Kedves Bagolykövesek!
Régóta érlelődött a gondolat bennünk, hogy nem teljesen igazságos a VB tagokkal szemben, hogy a cserépszavazás során csak negatív kritikát kaphatnak, de pozitív megerősítést nem. Így a mai naptól pozitív cserepet is lehet rájuk küldeni, ha van kedvetek hozzá. Illetőleg módosul ezáltal a cserépszavazás mikéntje. 5 pozitív cserép kivált 1 negatív cserepet. Tehát ha megvagytok elégedve egyes VB tagok munkájával ideje pozitív cserepet küldeni!
Üdvözlettel: a Felügyelő Tanács
Kedves Tanulók!
Lejárt a pályázat határideje, így ideje kihirdetnem a győzteseket. Illetve csak a győztest, mivel csak egy tanuló teljesítette a pályázatban leírtakat.Újvári Adria viszont messze túlteljesítette a kritériumokat, így a megígért 30 pont helyett 40 ponttal és egy év végi K érdemjeggyel jutalmazom, akár üres vizsgalap esetén is.
Köszönöm az igényes munkákat és a még egyszer gratulálok!
Antonie Holden professzor Átváltoztatástan&Asztrológia tanár
Kedves diákok!
Jövőre szeretném átalakítani a Jóslástan tananyagot, de ehhez segítségre van szükségem. Keresem a tanársegédemet, aki a következő tanév elejétől szegődhetne mellém. Ezért most kiírok egy pályázatot a posztra, de nem csak azok írhatnak, akik vállalnák a munkát, hanem azok is, akik csak ötleteikkel, véleményükkel segítenék a tantárgy formálását. Bárki, akinek megindul a fantáziája, írhat. Leendő tanársegédem aktív, lelkes, szereti a tárgyat, és elérhető. A pályázat tartalmazza: A karakter bemutatását. Miért szeretnél Jóslástan tanársegéd lenni?Miért téged válasszalak?Vélemények a jelenlegi tananyagról.Ötletek, elképzelések a változásokkal kapcsolatban.
Aki a posztra nem pályázik, csak ötleteit osztaná meg velem, annak csak az utolsó két témát kell kifejtenie! Kiválasztott tanársegédem 30 pontot kap, és megfelelő munkavégzés esetén K vizsgát, az év végi 30 ponton felül. A második helyezett, aki a posztra is pályázik, 25 pontot, a harmadik hely tulajdonosának pedig 20 pont üti a markát.Az összes többi pályázót 10 és 20 pont között fogom díjazni, minőségtől függően.A munkákat Bagolypostán várom. Beküldési határidő: 2013. szeptember 15. éjfél.
Szeretettel várok minden jelentkezőt és ötletelőt. A teljes tananyagot elküldöm az érdeklődőknek, ha igénylitek. Bátran lehet kérdezni, ha valami nem világos. Köszönöm a figyelmet!Kékessy Fédra
Kedves diákok!
Ilyet se sűrűn láttok tőlem, de szorgalmiíró versenyt hirdetek. Bizony, engem is elért a divathullám.
Beugró: gyűjts össze 120 pontot.
Azok közül, akik ezen túljutottak, az akadályokat legjobban teljesítők megkapják a szokásost:
I. + 30 pont - K
II. + 25 pont - V
III.+ 20 pont - E
Lényeg: ha átléptétek a 120 pontos határt, az összminőséget fogom nézni, nem pedig a mennyiséget, tehát nem érdemes milliós nagyságrendben irományokkal bombázni, ha azok össze vannak csapva.
A szorgalmiötleteket egyébként különösen jó szívvel olvasom - akármennyire is unjátok a mostaniakat, lefogadom, hogy én jobban -, és ezek azonnal közkinccsé is teszem, és bekerülnek a játékba.
Azok, akik eddig küldtek nekem szorgalmit már az év során, nincsenek előnyben, mindenki nulláról indul.
Határidő: augusztus 15.
Üdv,
S. W.
Kikerült a témaírói pályázat, melyet megtalálhattok a `Pályázatok` fül alatt, a biztonság kedvéért azonban alább itt is közöljük a tartalmát;
Kedves bagolykövesek!
Elérkezett az ideje annak, hogy meghirdessük a régen beígért pályázatunkat; a témaírói pályázatot. Munkát bárki küldhet be, falulakó, tanár, NJK egyaránt, azonban pontozni csak a pontszerző diákokat tudjuk, kérjük, hogy ezt vegyétek figyelembe.
A pályázatban...Határozzátok meg, hogy új témáról van-e szó, vagy frissíteni szeretnétek egy régi leírástSzerepelnie kell képnekA leírás hosszát nem határozzuk meg, ám minőségi munkákat várunkA leírásban határozzátok meg, hogy pontosan hol van a téma, illetve, hogy kezdő, vagy haladó terület-eNe felejtsétek el odaírni a karakteretek nevét (esetleg házát, évfolyamát)!
A pályázók...Egy ember maximum négy témaleírást küldhet be A leírásokat küldjétek a bagolyko@varazslat.net e-mail címre!
Pontozás...Arról, hogy melyik leírás kerül ki, a Vezetői Bizottság dönt, szavazás útjánAz első körben öt új témát nyitunk megMinden leírás, újítás mellett természetesen feltüntetjük a készítő nevétMindenki, aki pontszerző diákkal küld be munkát, +10 ponttal gazdagítja a házát, +25 ponttal pedig az, akinek a témája megnyitásra kerül, illetve akinek elfogadjuk egy, már meglévő téma leírásának újításátA meglévő témák leírásainak frissítésére nincs korlát, a minőség alapján döntünk.
Határidő: 2013.08.02. 20:00
Ha kérdés merül fel benned, keresd valamelyik VB tagot!
Jó munkát kíván;Vezetői Bizottság
Kedves bagolykövesek!
Ezúton tájékoztatunk benneteket, hogy a külföldi helyszíneken zajló játékok lezárására 2013.07.24. 18:00-ig van lehetőségetek! Eztán archiváljuk a témákat és végleg áttérünk a kontinensek szerinti felosztásra. Kérünk benneteket, hogyha új játékot kezdenétek, azt már az új témákban tegyétek. Előre is köszönjük!
Jó játékot! Vezetői Bizottság
Kedves Diákság!
Meghirdetem az év első Mitológiák és Vallások pályázatát.
1. Pályázat
Az ez évi Mitológiák és Vallások témája Az erkölcsi dilemmák. Ezzel kapcsolatban felsorolok különböző vallásokhoz köthető erkölcsi problémát. A pályázat célja, hogy válasszatok ki egyet, aminek a megoldását és véleményeteket fejtsétek ki bővebben.
2. Tartalom
A négy erkölcsi dilemma:
1) Kereszténység: A tíz parancsolatban az egyik fő bűn a lopás. Mi van akkor ha a keresztény ember eltéved egy ismeretlen helyen. Lopna-e vajon gyümölcsöt éhesen sírdogáló gyermekének?
2) Jehova tanúi: Ők elutasítják a vérátömlesztést. Mit tennének akkor, ha egyik családtagjuk életveszélyben lenne, hagynák meghalni, mert vallásuk tiltja ezt?
3) Iszlám: A Korán tanításai szerint hazudni bűn. Mi lenne, ha egy hívő muszlim apró kis, kegyes hazugsággal próbálná meg elkerülni, hogy megbántson vele valakit?
4) Hindu: A hindu vallás szerint tilos az élőlényekben kárt tenni. Hogyha egy bika egy kisgyerekre támadna akkor se szabadna bántani az állatot?
Fogalmazzátok meg azok szerint mi alapján dönt az ember erkölcsi kérdésekben. Van aki szerint csak vallásos ember lehet erkölcsös, mások szerint vallás nélkül is élhetünk erkölcsös életet. Mi alapján dönt ezekben a dilemmákban a vallásos ember és az ateista ember. (Például: az ösztönei súgják meg, ősi vallásos hagyományok, ami a szent könyvekben van, szent emberekről példát venni, eszére hallgat)
3. Beküldés
A pályázat legalább 1 A/4-es oldal hosszúságú legyen. Maximum 16-os betűméret, Arial vagy Calibri betűtípussal íródjon.
A beküldési cím: csatary.konrad@gmail.com
Beküldési határidő: 2013.08.05. 23:59
4.Jutalmazás
A beérkezett pályázatokat 2 csoportba fogom sorolni:
I. csoport: A Mitológiák és Vallások tantárgy tanulói
II. csoport: A tantárgyat nem tanuló diákok
Ezek alapján a jutalmazás így fog történni:
I. csoport = I. helyezett: 30 pont + K vizsgalap
II. helyezett: 25 pont + V vizsgalap
III. helyezett: 20 pont + E vizsgalap
II. csoport = I. helyezett: 25 pont
II. helyezett: 20 pont
III. helyezett: 15 pont
Ezen kívül minden olyan munka ami nem ér el helyezést és a követelménynek megfelelő 8 pontot kap.
Jó munkát kíván,
Csatáry Konrád
Rajzpályázat
Köszönöm szépen a beérkezett munkákat, nagyon megörvendeztettek velük, bár örültem volna, ha kicsit több pályázat érkezett volna. De, ha nem hát nem. A versenyzőknek viszont köszönöm a részvételt. Az eredményt az alábbiakban láthatják:
I. helyezett: Jirinka Cyrana, akinek jutalma 30 pont és év végén Kiváló minősítés.
II. helyezett: Dolánszky Alex, ő 25 pontot kap és év végén Várakozáson felüli minősítést.
III. helyezett: Jakab Hanna, aki ezzel 20 pontot szerzett a házának és év végén Elfogadható minősítést kap üres vizsgalapra.
Mindannyiuknak gratulálok és további hasonlóan eredményes tanulmányi időszakot kívánok!
További ragyogóan szép napot!Maróti Antal
Kedves Diákság!
Örömmel értesítünk titeket, hogy a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Mágikus Közlekedésügyi Főosztályának szervezésében az idei tanévben a Bagolykő Mágustanoda diákjainak lehetősége nyílik hoppanálási tanfolyamon részt venni, majd a képzés végén vizsgát tenni belőle.A tanfolyamra a legalább harmadéves, tizenhetedik életévüket betöltött diákok jelentkezhetnek bagolyposta formájában, Holló Albertnél.A részleteket bagolyfordultával tudatjuk a jelentkezőkkel.
Határidő: Július 19.
Vezető Bizottság
Kedves Mindenki!
Bár nem havi lebontásban kapjátok most, de így, bő egy hónappal a verseny lezárása előtt, a tanulmányi verseny állása a következő:
Pethő Abigél: 60Maia Norwood: 67Tolland Clotan: 151Caius R. Woodrow: 35Sharlotte Johanson: 14Merkovszky Nikoletta: 460Leavey Hélőoise Lindsey: 10
Újvári Adria: 246Dolánszky Alex: 71
Ne feledjétek, még nincs vége a versenynek, bárki megnyerheti még a tanév végén!Szorgoskodjatok, és ügyeskedjetek, jó munkát kívánok!
Erdős Julianna
Kedves Mindenki!
Megalakult Bogolyfalva Tanácsa! A tanács a faluban tartandó eseményekért, programért lesz felelős. Akinek ötlete van, vagy kedve támad részt venni a dologban, nyugodtan dobjon egy baglyot Nathaniel Aaron Loughlinnak, vagy Czettner L. Zoénak.
A jelenlegi tagoknak pedig sikeres munkát kívánunk!
Vezető Bizottság
Kedves Fórumozók!
Mint többen láthattátok a már jól ismert Szürke Banya Hotel*** új nevet és kinézetet kapott, hogy még élvezhetőbb legyen az ott töltött idő. Ám a sok újdonság ellenére van, ami nem változott, mégpedig az, hogy a diákoknak továbbra is kedvezmények járnak!
Mindenkinek sok szép, élménnyel teli napot kíván: Thomas A. Reynolds
Kedves Diákság!
Meghirdetem az idei Sárkánytan pályázatot, melynek témája „A mugli, aki talált egy kissárkányt”. Ez lényegében egy meseíró pályázat lenne, de akár tudományos értekezést is kihozhattok belőle, ennek csak a fantáziátok szab határt.
Amit kérek:
- Minimum 1 A4-es oldalt várok Calibri (2007-es Word alapértelmezett betűtípus) betűtípussal, 11-es betűmérettel és normál (a megadott 1,15-ös) sorközzel.
- Csatolt dokumentumként küldjétek a munkát, ahol leírjátok a neveteket, és hogy melyik kategóriában indultok (az évfolyam és a ház jelentéktelen a pontozás szempontjából, de nem baj, ha ott van)
Beküldési cím: wizardfolker@gmail.com
- Amint elment az e-mail, kérlek, írjatok egy baglyot, hogy elküldtétek, mert sajnos eddig minden évben kallódtak el munkák! Én vissza fogok jelezni, hogy megérkezett-e. Most direkt másik címet adtam meg, hátha a gmail nem fog szórakozni.
Amit felajánlok:
Ahogy megkapom a pályázatot, minden beérkezett munkát 10 ponttal jutalmazok. Idén is 3 kategória lesz, ám egy kicsit változni fog az eloszlás.
I. kategória Sárkánytant tanuló 4-5.-es diákok
II. kategória Sárkánytant tanuló Mestertanoncok
III. kategória Mindenki, aki nem tanul Sárkánytant, tehát bármelyik évfolyamról lehet pályázni.
Pontozás:
I. helyezett - 30 pont (I.-II. kategória esetén üres vizsgalapra K vizsgajegy is)
II. helyezett – 25 pont (I.-II. kategória esetén üres vizsgalapra V vizsgajegy is)
III. helyezett – 20 pont I.-II. kategória esetén üres vizsgalapra E vizsgajegy is)
Beküldési határidő: 2013. augusztus 10. 23:59
Mindenkinek sok sikert és jó munkát kívánok!
Szendrei Véda
Szép napot kívánok Mindenkinek!
Tegnap éjfélkor lezárult a pontgyűjtő pályázat Asztrológiából. Nagyon sok és l-egnagyobb örömömre- nagyon igényes munkákat kaptam. Az első helyezett Emma McNeilly, aki 179 pontot gyűjtött össze. Őt a megígért év végi K érdemjeggyel és 30 ponttal jutalmazom. A második helyezett nem sokkal maradt le, Ruderus Grothues 162 pontot gyűjtött össze, így az Ő jutalma 25 pont és év végi E érdemjegy üres vizsgalapra. Hegyi Nikoletta 130 pontot gyűjtött össze, amivel megszerezte a harmadik helyet. Ő is E érdemjegyet kap üres vizsgalap esetén illetve 20 jutalompontot is szerzett a házának.
Gratulálok a győzteseknek!
Antonie Holden professzorAsztrológia&Átváltoztatástan tanát
Kedves diákok!
Kicsit hosszúra nyúlt a Jóslástan pályázat határideje, de megérte várni ilyen sokat, mert nagyon izgalmas munkákkal örvendeztettetek meg. Köszönöm a munkát annak a három alkotónak, aki elküldte az írását, mindegyikük művét öröm volt olvasni, és megmondom őszintén elgondolkodtatott a sorrend. Nem húzom még tovább az időt, íme a végeredmény:Első helyezett: Katie Runa Blackwood, jutalma 30 pont és egy külön dicséret, valamint az év végi vizsgájára az automatikus K minősítés.Második helyezett: Katniss Flechter, jutalma 25 pont, és V vizsgajegy.Harmadik helyezett: Dolánszky Alex, aki 20 pontot és egy E vizsgát tudhat magáénak.
köszönöm mindhármuknak, hogy időt, energiát áldoztak a feladatra, aminek a megírása remélem, hogy nekik legalább annyi örömet okozott, mint nekem az olvasásuk.
Szolgálati közlemény! Akit érint! A fórumos jóslástan óra is feléled halottaiból, kérem, hogy figyeljétek!
Köszönöm a figyelmet!Kékessy FédraJóslástan professzor
Kedves Mágustusa Szurkolók!
Itt az alkalom, hogy a Mágustusán résztvevő barátaitokat, kedvenc versenyzőtöket buzdítsátok, hogy minél jobban tudja teljesíteni a kihívásokat!Küldjetek hajrázó képet, üzenetet, bármit (lehet ez pl.: „Te vagy a legjobb!” vagy „Bízok benned, nyerd meg!”), és öntsétek beléjük a lelket.Ezeket az üzeneteket ők a mentoraikon keresztül fogják megkapni. Biztos nektek is jól esne, ha kapnátok pár üzenetet, tehát hajrá!Küldjétek őket a Szervezői Mesélőnek bagolyban!
Mágustusa Szervezők
Kedves játékosok!
Az Erdő mélye témát ideiglenesen (július 5-ig) kezdő terület jogkört kapott, ám a kezdők továbbra sem játszhatnak ott, számukra csak olvasási célzattal van láthatóvá téve a helyszín, a tusa ott zajló eseményének szabad olvasásához. Tehát szeretnénk megkérni minden kezdő játékost, hogy ne játsszon az adott helyszínen.
Köszönettel:Mágustusa szervezői
FlashForward - a jövő emlékei
2020. január 13-át írunk. Esteledik, muglik és varázslók egyaránt hazafelé sietnek a fárasztó hétfői nap megpróbáltatásai után. Te is köztük vagy, már alig várod, hogy köszöntsd az otthoniakat, majd leülj a kandalló elé egy bögre forró, gőzölgő teával, esetleg forrócsokival, talán még egy könyvet is szívesen a kezedbe vennél, vagy bekapcsolod a tévét egy jó film reményében...amikor beüt a krach.
Lehetsz a Föld bármelyik részén, akár vízen vagy levegőben; lehetsz mugli, varázsló, vagy kvibli; vezethetsz autót, utazhatsz hopp-porral, vagy ülhetsz egy irodai asztal mögött, nem számít – hat óra harminchárom perckor elveszíted az eszméleted.
Az öntudatlanság pontosan 187 másodpercig tart és balesetek tömkelegét vonja maga után mindkét világban: az utakon összeütköznek a járművek, repülők zuhannak le, hoppanálók amputoportálnak. Az elvesztett életek száma és az anyagi károk felbecsülhetetlenek, és a legfurcsább: ezalatt a 187 másodperc alatt minden egyes személy látta a jövőjének egy közeli, két héttel későbbi szeletét. Vannak, akik örömmel veszik tudomásul életük új fordulatát, míg mások egy szörnyű tragédiával szembesülnek – megint mások pedig nem látnak mást, csak sötétséget: ők azok, akik két héttel később már bizonyosan nem élnek.
Ki, vagy kik okozták mindezt? Miért? És a legfontosabb: hogyan lehet valóra váltani, vagy éppenséggel megakadályozni azt, hogy a jövő ilyen fordulatot vegyen?
Álmodói tudnivalók: A kalandra a karakterlap kitöltésével lehet jelentkezni a FlashForward nevű témában, a határidő július 5. Lehet hozni meglévő karaktert, de akár egy teljesen új karaktert is alkothattok, amelyet csak ebben a játékban használhattok, és nem kerül beregisztrálásra. További információkért keressétek a Kalandmesteri gárdát és a regisztrációs topicot!
Kedves Falulakók!
Mivel elég sokan vagytok, szeretnénk egy rátok szabott mesét, ami egy kicsit lendít a bogolyfalvi nyugodt, vidám életen. Szeretnénk megkérni azokat a falulakókat (az is ide sorolható, aki mondjuk a kastélyban van, vagy tanár, de van lent háza, lakása, esetleg diák, akinek vannak lent rokonai), hogy ha szeretne játszani, küldjön a Főmesélőnek egy üzenetet, ami tartalmazza, hogy hol lakik, kikhez áll közel és egy általa választott falulakó nevét.
Jelentkezési határidő: 2013. július 1. 12:00, de utána is fogadunk el jelentkezéseket, csak szeretnénk elkezdeni már a hétvége felé a játékot az első felvonással.
Jó játékot kívánunk!
A Kalandmesterek
Kedves Mindenki!
Átalakításra került a Bagolykőtől távol téma. Mostantól kontinensek szerinti felosztásban játszhattok. A hozzászólás elején tüntethetitek fel, hogy a kontinensen belül, melyik országban, városban játszotok. A többi téma lezárásra fog kerülni, ha a megkezdett játékok befejeződnek.
További jó játékot!
Vezető Bizottság
Kedves felhasználók!
A mesélői gárda kibővült, felélénkült, így reméljük, hogy most már több játékkérés lesz, amiket teljesíthetünk.
Várunk minden felkérést!
Kalandmesterek
Szép napot Mindenkinek!
A hír apropója, hogy az Átváltoztatástan tananyagot az elmúlt pár napban jelentősen megváltoztattam és kibővítettem. Különösen felhívom az elsősök figyelmét erre, mivel az ő óráik módosultak a leginkább. Nem szeretném, ha bárki is emiatt kerülne hátrányba egy interaktív óra vagy mondjuk az év végi vizsga alkalmával. Azt tudnotok kell, hogy tervezem még további órák feltöltését is az ötödik, a hatodik és a hetedik évfolyam számára. Az első évfolyam óráit jelentősen megváltoztattam, több varázslat és magyarázat, illetve új életrajzok is felkerültek. Amire figyeljetek, hogy esetenként a varázslatok leírásai is részletesebbek lettek. A második évfolyamban is sok változás volt, de új óra nem került fel, csakúgy, mint a negyedik évfolyamosok óráiAz ötödik évfolyam részére jövő hét keddig, tehát 2013. június 25. napjáig fel fog kerülni az összes új óra. Nekik változás nem történt az eddigi tananyagban. A hatodik évfolyamosok órái is radikális változásokon estek át és új órákat is töltöttem fel. Nekik is fogok még új órákat feltölteni, aminek a vége szintén jövő hét keddje. A hetedik évfolyamnak kicsit később fog felkerülni az összes új óra, a régieket viszont nem módosítottam.
A szorgalmi feladatok listája is változott!
Ha bármi kérdésetek van az új tananyaggal kapcsolatban vagy valamit nem értetek, nyugodtan küldjetek egy baglyot!
Köszöntem a figyelmet!
Antonie Holden professzorÁtváltoztatástan & Asztrológia tanár
Kedves Diákok!
A következő tanévtől ismét tanulható lesz két, most másodéves, jövőre harmadéves diák részére az EM gyakorlatban.Az ehhez szükséges pályázati kiírást, bővebb információt a Pályázatok menüpont alatt találhattok.
Erdős Julianna
Tisztelt diákság!
A rajzpályázat határidejét június 30-ára módosítottam, hogy azoknak is legyen esélyük alkotni valamit, akik eddig a vizsgáik miatt nem tudták ezt megtenni. (A részletes leírást a pályázatok között találják.)
Ragyogóan szép napot és hatalmas alkotókedvet!
Maróti Antal
Kedves EM-t tanulók!
A mai napon az elemi mágia szorgalmik listájánál, a 23-as, Foglalkozások című feladatkiírás bővítésre került. Ennek oka az, hogy a jövőben szeretném elkerülni a további (véletlen/direkt) félreértéseket.
Ha valakinek kérdése van, kérem, hogy még a feladat beküldése előtt legyen szíves azt feltenni.
Az ez után beérkezett szorgalmi feladatokat már az új kiírás alapján fogom értékelni, kérem, legyetek erre tekintettel.Köszönöm.
Erdős Julianna
Kedves Hercegnők, Hercegek, Udvartartás!
A kastélyunk még két év után is áll, itt az ideje lekaszabolni az eluralkodó növényzetet, megcsókolni a királylányt és felkelteni az alvó udvart! Azaz Bory-váras találkozót hirdetek minden érdeklődőnek!:)
Dátum: 2013. július 7., vasárnapHelyszín: SzékesfehérvárGyülekező: 10:30, Székesfehérvár, vasútállomás 11:10, Székesfehérvár, autóbusz-állomás
A buszállomásról 11:25-kor induló (26A-s) helyi járattal megyünk a Bory-várba. Érdemes szendvicset hozni, mert nem lesz időnk az állomásokon bevásárolni, bár kisbolt lesz a Bory-vár környékén, de az némileg drágább. Ha süteményt hoztok, annak nagyon örülünk, én horribilis, indokolatlan mennyiségű jeges teával készülök, ha minden rendben megy.:) Aki tud, hozzon pokrócot!Program: várnézés, fotózkodás, piknik és társas, meg egyéb közösségi játékok, beszélgetés. Én remélhetőleg készülök egy mesés játékkal is, ha lesz rá igény, eljátszhatjuk.:)
Eső esetén behúzódhatunk a székesfehérvári teaházba, illetve ha el fogunk férni, nálam lehet társasjátszani és zacskós levest enni, ez legutóbb kiderült.:)
Hogy mikor indulunk vissza, az attól függ, kit mikorra rendeltek haza az otthoniak. Ha 16:55-kor indulunk a belvárosba a Bory-várból, a budapestiek körülbelül 19:00-ra a Népligetben lesznek. De ha ez nem felel meg, egyénre szabottan tudok szállítani, eligazítani embereket.
A legutóbbi Bory-váras taliról:
Infók a budapestieknek:Buszút:A Népligetből 9:45-kor induló autóbusszal érdemes jönni, ez hivatalosan 11:06-kor ér be a székesfehérvári autóbusz-állomásra.
Vonatút:9:25-kor indul a Déli pályaudvarról egy vonat, hivatalosan 10:16-kor fut be Székesfehérvárra.
Árak:- Bory-vár belépő: felnőtt 800 Ft; diák 400 Ft- székesfehérvári buszjegy (egy útra) elővételben 270 Ft, a buszon 300 Ft- Budapest-Székesfehérvár busz- és vonatjegy (egy útra): felnőtt: 1450 Ft; diák 800 Ft.
Jelentkezés:A Varázslatos találkozók topicban, vagy bagolyban Dolánszky Alexnél.
Alex
Kedves Diákok!
Van szerencsém bemutatni azokat a nagyszerű diákokat, akiknek sikerült megszerezniük a jelentkezési lapot, és akiknek ezáltal lehetőségük nyílik versenybe szállni a Legjobb Mágus címért! Íme a névsor;
1.évfolyam:Bianca Charlotte ShanesLeroy Lasch GergelyNagy Bátor ĐominicTiffany Elswood
2. évfolyam:Mary GlotterVanília Perwinkle
3.évfolyam:Aileen AuroraDolánszky AlexFülöp Farkas
4. évfolyamBenjamin Lawrence KriseGinnie MarrywatherLászló DalmaSofia Francesca DenaroTurnman KatalinVárffy-Zoller RóbertYarista Palarn
A tiszteletükre, és a Tusa hivatalos megnyitására a DÖK szervezésével Nyitóbálra kerül sor ma este 8 órakor, a nagyteremben! Az eseményen jelen lesznek Beauxbatons Mágusakadémia, a Durmstrang és a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola bajnokai, valamint Maurice Mclaughlin, a versenyzők felkészítőtanára és a tusa főszervezője. A vendégek és a versenyzők bemutatása, a mentorfogadás és az ünnepi vacsora után a diákoknak egy bál keretében lehetőségük nyílik elbúcsúzni a bajnokoktól, akik az éjszakát már a számukra kialakított, különleges lakhelyen fogják tölteni.Megjelenés dísztalárban, elegáns öltözetben!
/A játék valós időtartalma június 1-től 14-ig tart!/
Gróf Wickler GyörgyIgazgató
Kedves Mindenki!
Elnézést szeretnék kérni azoktól, akik megjelentek a múlt hétvégére kiírt Asztrológia órákon. Sajnos ezeken én nem tudtam részt venni, sem a tanársegédemnek, sem pedig nektek ezt előre jelezni nem tudtam. Mivel a probléma tegnap éjszaka oldódott meg és az időnek mostanában igen csak híján vagyok, így azért csak ma került ki ez a hír.
Akiket érint a dolog és megjelentek az órán (és ezt valamilyen formában igazolni is tudják), azok kérem írjanak nekem egy levelet.
Az órák pótlásra fognak kerülni, az időpontban még nem vagyok teljesen biztos, amint tisztázódik ki lesz írva az új időpont.
Köszönöm a megértést!
Antonie Holden prof.
Kedves diákok!
Gyereknap alkalmából a réten nagy meglepetés vár rátok! Legyetek úgy gyerekek, hogy senki nem szól meg érte, és élvezzétek ezt a napot. Ne hagyjátok, hogy a barátaitok a szobájukban gubbasztva töltsék az időt, vigyetek neki az ingyen osztogatott sütikből, és biztos, hogy nem kell egyedül játszanotok.
Időpont: május 26-tól június 8-ig!
Jó szórakozást!A DÖK tagjai
Fordított Nap
A DÖK-n kívül a Gyereknap alkalmából Katie Runa Blackwood és Hegyi Nikoletta szervezésében fordított napot hirdetünk! Ma bárhol jársz, diákként tekinthetsz a tanáraidra, a tanároknak pedig a diákokkal együtt lehetőségük van beülni tanórákra!
Mary Glotter, Sárkánytan - Sárkánytan teremHegyi Nikoletta, Repüléstan - KviddicspályaKatie Runa Blackwood, Elfeledett Varázslatok Tana - Bájitaltan teremGál Botond, Bájitaltan - Bájitaltan terem
Időpont: május 26-tól június 8-ig!
Nézzetek be a banyához is!
Bogolyfalvi lakosok!
Szeretnék egy rendezvényeket és egyéb fontos dolgokat szervező és intéző csapatot összeállítani a faluban. Ehhez várom bagolyban minden olyan falulakó jelentkezését, aki részt venne ebben.
Üdvözlettel:Nathaniel Aaron Loughlin polgrámester