Ez volt aztán a jó buli, igaz a tegnap reggelem nem volt túl kellemes, hiszen még most sem tudom felfogni, hogy a retekbe került oda az a két nőstény az ágyamba. Mindegy is, már vége. Igaz, ma reggel azért óvatosan körülnéztem ébredés után, nehogy rábukkanjak valamelyikre ismét a szobába... Rájuk uszítottam volna Wardot. Csizmazia meg már nem zavart, nem érdekeltem, ő se engem. Tökéletes kapcsolat két ember között.
Még ma is a tegnapi sokkot próbáltam kipihenni, nem akartam a pincében penészedni a többiekkel, én levegőre vágytam, persze nem akartam kimenni a faluba egyelőre. Elsődleges célom a társalgó volt, hátha összefutok valakivel a házból és henceghetek neki a buliról, hogy milyen kár volt, hogy kihagyta, és bla-bla-bla. Nyilván el fog ájulni, mert… kihagyta, de hát így jár az, akit nem ismerek vagy mert gyökérnek tartom.
Amint beléptem a szobába, nevéhez képest kihalt volt, alig voltak ott beszélgető diákok... talán öten-hatan ha voltak. Levágódtam hát lazán a kanapé közepén, mint azokban a hülye amcsi filmekben, amik gimisekről szólnak. Mit tudom én, milyen a besorolásuk... vígjáték? Tudja a franc. Szóval ott fetrengtem, vártam s csak egy vagy maximum két ember jött oda, hogy megköszönjék a bulit. Huh, nem gondoltam, hogy akarnak majd ismétlést. Na majd évkezdéskor, ha visszajöttem Norvégiából. Szerencsére gyűjtöttem egy kis pénzt, hogy azt anyának oda tudjam adni és remélem, egyszer lesz annyim, hogy kihozzam Oslo egyik hajléktalan szállójáról ide, Magyarországra.
Már szemeimet is lecsuktam, hogy pihentessem őket, amikor egy ismeretlen nőstényhang ütötte meg a fülem elég közelről. Nem foglalkoztam volna vele normál esetben, de EZ hozzám beszélt. Ez rohadtul kimondta a nevemet. Próbáltam nem kimutatni semmiféle érzelmet, ezért fapofával, félszemmel rápillantottam. Amint rápillantottam, megállapítottam, hogy igen közel volt hozzám, mi a szar?
- Húzzál odébb, benne vagy az aurámban – fintorogva dörmögtem oda neki, s nem foglalkozva többet vele visszahajtottam a fejemet. Reménykedtem, hogy lesz annyira értelmes és felfogja az emberi nyelvet. Hiszen csak egy nőstény.
Még ma is a tegnapi sokkot próbáltam kipihenni, nem akartam a pincében penészedni a többiekkel, én levegőre vágytam, persze nem akartam kimenni a faluba egyelőre. Elsődleges célom a társalgó volt, hátha összefutok valakivel a házból és henceghetek neki a buliról, hogy milyen kár volt, hogy kihagyta, és bla-bla-bla. Nyilván el fog ájulni, mert… kihagyta, de hát így jár az, akit nem ismerek vagy mert gyökérnek tartom.
Amint beléptem a szobába, nevéhez képest kihalt volt, alig voltak ott beszélgető diákok... talán öten-hatan ha voltak. Levágódtam hát lazán a kanapé közepén, mint azokban a hülye amcsi filmekben, amik gimisekről szólnak. Mit tudom én, milyen a besorolásuk... vígjáték? Tudja a franc. Szóval ott fetrengtem, vártam s csak egy vagy maximum két ember jött oda, hogy megköszönjék a bulit. Huh, nem gondoltam, hogy akarnak majd ismétlést. Na majd évkezdéskor, ha visszajöttem Norvégiából. Szerencsére gyűjtöttem egy kis pénzt, hogy azt anyának oda tudjam adni és remélem, egyszer lesz annyim, hogy kihozzam Oslo egyik hajléktalan szállójáról ide, Magyarországra.
Már szemeimet is lecsuktam, hogy pihentessem őket, amikor egy ismeretlen nőstényhang ütötte meg a fülem elég közelről. Nem foglalkoztam volna vele normál esetben, de EZ hozzám beszélt. Ez rohadtul kimondta a nevemet. Próbáltam nem kimutatni semmiféle érzelmet, ezért fapofával, félszemmel rápillantottam. Amint rápillantottam, megállapítottam, hogy igen közel volt hozzám, mi a szar?
- Húzzál odébb, benne vagy az aurámban – fintorogva dörmögtem oda neki, s nem foglalkozva többet vele visszahajtottam a fejemet. Reménykedtem, hogy lesz annyira értelmes és felfogja az emberi nyelvet. Hiszen csak egy nőstény.