Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Annak ellenére, hogy Lorcsanéni összerakta - és Kamilla megtapasztalhatta, mennyire nem szereti az eridon HVH - ja a kviddicses hadi sérülteket -, még fájtak a csontjai. És mindenki higgye el, annál rosszabb nincs, mikor az ember csontjai fájnak. Szóval választhatott, vagy elalszik, vagy összehányja magát - a kíntól -, és ő inkább az alvást választotta. És tulajdonképp nem is zavarta senki, éppen addig, amíg meg nem érkezett a francia népség díszpéldánya, neki meg a szeme fénye. Komolyan, először nem tudta mi van, tökre pánikba esett, hogy sérült a tüdeje, vagy valami, és bár az egész állapot csak addig tartott, ameddig kinyitotta a szemét, rossz volt. És kedve lett volna megütni Mihaelt. De úgy igazán, és ha meg tudta volna csinálni, meg is csinálja. Függetlenül attól, hogy a mestertanonc meg se érzi. Szuszog pár másodpercig, ameddig felfogja, hogy nem, nincs életveszélyben - igen, erre is csak ő képes, általában azt hallani Misiről, hogy mekkora egy félelmetes jószág -, majd ülő helyzetbe tornázza magát. Fáj neki, de amennyire ragaszkodik a másikhoz, ugyan úgy tiszteli is. Szóval megteszi.
- Utállak. - közli a nyilvánvalót - se -, megrázza fejét.
Elmosolyodik a rellonos szavaira, miközben felhúzza lábát.
- Szóval akkor jól játszottam. Kösz. - magától telhetően rávigyorog, mert azért ez mégis egy dicséretféleség, és még attól is kapja, aki megtanította, hát tiszta jó.
- Nyertünk? - persze, hogy ez most fontosabb mint ő, vagyis számára igen, aztán, hogy erről hogy vélekedik Saint - Venant, az már más. De amúgy nem hagyja figyelmen kívül az őt érintő kérdést, csak épp ez után reagál rá.
- Ja. Úgy tűnik. - bólint, szemei lecsúsznak az édességre, és azonnal be is indul a nyálelválasztása.
- Kapok? - biztos abban, hogy nem azért hozta el egészen idáig, hogy csak mutogassa és hagyják elolvadni, kárba menni azt a kis drágaságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Először még minden jól ment. A gurkók nagy részét sikeresen kivédte, bár volt csapattársa, akiről nem tudta leszedni - viszont ő sem egy szuperhíró. Majd kezdtek keményebben menni a dolgok, ő pedig tényleg igyekezett mindenhol ott lenni. Manót meg is mentette - minden reménye szerint -, és bár két vas között volt, mégsem az ölte le. Hanem amelyiket visszaküldték, és ha bár eredetileg nem is rá irányulhatott, mégis az ő hátában lelt áldozatra.
Az ez után következő pár másodperc, ameddig még tudott magától, kibírhatatlan volt. A csontjai reccsenése, az egész testében szétáradó fájdalom, a vérének lüktetése a fülében. Lassan homályosodott el minden, majd beállt a teljes sötétség. Fogalma sem volt arról, hogy leesett, hogy valaki elkapta, valamint arról se tud, hogyan juttatták el a gyengélkedőig. Az egész bensőjét átfonta az a csöpögős, meleg és talán túlontúl kényelmes pokol, amit mindenki érez mikor elájul.
Kamilla nem azért vesztette el az eszméletét, mert a törött bordája károsan roncsolt volna valamit - legalábbis nagyon reméljük, hogy nem történt ilyesmi. Kamilla előtt a kíntól sötétült ez az élet, a csont egyre erősödő fájdalmától, amely átterjedt mindenhova. Aki még nem érzett ilyet, annak valószínűleg túlzásként hat ez az egész, én viszont azt kívánom neki, hogy soha ne is érezze meg, milyen.
Az újra belé nyilalló hasogatás téríti ismét észhez. Összerándulnak izmai, arcát egyetlen, gyötrelem teljes grimasz húzza össze, viszont szemeit még nem nyitja ki. A lehunyt pillák alatt szinte azonnal összegyűlnek a sós könnyek, kieresztést kérnek, s mikor elszabadulnak lassan, vontatottan szánkáznak végig a lány arcán, hogy mikor leérjenek hol a hajába, hol az alatta levő párnába ivódjanak bele.
- Valaki csináljon már valamit. - halk, kétségbe esett nyöszörgés csupán, az sem biztos, hogy valaki egyáltalán meghallja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Harag. Leginkább ezzel lehet leírni Kamillát úgy egészében. A haraggal, ami ott van benne akkor is ha alszik, ha nevet, ha épp egy gurkót vág pofon. Most is csupán idő kérdése volt, hogy mikor fojtja be önnön fájdalmát a tiszta dühbe. Nem arról a fajtáról beszélek, amibe beleremegsz és kiabálni kezdesz, amikor képes lennél csupán az elméddel széttörni egy üvegpoharat. Most arról van szó, amelyiktől megszáll a halálos nyugalom, egy pillanatra megáll a kezed a díszpárna simogatásában.
Boszorkány vagy. Simán meg tudod védeni magad, ha akarod. Ez a mondat kellett ahhoz, hogy a szőke felhagyjon a kislányokat megszégyenítő szipogással, és végre ráálljon arra a két szép lábára. Egyetlen szálló másodpercig még nézi a padlót, majd felvonja szemöldökét, szusszan, csak az után pillant a férfire. A szavak ott visszhangoznak a fejében, mint valami fülbemászó zene, amit az ember amúgy utál. Mégis benne van.
- Azt hiszi, nem próbáltam? - hangja halk, és egyre szilárdabb. Elnéz mellette, míg összerakja a gondolatait, majd újra vissza rá.
- Számtalanszor kirobbantottam már a villanykortét, és rátörtem az ablakot, de nem használt semmit. - azt persze nem teszi hozzá, hogy akkoriban ő maga még jobban megijedt, mint az anyja. Aki történetesen bezárta egy sötét lyukba, azzal az utasítással, hogy gondolkodjon el - mégis, min kellett volna eltöprengjen? Természetesen ez csak az után volt, hogy lekevert neki egy akkora pofont, amitől bevérzett a szája.
- És ha jól tudom nem szabad muglik közelében varázsolnunk. - ezt már lényegében csak dacból dünnyögi mellé, miközben visszafordítja figyelmét a párnára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Minden egyes áldott éjszaka egy és ugyan az. Mindig. Nincs változás, nincs eltérés. A szoba sötét, a lány kuporog az ágyon. Az ajtó nyílik, megjelenik benne a lehető legnagyobb félelme, közelít hozzá. Aztán felriad mielőtt megtudná mi az álom vége. Tulajdonképp ez az egyik legnagyobb szerencséje, hogy fel tud belőle kelni.
Egy ideig még feküdt az ágyon, majd mikor belátta, hogy remegése nem fog csillapodni, felkelt. Előbányászta a szekrényéből az egyetlen Nimródtól lopott pulcsiját, ami bőven leér a térdéig, és úgy indul meg a már megszokott útján Norbihoz. Nem mondhatni, hogy sietne, de éppen azért nem is pocsékolja az időt.
Már nem nézelődik az úton, nem próbálja megjegyezni mi hol, merre, mikor kell merre kanyarodni. A lábai szinte maguktól viszik, mintha most oda szorult volna le az agya - mert hogy a fejében most semmi nincs, az is biztos. Semmi gondolat, semmi érzelem. Teljesen ki van ürülve, mert egy elhasznált befőttesüveg, amit már megszabadítottak tartalmától viszont szépen kimosták annak reményében, hogy egyszer majd újra használva lesz.
A lány maga kívülről sem mutat jól. Bőre az átlagosnál is sápadtabb, szemei karikásak, és ha az ember mindettől el tud vonatkoztatni, tisztán láthatja rajta, hogy fáradt. Nem testileg, nem azért mert felriadt az éjszaka közepén. Lelkileg ki van merülve, leszívták a rémálmai, leszívta az, hogy folyamatosan ellenálljon az apjának - amit egy ideig még nem fog abbahagyni. Nem engedi a büszkesége.
Úgy közlekedik a folyosókon, mintha egy szellem volna, csak megjelenik, aztán a következő fordulóban már el is tűnik, nem hagyva maga után semmit. Nem igazán érdekli a külvilág, most valahogy tényleg nem érdekli semmi. Ha mellette robbantanának el egy atombombát, azt ugyan úgy nem tudná felfogni, mintha mögötte lépkedne valaki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Azt azért már meghallotta mikor megszólaltak mögötte, nagyon is. Hirtelen rándulnak össze izmai majd megtorpan, viszont nem fordul. Fejét lehajtja, szőkés tincsek szöknek arcába. Egy picit azért megkönnyebbül, mikor rájön, hogy nem épp egy teljesen idegen prefektussal van dolga.
- Mit kell csinálnom? - felnéz, nagy szürkéit rá függeszti. Biztosra veszi, hogy ennek büntető a vége, bele is van törődve a dologba.
- Szia. - halk sóhaj, normális esetben még mosolyogna is hozzá, de most egyszerűen nincs hozzá ereje. Ezért is utálja ennyire az éjszakákat. Mert nappal valahogy még bírja, tök profin beadja úgy mindenkinek, hogy semmi baja, csinálja a sok hülyeséget, aztán leszáll a nap, próbál aludni, nem megy neki, és elgyengül. Nagyon.
A kérdésre összeszorítja ajkait, és bár arcára még mindig nem ül ki semmi, belül olyan, mintha szilánkokra törne. Elég sokszor eljátszotta már ezt, elege is van belőle. Megrázza fejét, nem mintha számítana arra, hogy Jared el is hiszi. Csak még mindig benne van ez, hogy könnyebb letagadni, mint beszélni róla. Szemeibe sós cseppek gyűlnek, amiket igyekszik ki is törölni onnan.
- Megölelhetlek? - csuklójára húzza a pulóver ujját, fázik, most hirtelen elmondhatatlanul fázik. Szeretné, ha Jared nem nem kérdezne semmit, csak most nem, mert ő most egyedül egy ölelésre vágyik, hogy érezze, hogy valaki törődik vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Hálás azért, hogy nem fogják be vécét takarítani, vagy mosogatni a manóknak, vagy ilyenek. Jelen pillanatban nem látszik rajta, de tényleg hálás. Ugyan úgy ahogy azért is, hogy az eridonos prefektus nem kérdez tőle semmit, nem kezdi faggatni, sőt, még nem is sürgeti. Az érzés, hogy meg akarja ölelni, hirtelen jött, teljesen magától. Megkönnyebbülten szusszan fel, ahogy engedélyt is kap rá, pedig meg volt győződve arról, hogy a fiú ott fogja hagyni és hülyének fogja nézni.
Homlokát belefúrja a másik felsőjébe, úgy kapaszkodik belé, mintha ő lenne az egyetlen dolog ami még a földön tartja. Újra elkapja a remegés, mintha fázna, vagy épp elmondhatatlanul rettegne valamitől. Beleharap alsó ajkába miközben próbálja visszafojtani az egyre jobban rátörő zokogást, nem akar rá akaszkodni, nem akar púp lenni a hátán. Mégis valahogy úgy érzi, hogy számíthat rá, és most jobb helyen, jobb ember mellett nem is lehetne.
- Ne haragudj. - lehunyja szemeit nyöszörög bele a prefektus mellkasába. Nem igazán zavartatja magát a másik ügyetlensége miatt még ott az elején. Ő ilyen ember, ő a legapróbb dolgokból is megérzi, ha valaki törődik vele, és ezt értékeli is.
Aztán ahogy az ölelés körülötte biztosabbá válik, fokozatosan múlik el a remegése, biztosabban áll meg a lábain. Még mindig nem mond semmit, pedig hirtelen annyi mindent kezdett érezni, gondolni, és mindet ki szeretné beszélni magából, hogy túltegye magát rajtuk és ne legyenek többé, és.. Annyira képtelen rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Valahogy biztonságot jelent most neki ez az egész, ezért is csillapodik le a helyzethez képest igenis hamar. Ahogy beszuszogja az illatát, könnyeit felszívja a másik felsője gerince mentén pedig végigfut a hideg minden egyes alkalommal, mikor végigsimít a hátán, az egész valahogy olyan, mintha már ezer éve ismernék egymást. Az egész olyan jó. Mikor Jared ismét beszélni kezd, jobbjával elengedi, megtörli az arcát, hogy azért ne nézzen már úgy ki, mint akin átment egy tehéncsorda. Nem mintha különösebben érdekelte volna Sebastian véleménye a külsejével kapcsolatban, csak azért na, emberek között illik valahogy kinézni. Még akkor is, ha épp éjjel van és a közelben valószínűleg egyedül ők ketten vannak ébren.
- Neked nem baj? - megint csak felpislog rá, ahogy leereszti kezeit és egy egészen aprócskát megrándulnak ajkai egy mosolyféle felé. Tényleg nem szeretne ráakaszkodni a saját problémái miatt, és bár valamiért tisztában van vele, hogy ha a másik másnap vizsgázna, valószínűleg nem ajánlgatná fel itt neki, hogy ébren marad vele, mégis, lehet, hogy fáradt. A normális emberi lények ilyenkor fáradtak szoktak lenni. Aztán meg kell győződnie róla, hogy nagyon is komolyan gondolja ezt a dolgot, ami valljuk be, nagyon is jól esik neki.
- Igen, az.. Jó lenne. - újabb bólintás miközben megint mosolyoghatnékja támad, de még mindig nem jelenik meg az a görbület az arcán.
- És nem is mondod el senkinek? - nem mintha attól félne, hogy majd másnap reggel az lesz az első dolga, hogy kiáll az iskola közepére, és majd teli torokból kiabálja, hogy "Kamilla sírt az éjszaka". Bár elképzelve egész viccesen néz ki, az tény. Pislog rá mint egy megszeppent kislány, mert igen, Kamilla ilyet is tud. Meglepő, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Felvont szemöldökkel hallgatja végig Mihael nyilatkozatát a játékáról, ám szája sarkában ott bujkál a mosoly, amely meg is jelen mikor a rellonos ujjai összekócolják a haját.
- Köszi. - ez még olyan kis nyugodt, olyan kis aranyos hangon mondja ki, megköszöni az elismerést, meg megköszöni, hogy egyáltalán foglalkozott vele annak ellenére, hogy játék terén ellenségek voltak. És ez után robban a bomba, Misi elkezdi taglalni a meccset. Amivel még nem is lenne baj, de abban az előadásban, amiben ő reprezentálja! Kamilla tudja, hogy valószínűleg most komolynak kéne maradnia, és végighallgatnia valami komoly arccal, de nem megy neki. Megrázza fejét miközben nem éppen halkan nevet fel, és nem hogy még abbahagyná, folytatja. Betölti vele a gyengélkedőt, és nem, nem igazán érdekli, ha valakit esetleg ezzel felébreszt vagy megzavar. Eddig csendben volt, és amúgy is, ennyi kijár neki.
- Az valójában egy összetett stratégiai művelet volt, húúú, ha tudnád, hogy mennyit gyakoroltunk rá. - jelenti ki vigyorogva. Amúgy erről szó sincs, az egész csak megtörtént, ő nem tudta megmenteni Mátét - amúgy nem mondhatni, hogy enné belülről a bűntudat, elvégre két navinés terelő volt azon a pályán -, ami aztán nem sikerült, és akkor nem igazán emlékszik mi történt utána, a lényeg, hogy jól lehúzta Flórát - ami amúgy tényleg nem volt valami szép dolog.
- Szóval vigyázzatok, ki tudja, mi lesz még a következő meccsen. - megvonogatja szemöldökeit, mintha ezzel rá tudna ijeszteni Mihaelre. - De nyugi, vége van. - megint csak rá mosolyog, még meg is paskolja a lábát.  Inkább áttereli a témát arra a bödönnyi kincsre amit a mestertanonc magával hurcolt, még mielőtt agyvérzést kapna, vagy valami. A válaszra ismét csak megemeli szemöldökét és levonja a következtetést, hogy kap belőle, remek. Aztán megint csak felnevet, de ezt azért már igyekszik visszafogni, szóval a végeredmény inkább hörgésnek nevezhető.
- Még a végén azt hiszem, hogy megszállt odafent a szentlélek. Lázas vagy, vagy magadtól törődsz ennyit velem? - nem mintha ellenvetése lenne a dolog iránt, sőt, igazából örvend neki. Bár nem vállalna be még egy zuhanást.
Azért kinyitja a száját, még a szemeit is becsukja, várva, hogy mikor ízlelheti meg az új gyógypapit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- És egyből essen is szét, nem? - most nem áll senki oldalán, Matt tényleg lehetne kisebb, Mihael pedig egy pöppet vissza is foghatná a száját - nem mintha ő nem így reagálna a helyében. Pontosan ezért nem is szól semmit érte, türelmesen végighallgatja, elrakja magában a dolgokat, neki aztán lehet panaszkodni, meg szidni, lehet mindent. Aztán a navinés fejét illető megjegyzéskor újra elkapja a nevetés, amit igyekszik azért visszafogni - megint -, ennek köszönhetően pedig megint csak olyan furcsa csuklás szerű hangot hallat.
- Tényleg képes lennél előttem felzabálni az egészet? - lebiggyeszti ajkait, mint aki nem hiszi el, pedig nagyon is kinézi belőle, sőt. Simán el tudja képzelni, hogy Misi majd nagyokat cuppog mellé, és hajtogatja, hogy milyen finom meg milyen kihagyhatatlan. És mikor Kamilla kér egy kicsit belőle, majd jól eljátsza, hogy ad neki, és az utolsó pillanatban pedig elkanalazza előle, és betömi a saját szájába. Ezen okból kifolyólag ki is tátja szépen a száját, mint baba az anyjának - a különbség csak az, hogy Misi nem az anyja, még csak nem is nő, és az anyák általában amúgy finoman teszik be a bébipapit a csöppségük szájába. Ez meg itt nem cicózik, beléhányja, aztán egyed.
Kamilla felvonva szemöldökét pillant rá, amolyan "komolyan, most komolyan?!" stílusban, aztán miután le is tudja a nyelni az adagot, megint csak beszélni kezd.
- Mintha nem bírnád a borsószemnyi agyam. Vagy mintha neked több lenne. - megforgatja szemeit, ahogy kanalaz, és nem, egyáltalán nem zavartatja magát amiatt, hogy Misi mennyivel nagyobb nála, meg rellonos, meg felsőbb éves. Valahogy ő nem tud ezek miatt félni tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Szigorúan tanítás után vagyunk, amikor már mindenkinek lehet szabadon járkálni anélkül, hogy félnie kellene a felügyelőktől. Benézve a volt szobájába gyorsan levedlette magáról a kötelező iskolai felszerelést, s átöltözött egy sokkal kényelmes kék farmerbe meg egy szürke felsőbe. Jelenleg épp a folyosón vég keresztül, szlalomozva a rengeteg iskolatársa között, köszönve mindenkinek, akit ismer. Vagyis megpróbálja. Épp csak azért akar benézni a társalgóba, mert ha jól emlékszik, itt hagyta legutóbb az egyik könyvét, és haza szeretné vinni. Vagyis az apja házába, ahol lakik.
Megérkezve az ajtóhoz megkönnyebbülten sóhajt fel, hogy nem kell tovább tolakodnia, majd miután kifújta magát, be is nyit.
Egy pár személy kivételével nagyjából üres a hely, csendes és nyugodt. Ennek örömére elmosolyodva indul meg a hely felé, ahol sejti, hogy hagyta a szóban forgó könyvet. Aztán ahogy megpillantja a számára ismerős hátat, újra elmosolyodik, és eldönti magában, hogy a kötet még várhat. Most még nem igazán foglalkozik azzal, hogy háztársa valószínűleg most is leginkább egyedül akar maradni - elvégre nem Kamilla lenne, ha nem menne oda hozzá. Végül is, ha nagyon nincs szükség a társaságára, még mindig el tud tűnni.
Nagyon reménykedve abban, hogy nem téveszti össze valaki teljesen idegennel a fiút lépked oda csendesen, s öleli át hátulról a másik nyakát, meg teszi szőke fejét a rellonos feje tetejére.
- Mi a baj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem feltétlenül letámadás az, amit csinál, annyira azért nem durva a helyzet. Nem egy eridonos, még így se, hogy elég sok kötődése van a házhoz.
Magára vehetné a fiú reakcióját, tényleg megtehetné, viszont inkább elengedi a füle mellett a hangvételt amivel beszélnek hozzá. Annál több esze van, tudja, hogy a végtelenségig sértődhetnének meg egymásra emiatt, és amúgy sincs kedve veszekedni. Szóval ugyan visszavesz egy kicsit, nem szívja különösebben mellre a dolgot.
- Csak erre jártam és mivel depressziós vagy megint, gondoltam kedves leszek. - ha elmondaná az igazat, miszerint tényleg valami füzetért jött simán megkapná, hogy akkor keresse meg és menjen útjára. Szóval inkább csak a részleges igazságot mondja el.
- Szóval. Mi a probléma? - persze nem kötelező neki elmondani, ő csak kíváncsi, meg tényleg jót akar. Mert most kivételesen kedves, de ha még sokáig gorombáskodnak vele a nagy kedvességében visszagorombáskodik.
És ha még a "letámadás" nem lett volna elég, le is ül mellé, hogy hadd akaszkodjon rá, mert úgy szép az élet.
- Rég láttalak. - jelenti ki, csak úgy mellékesen. Oldalra fordítja a fejét, úgy néz a fiúra, miközben maga alá húzza lábait. Mert a cipője nem annyira koszos, és amúgy is, egy pálcaintéssel el lehet rendezni a dolgot, ha mégis marad maszat a kanapén. Na meg nem azért vannak a takarítók se, hogy csak úgy létezzenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Érzem én, hogy jobb dolga is van nálam, és el is mehetnék a fenébe, viszont most már csak azért sem fogok felállni innen és eltűnni. Idegesítő vagyok? Most kétség kívül annak gondolom magam, viszont nem igazán túrázom fel magam a dolgon. A megjegyzése bár eljut a tudatomig, nem reagálok rá. Persze, hogy nem az, csak vannak enyhe antiszociális megnyilvánulásai és inkább olvas mint, hogy mondjuk kibeszélné magából a bajait - de ezt nem róvom fel neki. Elvégre rellonos, és én is elég ideje vagyok már a zöld ház tagja, hogy ne vegyem a szívemre az ilyen dolgokat. Meg amúgy is, rosszabb napjaimon én is inkább vagyok egyedül, és én is szinte mindent magamba fojtok - bár egy percig sem állítom, hogy ez egy jó dolog, sőt.
A válaszára elhúzom szám, és azt hiszem, egy kicsit átérzem a helyzetét. Ha ennyire lehangolja a dolog, bizonyára nem csak egy szimpla ismerősről van szó, és bárhogy is nézzük, ha fele annyira is van olyan erős a kapcsolatuk mint Nimródé és az enyém, akkor meg is értem, hogy nem boldog ettől a ténytől.
- Megpróbáltátok megbeszélni? - és tessék, Dr. Farkas rendel. Az arcát vizslatom, hátha valamit meg tudok belőle, bár nem tartom magam egy mimika szakértőnek. Igazából így, látatlanban, szinte nulla ismerettel nem tudok sok dolgot hozzáfűzni. Mások talán etetnék a fejét, hogy nemsokára úgyis kibékülnek és happy lesz minden, de az a helyzet, hogy én, magamból kiindulva nem szívesen etetném ilyenekkel. Elvégre ha csak a legjobb barátomra gondolok rá kell jönnöm, hogy igazából rohadt nehéz odaállni elé és bocsánatot kérni, főleg, hogy mind a ketten makacs szamarak vagyunk - ennek ellenére imádjuk egymást. Vagyis én imádom őt, és remélem, hogy ő nem unt még eddig meg.
És akkor, tádá, elmosolyodik, amiből azt szűröm le, hogy éppen azért mégsem lehetek egy annyira irritáló személyiség a szemében. Elvégre ismerem, elég jól azt hiszem, hogy tudjam, nem mosolyog csak úgy minden második emberre. Hát mindjárt kitüntetve érzem magam, komolyan.
- Lehet. - megvonom vállam, ahogy rá pillantva, nekem is megjelenik egy halvány görbületféle a szám sarkában.
- Nem sok mindent. Elvoltam Balázzsal, edzettünk a csapattal, készültem órákra, ilyenek. - igen, elég érdekes dolog kiejtenem a számon, hogy elvoltam azzal az emberrel aki tulajdonképp a családtagom, de nem ejtem ki a számon, hogy az apám, neeem, miért is tenném meg?
- Te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Hát persze. Egy ideig abbahagyják, aztán ahogy kikerülök a szerkesztők közül, már megint kezdik, hát persze, hogy. Ne mondja senki azt, hogy nem próbáltam lenyugodni, mert próbáltam. Elolvastam, hozzáb*sztam a falhoz, aztán felszedtem, aztán ittam egy pohár vizet. Aztán megint elolvastam, elszámoltam magamban tízig, de nem változott semmi. És lényegében nem is azzal van a bajom, hogy igaz lenne, mert k*rvára nem az, nekem azzal van a bajom, hogy van olyan barom, aki ezt el is hiszi. Mert persze, miért is lenne tizenhét évesen más életcélom, mint, hogy így alapból startból leállapodjak valaki mellett. Ó igen, ez minden titkolt meg nem titkolt vágyam.
Szóval nem épp kedves és nem túl figyelmes hangulatomban vágok át a folyosókon, aki kikerül kikerül, aki nem, az így járt. Nem szóltam neki, hogy jövök, sőt, még csak füstjeleket sem küldtem, hogy megkérdezzem, van-e ideje. Van neki. Elvégre úgyis Dwayne mellett bármit megtehetek, hát akkor most legyen ideje. Az ajtó előtt megtorpanok, lehunyom szemeim, veszek egy mély levegőt. Kopogok, majd kinyitom az ajtót, amennyiben van bent valaki, hát az most összeteheti a két kezét amiért nem tudok szemmel ölni. Megvárom, míg kimegy, odasétálok a férfi asztalához, lecsapom az újságot a fára.
- Mi ez? - és én itt most még próbálom kontrollálni magam, mert amúgy nem ordítok, sokkal inkább ingerülten beszélek. Nagyon. Ingerülten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Akárhányszor kikérdeztek, nem tudtam semmi újat sem mondani. Bementem, nem láttam, ki volt még bent, próbáltam elbújni, lementem a pincébe, és onnantól nem emlékszem semmire. Az első nap egyszerűen borzalmas volt, mindenki tudni akarta, mi van, hogy érzem magam, nincs-e szükségem valamire.
Annak ellenére, hogy be vagyok zárva ide, nem vagyok süket, és előbb vagy utóbb hozzám is eljutnak a pletykák. Most előbb. Nem értem, mit vannak ki ennyire az emberek, a több mint felük biztos nem is ismer, csak most én vagyok a szegény Kamilla, akivel rossz dolog történt, és most mindenkinek sajnálnia és szeretnie kell. Egy hét múlva azt se fogják tudni, ki a halál az a Kamilla.
Leteszem a könyvet az ágy melletti éjjeliszekrényre, majd a nyakamig húzom a takarót. Nem akarok aludni, mert akkor újra a házban leszek. Nem akarok ott lenni. Nem akarok emlékezni. Szusszanok, hosszan engedem ki a levegőt, majd inkább a fejemre húzom a paplant, s nyöszörögve gömbölyödöm össze alatta. Úgyse hallja senki. Annak ellenére, hogy néha jó a magány, most kifejezetten hiányolom a társaságot. Még ha nem is akar velem beszélni, hogy itt legyen. Hogy legyen valaki mellettem. Hogy ne legyek egyedül.
Amikor meghallom a köszönést abbahagyom a mocorgást, és ameddig nem érzem az ágy süppedését, nem is vagyok biztos benne, hogy nekem szólt. Kidugom a fejem, egy egészen halvány, vitaminhiányos mosoly jelenik meg az arcomon. Fáj a fejem.
- Szia - felküzdöm magam egy emberi pozícióba, felhúzom térdeim, majd átölelve őket támasztom állam rájuk. Ha ez ilyen könnyen megy, akkor most azt kívánom, hogy ne legyenek rémálmaim. Vagy, hogy mire hazamegyek, legyen egy Egerszegi Nina nevű anyám.
- Köszi - határozottan egészségesebb mosoly társul az újabb megszólalásomhoz, ahogy elveszem a csokit, és ki is bontom. A csokoládé édes. A csokoládé boldogsághormonokat termel. Nekem pedig boldogságra van szükségem.
- Kérsz? - felé nyújtom a tábla szabad végét, hogy törjön magának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hát, ha nem, akkor hát nem. Megvonom a vállam, most nem fogom erőnek erejével lenyomni a torkán, se semmi. Visszahúzom a kezem, leteszem a csokit magam mellé, letörök egy sort, aztán elkezdem kockánként felfalni. Most úgy nézhetek ki, mint a filmekben azok a szomorú, szenvedő nők akik a világ gondjaival küzdenek. Vagy csak megjött nekik.
A kérdésre megrázom a fejem, lenyelem a falatot.
- Remélem minél hamarabb - válaszolom elhúzva szám, a fiú mögötti falra pillantva. Nem szeretek itt lenni. Úgy érzem magam, mint valami nyomorék, pedig nekem semmi bajom, tényleg. Csak most már duplán nem tudok aludni, de ehhez már tökre hozzászoktam, tényleg. Nincsenek pszichés bajaim, se semmi, szóval amit itt csinálok, hogy fekszem az ágyban és olvasok, otthon is ugyan így meg tudnám tenni. Mindegy.
Könyvek. Szeretem a könyveket, bár ezt elég kevesen tudják rólam. De igazából eddig még nagyon senki nem is kérdezte, szóval nem volt akinek elmondanom.
- Köszönöm - megint elmosolyodva veszem el a könyveket, a Büszkeség és balítéletet meg át is rakom a szabad kezembe, hogy felmutathassam.
- Elsőben imádtam Darcy-t - a kezemben levő könyvre pillantok, majd megcsóválva fejem teszem le a többihez. Ez igazából egy ilyen kis felesleges tény, és valószínűleg nem is érdekli, de azért valahogy csak tudatnom kéne vele, hogy szeretem azokat amiket hozott. Soha nem voltam jó a köszönetnyilvánításban, sem pedig abban, hogy megfogalmazzam az érzéseim, ez tény.
- Francba - vérszegényen ugyan, de most még ezen is tudok nevetni. Ami azt hiszem jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Persze, biztos csak amiatt tart itt bent - megcsóválom fejem, a mosoly lassan tűnik el az arcomról. Tulajdonképp elég nehéz felfelé görbíteni a szám. Most. Mostanában.
Amúgy nekem kifejezetten nincs bajom a gyógyítónénivel, annak ellenére, hogy az első idekerülésem során határozottan kiderült, hogy nem szívleli a kviddicses sebesülteket. A legutóbbi meccsemen pedig két gurkót is sikerült beszereznem, de szerencsére ott helyben össze tudtak szedni, szóval nem kellett befeküdnöm. Igen, zseni vagyok, tudom, csak egy profi szed össze két vasat egyszerre.
Újabb, még mindig gyenge és halk nevetés. Nem tudom, hogy most azért csinálja-e ezt, mert ilyen hátrányos helyzetben vagyok, vagy mert ő ilyen. Igazából nem nagyon ismerem Gergőt, de ezt az utóbbi percekben már meg is bántam. Szóval majd ha helyrejövök - nem mintha bajaim lennének -, ezen mindenképp változtatnom kell. Ha tetszik neki, ha nem.
- Nem szándékszom itt leélni az életem - hát ez elég gyenge lett, határozottan nem működik még ez a viccelődés dolog az agyamban. Bár elég sok dolog nem működik rendesen az agyamban, lehet lassan be kéne zárniuk egy elmegyógyba.
Hallom, ahogy valami leesik, és már épp mondanám, hogy hagyja csak, nem fontos felvennie, aztán figyelem ahogy lenyúl érte, és megpillantom a cipőm. Egy pillanatra lefagyok, koponyám mögött megjelenik a lépcső, ahogy tapogatózva mászok le rajta, ahogy megvágom a lábam. Nyelek, aztán a film megszakad mikor megszólal, pislogva rázom meg a fejem. Semmi baj. Nincsen semmi baj.
- Máris sokkal több dolgot hoztál, mint az itt megforduló emberek összesen - közlöm, és itt nem feltétlenül csak a könyvekre meg a csokira gondolok. Végre valaki, aki nem kérdez rá percenként, hogy mi történt, meg, hogy mondjam el a legpontosabban mi volt, meg, hogy biztos jól vagyok-e. Megint mocorogni kezdek, ezúttal megfordulok, kinyújtom a lábaim és elfekszek, fejem befúrva Gergő ölébe. Felpislogok rá, és remélem, hogy nem zavarja, vagy valami.
- Annyiszor mondtam már neked, hogy köszönöm, félek, hogy kezdi elveszteni a jelentését - egy pillanatra szomorúan elmosolyodok, aztán a kis görbület el is tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Vagy akárhol máshol - bólintok, oldalra pillantva, hátha történt itt valami új. Behoztak valakit, vagy nem is tudom. Bár elég valószínűtlen, hogy bekerüljön egy emberke és ne begyük észre. De azért az ember reménykedik, na, mert hiába jó társaság Gergő, szerintem nem akar itt maradni éjjel - nappal, ameddig bent kell ülnöm. Csak.. Ne akarjon. Főleg ne éjjel. Csak ne éjjel - na jó, azért nem épp akárhol - elfintorodva ismerem el, hogy azért nem lenne minden hely jobb mint ez. Mert amúgy tényleg nem borzasztó, csak nem tudom. Az emberek rossz dolgok jönnek ide, mint például én, és akkor már nem olyan jó. Ez nagyon értelmes lett.
És olyan kedves, és olyan aranyos, hogy legszívesebben megölelném. Pedig nem szoktam csak úgy megölelni embereket, tényleg. Mert azzal is kifejezek valamit, ami az enyém, és az én fejemben van. Mert egy ölelés nem csak abból áll, hogy a másik köré fonod a kezeid, és amúgy egy érzéketlen tuskó kő vagy, egy ölelésben rengeteg érzelem van. Amikor már úgy érzed, hogy a szavak nem üresen csengenének, és köszönetet akarsz mondani, és ki akarod fejezni a ragaszkodásod, hogy hálás vagy, hogy örülsz neki. Hogy tudasd, hogy biztonságban vagy, és, hogy biztonságot adsz. Szóval elég sok dologról szólnak az ölelések, pedig az emberiség több mint fele erre lehet nem jön rá. Vagy az is lehet, hogy nekem jelentenek ennyit.
Viszont szó mi szó, Gergő ölelése most elmarad. Talán majd máskor. Helyette inkább az ölébe fekszem, és nem igazán izgatom magam azon, hogy a következő pillanatban valami szuperféltékeny lány rám ugrik és kikaparja a szemem meg a mindenem amiért ezt mertem tenni. Lehunyom szemeim ahogy hozzáér a bőrömhöz és kisepri azokat a tincseket, és igazából ezért is köszönetet akarnék mondani. Mert ez így most jó. Nem sok dolog szokott jó lenni az életemben.
Amikor megszólal, újra felnézek rá, lefelé görbülnek ajkaim.
- Ott voltam - jelentem ki viszonylag halkan, de ahogy kimondom, meg is bánom. Ez így túl egyszerű, negyedét se fedi le annak, amit ki akarok fejezni - nem csak fizikailag, hanem minden egyes legapróbb részemmel, az összes idegszálammal - persze értem én mit akar mondani, de... Ha az az ajándék ráég a bőrödre és bevésődik a koponyád belső falába, nem tudod visszautasítani. Nem tudom visszautasítani. Egy pillanatra remegés fut át rajtam. Azt hiszem túl sok rossz dolog történt már velem ahhoz, hogy ezt el tudjam engedni.
- Ez az egész annyira.. Nehéz - elakadok, amíg keresem a megfelelő szót, és lehet, hogy nem is ezzel tudnám tökéletesen kifejezni magam, de ez az egyetlen elfogadható, ami eszembe jut.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A kérdésére szinte egyszerre rándulnak össze az izmaim. Hogy miért voltam ott? Fogalmam sincs. Mert hülye voltam? Túlságosan is sablonos lenne azt mondani, hogy mert úgy éreztem kezd rendbe jönni az életem és eleresztettem magam. Pedig tulajdonképpen ez történt. Jött Balázs, lett egy apám, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Hát nem lett.
- Nem tudom - ismét lehunyom szemeim, egész halkan beszélek. Azt hiszem ez tulajdonképp többről szól, mint hogy bementem abba a házba. Nem mentem volna be, és nem maradtam volna bent, ha nem hiszem azt, hogy tudom mi vár rám. És nyilván nem hiszem el, ha nincs Melinda. Aki már részesített pár jóságban. Viszont most nem akarok az anyámra gondolni, ahogy azokra a dolgokra sem, amiket művelt.
Felpillantok rá, és tudod van az a ragályos dolog, hogy mikor valaki mosolyog, akkor te is elkezdesz mosolyogni. Na, most pont ez történik, pedig általában nem szoktam ilyeneket csinálni. Mert valahogy mindig ott van az a kerítés, ami egy bizonyos pontig közel enged embereket, viszont azon a ponton el is űzi őket. Mert vannak dolgok, amiket még nem vagyok kész elmondani, sem feltárni. Lényegében mert még én sem dolgoztam fel őket, és azt hiszem nem akarok senki mást terhelni velük. Viszont az is igaz, hogy félek. Rengeteg dologtól félek, az elhagyatottságtól, attól, hogy megtudják és kinéznek. Elmennek. Lesajnálnak.
- Köszönöm. Mindent - szusszanok, ismét lehunyom szemeim. Újra elmosolyodom, egy kicsit még bólintok is.
- Ki nem hagynám.
Tulajdonképpen fogalmam sincs mit ad Lori, viszont tudok tőle aludni, és ez jó. Lebegni a semmiben, a csendben, ami azt hiszem fekete és talán meleg, de mivel semmi, így fogalmam sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Nekem újságnak tűnik. Na mer' mi az?
Összeszorítom ajkaim, és nagyon, nagyon komolyan igyekszem nem rávisítani, hogy ezt most azonnal hagyja abba, és vegyen engem komolyan. Viszont tudom, hogy nála ezzel pont az ellentétét érném el, én lennék a pattogó kis törpe, az agresszív csivava aki nekiugrik a bernáthegyinek. Szóval a ricsítást most elteszem későbbre. Lehunyom szemeim, igyekszem mélyeket lélegezni és elszámolni tízig, majd, ha ezt befejeztem kezeimbe veszem az igencsak meggyötört darabot.
- Nagyon úgy néz ki, hogy egy negyedik mellett köt ki, aki nem más, mint Farkas Kamilla - ijesztő kedvességgel olvasom fel a mondatot, majd a lapról rá nézek - igen, rólad beszélünk - csak úgy mellékesen fűzöm mellé a dolgot, hogy nem épp a rellon ügyeletes szívtiprójáról van szó, hanem róla. Csak, hogy ez az apróság ne kerülje el a figyelmét.
- Várj, van tovább is - még azelőtt megszólalok, hogy ő bármi mást mondhatna, reagálhatna, tudom is én -  a lány érzései eddig igen bizonytalanok, ám közeli ismerősök elmondták, hogy a rellonos egyelőre élvezi a kitüntetett figyelmet, és azt, hogy Dwayne mellett bármit megtehet, hiszen a férfi elintéz neki mindent, ami esetleg foltot hagyna a múltjában - a látszat ellenére nem vagyok nyugodt. Sőt, a jelen pillanatban a nyugodtság fogalmát távolról sem is erem, helyette inkább ledobom az újságot ismét az asztalra, ezúttal kinyitva a cikknél. Igen. Jobb dolgom sincs, mint, hogy kihasználjam az aurort. Aki szerelmes belém. Nyilván. Mi ez, Hamupipőke eltorzított verziója?
Most, hogy fel is olvastam a dolog nagy részét, megemelve szemöldököm nézek rá. Karjaim összefonom melleim előtt, és bár szívesen dobolnék a lábammal, van bennem annyi önkontroll, hogy inkább ne nagyon mozogjak feleslegesen. Még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Az a helyzet, hogy féltem ide bejönni, és nem Dwayne személye miatt, hanem a baglya miatt. Komolyan, az az állat egy pszichopata. Viszont az utóbbi időben megzabolázta magát az állat, bár arra még nem jöttem rá, hogy azért-e mert rájött, hogy egy fajból vagyunk - mármint levegő -, vagy csak azért, mert az összes többi madárfélével együtt, kénytelen némi csekély szimpátiát érezni irántam. Tulajdonképpen nekem mindegy is az ok, hogy miért nem támad rám, a lényeg az, hogy már nem támad rám, és végre létezhetek nyugodtan itt is. Nem kell lejárkáljak a faluba, ha beszélni akarok Dwaynel, és ez felettébb kellemes dolog. Komolyan. Nem olyan megerőltető. Kényelmesen hátradőlök a kanapén, fejem az egyik karfájára támasztom, míg lábaim felpakolom a másik támasztóra, s lehunyom szemeim.
Csend. Végre nem hallom az iskola diákjainak állandó moraját, meg úgy azt az alapzajt, ami folyamatosan jelen van az épületben.
- Beszélik, hogy megettél egy állatot - összeráncolom homlokom, ahogy kinyitom szürkéim, és a plafonra függesztem őket. Beszélik. Lehet, hogy nem is igaz, vagy, hogy csak részben igaz, és tovább lett gondolva, némileg elferdítve a dolgot. És mi lehetne annál biztosabb, mint megkérdezni tőle magától? - Meg azt is beszélik, hogy van egy eltitkolt gyereked aki már felnőtt - ennél már felkönyökölök, hogy megkereshessem a tekintetét, mert két pletyka az már mégis csak sok, azért már megéri ez a kis erőfeszítés. - Tényleg megettél egyben egy élő kacsát? - itt most meg már vissza is kanyarodok az eredeti témára, az állatra, mert ezt is rebesgetik. Hogy Dwayne megevett egy kacsát, tollastól, úgy, hogy hápogott meg minden. És Dwayne tulajdonképpen egy rozsomák is, szóval tényleg megehetett úgy egy kacsát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Azért én sem most jöttem le a felvédőről, szóval amikor kijelenti, hogy tényleg megevett egy kacsát, a csodálkozás, és a megbotránkozás elmarad. Szóval nem evett élő kacsát. Pedig milyen izgalmas lenne már, valószínűleg a tőle rettegő diákok még inkább elkerülnék, és egyfajta elismerés követné. "Nézd, itt a defenzor, aki megette azt a madarat." "Szerinted kiköpte a lábát? Szerintem nem."
- Azért ha késztetést éreznél ilyenekre, szólj, jó? Nem akarok arra felkelni, hogy hiányzik a kutyám. Vagy Balázs - elvigyorodva dőlök vissza, ismét vegetálásba kezdek. Félreértés ne essék, nagyon szeretem Balázst, ha nem így lenne, nem viccelődnék így vele. Szóval ja. Lehet, hogy ezért vagyok rellonos. Mert így fejezem ki a szeretetem.
- Hogy van Sean? - a múltkor, nagyon múltkor mondta, hogy beteg az egyik gyereke, és szégyellem magam, de azóta nem is nagyon kérdeztem róla. Szóval, tekintve, hogy jobb dolgom úgysincs, szóba is hozom. Mármint, lenne dolgom, például gyakorolni, de most túl kényelmesen fekszem itt, és nem ismerek a defenzornál paranoiásabb embert, szóval nem fogok itt trükközni. Pedig amúgy tudhatná, hogy ura vagyok a helyzetnek, az esetek nagy többségében, sőt, ezt még be is bizonyítottam már neki. Mondjuk akkor nem volt épp tudatos állapotában, szóval lehet, hogy kialudta magából, vagy nem akar rá emlékezni, vagy mit tudom én.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

- Oké, nem beszélek többet róla - megemelem kezeim, értem én, hogy Balázs számára egy kényes téma, meg minden, de Balázs még mindig nem csinált neki semmi rosszat. Már azon kívül, hogy jár Ninával, de abban Nina is benne van, meg ha azt vesszük, akkor már Dwayne is benne van, és én is benne vagyok. És akkor már az Edictum is benne van, szóval lehet ezt itt ragozni. Akkor ki se kéne menjen ebből az irodából, csak be kéne zárkóznia. De jó, az ő dolga, nem avatkozom bele. Mindenki másképp éli meg az ilyeneket.
- Mert még baba, majd megtanul - körülbelül nulla tapasztalatom van gyereknevelés terén, de azt tudom, hogy ha egy gyerek jó helyen nő fel, és nincs különösebb baj a fejével, akkor megtanul beszélni. A fiának pedig biztos jó helye van Zójánál, ezt így látatlanban is meg tudom mondani. A fejével pedig, hát az anyja pszichológus, csak észreveszi, ha valami nem okés.
- Mármint úgy... Igazán? - összeráncolom homlokom, oké, ez már nem pletyka, meg valószínűleg nem is egy hirtelen jött ötlet. Nem rosszból, de elég nehéz elképzelnem a defenzort, mint teljes körű férjet. Mármint, az egy komoly dolog. Felelősséggel, meg mindennel.
- És akkor ide is költözöl a faluba? És lesz esküvő, meg minden? - jó, ez a második lehet, hogy már túl sok, mert nem úgy ismertem meg hőn szeretett aurorunkat, mint aki él hal a tömegért és a zajért. De hát ki tudja, tartogathat még meglepetéseket. Már ez a házasság téma is elég meglepetés volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

- Húha - ez az infó, mármint a házasság, váratlanul ért. Nem mintha nem tudtam volna, hogy mi a helyzet vele meg Zójával (még ha nem is vagyok beavatva mindenbe, két gyerek azért magáért beszél), de ez akkor is, váratlan. Nem a negatív értelmében a dolognak, simán csak furcsa.
- Hát, gratulálok nektek - ilyenkor azt szokták mondani, nem? De. Nem kéri a véleményem, vagyis nem mondja ki, és ameddig nem mondja ki, nem fogok elkezdeni fecsegni. Egyrészt, mert Dwayne nem szereti a fecsegést, másrészt meg én sem akarnám feleslegesen jártatni a szám.
- Szóval akkor minden marad úgy, ahogy eddig volt, csak majd hivatalosan is össze fogtok tartozni - bólintok, ahogy levonom a következtetést. Legalábbis nekem így jön le abból, hogy nem fog odaköltözni a nőhöz. Amit meg is értek, meg nem is, mert tényleg sokan laknak ott, másrészt meg ha házasok lesznek, így lenne a logikus, hogy együtt laknak... nem? Mindegy, nem az én dolgom, nem én fogok a felesége lenni.
- És ezt már megbeszéltétek, vagy még csak ilyen ötlet szinten van a dolog? - ha már felhozta, akkor érdekel a dolog, és ami eszembe jut meg is kérdezem, már ameddig lehetőségem van rá, és nem rúg ki innen. Nem mintha ő ilyen kirúgós lenne, de soha nem lehet tudni, mikor kattan be valami és jut eszébe, hogy akkor ő most inkább egyedül akar lenni.