Kedves Diákság, Kedves Tanárok!Tudomásomra jutott, hogy velem párhuzamosan egy másik ambiciózus kollégám is pályázott az igazgatóhelyettesi pozícióra. Mivel őt legalább annyira kvalifikáltnak találom erre a szerepre, mint jómagamat, és meg akarom adni a lehetőséget a fiatalabb generációnak, tisztelettel lemondok az igazgatóhelyettesi székről. Természetesen akárki is lesz intézményvezetőnk jobbkeze, támogatni fogom munkájában.
Ságváry Krisztina
Szerepjátékos tudnivalók:
Ságváry professzor az igazgatóhelyettesi posztra kerülését és lemondását szerepjátékosan nem szeretné megjeleníteni a játékában, tehát (újbóli) kinevezését semmisnek tekintjük a Bagolykő életében.
A pozícióra újra felvételt hirdetünk, amelyre természetesen korábbi jelentkezőink pályamunkáit is szeretettel várjuk.
Jelentkezés feltétele:- Létező, már az oldalon lévő tanárkarakter kell, hogy legyen. (Magyarul: nem frissen beregisztrált tanár)
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás)
- Miért alkalmas a karakter az igazgatóhelyettesi pozícióra?
- Miért szeretne az álmodó és a karakter igazgató-helyettes lenni?
- Hogyan viselkedne az álmodó és a karakter igazgató-helyettesként? Hogyan kezelné a hozzá álmodóilag vagy szerepjátékosan forduló diákokat, tanárokat, más szereplőket?
A munkákat
bagolypostán várjuk, egészen
szeptember 27. 23:59 percig! Amennyiben 1-2 napon nem jelzünk vissza, úgy érdemes rákérdezni, hogy megkaptuk-e a baglyot, nehogy eltévedjen út közben.
Sikeres pályázást kívánunk!
a VB
Kedves Pályázók!
A beküldési határidő: 2015. szeptember 25. 20:00Ne feledjétek,
5 nap múlva, este 8 óra után már nem lehet pályázatot beküldeni (egy perccel utána sem
), ezért nem érdemes sokáig halogatni a beadását.
Emlékeztetőül:- 1., 2., 3., 4. vagy 5. évfolyamos legyél
- Nekem (Merkovszky Ádám) küldd el bagolyban
- Pyromágus nem lehetsz
- Csak egy elemed lehet, ebben a tanévben nem hirdetek dimágusi pályázatot
Az eddig beküldött pályázatokra mind reagáltam, így, ha te nem kaptál válaszlevelet, keress fel, mert lehet, hogy elkeveredett a baglyod!
További sok sikert kívánok!
Merkovszky Ádám
Kedves kastélylakók!Elősként a szomorúbb részével kezdjük, miszerint idén két oszlopos és régi tagja is távozik tanári gárdáknak, ők nem mások, mint
Mészáros Gréta és
Rédey András Kálmán, valamint
Emma McNeilly is megválik hőn szeretett tárgyától az asztronómiától, de tanári állásától nem. Sok sikert kívánunk nekik a jövőben más utakon!
Azonban, mint minden évben, a meghirdetett pályázat nyomán ismét új lakókat köszönthetünk a kastélyban. A Vezetői Bizottság örömmel jelenti be, hogy a mai nappal a tanári kar a következő régi-új tagokkal és tárgyaikkal bővül:
Ságváry Krisztina - Álomfejtés
Podmaniczky Ádám - Mugliismeret - gyakorló tanár
Emma McNeilly - Legendás Lények Gondozása
Szendrei Véda - Sárkánytan
Továbbá örömmel tudatjuk, hogy az idei évtől nem fog üresen állni az
igazgatóhelyettesi szék többé: a beérkezett pályázatok közül
Ságváry Krisztina nyerte el a vezetőség bizalmát.
Az új tanároknak és az igazgatóhelyettesünknek sok sikert és kitartást kívánunk, mindenkinek köszönjük a pályázatokat!
A Vezetői Bizottság
Kedves Bagolykövesek!Valamennyi beküldött repüléstan vizsga kijavításra került, ezért szeretnék közölni egy rövid értékelést.
A tantárgyat tanuló 87 diákból 38 diák küldött be vizsgalapot, ez 44%-os részvételnek felel meg.
Évfolyamonkénti bontásban a részvétel alakulása:
- Első évfolyam 12/41 ≈ 29%
- Második évfolyam 4/14 ≈ 29%
- Harmadik évfolyam 6/9 ≈ 67%
- Negyedik évfolyam 7/10 ≈ 70%
- Ötödik évfolyam 3/5 ≈ 60%
- Hatodik évfolyam 4/6 ≈ 67%
- Hetedik évfolyam 2/2 ≈ 100%
- Nyolcadik évfolyamon nem vették fel a tárgyat.
Látható, hogy az első két évfolyamon alacsony a részvétel, az ezt követő lemorzsolódás után azonban már nő a részvételi kedv.
A résztvevők összteljesítménye 77%, ez kiemelkedőnek mondható.
Évfolyamonkénti bontásban:
- Első évfolyam 77%
- Második évfolyam 52%
- Harmadik évfolyam: 87%
- Negyedik évfolyam 66%
- Ötödik évfolyam 84%
- Hatodik évfolyam 87%
- Hetedik évfolyam 100%
- Nyolcadik évfolyam: -
Vannak tehát évfolyamok, ahol elvárható, hogy jövőre javulás történjen. Különösen vonatkozik ez az idei második évfolyamra, náluk ugyanis kiemelkedő egyéni teljesítmény sem akadt, elfogadhatónál jobb minősítés nem született.
A 38 vizsgázó szerencsés véletlenként egyenletesen oszlik el a négy ház között, az Eridon 9, a Levita 10, a Navine 9, a Rellon 10 fővel képviselteti magát.
Házankénti lebontásban a következőképpen alakult az összteljesítmény:
- Eridon 64%
- Levita 80%
- Navine 75%
- Rellon 87%
Végezetül hadd köszönjem meg minden diákomnak a részvételt. Külön öröm volt számomra, hogy több kviddicsjátékos sem élt a felkínált elfogadható minősítéssel, hanem megméretette magát. A következő tanév első óráján átbeszéljük a vizsga tapasztalatait, lehetőség lesz az egyéni vélemények, észrevételek megosztására. Addig is mindenkinek kellemes pihenést kívánok a szünidőre!
Üdvözlettel:
Markovits István
Kedves kviddicsesek és rajongók!Kissé elhúzódott a játékvezető pótlása és megválasztása, azonban mostanra tisztázásra kerültek az álláspontok. Figyelembe vettük a szavazáson elhangzottakat is, majd végül úgy határoztunk
két személy kerül kinevezésre.
Fogadjátok
David Bennett-et és
Álmosvölgyi Kiliánt sok szeretettel, várni fogják a kéréseiteket, kérdéseiteket, észrevételeiteket innentől, de kérjük, hagyjatok nekik időt feleszmélni és körülnézni!
a VB
Kedves mindenki!Újra és újra felbukkanó gond a szabály nem tökéletes ismerete, így szeretnénk benneteket emlékeztetni egy vitákra okot adható dologra.
A zárt játék jelzése kizárólag a mesélőkre vonatkozik, így a csínytevéses, szabályszegéses játékokba
tanár és prefektus ezentúl is bármikor megjelenhet! Erre figyeljetek oda és legyetek rá tekintettel, hiszen szabad nekik.
Emma és a prefektusok
Kedves Kavicsok!Az utóbbi időben felmerült sok jó ötlet nyomán, és mert a fórum bizonyos részeiben szükségessé vált a frissítés és felpezsdítés úgy gondolta a Bizottság, hogy témaíró pályázatot hirdet.
Ezúttal csak a Bagolykőtől távol fórumrészre koncentrálva, azon belül azonban szabad a vásár. A leírásokért természetesen pontot szerezhettek a házatoknak (amennyiben diákkarakterrel külditek azt be) és feltüntetjük a szerzőket is. Több téma is megnyitásra kerül!
Kritériumok:
- Csak Bagolykőtől távoli témát fogadunk el
- Minimum 8-10 mondatos leírás
- Hozzá mellékelt fénykép (ez jó, ha van)
- Egy személy maximum 5 leírást küldhet
Minden leírás külön-külön ér majd pontot. A kész témákat a bagolykovb@gmail.com címre, vagy bagolypostán várjuk! Beküldési határidő 2015. szeptember 30.
Felmerülő kérdések esetén nyugodtan keressétek meg bármelyik VB tagot!
Vezető Bizottság
Kedves Diákok!A sok utolsó percben fejéhez kapó diák láttán arra jutottunk, hogy adunk egy utolsó hajrázási lehetőséget nektek. Tehát aki szeretne még, vagy szükséges vizsgát írnia, a holnapi nap folyamán (szeptember 15.) még megteheti, a hivatalos zárás szeptember 15. 23:59 lesz!
Ezután a mentett, de el nem küldött vizsgalapok is elküldésre kerülnek, és a tanároknak lehetőségük lesz kijavítani a beérkezett feladatlapokat legkésőbb szeptember 25. 23:59-ig.
a VB és Dol
Kedves mindenki!Felmerült ötlet nyomán a VB áttárgyalt, hogy szükséges-e és pontosan milyen rang még a felnőtt karakterek számára.
A Bagolykőtől távol eső falvak, városok, intézmények is fontos szerepet játszanak egyes karakterek életében, így az ő behatárolásuk is fontos. Vannak felnőtt varázslók a nagyvilágban, végzett diákok, akik elhagyták a falut és az iskolát, magántanulók, akik világot járnak, cserediákok, akik csak bizonyos időt töltöttek itt nálunk, illetve rokonok, akik nem itt élnek, de fontosak a tanodában és környékén élők számára. Ők erősítik ezt a csoportot. Ezek fényében két új rang került bevezetésre számukra
Jared S. Nightingale ötlete nyomán. A Független boszorkány és a Független varázsló. (
Szabályzat)
Reméljük ezzel könnyebb lesz az idősebb korosztályt is rangba sorolni kérvénykor, vagy kiballagás után.
a VB
Kedves kviddicsesek!Idén rendhagyó, játékos közeli módon szeretnénk a JV választás egyik szakaszát rendezni a Vezetői Bizottsággal, így szükségünk van rátok.
Kiírásra került a nap folyamán a Tárgyaló, Szavazások alfórumába egy kérdés ennek kapcsán, ahol szeretnénk, ha minél többen nyilatkoznátok valami módon.
Határidő: szeptember 13. 23:59!
a VB
Tisztelt Fórumozók!Cinkost keresek magam mellé - olyan bátor tagot, aki vállalkozna velem legalább fél évi közös munkára, aminek célja elsősorban közösségépítés lenne, azon túl pedig némi segítség adminisztráció és koordináció terén. Épp ezért pályázatot hirdetek, mely szeretném, ha tartalmazná az alábbiakat:
- érzésed szerint rövidebb-hosszabb bemutatkozót;
- mit tudnál felkínálni egy közösségnek, egy háznak, az Eridonnak? Milyen feladatkörökben vagy otthon, mik a gyengéig/erősségeid, mi az, amit még nem próbáltál? (a megszokott blogger/prefektus/etc. posztokon túl is jöhetnek készségek)
- mennyi időt tudnál szánni a házra? (egyéb karakterek, elfoglaltságok, terhelés, előrelátható álmodói dolgok)
- milyen ötleteid lennének? hogyan valósítanád meg őket?
- hogy állsz a csapatmunkával, rövid/hosszútávú projektekkel, szervezéssel?
- mennyire ismered az Eridont, milyen a jelenlegi kapcsolatod vele, milyennek látod?
Amit kínálok:- korrektség, megbízhatóság, objektivitás, kreativitás, nyitottság.
- nyugodtan kritizálhatsz, elfér az arcomon. Vannak hibáim.
- tapasztalatcsere és kommunikáció.
- kihívások, egy remek lehetőségeket rejtő közösség képében.
- dinnye. Vagy sör. Vagy tetszés szerinti, megvesztegetésre alkalmas valami.
! Figyelem ! Aktivitást kérek - jelenlétet nem csak a vezetőségi szférában, hanem a ház más területein is. Amennyiben bejelentés nélkül 2 hétig vagy annál tovább vagy távol, leváltalak - kérlek, tartsd ezt tiszteletben! Ha nem tudod ezt teljesíteni, inkább ne jelentkezz, lehetőleg ugyanazzal az emberrel szeretnék tervezgetni és ötleteket megvalósítani az elkövetkező hónapokban.
A legtöbb dolog oda-vissza módon működik: nem várok el olyat, amit magam sem tudok teljesíteni, tehát a követelményeim nem emberetelenek vagy emberfelettiek.
A jelentkezéseket bagolypostán várom, szeptember 13-éjféléig
Kafka Radúz Arvid
Kedves érdeklődők!Mint minden tanévre, az elkövetkezőre is felvételt hirdetünk régi és új tanároknak; valamint további helyek is nyitottak az iskolai dolgozók körében, melyekről a kiírás végén olvashattok.
A következő tárgyak oktatására várjuk a tanári pályázatokat:
- elfeledett varázslatok tana
- mugliismeret
- sárkánytan
- szellemtan
- illemtan
- asztronómia
- legendás lények gondozása
- átváltoztatástan
- bármilyen épp nem létező, de általad alaposan ismert tantárgy
Hiány van belőlük, így szívesen látunk más, a mesterképzésen hasznosítható szaktárgyat is (érdeklődőket a szakirányokról bagolyban tájékoztatunk).
Amennyiben egy régebben létező tantárgy anyagát szeretnéd felhasználni, keresd fel az érintett tanárt, és kérd engedélyét! A kapcsolat megteremtésében a Vezetői Bizottság szívesen közreműködik. Kivételt képez a szellemtan, a legendás lények gondozása, a mugliismeret, a sárkánytan és az illemtan, melynek anyagai biztosan nem használhatóak fel.
A tanári pályázatban a következők szerepeljenek:
- Álmodó bemutatása
- A tanári karakter bemutatása. (Új karakter esetén ez feleljen meg a multikarakter kérvényminta kívánalmainak; ha régi karakterrel kérsz új tárgyat, a karakterről elég rövidebb leírás, de mindenképpen szerepeljen benne, hogy honnan van képesítése az állás betöltésére.)
- Kívánt tantárgy neve, tanított évfolyamok
- Ha te magad találsz ki tantárgyat, annak részletes leírása
- Részletesen lebontott tanterv
- Legalább két próbaóra (melyek közül egyik sem bemutatkozó óra)
Bármilyen más, általad szükségesnek vélt vagy alakítani kívánt iskolai dolgozó pozícióra lehet pályázni.
A
pályázat ehhez tartalmazza minden esetben az álmodó és a karakter bemutatását a multikarakterkérvény mintájára,
kivételt képez az iskolaigazgató-helyettes, amelyre külön kérvény vonatkozik, ez itt
Úgy tűnik, van igény arra, hogy jelenlegi tanár karaktereink közül egy igazgatóhelyettesi szerepet is kapjon. Erre tehát kizárólag már létező tanárkarakterrel lehet pályázni, új karakterrel nem.
Ez a szerep jobbára névlegesnek tűnik, de ranggal és esetleges kötelezettséggel járhat, így igen komolyan vesszük a pályázást. Ha az igazgató valamilyen okból kifolyólag nem tudja levezényelni a tanévnyitó/záró ünnepséget vagy más rendezvényt, amelyen igénylik jelenlétét/kezdő hozzászólását, a helyettes feladata az igazgatót képviselni. Ezen felül az igazgató-helyettesnek kötelező legalább egy tanszék vezetését is elvállalni.
A pályázat tartalmazza:
- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás)
- Miért alkalmas a karakter az igazgatóhelyettesi pozícióra?
- Miért szeretne az álmodó és a karakter igazgató-helyettes lenni?
- Hogyan viselkedne az álmodó és a karakter igazgató-helyettesként? Hogyan kezelné a hozzá álmodóilag vagy szerepjátékosan forduló diákokat, tanárokat, más szereplőket?
!
A pályázatokat a
bagolykovb@gmail.com címre vagy
bagolypostán várjuk
2015. szeptember 15. 23:59-ig. A tárgyban legyetek szívesek megjelölni, milyen állásra (pozíció, tantárgy) pályáztok. Kérünk mindenkit, ne hagyja az utolsó pillanatra a jelentkezés elküldését. A határidő után beadott pályázatokat nem fogjuk elfogadni.
Minden kapott bagolyra igyekszünk reagálni, így ha valaki 1-2 nap után se kap válaszlevelet, megeshet, hogy elkallódott a madara, akkor keressen meg minket, hogy megkaptuk-e, illetve e-mail feladása után érdemes bagolyban is megkeresni minket, hasonló okokból!
Sok sikert kíván:
a Vezetői Bizottság
Kedves fórumozók!A mai napon lezárult az eridonosok közt hirdetett szavazat azzal kapcsolatban, kit látnának szívesen a házuk élén Mészáros Gréta távozásával. Ezt követően a Vb is megtárgyalta a pályázatokat, melyeknek végeredménye a következő:
Örömmel jelentjük be, hogy mától az Eridon Házvezetője Kafka Radúz Arvid. Neki és az egész háznak sikeres közös munkát kívánunk, elődjének pedig köszönjük az eddigieket.
A Vezetői Bizottság
Kedves fórumozók!Mint biztosan értesültetek már róla, Yarista álmodói életében beállt változások miatt lemondani kényszerül játékvezetői tevékenységéről. Szeretnénk neki innen is megköszönni áldozatos munkáját és minden jót kívánni neki!
Azonban ebből következik, hogy hamarosan szezonkezdési előkészületekre lesz szükség és ez a fontos kviddicses poszt betöltetlen jelenleg. Így tehát várjuk azon emberek magán, vagy kétfős jelentkezését játékvezetői babérokra, akik éreznek magukban elég potenciált, aktívan jelen vannak a közösségben és képesnek érzik magukat erre a felelősségteljes helyre.
Alapvető feltétel ezen felül a Haladó rang és az, hogy játszott már ezen a fórumon kviddicset. A többit megbeszéljük velük és egyeztetni fogunk.
Jelentkezni Emma McNeillynél, vagy bármelyik másik VB-tagnál lehet.
Jelentkezni
2015. 09. 05. 23:59-ig lehet!
A VB
Kedves Bagolyköves diákok!Az új tanév kezdetével ismét tagfelvételt hirdet a Diákönkormányzat és várja a tettre kész embereket, hogy együtt valami szupert alkothassunk!
Szívesen vennél részt az iskolai programok szervezésében és kivitelezésében? Nem tudod hol levezetni a felesleges energiádat és kreativitásodat? Lennének ötleteid és elképzeléseid, de nincs hol kifejteni? Nálunk a helyed!
Hogy mit várunk?- Aktivitást, legalább a véleményeddel segítsd a szervezést
Hogy mit adunk?- Minden hónapban házpontokat
- Családias közösséget
- Kivitelezheted a csapattal az ötleteidet
Nincs más teendőd, mint írni egy baglyot
Annelie Freya Merkovszkynak, további információk után nála lehet érdeklődni. Határidő nincs, bármikor lehet csatlakozni!
DÖK
Kedves Kavicsok!A multilimit eltörlése miatt szigorúbb aktivitáshoz igazítottuk a karakterek megadását, azonban idő közben több variáció se sikerült maradéktalanul sikeresre. Ez több problémát is felvetett, ezért áttárgyaltuk a dolgokat, valamint megszavaztattuk veletek is a lehetőségek közül, melyik lenne a legmegfelelőbb.
Összeírtuk így hát egy módosított formában a szabályzatot és módosítottuk azt
ITT az eredmények alapján. A hír kikerülésétől pedig életbe lépett, így minden ez után beérkező kérvényt ezek alapján bírálunk el! Bármi kérdésetek van, keressetek minket bizalommal!
a VB
Kedves Pályázók!
Természetesen a következő tanévben is lesz lehetőség az
elemi mágia gyakorlati elsajátítására. (Már féltetek, hogy elfeledkeztem róla, mi?
) Azonban egy rossz hírt is kell közölnöm: ebben az évben
nem hirdetek pyromágusi helyet, szóval bárki, aki a tűzzel akar játszani, ne engem keressen! A másik három elem esetében vannak betölthető helyeim, így azokra bátran lehet jelentkezni, az alábbi szempontok alapján kitöltött pályázattal:
I. A karakter bemutatásaEgyrészt ismertesd életrajzát és azt, hogyan tudnád ebben megjeleníteni az elemi mágiát (eddig hogyan viszonyult az elemhez, hogyan viselné ő és a családja azt, hogy elemi mágus lett), írd le a karakter főbb belső tulajdonságait, jellemét!
II. Elem, amit tanulni szeretne, és ennek indoklásaPontos indoklást kérnék, a "mert csak" továbbra sem jó, legalábbis a pályázat megnyeréséhez nem elégséges. Az sem túl előnyös, ha csak annyit írsz, hogy: "mert ez az elem áll hozzá a legközelebb". Fejtsd ki, hogy miért gondolod ezt! Miért pont ezt választottad a karakternek?
Ha nem tudod, melyik elem illene hozzád, keress fel bagolyban, segítek dönteni! Minden egyéb esetben is várom a baglyaitokat, szívesen segítek, de pályázatot előre nem nézek át, helyettetek nem írom meg.
III. PróbahozzászólásHogyan jelent meg az elemed? A hozzászólásban figyelni fogom az elméleti tudást, a helyesírást, a fogalmazási készséget és a kreativitást. Nyugodtan írd le, mit érez a karaktered, hogyan viszonyul az erejéhez, milyen félelemei és vágyai vannak... Nem baj, ha hosszú, csak feleljen meg a mágikus realitásnak és az elemi mágia szabályainak.
Fontos, hogy az elem megjelenésének módja a tananyagnak, az elemi mágusok leírásának megfeleljen! A sétáltam a réten és aztán hopp, beugrott, hogy terromágus vagyok, nem felel meg, az ilyen pályázatot nem is olvasom tovább. A tananyag ide vonatkozó részeit az elsőéves órák között találjátok (ha valaki nem tanulja a tárgyat, elkérheti tőlem), kérdésekre válaszolok, így aztán senki nem szenved hátrányt, annyit elvárok, hogy az elméleti alapokkal a pályázók tisztában legyenek.
Egyéb tudnivalók a pályázat beküldéséről:- 1., 2., 3., 4. vagy 5. évfolyamos legyél
- Nekem (Merkovszky Ádám) küldd el bagolyban
- Pyromágus nem lehetsz
- Csak egy elemed lehet, ebben a tanévben nem hirdetek dimágusi pályázatot
Beküldési határidő: 2015. szeptember 25. 20:00A kiértesítés várhatóan a beküldési határidő lejárta után következő egy hétben fog megtörténni.
Végül: Tanévente csupán két (maximum három) embernek adatik meg a lehetőség, és a tanoncok egyszerre sosincsenek többen 12 főnél. Ez a fórum játékosainak csupán egy nagyon kis része. A elemi mágia tanulásával nemcsak a képesség és jogok, de felelősségek és kötelességek is járnak, hiszen a képzés 3 évig (álmodóilag 1,5 évig) tart, de meg is lehet bukni. Az évlépésért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a többi tárgy évfolyamlépésénél, de itt az év közbeni munkán van a hangsúly. A 3. év végén a végzősöknek gyakorlati vizsgát kell tenniük. Amikor pályázol, vedd figyelembe, hogy az elemi mágia tanulásához elkötelezettség és kitartás szükséges! A pályázatodat a tőled telhető legjobban írd meg!
A pályázáshoz sok sikert kívánok mindenkinek!
Merkovszky Ádám
Kedves Mindenki!A ház vezetéséért folyó jelentkezés
szeptember 2-án 23:59-kor lejár. Mindenki munkáit szívesen látjuk továbbra is, az új és régi vezetőket egyaránt.
Ami pedig a házvezetői jelentkezéseket illeti, egyelőre egyetlen pályázat érkezett csak, így aki érez magában potenciált, az mindenképpen küldjön még nekünk!
Mindezek mellett a pályázat kiírását követően megvizsgáltuk az elégedettségi kérdésben szavazókat és ahogy azt már kihangsúlyoztuk: azon álmodókat, akik vétenek a leírt szabály ellen komoly büntetés alá vonjuk, ez pedig a felfüggesztés. Meg is történt a felelősségre vonás, reméljük több ilyenre nem kerül sor, kérjük figyeljetek oda!
a Vezetői Bizottság
Tisztelt Mestertanoncok!Elérkezett a pályázat eredményhirdetésének ideje. Csak egyetlen pergament kaptam, így igazságtalan lenne helyezettet kiírnom, de muszáj kiemelnem, hogy ez az egy munka is kiválóan sikerült.
Gratulálok
Végardó Eriknek, a vizsgalapjára írhatja a pályázati részvételét, megkapja a K-t különösebb megerőltetés nélkül is.
Köszönöm a figyelmet, sikeres vizsgaidőszakot kívánok!Vikohino Thaihasy
Kedves Diákok!Ebben az évben is rengeteg szorgalmit (132 db-ot egészen pontosan) kaptam tőletek, ezekre összesen 1826 pontot osztottam ki. Ebből az Eridonosok 230, a Levitások 1001, a Navinések 185, a Rellonosok 410 pontot gyűjtöttek össze. Mindenki, aki minimum 100 pontot összeszedett a szorgalmikból, megajánlott jegyet kap, ami, ha megfelel, elég üresen beküldeni a vizsgalapot.
FIGYELEM! Ha a vizsgalapra írtok valamit, de közben nem jelzitek, hogy a megajánlott jegyet szeretnétek, azt fogom értékelni, amit beadtatok a lapon.
Elfogadhatót kapnak:
Caitlyn Iparis
Nemes L. Izabella
Dolánszky Alex
Victoria Fresmoon
Várakozáson felülit kap:
Péter Fanni
Kiválót kap:
Dorian Reeve Green
Lazriell Hiuron (külön dicsérettel)Ezen felül megajánlott jegyet kapnak azok is, akik a Művészetek Képességek elsajátítása közben szintet léptek, valamint tanársegédem ötletelő és segítő munkájáért:
Elfogadhatót kap:
Brandon Norrey
Kiválót kap:
Gwen L. BlakeKöszönöm a tanévben nyújtott remek teljesítményeteket, munkátokat, együttműködéseteket, és hogy elnéztétek nekem, nem vagyok annyira tapasztalt, mint Maróti bácsi. Tudom, az ő vizsgái valamivel élvezetesebbek voltak, de majd igyekszem átnézni a jegyzeteit, hogy jövőre ne okozzak csalódást.
További jó vizsgázást kívánok! Aileen Aurora
Kedves Tollforgatók!Az
Edictum szerkesztősége ismét tagfelvételt hirdet!
Amennyiben rendelkezel Haladó ranggal és szeretnél írásaiddal, egyéb alkotásaiddal hozzájárulni az iskola újságjához, küldj egy baglyot
Adam Kensingtonnak vagy
Egerszegi Nina Viktóriának! Vázold leveledben, milyen témákkal foglalkoznál szívesen, és küldd el egy saját cikkedet, művedet referenciaként!
Ha bármi kérdésed van, nyugodtan keress fel minket privát üzenetben, vagy szólj hozzá az
Edictum-kibeszélő témában!
Várjuk jelentkezésedet!
Adam Kensington & Egerszegi Nina Viktória
Edictum főszerkesztők
Tisztelt tanári kar!Újra véget ért egy tanév, a megszokottakkal ellentétben azonban a Vezetői Bizottság nem ír ki egységes, minden házra szóló
házvezetői pályázatot. Indoklása és ennek részletei korábbi hírekben már szerepelnek: a szerverleállás okozta kellemetlenségek nem adtak elég teret kibontakozni a házvezetőknek, és problémák se merültek fel három ház esetében. Ezért a Levita, a Navine és a Rellon élén változás VB hatóság alatt nem történik, azonban
az Eridonra lehetőséget adunk mindenkinek.Ez azért van, mivel a Grétára kapott panaszok és észrevételek alapján a Vezetői Bizottság úgy döntött, rendkívüli szavazást ír ki a ház diákjai számára. A kérdés egyszerű volt: szeretnétek-e, hogy Mészáros Gréta maradjon az Eridon Házvezetője? A válasz nemlegessége okán pedig pályázat kerül kiírásra, a jelenlegi vezető posztját az új kinevezésig mindenképpen megtarthatja.
Ezen kívül fontos, hogy Gréta is újrapályázhat a posztért, ha szeretne.A néhány tanévvel ezelőtt bevezetett lehetőség idén is áll:
az érdeklődők a pályázat lejártáig bizonyos fokú belátást nyernek az Eridonba, ahol házvezetők szeretnének lenni. Ez önmagában nem vonja maga után, hogy a pályázatot be is küldjék, de szeretnénk, ha mindenki komolyan venné a jelentkezést. A célunk az, hogy a pályázók jobban megismerkedhessenek a ház jelenlegi felépítésével, szokásaival, a diákokkal. Kérünk minden érdeklődőt, hogy ha szeretnének élni ezzel lehetőséggel, keressenek fel minket bagolyban, hogy be tudjuk neki állítani a jogokat.
A házvezető-helyettest, prefektusokat és más felelősöket a kiírt pályázat annyiban érinti, hogy az új házvezető dönt arról, hogy az addigi felelősök pozíciójukban maradhatnak-e, vagy új pályázatot hirdet ezekről.A pályázás kritériuma: A tanári karakter álmodója legalább egy éve tagja legyen folyamatosan az oldalnak.
A pályázat tartalmazza a következőket:
- Az álmodó rövid bemutatása (kor, jellemzők mindenképpen!)
- A karakter rövid bemutatása
- Az álmodó eddigi tevékenységeinek bemutatása a Bagolykőben
- Miért szeretne házvezető lenni/maradni az adott házban?
- Miért ön az ideális házvezető?
- Jellemezze a házat, amelynek vezetője kíván lenni! Mik a csapat erősségei, gyengeségei?
- Mit tud jelenleg a ház közösségéről, belső életéről? Milyen kapcsolatban van az ottaniakkal?
- Mi ön szerint a legfontosabb teendő, cél a házban? Mik a tervei, s hogyan kivitelezné ezeket? (részletesen!)
- Mit gondol, milyen feladatok fordulnak elő a házvezetésben? Ezen feladatok elvégzésekor miben és mennyiben tudna támaszkodni házvezető-helyettesére és prefektusaira?
- Mihez kezdene, ha a prefektusok és más felelősök nem, vagy nem megfelelően kommunikálnának?
- Mennyire adna teret a diákok ötleteinek, programszervezési törekvéseinek, hogy képzelné a megvalósulások segítését?
- Hogyan kezelné a kritikákat, amik érik háza diákjaitól? Mit gondol, milyen visszajelzések érhetik/fogják érni munkája során?
- Hogyan igyekezne az újoncokat (legyenek azok akár friss tagok, akár csak a ház számára új, idősebb multikarakterek) megfogni, bevonni a ház életébe?
A pályázatokat
bagolypostán várjuk
2015. szeptember 2. 23:59-ig. Ha valakinek 1-2 napon belül nem reagálunk üzenetére, akkor az nem érkezett meg, ekkor kérdezzetek rá!
Kérünk mindenkit, ne hagyja az utolsó pillanatra a pályázást! Aki a határidőt nem tudja betartani, annak pályázatát nem fogadjuk el, ennyire kegyetlenek vagyunk.
Ez után, ha több jelölt van, 4 napja lesz a háznak szavazni szeptember 6. 23:59-ig, majd a VB döntése nyomán egy-két nappal utána kinevezésre kerül a házvezető!
Sok sikert kívánunk,
Vezetői Bizottság
Kedves tanoncok! (Nem, pályázók még nem )Az EM pontszerzést
szeptember 25-én éjfélkor fogom lezárni. Utána már nem fogadok el senkitől semmit. (Nem, lefizetni sem lehet.
De azért halkan megsúgom, hogy szeretem a forró csokit...
)
Addig be kell fejezni az
elementálos feladatokat, a
kötelező szituációs gyakorlatokat, és
össze kell gyűjteni a 70, illetve 120 pontot. Aki már végzett, az láblógázva várhatja a következő tanévet és az újoncokat. \o/ Nekik gratulálok a sikeres évlépéshez. *\o/*
Hamarosan ki fognak kerülni a tárgyból a vizsgák, de mint minden évben, a gyakorlatisok ezúttal is automatikusan K-t kapnak rá (aztán meg ne halljam, hogy valamit nem tudtok, mert buktatom az egész bagázst
).
Közben lehet érkezni a házamban tartott összejövetelre is, sőt, akár "külsősöket" is hozhattok. Ha nem csak jól érzitek magatok, de a játék során használjátok is az elemeteket, még pontokat is szerezhettek.
További jó tanulást, és sikerekben gazdag vizsgaidőszakot!
M. Ádám
Kedves asztrológus palánták!
Úgy döntöttem, lehetőséget adok az írásbeli vizsgát egy szóbelivel kiváltani, még abban az esetben is, ha már elküldted a vizsgalapodat. Érdemes lesz eljönni, mert előveszem a vajszívemet valamelyik szekrényem mélyéről, kicsit leporolgatom és ki is teszem a napra, hogy olvadjon.
Akit felcsigáztam, jelentkezzen bagolyban egy időpontért!
Táborosokat és nem táborosokat is egyformán várok.
Üdv, egy kenyérre kenhető Várkonyi
Kedves tanulóim!
Azoknak, akik a táborban álmodóilag részt vettek az Életvitel tanórámon és tanulják a tárgyam, tehát vizsgázniuk kell, nem kötelező kitölteni a(z egész) vizsgalapot, üresen is beküldhető és jár rá a Kiváló vizsgajegy.
Csak egy karakterre érvényes. Az első válasznál tüntessétek fel, hogy részt vettetek a táboros órán!
Sikeres vizsgaidőszakot kívánok,
Markovitsné Győri Barbara
Kedves leendő asztrológusok!A vizsgában megadott linken nem minden horoszkóp ábra mutatja a házakat. Ha igen, akkor kis nyilacska formájában teszi a külső körön. Ez elsősorban a harmadik, negyedik és ötödikesek vizsgáját érinti. Ha olyan ábrával találkoztok, ahol nincsenek jelölve a házak, kereshettek másikat vagy használjátok nyugodtan a következő képletek valamelyikét és a feladatot azzal csináljátok meg! 1. Ady Endre
http://kepkezelo.com/images/icfnxpal6aaj60yhct76.jpg2. Domján Edit
http://kepkezelo.com/images/7hkww6p8mqu490wxbcp6.jpg3. Törőcsik Mari
http://kepkezelo.com/images/p3v00my32ngnry5d26uc.pngHa kérdés van, nyugodtan szóljatok! Jó munkát! Várkonyi
Kedves Diákok!Feltöltésre került az idei repüléstan vizsga. Tekintve, hogy a megújuló tananyag még nem teljes, a korábbi tananyagot is célszerű felhasználni, mely
itt elérhető. Ajánlom továbbá a
kviddicsszabályzat olvasgatását is.
A kviddicsjátékosok elfogadható minősítést kérhetnek üres vizsgalapra. Továbbá augusztusban még minden diáknak lehetősége van az írásbeli vizsga más módon történő kiváltására, az érdeklődők keressenek bagolyban. Táborozóknak külön kedvezmény nem jár.
Eredményes vizsgaidőszakot kívánok!
Markovits István
Kedves Diákok!Azok a nebulók, akik részt vettek a táboros tanórán, automatikusan Kiváló minősítést kapnak üres vizsgalapra is. Természetesen a jegy nem ruházható át másik álmodóra, csak saját karakterrel vehető igénybe, és csak egy karakterrel! A kedvezményt a megfelelő helyen tüntessék fel, más dolguk nincs.
Sikerekben gazdag vizsgázást kívánok!
LHZ
Ui.: Mivel panasz érkezett, hogy kivételezve van a táborosokkal, ezért szeretném leszögezni, hogy azért kapják meg a kedvezményt, mivel ők ott, azon az órán már levizsgáztak. Továbbá, ez már egy régi bevált módszer (nem én vagyok az egyetlen, aki ezt alkalmazza), eddig sem volt belőle probléma, továbbra is meg fogja kapni a kedvezményt az, aki a táborban megszenved az órán.
Kedves mindenki!
Mint már korábban felmerült a szerverleállás okán, hogy rengeteg program és pályázat lett keresztülhúzva, ezáltal a HV-k nem tudták kellően megmutatni, mikre is képesek, úgy határoztunk, hogy amennyiben nincs lemondás a házak élén, pályázat sem lesz.
A hónap elején kikerült a Házvezetők felé a kérdés, és mindenki felelt mostanára így bizonyos már, hogy a Rellon élén továbbra is Vasváry Richárd Nándor lesz, a Navinések fejeként Emma McNeilly marad, a Levitásokat Gryllus Matilda vezeti ezentúl is.
Az Eridont tekintve speciális helyzet állt elő. Érkezett panaszok okán szavazás került kiírásra arról, a ház tagjai szeretnének-e lehetőséget adni másnak, vagy elégedettek-e Grétával. Az eredmények fényében, a szavaztatás nyomán a VB, ha le kell mondatnia Mészáros Grétát, kizárólag az Eridonra ki fog kerülni pályázat!
a VB
Kedves Diákok, Tanárok!
Elindult a vizsgarendszer!
Tanároknak:
A jó hír, hogy átalakítottuk kicsit a terveket, így a vizsgafeltöltési időszak nem rövidült, a megszokott módon szeptember 1-jéig tölthetitek fel a vizsgáitokat!
A Tanulás menüpontban minden évfolyamnál a "Vizsgalap szerkesztése" linkre kattintva hozhatjátok létre a vizsgakérdéseket. A vizsga menthető, a végleges verziót a lap alján a "Vizsgalap lezárása" gombra kattintva küldhetitek el. A diákok csak ezután érhetik el az adott vizsgát és tölthetik ki azt.
Az értékeléssel még várnotok kell, igyekszünk mihamarabb elérhetővé tenni a vizsgajavítás funkciót is.
A vizsgákkal kapcsolatos kérdésekkel és hibákkal írjatok bátran a Tanári Tanács értekezletére!
Diákoknak:
Juhéj! Mától elkezdődik számotokra is a vizsgaidőszak! A vizsgáitokat - ha már feltöltötték őket - a Tanulás menüpont bal oldalsávjában fedezhetitek fel. A vizsgalap félbehagyható, a válaszokat külön lehet menteni. Ha készen vagytok, ne felejtsetek alul a "Vizsgalap elküldése" gombra kattintani. Így a tanárotok megkapja a vizsgalapot, és ki tudja javítani nektek. (Még nem. De majd nem sokára.:)
A vizsgaidőszak vége (tehát eddig tölthetik ki a diákok a feladatlapokat): szeptember 15.
A vizsgajavítási időszak vége: szeptember 25.
Arra készüljetek, hogy továbbra is a kiírt vizsgák fele + 1 szükséges, hogy sikeres legyen ahhoz, hogy évfolyamot léphessetek!
Rabbot és Dol