Figyelem, figyelem!
A DÖK elhelyezte a Bejárati csarnokban a postaládát, melyet a szokásokhoz híven használatba vehettek. Ajándékot, üzeneteket, bármit küldhettek, és itt az extra bónusz: ez a kis piros most a karakterek álmodóit is célba veszi, tehát álmodóilag is meglephetitek egymást!
Ió, ció, vakáció!
Kedves Játékosok!
A Vidámpark végül összepakolt, az utolsó sátort hordozó tehéntaliga is eltávozott a Boglyas térről. Igazán jól érezték magukat és remélik sok vidámságot csempésztek az életetekbe. Azt ígérték visszatérnek majd, de most új kihívásokat keresnek, hogy másokat is megörvendezhessenek nagyszerű előadásaikkal, és játéklehetőségeikkel. Igaz, az ígéretet Józsi bohóc mondta, így ezt garantálni nem tudjuk, hiszen a piros orrú vidámság eléggé huncut szemmel nézett ránk.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, és reméljük, hogy jól éreztétek magatokat ebben a pár hónapban! Most pedig jöhet a takarítás... -.-
Üdvözlettel,a DÖK
(a téma lezárásra került)
Kedves diákok, tanárok!
Július 5-e, szombat az egész kastélyra kiterjedően nagy szabadságot kap. Minden diák takarodóidő nélkül élvezheti a két eseményből álló bulis napot, amely a DÖK szerevezésével jött létre. Kora reggeltől a diákoké és a nyáré a főszerep. A Vízesésnél csodásan kialakított tér várja a bulizni vágyókat. A medencés party nálunk vízesés-partyvá változott, de gyertek el, és bizonyosodjatok meg róla; ezt kár lenne kihagyni!
A nap későbbi része a végzősöké. A Nagyteremben rendezzük meg az idei végzős bált este hét órától. Csupa pompa, jókedv, és a hivatalos keringő az "öreg" diákoktól. Természetesen mindenkit várunk a vacsorára, és a táncra. Partnert hozni ér! (Belépés csak alkalomhoz illő ruhában.) A bál után/közben természetesen a hagyományunkat is folytatjuk, pontban éjfélkor a kastélyból felengedjük a kívánságlámpásokat.
A bál időpontjai: szerepjátékosan július 5., este 7 óraálmodóilag július 5-26.
Jó szórakozást kíván a DÖK összes tagja
Kedves fórumozók!
A tanév végével lemondok mind házvezetői, mind tanári kötelezettségeimről. Ez egyrészt lehetőség mindazoknak, akik kipróbálnák magukat az Eridon élén - bár keveset leszek az elkövetkező időszakban gépnél, szívesen elbeszélgetek bármelyikükkel. Másrészt, mindez a melodimágia oktatásának megszűnésével fog járni, amennyiben nem jelentkezik valaki, aki meggyőz arról, hogy nála jó kezekben hagynám a tárgyat. Azon tanoncok, akik már elkezdték a képesség elsajátítását, a jegyzetek, tananyagok alapján továbbra is kijátszhatják a tanulást és használhatják képességüket, valamint elérhető leszek konzultációra. Pályázat nem lett kiírva, így új tanoncok nincsenek és nem is lesznek, ha nem lép valaki helyembe.
Vizsgáztatni valószínűleg nem fogok - amennyiben mégis kiírásra kerül valami, nem jelent majd kihívást, ez lesz a búcsúajándékom.
Kahlil L. Rochard
Kedves Játékosok!
A kalandmesteri szabályzat a mai naptól megújult formában létezik, sok kis apróság lett tisztázva, melyeket szeretnénk most veletek is megosztani. Több olyan módosítás is van, ami minden játékosra vonatkozik, kérjük, olvassátok el figyelmesen, a meglepetések elkerülése végett.
A változások/módosítások/pontosítások:A kalandmesterek külön kérés nélkül is belemesélhetnek játékokba azért, hogy feldobják a kialakuló szituációt. Ezek ellen "védekezni" csak egy módon lehet, mégpedig úgy, hogy a játék kezdőhszében fel kell tüntetni, hogy a játékba nem avatkozhatnak be a kalandmesterek, az alábbi módon: [zárt játék]. A jelölés elmaradása esetén a reklamációt nem szükséges figyelembe vennie az adott kalandmesternek.A kalandmestereknek tilos a karaktereket az álmodó beleegyezése nélkül megölnie a fórumon, kivétel képeznek a Bagolykőtől független kalandok, de ott is fel kell tüntetnie, hogy a játékos karakterek meghalhatnak/megsérülhetnek. Az itt meghalt karakterek a valós játékokban továbbra is élőnek számítanak, kizárólag a kaland folyamán veszítették életüket.Az álmodók által kérhető lehetőségek:Felkérés: egy álmodó ötletei alapján megbeszélt játék, amik betartása mellett a kalandmester fantáziája szab határt a cselekmény további részleteinek. Az álmodó ezekbe már nem szólhat bele.Esemény nyitás/zárás: Rendezvény helyszínének kezdő hszként való beillesztése az adott játék elejére, illetve igény szerint a záró hozzászólás beillesztése. Minden esemény kapcsán annak rendezője egyeztet a mesélővel.Az álmodók által létrehozott ideiglenes NJK-k bemesélése: Egy vagy több alkalommal megjelenített, ám a fórumon karakter formájában be nem hozott karakterek kijátszása. A felkérő képpel, bemutatással együtt küldheti a felkérést, mely a kalandmesterek részlegén folyamatosan megtalálható lesz, így minden karakter bármikor újra kérhető.
Véleményeteket és meglátásaitok ebbe a témába várjuk.
Reméljük, hogy ezek a változások további izgalmakkal növelik majd a fórumos élményeiteket :-)
Yarista és a mesélők
Kedves Diákok!
Mint bizonyára tudjátok, eddig pontokat szerezni kizárólag a pontszerző karakterrel lehetett. (Ha van multid, akkor a pontszerződ az a karakter, akivel legelőször beregisztráltál, kivéve, ha máshogy nem rendelkezel. Ha a pontszerző karaktered már nem diák, de van rajta kívül több diákkaraktered, a VB valószínűleg felkeres a kérdéssel, ki legyen a pontszerződ.) Ezen szeretnénk egy kicsit változtatni:
Mivel a felhasználók a multikarakterükkel is vitathatatlanul végezhetnek értékes munkát, amit pontjutalommal illik honorálni, ezért ezentúl a következő tevékenységekért ugyanúgy jár pont a multikarakternek, mintha pontszerző karakterről lenne szó:- tanársegédi pályázatért és munkáért- házak belső pályázataira- DÖK-ös munkára- Edictumos munkára- házblogba írt cikkekért- a VB által meghirdetett pályázatokra (például témaleíró)
Felmerült az is, hogy a multikarakterek szerezhessenek szorgalmi feladatokért is pontot (kivéve a teszt jellegű szorgalmi feladatokat, ahol csak egy helyes megoldás van, amelyet saját karakteréről való másolással többször beküldhetne ugyanaz az álmodó). Egyelőre nem vagyunk teljesen meggyőződve róla, hogy ez helyes döntés lenne. Akinek van véleménye a témában, akár a felvetés ellen, akár mellette, szeretettel várja baglyát Yarista Palarn, Emma McNeilly vagy Doléance Arslí na Fírinne.
Jó játékot, jó munkát kíván: a Vezetői Bizottság
Kedves Bagolykövesek!
Az utóbbi időben felmerült problémák kapcsán újrarágtuk az avatarfoglalásra vonatkozó előírások egyes pontjait. A következő módosításokat hoztuk az erre vonatkozó szabályokban:• Ezentúl egy karakter, amint emlékkarakterré válik, a lefoglalt avatarja felszabadul, alanya bárki számára felhasználható lesz.• Egy karakter csak egyetlen avatart foglalhat magának, nem többet. (A metamorfmágusok változékony külsejük miatt persze olykor cserélgethetik kitett képeik alanyát, de foglalt alanyuk csak egy lehet.)
a Vezetői Bizottság
Kedves résztvevők!
Ne felejtsétek el, hogy ma este véget ér a nemcserélős kaland, fejezzétek be a megkezdett játékokat, legyetek újra önmagatok! Szerepjátékosan csak pár napig tartott ez az átváltozás, a Minisztérium kiküldött emberei segítettek vissza az eredeti alakotokba. Reméljük jól szórakoztatok véleményeteket, észrevételeiteket ebben a témában tudjátok megosztani velünk.
Kalandmesterek
Kedves diákok, tanárok, lakosok, lények!
A Bogolyfalván megrendezésre kerülő I. Bogolyfalva Csillaga tehetségkutató első fordulójára június 28-án, azaz most szombaton kerül sor! Még aznap este kiderül melyik két produkciótól búcsúzhatunk el, és kik azok a szerencsések, akik tovább küzdhetnek a győzelemért!
Minderre álmodóilag Június 27 és július 4 között kerül sor! A versenyzők számára megnyílt egy ideiglenes téma, amelynek témaleírásában a helyszíni infókat, az utána lévő posztban pedig a további fontos tudnivalókat találják! A nézőkre is számítunk, akik az eseményt a Boglyas térről követhetik figyelemmel! A produkciók elég vegyesek, mindenki megtalálja majd a maga kedvencét, az biztos!
További információkért keresd: Emma McNeillyt vagy Nathaniel Aaron Loughlint
Jó szórakozást és sok sikert kívánunk,A bogolyfalvi tanács
Közkívánatra úgy döntöttem lehetővé teszem a szorgalmi-írással kiváltható vizsga lehetőségét. Részletek a pályázatoknál.
Carl Tender
Kedves Fórumozók!
Két kisebb (?) újítás hírével jöttünk hozzátok. Az egyik, hogy a déli szárny átriumában megtalálható Trófeateremben a mindenkori tanévek kitüntetettjei és az iskolaelsők is szerepelnek már (köszönjük Seren áldozatos gyűjtési munkáját!); a másik szintén egy korábbi kezdeményezés megvalósulása: mától azok a tagok is körülnézhetnek a Bagolykő régi fórumán elődeik szerepjátékában gyönyörködni, akiknek nincs karakterük ott. Erre egy publikus felhasználó ad lehetőséget, kinek neve Nosztalgia, jelszava dejavu. A régi fórumra itt jelentkezhetsz be: katt. (Később is megtalálod ezt a linket a fórumon bal oldalt a RÉGI FÓRUM feliratra kattintva.)
Jó merengést kíván: a Vezetői Bizottság
Kedves Mindenki!
Kiírásra került kettő darab pályázat, melyek közül az egyik csak a tantárgy tanulóit érinti, a másik pedig minden kedves diákot. Részleteket a Pályázatok --> Mágiatörténet - Tanulmányi verseny! és a Koboldháború(k) cím alatt találnak.
Üdvözlettel:
Lasch Hunor Zalán
Kedves diákok, főként végzősök!Idén folytatjuk a hagyományt, hogy a nyárköszöntő bálon a végzős, ötödikes évfolyam keringőzik. Senkire nem szeretnénk ráerőltetni, így a következőt mondhatom: Aki a bálon részt vesz, és táncol (ami csak a kezdőhszben lesz feltüntetve, kijátszani nem kötelező), az vegye ezt figyelembe a játék során, aki pedig nem táncol, értelemszerűen erre figyeljen.Lehetőség van próbák kijátszására is, vicces és csapatépítő lenne. Aki szívesen venne ezen részt, küldjön baglyot! Mivel a fiú-lány arány nem egyenlő, így mindenki választhat saját párt magának, akár alsóbb, akár felsőbb évfolyamból.A bál időpontjai: szerepjátékosan július 5., este 7 óra álmodóilag július 5-26.Egyéb felmerülő kérdéseket, és jelentkezéseket bagolyban várom.Annelie Freya Blomqvist, DÖK elnök
Tisztelt Diákok!
Az EVT pályázat határideje a tegnapi nappal véget ért. Varjassy Márk kiváló munkájával megnyerte a 30 pontot, és az év végi K minősítést. Sajnos több pályázat nem érkezett.
Üdvözlettel:Vécsey András
Kedves Mindenki!
Kikerültek a Levita kukucskvíz második fordulójának eredményei a blogra (KATT), ezúton is köszönjük mindenkinek az eddigi részvételt! A második forduló feladatainak megoldásai is láthatóak a blogon, de ha valakinek mégis bármi kérdése lenne velük kapcsolatban, azt felteheti Lyra Aurora Blacknek.
Az állás továbbra is nagyon szoros, azonban senki se adja fel, az utolsó forduló még mindent megváltoztathat!
Tehát kikerült a kvíz harmadik, egyben utolsó fordulója is (KATT), amelyre 2014. június 30. 23:59-ig várjuk a megoldásokat.
Emlékeztetőül, a kvízt bárki beküldheti, nem csak diákok és nem csak más házak tagjai: míg a levitások házpontokért dolgozhatnak, addig a külsős megoldók első három helyezettje 1 hónapos kukucsjogot kap a Levita szerepjátékos területeihez és csevegőjükhöz, a Tündérkerthez.
Sok sikert minden játékos kedvűnek!Doléance és bizonyos LeVeS-hozzávalók:)
Kedves diákok, tanárok, lakosok, lények!
Bogolyfalván 2014. június 26.-tól kerül megrendezésre az I. Bogolyfalva Csillaga tehetségkutató, melyre várjuk minden kedves versenyző jelentkezését kortól és nemtől függetlenül. A produkció lehet táncos, zenés, vagy bármilyen egyéb tehetséget megcsillogtató, a lényeg, hogy élvezd! A verseny előreláthatólag egy hónapig fog tartani, minden hétvégén kerül sor az újabb fordulókra. A produkciókat öt tagú zsűri pontozza, a nyertes pedig egy meglepetés nyereménnyel gazdagodhat. A tehetségkutatót egy nagy buli zárja.
Jelentkezni lehet: Emma McNeillynél vagy Nathaniel Aaron LoughlinnálJelentkezési határidő: 2014. június 24.
Szeretettel várjuk a vállalkozószelleműek jelentkezését!A bogolyfalvi tanács
Kedves Mindenki,
Tanársegédem, Apáthy Hanka fog órát tartani az érdeklődőknek! Főként az első és második évfolyam anyagai kerülnek terítékre! Helyszín: http://juhturo.atw.hu/ Időpont: 2014.06.10. 18:00
S.G.F.
Kedves diákok, kastélylakók!
Furcsa eseménynek lehettünk ma reggel a tanúi. Úgy tűnik, pár vicces kedvű felsőbb éves az éjjel egy olyan varázsigével szórakoztak, minek hatására aki éjfél után fent volt még, mostanra... megtapasztalhatta a másik nem testének érdekességeit. Pánikra semmi ok, rajta vagyunk a tetteseken, s a megoldáson! Akik átváltoztak, azok se aggódjanak, hamarosan mindenki visszakapja az eredeti alakját!
Gróf Wickler György
// Álmodóknak:
Aki szeretne részt venni a kalandban, annak elég csupán annyit tennie, hogy a játékában megemlíti; az előző éjjel (2014.06.07.) éjfél után fent volt még a kastélyban. Akinek nem volt elég érthető: a lányokból fiúk, a fiúkból lányok lettek. Kereshettek másik avatarképet a karaktereteknek, ezen a kis időszakban pedig még az is belefér, ha egy-két embernek véletlenül ugyanazt az alanyt sikerül használnia. 2014.06.29.-ig ebben a másik, számotokra idegen testben maradtok (tehát nem más alakjával cseréltek, hanem önmagatok fiú, illetve lány másává váltok). A kaland végéről is kaptok majd értesítést időben, szerepjátékosan azonban nem tudjátok, meddig tart az átváltozás. Jó szórakozást!
A Kalandmesterek //
Kedves Fórumozók!
A Cserépszavazás helyett egy új rendszer kerül bevezetésre, a Véleményezési-rendszer. A működése a következő:A VB tagokra kétféle vélemény küldhető, mindkettő bagolypostával: panasz, és dicséret - ezt a tárgyban jelezzétek. Mindkettőt el lehet küldeni a VB-nek, vagy az FT-nek. Ha valaki az FT-nek küldi a dicséretet, akkor azt névvel bemásoljuk a VB tagoknak, hacsak nem érkezik külön kérés a névtelenségre.Ha valaki az FT-nek küld panaszt, akkor az első mondatban meg kell jelölni, hogy melyik VB tag az érintett. Az FT megvizsgálja a panaszt, és ha jogosnak találja, és/vagy súlyos vádakat tartalmaz a levél, akkor továbbítja a VB tagjainak névtelenül, amennyiben külön kérés nem érkezik a névvel ellátott továbbításra.
Ha az FT úgy látja, egy VB tagra túl sok panasz érkezett, akkor szavazást tart arról, hogy a tag vezető maradjon-e. Amennyiben úgy látja jónak, úgy a fórumozók véleményét is kikéri szavazás formájában. Az eredményről mindkét esetben tájékoztatja a fórumozókat (tehát akkor is, ha csak az FT dönti el, maradjon-e valaki, vagy ne) függetlenül az eredménytől.
(Mivel az adminisztrátorunk is VB tag, így az FT létre fog hozni a vélemények kezelésére egy Google dokumentumot, amihez Dolnak nem lesz hozzáférése, így mindenkit megnyugtathatunk, hogy NEM fogja ezeket látni, csak azokat, amiket a VB-nek továbbítunk.)
FT
Kedves Fórumozók!
A világkiegészítés előrehaladtával az alkotók egyre több helyszínt adtak nekünk, amelyekből most három téma is létrehozásra került. A Mágusfalvak, aminek leírásában találjátok lenyithatóban egyenként mi is tartozik bele; az Ispotály, ami egyúttal a faluban megszűnt, és a Magyar Mágiaügyi Minisztérium elnevezésű, ami azt is jelenti, hogy a Bogolyfalvi kirendeltségünk is átalakításra fog kerülni!Mindezt a magyarországi helyszíneken találjátok meg a több és jobb játéklehetőség érdekében.
További jó játékot kívánunk! Vezetői Bizottság
Kedves Cukijátékosok!
A kaland végével szavazásra bocsátottuk mindazok neveit, akik szerepet vállaltak a kalandban, hogy megmérettessék magukat a Legcukibb címért. Köszönjük mindenkinek még egyszer a részvételt, a szavazás kivárását és a türelmet. Reméljük, élveztétek ezt az időszakot! Természetesen az ígért ajándék sem marad el! A szavazás lezárult, az eredmények és a jutalmak a következőek:
1. helyezett és ezzel a Legcukibb, Aileen Aurora lett, ajándéka pedig, egy Gyűrű, ami elszívja a rosszkedvet, a fájdalmat, a rossz dolgokat, és boldog, jókedvű állapotba kerül tőle a viselője.
2. helyezett Keith Coltrane lett, ajándék egy szemüveg/napszemüveg, amit ha felvesz jobb színben (élesebben, élénkebben) látja a világot, valamint még jobb lesz a kedve is.
3. helyezettek, mert ketten vannak, néz szerint, Axel Sebastian Sjölander és Ombozi Sára, ajándéka intelligens, de nem fertőző, beszélő plüss. Ritka, ám kettő a kastélyban maradt és a bűbáj megszűnésével nem szűnt meg képességük.
Minden további résztvevőnek szeretnénk kedveskedni, mert imádtuk a játékaikat egy-egy szivárványos önoltóval. Első ránézésre egy régi öngyújtónak festő tárgy, de valamiért mégis különleges, hiszen a fény szivárványosan csillog a borításán. Kattintva egyet a gombján bárhol szivárványt varázsol, mely egy óráig díszeleg az adott helyen. Ők pedig Ashley Valerie Stanwood, Gál Botond, Jenny Miles. Keiko Sama, Losonczy Alina, Lyra Aurora Black, Nemes Izabella, Rentai Bálint, Dasha Fresmoon és Rufus Saron.
Kalandmesterek
Kedves Fórumozók!
A VB pályázatokra a szavazás lezárult. Az új tagok Doléance Arslí na Fírinne, Emma McNeilly, és Yarista Palarn. Ezúton gratulálunk nekik, eredményes munkavégzést kívánunk, "és sose hagyjon el benneteket a remény"!
A egyes VB tagok az alábbi területekért felelősek:
Prefektusfelügyelő - Emma McNeillyTanárfelelős - Doléance Arslí na FírinneMestertanonc-felügyelő - Doléance Arslí na FírinneSzerepjáték- és mesélőfelelős - Yarista PalarnKviddics-felelős - Yarista PalarnEdictum-felelős - Yarista PalarnKarakterfelelős - Emma McNeillyDÖK felelős - Yarista PalarnSzínjátszókör felelős - Doléance Arslí na FírinneBogolyfalvi Tanács felelős - Emma McNeillyTehetséggondozó felügyelő - Doléance Arslí na FírinneElbírált kérvények kiértesítése - Emma McNeillyInaktívlista kezelése - Doléance Arslí na FírinneHírfelelős - KözösenSzabályzat felelős - KözösenEmail fiók figyelése - KözösenKapcsolattartás más iskolákkal - Közösen
A VB új tagjai már kereshetőek az adott témakörökben, vagy egyéb ügyben.Mivel a Cserépszavazást kiiktattuk, így ha valaki véleményezni szeretné a tagokat, negatív, vagy pozitív kritikával illetni, azt nekik küldheti el, vagy az FT-nek. Ezen véleményező-rendszer még kidolgozás alatt áll, a későbbiekben tájékoztatunk titeket róla.
Felügyelő Tanács
Kedves Mindenki!
Kikerültek a Levita kukucskvíz első fordulójának eredményei a blogra (KATT), ezúton is köszönjük mindenkinek a rászánt időt! Az első forduló megoldásai is láthatóak a fentebbi blogcikkben, azonban ha valakinek mégis bármi kérdése lenne velük kapcsolatban, azt felteheti Lyra Aurora Blacknek.
Az állás nagyon szoros, így az első forduló után, azonban senki se csüggedjen, azt az egy-két pontnyi lemaradást könnyedén be lehet hozni a további fordulókban, amelyekre ráadásul több pont is jár:)
Emellett kikerült a kvíz második fordulója is (KATT), amelyre 2014. június 14. 23:59-ig várjuk a megoldásokat.
Emlékeztetőül, a kvízt bárki beküldheti, nem csak diákok és nem csak más házak tagjai: míg a levitások házpontokért dolgozhatnak, addig a külsős megoldók első három helyezettje 1 hónapos kukucsjogot kap a Levita szerepjátékos területeihez és csevegőjükhöz, a Tündérkerthez.
Sok sikert minden játékos kedvűnek!
Doléance és bizonyos LeVeS-hozzávalók:)
Tisztelt EVT-t tanuló diákok!
Pályázatot hirdetek a tantárgyamat tanulók részére, melynek részleteit a Pályázatok menüpontban találják meg.
Üdvözlettel:Vécsey András
Kedves pályázók!
Először is elnézést kérek, hogy ilyen soká hirdetek eredményt, nem voltam az iskolában az elmúlt időszakban (nem volt internetem). Megértésetek ennek kapcsán nagyon köszönöm!Másodszor pedig a pályázóknak szeretném megköszönni a pályázatokat, öröm volt őket olvasni. Nagyon érdekesek lettek a pályázatok, ami meg is nehezítette a döntésemet. A munkák kitűnősége miatt pedig úgy döntöttem, hogy a pontokon kívül egyéb nyereményt is társítok a pályázatokhoz.Akkor lássuk is az eredményeket és az értük járó nyereményeket:
I. helyezett: Gilbert Blyte - 30 pont + K vizsgajegy
II. helyezettek: Rentai Bálint - 25 pont + V vizsgajegyDolánszky Alex - 25 pont + V vizsgajegy
III. helyezett: Sheela Lengrond - 20 pont + E vizsgajegyLyra Aurora Black - 20 pont + E vizsgajegy
Mindenkinek még egyszer köszönöm a részvételt, a pályázatokat!
Radits Viktor
Kedves Bagolykövesek!
Az Edictum szerkesztőinek többsége úgy döntött, hogy bevezetünk egy olyan rovatot, amelybe a ti írásaitokat várjuk, hogy publikálhassuk!
Aki érez magában késztetést és lelkesedést vers-, novella-, mese-, vagy egyéb irodalmi mű megírására, az ne habozzon.
Kész munkáitokat küldjétek el az edictumbk@gmail.com címre!
Minden számban meg fog jelenni egy írás a „Így írtok ti” rovatban.
Ez egyelőre kísérlet, de mivel volt rá némi érdeklődés, egy próbát megér.
Ez a rovat tehát főleg rajtatok múlik!
Várunk minden munkát!
Az Edictum szerkesztői
Tisztelt Gemmológiát Tanulók!
Várok mindenkit holnapután, azaz május 27.-én, 20:30-tól a chat-re, ahol megtartom idei második órámat. Részleteket az "Órák és programok" menüpont alatt találnak.
A.R.
Keiko Sama pályázatával kiérdemelte a Jóslástan TS címet. Természetesen jár neki a húsz pont és minden egyéb ígért kiváltság. A tantárggyal kapcsolatos kérdéseitekkel innentől fordulhattok hozzá is. Pozíciójának betöltéséhez jó munkát kívánok!
Carl Tender
Kedves FT!
Úgy döntöttünk, hogy közösen szeretnénk lemondani a Vezetői Bizottsági tagságunkról.
Az okaink igencsak egyszerűek, nem árulunk el vele újdonságot, hogy a körülbelül február óta tartó viták, balhék és a folyamatos áskálódások az idegeinkre mennek. Az elején még tudtuk őket kezelni, mostanra azonban eljutottunk arra a szintre, hogy sem türelmünk, de kedvünk sincs hozzájuk.
Van néhány ember az egész közösségben, akik, bár úgy gondolják, hogy jót tesznek, de a lázító viselkedésükkel konkrétan a feljárástól is elvették a kedvünket. Nem kell bemutatni szerintem egyiküket sem, ti is tudjátok, hogy kik a folyamatos felbujtók, lázítók. Rajtuk kívül ott vannak a hisztikirályok és -királynők is, akik úgy gondolják, hogy nekik mindent szabad, hogy egyfajta kivételt képeznek a többi fórumozók közül, hogyha pedig egy-egy kérésük elutasításra kerül, rögtön belekezdenek a fújolásunkba.
Tekintélyünk nulla, a fórumnak csak egy kis része áll mellettünk, mindenki más pedig ellenünk van Mindig minden probléma egyeseknek, hogyha éppen sok a szabály, akkor az, hogyha kevés, akkor az. Egyszerűen lehetetlen, hogy mi jó döntést hozzunk, vagy, hogy azt egy szó nélkül elfogadják. Hogyha éppen nem tetszik nekik valami, akkor vagy cserepekkel bombáznak minket, vagy újabb vitát szítanak valamelyik témában. Bele sem gondoltok abba, hogy talán azért nem léptünk fel erélyesebben, mert rögtön jöttek a cserepek és itt igenis számon van tartva, ki mennyit kapott, miért kapta, elszámoltatás van, nem úgy, mint régen, amikor magasról tettek a negatív véleményekre. Arról nem is beszélve, hogy egyesek mindenbe, és tényleg MINDENBE belekötnek a prefektusitól a kalandmesterin át a mestertanonci rendszerig.
Folyamatosan a régi rendszert követelik rajtunk. Szidnak, melegebb éghajlatra küldenek egyfolytában, pitinek titulálnak, és még folytathatnám a listát. Pedig a régi rendszerben mindennaposak voltak a kivételezések, a mutyizások, az illegális multizások és a belső viták. Erről természetesen senki nem beszél. Észre kellene venni, hogy az emberek változnak és a változás nem mindig rossz, bármennyire is gondoljátok annak. Lyra szavaival élve, senki nem lép kétszer ugyanabba a folyóba.
Eddig tűrtük, mert nem akartuk, hogy ilyen emberek kezébe kerüljön az oldal vezetősége (más épeszű fórumozó pedig nyilvánvalóan nem akarja ezt magának). Szerettük csinálni, amit csináltunk, szerettük az oldalt, azonban ezek a viták tényleg eljuttattak minket oda, hogy semmi kedvünk tovább részt venni a vezetőség életében (a fóruméban sem annyira).
Ilyen légkörben lelkesedni, tenni az oldalért, a közösségért, akik utálnak minket lehetetlen. Éppen ezért nem is szeretnénk tovább csinálni, hátha még így visszajöhet a kedvünk magához az oldalon való játékhoz.
Aki pedig célt ért ezzel, azoknak gratulálunk, büszkék lehettek magatokra, hogy szétzúztatok egy szerepjátékos közösséget, hogy kikészítettek lelkileg három olyan EMBERT, aki tényleg tenni akart a fórumért. Jó lenne elgondolkodni azon, hogy a jövőben talán produktívabb dolgokra is fordíthatnátok a szabadidőtöket. Láthatjátok, mi is tudunk hisztizni, nekünk is tud nagy lenni a szánk, mi is ki tudjuk kérni magunknak. Végezetül pedig szeretnénk azokhoz is szólni, akik támogattak minket. Köszönjük nektek! Egy-egy kiadósabb vita után felüdülés volt olyanokkal beszélni, akik értékelték azokat a dolgokat, amiket értük tettünk, a továbbiakban is fordulhattok hozzánk a legnagyobb bizalommal.
Zoé, Seren, Olivér
Az új vezetőség felállításáig az FT-t kereshetitek, de türelmeteket kérjük, mert mindenki elfoglalt (ezzel is, meg mással is). A fórumon lévő üzenetekkel, ötletekkel, javaslatokkal kapcsolatos témák lezárásra kerülnek, ide senki ne írjon!
Kedves kastélylakók!
A CUKIKÓR néven elhíresült vírust sikerült megállítani, és a fertőzött delikvensek is kikerültek a hatása alól, így már senkinek nem kell félnie. A fertőző plüssök immáron hatástalanok és elnémultak, így bárki találna egyet elhagyatottan, bátran megtarthatja. Az elmondottak alapján egy félresikerült bűbáj áll a háttérben, ám azt jótékony homály fedi, hogy is sikerült pont a mi kastélyunkat ellepni. A gyártó ez úton kér elnézést a kellemetlenségekért mindenkitől!
Üdvözlettel: Gróf Wickler György
//Kedves Cukijátékosok!
A kaland véget ért, köszönjük mindenkinek, aki játszott velünk. A neveket visszaírjuk, a fejléc is visszaállításra kerül. Reméljük, élveztétek a játékot! A továbbiakban már nem írhattok színessel hozzászólást. Új játékot nem kezdhettek cukiként, új embert nem fertőzhettek meg, és kérjük, a futó játékaitokat is mihamarabb, azaz május 29-ig zárjátok le. Természetesen az ígért ajándék sem marad el, szavazás útján megválasztásra kerül ki volt a legcukibb, az első három pedig ajándékban is részesül!//