Tisztelt Diákság!
A fórumon felmérés jelleggel közzétett kérésemre tizenhat fő jelezte nekem, hogy jövőre is részt vennének az iskolai kviddicsbajnokságon. Mindez alátámasztani látszik, hogy a ház alapú szerveződés mellett vegyes csapatoknak is lenne létjogosultsága.
Motivációt szeretnék adni ahhoz, hogy a csapatok szervezése időben megkezdődjön, ezért írok ki az eddigi gyakorlattól eltérően csapatkapitányi pályázatot.
A pályázás feltételei
- a karakter legalább másodéves
- az álmodó részt vett már korábban az iskolai bajnokságon
A pályázat elvárt tartalma
A karakter szakmai önéletrajza
Nem adok külön támpontokat, mindenkinek a képzeletére bízom, hogy mit tart fontosnak itt leírni.
Csapat bemutatása
Feltétlenül szükséges az újonnan megalapítani kívánt csapat megnevezése, hivatalos színeinek meghatározása, valamit a játékoskeret (név, évfolyam, poszt) feltüntetése. Utóbbi kialakításához meg kell kezdeni az egyeztetéseket a potenciális játékosokkal, hogy jövőre ki, hol kíván szerepelni.
A komoly szándékkal beküldött pályázatok mindenképpen nagy szolgálatot tennének a kviddics érdekében, a pontjutalmakkal éppen ezért nem fogok szűkölködni. Bagolyban vagy privát üzenetben nyugodtan jelezzék, ha valami nem egyértelmű a kiírás kapcsán. Az elkészült pályázatokat a markovits.istvan@gmail.com címre várom, lehetőleg csatolt dokumentumként.
Beküldési határidő: 2012. augusztus 12. 18:00 óra.
Tisztelettel:
Markovits István
Annak, aki megfeledkezett volna róla:
Találkozót szervezünk Győrbe.Találkozó ideje: július 8. (vasárnap); gyülekező délelőtt 10:45-től 11:15-ig, a későket (ha előre szólnak) bevárjuk, a messzebbről érkezők elé szívesen kimegyünk.Találkozó helye: a győri vasútállomás előtt (ez nagyon közel van a buszállomáshoz, úgyhogy aki busszal jön, azt is összeszedjük:).
Program:Jó idő esetén, a Duna-partot vesszük célba, ahol a fűbe telepedve játszanánk, ismerkednénk, beszélgetnénk. Aki szeretne, hozhat magával játékokat, süteményt.Ha rossz idő lesz, a Mandalába látogatunk, amely egy keleti hangulatú teaház a közelben. (A teák 580 Ft-nál kezdődnek, és megérik az árukat.:)
Hivatalos szállás sajnos nincs, így mindenkinek haza kell utaznia, esetleg az élelmesebbek lebeszélhetik egy-egy ismerősükkel, hogy szállást kapjanak a környéken. Kérésre a vonatra, távolsági buszra indulókat elkísérjük a hazafelé tartó járatukhoz.
További kérdésekkel kapcsolatban és jelentkezni:Boronkai Hajnalka Emíliánál (msn: netty00@vipmail.hu , telefon:0630/491-6626 ), vagy az Általános témák/Varázslatos találkozók topicban a fórumon.
Mindenkit szeretettel várunk!
Kedves fórumozók!
A vezetőségből ketten, Jim Goldman és Cassie Stonan változó idejű "nyári szünetre" mentek, így kérünk benneteket, hogy a pályázataitokkal, kérvényeitekkel, kérdéseitekkel az aktívan maradt tagokat keressétek.
Köszönettel:
Az Iskolavezetőség
Kedves mindenki!
Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy összesen 7 pályázat érkezett, és mindegyik nagyon szép és kidolgozott munka, ám muszáj felállítani egy sorrendet :
I. hely - Doléance Arslí na Fírinne : 30 pont + KII. hely - Pethő Abigél : 30 pont + meglepetés III. hely - Elizabeth Charlotte Vane : 30 pont
Bár nem értek el dobogós helyezést, azért Lily Brown, Hegyi Nikoletta, Caius Randy Woodrow és Ninara Pote is megérdemel egy-egy dicséretet, illetve 25 pontot. ( :
Pethő Abigél pedig vegye föl velem a kapcsolatot a meglepetés ügyében!
Köszönöm szépen a fáradozásotokat! Gratulálok a szép eredményekhez!
Kvíz: Elnézést kérek, hogy az utóbbi két hétben nem került fel új feladvány, de álmodói okok miatt nem sikerült időben új feladatokat összeállítanom. Viszont kedden folytatódik a játék, úgyhogy legyetek szemfülesek!
Rédey
Kedves Diákok!
Pályázatot hirdetek a kastély összes tanulójának, függetlenül attól, tanulja-e a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat vagy sem. Mint ahogy tőlem megszokhattátok, most is szerepjátékos feladatot kaptok.
Adott a lentebb olvasható bekezdés. A pályázat lényege, hogy a következő könyvrészletet a saját történetetek kezdeteként felhasználva alkossatok egy minimum 300 szavas irományt.
"Kövér esőcseppek verték az ablaktáblákat, mintha apró öklök lennének, amelyek be akarják törni az üveget. A viharos szélrohamok egyre rövidebb időközökben támadták a szabadon álló ház ellenállását, kegyetlen erővel rángatták az ablaktáblákat, üvöltöttek, mint egy falka dühös farkas, vadul vágtázó éji szellemcsapat, amelyet haragos istenek űznek sötét égen - azoknak a történeteknek a haragos istenei, amelyek éjszaka nem hagyták a fiút (/lányt) elaludni. Úgy tűnt, a váratlan, természetellenes hideg, amely a szép szeptemberi délutánt az ablak előtt tomboló pokollá változtatta, korántsem csak az éjfekete felhőtornyokból ered, amelyek kiéhezett ragadozóként száguldottak el a horizont keskeny, sárgás sávja felett."
(Wilhelm Hohlbein: Tűz)
A minimum szószámba az idézet nem tartozik bele.
A novelláitokat küldhetitek füstjelekkel, bagolypostán, privátban, vagy az e.seren.weaver@gmail.com email-címre, ez csak tőletek függ, a lényeg, hogy jusson el hozzám.
Határidő: augusztus 10., 23:00
Jó munkát kívánok!Eric S. Weaver
Kedves Kavicsok!
Ezúton szeretnénk jelezni, hogy az avatarfoglalás szabályzatának pontatlanságait javítottuk, és némi módosításra is sor került:- Karanténozott karakter avataralanya nem vehető el.- Más alanya csak 4 hónapnyi, vagy annál hosszabb inaktívság esetén foglalható le.- Szerelmes és más kapcsolati viszonyokat ábrázoló képek alkalmazása szabad, ám továbbra is hangsúlyos a realitás - pl. barna hajú lány kerülje a szőke képeket; ha nincs megfelelő anyag hozzá, maradjunk saját alanyunk illusztrációjánál!
Amennyiben bármilyen észrevételetek van, nyugodtan jelezzétek nekünk. Megértéseteket köszönjük.
Üdvözlettel,Az iskolavezetőség
Kedves mindenki!
Nos, nem számítottam arra, hogy ily sok résztvevő lesz, de nem is húzom tovább az időt... lássuk a 2. kör feladait! Annyit azért megjegyeznék, hogy nagyon figyeljetek oda a feladat szövegére! Ha századot kér, akkor századot írjatok, ha megyét akkor megyét, stb.Az 5. kör után pedig végleges eredményhirdetés következik, a győztes pedig 30 pontot szerezhet házának! ( :
Kronológia
Rendezzétek időrendi sorrendbe az alábbi találmányokat aszerint, hogy melyik évben találták fel őket!
telefon dinamit gőzmozdony kerék antenna
Kvíz
Az alábbi adatokat fölhasználva állapítsd meg, hogy melyik századról van szó!
1."Választási lehetőség híján a király augusztus 6-ára levonult Tolnára, és 24-én Mohács mellett táborozott le, hogy ott várja be a közeledő ellenséget; Lajos végül egy 24 500 fős sereget tudott mozgósítani, melynek zöme magyar nemesekből és zsoldosokból, valamint Burgio pápai követ segédcsapataiból állt."
2."Lancaster uralkodót, arra hivatkozva, hogy bolond. Lényegében ekkor kezdődik a rózsák háborúja. Az angol trónbitorló York IV. Edward a trónjától megfosztott VI. Henriket meggyilkoltatja aTowerben. Ezzel a lépéssel a York-ház felülkerekedett a Lancaster-házon (ugyanis a Lancaster-ház kihalt férfi ágon), ezért akik ennek a háznak voltak a hívei menekülniük kellett."
3."Magyarország kilenc más országgal együtt az Európai Unió tagja lett, a budapesti Hősök terén felállított Időkerékben szombaton nulla óra nulla perckor peregni kezdett az időt az uniós csatlakozás pillanatától mérő homok."
4."A Tanácsköztársaság folyamatos külső nyomás alatt állt, egységét csak erős hadsereggel tudta fenntartani. Munkásságnak demagóg ígéreteket adtak ezzel próbálták megtartani a hangulatukat, hogy tovább dolgozzanak. Viszont ezek csak látszat ígéretek voltak, így felháborodva ellenálltak a hatalomnak."
5."Aznap korán reggel Petőfi Sándor az ifjúság kávéházába sietett és Vasvári Pált ésBulyovszky Gyulát ott találván, Jókai Mór lakására hívta őket, ahol a 12 ponthoz proklamációt szerkesztettek. Petőfi 8 óra körül társaival a Pilvax-kávéházba ment, a kitűzött időre csak hatan jelentek meg."
Találmányok
Kérek 5 darab magyar feltalálót és találmányát!
Értékelés: 5+5+5 pont
Határidő: Június 18. éjfél
U. i. : Természetesen azok is beszállhatnak a játékba, akik nem vettek részt az 1. körben, csupán kevesebb eséllyel indulnak a győzelemért...
Jó munkát!Rédey
Kedves diákok!
Holden professzor hónapok óta tartó inaktivitása miatt tantárgyát, az Átváltoztatástant bizonytalan ideig inaktív státuszba helyeztük. Ha valakinek Átváltoztatástanból van kijavítatlan szorgalmi feladata, küldje el bagolypostán Jim Goldmannek június 20-ig, és értékelni fogjuk.
Köszönettel:Az Iskolavezetőség
Kedves Játékosok!
A tündérmanók úgy tűnik csintalankodtak egy keveset, amelynek köszönhetően a Lefoglalt avatarok témából eltűnt néhány foglalás. Megkérnénk mindenkit, akinek van lefoglalt avatar alanya, az keresse fel a témát, s amennyiben nem találja saját foglalását, küldjön egy baglyot Allegra Black-nek.
Köszönjük szépen!
Kedves Tárgyat Tanulók!
Az ötöd-, hatod-, és hetedévesek számára kikerült egy tanulmányi pályázat, akár az év végi jegy is megszerezhető vele.Téma: Egy művész életének leírása, kitérve mindenre, a megadott korszakokból.Határidő: 2012.08.09. 12:00
Részleteket a megfelelő helyen találtok, jó munkát hozzá!
Erdős Julianna
Kedves diákok!
Két tantárgyat teljes inaktivitás miatt töröltünk a tanulási rendszerből, a Rajzmágiát és az Elfeledett Varázslatok Tanát. Mivel az adott tanárok hosszú hónapok óta nem látogatták az oldalt, elképzelhető, hogy vannak kijavítatlan szorgalmijaik az üzeneteik között.
Ha valakinek a fenti két tantárgyból van kijavítatlan szorgalmi feladata, küldje el bagolypostán Jim Goldmannek június 15-ig, és értékelni fogjuk.
Köszönettel,Az Iskolavezetőség
Kedves Kavicsok!
Találkozót szervezünk Pécsre.
Találkozó ideje: Június 17. (vasárnap); gyülekező délelőtt 11:00-től 11:30-ig, a későket (ha előre szólnak) bevárjuk, a messzebbről érkezők elé szívesen kimegyünk.
Találkozó helye: Széchenyi téren a lovas szobornál.
Program:
Aki szeretne ebédelni a téren található mekiben megteheti és kényelmesebben várakozhat, amíg mindenki meg nem érkezik. Ezek után egy kisebb sétát teszünk a város belvárosában, a fontosabb épületeket, helyszíneket megnézve, a séta egészen a Székesegyházig tart, mely előtt ezen a napon kezdődik a Sétatér Fesztivál. (bővebb információ: http://pecs.varosom.hu/programok/fesztivalok/Setater-Fesztival-2.html) A kirakodók között bolyongunk egy kicsit, majd a Szent István téren piknikezünk, játszunk, ismerkedünk egymással.
Ha rossz idő lesz, akkor egy közeli teázót látogatunk meg.
Akinek van kedve/lehetősége pokrócot, kártyát, esetleg társas, süteményt hozhat magával.
Hivatalos szállás sajnos nincs, így mindenkinek haza kell utaznia, esetleg az élelmesebbek lebeszélhetik egy-egy ismerősükkel, hogy egy napra szállást kapjanak. Kérésre a vonatra, távolsági buszra indulókat elkísérjük az induló állomásukhoz.
További kérdésekkel kapcsolatban és jelentkezni:
Alexandra Rachel Hanna Flaviu-nál (msn: bobobaby0812@msn.com, e-mail: alexandrakrise@vipmail.hu, telefon: 0630/978-1115).
A részletek és javaslatok megbeszélésének színtere pedig a fórumon a PBK-Pécsi Bagolykő cseverésző rész.
Jelentkezési határidő: június 16. 18:00
Mindenkit szeretettel várunk!
Varázslat Közhasznú Egyesület és Ifjúsági Klub
Kedves mindenki!
Arra gondoltam, hogy mivel a mélyen tisztelt társaság kedveli a pontharácsolást, illetve a könnyű "prédát", ezért hetente egy-egy kisebb "pályázatot" hirdetek meg, amelyből bárki kiveheti a részét! A mai napon 10 kérdés + 1 kutatómunka lesz terítéken. A megoldásokat Bagolyposta útján várom, természetesen név, ház és évfolyam nem maradhat le. Illik bemásolni a feladat szövegét is!
Kvíz
1. Hol található a Tadzs Mahal?2. Melyik tengerben fekszik Kuba?3. Melyik országban van Mekka?4. Hol található a Kába kő?5. Melyik magyar városban található az Országalma köztéri szobra?6. Melyik mai ország területén van az a város, ahol II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem sírja és hamvai megtalálható?7. Kit neveznek Kalapos királynak?8. Melyik megyénkben látható a "Feszty-körkép"?9. Melyik budapesti hegyen található a Citadella?10. Hol van Loch Ness?
Kutatómunka
Gyűjts össze max. 5 olyan találmányt, mely Thomas Edison munkája!
Értékelés : 10 pont + 5 pont
Határidő : Június 11.
Jó munkát!
Rédey
Figyelem, második és harmadik évfolyam!
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén korábban hirdetem meg a tanoncpályázatot, így a Pályazatok menüpontban megtaláljátok a szükséges információkat. Mivel tavaly nem került kiírásra, harmadikosok is pályázhatnak.
A műveket július 17. éjféléig lehet leadni, kérdések esetén forduljatok bizalommal hozzám.
Kahlil L. Rochard
MM professzor
Kedves mindenki!
Őszintén reméljük, hogy tetszett a DÖK Tavaszi bálja, és hogy a következő programokon még több lelkes résztvevő lesz majd! (:
A bálos téma öt nap múlva, azaz 9-én, szombaton zárul, addig kérünk mindenkit, hogy fejezze be a játékait a bálozó karakterekkel, mert utána már nem lesz rá lehetősége!
Reméljük, mindenki remekül érezte magát, vagy aki nem vett részt, kedvet kap majd a további rendezvényekhez:
A DÖK és az Iskolavezetőség
Kedves Mindenki!Kollegáimnál láttam már hasonló pályázatot, illetőleg versenyt, s most úgy gondoltam, hogy én magam is kiírok egy ilyet. Feladat:Gondolom a dolguk egyértelmű. A cél az, hogy maga legyen, aki a legtöbb szorgalmit készíti el nekem, hogy megnyerje a versenyt. Lévén, hogy 3 tárgyam van és az összes évfolyamon tanítok, így a versenyt is elég sokan nyerhetik meg. Az eredmények ugyanis évfolyamonként és tárgyanként fognak megoszlani. Így tehát lehetőség van arra, hogy akár mindhárom tárgyamból is maga legyen a győztes.Kritériumok:legalább 120 pont összegyűjtése (persze ez még nem jelent automatikus győzelmet)
amelyik tárgyból szorgalmit kíván készíteni, azt tanulnia is kella szorgalmiírás általam meghatározott formai és tartalmi követelményeinek betartása (ez látható a szorgalmi listánál)Jutalmak:A szokásos pályázati 30 pontos jutalom mellé egy Kiváló az év végi vizsgákon (akár mindhárom tárgyamból).Beküldési határidő: 2012. augusztus 15. 00:00Beküldési cím: bagolypostaJó munkát!Sebastian Gérard Felagund
Az Iskolavezetőség örömmel jelenti be, hogy a mai naptól kezdve, a diákok által már egy ideje igényelt Színjátszókör elkezdődik. Aki csatlakozni szeretne, a karakterével részt szeretne venni színdarabok eljátszásában, vagy megalkotásában, az küldjön egy üzenetet Cassie Stonannek vagy Leila Shinenak!
Sikeres munkát kívánunk a színjátszósoknak, és reméljük minél több lelkes tag fog csatlakozni!
Az Iskolavezetőség
Kedves mindenki!
Hallottam hírét, azaz olvastam az újságban, hogy mennyire hiányzom, illetve már lázadások is zajlanak amiért voltam oly kegyetlen, hogy elutaztam. Így közkívánatra visszatértem, s bár még nem vagyok formában, de tanársegédem közreműködésével igyekszünk visszaállni a régi kerékvágásba. Amint láthatjátok felkerültek a tananyagok, és a szorgalmik listája sem változott, az újak pedig bátran fölvehetik a tantárgyat. Kicsit megkésve, de nemsokára indul az első óra, és számítok a maximális szintű együttműködésre.
Köszönöm szépen!
U. i. : Azok, akik ezidáig tanulták a tantárgyat, és továbbra is szeretnék, azok ne felejtsék el ismét fölvenni!
Rédey
Kedves Mindenki!Igazából nem is számítottam másra. Sőt, hogy őszinte legyek, azt gondoltam, hogy egyetlen munkát sem fogok majd kapni, mindezek ellenére egy ember vette a fáradtságot, és egy kitűnő pályázatot nyújtott be nekem! A döntés tehát nem volt túlságosan nehéz, Turnman Katalin (Navine), az, aki 30 pontot szerez házának, s mivel 6 oldalt is meghaladó munkája akár a tökéletes szó szinonimája is lehetne, Gyógynövénytanból az év végi vizsgákon egy Kiváló is a jutalma! Gratulálok!Sebastian Gérard Felagund
Kedves Hipnózistant tanulók (és többiek),
Lassan elkezdjük a gyakorlati órákat. Mivel sokan vagytok, nem fog menni egyszerre, de legelőször is kérném: mindenki, aki szeretne gyakorlati tanításban részesülni, írjon nekem Bagolypostán még ezen a héten, hogy összeállíthassam a listát.
Köszönettel,Jim Goldman
Kedves mindenki!
A DÖK szeretettel várja a kastély lakóit az idei tavaszi báljára:
Kedves mindenki! Tanulmányi, álmodói és technikai okok miatt az Iskolavezetőség rövidebb szünetre vonul, várhatóan jövő hét közepéig. A még április végén érkezett kérvényeket ma kiértesítjük, a májusiakat viszont csak az IV-szünet után. A szünet alatt várhatóan csak Grósz Anna lesz elérhető az IV tagjai közül, különösen fontos ügy esetén őt keressétek! Üdvözlettel, Az Iskolavezetőség
Kedves mindenki!
A Tanári Tanács két új taggal bővült: Erdős K. I. Juliannával, aki a művészettörténet tárgyat fogja tovább tanítani, illetve Eugene Carnage-dzsal, akit már ismerhettek - ő a Vámpírológia titkaiba avat majd be titeket.Visszatérő tanárunk pedig Alexandra Rachel Hanna Flaviu, aki az Önismeret oktatását veszi át.
Az Iskolavezetőség
Kedves mindenki!
A mai napon, az Iskolavezetőség felmérést és egyben pályázatot hirdet. Mivel szeretnénk a Bagolykő világáról pontosabb képet alkotni nektek, a segítségeteket kérnénk.
Arra szeretnénk kérni mindenki diákot, hogy akinek az előtörténetében szerepel, hogy a varázsvilág bármely híres alakjával kapcsolatban áll, esetleg ő maga a fontos egyén (valamely kviddicscsapat játékosa, etc.) az mindenképpen írjon erről egy üzenetet Alexandra Rachel Hanna Flaviunak vagy Cassie Stonannek.Ezenkívül, ha valakinek ugyan az előtörténetében nem szerepel, de gondolt rá, hogy a karaktere családja, bármely rokona vagy esetleg ő maga híres, jelentős szerepet játszik a világalkotásban, akkor arra beküldhet kérvényt, amelynek tartalmaznia kell:
- Miért fontos a varázsvilág számára az illető akiről szó van – ha maga a család híres, akkor kifejteni, hogy miért és mióta, illetve pár részlet a családról.- Milyen kapcsolatban áll a karakter ezzel az illetővel/családdal (természetesen, ha pont a karakter a híres, akkor erre nincsen szükség)- Ha például egy híres kviddicsjátékosról, van szó, vagy hasonlóról, akkor hogyan érte el a hírnevet, hogyan, mennyi idő alatt vált híressé?
A kérvényeket az IV együtt értékeli ki és amelyek megfelelnek a követelményeknek, azok bekerülnek majd a világalkotásba is. Akik nem tudatják az Iskolavezetőséggel, hogy a karakterüknek bármilyen formában köze lenne a hírnévhez, azoknak nem is lesz és kijátszani sem játszhatják ki!
A levelekkel, kérvényekkel, Alexandra Rachel Hanna Falviut és Cassie Stonant keressétek, akik az esetleges felmerülő kérdésekre is örömmel válaszolnak.
A kérvényeket folyamatosan bíráljuk el, de legkésőbb június 15-ig szeretnénk minden pályázatot megkapni.
Az Iskolavezetőség
Kedves mindenki!
Hosszas tanakodás után az Iskolavezetőség a mai nappal két új taggal bővült Grósz Anna és Cassie Stonan személyében. Új tagjainkhoz hasonlóan ők is hat hónap próbaidőt kapnak.
Ezentúl hozzájuk is fordulhattok kérdésekkel, kérvényekkel. A kérvények kiértesítésének ideje is visszaáll, beadástól számított egy héten belül választ küldünk nektek.
A két új tagnak sok sikert kívánunk a munkájához!
Feladatkörök:
Alexandra Rachel Hanna Flaviu:
Edictum-felelősInaktív listák kezeléseMestertanonc felügyelőCassie Stonan:
DÖK-felügyelőSzerepjátékfelelős (G.A.-val közösen)Grósz Anna:
PrefektusfelelősSzerepjátékfelelős (C. S.-nal közösen)Varázslatrendszer felelős (NLR-el közösen)Jim Goldman:
Elbírált kérvények kiértesítéseKarakterfelelősNemeskürti L. Richárd:
Más iskolákkal való kapcsolattartásSzabályzatfelelősTanárfelelősVarázsrendszer felelős (G. A.-val)
Az Iskolavezetőség
Kedves Kavicsok!
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét találkozót szervezünk Pécsre.
Találkozó ideje: május 5. (szombat); gyülekező délelőtt 11:00-től 11:30-ig, a későket (ha előre szólnak) bevárjuk, a messzebbről érkezők elé szívesen kimegyünk.
Találkozó helye: Széchenyi téren a lovas szobornál.
Program:
Jó idő esetén:
Aki szeretne ebédelni a téren található mekiben megteheti, a többiek melegednek, amíg mindenki meg nem érkezik. Ezek után egy kisebb sétát teszünk a város belvárosában, a fontosabb épületeket, helyszíneket megnézve. Ha az idő jó akkor az egyik nagyobb téren telepedünk le itt játékokat játszunk és beszélgetünk.
Rossz idő esetén:
Egy közeli teázóba látogatunk, ahol beszélgetünk, ismerkedünk és játszunk. Érdemes hozni kártya játékokat, vagy, aki tud társast.
Hivatalos szállás sajnos nincs, így mindenkinek haza kell utaznia, esetleg az élelmesebbek lebeszélhetik egy-egy ismerősükkel, hogy egy napra szállást kapjanak. Kérésre a vonatra, távolsági buszra indulókat elkísérjük az induló állomásukhoz.
További kérdésekkel kapcsolatban és jelentkezni:
Alexandra Rachel Hanna Flaviu-nál (msn: bobobaby0812@msn.com, e-mail: alexandrakrise@vipmail.hu, telefon: 0630/978-1115).
A részletek és javaslatok megbeszélésének színtere pedig a fórumon a PBK-Pécsi Bagolykő cseverésző rész.
Jelentkezési határidő: Május 4. 18:00
Mindenkit szeretettel várunk!
Varázslat Közhasznú Egyesület és Ifjúsági Klub
Kedves Bagolykövesek!
Örömmel jelentem be, hogy a repüléstan tanársegédi posztot idén is Lévay Hanna kisasszony fogja betölteni. Remek pályázatát harminc ponttal jutalmazom. Gratulálok!
Tisztelettel:
Markovits István
Hölgyek, Urak!Az elkövetkezendőkben jelentősen bővülni fog a Gyógynövénytan tananyag, így, aki a felette járó társaitól kölcsönkért/megvásárolt/lemásolt jegyzetekből szeretett volna felkészülni a vizsgára, az legyen olyan szíves és az új anyagokat is próbálja majd meg elsajátítani! A tanórák feltöltése folyamatos.Másik dolog, amit meg szeretnék említeni: felmérés jelleggel kiírtam egy pályázatot maguknak. Arra leszek kíváncsi, hogy mennyien készítik el a munkát, mennyire van igény ilyen és hasonló jellegű pályázatokra. Feleslegesen ugyanis nem fogok próbálkozni maguknál, ha nem vevők rá!Köszöntem a figyelmet.Sebastian Gérard Felagund