Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Még látja egy pillanatig a javasasszonyt. Valamennyire képben is van, hogy mi történik, de inkább nem nyitja ki a szemét, az túl macerás volna, és jobban szereti a lebegő, tudattalan állapotot, így nem is igyekszik kimászni belőle. Elég gyakorlottnak számít a dologban az átlag tizenévesekhez képest, úgyhogy tudja, hogy az egészben az ébredés a legrosszabb, így tudatosan nem törekszik felé. Legalább alszik egy jót, azt már nem is érzi, hogy ágyban van és borogatás kerül a homlokára.
Azt viszont már nehezen tudja ignorálni, hogy arrébb rakják a lábát, beszélnek hozzá és rázogatják a karját. Nagyot szusszant, mert fáradt sóhajra nincs ideje. Nem igaz, hogy az embernek még haldokolni sincs ideje az enyhe agyrázkódástól!
Nem parázik, nem stresszel. Nagyon lassan nyitja ki az egyik szemét, azt is hunyorítva. Ahogy várja, pontosan annyira süti ki a szemét a normál fényviszony, itt, a gyengélkedő csendjében. Remek kedve lehet a javasasszonynak, hiszen nem elég, hogy a vacsoráját zavarták meg, még akkora banális baromság miatt is, mint amit Ákos művelt. A vakító fény lassacskán kevésbé bántja a szemeit, cserébe viszont sokkal inkább erőt vesz rajta a tompa, behatárolhatatlan fejfájás, enyhe szédülés. Csak akkor lopta volna be jobban magát mindenki szívébe, ha ájulás előtt még kidobja a taccsot is, de arra sajnos már nem volt ideje.
 - Eléggé úgy néz ki - válaszolja pimasz, féloldalas mosollyal az ajkán. Nocsak, a szőke hősnője még mindig itt van, nem elég, hogy kimentette az oroszlán barlangjából, hova tovább, még aggódik is érte. Ó igen, már most érzi, hogy a lánnyal megütötte a főnyereményt, és nem szabad hagynia, hogy letévedjen a helyes útról. Melyik is a helyes? Hát persze az, ami Ákos imádata felé vezet, na meg persze az a verzió, amikor elkezd vakon bízni benne, hova tovább, talán ő lesz élete első nagy szerelme. Sok verzió lejátszódna Ákos fejében, ha éppen nem töltené ki gondolatai helyét a fejfájás.
 - Talán kicsit jobban beütöttem a fejem, mint gondoltam - ismeri el, hősi mártírként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

 - Amiatt nem kell aggódnod, a véremben van - válaszolja, aprót szusszantva elégedetten. A legjobb dolog a pofátlanságában és gátlástalanságában, na meg persze a férfi létében, hogy nem akar a sorok közé látni. A ködös utalások nem működnek nála, ahogy az egyértelmű utalások sem. Nem lát túl sokat semmibe, legalábbis nem többet, mint ami valójában van benne. Na meg persze akkor is jól jönnek ezek a tulajdonságok, amikor egy gúnyosnak szánt megjegyzést kell bóknak venni, mint most.
Figyeli a fészkelődő szőkeséget, és már éppen szóra nyitná a száját, hogy ennek nem lesz jó vége, amikor... lecsusszan az ágyról és a földön landol. Ákos pedig kicsit megemeli magát, az ágy takarásából felbukkan a feje, úgy néz a földön csücsülő Vandára.
 - Vagy csak felkeresni egy remek jóst, melyik komoly tevékenységbe fogsz legközelebb belerokkanni: az ülésbe, vagy a járásba? - kérdezi, egyik szemöldökét megemelve. Most már egyértelmű számára, hogy Dália az a tipikus bájos kislány, akiért az ő korabeli fiúk odáig vannak. Bármit megadnának, hogy rá mosolyogjon, hogy foghassák kicsit a kezét. Ilyen lányokra szokásuk az összes zsebpénzük elkölteni, csak azért, hogy pár perccel többet csodálhassák őket. Valószínűleg a legtöbb 14-15 éves fiú, aki nem vak, így viselkedne vele. Kedves, gyönyörű, jól el lehet vele hülyéskedni. Bájosan mosolyog és édesen ügyetlen.
A probléma az egyenlettel csupán annyi, hogy Ákost ezek a tulajdonságok nem úgy hatják meg, ahogy gondolnánk. Ő csupán egy remek lehetőséget lát benne, amit kár volna kiaknázatlanul hagyni.
Ahogy a lány feláll, ő lerakja a fejét, sóhajt egyet a fájdalomra, ami végigszalad a fejbőrén. Figyeli, ahogy Vanda átül a másik ágyra, onnan néz rá, kissé zavartan mosolyog.
 - Nem muszáj ám itt maradnod velem - mutat rá a tényre, tökéletesen megjátszott előzékenységgel. A legviccesebb, hogy tudja, mire vágynak az emberek körülötte, hogyan viselkedjen, ő mégis mindig azt csinálja, amire ő vágyik. A legtöbb esetben, legalábbis.
 - De örülnék, ha nem kellene kettesben maradnom a szipirtyóval. Alig várom, hogy jöjjön és forgassa a szemét...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

 - Nagyon is el tudom képzelni rólad... de ezek után magamról is - állapítja meg egy rövid, keserű nevetés közepette. Valahogy nem tud most olyan jóízűen nevetni ezen a poénon. Főleg, hogy szétmegy a feje és még mindig forog vele a világ picit. Úgyhogy homályos tekintetét inkább próbálja a lányra fókuszálni, ő egy egészen stabil pontnak tűnik jelenleg. Legalábbis olyannak, amit érdemes nézni.
Ennek ellenére felajánlja neki, hogy távozhat. De abban a pillanatban érzi, hogy ez akár érzéketlennek is tűnhet. Meg amúgy is, miért küldené el? Jó helyen van itt, nagyon is, legalább mattot ad a javasasszonynak és ha szüksége van valamire, megkérheti őt. Vanda válaszára elmosolyodik, úgy pillant rá.
 - Amint szükségem lesz az egyedüllétre, szólok - a mondat közben ismét az az apró mosoly ül a szája szegletébe. A legtöbb ember csibészesnek írná le, viszont ennél sokkal több rejlik mögötte. Akkor mosolyog így, amikor tudja, hogy számára egészen más jelent ez, mint a másiknak. Természetesen szólni fog - mert sosem tűrné el, ha valami nem úgy történik, ahogy azt ő gondolta, kitervelte. Mégis, úgy tűnik, mintha csak nagyszájú lenne, rátermett, vagy éppen csak tiszteletben tartaná a lány kérését. Egyik sem nyert igazán.
 - Maradjunk annyiban, hogy nem mindenkinek vagyok a szíve csücske - mosolyog újra, ezúttal is hasonlóan. Hát persze, hogy nem az, hogyan is lehetne? Igenis vannak emberek, akiknek szíve csücske ő, de abban sok munkája és ideje van. Tervezgetés, önkontroll, néha nyögvenyelős erőlködés. Pontosan ezért reagál olyan érzékenyen arra, ha valaki megpróbálja ezeket a személyeket elvenni tőle. Mert a legtöbb, egészséges embernek nincs nehéz dolga azzal, hogy kapcsolatokat alakítson ki, legyen az bármilyen eredetű. Neki ez viszont nem megy természetszerűleg.
 - Picit elálmosodtam - állapítja meg végül, mert egyre hosszabbakat sikerül pislognia és érzi, hogy az izmai lassan elernyednek. Nyugalom és pihenés, erre van most szüksége. - De nem zavarsz, ha itt maradsz - teszi hozzá, féloldalas mosollyal az arcán. Utána kénytelen engedelmeskednie a súlynak és lehunynia szemeit.