Arnoldó
Egész jól állt Ella ezzel a kastélyfelfedezősdivel, és már csak azért is büszke volt magára, hogy egész mostanáig sem adta fel, mondván tök halál felesleges és egyébként is, majd kérdezősködik inkább, ha valamit nem talál, most erre külön kár az időt pocsékolni.
Aztán eszébe jutott, hogy mi történt az első alkalommal, mikor óvatlanul arra gondolt, hogy segítséget kérni jó ötlet: egy kopogószellem válaszolt rá, méghozzá úgy, hogy teljesen eláztatta, és csöpögős hajjal kényszerült beállítani az igazgatói irodába. Ami egyébként laza volt, tetszett neki az öreg reakciója, csak utána visszafelé baktatva tüsszögni kezdett, és az egyik lendületes hapci közepette lefelejt egy lovagi páncélt, aminek lakója felszólította, hogy legyen olyan szíves máshol meghalni.
Ella erre felcsapta a sisakrostélyt és belecsavarta a hajából a vizet, és a belülről jövő visongásra fittyet hányva, sokkal jókedvűbben indult tovább.
Egy szó, mint száz, több kellemetlen meglepetéssel szeretett volna nem találkozni, mert bár kedvelte, ha szokatlan, váratlan dolgok történnek körülötte, jobb szerette úgy, ha másokon mulathat közben, és nem ő szenvedi el őket. Valahogy úgy mindig jobban szórakozik.
Teljesen következetlen, meg nem tervezett körútja az iskolában kedd este aztán a második emeleten folyt, be-bekukucskált a különféle termekbe, szobákba, sűrű bocsánatkérések közepette magára hagyta a könyvei alatt kapálózó könyvtárost, és a gyengélkedőn nyöszörgő szerencsétleneket sem zaklatta sokáig (csak addig, amíg valaki szó szerint kiátkozta), míg egy jókora szobára nem bukkant, ami első ránézésre úgy festett, mint egy társalgó. Aztán a másodikra is.
Ella nem tűnődött sokat, besurrant, és ide-oda kapkodva fejét, lángcsóvaként csapkodó, élénk narancssárga hajával nézelődött a néhol halkan, máshol lelkesebben csevegő, vagy csak magukban olvasgató, vagy üldögélő, sziesztázó fiatalok között. Aztán meglátta.
Az egyik fotelnek támasztva egy gazdátlan gitár állt, fényes felületén vidáman táncoltak a fények. A Szendrei lány lehuppant, és olyan természetességgel kapta a kezébe a hangszert, mintha ugyan az övé lenne, és csak itt hagyta volna pár percre. Megtámasztotta lábán, és kissé előrehajolva, a húrokon végigsimítva tanulmányozta egy-két pillanatig, majd belekezdett egy lassú dallamba.
Aztán eszébe jutott, hogy mi történt az első alkalommal, mikor óvatlanul arra gondolt, hogy segítséget kérni jó ötlet: egy kopogószellem válaszolt rá, méghozzá úgy, hogy teljesen eláztatta, és csöpögős hajjal kényszerült beállítani az igazgatói irodába. Ami egyébként laza volt, tetszett neki az öreg reakciója, csak utána visszafelé baktatva tüsszögni kezdett, és az egyik lendületes hapci közepette lefelejt egy lovagi páncélt, aminek lakója felszólította, hogy legyen olyan szíves máshol meghalni.
Ella erre felcsapta a sisakrostélyt és belecsavarta a hajából a vizet, és a belülről jövő visongásra fittyet hányva, sokkal jókedvűbben indult tovább.
Egy szó, mint száz, több kellemetlen meglepetéssel szeretett volna nem találkozni, mert bár kedvelte, ha szokatlan, váratlan dolgok történnek körülötte, jobb szerette úgy, ha másokon mulathat közben, és nem ő szenvedi el őket. Valahogy úgy mindig jobban szórakozik.
Teljesen következetlen, meg nem tervezett körútja az iskolában kedd este aztán a második emeleten folyt, be-bekukucskált a különféle termekbe, szobákba, sűrű bocsánatkérések közepette magára hagyta a könyvei alatt kapálózó könyvtárost, és a gyengélkedőn nyöszörgő szerencsétleneket sem zaklatta sokáig (csak addig, amíg valaki szó szerint kiátkozta), míg egy jókora szobára nem bukkant, ami első ránézésre úgy festett, mint egy társalgó. Aztán a másodikra is.
Ella nem tűnődött sokat, besurrant, és ide-oda kapkodva fejét, lángcsóvaként csapkodó, élénk narancssárga hajával nézelődött a néhol halkan, máshol lelkesebben csevegő, vagy csak magukban olvasgató, vagy üldögélő, sziesztázó fiatalok között. Aztán meglátta.
Az egyik fotelnek támasztva egy gazdátlan gitár állt, fényes felületén vidáman táncoltak a fények. A Szendrei lány lehuppant, és olyan természetességgel kapta a kezébe a hangszert, mintha ugyan az övé lenne, és csak itt hagyta volna pár percre. Megtámasztotta lábán, és kissé előrehajolva, a húrokon végigsimítva tanulmányozta egy-két pillanatig, majd belekezdett egy lassú dallamba.