül. A szolgáltatás díjmentes!
- A következő számban lelki tanácsadó rovatot indítunk. Szerelmi ügyek, félreértések, családi gondok? Bármi legyen is a problémád, a Bagolykő lelki doktora megoldja. Leveleiteket (akár név nélkül) szintén Fehér Beatrixnak küldjétek.
Jó olvasgatást kívánunk!
Edictum Szerkesztők
Bogolyfalva polgármestere úgy érezte változás kell, valami új, ami megragadja a gyerekeket, és kedvük lesz a szünet alatt többször is lelátogatni a faluba, így aztán a minisztérium néhány dolgozójával összeülve kitalálták, hogy egy korcsolyapálya ideális lenne, természetesen a védelmet is biztosították, így senki se lepődjön meg, ha néhány, a környéket pásztázó járókelő is elhalad a pálya mellett. Fő a biztonság.
//Az NRT témát a Boglyas térnél találhatjátok meg. Jó szórakozást!
//
Kedves diákok!
Mint ahogy azt ti is tapasztalhatjátok lassan elérkezik a téli szünet. Az iskola igazgatósága úgy határozott, hogy már péntektől (dec. 9.) lelátogathattok a faluba, amint véget érnek az órák, valamint az eredeti tervek szerint december huszadikán térhettek haza a családjaitokhoz. Természetesen aki maradni szeretne, a faluban vagy a kastélyban is töltheti az idejét.
Mindezeket megelőzően december 17-én este karácsonyi vacsorára szeretnélek meghívni titeket, mely közvetlenebb, családiasabb körben telik majd a megszokott vacsorákhoz képest.
Boldog Mikulást!
Gr. Wickler György
//A karácsonyi vacsora külön témában, a fórumon december 16 és 31. között kerül megrendezésre.//
Kedves mindenki!
Az utóbbi időben két pályázat került kiírásra, melyhez másodjára érkeztek pályamunkák.
A tanársegédi posztra Hana Rozette, Navinés diákot szeretném kinevezni, sok sikert neki a munkához!
És az asztrológia pályázat eredménye:
1. Ginnie Marrywather - Eridon2. Lichy Winchester - Levita3. Tisha Walker - Eridon
Gratulálok a nyerteseknek, a pontok még ma este kiosztásra kerülnek, és köszönöm az igényes munkákat!
Adrian D.
Kedves Vizsgázók!
Az első megmérettetésnek vége!
Most közölném mindazok neveit, akik sikeres elméleti vizsga után engedélyt kaptak a gyakorlati órák látogatására is.
A gyakorlati órákra engedélyezett tanulók névsora:
- Caius Randy Woodrow (3. évfolyam)
- Doléance Arslí na Fírinne (4. évfolyam)
- Grabantz Leó (4. évfolyam)
- Lorelai K. Riviera (3. évfolyam)
- Nothart Konstantin (4. évfolyam)
- Pintér Fanni (6. évfolyam)
Mindenkit, akinek a neve rajta van a listán, pénteken várom az első órán az Auror Alapszintű Kiképzés tanteremben (a Déli szárny, első szintjén)! Kérem, addig mind érkezzenek meg oda!
Üdvözlettel:
Holló Albert
Kedves Kastélylakók!
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy végre megérkezett hozzánk Elisabeth Stundenmill, aki könyvtárosként fog dolgozni az iskolánk falai között. Fogadjátok őt szeretettel, segítsétek a munkáját, és vigyétek vissza időben a könyveket a könyvtárba!
Az Iskolavezetőség
Úgy tűnik, a tegnapi hírre többen felkapták a fejüket, ugyanis gyors egymásutánban két jeletkezés is befutott. A gyorsabbik és szemfülesebbik mestertanonc, Hoshi Neko Silver lett a segédem, így mindenki más újra próbálkozhat jövőre
azért megkönnyebbültem, hogy mégis vannak még oroszlánszívű, mindenre elszánt emberek, akik be merik vállalni, hogy velem szövetkezzenek.
K.L.R.
Kedves Diákok! A tanársegédi pályázatomat meghosszabbítom szombat estig (2011. november 26. 20:00). A pályamunkákat a p.mcryan@index.hu-ra várom! A pályázatnak tartalmaznia kell:
- Álmodó és a karakter bemutatását.
- Egy motivációs levelet: miért Önt válasszam, miért szeretné elvállalni stb.
- És egy próbaóra szövegét. (Válasszon ki egy órát a tananyagból, melyet úgy ír le, ahogy azt élesben előadná! Köszönettel: Patrick McRyan
Kedves diákok!
Az idei éven újra tanulmányi versenyt hirdetek, a tavalyiakhoz hasonló feltételekkel és jutalmakkal. A három legjobb továbbra is automatikus K, V, E minősítést kap üres vizsgalapra, valamint 30, 25 és 20 pontot. Akinek nem sikerül a dobogóra állnia, annak sem kell szomorkodnia, hiszen a szorgalmipontok továbbra is vizsgapontokat érnek, tehát a saját dolgotokat könnyítitek meg
Még mindig keresem a tanársegédem, egy kreatív, talpraesett emberkét, akinek van józan esze és saját véleménye, és így segíteni tudja a munkámat. Nem eszem embert, nem harapok és pisztollyal a párnám alatt se szokásom aludni.Remélve, hogy a tavalyiak nem ismétlődnek, újrakezdem a pontozást- idén különösen élénk versenynek nézünk elébe, így remélem, ez segít abban is, hogy több kreatív szorgalmit kapjak, amik bekerülhetnek a tananyagba. Ezen felül további pályázatokat írok ki hamarosan, érdemes majd lesni a listát.Kahlil L. Rochardmelodimágia professzor
Kedves Tanulók!
Sajnálom, hogy nem tudtam előre jelezni azt, hogy nem tudom megtartani a vasárnapra (11.20.) ígért interaktív órát. Ez elsősorban csak a másodéveseket érinti. Tőlük szeretnék ezúton is elnézését kérni, és megígérem, hogy az órát pótolni fogom. Méghozzá a következő módon:
2011. november 26.-án (szombaton) pótolva lesz a másodévesek elmaradt órája.2011. november 27.-én (vasárnap) viszont a hatodéveseknek tartok órát.
Ennyit szerettem volna, még egyszer elnézéseteket kell kérnem.
Megkérek minden hatodikost, hogy aki el tud jönni, az mindenképpen jelezze nekem Bagolypostán!
Antonie Holden prof.
Kedves Diákok!
Az általam felkínált tanársegédi posztra sem jelentkezett senki. Teszek még egy utolsó próbát: kérem, akit érdekelne a dolog, írjon nekem Bagolypostán!
Köszönettel:
Patrick McRyan
Kedves Kastélylakók!
Sötét Varázslatok Kivédése pályázatot hirdetek, melynek lényege, hogy minél több és minél ötletesebb varázsigéket küldjetek nekem.
A pályázat tartalmazza:
- a varázsigét magát
- pálcamozdulatot
- a varázslat hatásának leírását
Egész tanévben lehetőségetek lesz munkákat küldeni nekem, melyek közül a legjobbak akár a varázslási rendszerbe is bekerülhetnek. Aki a legtöbb ötletes(!) munkát küldi nekem, év végén üres vizsgalapra is K minősítést kap, valamint a szokásos 30 ponttal honorálom igyekezetét.
A pályázatot SVK-t nem tanuló diákok és egyéb kategóriákba tartozó egyének is nyugodtan megírhatják, de nekik értelemszerűen nem tudom felajánlani a kiváló vizsgalapot. Másfajta jutalom persze őket is megillet majd.
A határidő tehát 2012. február 14. 20:00. Küldhetitek bagolypostán vagy az e.seren.weaver@gmail.com e-mail címre.
Jó munkát kíván,
Eric S. Weaver
U. i.: A beérkezett munkákat év közben is pontozom, így a legjobbaknak járó jutalompontok ezeken felül értendőek. Többször is be lehet küldeni a pályázatot (természetesen nem ugyanazzal a tartalommal), nem fontos az egészet egyben postázni.