Chloé egyik csomagját maga után rángatva tipeg az iskola folyosóján. Jól nevelt francia nőhöz méltóan csendesen és szolidan szitkozódik magában. Először azon háborodott fel, hogy mi az, hogy neki kell a holmijait elvinni a klubhelyiségbe. Számára furcsa, hogy nincs valaki, aki kiszolgálja őt, esetleg viszi helyette táskáit. Ládája már egy nappal korábban megérkezett és elvileg a kapott szobájában várja.Másodszor az miatt dühös, mert az ég világon senkit nem talál egyik folyosón se, aki esetleg útba igazíthatná. Mivel életében először jár itt, így nem nagyon tudja merre is keresse a klubhelyiséget. A tanév már elkezdődött, de ő sajnos csak késve tudott jönni. Otthon akadt még néhány teendője, melyet el kellett intéznie mielőtt hosszú távra elutazott volna. A festmények közül a legtöbb összesúg mögötte, de olyan halkan, hogy nem érti mit suttognak. Amúgy sem tökéletes a magyar tudása, így idő mire valamit megért.
- Excusez-moi! - lép oda az egyik festményhez, melyen az idős nő éppen egy kanapén pihen. De ahelyett, hogy válaszolt volna Chloénak, inkább elfordult a másik irányba. A fiatal nőből egy nagy sóhaj tör fel. "Nyugalom Chloé, ne húzd fel magad. Meg fogod találni a helys utat." nyugtatja magát. Fél pillanatra lehunyja szemeit, hogy lehiggadjon. Nem lenne illendő az első napján annyira felidegesíteni magát, hogy... Inkább hagyjuk is. Szerencsére nem egy elveszett kis bárány, így fel fogja találni magát. Előbb vagy utóbb, de meg fogja találni azt a fránya klubhelyiséget. Bár egyelőre azt se tudja, hogy jó szárnyban jár-e. Igaz, elmondták neki merre kell mennie, de lehet nem értette tökéletesen amit az idős férfi mondott neki. Tovább haladva egy újabb festményhez lép oda, ahol immár három hölgy beszélget egymással egy csodálatos kertben.
- Excusez-moi, savez-vous... vagyis, meg tudnák mondani...? - Mondatot be se tudja fejezni, mert az egyik hölgy rá kiabál, hogy milyen halandzsa nyelven akar velük kommunikálni.
- Harpie! - közli a nővel, majd fehér kabátját szorosabban összefonja magán. Kifejezetten hideg van ebben az épületben. Előző iskolájában a Beauxbatons-ben legalább kellemes meleg volt, és ha odament valakihez segítséget kérni, akkor kapott is. Lehet hamar meg fogja bánni, hogy Magyarországra jött mesterképzésre. Könnyebb dolga lett volna hazájában, de ő sose szerette az egyszerű feladatokat. Vonzzák a kihívások és az új lehetőségek. Fülét cipők kopogásának zaja üti meg. Jön valaki és ha szerencséje van, talán segítséget és útbaigazítást is fog kapni.

A cipő kopogása nem is annyira kopogás, ahogy egyre közeledik Chloéhoz. A zajok között megjelenik a cuppogás és olykor egy-egy csosszanás is. A fiatal lány reménykedve pillant a hang irányába és várja megmentőjét, aki hamarosan fel is bukkan. Egy férfi az, legalábbis idősebbnek tűnik, már így messziről is. Tartása és járása is arra enged következtetni, hogy már nem ma esett le a tojáshéj a hátsójáról. Chloé kicsit félre billentett fejjel vizsgálja a lassan, szinte settenkedve közeledő férfit. Talán azt hiszi, hogy nem vette észre? Lehet. Bár eléggé udvariatlan lenne a férfitől, ha csak úgy elsurranna a fiatal, szemmel láthatóan elveszett lány mellett. De megfontolt, halk lépteiből és az ehhez tartozó járásból erre lehet következtetni. Még szerencse, hogy Chloé szép, de nem túl okos lány. Így nem esik le neki a tantusz. Végül is véláról beszélünk, akik messze földön híresek szépségükről, de többek szerint nem túl okosak. Végül is varázslények, akiket többen állatnak tartanak, még ha úgy is néznek ki, mint egy normális ember vagy boszorkány. Például véla volt a kabalája a Bulgáriai Nemzetközi Kviddics Válogatottnak is.
- Monsieur! - kiált oda a fiatal lány a férfinak, majd sietős léptekkel indul el felé. Nagyon nehezen áll át a magyar beszédre, pedig lassan muszáj lenne neki. De amikor az ember 20 évig franciául tanul, beszél és még álmodik is, akkor idő kell, mire képes áttérni egy másik nyelvre. Pláne ha azt a nyelvet csak nem rég kezdte el tanulni,és még nem profi belőle. Ahogy sok külföldi nem mer megszólalni franciául Franciaországban, úgy Chloé se mer megszólalni magyarul Magyarországon. Fél, hogy esetleg rosszul mondd valamit.
- Excusez-moi! Vagyis, bocsánat! Tudna segíteni? Eltévedtem. -
Még pár lépésre van az idegentől, de mikor végre elé ér egy bájos mosolyt küld felé. Eközben csillogó szemekkel fürkészi a férfi arcát. Igen, Ő talán végre megmondja neki a helyes utat!
- Eridon helyiséget keresem. Tudja merre van? - kérdi, miközben megigazítja a táskát a vállán és szőke hajkoronáját jobb válla fölött egy oldalra húzza.

Szegény lány ismét nem jár szerencsével, mivel úgy fest a férfi nem beszél magyarul. Nyilván ha tudna franciául akkor úgy válaszolt volna, mivel Chloé is úgy kezdte. De az is megeshet, hogy mindössze, annyira nem akar segíteni az elveszett báránykának, hogy még azt is eljátssza, hogy nem beszéli egyik nyelvet se, csak az angolt. Chloé is már volt, hogy bevetette ezt a trükköt, mikor egy hozzá képest rangon aluli próbált szóba elegyedni vele. Igaz, ő kicsit csúnyább trükköt vetett be, és jelelni kezdett beszéd helyett. Soha életében nem tanulta a jelnyelvet, azt se tudta mit mutogat, de a férfi bevette, és gyorsan távozott. Nyilván meg volt benne a rizikó, hogy a másik fél ismerője ennek a nyelvnek, így könnyen lebukhatott volna, de szerencsére erre nem került sor. Nos igen, Chloé nem az a típus, aki egy nála alacsonyabb "szinten" lévő egyénnel komoly társalgásba kezd. Örök életében tipikus sznob volt, aki ez elit társaságok elit életét élte. Csak olyanokkal állt le, akiket arra érdemesnek tartott. Barátnőit is ez alapján válogatta ki. Ebből kifolyólag pedig nem nagyon beszélhetünk őszinte, feltétel nélküli barátságról.
Ahogy a férfi közelebb ér Chloé szemöldökei kissé megemelkednek. Egyszerűen nem érti, hogy egy ilyen csapzott, rossz arcú férfi mégis mit keres egy ilyen helyen. Tanár lenne? Nem, biztos, hogy nem. Végül a fiatal szőke lány arra jut, hogy biztos a gondnok vagy valami ilyesmi. De az angol megszólalás után, már ezt is elveti. Őszintén szólva, immár ötlete sincs ki ez, és már a remény kis sugarát sem látja, hogy ez az alak útba tudja őt igazítani. De azért nem adja fel.
- Eridon? Red house? - Szegény lány egy-két szót tud angolul, és ebből gazdálkodva próbálja valahogy elmagyarázni, mit is szeretne. Ezután pedig mutogatóra fogja. Először magára mutat, majd mutató és középső ujjával lépkedő mozdulatot produkál. Végezetül pedig egy nagy kérdőjelet ír a levegőbe. Reménykedő tekintettel néz a csapzott férfira, hátha ebből érti mit is szeretne.
- Aidez-moi, s'il vous plaît! - Hangja kezd már kissé elkeseredett lenni. Lassan már fél órája kering az iskolában. Éhes, fáradt és egy forró fürdőre vágyik minden egyes porcikája.

Sejtette Chloé, hogy nem lesz ez egy könnyű szülés. Sőt, sokkal inkább a szenvedős, órák hosszáig tartó. Reménykedett benne, hogy egy lányt sodor útjába a sors, de mivel a sors előszeretettel tréfálja meg őt, így nem nőnemű egyedet küldött. Férfiak. Velük mindig is nehéz dolga volt vélaságából adódóan. Valahogy sose arra koncentrálnak a közelében, amire kellene, hanem valami más világba kerülnek elvesznek a lány szépségében. Az ismeretlen férfi is ennek az áldozata lett. Az első egy percben talán még képes volt figyelni arra, amit Chloé nagyon szeretett volna elmondani, de idővel látni lehetett rajta, hogy eltűnt vélalandbe. A fiatal lány egy szemforgatás közepette figyelte a férfi arcát, rezzenéseit. Nem olyan buta ő, az ilyesmit azért észreveszi. A férfi tekintete fel-le pásztázik a fiatal és gyönyörű testen. Pedig mindenki tudja, hogyha valakivel beszélgetsz, akkor illik a másik fél szemeibe nézni. De Chloéval szemben ez elég nehézkes. A lány már hozzászokott, bár még mai napig olykor fennakad rajta, de az esetek többségében élvezi helyzetét. De az a szituáció most nem az utóbbit váltja ki belőle. Egy nagy sóhaj, de ekkor a férfi olyasmi választ ad, mely felvillanyozza az elveszett báránykát. Ha a minimális angol tudása nem csal, akkor most azt mondták neki, hogy menjen vele, kövesse, vagy ezek valamely szinonimája. Biccent egyet, hogy rendben, megy vele, miközben egy széles és őszinte mosoly terül el arcán. Ezután táskáját megigazítva indul a férfi után. Majd megtorpan. Köhint egyet, így jelezve a férfinak, hogy álljon meg. Jobb kezében lévő táskáját leteszi, majd jobbját a férfi felé nyújtja.
- My name is Chloé Marie Saint-Laurent. - Nagyjából ezzel ki is fújt az angol tudása, de bemutatkozni több nyelven tud, így angolul is. A kézfogás reméli, hogy semmi plusz érzést nem vált ki a férfiban, vagy esetleg nem lesz még jobban "megbabonázva". De sosem lehet tudni.
Szülei mindig arra tanították, hogy sose bízzon az idegenekbe, így érzi, hogy ezt nem szabadott volna. De hát egy iskolában vannak. Itt nyilván senki nem fogja őt bántani. Még egy rossz arcú és rosszul öltözött férfi sem. Ugye?!

A mit sem sejtő fiatal lány követi a férfit, de érzi, hogy valami nem stimmel. Az a fránya, csúnya női megérzés. Valahogy a legapróbb porcikája is jelzi, hogy forduljon meg és fusson. De nem, Ő nem hallgat rá. A férfiben a megmentő egyént látja, aki megmutatja neki hőn áhított úti célját. Buta, naiv de jól nevelt lány. Magában elnyomva az érzéseket áll meg és mutatkozik be. De mikor a férfi újra felé fordul más. Az arca tükröz valamit, amit Chloé nem tud értelmezni. De annyit le tud szűrni, hogy bármi is az, nem jó. A férfi nem mutatkozik be, csak elismétli az imént hallott női nevet. Chloé hátrál egy lépést, de ekkor váratlan dolog történik. Az ismeretlen megragadja a karját és rángatni kezdi. A fiatal lány a tőle telhető legnagyobb erővel próbálja kirántani karját a szorításból. De kevés ő ehhez. Vékony, cseppet sem erős testalkatából adódóan még egy másik lány is könnyű szerrel elbánna vele. Pedig mennyire hasznos lett volna neki, ha apukája ad neki pár leckét, hogyan is állítsa meg a férfiakat, kikre ilyen hatással van vélasága.
- Tu fais quoi? - kérdi tanácstalanul, de tudja, hogy úgysem fog érkezni rá válasz. Táskájával kezdené püfölni a férfit, amikor segítsége érkezik. Egy ismeretlen férfi jelenik meg a folyosón és megpróbálja lecsillapítani támadóját. Chloé jó pár lépést hátrál, ha végre elengedik a karját, majd az új alakra néz.
- Oui! - feleli a kérdésre, még ha azt nem is neki címezték. - Az eridon helyiséget keresem. - közli kissé akadozva. Még éppen időben érkezett a fekete hajú idegen. A fiatal lányban már kezdett felmenni a pumpa és érezte, hogy hamarosan csúnya dolgok fognak itt történni. Ha pár perccel később érkezik a férfi, akkor valószínűleg átváltozik és támadója nem maradt volt sértetlen. Tudja, hogy féken kell tartania magát. Nem művelhet egy iskolában ilyesmit. Igyekszik is ő normális maradni, de ilyen esetben semmit nem tud ígérni. Utál ő átváltozni, utálja magát azért, amit akkor művel. De nem tud ellene tenni semmit. Ő véla, és ez a vélaságával jár. Így mindenki jobban teszi, ha nem idegesíti fel Őt.

A férfi szorítása nyomot hagy a fiatal lány hó fehér bőrén. Jól kivehető az ujjak nyoma, ahol az imént még szorosan fogták kezét. Szerencsére hamar szabadult a megbűvölt alak szorításából, és most másik kezével simogatja a "sérültet". Nem mintha ez bármit is segítene abban, hogy a foltok eltűnjenek róla most azonnal. Azonban idő kérdése és talán újra fehér és hibátlan lesz az a terület is. Chloé hátrál és igyekszik minél távolabb kerülni a két férfitól. Igaz az egyikük megvédte őt, de ennek ellenére tart tőle. Egy ilyen kellemetlen élmény nyomot hagy benne. Sose viselte jól, ha valaki így közeledett hozzá. Azt szerette és élvezte, amikor szépeket mondtak neki, virágot, esetleg csokit kapott. A komolyabb udvarlók még olykor egy szép ékszerrel is meglepték. Ritka eset az ilyen, mint a mai. Az elmúlt 20 évében mindössze háromszor esett meg, hogy ilyen támadólag léptek fel vele szemben. Mindhárom alkalommal egy rövid időre elment a kedve mindenféle kapcsolattól a másik nem képviselőivel.
Megmentője nagyon jó hatással van a rossz kinézetű társára. Hamar lehull a lepel, melyet Chloé nem is ért, minek köszönhető. A támadója értetlenül bámul hol rá, hogy a másik férfire. Ezt végül szóvá is teszi, egy "Mi?" kérdéssel. Ő erre nem válaszol, viszont mikor nevére kérdeznek rá, arra készségesen felel. Igaz mindezt csendesen, szinte suttogva teszi.
- Saint-Laurent. - néz megmentőjére, majd elsuttog még egy köszönöm-öt is, melyhez egy fejbiccentés társul. Ezután lejjebb húzza pulóverének ujját, hogy eltakarja a foltokat kezén. Arra a kijelentésre, hogy elkísérik kissé ódzkodva reagál.
- Inkább egyedül. - Már nincs kedve társasághoz, nem akar kíséretet, nem akar férfival egy légtérben tartózkodni. Jelenleg inkább félelmet érez, sem mint mást.
- Vagy csak Ön? - kérdi a megmentőjére pillantva. - Kérem! - szinte könyörgő tekintettel néz a férfira. Majd ha úgy alakul, akkor tisztes távolságból követni kezdi, remélve, hogy végre a helyes utat mutatják neki.

Chloé kissé frusztráltan sétál fel s alá az iskola egyik folyosóján. Vállán egy élethű baba üvöltött, mint akit éppen kínoznak. A fiatal véla még sose került hasonló szituációba, de most nyugtázta magában, hogy nem lenne túl jó anya, ha még egy babát sem bír csendben tartani. Egyik kezével a babát a popsijánál fogja, másik kezével pedig a hátát simogatja. Apró rázó mozdulatokat végez, hátha ez segít lenyugtatni a kicsit. Egyre inkább biztos abban, hogy nem tudja mit vállalt, mikor jelentkezett erre a feladatra. A kisállatos annyira nem volt érdekes számára, mivel van már egy kutyája. Karácsonyra kapta a szüleitől, és magával is hozta az iskolába. A kutyus egy pici pomerániai törpe spicc, aki a Szaffi névre hallgat és a lába körül sertepertél. A baba aki pedig Benjamin névre hallgat - rossz percekben hülye feladatra - csak üvölt és üvölt. Már kapott enni, ki lett cserélve a pelusa. Chloé célja az volt a sétával, hogy talán így majd elalszik. De nem jött be neki. Mivel már többen szúrós szemekkel figyelték, így arra jutott, lehet jobb lenne valami kevésbé zsúfolt helyen ringatni Benji popóját. Az első ajtón ami az útjába került be is lépett. Elsőként Szaffi rontott be ugatva a társalgóba. Őt követte Chloé az üvöltő Benjaminnal. De itt sem volt egyedül. Egy fiatal lány ücsörgött benn a helyiségben egyedül.
- Szia! Nem zavarok? - kérdi a maga módján elég szépen. Az r-ből lehet kihallani, hogy nem magyar lánnyal áll szemben a sötét hajú idegen. Chloé jól nevelt lányhoz illően megvárja a reakciót, és ha nemleges választ kap, akkor lép csak beljebb. Szemét azonnal kiszúrja a kandalló fénye és beljebb nyilván a melegét is érezni fogja. Ha a lánynak nincs útba a fiatal "anyuka", akkor várhatóan a kandalló előtti szőnyegre fog letelepedni, de ez még a jövő titka. Benjamin hóna alá nyúl óvatosan, hátul megtámasztva a pici fejét, majd maga elé emeli. Kicsit feljebb, hogy meg tudja szagolni a pelusát, büdös-e vagy sem. Sose lehet tudni, lehet időközben tett egy csomagot a pelusba és azért sír ennyire, mert ki kell cserélni. Chloé már kezdi feladni a harcot, mivel ötlete sincs mi lehet a csöppség baja. De az tudja, hogy ennyi nyűg után is furcsa mód hiányozni fog neki, ha vissza kell adnia.

A fiatal lány nemleges választ adott arra, hogy a szőke véla zavarja-e. Így Chloé végre becsukhatta maga mögött az ajtót, majd beljebb lépett.
- Köszönöm!- válaszolta illedelmesen, majd a kicsit bal karjára fektette, és lépett pár lépést a szőnyeg irányába. De akkor a fiatal lány ott termett előtte és bemutatkozott. Mivel hirtelen érte az a reakció Chloét így kissé hátra is hőkölt. Majd egy gyors értetlen pillantás után rámosolygott a fiatal lányra. Fogadta a kézfogást és jobbját nyújtotta a másik felé. Gyorsan kezet rázott vele, majd visszahelyezte Benji popsija alá a jobb kezét.
- Örülök! Chloé, Chloé Saint-Laurent. - mutatkozott be tömören és röviden. Nem szerette nagyon túlcicomázni mondandóját, mert sokszor úgy érezte, hogy cseppet sem helyen amit mond. Így megmaradt a tömörségnél.
- A baba,öhm... - kezdett bele, de közben a szőnyeghez lépett. Leguggolt, majd a kicsit lefektette rá. A babához kapott táskát letette a szőnyeg szélére, benne minden lehetséges fontos dologgal, majd ő is leült. A baba pocakját kezdte simogatni, aki még mindig sírt, de közben azért válaszolt Rach kérdésére is.
- Házi feladat. Nem élő baba, de olyan mintha az lenne. Benjamin a neve. - mondta, majd szabad kezével megpróbálta kinyitni a táskát, de nem sok sikerrel. Küszköd még egy picit, majd Rachel-höz fordul.
- Tudnál segíteni? Kellene a táskából csörgős játék és őőőő, hogy is mondják... Cumi, cumisüveg. Van benne tej. Kérlek! - nagy bociszemekkel néz a másikra, de szinte biztos benne, hogy nem fog visszautasításba ütközni. Egyrészt azért, mert Rach nem tűnik gonosz teremtésnek, másrészt azért, mert nehezen mond ellent neki bárki is. Szóval nagyjából nyert ügye van.
Törökülésbe helyezkedik, majd Benjit belefekteti az ölébe. Fejecskéjét a kezével tartja, miközben dudorászni kezd neki egy altatót, hátha az megnyugtatja. Az anyukája is mindig ezt dúdolta neki, mikor pici volt és nem tudott elaludni. Szerette az altató dallamát és még ma is megnyugszik tőle. Jelen állapotában pedig rá is fér a "nyugtató".
Szaffi eközben elhelyezkedett a baba mellett és alvó pozíciót vett fel. Amikor Chloé arrébb tette a picit, Szaffi is arrébb araszolt, így most a szőke lány térde alatt/mellett pihen.