Mindössze néhány perc van hátra sötétedés előttről, engem már is megmerényeltek így órák után. Nem kis rohanáson esek túl, mire az egyik diák céltudatosabb tempót vesz fel és a céltalan rohangálás lassan a végéhez közeledik. Eléggé ideges tekintettel vagyok ugyanis rászorulva arra, hogy az előttem mézesmadzagként elhúzott táskám után szaladjak. Nem kis ellenszenvvel követem tehát az előttem sistergő fiúnak a nyomát, mire aztán már fogalmam sincs hol, de egy társalgóba érkezek. Az alak pedig nagy nyugodtan áll neki kutakodni nálam, amire a lehető legridegebben reagálok. Odalépek hozzá és elkapom csuklóját.
- Mások holmijainak eltulajdonítása egyszerűen szánalmas. Hord el magad, amíg szépen mondom. - El is veszem tőle a táskámat, majd viszonylag még finoman tessékelem ki. Nem akarok egy légtérbe lenni egy tolvajjal, ráadásul egy olyan tolvajjal, aki után a fél iskolát átszaladtam. Kénytelen voltam, hisz számomra fontos dolgokat tartalmazó táskámat nem hagyhatom el. Kissé szaporább levegővétellel lépek az egyik míves asztalhoz és leteszem rá nagy becsben tartott cuccaimat. Magam felé emelem, és beletekintek a félig teli táskába. Azonkívül, hogy az összes jegyzetemet összekeverte, illetve némileg összegyűrte a turkálásával, minden megvan. Nem tehetek mást, kiszedek minden papírfecnit és pergament. Apránként kihajtogatom, nem törődve azzal, hogy ebben a társalgóban jelenleg nem vagyok egyedül. Ám a sors iróniája csupán, hogy az egyik ilyen pergamen kiszökik a kezemből, s egyértelműen a kandalló felé veszi az irányt. Tekintetem kiéleződik erre, mozdulatom ösztönös és reflexszerű lesz. Az iromány után lépek, majd megkísérlem elkapni azt. Keserűen húzom el ajkaimat attól, hogy a szemem láttára lobban lángra.
Miért kellett neki pont a kandallóba esnie? Visszamegyek az asztalhoz és válogatni kezdek, de a kép nem igazán áll össze a hiányzó elem miatt. Könnyen kitalálom, hogy mit sikerült szénné égetnem az előbb, de jobbnak találom nem felhúzni magam rajta. Elvégre is mindig számolni kell a random faktorokkal; majd valahonnan megszerzem ezt a jegyzetet. Néhány perc múltán, ahogyan rendezgetem soraimat, felfigyelek egy érdekes kisugárzásra, tőlem nem olyan messze. Nem vagyok egy végképp spiritiszta alkat, de nem nehéz felfigyelni arra, ha valakinek esetlegesen a látóterébe ültél. Felpillantok a fiatal srácra.
- Üdv! Ha esetleg te is kiszúrni óhajtanál velem, előre szólok, hogy kiszúrom a szemed a pálcámmal. - Aztán gúnyosan végig fut lágy vonalaimon egy gyengébb somolygás. - Csak vicceltem. - Nem a kedvesebbik fajta humoromat vettem elő. Mondjuk nem mintha létezne az a bizonyos kedvesebbik fajta. Mindenesetre most megutáltam a fiúkat egy időre, legalább is addig, még vissza nem áll a rend.
- Mások holmijainak eltulajdonítása egyszerűen szánalmas. Hord el magad, amíg szépen mondom. - El is veszem tőle a táskámat, majd viszonylag még finoman tessékelem ki. Nem akarok egy légtérbe lenni egy tolvajjal, ráadásul egy olyan tolvajjal, aki után a fél iskolát átszaladtam. Kénytelen voltam, hisz számomra fontos dolgokat tartalmazó táskámat nem hagyhatom el. Kissé szaporább levegővétellel lépek az egyik míves asztalhoz és leteszem rá nagy becsben tartott cuccaimat. Magam felé emelem, és beletekintek a félig teli táskába. Azonkívül, hogy az összes jegyzetemet összekeverte, illetve némileg összegyűrte a turkálásával, minden megvan. Nem tehetek mást, kiszedek minden papírfecnit és pergament. Apránként kihajtogatom, nem törődve azzal, hogy ebben a társalgóban jelenleg nem vagyok egyedül. Ám a sors iróniája csupán, hogy az egyik ilyen pergamen kiszökik a kezemből, s egyértelműen a kandalló felé veszi az irányt. Tekintetem kiéleződik erre, mozdulatom ösztönös és reflexszerű lesz. Az iromány után lépek, majd megkísérlem elkapni azt. Keserűen húzom el ajkaimat attól, hogy a szemem láttára lobban lángra.
Miért kellett neki pont a kandallóba esnie? Visszamegyek az asztalhoz és válogatni kezdek, de a kép nem igazán áll össze a hiányzó elem miatt. Könnyen kitalálom, hogy mit sikerült szénné égetnem az előbb, de jobbnak találom nem felhúzni magam rajta. Elvégre is mindig számolni kell a random faktorokkal; majd valahonnan megszerzem ezt a jegyzetet. Néhány perc múltán, ahogyan rendezgetem soraimat, felfigyelek egy érdekes kisugárzásra, tőlem nem olyan messze. Nem vagyok egy végképp spiritiszta alkat, de nem nehéz felfigyelni arra, ha valakinek esetlegesen a látóterébe ültél. Felpillantok a fiatal srácra.
- Üdv! Ha esetleg te is kiszúrni óhajtanál velem, előre szólok, hogy kiszúrom a szemed a pálcámmal. - Aztán gúnyosan végig fut lágy vonalaimon egy gyengébb somolygás. - Csak vicceltem. - Nem a kedvesebbik fajta humoromat vettem elő. Mondjuk nem mintha létezne az a bizonyos kedvesebbik fajta. Mindenesetre most megutáltam a fiúkat egy időre, legalább is addig, még vissza nem áll a rend.