Kedves diákok és tanárok!Hamar elment ez az év is, a vizsgaidőszak és szünet pedig már a nyakunkon van. Szeretnénk titeket emlékeztetni a fontosabb időpontokra és eseményekre.
Szerepjátékosan fontos dátumokTanév vége: február 15.
Vizsgaidőszak: február 15. – március 15.
Szünet: március 15. – március 31.
Álmodóilag fontos dátumokTanév vége: február 15.
Pontozási határidő: február 21.
Vizsgaidőszak (csak VAV vizsga): február 15. – március 15.
Szünet: március 15. – március 31.
A szünetben lehetőségetek van hazautazni, pihenni, Bogolyfalván múlatni az időt. Ezt érdemes kihasználni, mert utána ismét jön a hajtás, az iskolai mindennapok!
A legfontosabb határidők iskolaszinten a következők:
Február 15-e után már nem lesznek hivatalos tanórák a chaten. A tanáraitok nem adhatnak szorgalmit, és pályázat sem kerül már ki. Tehát ez azt jelenti, hogy 14-e 23:59 perc után egy szorgalmit sem fogadnak el a tanárok.
A kiadott szorgalmikat és pályázatokat a tanárok február 21-ével bezárólag pontozhatják. Ha valaki úgy érzi, hogy még sok kijavítatlan szorgalmija van benn, akkor jelezze az illetékes tanárnak, hogy gyorsan javítsa. Ha a javítás ennek ellenére sem történik meg, ne várjatok sokat, hanem forduljatok problémátokkal a felelős VB-taghoz,
Doléance Arslí na Fírinne-hez.
Február 16-ig felkerül a Varázslástani Alapismeretek Vizsga (VAV) a végzősök számára, a többiek a tanulmányi rendszer átmeneti hiánya miatt vizsgázás nélkül évfolyamot léphetnek. Aki nem szeretne évfolyamot lépni, jelezze a VB-nek bagolyban! A VAV-ról részletesen külön tájékoztatást fogunk adni.
A házakra vonatkozó határidők Belső pályázatok: Minden házban legkésőbb
február 15-ig tarthatnak. A házvezetők a belső pályázatokra és a házblogokra is szintén
február 21-ig oszthatják ki a pontokat!
Összegezve, röviden február 15.: tanév vége, nincs több chates, fórumos óra, nincs több szorgalmi- és pályázatkiírás, de indulhat a vizsgaírás
február 16.: a VAV felkerülésének legkésőbbi határideje
február 21.: a tanárok minden hozzájuk beérkezett munkát értékelnek; a pontosztás fejeződjön be eddig
március 15.: a VAV vizsga elfogadásának vége, ha valaki nem írta meg a vizsgáit, innentől már nem is fogja
március 20.: a végzősök visszakapják az összes vizsgalapot, amit beküldtek, és kiderül, sikeresen vették-e az akadályokat
Mindenkinek sok sikert kívánunk a vizsgákhoz!
Vezetőségi Bizottság
Kedves Bagolyköves diákok, tanárok!Február 14-én este a már meghirdetett
Szerelmesek estéjére invitálunk titeket. Párban gyertek, a belépés úgy megengedett!
És hogy mi vár rátok ezen a napon? Nézzétek!
Amikor a diákok felébrednek, az ágyuk mellett mindegyikőjük talál egy szép kis íjat, mellette teli tegez nyílvesszővel. A fiúk íja sötét mahagóni, és csak a markolatába van faragva egy kis szív, a lányoké viszont vörösfenyő, aminek a két szélén apró, még nem zavaró fémszívek lógnak rövid láncon.
A nyílvesszők mind feketék, vörös tollakkal, és szív alakú nyílheggyel. Biztonsági bűbáj van rajtuk, hogy a diákok ne sebezhessék meg vele magukat vagy másokat, viszont arra, hogy kis szárnyas Cupidokat lövöldözzenek az iskolában, pontosan jó lesz! Hogy miért is? Nem biztos, hogy mindenkinek van kedve a Valentin naphoz, így levezetheti a feszültségét, de egyszerű unaloműzésként, vagy mókának is megfelelő! Vajon Te hány Cupidot szedsz le, mire a nap véget ér? Versenyezzetek a barátaitokkal!
Amikor a diákok Valentin napon reggelizni mennek a Nagyterembe, már az útba eső folyosón látják az aznapi hangulatot. Persze nincs eltúlozva a díszítés, de észrevehető egy két papírmasé szívecske, na meg a festmények lelkes hangulata, ahogy romantikus szonetteket szavalnak, és a híres varázslók virágokat adnak a híres boszorkáknak.
A Nagyterembe lépve alig egy picit érezhető jobban, hogy a szerelmesek napja van. Reggeli alatt néhány percig hullanak csak szikrázó piros és fehér szívek a mennyezetről, a poharakban a szalvéták szívecskések, és a tükörtojás a pirítóshoz is szív alakú. Piros italokat ihatsz hozzá ezen a napon, meggy és málna tea, eperszörp és ribizlilé. A kis hamis Cupidók pedig itt is repkedhetnek, ezért légy résen, a végén még egy középkori íjászcsatába torkollik a nyugodtnak szánt reggelid!Amit pedig az est tartogat...a
Fénylő lelkek udvarán megláthatjátok.
Kiöltözni nem kell, mindenki abban érkezik, amiben csak szeretne, a
varázskoktélokkal pedig vigyázzatok!
Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!
ui.: Random Randisok! El ne felejtsétek a hozzászólásotok elején belinkelni a maszkotokat, hogy a párotok könnyen rátok találjon!DÖK
Kedves diákok!Felhívom a figyelmet, hogy a tanoncpályázatok határideje (mind a dimágusi, mind a monomágusi)
február 14-én, vagyis ezen a héten szombaton le fog járni. Aki még szeretne pályázni, az még addig megteheti.
Amennyiben kérdés van, megtaláltok bagolyban, illetve kedden (ma), valamint csütörtökön
18:30-21:00-ig chates formában
ITT is. Elméletileg van jelszó, de tőlem a próbabelépés során nem kérte, szóval... vOv (A jelszó egyébként: mangrowe). Minden pályázónak szívesen segítek, ahogy eddig is tettem.
Azt is jelzem egyúttal, hogy péntek estétől vasárnap délig/délutánig nem fogtok tudni elérni, vagyis a határidő lejárta előtt pont nem leszek itt, így hát a kérdéseiteket ne hagyjátok az utolsó pillanatra! (A pályázatokat természetesen akkor is lehet küldeni.)
Eredményhirdetés várhatóan jövő hét elején lesz.
A pályázóknak sok sikert!
Merkovszky Ádám
Üdv néked táborra már jelentkező, vagy éppen most jelentkező, vagy jelentkezni vágyó Kavics! Itt a táboros játék 4.0!Legfontosabb információErre a játékra, illetve majd a következő kettőre csak olyan játékosok megoldását tudjuk elfogadni, akinek már van beküldött jelentkezési lapja. A jellap elküldése nem kötelez semmire, csupán egy jelzés a szervezőknek, hogy tervezel a táborba jönni. Eddig 14-en vagyunk!
Itt a lista.
SzabályokA 8 részes játék főnyereménye egy 10.000 és két 5-5.000 Ft értékű tábortámogatás, amihez elég a nyolc játékból hat helyes megoldást elküldeni. Sőt, nem is kell hónapról hónapra elküldeni a megfejtéseket, a végső sorsoláson az is részt vehet, aki majd az utolsó határidő előtt küldi csak a megfejtéseket.
Beküldési határidő: 2015. február 24. 23:59
Feladat A játék helyes megfejtői között két fő lesz kisorsolva, akik egy kis FINNcsiségnek lesznek boldog tulajdonosai. (Will üzeni a két nyertesnek, hogy szeretne majd kérni a Susu-ból, mert az iszonyatosan finom.) Jó játékot, és sok sikert a sorsoláson.
Táborszervezők
Ui.:
- HA BÁRMILYEN KÉRDÉSETEK VAN! BAGOLYBAN, VAGY A TÁBOROS TOPICBAN WILL-T MEGTALÁLJÁTOK!
- Táborig már csak 176 nap van hátra… ^^
- És ne feledjétek, amikor egy bagoly huhhant, az tök cukker.
Kedves tanárok, diákok!A már meghirdetett
Random RandiArról szól az egész, hogy Ti küldtök a Szervezői Mesélőnek egy üzenetet, melyben jelzitek, hogy igényt tartanátok egy párra az esten. Ezzel automatikusan bekerültök a kalapba, ahonnan majd véletlenszerűen kihúzzuk a párokat. Na de hogy ne legyen könnyű dolgotok, bagolypostával kapni fogtok egy maszkot, és egy lakatot/kulcsot, melyeknek majd a helyszínen meg kell keresnetek a párját. (A hozzászólásotok elején tüntessétek fel, melyik maszkpárost kaptátok!)
Lehet, hogy éppen egy ilyen random randi fogja összehozni a lelki társakat
lehetőség kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmeteket rá, hogy azok is jelentkezhetnek, akik előre megbeszélik partnerük álmodójával, így csak szerepjátékosan történne véletlenszerűen. A Szervezői Mesélő továbbra is várja az üzeneteiteket!
DÖK
Kedves Diákok!Lezárult a verseny, bár nagyobb aktivitásra számítottam, be kell valljam. Ettől függetlenül, ha megígértem, hát megígértem, kiosztom a pontokat.
Első helyezett lett
Végardó Erik. Őt megilleti a 30 pont.
Második helyezett
Catherine Alexis Rawen, neki 25 pontot adok.
Mindketten megkapják a felajánlott könyvet is, erről bagolyban kaptak értesítést.
Akik év közben, de nem a verseny ideje alatt küldtek be munkát, azok közül
Lavia Starknak is felajánlom a könyvet, ezzel köszönve meg a megoldásokat.
Nekik gratulálok, a többieknek is köszönöm az aktivitást.
Várkonyi Zoltán
Bár a pályázat már jó ideje lejárt, az utóbbi időben eléggé eltévedtem a két munka között, szóval bocsánatot kérek a késői eredményhirdetésért. Tovább nem is húzom az időt, íme:
1. kategória - A hősök köztünk élnekI. helyezett - Végardó Erik
Jutalma: 30 pont és egy chates vagy fórumos magánóra (utóbbi elcserélhető művészkellékekre), valamint év végi K érdemjegy
II. helyezett - Rentai Bálint
Jutalma: 25 pont és év végi V érdemjegy2. kategória - Régmúlt időkI. helyezett - Rentai Bálint
Jutalma: 30 pont és egy chates vagy fórumos magánóra (utóbbi elcserélhető művészkellékekre), valamint év végi K érdemjegy
II. helyezett - Végardó Erik
Jutalma: 25 pont és év végi V érdemjegyTermészetesen a kapott érdemjegyek közül a jobbikat írom be.
Köszönöm az igényes munkákat!
Aileen Aurora
Kedves diákok, tanárok, lakosok, lények!
A bogolyfalvi Bérczes Rezidencia*** ismét fantasztikus szórakozást ígérve vár szeretettel mindenkit egy Farsangi mulatozásra a Bogolyfalvi tanács szervezésében.
Bújj jelmezbe, hozd el barátaid, ismerőseid és élvezzétek ki a farsang hangulatát a rengeteg finomság között 2015. február 15. délután 17 órától. A helyszínen jó hangulat és jelmezverseny vár mindenkire, a legötletesebbeket jutalomban részesítjük!
Álmodóilag: 2015. február 1-től február 21-igA jelmezversenyre a jelölteket kérjük a bál végéig küldjétek el Nathaniel Aaron Loughlinnak, vagy Emma McNeilly-nek!Jó szórakozást kívánunk!
Bogolyfalvi Tanács
Kedves felnőtt karaktert irányító álmodók!
Egyre több felnőtt karakter érkezik az oldalra és egyre több diák nő fel, akik munkát vállalnak a varázsvilágban. Új karakter behozatala esetén így egyre nagyobb fejtörés kitalálni, melyik az a pozíció, ami például a minisztériumon belül még szabad és arra karakter hozható?
A már dogozó karakterek álmodóit így egy apróságra szeretnénk megkérni:
küldjétek el nekünk a karakteretek foglalkozását illetve viszonylag pontos beosztását (utóbbi leginkább a minisztériumi dolgozók közt érdekes), hogy abból egy listát készíthessünk.
Persze mi is igyekszünk kibogarászni a bemutatkozásokból, ki mit dolgozik, de lehet, hogy ti jobban tudjátok A válaszokat kérlek nekem,
Dwayne Warrennek küldjétek minél hamarabb.
Köszönjük,
a Vezetői Bizottság
Kedves tanárok, diákok!A fórum alján, az OFF csevegő alatt újra találkozhattok a
Szív küldi üzenődobozzal. Ez azt a célt szolgálja, hogy üzenhessetek egymásnak, meglepjétek egymást ajándékokkal.
Szervezői Mesélő várja az üzeneteiteket!
DE mielőtt tovább haladnátok, itt az idei újdonságunk:Részesei lehettek a
Fénylő lelkek udvarán megrendezett Szerelmesek éjszakája programnak, mely annyiból áll, hogy a párok egy romantikus estét tölthetnek el itt vacsorával, andalgással egybekötve.
Mivel nem mindenki rendelkezik párral, most lehetőségetek nyílik Random Randizni, illetve Társkereső hirdetést feladni, valamit Párcserébe fejest ugrani.Bővebben
1.)Random Randi
- arról szól az egész, hogy Ti küldtök a Szervezői Mesélőnek egy üzenetet, melyben jelzitek, hogy igényt tartanátok egy párra az esten. Ezzel automatikusan bekerültök a kalapba, ahonnan majd véletlenszerűen kihúzzuk a párokat. Na de hogy ne legyen könnyű dolgotok, bagolypostával kapni fogtok egy maszkot, és egy lakatot/kulcsot, melyeknek majd a helyszínen meg kell keresnetek a párját. (A hozzászólásotok elején tüntessétek fel, melyik maszkpárost kaptátok!)
Lehet, hogy éppen egy ilyen random randi fogja összehozni a lelki társakat.
2.) Társkereső hirdetés
- másik lehetőség, hogy olyan társkereső hirdetést adtok fel, melyben a megfogalmazott hirdetés szerepel, névvel, hogy nálatok lehessen személyesen jelentkezni és kiválaszthassátok a párotokat a Szerelmesek estjére.
- Szervezői Mesélőnek küldhetik azok is a baglyot, akik a Párcserére jelentkeznek
3.) Párcsere
- Szervezői Mesélőnél kell jelentkezni azoknak a pároknak, akik belemennek a játékba méghozzá a következő adatokkal: neveitek, rangotok (tanár, diák, egyéb), kor, és pár jellemző magatokról (magasság, hajszín, szemszín, arcforma, kedvenc étel, stb.).
Ha kipróbálnátok valami újat, hogy milyen lehet mással randizni, ez nektek való. Egy egész órára más párt kaptok, az eredetit pedig akkor kaphatjátok vissza, ha a megadott adatok alapján kitudjátok találni, melyik a párotoké.
Ahogy a többi meglepetésrandis, ti is maszkot és lakatot fogtok kapni nyomjelként. A három játékrész közül minden egy helyen fog zajlani, de a háromból csak az első kettő fog megjelenni a Szív küldi üzenődobozban.Várjuk a jelentkezéseket egészen
február 13-ig!
A DÖK tagjai
Mivel a dimágusi (két elemet is irányítani képes elemi mágus) pályázat határideje lejárt, de nem érkezett rá pályázat, ezért megnyitom a pályázat második körét. A tartalmi rész nem sokban változik, de fontos különbség, hogy ezen már azok is részt vehetnek, akiknek már van valamilyen komolyabb képességük. Ebbe beletartoznak az egy elemes már elemi mágusok, illetve jelenlegi tanoncok is.
A pályázat a következőképpen nézzen ki:
I. A karakter bemutatása
Ismertesd az életrajzát és azt, hogyan tudnád ebben megjeleníteni az elemi mágiát (pl.: hogyan viselné ő és a családja), írd le a karakter főbb belső tulajdonságait, jellemét!
Itt a karakterről szeretnék olvasni, kicsit megismerni őt, valamint azt szeretném látni, hogyan tudod beépíteni, integrálni az elemi mágiát a karakter eddigi életébe. Kitalálhatsz olyan életrajzi elemeket is, amelyek alapján már korábban is sejthető volt, és így a karaktert nem éri akkora meglepetésként. Természetesen, ha nem te "nyersz" a végén, akkor ezeket nem rakhatod bele az előtörténetedbe.
Fontos, hogy az elem megjelenésének módja a tananyagnak, az elemi mágusok leírásának megfeleljen! A sétáltam a réten és aztán hopp, beugrott, hogy terromágus vagyok, nem felel meg, az ilyen pályázatot nem is olvasom tovább. A tananyag ide vonatkozó pontjait az adatlapomon meg lehet találni, kérdésekre válaszolok, így aztán senki nem szenved hátrányt, annyit elvárok, hogy az elméleti alapokkal a pályázók tisztában legyenek.
Ha nem tudod, melyik elem illene hozzád, keress fel bagolyban, segítek dönteni!
II. Elemek, amiket tanulni szeretne, és ennek indoklása
Pontos indoklást kérnék, a "mert csak" továbbra sem jó, legalábbis a pályázat megnyeréséhez nem elégséges. Az sem túl előnyös, ha csak annyit írsz, hogy: "mert ezek az elemek állnak hozzá a legközelebb". Fejtsd ki, hogy miért gondolod ezt! Kérlek írd le, hogy milyen volt eddigi élete során a kapcsolata az elemekkel! Miért pont ezeket választottad a karakternek?
III. Próbahozzászólás
Hogyan jelentek meg az elemeid?
A hozzászólásban figyelni fogom az elméleti tudást, a helyesírást, a fogalmazási készséget és a kreativitást. Nyugodtan írd le, mit érez a karaktered, hogyan viszonyul az erejéhez, milyen félelemei és vágyai vannak...
Egyéb tudnivalók a pályázat beküldéséről:
- 1., 2., 3., 4. vagy 5. évfolyamos legyél
- Nekem (Merkovszky Ádám) küldd el bagolyban
- Elembeli korlátozás: ellentétes elemeket nem választhatsz; választható kombinációk: föld-víz, föld-tűz, tűz-levegő, víz-levegő
- Amennyiben nem érkezik megfelelő minőségű pályázat, nem adok senkinek dimágus képességet.
Beküldési határidő: 2015. február 14. 20:00
A kiértesítés várhatóan a beküldési határidő lejárta után következő egy hétben fog megtörténni. Olyan is jelentkezhet, aki elutasítás esetén a monomágus képességgel is megelégedne, megpróbálná azt megszerezni. Elég, ha a dimágus jelentkezésnél jelzed, hogy a monomágusira sikertelenség esetén igényt tartanál, valamint megjelölöd, hogy melyik elemeddel.
Végül: Tanévente csupán két embernek adatik meg a lehetőség, és a tanoncok egyszerre sosincsenek többen 12 főnél. Ez a fórum játékosainak csupán egy nagyon kis része. A elemi mágia tanulásával nemcsak a képesség és jogok, de felelősségek és kötelességek is járnak, hiszen a képzés 3 évig (álmodóilag 1,5 évig) tart, de meg is lehet bukni. Az évlépésért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a többi tárgy évfolyamlépésénél, de itt az év közbeni munkán van a hangsúly. A 3. év végén a végzősöknek gyakorlati vizsgát kell tenniük. Amikor pályázol, vedd figyelembe, hogy az elemi mágia tanulásához elkötelezettség és kitartás szükséges! A pályázatodat a tőled telhető legjobban írd meg!
A dimágusoknak még többet kell dolgozniuk, két elemmel rendelkezni még nagyobb kiváltság, mert ilyen pályázatot nem valószínű, hogy minden évben ki fogok írni, és egyszerre sosem lesznek többen 3 főnél (nem a tanoncok, hanem az összes dimágus!)Sok sikert a pályázáshoz!Merkovszky Ádám
Sziasztok!!!!NAGYON FONTOS!!!Jövök egy elnézést kéréssel mindenkitől! Egy kicsit rosszul fogalmaztam a játék leírásakor, és még nem volt időm azóta javítani... Szóval sorry!
A feladat a következő!
A képen el van rejtve 18 kis villám. Keress meg ezek közül minimum 16-ot, és küld el nekem. Az pedig, hogy melyiket nem találtam meg én a játék mellékes része, csak egy vicc csupán, de ha elküldöd a 16, 17 vagy 18 villámot, akkor már benne van az említett darab is.
FRISSÍTÉS! //A leadási határidőig bármennyiszer lehet tippelni (van vésztervem a végére, ha nagyon nem menne
, illetve ha letöltitek a képet és bekarikázzátok a megoldást, akkor a william8@freemail.hu címre el tudjátok küldeni.//
Itt a táboros játék következő fordulója. Azonban mivel a táborszervezőknek kicsit kalandos mostanság az élete (vizsgák, szigorlat, államvizsga, diploma, munka, kismacskák simogatása... stb.) így gyorsak leszünk és célratörők. Csak, mint a címben.
//Ez lett volna az eredeti cím, de nem fért ki...
"A játék, amelynek leírásával bebizonyítjuk, hogy tudunk röviden és érthetően is fogalmazni, és nem kell kisregényt olvasnotok csak azért, hogy játszatok ezzel a játékkal, bár a címadással lehet, hogy talán még mindig van egy egészen icike-picike problémánk… 8/3"
Szabályok A 8 részes játék főnyereménye egy 10.000 és két 5-5.000 Ft értékű tábortámogatás, amihez elég a nyolc játékból hat helyes megoldást elküldeni. Sőt, nem is kell hónapról hónapra elküldeni a megfejtéseket, a végső sorsoláson az is részt vehet, aki majd az utolsó határidő előtt küldi csak a megfejtéseket.
Beküldési határidő: 2015. január 23. 23:59
FeladatKlikk és nagyobb lesz!
A kép Helsinkiben készült a Helsinki Mágiaügyi Minisztérium bejárata látható rajta. A járókelő mugliknak föl sem tűnik, hogy a házszámok nem stimmelnek, és hiányzik a C betű. Valójában nem hiányzik, csupán csak a szemük elől van elrejtve ugyanúgy, ahogyan a minisztérium bejárata. Készítettem nektek egy képet róla a muglifényképezőmmel, ám a mágikus rezonanciák így is megrongálták a képet. Ha elég szemfülesek vagytok, láthattok rajta 18 db kis villámjelet.
Nyugi, a feladat nem az lesz, hogy keresd meg mindet, hanem keresd meg rajta azt az egyet, amelyiket én magam sem találtam miután elkészültem a képpel...
Jó vadászatot! (Játékötletért utáld Will-t, de valójában Dol mondta, hogy mehet...
) //Hehe, beköptelek Dol: Will//
Jah, és majd elfelejtettem... már csak 208 nap a táborig... Soknak tűnik? A következő játéknál ez a szám már egyessel kezdődik, húsvét után meg már csak két számjegy lesz, a suli után meg már alig másfél hónap...
Táborszervezők
Ui.: A mostani forduló nyereménye, de csak mert ilyen kis nehéz feladatot kaptatok, a következő: a nyertes
egy napig mentesül a takarítói munka alól. Ő választhatja majd meg, hogy melyik napon szeretné ezt ellőni. A nyertes munkájának terhét a takarítós csapat vezetője vállalja majd át. (Remélem, nem az én csapatom tagja fog nyerni: Will)
Kedves Diákok!
Mivel eddig egyetlen egy munkát sem kaptam, ezért úgy döntöttem, hogy hét végéig meghosszabbítom a pályázat határidejét, hátha a karácsonyi bejgli és a szilveszteri puncs okozta heveny emlékezetkiesés a hanyagolás oka.
Így hát az új határidő:
2015. január 9. 20:00Emlékeztetőül:
1. kategória - A hősök köztünk élnek
Feladat:
Tervezd meg a saját szuperhősödet! Írj egy leírást arról, honnan származik az ereje, mire képes, miért és hogyan lett szuperhős. Rajzold, vagy más módon alkosd meg a szuperhős "jelmezét", valamint a jelet, amiről mindenki felismeri.
Összefoglalva:
- 1 leírás a szuperhősről
- 1 jelmezterv (kép, saját munka)
- 1 "logó"terv (kép, saját munka)
Jutalmak:
I. helyezett: 30 pont és egy chates vagy fórumos magánóra (utóbbi elcserélhető művészkellékekre), valamint év végi K érdemjegy
II. helyezett: 25 pont és év végi V érdemjegy
III. helyezett: 20 pont és év végi E érdemjegy
Minden további pályázó 15 pontot kap, amennyiben szépen kidolgozott munkát küld be.
2. kategória - Régmúlt idők
Feladat:
Hogy képzeled el iskolánk házainak alapítóit? Vagy sokkal inkább a saját házadnak alapítóját. Írj egy leírást az általad elképzelt alapítóról, hogy miért és hogyan került az iskolába! Nő volt? Vagy inkább férfi? Miről volt híres? Miért ez lett a neve a háznak? Milyen kapcsolat fűzte a többi alapítóhoz? Rajzold, vagy más módon alkosd meg az alapító családjának vagy éppen saját házadnak címerét! Ha tudsz, keress képet arról, hogyan is nézett ki szerinted házadnak alapítója. (A feladat a képzeletedre épít, nem kötelező hozzá felkutatnod a BK valódi történelmét.)
Összefoglalva:
- 1 leírás valamelyik ház alapítójáról
- 1 kép a választott alapító vagy ház címeréről (saját munka)
- 1 kép az alapítóról (lehet neten keresett, pluszpontért)
Jutalmak:
I. helyezett: 30 pont és egy chates vagy fórumos magánóra (utóbbi elcserélhető művészkellékekre), valamint év végi K érdemjegy
II. helyezett: 25 pont és év végi V érdemjegy
III. helyezett: 20 pont és év végi E érdemjegy
Minden további pályázó 15 pontot kap, amennyiben szépen kidolgozott munkát küld be.
A pályázatokat nekem kell elküldeni bagolyban. A jutalomérdemjegyek ebben az évben csak szerepjátékosan érdekesek, hiszen vizsgázni nem kell majd.
Egyszerre több pályamunkát is be lehet küldeni, és egy személy mind a két kategóriában versenyezhet
.
A feladathoz sok sikert!
Aileen Aurora
Kedves Diákság!
Az ünnepi punnyadás ideje lejárt, kötelességemnek érzem, hogy felrázzam kicsit a társaságot és pár meglepetéssel készültem.
Tanulmányi versenyt hirdetek, de...
A honlapon, amit itt találsz: KATThttp://asztrologia.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1218403 (jelszó: Oppozicio) bővült a szorgalmik száma, valamint brutálisan megemeltem a helyes megoldásokért járó pontokat is. Használjátok ki a lehetőséget, mert nem marad így sokáig, egészen pontosan a verseny végéig. Most érdemes pontokat gyűjteni, mert minden beküldött munkád, többet ér.
És a díjak. A legtöbb pontot összegyűjtő tanuló, egy asztrológiai vagy más témájú könyvet kap tőlem ajándékba, ezen kívül az első három helyezett a szokásos 30, 25 és 20 pontot zsebelheti be.
Ajánlatom a 2015. január 31-én 23 óra 59 percig beérkezett szorgalmikra áll.
Ha valami nem világos, megakadtok, kérdezzetek, segítek, nem is harapok meg senkit...nagyon.
Jó munkát mindenkinek!
Várkonyi
Kedves diákok!Felmerült, hogy esetleg az ötödévesek is szeretnének pályázni, és mivel sem én, sem az iskolavezetőség nem látta ennek akadályát, ezért mostantól 1-5. évfolyamig bárki jelentkezhet azzal a kitétellel, hogy természetesen mindenkinek, az 5. évfolyamosoknak is 3 évig tart a képzés.
Minden más feltétel továbbra is áll, ahogy a limit is, szóval a jelentkezők köre bővült, de továbbra is csak 1 fő dimágust és 2 fő monomágust fogok kiválasztani a határidő lejárta után.
Ez remélhetőleg az utolsó kiegészítés lesz az idei pályázathoz.
Sok sikert kívánok!
Merkovszky Ádám
Kedves diákok!A néhány hírrel ezelőtt meghirdetett tanoncpályázat beküldési határidejét szeretném megváltoztatni, de csak a dimágusi pályázatét.
Indoklásom annyi, hogy kell időt hagynom a második körösöknek is. Elvégre, ha valaki az első körben elbukik a dimágusin, de sikerül neki a monomágusi, akkor a 2. körös pályázaton már kevesebb eséllyel indul a két elemért, mert már lesz egy elemi mágus karaktere. /Ez akkor is él, ha valaki az első kört meg se próbálja, hiszen már van egy komolyabb képessége, de a monomágusin indul, és sikerül neki. A második körben így is kevesebb eséllyel indul./
Emiatt a pályázatok időpontjai a következők lesznek:
Monomágus (egy elemmel rendelkező elemi mágus):
2015. február 14. 20:00Dimágus (két elemmel rendelkező elemi mágus):
2015. január 31. 20:00A pályázáshoz sok sikert kívánok!
Merkovszky Ádám
Kedves Álmodók!Dol január 20-ig álmodói teendői miatt inaktivitásba vonul, ezért kérdésekkel, kérésekkel, és egyebekkel a másik három tagot keressétek!
FT
Kedves Kavicsok!A Felügyelő Tanácsból Tenshi Izumi álmodói elfoglaltságok miatt távozott, a táborszervezők közül a helyét William Steve Livingstone veszi át, így a mai naptól már őt is kereshetitek kérdésekkel, kérésekkel, problémákkal.
FT
Kedves Diákok!A következő tanévben is lesz lehetőség az elemi mágia gyakorlati elsajátítására, ezúttal azonban nem csak egy, de két elem feletti uralmat is lehet szerezni. Jelentkezni az alábbi szempontok alapján kitöltött pályázatokkal lehet:
Monomágus pályázata
I. A karakter bemutatása
Egyrészt ismertesd életrajzát és azt, hogyan tudnád ebben megjeleníteni az elemi mágiát (miért, hogyan jelenne meg az eleme, hogyan viselné ő és a családja), írd le a karakter főbb belső tulajdonságait, jellemét!
Fontos, hogy az elem megjelenésének módja a tananyagnak, az elemi mágusok leírásának megfeleljen! A sétáltam a réten és aztán hopp, beugrott, hogy terromágus vagyok, nem felel meg, az ilyen pályázatot nem is olvasom tovább. A tananyag ide vonatkozó pontjait az adatlapomon meg fogom jeleníteni, kérdésekre válaszolok, így aztán senki nem szenved hátrányt, annyit elvárok, hogy az elméleti alapokkal a pályázók tisztában legyenek.
Ha nem tudod, melyik elem illene hozzád, keress fel bagolyban, segítek dönteni!
II. Elem, amit tanulni szeretne, és ennek indoklása
Pontos indoklást kérnék, a "mert csak" továbbra sem jó, legalábbis a pályázat megnyeréséhez nem elégséges. Az sem túl előnyös, ha csak annyit írsz, hogy: "mert ez az elem áll hozzá a legközelebb". Fejtsd ki, hogy miért gondolod ezt! Kérlek írd le, hogy milyen volt eddigi élete során a kapcsolata az elemmel! Miért pont ezt választottad a karakternek?
III. Próbahozzászólás
Hogyan jelent meg az elemed? A hozzászólásban figyelni fogom az elméleti tudást, a helyesírást, a fogalmazási készséget és a kreativitást. Nyugodtan írd le, mit érez a karaktered, hogyan viszonyul az erejéhez, milyen félelemei és vágyai vannak... Nem baj, ha hosszú, csak feleljen meg a mágikus realitásnak és az elemi mágia szabályainak.
Egyéb tudnivalók a pályázat beküldéséről:
- 1., 2., 3. vagy 4. évfolyamos legyél
- Nekem (Merkovszky Ádám) küldd el bagolyban
- Elembeli korlátozás nincs (hacsak az nem, hogy egy elemed lehet)
Dimágus pályázata
I. A karakter bemutatása
Ismertesd az életrajzát és azt, hogyan tudnád ebben megjeleníteni az elemi mágiát (miért, hogyan jelenne meg az eleme, hogyan viselné ő és a családja), írd le a karakter főbb belső tulajdonságait, jellemét!
Fontos, hogy az elem megjelenésének módja a tananyagnak, az elemi mágusok leírásának megfeleljen! A sétáltam a réten és aztán hopp, beugrott, hogy terromágus vagyok, nem felel meg, az ilyen pályázatot nem is olvasom tovább. A tananyag ide vonatkozó pontjait az adatlapomon meg fogom jeleníteni, kérdésekre válaszolok, így aztán senki nem szenved hátrányt, annyit elvárok, hogy az elméleti alapokkal a pályázók tisztában legyenek.
Ha nem tudod, melyik elem illene hozzád, keress fel bagolyban, segítek dönteni!
II. Elemek, amiket tanulni szeretne, és ennek indoklása
Pontos indoklást kérnék, a "mert csak" továbbra sem jó, legalábbis a pályázat megnyeréséhez nem elégséges. Az sem túl előnyös, ha csak annyit írsz, hogy: "mert ezek az elemek állnak hozzá a legközelebb". Fejtsd ki, hogy miért gondolod ezt! Kérlek írd le, hogy milyen volt eddigi élete során a kapcsolata az elemekkel! Miért pont ezeket választottad a karakternek?
III. Próbahozzászólás
Hogyan jelentek meg az elemeid?
A hozzászólásban figyelni fogom az elméleti tudást, a helyesírást, a fogalmazási készséget és a kreativitást. Nyugodtan írd le, mit érez a karaktered, hogyan viszonyul az erejéhez, milyen félelemei és vágyai vannak...
Egyéb tudnivalók a pályázat beküldéséről:
- 1., 2., 3. vagy 4. évfolyamos legyél
- Nekem (Merkovszky Ádám) küldd el bagolyban
- Elembeli korlátozás: ellentétes elemeket nem választhatsz; választható kombinációk: föld-víz, föld-tűz, tűz-levegő, víz-levegő
- Csak olyan pályázzon, akinek nincs már valamelyik karakterével nagyobb képessége. (Az Engedélyeknél vannak felsorolva.)
- Ha nem érkezik megfelelő minőségű pályázat, lehet számítani újrahirdetésre, akkor már azok is versenybe szállhatnak, akiknek már van komolyabb képességük.
- Amennyiben egyáltalán nem érkezik megfelelő minőségű pályázat, nem adok senkinek dimágus képességet.
Beküldési határidő: 2015. február 14. 20:00A kiértesítés várhatóan a beküldési határidő lejárta után következő egy hétben fog megtörténni. Lehet jelentkezni mind a kettőre, mert először a dimágust fogom kiválasztani, utána a monomágusokat. Elég, ha a dimágus jelentkezésnél jelzed, hogy a monomágusira sikertelenség esetén igényt tartanál, valamint megjelölöd, hogy melyik elemeddel.
Végül: Tanévente csupán két embernek adatik meg a lehetőség, és a tanoncok egyszerre sosincsenek többen 12 főnél. Ez a fórum játékosainak csupán egy nagyon kis része. A elemi mágia tanulásával nemcsak a képesség és jogok, de felelősségek és kötelességek is járnak, hiszen a képzés 3 évig (álmodóilag 1,5 évig) tart, de meg is lehet bukni. Az évlépésért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a többi tárgy évfolyamlépésénél, de itt az év közbeni munkán van a hangsúly. A 3. év végén a végzősöknek gyakorlati vizsgát kell tenniük. Amikor pályázol, vedd figyelembe, hogy az elemi mágia tanulásához elkötelezettség és kitartás szükséges! A pályázatodat a tőled telhető legjobban írd meg!
A dimágusoknak még többet kell dolgozniuk, két elemmel rendelkezni még nagyobb kiváltság, mert ilyen pályázatot nem valószínű, hogy minden évben ki fogok írni, és egyszerre sosem lesznek többen 3 főnél (nem a tanoncok, hanem az összes dimágus!)
Boldog új évet, a pályázáshoz sok sikert kívánok mindenkinek!
Merkovszky Ádám
Kedves Diákság!Idén kreativitást és ötleteket igénylő három pályázatot hirdettem, a fantáziátokat kívántam vele megmozgatni. Minden pályázatra maximum két művet vártam! Azonban sajnos ekkora sikert nem aratott, azonban aki belkezdett, érdeklődött, annak nagyon köszönök mindent, de lássuk, ki az, akit jutalmazni is tudok!
I.
Saját univerzum megalkotása.Nem érkezett értékelésre munka.II.
Magyar csillagász.1. helyezést ért el
Rentai Bálint úr, aki egy fantasztikusan kidolgozott munkát küldött be nekem, amiért
jár a 30 pont. Továbbá, mivel az idei tanév a tanulmányi rendszer hiányában automatikus léptetéssel jár, én
felajánlok neki egy Kiválót is, amivel azért szerepjátékosan gazdálkodhat, mindenképpen megérdemelné.
III.
Egy utazás a csillagok közé.Nem érkezett értékelésre munka.Emma McNeilly
Tisztelt diákság!Elnézést a kései jelentkezésért, egyéb elfoglaltságaim gátolták a gyakorlati oktatás megkezdését, valamint a szüneti időszakuk is pont most következett be. Mivel elhárultak ezek a problémák, eljött az ideje, hogy gyakorlatban kipróbálhassák magukat azok, akik az elméleti vizsgát sikeresen teljesítették.
Így tehát, megtartjuk az első hoppanálási gyakorlati órát, aminek a helyszíne hagyományosan a Gyakorló terem.
Kérek mindenkit, aki komolyan veszi a dolgot, hogy időben érkezzen és tartsa be a szabályokat.
Tisztelettel:
Holló Albert
//Álmodói megjegyzés: Kérek mindenkit, hogy a saját és egymás érdekeit nézve tényleg tartsuk be majd az időpontokat, aki nem tartja, az automatikusan a lehetőség megfosztásával jár. Természetesen megbeszélés útján, ha nem ér rá az illető egyeztethetünk esetleges csúszásokról, valamint, amennyiben én késnék szíves elnézésüket kérem!
Január 9-én fog érkezni a kezdő hozzászólás, utána a sorrend tetszőleges.//
Kedves Kavicsok!A VB folyamatos munkálatai mellett gondolkodik és tervez, hogy hogyan alakíthatnánk még megfelelőbbre az itteni rendszert, jelen esetben a pontszerzésre vonatkozót. A kérdés az elmúlt időben felvetésre került a fórumon is: szerezzenek-e a multikarakterek is pontot? Elég sok lehetősége van jelenleg is a multidiákoknak a pontszerzésre, de a legtöbb pontot hajtó szorgalmi feladatok megírása eddig nem volt engedélyezve számukra.
Felhívásunkra ezúttal több vélemény, pro és kontra, érkezett, amik alapján úgy gondoltuk, lehet, hogy valakit meggyőztek az ellenkező álláspontról, de már szavazott, vagy esetleg lemaradt a szavazásról valami oknál fogva, így újra elindítjuk a szavazást, a véleményezések fényében.
Továbbra is várjuk a témában felmerülő plusz véleményeket még, és reméljük, az új
szavazás eredménye az aktuális meglátást fogja tükrözni.
Mindenkire számít:
a Vezetői Bizottság
Kedves mindenki!A kastély manói igen merész vállalkozásba fogtak a két ünnep között, és nagy lelkesen véghez is vitték azt. Ínycsiklandó süteményekkel kívánnak kedveskedni minden kedves lakójának iskolánknak, így a süteményeikből bárki szabadon válogathat a Keleti-szárny első emeletén, ahol a
Süteményes standot felállították.
Kellemes ünnepeket kívánnak mindenkinek!
//Figyelem, fejenként csak egy sütit vehettek, és az esetleges változások varázslattal nem tüntethetők el, meg kell várni, még elmúlik a hatótáv! A pontos változásról/hatásról Mesélői hozzászólásban tájékoztatunk, minden továbbiról a Mesélői nyitó hozzászólásban értesülhettek!
Álmodói időpont: December 27. - Január 9.
Szerepjátékos időpont: December 31. - Január 1.//Kalandmesterek
Kedves Diákság! Örömmel jelentem be, hogy a meghirdetett pályázatomra, egyetlen megoldás érkezett, de soha nem a mennyiség számít, hanem a minőség, azzal pedig nem volt hiba.
Catherine Alexis Rawen kisasszony a Rellon házból vitte el az első díjat, a 30 pontot. Gratulálok neki.
Más
Mivel az idén a bukás technikai nehézségekbe ütközik, én szeretném ezt a hiányosságot pótolni. Vagyis, aki arra vágyik, hogy idén kitűnjön azzal, ami csak keveseknek adatik meg, nevezetesen, hogy ő akkor is megbukik, ha ez majdnem a lehetetlennel egyenlő, akkor ebben segítő jobbot tudok nyújtani. Ugyanis szerepjátékos, fórumos vizsgát tartanék a jelentkezőknek, ahol garantált lesz a bukás. Használjátok ki, ezt a csak az idén fennálló különleges lehetőséget, ha van kedvetek. Ez az idén, egy soha vissza nem térő alkalom lehet. Bátraké a balszerencse. Természetesen évismétlést nem tudok garantálni.
Megint más
A fórumos táboros órát lezárom, oda már ne írjatok!
Várkonyi
Kedves Pályázók!
A korábban kiírt pályázatomra mindössze két munkát kaptam, viszont azok igen nívósak, kidolgozottak lettek, így ez a csekélyke szám felért több pályázattal is. Nem is húznám az időt tovább!
I. helyezett: Kámea Nimoá
II. helyezett: Derek Taylor
A jutalmak, ahogy korábban már említettem a következők:
I. helyezett: 30 pont és munkája bekerül a tananyagba. Itt a K vizsgajegyet nem tudom megadni, mivel tantárgyam ebben az évfolyamban nem tanítom.
II. helyezett: 25 pont
Gratulálok a beküldött munkákhoz!
Renée Célestine Blanche
Kedves diákok!A karácsonyi ünnepekre és a lassú netemre való tekintettel egy időre felfüggesztem a szorgalmik javítását. Továbbra is lehet küldeni, de javítani majd csak január 6-án fogom. Türelmeteket és megértéseteket köszönöm. (Ez mind a két tantárgyra vonatkozik, vagyis a Művészetekre és az Elemi mágiára is!)
Csodaszép karácsonyt mindenkinek!
Aileen Aurora
Kedves Kavicsok!A mai naptól a Vezetői Bizottság két tagja közös megegyezéssel felelősséget cserélt. Így a
Mestertanoncok felügyeletét Ádám, a DÖK segítését pedig Emma veszi kezébe. Ebből adódóan a felelősségelosztásnál átírásra fog kerülni, valamint igyekszünk gyorsan és gördülékenyen az újba beleszokni. Az esetleges egyeztetések miatt, lehet csak a bál után áll be a rend, ezért türelmeteket kérjük, de bármi fontos van, keressetek minket bizalommal.
Az érvényes felelősségfelosztás
ITT tekinthető meg.
Forduljatok Emma McNeilly és Gyarmathi Mihály Ádám VB-tagokhoz bármi kérdésetek, kérésetek lenne a csere, illetve egyéb más, e két körhöz kapcsolódó dolog folytán.
További sikeres munkát kíván mindenkinek,
VB-Emmus és VB-Ádi
Ha szeretnétek hozzászólni a multikarakterek pontszerzésének (részleges) eltörléséhez akár ellene, akár mellette,
EBBEN a témában megtehetitek!
Akárhogyan is, kérünk, segítsetek szavazatotokkal, hogy olyan döntést hozhassunk, ami a legtöbbeknek megfelel!
VB
Kedves végzősök, kedves diákok és tanárok!Idén is megrendezzük a Karácsonyi és végzős bálunkat, mellyel az idei ötödik évfolyamos diákokat, és a Karácsonyt ünnepeljük.
Biztosan várjátok már a szünetet, hogy hétfőn hazamehessetek családotokhoz, kipihenjétek a fáradalmakat, és teleegyétek magatokat süteménnyel. Így persze azok is, akik a kastélyban töltik az ünnepeket.
Ám mielőtt hazamennétek, mindenképp gyertek el a csodálatos bálba, ahol a hóé, és a csillogásé lesz a főszerep.
Fiúknak és lányoknak is kötelező a fehér ruha (lányoknak estélyi, fiúknak öltöny vagy dísztalár).
A bált a végzősök keringője (végzősök és bárhonnan érkezett partnereik) nyitja.
További információt a bálról az Edictumban olvashattok, illetve a Nagyteremben találjátok a kezdőposztot.
Szerepjátékos időpont: dec. 21.
Álmodói időpont: dec. 16-tól jan. 6-igJó szórakozást kíván a DÖK!
A cserediákoknak, külsős tanároknak, művészeti képzést végzőknek, és bármilyen egyéb okból más egyetemre, különleges iskolába vágyóknak, látogatóknak létrehoztunk egy új témát, amiben reméljük, örömötöket lelitek!
Iskolák és kollégiumokJó játékot kíván,
a Vezetői BizottságUi.: Ha Világalkotóként iskolát vagy kollégiumot alkotnál, jelentkezz
Dwayne Warrennél!