Mindenkinek, aki fontolgatja a pályázást vagy már munkához kezdett - 3 napotok van még, hogy beadjátok műveiteket! Emlékeztetőül, három kategóriában küldhettek be pályázatot:
1, új Eridonos helyszínek leírása
2, házon belüli történések/minikalandok (amilyenek a Hírmondóban szerepelnek)
3, blogdesign és fejléc!
Minden ilyen a bagolyko.eridon@gmail.com címre várunk - ha küldtél valamit és nem jeleztünk vissza, értesíts bagolyban!
Lori&Radúz
Kedves Bagolykövesek!Bogolyfalvára már jócskán befészkelte magát a halloweeni hangulat. Tapasztalhatjátok ezt az utcákat járva, a boltokba betérve, a
Boglyas téren áthaladva, vagy éppen a
temetőbe ellátogatva.
Az ünnep alkalmával is várunk benneteket szeretettel a faluban!
Bogolyfalva Mágustanácsa
Kedves Kavicsok!Hosszú idő után ismét teaházas találkozót szervezünk Budapestre. A karácsonyi bál még sajnos odébb van, de talán egy kis találkozóval is boldoggá tudunk tenni titeket.
Időpont: 2015. november 07. (szombat) 12:45-től
Helyszín: Sirius teaház (1088 Budapest, Bródy S. u. 13.)- 13:00-tól
Gyülekező: 12:15-12:45 között az Astorián található Burger Kingben. A későket - ha szólnak - bevárjuk, az egyénileg érkezőkkel egyeztetünk. Kérésre kimegyünk elétek és vissza is kísérünk titeket a buszhoz, vonathoz.
Program:Aki szeretne a gyülekező alatt magához vehet némi táplálékforrást, amíg a többiekre várunk. Mivel kint hideg van, célszerűbb fűtött helyen gyülekezni. Innen mennénk át 13:00-ra a Siriusba. A teaházban kötetlenül beszélgetnénk, játszanánk. A találkozó általában 18:00-19:00 óráig szokott tartani, de a távozás egyéni.
Pénzügyek:A fogyasztás fejenként kötelező, ahogy azt már korábbi találkozókon is megszokhattuk. A fizetés pedig távozáskor egyénileg történik. (Egy kancsó tea ára: 770 Ft) A teaházról és a kínálatáról
ITT olvashattok.
Jelentkezés a Varázslatos találkozók topicban, vagy Mácsai Zójánál privát üzenetben (esetleg telefonon: 0630/978-1115). Kérlek titeket, hogy jelezzétek, mikor érkeztek, és hogy kell-e kíséret.
Mindenkit szeretettel várunk!
Kedves halloweenezni vágyók!
A DÖK-kel karöltve engedélyt kaptunk egy, az április elsejék által már jól ismert névcserés eseményre most is. Természetesen az ünnep szellemében! Fontos, hogy csak az esemény utolsó álmodói napjáig lehetséges viselni ezeket a megszólításokat, de nem kötelező végig, aki pedig nem akar élni vele, annak nem fog megváltozni.
Álmodói időpontja október 24-től egészen november 14-ig! Szerepjátékosan október 31.!
Aki szeretne ezzel élni, az keressen meg engem (Emma McNeilly) a kívánt nevével bagolyban és megbeszéljük a továbbiakat. Ugyan így, aki vissza szeretne változni is nekem szóljon, hogy intézhessem azt számára. Jó szórakozást kíván mindenkinek:
a DÖK és Emma!
Játszani vágyók figyelem!
Értékes nyereményekhez juthattok, ha október 30-31-én elsétáltok a kastély melletti vidéken kialakított Tökmocsárhoz és a furfangos kérdéseket megválaszolva átjuttok a tökökön.
További részletekért látogasd meg az ideiglenes témát: TÖKMOCSÁR
Jó játékot kíván,
a DÖK
Pokoli Halloween a nagyteremben
Október 31-e, Halloween napja van. A szokásos összejövetel témája idén a Pokol tornáca. Garantáltan nem fogtok unatkozni, és ha mégis...vállatokra pottyantott démonaink garantáltan emlékezetessé teszik számotokra az estét! Ha ezzel élni szeretnétek, akkor jelezzétek a hozzászólás címzésében, hogy igényelnétek!
ITT találjátok a buli kezdőposztját, melyben minden információt megtaláltok majd!
Jelmezverseny, svédasztal, tűztáncosok és pyromágusok...a ma este csúcs szuper. Gyertek!
Jó szórakozást kívánunk!
DÖK
Kedves diákok, falulakók!
Projektfeladatot hirdetek, melynek öt fajtája van. A feladatok lényege, hogy a tanév során szerepjátékosan meg kell csinálnotok a választott részt.
Kik végezhetik el a projekteket?Bárki. Akár tanulod a tantárgyat, akár nem, lehetsz akár első évfolyamos is, vagy falulakó, van rá lehetőséged.
Diákokra vonatkozóan:A feladatokkal pontokat gyűjthettek. A pontok beválthatóak vizsgajegyre, vagy házpontokra - ti dönthetitek el, mire kéritek.
A tanév során gyűjtött pontok száma szorgalmikkal együtt 450 pont lehet.
A nem pontszerző karakterek csak vizsgajegyre válthatják be a pontokat.
Azoknak, akik nem tanulják a tárgyat, minden házpontnak fog beíródni.
Bármennyi projektfeladatot el lehet végezni (de csak egyszer egy tanévben).
A feladatokra az időből való kifutáskor részarányos pontokat kaphattok (de azért ne erre törekedjetek).
Bogolyfalvi lakosokra vonatkozóan:Mivel a ti munkátokat nem tudom pontokkal honorálni, a projektfeladatok elvégzésével oklevelet, némi pénzjutalmat és személyfejlődést nyerhettek.
A projektfeladatok (összesen megszerezhető: 185 pont)
1.) Állattartás - 15 pont
Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
Elöljáróban:
Kaptok egy véletlenszerűen kiválasztott háziállatot Barbarától egy külön találkozó alkalmával. A fontosabb dolgokat megkapjátok hozzá, de a további szükségleteinek kielégítése a ti feladatotok.
A feladat:
- állat életben tartása, jó körülmények között való tartása (vizsgálatra, oltásra vinni, etetni, itatni, sétáltatni, minden ami hozzá tartozik)
- elnevezése
- az állatot két hónapig kell gondoznotok, ezután ha szeretnétek és megfelelően tartottátok, meg is tarthatjátok (esetleg engedély után)
- álmodóilag 2 hónap áll rendelkezésetekre, ezalatt összesen 3 játékot kell bemutatnotok, melyben az állaté a főszerep (a Bestiárium dolgozói biztos szívesen fogadnak) - a játék minimum 2 hozzászólásból álljon részedről
- az elvégzett játék linkjét küldd el bagolypostán
2.) Konyhatudomány - 25 pont
Nem vagy egy mesterszakács, de szeretnéd megtanulni, hogyan ne gyújtsd fel a konyhát? Itt a helyed.
Elöljáróban:
Szerepjátékosan Barbi minden héten tart külön foglalkozást a lakosoknak, illetve azoknak, akik részt szeretnének ezen venni. Ez nem az iskolában zajlik. Többek között lehetőségetek van a főzés és egyéb apró praktikák elsajátítására.
A feladat:
- keress fel bagolyban ha érdekel a feladat, a részletekről személyesen egyeztetünk
- csinálhatunk közös főzősulit, illetve különórát is (egyszerűbb, ha szerzel valakit, akivel kijátsszátok a főzőcskét)
- a tanév során minimum 3 játéknak kell lennie, ebből két gyakorló és egy vendéglátós (min. 3 hsz/játék)
- az elvégzett játék linkjét küldd el bagolypostán3.) Párkapcsolat - 30 pont
Elöljáróban:
Saját választás, saját akarat, de viselned kell a következményeit egy hónapon keresztül. Kapsz a választott pároddal egy órát, mely méri, mennyi időt töltöttetek együtt (ezt levenni nem tudod, csak bűbájjal).
A feladat:
- 1 hónapra (álmodóilag két hónapotok van rá) párt kell választanod
- közös programokon kell részt vennetek, töltsétek együtt a szabadidőt
- hetente minimum 10 órát tölts együtt a pároddal
- álmodóilag a két hónap alatt legalább 3 játékotok kell, hogy legyen (min. 3-3 hozzászólással)
- az elvégzett játék linkjét küldd el bagolypostán
4.) Gyermekvállalás - 35 pont
Elöljáróban:
Amikor jelentkezel a feladatra, kapni fogsz egy élethű babát minden hozzá való kiegészítővel együtt (fürdőkád, játékok, ruhák, cumisüveg, kiságy, stb.). Az átadást követően elnevezed a babát (teljes nevet kell, hogy kapjon), majd kapsz egy igazolványt róla/hozzá, mintha csak személyigazolvány lenne.
Ezek a babák teljesen ugyanolyanok, mint egy rendes gyerek, azt leszámítva, hogy maradandó károsodást nem tudsz neki okozni és műanyagból, vattából áll. Sebeket tud szerezni!
A feladat:
- tarts életben, adj meg neki mindent amire szüksége van 1 hónapon keresztül (pelenkacsere, etetés, itatás, altatás, éjjeli kelések, nyűgös baba, ispotály felkeresése, esetleges sérülések ellátása)
- vidd sétálni mindennap (babakocsi, hordozó, kenguru segítségével)
- álmodóilag két hónapod van rá
- a két hónap alatt min. 3 játékod legyen, melynek a baba a főszereplője (vagy több olyan, amiben benne van), ebből egy lehet ispotályos játék (ehhez kérd az én, vagy mesélő segítségét)
- az elvégzett játék linkjét küldd el bagolypostán
5.) Családalapítás - 80 pont
Elöljáróban:
A párkapcsolat és a gyermekvállalás összemosott, legnehezebb, de egyben legtöbb pontot is érő feladata. Egyszerre kell szülőnek és párnak lenned.
A babák olyan bűbájjal vannak ellátva, amely statisztikát készít és nem lehet becsapni (tehát hiába adod át valakinek, hogy vigyázzon rá).
Minden vonatkozik ide az előző kettőből, néhány kiegészítéssel.
Engedélyt kaphattok akár együttlakásra is, amennyiben egy házba tartoztok, illetve valamelyikőtök Bogolyfalván lakik és minden részről engedélyezett ez. (Tehát a szüleid nem fogják hazaküldeni a párodat.)
A feladathoz még:
- az első játékotok a babával és együtt az lesz, amikor megkapjátok az igazolványát és őt magát a holmijával együtt Barbitól
- 1 hónapig kell együtt élnetek/lennetek (álmodóilag 3 hónap)
- a 3 hónap alatt 5 játékotok legyen, min. 3-3 hozzászólással
- végezzetek mindent szépen felosztva, egyszer egyikőtök keljen fel éjjel, egyszer a másik
- amennyiben nem költöztök össze erre az időre, felváltva legyen nálatok a baba
- a lehető legtöbb időt közösen töltsétek, mivel a babáitok mindig veletek vannak
- még az órákra is magatokkal kell vinnetek amennyiben a párotoknak nincs lyukasórája
- az elvégzett játék linkjét küldd el bagolypostán
A projektfeladatokat a tanévben bármikor elvégezhetitek!
(Egyszerre kettőt is lehet, de csak akkor, ha mindkét projekt hozzászólásszámát eléritek egy játékban.)
További kérdésekkel, jelentkezéssel keressetek fel bagolypostán!Markovitsné Győri Barbara
Kedves diákok!Köszönöm a beküldött pályázatokat, és a velük való munkát, foglalkozást. Sikerült kiválasztanom a tanársegédemet, aki nem más, mint
Regős Manó.
Emellett szeretném jelezni, hogy örömmel várok minden szorgalmit, a tárgyleadás előtt beküldteket pedig pontoztam.
Boldog új tanévet kívánok!
Aileen Aurora
Kedves diákok!Tanulmányi kirándulást hirdetek az
Elemi mágia tantárgy tanulóinak.
Létszámkorlátozás nincs,
de éppen ezért egy vállalkozókedvű kollégát vagy kolleginát is várnék, aki segít felügyelni a kirándulás alatt a diákokra. Helyszínünk a
Mangrowe-erdő, azon belül is a kis falu,
Kremisa. Mivel ez egy
külföldi helyszín, minden jelentkezőtől szülői engedélyt is kérek.
Másfél hétig leszünk ott, és a néhány tanórán túl rengeteg szabadidőt kaptok, hogy felfedezzétek a környéket, ismerkedjetek az elemi mágikus lényekkel és növényekkel.
A tanoncaim többsége is jön, így kérdéseitekkel őket is lehet majd zaklatni, és, ha nem bánják, egy-egy órájukra be is lehet ülni megfigyelőként.
Az ott töltött idő alatt
csoportokra lesztek bontva, feladataitokat is nagyrészt így kapjátok. A nagyobb étkezéseket közösen fogjuk lebonyolítani, és azokon túl sem fog senki éhen halni. Sátrakban, faházakban, kis kunyhókban leszünk elszállásolva.
A tanórákat tekintve
elsősorban növényeket és állatokat fogunk tanulmányozni, illetve az erdőt fogjuk felfedezni, de, ha a tanoncok is úgy gondolják, nekik bizonyos keretek között párbajozni sem lesz tilos, és ezek nem zártkörűek lesznek, bárki megnézheti.
A kirándulás költségeit az iskola (és nagyrészt én
) állja.
Jelentkezni e hét péntekig lehet (október 23. 20:00), indulni majd csak a halloweeni bál után, november 2-án fogunk (Ez csak a szerepjátékos időpont változását jelenti, álmodói időpontja marad jövő hétfő,
október 26. 8:00), erről pontos tájékoztatást levélben fogtok kapni. Érkezés: november 12., késő délután.
A jelentkezéshez ki kell tölteni az alábbi jelentkezési lapot:
Jelentkezési lap
Név, ház, évfolyam:
Lakcím:
Anyja neve:
Fontosabb információk (betegség, allergia, étkezési szokások, rendszeresen szedendő vagy készenléti gyógyszer):
A kirándulásra érdemes hozni: kényelmes cipő, ruházat (lehetőleg ne talár, mert az, az erdőben mindenbe beleakad, ezért balesetveszélyes, pluszban elszakadhat, inkább az egyszerűbb, kényelmesebb, akár mugli öltözék illene ide. Ha a szülők nincsenek tisztában azzal, hogy mi lenne a megfelelő, levélben örömest állok rendelkezésükre.), tisztálkodószerek, hálózsák, lepedő, takaró, pergamen, tinta, penna, költőpénz és a pálca sem árt, ha kéznél van. Élelmiszert nem kell hozni, a napi háromszori étkezés biztosított.
A Szervező a gyermek felügyeletéért teljeskörű felelősséget vállal, amely nem terjed ki a gyermek által a kirándulásra magával hozott eszközökre, illetve a ruházat koszolódására, megsérülésére. A Szerződő felek rögzítik, hogy a kirándulás ideje alatt mind a gyermek, mind a Szülő köteles betartani a jelen megállapodásba foglalt feltételeket, mind pedig a helyszín házirendjét, működési szabályait, elfogadni a kirándulás vezetésével megbízott pedagógusok irányítását.
Jelen dokumentum hátoldalán a kirándulás pontos rendje és egy megállapodás szerepel melyet jelen jelentkezési lap aláírásával a szülő és a kiránduláson résztvevő személy elfogad.
Szülői aláírás:
A kollégáktól annyit kérek, hogy küldjenek egy baglyot, ha szeretnének felügyelőként jönni (illetve természetesen szerepjátékos aktivitást, mert előfordulhat, hogy játszani is kellene ).Álmodói tudnivalók:Természetesen mindezekért
pontok és év végi megajánlott jegy jár.
Amíg ott leszünk, nem kötelező minden játékot velem kijátszani, sőt.
Lesz szabadidő, és azt úgy töltitek, ahogy akarjátok. Fel lehet fedezni a falut, az erdőt, a környéket.
Egyelőre úgy néz ki,
1 órán kötelező a részvétel (ez még
változhat a jelentkezők számától függően), és azon túl lesznek egyéb nem annyira kötelező programok. Például tájékozódási verseny az erdőben, közös sütögetés, kirándulás a faluban, ismerkedés az ott élőkkel, az ottani "állatkórház" meglátogatása, az újonnan települt lepkefarm megtekintése, záróbuli... és amihez még esetleg kedvetek van. (Ezek igény szerinti programok. Vagyis, ha valamelyikhez senkinek nincs kedve, természetesen nem fogjuk megtartani.)
Álmodói ideje: október 26. 8:00- igény szerint. De legkésőbb december közepén lezárjuk. Addig kérek majd minden ott futó játékot befejezni, de erről előtte pár héttel is szólni fogok. Persze megeshet, hogy előbb lezárjuk, ezt jelenti az igény szerint.
Jelentkezni nálam lehet bagolyban!Várom a leveleket!
M. Ádám
Kedves Diákok!Kreatív pályázatot hirdetek, melynek célja még nem létező, de a fórumon szívesen látott
bűbájok kitalációja. Természetesen csak a tantárgyat tanulókra vonatkozik a felhívás. Ajánlom a bűbájokról szóló elméleti tanóra áttekintését a pályázás előtt.
A pályázatban írd le a bűbáj...
- Nevét
- Eredetét
- Jelentését
- Hatását
- Pálcamozdulatát (előny, ha rajzot is készítesz)
- Felhasználásának módját (legalább 3 különböző esetben)
- Szerinted miért van szükség rá?
- Feltalálásának legalább 10-15 mondatos történetét, körülményeit
- Hanglejtését
- Egyéb fontos tudnivalókat (ha van)
Egy álmodó
maximum öt bűbájjal pályázhat, ezek közül kérem, hogy egyiknél se menjen a mennyiség a minőség rovására, valamint kifejezetten erre az alkalomra írt munkák érkezzenek! A beküldött bűbájokat egyesével fogom értékelni. A fórum világát tekintve törekedjetek a realitás határain belül maradni!
Több bűbáj megírása esetén az összes varázslatot egyetlen üzenetben küldjétek el! A tárgy mezőbe
Bűbájtan pályázat kerüljön!
Mit ajánlok?I. helyezett: 30 pont + év végi Kiváló érdemjegy, üres vizsgalapra
II. helyezett: 25 pont + év végi Várakozáson felüli érdemjegy, üres vizsgalapra
III. helyezett: 20 pont + év végi Elfogadható érdemjegy, üres vizsgalapra
A legjobb pályamunkákat benyújtom a VB-nek elbírálásra, tehát lehetőség nyílik munkátokkal bővíteni a varázslatok listáját is.
Minden további pályázó munkájától függően legfeljebb 15 pontban részesülhet.
Kérdéseitekkel keressetek bizalommal!
Beküldési határidő: 2015. 11. 15.Szikszai Attila
Kedves Diákok!
A tanévben lehetőség nyílik, hogy az
illúziómágia elsajátítására, természetesen pályázat útján.
Feltételek:
- A jelentkező legalább 3. évfolyamos legyen!
- Rendelkezz Haladó ranggal!
- Légy aktív szerepjátékosan! Az elbírálás során ezt is nézni fogom.
- Légy kreatív és kezdeményező! Nem A-tól Z-ig, betűről-betűre megírt elvárásokat és tananyagot kell lenézni az adott témában a képzettség elsajátításához, hanem kreatívan élni a rendszer alapjai által rendelkezésre álló lehetőségekkel.
- A karakternek legyen affinitása a bűbájokhoz, bűbájtanhoz.
Mi szerepeljen a pályázatban?
- Álmodói bemutatkozás
- A karakter bemutatása
- Miért szeretnél illúziómágiát tanulni? (Álmodói ÉS karakteres indok)
Miután lejárt a jelentkezési határidő, a
két legjobb jelentkezőt fogom kiválasztani.
A tantárgyról, a teljesítésével kapcsolatos elvárásokról, bármi egyébről szóló kérdésekre szívesen válaszolok, ha a pályázat megírása előtt úgy döntenétek, szeretnétek informálódni.
A jelentkezést
bagolyban várom,
Illúziómágia pályázat tárgymegjelöléssel.
Határidő: 2015. 11. 01.
Üdvözlettel,
Alexander Magnus
Kedves diákok!
Szívesen fogadnék magam mellé valakit, aki ötletelne velem, kreativitását, idejét belefektetve besegítene a munkámban. Ha elég aktívnak, lelkesnek érzed magad, a karakteredet valamennyire érdekli a tárgy, netán csak szereted hülye nevű betegségekbe mélyedve elengedni a fantáziád... pont téged kereslek! Az egyetlen kritérium, hogy tanuld a tantárgyam.
Amit ajánlani tudok:
- Év végi insta-K
- Lehetőség a dolog szerepjátékos kijátszására is
- Sok-sok segítség esetén szerepjátékos jutalom a karaktertől
- Közös megbeszélések, munka
Ha szeretnél jelentkezni, bagolyban írj magadról pár mondatot, miért lennél te a tökéletes tanársegéd
A bagolyot címezd meg kérlek, hogy ne hagyjam el véletlen sem ^^
Lorelai Riviera
Kedves Diákok!Pályázatot hirdetek a bagolyköves tanulók számára két kategóriában, melyek közül a másodikra bármely ide járó munkáját szívesen várom, akár tanulja a tárgyamat, akár nem. A részleteket máris megtekinthetik:
I. kategória: AlvászavarokA feladat egy az alvászavarokról szóló rövidebb-hosszabb bevezető után egy tetszőleges alvászavar-típust kiválasztani, és erről részletesen írni. Értékeléskor az elvárásom, hogy kimerítő esszét olvassak a témában, átfogó képet kapjak az adott betegségről.
Minimum terjedelem: 3/4 A4-es oldal (Times New Roman, 12-es betűméret, szimpla sorköz)
II. kategória: ÁlomkiállításA feladat lerajzolni egy álmát. (Az álmodókat kérem, ha lehet, valós álmokkal dolgozzanak!) A rajzeszköz és technika szabadon választható, de mindenképpen kézi, ne számítógépes legyen!
A tantárgyat nem tanulóktól ennyi a kérésem, a tantárgyamat tanulóktól emellett azt szeretném, ha mellékelnék az álmuk szöveges leírását is, és amennyiben van ötletük, mi lehet az álom oka és jelentése, arról is írjanak! Terjedelmi megkötés itt nincs.
Nem probléma, ha nem írnak tökéletes álomfejtést, a nyertesek kiválasztásánál a képek kidolgozottsága, a bele fektetett energia mennyisége a fő szempontom. A beérkezett rajzokból, festményekből (önök döntik el, névvel vagy név nélkül) kiállítást rendezhetünk.
A tantárgyamat tanulók akár egyszerre mind a két kategóriában is indulhatnak!Jutalmazás:Álomfejtést tanulók:
I. helyezett: 30 pont + K vizsgajegy
II. helyezett: 25 pont + V vizsgajegy
III. helyezett: 20 pont + E vizsgajegy
Álomfejtést nem tanulók:
I. helyezett: 20 pont
II. helyezett: 15 pont
III. helyezett: 10 pont
Határidő: 2015. december 10.
A műveket bagolyban várom! Jó alkotást kívánok!
Utóirat: Ha bárki indíttatást érez arra, hogy tanársegédem legyen, akár tanulja a tárgyamat, akár nem, kérem, indítson baglyot hozzám!
Kedves diákság!Keresem azt a
tárgyamat tanuló egyedet, aki szívesen válna segítőmmé a tanév során.
Az ideális pályázó:
- Aktív fórumon, nem riad vissza a szerepjátéktól sem.
- Tanulja a tárgyam, képesnek érzi magát szerepjátékos és chates óra megtartására. (nem ígérem, hogy mindkettő lesz, de majd még elválik.)
- Vannak ötletei, szívesen tölti a szabadidejét a tárgy elmélyítésével.
Amit szeretnék kérni:
- Álmodói bemutatkozás
- A pályázó karakter bemutatása
- Szerepjátékos magyarázat, hogy a karakter miért jelentkezett a feladatra
- Ötletek a tantárggyal kapcsolatban
- Aktívság bemutatása
Amit kínálok:
- A munkáért megérdemelt pontok
- Kiváló jegy év végén
- Akciós fogyasztás a Cukorvarázs Cukrászdában
A pályázatokat Bagolyban várom, a levél tárgya legyen: Mugliismeret TS
A jelentkezés határideje 2015. október 24. szombat 12:00Sok sikert és kellemes tanévet kívánok mindenkinek!
Kedves tanszékvezetők!Az új tanév elérkeztével, szeretnénk megkérni titeket, hogy legkésőbb Október 18-ig jelezzétek valamilyen formában (bagolyban, csevegőben, ahol eléritek valamelyik aktív VB-tagot), hogy maradnátok vagy lemondanátok a tanszéketek vezetéséről. Aki ez idő alatt nem jelez nekünk, helyére új tanszékvezetőt keresünk.
Megértéseteket előre is köszönjük!
a VB
Kedves Diákok!Keresném tanársegédemet, aki szívesen segítene feladataim szakszerű elvégzésében. Akkor javaslom jelentkezésedet, ha szeretnéd kipróbálni magad egy tanár mellett, valamint kellő elhivatottságot érzel a tantárgy iránt.
Az alábbi feltételekkel pályázhatsz:- Aktív fórumos jelenlét (szerepjátékosan is!)
- Tanuld a tantárgyat
- Gondold komolyan a pályázást
- Legyenek ötleteid
A pályázatban előírt pontok:- Az álmodó rövid bemutatása
- A karakter bemutatása (miért lennél jó bűbájtan tanársegéd?)
- Milyen terveid vannak a tananyaggal kapcsolatban?
- Hogyan tartanál meg egy chates órát?
- Egy fórumos óravázlat megírása
- Bármi egyéb, amit a pályázat szempontjából fontosnak gondolsz (opcionális)
Törekedj a
színvonalasságra! A nyertes pályázó jutalma 30 pont, a tanév végén pedig munkája minőségének függvényében üres vizsgalapra Kiváló érdemjegy. A többiekről sem feledkezem meg!
Az elkészült pályázatokat bagolypostán kérem eljuttatni, a tárgy mező kitöltésével!
Jelentkezési határidő: Október 17. 22:00Sok sikert kívánok!Szikszai Attila
Kedves diákok!Mától lehet jelentkezni nálam
Művészetek tanársegédnek. Mindehhez elég beküldeni az alábbi kis pályázatocskát:
Amit kérek: o Miért szeretnél TS lenni? (karakteres feladat)
o Írj egy óravázlatot! (fórumos vagy chates óra)
o Egy óraterv (tananyagrész, nem részletesen, csak vázlatosan) vagy szorgalmi ötlet írása
Feltételek o Legyen időd és kedved hozzá
o Legalább egy kicsit érdekeljen a dolog
Ami nem kötelező: o Felvenned, tanulnod a tárgyat
Amit kaphatsz: o 30 pont év végén
o üres vizsgalapra K érdemjegy (csak, ha tanulod a tárgyat)
A pályázók számíthatnak pontjutalomra. A kiválasztott TS év végén munkájával arányosan lesz díjazva. A pályázatokat baglyok útján várom.
Határidő:
Október 16. péntek 12:00Az aktivitást előre is köszönöm.
Aileen Aurora
Színjátszósok!Kikerült egy szavazás arról, mit csináljunk karácsonyi előadásként. Kérek mindenkit, hogy vonuljon a szavazóirodához
IDE! Ha a felsoroltakon kívül egyéb ötletetek van, azt is megoszthatjátok velünk. A szégyenlősebbek bagolyban is ötletelhetnek.
Köszönjük!
Színjátszó vezetők
Mivel mindenhol nagyon kiegyenlítettek a szavazatok és péntek egy hajszállal vezet, holnap este szeretettel várunk mindenkit a
http://juhturo.atw.hu/ tanácstermébe (régi-új Eridonosokat, érdeklődőket egyaránt).
Gyülekező 18:30-tól (ismerkedés, hangolódás),
kezdés 19:00-tól!
Mikről fogunk beszélgetni?
- Nyílt napok (vélemények, ötletek, kérdések)
- Házrendezés (legyenek új témák? hogyan nézzen ki a ház?)
- Jövőbeli programok (lásd szavazások, brainstorming)
- Belső pályázatok, dicsőségfal
- Tagtoborzás, csapatépítés, kommunikáció
Ezen felül mindenképp lesz ökörködés és hely a mindenféle kérdéseknek - aki fél ott helyben feltenni, az küldje el Radúznak névtelenül askon -
>> LINK <<<3
Kedves Bagolykövesek!Mint tudjátok, nemrégiben közvélemény-kutatást folytattunk a VB tagokról, hogy mi a véleményetek a munkájukról, magáról a VB-ről, és bizalommal keresitek-e őket. A három mostani tagból Dwayne Warren és Emma McNeilly esetében jelentős többséggel továbbra is bizalmat szavaztatok meg, aminek nagyon örülünk. És most jön az a csúnya de. Gyarmathi Mihály Ádám VB tagunkra érkeztek be írásban, szóban is panaszok, és sajnos a szavazása is úgy zárult, hogy többségben a "nem jó VB tag" opciót jelölték.
A panaszokat és a szavazás állását mérlegelve úgy döntöttünk,
1 hónap próbaidőt adunk Ádámnak, mely 2015. október 9-től november 8-ig tart. Ekkor egy új szavazást írunk ki, mely már a VB-ben maradásáról fog dönteni. Mindenkit kérünk, hogy figyelje Ádám munkáját, gondolatban nyisson új lapot neki, és ne az alapján formáljon véleményt, hogy a barátnője/barátja szerint, ill. azt hallotta hogy... Ez azért is fontos, mert majdnem annyi szavazat érkezett a "nem tudja eldönteni" opcióra, mint a "nem"-re, így az összes szavazót tekintve nem tudunk többségről beszélni.
A közvélemény-kutatásra használt szavazás téma nyitva marad, továbbra is várjuk oda az észrevételeket, vagy az anonimitás leple alatt
a főoldalon is küldhető üzenet számunkra (melyet csak az FT tagjai látnak).
Üdvözlettel: az FT,
Dol és Napcsi egy néma Willel
Holnaptól (2015. 10. 07.) előre láthatólag 1 hétig
Dwayne Warren VB tag inaktív státuszba vonul. Leveleitekkel, kérünk szépen, a másik kettő VB-tagot,
Emmát és
Ádámot keressétek.
Dwayne papának és magunknak pedig mihamarabbi viszontlátást kívánunk.
Nemtúlkomoly FT
sorry, két napja alig alszom:)
Kedves Kavicsok!Örömömre szolgál, hogy idén is elég sok embert érint az évzáró/évnyitói beszédem. Úgy képzelem el, hogy minden az iskolához tartozó aktív karakter jelen van a nagyteremben az ünnepség alatt (még akkor is, ha ezt szerepjátékosan nem nyilvánítjátok ki). Ha azonban szeretnétek magatok is kijátszani, ahogy átveszitek az okleveleiteket, akkor kapcsolódjatok be.
Rabbot
Kedves tanárok és diákok!
Új tanév, új események és személyek, régi - új nevek. Ahogy biztosan mostanra mindenki belefutott már a tanári kar változásaiba a legnagyobb még váratott magára: ez az igazgatóhelyettesi szék.
Örömmel jelentjük be iskolánkban a poszt birtokosát mától, Merkovszky Ádámot, aki sokszoros év tanára címe után, mától ezzel is büszkélkedik.
a VB
Kedves Bagolykövesek!Elérkezett az
október elseje, a pontverseny nullázódott. A diákok előtt szabad az út a szorgalmizásra, illetve mostantól
október 14. 23:59:59-ig lehetőségük van tantárgyakat leadni profiljukon a jobb oldali
Tantárgyak linkre kattintva. (A tantárgyak felvétele az egész tanév során, még a vizsgaidőszakban is lehetséges.)
A tanárok figyelmét szeretném felhívni, hogy az új rendszerben a teljes szorgalmi időszakban, tehát
innentől kezdve tölthetik fel év végi vizsgáikat egészen a vizsgaidőszak kezdetéig (2016. feb. 15. 0:00)! A vizsgalap természetesen elküldésig módosítható az egész tanév során.
Erre még a vizsgaidőszak előtti utolsó hónapban, hetekben emlékeztetve lesznek (ha mi nem felejtjük el:)
Dol
Ui.: Évzáró-évnyitó a Nagyteremben!
KATT
Szeretném azzal kezdeni, hogy megköszönöm a rengeteg pályázatot. Idén rekordot döntöttünk ebből a szempontból. Köszönöm az időtöket, amit a megírásukkal töltöttetek, és a szép, igényes munkákat, amiket kaptam. Viszont csak három embert választhatok idén is, így hát nem is húzom tovább az időt:
Nemes L. Izabella - föld
Regős Manó - víz
Szépvölgyi Richárd - levegő
Őket hamarosan felkeresem bagoly útján, és megkapják a belátást a fórum EM-hez tartozó területeire. Azok közül, akiknek ezúttal nem jött össze, bárki megkereshet, ha írásbeli értékelést, indokot szeretne. Őket bíztatom arra, hogy jövőre újra megpróbálják, ha még bele fognak férni az évfolyamos korlátba.M. Ádám
Kedves Kavicsok!A korábban kiírt témaleíró pályázata 5 nap múlva, azaz
2015. szeptember 30-án lejár. Van egy jó ötleted? szívesen gazdagítanád a megadott feltételek szerint témával az oldalt? Pontjutalomért cserébe diákkarakter esetén? Itt a lehetőség!
Kritériumok:- Csak Bagolykőtől távoli témát fogadunk el
- Minimum 8-10 mondatos leírás
- Hozzá mellékelt fénykép (ez jó, ha van)
- Egy személy maximum 5 leírást küldhet
Minden leírás külön-külön ér majd pontot. A kész témákat a
bagolykovb@gmail.com címre, vagy
bagolypostán várjuk!
Felmerülő kérdések esetén nyugodtan keressétek meg bármelyik VB tagot!
Vezető Bizottság
Kedves Fórumozók!Hosszú hallgatás után igyekszünk feltámasztani az Eridon blogját és ehhez szeretnénk a Ti segítségeteket kérni, visszajelzések terén.
Lehetővé tettük az egyetlen klikket igénylő értékelést, így akinek van pár perce, az legyen olyan jó és "pontozza le" néhány cikkünket, hogy tudjuk, mi iránt lenne érdeklődés, mi sikerült jól, min kellene javítani még...
Akinek kedve van, nyugodtan írhat kommentárt vagy bagolyban véleményt, szívesen fogadjuk ^ ^
A blog az alábbi címen érhető el:
http://eridonblog.blogspot.hu/
Radúz
Kedves Kavicsok!Portnipper professzornak hála megtörténhetett az évfolyamlépés. Sok sikert mindenkinek az új tanév során!
Még bő egy hétig fog tartani a szünet,
a tanév szokásosan október 1-jén kezdődik.
Tárgyakat felvenni
itt tudtok (Profil -> Tantárgyak).
Tantárgyak leadására az első két hétben van lehetőségetek, pontosan
október 14. 23:59:59-ig.
Tanároknak:Az új tantárgyakat létrehoztam. Ha az évfolyambeállításokkal vagy bármivel kapcsolatban problémátok van, szóljatok!
Figyeljetek a tanulmányi pontok osztására a tárgyleadási időszakban, hiszen ha egy diák leadja a tárgyatokat, ő már nem számít a tanulótoknak, és nem is szerezhet pontot.
Hamarosan megkezdődik az évzáró-évnyitó, erről később kaphattok hírt. Jó tanulást, tanítást!
Dol
Kedves diákok!
Szeretnénk egy kicsit közelebb hozni hozzátok a mi kis szervezetünket, beengedni titeket a társaságunkba, amihez most páratlan lehetőséget nyújtunk azzal, hogy nyílt napokat szervezünk. Érdekel hogyan szervezünk? Belekukkantanál az ötletelési képességeinkbe? Szeretnéd átlátni, mennyire is vagyunk ügyesek és jó csapat? Ne habozz!
Azzal, hogy erre jelentkeztek, kaptok két hétnyi belátást a DÖK-be. Ez nem kötelez senkit semmire, de körbenézhettek, informálódhattok, aztán ha szeretnétek, megtarthatjátok a rangot és hivatalosan is közénk tartozhattok. (Természetesen a felvétel mindig érvényes.)
Ehhez nincs más dolgod, mint jelentkezni Annelie Freya Merkovszkynál bagolypostán, és már el is intézzük a dolgot! (további kérdésekért is felkereshető, akár a kibeszélőben, akár bagolyban.)
Jelentkezni szept. 21-től okt. 21-ig lehet. a DÖK vezetése
Kedves Diákság, Kedves Tanárok!Tudomásomra jutott, hogy velem párhuzamosan egy másik ambiciózus kollégám is pályázott az igazgatóhelyettesi pozícióra. Mivel őt legalább annyira kvalifikáltnak találom erre a szerepre, mint jómagamat, és meg akarom adni a lehetőséget a fiatalabb generációnak, tisztelettel lemondok az igazgatóhelyettesi székről. Természetesen akárki is lesz intézményvezetőnk jobbkeze, támogatni fogom munkájában.
Ságváry Krisztina
Szerepjátékos tudnivalók:
Ságváry professzor az igazgatóhelyettesi posztra kerülését és lemondását szerepjátékosan nem szeretné megjeleníteni a játékában, tehát (újbóli) kinevezését semmisnek tekintjük a Bagolykő életében.
A pozícióra újra felvételt hirdetünk, amelyre természetesen korábbi jelentkezőink pályamunkáit is szeretettel várjuk.
Jelentkezés feltétele:- Létező, már az oldalon lévő tanárkarakter kell, hogy legyen. (Magyarul: nem frissen beregisztrált tanár)
A pályázat tartalmazza az alábbi pontokat:- Álmodó bemutatása (röviden, fontos jellemvonások, eddigi tevékenység)
- Pályázó karakter bemutatása (előtörténet, jellem, eddigi pályafutás)
- Miért alkalmas a karakter az igazgatóhelyettesi pozícióra?
- Miért szeretne az álmodó és a karakter igazgató-helyettes lenni?
- Hogyan viselkedne az álmodó és a karakter igazgató-helyettesként? Hogyan kezelné a hozzá álmodóilag vagy szerepjátékosan forduló diákokat, tanárokat, más szereplőket?
A munkákat
bagolypostán várjuk, egészen
szeptember 27. 23:59 percig! Amennyiben 1-2 napon nem jelzünk vissza, úgy érdemes rákérdezni, hogy megkaptuk-e a baglyot, nehogy eltévedjen út közben.
Sikeres pályázást kívánunk!
a VB